Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy vajon emlékszik-e rám egyáltalán, s talán ezért is hezitáltam annyit mire kinyögtem azt az egy apró szócskát, amivel köszöntöttem. Végül is hónapokkal ezelőtt történt és semmi nem garantálta, hogy azok után, hogy nem hívtam fel, nem felejtett el engem. Talán semmi különös nem volt számára abban az estében, csak a jól szórakozott velem, és ennyi… Sok ilyen történet van, és miért ne lehetett volna ez is egy ilyen. Ám ahogy bámult rám, miközben próbálta feltörölni a koktélom maradványait, abból azt szűrtem le, hogy talán ő is valami hasonlón merengett, ahogyan az is árulkodó volt, amilyen hangsúllyal visszaköszönt. Akkor esett le a tantusz: ez sokkal kínosabb lesz, mint első pillanatban gondoltam.
Aztán újra csend. Egymásra meredtünk és érezhető volt a feszültség közöttünk, ami abból adódott, hogy seggfej módjára viselkedtem, mégis igazoltam magamat, hiszen Agnes egyszerű ember volt, egy olyan fajhoz tartozott, amelyet mélységesen megvetettem és zsigerből gyűlöltem. Őt kivéve. Eddig hülyíthettem magamat azzal, hogy nem tudnék ettől elvonatkoztatni akkor sem, ha találkoznánk, de most itt volt előttem, és rohadtul nem azzal voltam elfoglalva, hogy micsoda, sokkal inkább az arca lágy vonásaival, amik úgy tetszett a klub villódzó fényeiben is és a szemében lévő vibrálással, amitől olyan nehezen tudtam elszakadni. Végül a gondolataimból a hangja és a szavai rángattak ki.
– Én… semmi baj. Elég… szóval én elég gyakran járok ide – vontam meg a vállamat és egy pillanatra lesütöttem a szemeimet, éreztem, hogy elvörösödtem, és örültem annak, hogy kéken izzó LED-lámpákkal volt felszerelve a hely bárpultja, így talán kevésbé volt mindez feltűnő. Újra áttörölte a pultot és egy újabb koktéllal kezdett el foglalkozni.
– Te… te is jól nézel ki – nem találtam a szavakat, egyáltalán, nem tudtam, mit mondhatnék, nem tudtam, hol kéne kezdenem a magyarázkodást, amire egyértelműen várt Agnes, teljes joggal hozzáteszem. Nem volt túl elegáns húzás, hogy egyszerűen semmibe vettem a telefonszámával együtt. Ebben kimondatlanul is egyetértettünk, éreztem rajta, miközben a koktélommal foglalkozott. Egyáltalán nem voltam felkészülve erre a találkozóra, és úgy éreztem, nagyon is szükségem volt a nagy adag rumra, amit abban a pillanatban borított bele egy pohárba. A kérdésével pedig őszintén meg is lepett.
– Hát jól, én csak… – nem tudtam, mit mondhatnék, és tudtam, hogy nem a legjobb ötlet, de hagytam, hogy a szám koordinálatlanul kimondjon szavakat egymás után – igazából nem vagyok jól, és jelenleg baromi kellemetlenül érzem magamat, amiatt, hogy így találkoztunk. Ne haragudj, hogy nem kerestelek, de elhagytam a számodat, és azóta nem jártam Philadelphiában, hogy megkeresselek abban a klubban – az agyam repülő üzemmódba váltott és mire feleszméltem, mit is jelentettek a korábbi szavak, már elhangzott az ordas nagy hazugság. Éreztem a nyomást a mellkasomban, mégis azt éreztem, hogy jelen helyzetben ez volt a jó megoldás, mert nem akartam megbántani a lányt. Újra olyan könnyűnek akartam érezni magamat, mint akkor este vele, és mivel fogalma sem volt róla ki voltam… Igazából jobb is ha nem tudja meg ki és mi voltam, abból csak neki lenne baja, ha belekeveredne a természetfeletti alkukba és csatározásokba. Túl törékeny volt az én világomhoz, és túlságosan kedveltem ahhoz, hogy hagyjam elhamvadni benne.
– És nem számítottam arra, hogy te leszel, aki elkészíti az italomat – folytattam és beharaptam az alsó ajkamat. A telefonom megzizzent, és ekkor kapcsoltam, hogy talán a barátnőm az, aki bármikor megjelenhetett itt. Mégis mit fogok kezdeni ezzel az egésszel, ha… ám az üzenet arról tanúskodott, hogy nem fog megérkezni a nő. A telefonomat végül a táskámba süllyesztettem és Agnes-ra emeltem a pillantásomat. – Mióta dolgozol itt? Én azt hittem Philadelphiában laksz? Esetleg lenne kedved beszélgetni? – ahogy elém tolta, most már sikeresen, a koktélomat, megérintettem a kézfejét, egyetlen röpke pillanatra; közben egy hang azt kiabálta a fejemben, hogy elment az eszem. – Úgy értem a műszakod után, ha van kedved – tettem hozzá, mert nem akartam kirúgatni.


618 szó. after everything I've lost on you.
coded by JC

Napokkal ezelőtt beszéltük meg a vámpírlánnyal, hogy elmegyünk inni és táncolni, mert az elmúlt időszak túlságosan feszülten telt el. Az információk alapján, amiket eddig összegyűjtöttem a kiválasztottaknak hívott söpredékkel kapcsolatban, ám egyelőre nem tártam Bastien elé az elképzeléseimet, mert úgy éreztem, valamit egyszerűen nem vettem észre ebben az egész ügyben. De ma este nem akartam ezzel foglalkozni, el akartam egy percre felejteni az összes problémámat és kiengedni minden fáradt gőzt, ami bennem ragadt.
Amikor beléptem egyedül a The Kings&Queens-be, ami az egyik kedvenc helyem volt a városban, körbepillantottam. A barátnőm még nem volt sehol, de úgy döntöttem, hogy egy koktél belefér, mielőtt még megérkezne, és úgy éreztem, szükségem is volt rá. Eszembe jutott egy másik városban töltött este, amikor ugyanezt gondoltam, betévedve az első helyre, ami szimpatikus volt számomra, és hogy kivel keveredtem össze akkor éjjel. Túl sokszor mászott elő a nő arca és hangja az agyam azon részéből, amibe el akartam dugni, hogy ne törődjek vele… A neve és a telefonszáma elég volt, hogy utánanézhessek, és rá kellett eszmélnem, egyszerű ember volt. Ezzel pedig nem tudtam mit kezdeni, illetve leginkább azzal nem, ami kavargott bennem, ha eszembe jutott ez a lány. Annyira más volt mint én, és annyira könnyű volt vele, de ennek ellenére sem tudtam mit kezdeni az előítéleteimmel. A múltamban akárhány halandóval találkoztam ártani akartam nekem és kihasználni a képességeimet, és nem voltam benne biztos, hogy éppen ő lett volna az, aki ezt nem teszi meg velem.
Rendeltem egy Malibu koktélt, ahogy leültem a pulthoz, és előhalásztam a táskámból a telefonomat. Felpillantottam a bejárat felé, de még mindig nem érkezett ismerős arc, s akkor kaptam vissza a tekintetemet a telefon képernyőjére, amikor az zizzent egyet, mely üzenet érkezését jelezte. A barátnőm volt, aki írt, hogy csúszásban van, és siet… Vissza akartam írni neki, de ekkor egy hang a múltból szólított meg. Akitől rendeltem férfi volt, ám most mégis egy nő, éppen az a nő, aki a gondolataim között motoszkált. Döbbentem emeltem fel a pillantásomat rá, és kiderült, nem hallucináltam, valóban Agnes állt velem szemben, aki elkészítette a koktélomat, amit éppen a pultra borított. A kezem automatikus mozdult, a telekinetikus képességeimmel megállítva a folyadékot a pult szélén, még mielőtt a ruhámra folyt volna. Ezt talán nem is láthatta Agnes, hiszen a pult takarásában volt a kezem. Bár elkezdte feltakarítani a koktélt, folyton engem nézett, és én sem tudtam levenni róla a szememet. Nagyon jól nézett ki, és annyi minden eszembe jutotta arról az éjszakáról…
– Szia – annyira hülyén hangzott, de az is annyira ostobának tűnt, hogy teljes csendben meredtünk egymásra. Nem tudtam, mi döbbentett meg leginkább, az hogy itt volt a városban, vagy az hogy ennyire nem számítottam a viszontlátásra. Mondani akartam még valamit, de úgy éreztem, nem tudom megformálni a szavakat, így végül csöndben maradtam.


457 szó. after everything I've lost on you.
coded by JC