+18-as...
Egyszerűen csak élvezni akartam, hogy most itt voltunk, és a nő olyan mohón csókolt engem, mintha csak most találkoztunk volna először, s én is így tettem. Nem számítottam a viszontlátásra, de régóta most először felszabadultan boldog voltam, és ez az arcomra volt írva. S nem csak azért, mert az első találkozásunkhoz hasonlóan az ágyig keveredtünk, hanem azért is, hogy ennyire mellékesnek tartotta Agnes a boszorkány létemet. Még mindig el voltam varázsolva attól a ténytől, hogy a nő teljesen természetesnek vette mindezt.

Tekintetem éhesen, sóvárgón siklott végig a finom alakon, ahogy fölém hajolt, a bókjára elmosolyodtam és beharaptam az alsó ajkamat. Tetszett a súlya, amely a paplanba nyomott az ágyon, el tudtam volna viselni ezt a forró, izgató érzést, amint a bőre az enyémen szikrákat csiholt.

Nem akartam semmivel sem foglalkozni, semmi mással, csak vele, ahogyan csókolt, mindenütt, az ajkai izgató lassúsággal kényeztették a testemet mindenfelé egészen addig, míg meg nem fordítottam a helyzetünket, s én kerekedtem felé. Agnes pedig mindenféle ellenkezést mellőzve hagyta, hogy újra felfedezzem a testét, kényeztessem, forrón ölelve és hozzá préselődve csókoljam végig, lassan és módszeresen, hogy aztán betartva az ígéretemet, a fogaimmal szedjem le róla a bugyiját. A művelet közben ő felnyomta magát, így ahogy felpillantottam rá, a tekintetünk találkozott, láttam a meleg, olvadt csokoládé szempárban az izgatottságot és a vágyat keveredni, s a kuncogására én is halkan belenevettem a bőrébe. Aztán a segítségével megszabadultam a feleslegessé vált csipkés anyagtól, Agnes pedig készségesen nyitotta előttem szét a combjait. A sarkaimra ültem egy rövid pillanatra, ahonnan tökéletes rálátásból élvezhettem a nő testének minden szépségét. Önkénytelen nyaltam meg az ajkaimat, kissé oldalra billentettem a fejemet. A megjegyzésére csilingelő nevetést hallattam.

– Éppen az újradefiniálásnál tartok – tekintetem éhesen söpört végig a kreol bőrön, amíg félredobtam a melltartómat én magam is, mert mostanra semmi oka nem volt, hogy rajtam maradjon. Aztán jobbommal megtámaszkodtam a teste mellett, bal kezemmel pedig végig cirógattam a bőrét a lábfejétől felfelé haladva a csípőjéig, miközben lehajoltam hozzá, hogy a combjai találkozásánál mély lélegzetet vehessek, majd beleharaphassak a combja belső oldalába. Bódító illatától megszédültem és megrészegültem, ahogy feljebb csúsztam, hogy újra megcsókolhassam, mohón vágytam az ajkai után, legalább annyira, mint azon az éjszakán, amikor először találkoztunk. Már akkor is meglepett mennyire vágytam Agnes-ra, ám ez a telhetetlen érzés most újra visszatért a hasamba. Miközben játékosan végig nyaltam a nyelvem hegyével a nő ajkain, hogy aztán birtokba vehessem a száját, kezem a testét simogatta, hogy végül a puncijához érkezzen meg, és óvatosan csusszanjon a megduzzadt ajkak közé, óvatos nyomással köröket róva a csiklóján. Szerettem volna hosszan kényeztetni Agnes-t, hogy aztán felkelni se legyen ereje az ágyamból.    


428 szó. after everything I've lost on you   .
coded by JC

Egy részem repesett a boldogságtól, amiért ez a fantasztikus nő így reagált a vallomásomra. Ami persze nem volt teljes és én tökéletesen tisztában voltam ezzel a ténnyel, mert az egy dolog, hogy velem szemben toleráns volt, de talán a vámpírral, aki a várost kormányozta nem. Márpedig az életem része volt ez is, a Monaghan család tagja volt részben, és kivettem a részemet Washington elfoglalásában. És csak hogy tisztázzuk, én ezt rohadtul nem bántam. Életem során először viselkedhettem úgy, ahogyan akartam, nem kellett félnem, hogy meg akarnak égetni máglyán, vagy megkötözve, kövekhez láncolva a folyóba dobnak. Még ha megvetéssel is tekintettek rám, felvállalhattam magamat. És minden teremtmény erre vágyott ezen a világon, ebben én sem voltam különb, még ha le is néztem mindenkit. Egyetlen kivétellel: Agnes más volt. Ez pedig a másik részemet megdöbbentette és megijesztette. Nem voltam felkészülve hasonló reakcióra sem, nemhogy arra, hogy szó nélkül elfogadja a helyzetet, a kilétemet… Ahogyan egy intéssel bezártam magunk mögött a terasz ajtaját, a nő megdöbbent, de rémületet vagy bizonytalanságot nem láttam rajta.
– Pedig egészen praktikus dolgokra lehet használni a varázslatot – nevettem fel az ellustulással kapcsolatos megjegyzésére, a pillantásom sokat sejtető volt, de már jobban el voltam foglalva Agnes enyémnek simuló testével, az érintésével az oldalamon, és a csókjaival, a csípőmnél a bőrömbe süllyedő ujjaival, és mindennel, ami ő volt. Lehetséges, hogy én voltam a boszorkány, mégis ő volt képes megbűvölni engem? Ugyanolyan izgalmat éreztem, mint akkor éjjel, amikor a bárban a pult mögül kiszabadulva azonnal egymásnak estünk, hogy aztán órákon keresztül még táncoljunk, ingereljük egymást. Nem tudtam eldönteni, ez csak azért van, mert olyan régen találkoztunk, vagy mert ennyire kedveltem a nőt.
Az ágy szélén ültem már, s hagytam hogy lerúgja a cipőjét, miközben módszeresen kigomboltam a blúzát, aztán a szoknyáját is, amit egyszerűen lelöktem a csípőjéről a földre, Agnes pedig a következő pillanatban már az ölemben volt, én pedig élvezettel simítottam végig a csupaszt combokon, a fenekén, fel a hátán, s hagytam, halkan nyögdécselve élveztem, ahogy a spagetti pántos ruhámból kibújtatja a vállaimat és módszeresen végigcsókolja a bőrömet, ott ahol ért engem. Miközben ajkai visszataláltak az enyémekhez, kibújtattam a felsőjéből, ami a szoknyájához hasonlóan az ágy mellett ért földet. Éppen a melltartóját akartam kikapcsolni, amikor hátra döntött az ágyon, s jött velem, kellemes súlyként érzékeltem a testét az enyémen, és be kellett vallanom, nagyon tetszett a helyzet. Ajkaink összepréselődtek ismét, kezeim a hajába túrva húzták közelebb, hagytam, hogy feljebb és feljebb tűrje a ruhámat rajtam, egészen addig, amíg már a hasam is szabad volt, ekkor segítettem neki egy könnyed mozdulattal és kibújtam a finom selyemből.
– Gyönyörű vagy – mondtam, miután egy pillanatnyi ideig elidőzött az arcát a tekintetem. Előhozott belőlem valami olyasmit, amit nagyon régen nem éreztem, s kezdtem azt gondolni, nem is igazán voltam képes ennyire egyszerűnek lenni, a szó legjobb értelmében. Képes volt elfeledtetni velem minden problémámat, nem törődtem Bastienékkel, a kiválasztottakkal, az egész cirkusszal, ami a lakásom falain kívül zajlott, csak Agnes volt és én, az univerzum leszűkült a hálószobámra, ahogy a bőre az enyémhez ért, s ahogy magam alá fordítottam egy mozdulattal.
Újra lecsaptam az ajkaira és miután ismét felfedeztem a száját és a nyelvét, lassan módszeresen kezdtem végig csókolni a fülét, a nyakát, a vállai ívét, a mellkasát, hogy aztán csak hanyag mozdulattal tűrjem arrébb a melltartóját, és eljátszadozhassam a puha, telt halmokkal, beléjük haraphassak, s végig nyalhassam őket. Ujjaim is felfedező utat tettek meg a testén, bár úgy éreztem ismerem már minden négyzetcentiméterét, most hogy lehetőségem volt újra meg akartam ismerni minden dombot és völgyet. Hacsak nem húzott vissza, tovább haladtam a számmal dél felé, végig a hasán, kezemmel az oldalára simítottam, hogy aztán beváltva az ígéretemet, valóban a fogaimmal szabadítsam meg a falatnyi anyagtól, amely a legérzékenyebb pontját fedte.    


616 szó. after everything I've lost on you   .
coded by JC

Nem voltam benne biztos, hogy teljesen egyet tudtam-e volna érteni a nő szavaival, mert úgy éreztem, én nem adtam okot arra éveken keresztül, hogy féljenek tőlem, mégis meg akartak ölni Salemben. Ezért is volt olyan vonzó Bastien ajánlata: álljak mellé, s többé nem kell bujkálnom, felszabadulok, és élhetem az életemet, ahogy csak szeretném… Persze mindez nem volt ennyire egyszerű, mégis most voltam a legközelebb ehhez az ideálisnak vélt állapothoz. Nevetséges, hogy háromszáz évnél is többet kellett várnom erre, ám most, hogy az enyém volt, mindennél jobban ragaszkodtam hozzá.
Láttam a döbbenetet Agnes arcán, és már készültem arra, itt hagy majd engem, elrohan, ahogyan a legtöbben tették korábban, amikor megnyíltam egy-egy embernek. Általában megvetettek, nem értettek meg, és kérdés nélkül utasítottak el, ellentétben ezzel a barna hajú nővel, aki nem húzódott el az érintésemtől még most sem, s nem menekülőre fogtam, hanem még közelebb jött, lefejtve ujjaimat a korlátról és közéjük fűzve a sajátjait. Mondani akartam valamit, azonban a reakcióival összezavart, mert hasonlóval sem találkoztam ő előtte. Lepillantottam a kezeinkre, aztán vissza rá, amikor már arról beszélt, hogy melyikünk csípte fel a másikat Philadelphiában. Hirtelen rengeteg minden kavargott a fejemben, amit jó lett volna rendezni egy pohár bor mellett, de erre nem volt lehetőségem… nem mintha annyira bántam volna, mert Agnes közelsége nagyon is jól esett. A megjegyzésére, végre képes voltam értelmesen reagálni, és felnevettem, miközben olyan közel került hozzám, hogy a szánk szinte összeért, majd megcsókolt. Szabad kezemmel átkaroltam a derekánál, magamhoz húztam, kiszorítva kettőnk közül a hűvös éjjeli levegőt is. Az ajkaimra suttogott szavaira belemosolyogtam a csókba, de túl édes volt, hogy válaszoljak rá, helyette inkább mohóbban préselődtem vele össze. Nem is tudom, képes lettem volna megszólalni, mert jelenleg csak azt tudtam, szükségem van Agnes-re, ám fogalmam sem volt, hogyan fejezhettem volna ki mindezt szavakkal. Egy mozdulatnál éreztem, ahogyan lecsúszott a hátamról a takaró, s a hűvös levegőtől megborzongtam. Elhúzódtam a nőtől, felkaptam a plédet, és magammal húztam Agnes-t a lakásba.
– Gyere – a hangom karcossá változott a vágytól. Hanyagul dobtam le a takarót a kanapéra a nappaliban, majd egy laza csuklómozdulattal becsuktam az erkély ajtaját. Most először varázsoltam a nő előtt, de jelenleg egyáltalán nem érdekelt. – Ami azt illeti, egy intéssel tényleg le tudnám rólad varázsolni a bugyidat – nevettem halkan, amíg a háló felé igyekeztem. – De én inkább a fogaimat használnám – fordultam vele szembe belökve az ajtót a lábammal, és egészen közel húztam újra magamhoz, annyira hogy érezze a leheletemet az ajkain, mielőtt folytattam volna a csókunkat, ott, ahol abbahagytam. Egészen addig hátráltam, amíg bele nem ütköztem az ágyba, ahol elszakadtam az ajkaitól, s ujjaim amelyek időközben a hajába túrtak, finoman húzták oldalra a fejét, hogy végig csókolhassam a nyakát, mielőtt leültem volna az ágyam szélére, hogy elkezdjem lebontani róla a ruháját. Innen néztem fel rá, kíváncsian és vágyakozón, mert a testem most még inkább sóvárgott az érintésére, hogy összefeszülhessen Agnes-el úgy, mint akkor éjjel.    


476 szó. after everything I've lost on you   .
coded by JC

Széles mosollyal vettem tudomásul a csipkelődést, beharaptam az ajkamat, és úgy indultam el a terasz felé a nővel. Csak bólintottam, amikor megköszönte a hátára terített takarót, és hagytam, hogy Agnes csodálja a kilátást, ami úgy tűnt nagyon is elnyerte a tetszését. Persze tisztában voltam vele, hogy a város egyik legimpozánsabb részét láttam minden reggel a lakásomból, még az irodában sem volt ilyen lenyűgöző a kilátás, és ez részben szerencse is volt. Bár sok a korábbi városvezetéshez tartozó alak lelépett, amikor látta, hogy rosszul áll a szénája Bastien megjelenésével, így néhány az enyémhez hasonló ingatlan felszabadult. Némi változtatással és pár védőbűbájjal pedig egészen a saját képemre alakítottam az évek alatt.
A kérdésemre elgondolkodott egy pillanatra. Élveztem, hogy a teraszon félhomály uralkodott, és nem engem figyelt, amikor megszólalt, mert ha látta volna az arcomat, talán már rá is jött volna a kis titkomra, s talán menekülőre fogta volna. Nem tudtam, mit szerettem volna ebben a percben: az egyik felem rettenetesen félt, hogy elítél majd minden természetfelettit Agnes, hogy azt mondja, tönkretettük a várost, amelyben meglátta a napvilágot, a másik felem pedig szinte éhesen várta ezeket a szavakat, hogy megnyugodhasson a lelkem, az emberek nem változtak semmit sem az elmúlt háromszáz évben, éppen ugyanolyan beszűkült a gondolkodásuk, és így könnyebben tudtam volna elengedni a nőt, aki egy volt az általam megvetett halandók közül. Aztán megkaptam a választ… és egy pillanatra őszintén meglepődtem. A szavak, amelyek elhagyták Agnes ajkait egyre másra olyan gondolatokat keltettek bennem, amik miatt képes lettem volna teljesen belé szeretni. Éreztem, hogy kiszáradt a szám, így amikor visszakérdezett, meg kellett nyalnom az ajkaimat, hogy válaszolni tudjak neki.
Önkénytelenül léptem hozzá közelebb, mert ha ez lehetséges volt, még inkább vonzott magához, mint eddig bármikor. Egyik kezem a korlátot fogta, szabad kezemmel viszont Agnes felé nyúltam, és néhány tincset a füle mögé tűrtem.
– Tudod, kevés olyan emberrel találkoztam, aki ennyire nyíltan állt ehhez a kérdéshez – ez tökéletesen igaz volt. A vámpír kormányzóval elsősorban a gyűlölet kovácsolt szövetségesekké, a halandók iránti gyűlölet, amely abból táplálkozott, hogy oly hosszú időn keresztül el kellett szenvednünk rengeteg megaláztatást, gyűlöletet és megvetést, pedig nem adtunk rá okot. Mostanra viszont egyértelműen látszott, hogy léteztek olyan emberek, akik valamilyen formában szimpatizáltak velünk, még ha bizonyos radikális lépésekkel nem is értett mindegyikük egyet. Ujjbegyeim végig szaladtak a nő arcélén. – Megértést nem igazán kapnak – még mindig kicsit kerülgettem a forró kását, és ennek az volt az oka, hogy sohasem bíztam meg egyetlen emberben sem… Na nem mintha a bizalmamat olyan nagyon könnyen osztottam volna meg bárkivel, hosszú évekbe tellett mire képes voltam bizalmat szavazni Bastiennek és Rowenának is, márpedig ők voltak a legközelebbi barátaim. Jó ideig pedig csak saját magamra számíthattam, így nem olyan meglepő, hogy most is kételkedtem.
– Agnes, mit szólnál, ha én egy volnék közülük? – tettem fel a legnagyobb kérdést, miközben az ujjaimat a karjára tettem, persze csak ha ezek után hagyta. – Boszorkány vagyok – a korlátba kapaszkodó kezem ujjai egészen kifehéredhettek, olyan erővel szorítottam a fémet, és éreztem, hogy egy hosszú percig még lélegzetet sem vettem, úgy vártam a nő reakcióját.    


501 szó. after everything I've lost on you   .
coded by JC

Nem kellett különösebben erőltetnem, azonnal a lábaim közé lépett a vendégem, én pedig élveztem, ahogy feljebb tűrte a ruhámat a combjaimon. A tenyerének melegétől úgy éreztem, az én bőröm szinte hideg volt, s talán ő is észre vette, hogy libabőrös lettem az érintésétől. Aztán hagytam magamat belefeledkezni az ajkaiba, amelyeket valóban nagyon is csábítónak találtam, túlságosan is az volt, éppen úgy ahogyan a csók is. Nyelve az enyémet kereste, én pedig belementem, a fejem teljesen kiürült, nem gondolkodtam, nem is hiszem, hogy képes lettem volna rá igazán. Ujjam a tarkójára simultak, a hajába túrtak. Nem akartam elengedni, mert túlságosan élveztem, túlságosan kellemes volt most is, mint minden alkalommal, amikor efféle csatákba bocsátkoztunk. Édes íze volt, de nem olyan gumicukorszerűen, inkább mint a pisztácia fagylalt, amibe kellő mennyiségű só került, hogy előhozzon mindent ízt belőle.
Halkan felnevettem, amikor röpke szünetet tartva felemlegetett egy nővérke jelmezt. Tetszett az a mozdulatsor, ahogyan a homlokát az enyémnek támasztotta, és éppen készültem volna, hogy lefektessem a tényt: bármiben is lett volna, megőrültem volna érte, amikor megjelent a macskám, és kizökkentett mindkettőnket a pillanatból. A kis négylábúm meglehetősen barátságosra vette a figurát, amit nem bántam, mert ha igazán ellenszenves emberekkel találkozott, hajlamos volt egészen gonosz módon viselkedni. Ám úgy tűnt Agnes ellen egyetlen kifogása sem akadt, főleg miután a nő hajlandó volt megsimogatni is, amit nagyon is élvezett. Ahogy odaadtam a kandúrnak a tejet, néhány lefetyelés után oldalra döntött fejjel bámult Agnes-ra, aki hozzám hasonlóan magyarázott neki és simogatta őt, amit Toulouse rendkívüli boldogságában dorombolással hálált meg neki. Mosolyogva figyeltem a jelenetet, nagyon is ínyemre volt, hogy így kijöttek egymással. A fejemben egy sokkal romantikusabb kép jelent meg, mint amire fel voltam készülve, így amikor a nő felegyenesedett és ő is megmosta a kezét, nagyot nyelve léptem arrébb tőle, látszólag csak azért, hogy kibújjak végre a magassarkúimból, így jelentős centiket szenvedett a magasságom.
– Hallod, Toulouse drágám, új rajongód van – mondtam nevetős hangon, amibe belevegyült némi megjátszott féltékenység is. A kis szőrpamacsot persze mindez cseppet sem érdekelte már, elégedett volt a meleg tejecskével és egy darabig a simogatással is, amit mindkettőnktől kapott. Kényelmes lusta léptekkel indult el a nappali felé, miközben Agnes-től egy apró puszit kaptam a fülem alatti érzékeny területre, amitől egy egészen picit elpirultam. A kérdésére felvontam az egyik szemöldökömet, mert olyan hangsúllyal szólalt meg, mintha az lenne a téma, hogy itt vagy a lakás más pontján veszem végre le a ruháimat. Kihívó mosoly telepedett az arcomra, és egy igent búgtam. Megfogtam a kezét és vele együtt elindultam a terasz felé. Menet közben a nappaliban felkaptam két plédet, mert bár meg volt oldva hogy ne süvítsen a szél idefent, még messze nem volt olyan jó idő, hogy egy szál valamiben ácsorogjunk kinn. Kinyitottam az ajtót, és kilépve az egyik takarót Agnes hátára terítettem, majd magamra dobtam a másikat.
– Ez volna az – tökéletes kilátás nyílt a parkra, az emlékműre, amely mint mindig kivilágítva emelkedett ki egyetlen pontként a fák közül. Alattunk már csökkent a forgalom, és egy pillanatra elgondolkodtam, vajon mit gondolhat rólam nő, hiszen korábban nem mondtam neki semmit az életkörülményeimről. De végül nem ezt a kérdést tettem fel.
– Azt hiszem, én kérdezek, ugye? – támaszkodtam meg háttal a korlátnak, amely elég magas volt, bőven megakadályozta, hogy bárki is kiessen véletlenül. – Mit gondolsz a természetfelettiekről? – puhatolózás volt ez, ugyanis ha washingtoni volt, akkor ismerte a kialakult helyzetet, tudta, hogy léteznek vámpírok, vérfarkasok és boszorkányok is. De azt még mindig nem tudta, én is egy vagyok a sok „rémség” közül, amely az egyszerű halandókra szabadult. Hányszor hallottam ezt a hozzáállást… és most mennyire féltem attól, hogy Agnes-től is ezt fogom visszahallani.   


595 szó. after everything I've lost on you.
coded by JC

Ahogyan válaszolt a fel nem tett kérdésemre, amellyel meghívtam éjszakára magamhoz, beharaptam az alsó ajkamat, úgy mosolyodtam el szélesen, mert tényleg vele akartam tölteni az időmet. És nem csak azért mert nagyon úgy éreztem rám fért néhány orgazmus, hanem mert ez a nő vonzott magához. A legédesebb kísértés volt a számomra, annak ellenére, hogy ember volt, ám pontosan ezért nem bántam, amiért nem tudott róla még senki sem. Ő lett volna az első, akin keresztül ártani akartak volna nekem, és nem akartam, hogy baja essen.
A válaszomat elfogadta és nem faggatózott tovább, amit értékeltem, mert nem szerettem beszélni anyámról. Az évek alatt egészen meggyűlöltem már, és vágyakozva tekintettem mindazokra, akik szerencsésebbek voltak nálam. Természetesen ez volt talán a legnagyobb titkom, s még a legjobb barátnőmnek sem kötöttem sokáig az orrára, csak egy átmúlatott éjszaka után, amikor túlságosan spicces voltam, hogy csendben maradjak. Én jöttem a kérdezésben, és elmosolyodtam, ahogyan rávágta, könnyű volt rá válaszolni, majd elhúzta a válaszadást. Igazából nem ismertük egymást, és a kérdésem nem is arra vonatkozott, hogy pontos jellemrajzot adjon így rólam, csak az érdekelt milyennek látott. Sültkrumplival tunkoltam fel a hamburgerből megmaradt szószt, miközben hallgattam a válaszát, és farkasszemet néztem Agnes-el. Felnevettem, amikor megemlítette, hogy tetszik neki, ahogy felhúzom az orromat. Valamit felelni akartam a válaszára, de ahogy leszállt a bárszékről és felém indult, elfelejtettem mindent. Túlságosan lekötött, ahogyan mozgott a teste. Végig futottam a tekintetem a kezén, amellyel a pultot söpörte végig, majd kifordultam a széken Agnes felé, ahogyan megtámaszkodott mellett. A kérdésére elmosolyodtam, a tekintetembe másfajta éhség költözött, amely csak a nőnek szólt.
– A kisugárzásodat – feleltem karcos, búgó hangon, és finoman közelebb húztam magamhoz, amennyire engedte a ruha rajta szétnyitottam a combjaimat, hogy közéjük léphessen Agnes, a karjaimat pedig lazán kinyújtva a vállain támasztottam meg. – A szemeidet – kissé oldalra döntöttem a fejemet, a szám sarkában még mindig mosoly bujkált. – Az ajkaidat – ezt már olyan közel hajolva mondta, hogy a hangom suttogássá tompult, és szinte rácsókoltam a szót az emlegetett ajkakra, hogy aztán hívogatóan csókoljam meg, végig húzva rajta a nyelvemet, és egyre inkább elmélyítve a csókot, ha hagyta, és reméltem, hogy hagyni fogja. Hosszú percek múlva húzódtam csak el:
– És baromi szexi vagy az egyenruhában – mondtam ezt szinte úgy, mintha rendőrnek vagy tűzoltónak öltözött volna be, nem pedig az étterem pincéreknek megszabott egyszerű cuccban lett volna, de akkor is rohadtul tetszett benne. Képes lettem volna itt helyben letépni róla az inget, és nekiállni a konyhapultomon végig nyalni a testét, de ebben a korábban emlegetett szőrgombolyag megakadályozott, és hangos nyávogással adta a tudtunkra, mennyire nincs ínyére, nem őfelsége volt körbe ugrálva. Lepillantottam Agnes mellett a földre, ahová ellépkedett időközben a kis kandúrom.
– Ő itt Toulouse – jegyeztem meg, miközben azt figyeltem, ahogyan a cicus körbe szimatolta Agnes-t, majd hozzányomta a lábához a fejét, ezzel gyakorlatilag kifejezve tetszését, aztán a nagyságos úr leborult és hemperegni kezdett, mint általában mikor hazaértem. Aprót sóhajtottam, majd a nő felé intéztem a szavaimat – Adok neki egy kis tejet, aztán megmutatom a teraszt – gyors csókot nyomtam az ajkaira, majd ha engedte lecsusszantam a székről, a hűtő felé vettem az irányt, és melegítettem egy pohár tejet a macskának, aki kiskora óta így kapta, mert emlékeztem hogy remegett az éppen langyos tejtől is, mikor még elfért a tenyereimben. A vacsoráján már túl volt, de ahhoz csak vizet kapott, és szemmel láthatólag a történéseknek nagyon örült, mert hálásan dörgölőzött, ahogy kivettem a tejet a mikróból és a táljába öntöttem. – Tessék te kis hülye – motyogtam Toulouse-nak, ahogy átmasszíroztam az oldalát, majd leöblítettem a macskaszőrt a kezemről. Éppen vedlett és nem akartam macskaszőrös kézzel tapizni Agnes-t.   


589 szó. after everything I've lost on you.
coded by JC

Azért örültem, hogy nem az a fajta ember volt Agnes, aki nem kedvelte a macskákat, mert ismertem ilyeneket és bár alapvetően ezzel nem volt baj, de mégis csak zavart volna azt hiszem. Mert nem akartam megválni a kis szőrgolyótól, még akkor sem, mikor összetört valamit a lakásban.
A válaszán csak nevettem, mert azért nem volt ez akkora igazságság, de mégis... sült krumplit hidegen enni? Blaah. Biztos voltam benne, másoknak van ennél nagyobb problémája is, viszont én szerencsés helyzetben voltam, jelenleg pedig ez halmozottan igaz volt, hiszen itt volt velem a barna hajú nő is, aki látványnak sem volt utolsó a konyhámban. Főleg úgy, hogy sohasem gondoltam volna, ez megtörténik majd egy nap.
Egy apró bólintással vettem tudomásul, másnap nem kellett dolgoznia menni és ennek örültem, meg annak is, hogy a bennem tomboló lelkesedés nem tudott kitörni rögtön, mert a szám hamburgerrel volt tele. A visszakérdése persze nem ért váratlanul, úgyhogy egy kissé szégyenlős mosollyal az arcomon, a szememben pedig örömmel és reménykedéssel tele válaszoltam.
– Csak azért érdekelt, mert abban bíztam, ha nincs holnap dolgod, esetleg itt maradhatnál – az egyik kezem megindult felé és megérintettem az alkarját, ujjaimmal végig simítottam a puha bőrét. Tekintetemet csak ekkor emelt Agnes-ra. – Reggelire is – elég egyértelmű voltam, amire csak rásegített, hogy a hangom akaratlanul is elmélyült, miközben beszéltem. Viszont azt akartam, értse, nem csupán szexelni akartam vele, ezért is tettem hozzá a reggelis dolgot, amit valóban szívesen készítettem volna neki. Ahogy visszahúztam a kezemet elvettem néhány szem krumplit a tálról. A kaja valóban nagyon jó volt, és bár láttam rajta, hogy a korábbi pezsgős megjegyzése nem volt teljesen vicc, egyáltalán nem bántam, amiért nem homárt vacsoráztunk. Persze el tudtam volna képzelni ezt is, mégis a hamburger és a sült krumpli olyasmi volt, amire vágytam, még ha leginkább a „desszert” érdekelt is a legjobban. Hagytam, hadd kérdezzen ő először, egyrészt mert ő találta ki ezt, másrészt mert kíváncsi voltam, mit akart legjobban tudni rólam. Az első kérdések mindig beszédesek voltak. Elvettem ismét néhány krumplit, míg hallgattam a kérdését, és mielőtt válaszoltam volna, leharaptam a felét. Aztán röviden kifújtam a levegőt.
– Bizonyos szempontból semmit, mert ha megváltoztatnék bármit is, akkor most nem tartanék az életemben ott, ahol, de ami fontosabb, valószínűleg nem ülnél most itt velem, és azt nagyon sajnálnám. Másrészről viszont, hmm, az anyámmal való kapcsolatomat változtatnám meg, ami nem volt túl kellemes – feleltem végül, és ezzel nem is hazudtam, hiszen valóban sok szempontból úgy véltem, az életemnek úgy kellett lezajlania az elmúlt háromszázegynéhány évben, ahogy volt, azonban az anyám és a megszállottsága, hogy rájöjjön mi voltam és hogyan lehetséges az elpusztításom, a mágiával együtt, komoly nyomott hagyott rajtam. Stigma volt ez, amitől sohasem leszek képes megszabadulni, s ezt pontosan tudtam.
Agnes néztem egy hosszú pillanatig, amíg azon gondolkoztam, mit kérdezzek tőle elsőre. Sok minden megfordult a fejemben, még az is, hogy nem túl fantáziadús módon visszakérdezem tőle a kérdését, de végül ezt elvetettem.
– Az én kérdésem… mit gondolsz rólam? Az alapján, amit eddig megtudtál és őszintén – kíváncsi voltam, és bíztam benne, kapok valami kapaszkodót, amin elindulhatok majd, hogy őszinte lehessek én is vele, mert szerettem volna az lenni, talán életemben először. Amíg vártam a válaszát, elfogyasztottam a hamburgeremet és a kifolyt szószt igyekeztem felszedni néhány krumplival.  


531 szó. after everything I've lost on you.
coded by JC

Nem igazán tudtam, hogyan foghatnék bele abba, hogy kiadjam magamat neki. Egyrészről tartottam attól, miként is reagálna a nő, másrészről pedig… őszintén szólva nagyon kevés embert engedtem közel magamhoz az életem során. Anyám árulása, a salemiek árulása, és sok más kisebb csalódás után nem akartam felfedni milyen is voltam, mi voltam. Aztán a kísérletezésekben való részvételem után Bastien kiszabadult és a varázserőm elkápráztatta. Addigra nem maradt igazán semmim a mágián kívül, hiszen az Elsők szövetsége meglazult, évente egy-egy alkalommal keveredtünk össze, azt sem igazán nagy lelkesedéssel. A vámpír volt hosszú idő után az első, aki nem torzszülöttként tekintett rám, és segítséget ajánlott segítségért. Így kezdődött el az egész, és most itt tartottam, egy egyszerű halandóval ültem a konyhában és azon merengtem, hogyan fogalmazhatnám meg neki, boszorkány voltam.
– Nem foglak leitatni, ne aggódj – nevettem fel, ahogy megjegyezte, hogy józanul csinálná végig a ma estét, amivel szemben nem volt kifogásom. Egyelőre nekem is tökéletesen elég volt az az egy koktél, amit a bárban megittam. Igaz, lehet könnyebben kezdtem volna bele a magyarázatba. Nem kért tányért, így letettem a poharakat a pultra, és megszisszentettem az üveg kólát, majd töltöttem neki és magamnak is. A macskámra terelődött a beszélgetés egy rövid ideig, aki rendkívül ügyesen bújt meg a lakás különböző pontjain.
– Nem túl szociális, de ha egyszer megsimogattad, többet nem lesz nyugtod tőle – jegyeztem meg, amikor Agnes körbenézett a szőrgombócot keresve. Alapvetően elég bizalmatlan volt, és nagyon is kedvfüggő volt, mennyire hajlandó mutogatni a tappancsait, de azért tudtam, hogy ragaszkodik hozzám a kis dög. Na meg én is őhozzá. Reggelente mindig az ölembe bújva dorombolt, amíg kávéztam, amit nagyon is szerettem. – Hidd el, emlékeztetni fog ő maga – ismét felnevettem a mellettem még ácsorgó nő megjegyzésére. Attól nem tartottam, hogy ráülne a macskámra, elég hangos tudott lenni, ha akart.
– Persze, amikor csak szeretnéd – a nappaliból nyíló hatalmas üvegablakok között megbújt egy ajtó is, ami a teraszra vezetett. – De majd körbe vezetlek, ha ettünk. Csak nem akarom, hogy kihűljön teljesen, mert a hideg sült krumplinál kevés szörnyűbb dolog van a világon – mondtam vigyorogva, majd megerősítve az elméletemet bekaptam egy szemet a tálra halmozott krumpliból. Igazi „guilty pleasure” volt a számomra, pont úgy, mint ahogyan a nő is. Figyeltem, ahogy leült a bárszékre, és jóízűen beleharapott a hamburgerbe, a felajánlásom azonban nem a legjobb pillanatban találta meg. A kézfejemmel takartam el a szintén tele számat, úgy nevettem el magamat, és megráztam a fejemet. – Ebben egyetértünk – feleltem, miután lenyeltem a falatot. Tudtam, hogy én sem fogom megúszni, hogy a hamburgerszósz végig folyjon a kezeimen, mert ez a kaja egyszerűen ilyen volt, tökéletes alkalmatlan a kulturált étkezéshez, de szerintem mindenki ezért szerette. Csak bólintottam a válaszára, miszerint nem kért semmi egyebet, mert időközben újra kísérletet tettem a maszatmentes étkezésre egyre kisebb sikerrel.
– Holnap is dolgozol? – kérdeztem néhány szem sült krumpliért nyúlva, és azt akartam kipuhatolni, hogy hajlandó lenne-e itt tölteni az estét, illetve a reggelt is. Szívesen főztem volna neki reggelit, ha hagyta volna, és nem csak azért, mert legutóbb ő is felajánlkozott erre. – Amúgy igazad volt, nagyon jó – ismertem el a vacsoraválasztással kapcsolatos ízlését, miközben ismét a számhoz emeltem a hamburgeremet. Rengeteg étterem volt a városban, és messze nem volt mindegyik annyira jó.
A játékot, amiről beszélni kezdett Agnes, nem ismertem, legalábbis nem emlékeztem volna, hogy valaha is játszottam volna. De nem tűnt túl bonyolultnak, és igazából el tudtam képzelni, milyen kérdései lehettek a számomra, ezért bólintottam.
– Akkor kérdezz! – mosoly játszott a szám szélén, majd hagytam, hogy a számba tegye a sült krumplit. Nem tudtam igazán megmagyarázni mi vonzott annyira ebben a nőben, de éreztem rajta, hogy valahogy más, nem hasonlított egyáltalán a korábbi kapcsolataimnak csúfolt futó kalandjaimhoz, se férfiakhoz, se más nőkhöz. Ettől kicsit ijesztő is volt, de leginkább izgalmas és izgató. A szemeit fürkésztem, mintha megpróbáltam volna kiolvasni belőlük az első kérdését, aztán átnyúltam a köztünk lévő levegőn, a tányér krumpli felett és letöröltem az orra mellől egy kis szószt, majd egy szalvétába töröltem.


647 szó. after everything I've lost on you.
coded by JC

A csókjai édesek voltam, puhák, és teljesen felperzseltek. Olyan könnyedén bele tudtam feledkezni a közelségébe, az illatába, az ízébe, olyan természetes volt, olyan tökéletes. Sóhajtva toltam el magamtól, először csak annyira, hogy szóljak neki, induljunk el, de nehéz volt rögtön eltávolodnom tőle. A szemem sarkából láttam, ahogyan elnyíltak az ajkai, amikor a tenyerébe csókoltam, s halvány mosoly jelent meg a szám sarkában emiatt. Túlságosan ingerlő mozdulat sor volt, így nagyot sóhajtottam, amikor elléptem a szekrénytől és a keze után nyúltam. Erre kissé úgy tűnt, felélénkült Agnes is, és azonnal elindultunk.
Nem volt szokásom bárki is felhívni magamhoz, aki nem ismert, aminek az volt a nagyon egyszerű oka, hogy kevés élő volt Washingtonban, aki nem tudta, ki is voltam. Előttük nem kellett magyarázkodnom a lakásomról, az életmódomról, a természetfeletti közösség előtt amúgy is le volt védve mindenféle mágikus pajzzsal az otthonom, hiszen nem kockáztathattam. A jelen helyzetben amúgy is fel voltam készülve különféle támadásokra, főleg miután kiderült a szövetségeseimet már meg is fenyegették. Általában egyébként nem éreztem kényelmetlenül magamat, amiért megtehettem, hogy ilyen helyen éltem, szerettem ezt a lakást, és nagyon is azt éreztem, megérdemeltem oly’ sok idő után, hiszen végre nem kellett bujkálnom.
– Jobban örülnék, ha itt maradnál – jegyeztem meg és felnevettem kissé, ezzel is oldva a feszültséget, ami bennem volt. Nem tudtam, Agnes látta-e rajtam, talán nem, és reméltem is, hogy nem. Igazából attól tartottam, hogy a nő nem tud majd mit kezdeni ezzel a helyzettel a későbbiekben. Talán szerencsém volt mindezzel, szemmel láthatólag ugyanis le volt nyűgözve az enteriőrtől és a kilátástól is, amire nem hagytam neki sok időt. Nem mintha nem nézelődhetett volna.
A konyhában lepakoltuk a pultra az ételt, és amikor megjegyezte, hogy pezsgőt kellett volna kérnie, őszintén felnevettem: – Ha szeretnéd, azt hiszem van itthon egy üveggel – lett volna ötletem, hogyan fogyasztanék el egy üveg pezsgőt a nővel. – De én a hamburgerhez jobban szeretem a kólát – fűztem tovább a szavakat, és elővettem egy tányért, hogy a papírtartóból kiborítsam a sült krumplit. – Kérsz tányért a hamburgerhez? – kérdeztem aztán Agnes-hez fordulva, két pohárral a kezemben. Ha igent mondott elővettem neki egyet, én jól el voltam a papírral, amibe becsomagolták. Láttam rajta, egy kicsit még mindig el van varázsolva a látványtól, ami azt illeti kezdetben én is el voltam, ám mostanra megszoktam teljesen. Furcsa volt most úgy járni-kelni a konyhámban, hogy nem használtam a telekinetikus képességemet, ami olyan egyszerű és hétköznapi volt számomra, de nem akartam sokkolni a nőt ennyi új információval.
– Nem igazán – ráztam meg a fejemet. Nagyon régóta nem éreztem magányosságot, amihez az is hozzájárult, hogy a vámpírlánnyal olyan szoros barátság alakult ki közöttünk, ám korábban, mielőtt megismertem őt és a bátyját, sokkal nehezebb volt. Hébe-hóba mindig volt valakim, viszont sohasem voltak állandó jelleggel az életem részei ezek az emberek. Agnes-ről pedig nem tudtam egyelőre, akarna-e huzamosabb ideig az lenni. – És van egy macskám valahol… valószínűleg az egyik fotelban a nappaliban – tettem hozzá mosolyogva, ugyanis a kis döggel bár nagyon jól kijöttünk, tulajdonképpen egészen jól megvolt nélkülem is. Láttam, hogy a nő tekintete körbe-körbe járt, és tudtam, hogy képeket keresgél, amelyből nem sok volt a lakásban. Nehéz is lett volna… háromszáz évvel ezelőtt még nem igazán volt lehetőség fotózni. Cserébe apámról volt egy festményem, nem túl nagy méretű a nappaliban lévő komódon, mellette néhány képpel amik Rowena-ról és rólam készültek. A barátnőm valamiért szeretett fényképezni, én nem annyira. Sohasem szoktam meg igazán. Leültem az egyik bárszékre, a krumpli kettőnk közé tettem, majd beleharaptam a hamburgerbe. Mostanra jöttem rá, hogy valójában elég éhes voltam. Miután lenyeltem az első falatokat, az ujjaimmal megtöröltem a szám szélét.
– Igen, eléggé. Kényelmes, és nagyon szeretem az erkélyről a kilátást reggelente – válaszoltam a kérdésére. Tényleg szerettem itt élni. – Amúgy szólj, ha kérsz még valamit – volt pár dolog azért a hűtőmben, mert szerettem itthon lenni, főzni, csak úgy magamban, úgyhogy fel voltam szerelkezve. Közben azon gondolkoztam, hogyan lehetne felhozni azt a témát, mi vagyok… Őszintén tartottam attól, hogy erre miképp fog reagálni majd a nő.


651 szó. after everything I've lost on you.
coded by JC

Mennyivel könnyebb dolgom lett volna, ha nem flörtöltem volna folyamatosan, de annyira vonzott magához a nő, és én képtelen lettem volna ellenállni az édes kísértésnek. Mert kísértés volt minden mozdulata a számomra, hiszen valamennyi felidézte az emlékeimet a megismerkedésünk estéjéről. Az is pontosan ennyire izgató volt, s ez nem múlt el, ez pedig mégis csak jelentette valamit, nem?
A búgó hangtól megadtam magamat, és minden ellenérzés, amely eddig a fejemben kavargott a származásáról és a kilétéről semmivé foszlott, elfelejtettem mindent, ami korábban azt suttogta, nem lesz jó vége, ha ismét hagyom majd magamat belekavarodni ebbe. Csakis arra vágytam, hogy összegabalyodhassak Agnes-szel, és jelen pillanatban nem csupán a szexre gondoltam. Nem feleltem a puhatolózó kérdésére, csak széles mosolyt villantottam rá.
– Sajnálom… a család szinte mindig zűrös dolog – részben nem tudtam, mit kezdeni a testvérével kapcsolatos információval, részben nem is akartam vele semmit sem kezdeni. És bár nekem már nem élt hosszú-hosszú ideje egyetlen rokonom sem, nekem pedig sohasem született gyerekem, nos, a családról sem tudtam kifejezetten sokat. Ellenben pontosan tudtam, mennyire megnehezítette mindig is az életet a rokonság, legyen az bármilyen távoli is. Nekem egy sarkot sem kellett sétálnom kisgyermek koromban, hogy a legnagyobb ellenségemmel kerüljek szembe, hiszen a nő, aki megszült, akit anyámnak kellett hívnom, mindig is az elpusztításom nyomait kutatta. Ezért hagytam meghalni annak idején, miután elolvastam a feljegyzéseit. Akkor szembesültem először az emberi természetben megbújó gonosszal. De Agnes annyira más volt, szinte nem is valóságos. Legalábbis az én világomban képtelenségnek tűnt, hogy ilyen halandó lény létezzen.
– Hááát… – ennél többet nem mondtam, amikor visszakérdezett szórakozottan, mert azzal túl sok mindent kellett volna megmagyaráznom, és jelenleg erre nem volt sem az idő, sem pedig a hely alkalmas. Szerencsémre ő sem nagyon firtatta ezt a kérdést jelenleg, én pedig cseppet sem bántam. Bőven elég lesz ezzel később foglalkozni, legalábbis reméltem. Hagytam, hogy lesegítsen a székről, és miután nem engedte el a kezemet, én sem húztam el az enyémet. Ezernyi apró kisülésként érzékeltem a bőrömön az övét, és kicsit úgy tűnt, mintha a varázserőm is megkergült volna. Lehet ha nem lettem volna már három évszázada a világon, elpattintottam volna a fejünk felett égő lámpakörtéket, de így csak pislantottak egyet a fényforrások, amelyeket valószínűleg senki sem vett igazán észre az egész étteremben.
– Kösz a tippet – mondta nevetgélve, és megfeledkeztem hozzátenni, hogy a főszakácsot ismertem. A vámpírlánnyal gyakran megfordultunk itt, és hajlamos voltam erre a helyre elrángatni üzleti partnereket is, akik valóban tudtak ebédelni velem. Nem mintha probléma lett volna a barátnőmmel emiatt, de ezért is szoktunk rá, hogy ő főzőcskézett nekem a lakásában. Kevésbé voltunk sem előtt, nyilvános helyre meg még sem állíthattam be egy üveg nullás vérrel.
– Nem vártam, hogy rögtön bemutatót tartasz – jegyeztem meg, bár azért megnéztem volna, ahogy levetkőzik, de próbáltam elhessegetni a képet, hiszen mégis csak a munkahelyén voltunk. És amúgy is jól állt neki az itteni egyenruha is, ahogyan nagyjából minden más is.
Éppen nyitni akartam a számat, hogy akkor szerezzünk valami ehetőt is, és ellöktem magamat a szekrényektől, indulásra készen, amikor Agnes közelebb lépett és megcsókolt. Ujjait éreztem az arcomon, ajka puhán, finoman súrolta az enyémet, én hagytam neki, hogy a szekrényhez döntsön, miközben kezeim maguktól találták meg a nő vonalait, a derekát, az oldalát, a vállait, s úgy tartottam magamhoz közel, mintha félnék, bármikor elrebbenhetne. Gyakorlatilag a reakciója önmagában válasz volt az invitálásomra, de azért nagyon is örültem, mikor hangosan is beleegyezett.
– Jól van – a hangom karcos lett, még nem ocsúdtam fel az iménti csókolózásból, de amikor Agnes újra visszahajolt hozzám, nem tiltakoztam és ugyanolyan hévvel viszonoztam az ajkai és a nyelve érintéseit. Most már vadabb volt, izgatóbb, forróbb, a teste az enyémnek feszült, ujjaim a tarkójáról a hajába csúsztak, míg a másik kezem a derekáról a feneke felé indultak, s úgy húztam egészen magamhoz, kiszorítva minden levegőt kettőnk közül. Belenyögtem a csókba, és pontosan tudtam, hogy nem beszélgetni fogunk a lakásomon, de nem számított. Végül aztán óvatosan eltoltam magamtól, mert tudtam, ha ezt így folytatjuk nem jutunk el a lakásomig…
– Szerezzünk kaját út közben – kicsit kapkodtam a levegőt, a kezemmel végig simította az arcán, hüvelykujjammal a száját érintettem. Az arcomon pihenő tenyere felé fordultam a fejemmel és belecsókoltam, finoman végig karcoltam a fogammal a bőrét. Azután elengedtem őt, és a keze után nyúltam, jelezve, hogy mutassa az utat kifelé.
Miután kivergődtünk az étterem mögötti ki sikátorból, majd a legközelebbi helyen, amit Agnes ismert vettünk hamburgert és sült krumplit, leintettem egy taxit, és bemondtam a címemet. Tisztában voltam vele, hogy magyarázatra fog szorulni, mégis hogyan lehetséges, hogy az egyik legjobb luxus lakásban éltem Washingtonban, de reméltem, erre nem a taxiban fog rákérdezni. Alig egy sarokra szálltunk ki a város parkjától. Kifizettem a fuvart, majd a lakóépület felé tereltem Agnes-t. A lakásom a tizedik emeleten volt az épület tetején, s a teraszról a Washington-emlékműre lehetett rálátni. Kicsit ideges voltam, mert nem tudtam mit fog ehhez szólni, vagy mit fog ahhoz szólni, ha közlöm, miképp lehetséges ez az egész. Normál esetben az ajtómat nem kulccsal nyitottam volna ki, de most inkább a tradicionális megoldást választottam, és beengedtem magunkat.
– Érezd magad otthon – becsuktam az ajtót Agnes után, majd beljebb sétáltam, és megfogva a nő kezét magammal húztam finoman a konyhám felé.


852 szó. after everything I've lost on you.
coded by JC

Talán a tudatom egyik szegletében, már azon az estén felmerült a kérdés: mi lenne, ha nem egyéjszakás kaland lenne a nővel? Ezzel persze eddig nem akartam foglalkozni, mert az érzéseim nagyon vegyesek voltak, és saját magammal kellett megküzdenem, hiszen megdőlni látszott az a szilárdnak hitt elhatározásom, mely szerint nem álltam szóba, és a lehetőségekhez mérten nem is érintkeztem egyszerű emberekkel. De itt volt Agnes, aki ugyancsak ember volt és semmi mást nem akartam ebben a pillanatban, csak újra játszani a közös éjszakánkat, a lehető legtöbb érintéssel. És ahogy kimondta mindazt, amire gyakorlatilag gondoltam, mélyen, élesen szívtam be a levegőt, beharaptam az alsó ajkamat, amin lassan végigsiklottak a fogaim, és olyan halkan, hogy csak ő hallja a pult másik oldalán, felnyögtem. Kicsit a hideg is kirázott, de ezt talán nem vette észre. A tekintetem összekapcsolódott az övével, amelyben hagytam magamat elveszni. Úgy éreztem, amíg a meleg, olvadó íriszeit nézem, addig nem én voltam én, elengedhettem magamat és mindenféle óvatoskodás nélkül élhettem. Abban a másodpercben belém hasított a tudat, hogy én voltam a világ legidiótább boszorkánya, amiért képes lettem volna a saját korlátaim miatt elengedni Agnes-t. Rengeteg kérdés merült fel bennem vele kapcsolatban, azzal kapcsolatban, miként kerülhetne ő bele az amúgy is bonyolult életemben, ám ezekkel most nem óhajtottam foglalkozni.
Láttam az elégedett vigyort az arcán, amikor kijelentettem, nincs senki érdemleges az életemben és ez mosolyt csalt az arcomra. Őszintén élveztem, hogy ennyire rám hajtott most is. Tagadhatatlan volt közöttünk a kémia, ha nem így lett volna, nem gabalyodtunk volna össze az ágyában. Miért kötöttem ki újra és újra ki az ágynál, ha Agnes-ről volt szó?
– Ne értsd félre, de ennek most nagyon örülök – adtam hangot a kérdésemre kapott válasszal kapcsolatos elégedettségemnek. Az arcomon az övéhez hasonló kacér, széles mosoly jelent meg, s miközben a nő tovább beszélt megittam a koktélom végét, a pohárban csak a zúzott jég csilingelt már. Talán szerencsém volt, hogy pont akkor takarta el az arcomat a párás üveg, amikor Agnes a munkáról tett kijelentése elhangzott. Egy pillanatra összefacsarodott az belsőm, mert úgy éreztem, a várossal való fenntartása a mágiára és a természetfelettire vonatkozott. Az élet igazán humoros volt persze… én lenéztem az embereket, s az egyetlen, akit kedveltem lenézte a hozzám hasonlókat. Bár ez nem lett kimondva, általában Washingtonnak kapcsolatban a halandóknak ez volt az elsődleges kifogása, és a hatodik érzékem azt súgta, a pultban ácsorgó nőre is igaz ez.
– Ó, hűha – jegyeztem meg, amikor kiderült, hogy mindegyik testvére fiú volt. Én egyke voltam, anyám nem akart még egyszer szülni, nehogy még egy olyan gyereke legyen, mint amilyen én is voltam: boszorkány. – Remélem a vészhelyzetet sikerült megoldanod – nem vártam, hogy elmesélje az életét még, ahogyan azt sem, hogy beavasson a családi problémáiba most azonnal, egyszerűen csak tényleg bíztam benne, hogy helyre tudta rakni a dolgokat.
Miközben beszélgettünk, figyeltem, ahogyan elpakolta a poharakat, letörölgette a pultot és a bár különböző felületeit. Elmosta a poharat, amelyben alig egy órája elkészítette a koktélomat. Azután kijött a pult mögül, és a helyükre rendezte a székeket is. Aztán ellépett mögöttem, én pedig megéreztem az ujjai melegét a hátamon, amitől libabőrös lettem, az érintése nyomán úgy éreztem felforrósodott a bőröm. A szavaira felnevettem, és elfogadtam a kezét, és lecsusszantam a bárszékről.
– Hidd el, nekem elnézik – jegyeztem meg a szabályzat megsértésére vonatkozóan, s valóban, még ha nem is akarták volna, nem lett volna választásuk. A városban a vámpír kormányzó után nagyjából én voltam a második személy, ez pedig nagy előnyökkel és hátrányokkal is járt. Előny volt például, hogy gond nélkül bemehettem a szórakozóhely öltözőjébe Agnes-szel, és senki nem szólta volna meg, ha közlöm, ki vagyok.
Végig siettünk a konyhán, ahol a nagy nyüzsgés miatt amúgy sem voltunk feltűnőek. A magassarkúim kopogtak a járólapokon. Az öltözőrész viszont üres volt, a személyzet minden tagja valószínűleg dolgozott még néhány óráig, csak Agnes volt olyan szerencsés, hogy végzett aznapra.
– Hová szeretnél menni? – kérdeztem megállva az öltözőszekrénye mellett. Nagy volt a késztetés, hogy megcsókoljam, de úgy ítéltem meg, hogy ez nem vetne túl jó fényt rá, hiszen a munkahelyén voltunk. Azzal is kockáztatott, hogy hátra hozott. A helyszínválasztást rá akartam bízni, de aztán arra jutottam, megkérdezni megkérdezhetem, ami a fejemben járt: – Esetleg van kedved feljönni hozzám? Elsősorban beszélgetni – a tekintetem ugyan másról árulkodhatott, talán még bele is pirultam a kérdésbe kissé, de őszintén nem akartam siettetni Agnes-t, ha nem akart volna kettesben maradni velem a négy fal között.


719 szó. after everything I've lost on you.
coded by JC

Sikerült meglepnie, hogy washingtoni volt… Miután találkozunk Philadephiában azzal nyugtattam magamat, nem gond, hiszen nem látom többet, mert nem ehhez a felbolydult városhoz tartozik, hanem több kétszáz kilométer választott el Agnestől. Erre kiderül, hogy valószínűleg időről időre megfordult itt. Hirtelen nem tudtam, ennek örülni tudok-e majd holnap reggel is. Ennek ellenére azonban nagyon is boldog voltam, amikor kiderült, hogy egy óra múlva végezni fog és annak is, hogy a barátnőm végül is lemondta az estét. Igaz, a vámpírlánynak tényleg minden kis apróságot elmondtam, valahogy erre nem voltam képes, vagy legalábbis nem tudtam, miként fogalmazhatnám meg, hogy életemben először ennyire ragaszkodtam egy emberi lényhez. A saját anyám megvetettem, amiért nem volt varázshatalma és azt kutatta mi volt az egyetlen lánya, hogyan állíthatja meg és pusztíthatja el. És most elbizonytalanodtam, a pillangók a gyomromban pedig azt suttogták, hogy helyes, amit Agnes iránt éreztem.
Az, ahogyan a kis papír esernyőt a hajamba tűzte, egyrészt nagyon is lehengerlő volt, másrészt pedig úgy tűnt, a nő is örült nekem és annak, hogy nem volt más dolgom ma estére, mint vele foglalkozni. Ez a merészség tetszett meg benne azon az estén is egy másik bárban: annyira könnyed volt, természetes, nem játszotta meg, hogy vagány és bevállalós, hanem tényleg az volt, nagyon is jó értelemben. Emlékeztem, a szabadság szó jutott eszembe róla akkor, és ez most is így volt. Olyan nagyon vágytam arra, hogy hozzá hasonlóan éljem az életemet, ám erre sohasem volt lehetőségem, mindig is úgy éreztem, meg kellett alkudnom a túléléshez. Először a négy másik boszorkánnyal, aztán pedig a várost irányító vámpírral… de persze én döntöttem így, az Élet mellett. Ezekből az egyezségekből azonban nem lehetett csak úgy kihátrálni.
Agnes kíváncsiságával nem tudtam mihez kezdeni. Nem voltam benne biztos, hogy máris meg akarom osztani vele ki is voltam valójában, bár ha ebben a városban született, és most itt fog maradni egy darabig, akkor előbb vagy utóbb, de elkerülhetetlenül rá fog jönni. A megjegyzésére elnevettem magamat.
– Nem, valóban nem beszélgettünk túl sokat – a hangom kissé elmélyült, az ujjamat végig húztam a poharam tetején, és beharaptam az alsó ajkamat. Akaratlanul is eszembe jutottam mozdulatok, érintések, kapkodó lélegzetvételek és nyögések az együtt töltött éjszakáról. Cseppet sem akartam beszélgetni akkor, és Agnes cinkos mosolyából azt szűrtem le, valóban nem csak úgy mondta, hogy sokat gondolt rám. Valójában én is sokat gondoltam őrá, még ha próbáltam is elnyomni mindezt. – Kezdem azt gondolni, hogy folytatni szeretnéd a nem beszélgetésünket – oldalra billentettem a fejemet, és felhúztam kissé az egyik szemöldökömet. A tekintetemet az övébe fúrtam, a megjegyzésem, mely félig kérdés volt, félig pedig felhívás keringőre, és ezt nem is akartam titkolni. Bármennyire is akartam eddig, most hogy karnyújtásnyira volt tőlem a nő, nem tudtam volna ellenállni a kísértésnek, ha úgy alakult volna az este.
– Ami azt illeti, a városban dolgozom egy ideje – feleltem a kérdésére, ezzel pedig nem is hazudtam, csupán a leginkább semleges válasszal álltam elő. Ezután valami olyasmire számítottam, hogy mivel foglalkozom, mit csináltam akkor Philly-ben, de semmiképpen sem arra, járok-e valakivel. Belekortyoltam a koktélomba.
– Nem, nincs senkim – ráztam meg a fejemet a válaszadás közben. – És neked? – elég valószínűnek éreztem, hogy erre a kérdésre, ő is nemmel fog válaszolni majd, de ha ő is biztosra akart menni, akkor én is.
– Csak a munka miatt jöttél Washingtonba? – tettem fel aztán én a következő kérdést, pusztán kíváncsiságból. Korábban úgy tűnt, nagyon is jól elvolt a másik városban, de persze simán igaz lehetett, hogy a munka nem volt egy álom, így visszatért a szülőhelyére.  


571 szó. after everything I've lost on you.
coded by JC

Ha már hazudtam arról, hogy miért nem hívtam fel, meg arról, hogy ő az első halandó, akivel hajlandó voltam szóba állni, legalább arról nem hazudtam, hogy valóban jól nézett ki és bár ezt nem mondtam ki hangosan, talán érzékelte a hangsúlyomból, hiányzott nekem. Mindennek ellenére ezt komolyan így gondoltam, mert hiába nem ismertem igazán, mégis annyira közelinek éreztem magamhoz. Ezért is rémített meg minden, ami Agnes-hez kapcsolódott.
Láttam rajta a meglepettséget, hogy nem kerülgethettem a közös múltunkat. Igazából nem akartam teljes bizonyossággal belemerülni ebbe, de a szám és az agyam összeesküdött ellenem, legalábbis így éreztem, mert bármennyire is nem akartam a nő szemébe hazudni, mire átgondolhattam volna a szavaimat, kimondtam őket. Bár úgy tűnt, hajlandó felmenteni a vétkem alól, valahogy úgy éreztem, mégis csak hibáztam, amikor a telefonszámát elsüllyesztettem az egyik fiókom mélyére. Igen, nem dobtam el, mert… mert nem is tudom, mit gondoltam. Mármint ha elhatároztam volna, hogy nem törődöm vele, talán kidobtam volna, de nem akartam megválni tőle. Ugyanúgy meg akartam tartani, mint anyám jegyzeteit sem, mivel igazán őt sem akartam elfelejteni. Emlékek voltak mind, és azt hittem Agnes is csak egy emlék lesz majd.
A hazugságommal legalább nem lőttem nagyon mellé, és mint kiderült, nem is találhattam volna meg ugyanabban a klubban, még ha kerestem is volna. Azonban nem éreztem ettől jobban magamat… Végül amikor felnevetett elmosolyodtam. A hang egy távoli éjszaka zajából szűrődött át és fonódott össze a jelen pillanattal. Rá kellett döbbennem, hogy annyira élesen és pontosan emlékeztem a nevetésére, mint talán senki máséra sem. Figyeltem, ahogy plusz egy koktélcseresznyét biggyeszt a koktélos poharam szélére, én pedig elmosolyodtam a gesztusra.
– Ne hülyéskedj! – mondtam amikor elém tolta a második Malibu koktélt. Ki is akartam fizetni, ám végül letettem róla, ahogy kiejtette a viszontlátást. Örültem, hogy nem utált meg, amiért nem hívtam fel, bármi is volt rá az indokom. Mégis egy hangocska azt suttogta valahol a tudatom egyik hátsó sarkában, hogy becsapom magamat és őt is.
– Ó, szóval idevalósi vagy? – kérdeztem vissza, mert tényleg azt gondoltam, Agnes-szel talán soha nem találkozom újra, ha körültekintő vagyok Philadephiában is. Eddig legalábbis azt hittem, el akartam kerülni őt, de most elbizonytalanodtam ezzel kapcsolatban. Éreztem, hogy repkednek a lepkék a gyomromban és a szívem hevesebben vert a normálisnál. Az érintésemtől sem húzódott el, sőt a mosolya szélesebbé vált. Nem bántam, hogy egyedül maradtam az estére, mert bármeddig szívesen néztem volna a nőt.
– Akkor megvárlak – beharaptam az alsó ajkamat. – Nem várok senkit sem – ráztam meg egy kissé a fejemet, és belekortyoltam a koktélba, eddig csak a poháron táncoltak az ujjaim. Éppen csak visszatettem a pultra a poharamat odahajolt, először meg voltam győződve, az italom közeledik majd, azonban Agnes áthajolt a pulton és egy tincset a fülem mögé tűrt, majd beletűzte a kis papír esernyőt a hajamba. A közelségétől bennszakadt a levegőm, és egy pillanatra meg sem tudtam szólalni, de mosolyt jelent meg az arcomon. A hangja, ami suttogássá tompult élesebbnek és erőteljesebbnek hatott, mint a zene, ami eddig szólt a bárban. Ha nem választott volna el tőle a pult, valószínűleg megcsókoltam volna, így azonban hagytam eltávolodni, és mély levegőt kellett vennem, hogy visszanyerjem az irányítást a testem felett. Nyeltem egyet és röviden felnevettem, egy beismerő, cinkos mosoly maradt csak az arcomon.
– Mire vagy kíváncsi? – kérdeztem vissza, amikor felszólított, hogy meséljek valamit, újra belekortyoltam az italomba. – Még mindig jól keversz koktélt – jegyeztem meg és az egyik koktélcseresznyét levettem a pohár széléről, majd leszakítottam a száráról.


562 szó. after everything I've lost on you.
coded by JC