Szegény lány... abba fáradt bele, hogy egész nap aktákat kellett rendezgetnie és tologatnia egy bíróságon, miközben éveket fektetett abba, hogy jogász legyen, ám félúton feladta. A főnöke piciny játékszere lett, szexuális zaklatások tömkelegét viselte el nap mint nap, és nem merte kinyitni a száját, felemelni a hangját, csak tűrte a megaláztatásokat, a mocskos érintéseket. Majdnem összeroppant a súly alatt, ami a vállára nehezedett...
Vagyis... Hisz összeroppant. Így született meg az a lány, akiről csak a legvadabb álmaiban mert fantáziálni. Benne élt, oroszlán módjára akart kitörni évek óta, de sosem hagyta neki. Egészen addig, míg a főnöke magukra nem zárta az irodája ajtaját. Megalázva, csapzottan ért aznap haza. Tükörbe nézett, a könnyek patakokban folydogáltak az arcáról. Ott, abban a pillanatban elpattant valami. A vad, szabad, nagyszájú lány aznap este tombolta ki magát először merész, kivágott ruhákban.
Reggel nem emlékezett semmire, mikor felébredt. A másik lány tombolása úgy esett ki az emlékezetéből, mintha soha nem történt volna meg. Ismét az a kis aktakukac volt szürke kosztümben, akit a főnöke kedvére molesztálhatott.
Hosszú ideje már, hogy a kettősség ott élt benne, de sosem emlékszik arra, hogy mit csinált a másik. Azt sem tudja, hogy vér tapad a kezéhez, és hogy egy vámpír társaságában szokta múlatni az idejét. A másik én benne idővel rájött, miben leli örömét; szeret gyilkolni. Camille ezt még csak nem is sejti. Azt sem, hogy az az elmebeteg nőszemély miket rejtett el a táskájában. Semmi kétség, ha a főnöke társaságában tör elő belőle, előbb kihasználva a lehetőséget, engedni fog neki, hogy játszadozzon a testével... majd átvágja a torkát.