Egyébként tényleg nem tudom, hogy mit kellene mondanom erre, mert tudod nekem sem mondott senki semmit a Charlees dologra - mondjuk más kérdés, hogy nektek esélyetek sem volt mondani semmit - így csak sorozatos párbeszédek jutnak eszembe, de félek előadni bármelyiket is, mi van ha te is pont láttad és pont tudod majd, hogy kamu lelkizést adok elő és aztán ahelyett, hogy örülnél, hogy veszem a fáradságot és mondok valamit inkább sértetten beszólnál, szóval ja erre fogom azt, hogy nem igazán tudok mit mondani neked, pedig az igazság az, hogy annyira meglepsz, hogy csak bambán pislogni van erőm és az agyam egyszerre érződik nagyon üresnek és gondolatokkal telinek.
- Szóval nem. - Mondom én is csak azért, hogy mondjak valamit, ehhez lehet innom kellene még egy pár pohárral de az is lehet, hogy jobb lenne ha józan maradnék, mert tudod sosem én voltam az aki nagy és komoly beszélgetéseket folytatott de ennek a pillanatnak mégis olya a szaga, mintha nagy és komoly beszélgetés várna ránk.
- Akkor megmarad... - Egy kicsit azért megkönnyebbülök, mert hát persze nagyon is szívesen ásnék gödröt a hulládnak, de ha választhatok aközött, hogy úgy leszek jó testvér, hogy meghallgatlak vagy egy kurva nagy gödröt ások, akkor inkább az előzőre voksolok.
Én veled ellentétben egy pillanatra sem hagylak szem elől veszni, sőt, kifejezetten rád tapasztom a szemeimet, hátha ki tudok olvasni belőled valami mást is ami esetleg szemmel nem látható, hátha elkezdessz sírni és kell valaki aki megveregeti a vállad - jó, lehet, hogy meg is ölelnélek - vagy önmarcangolásba kezdessz és kell valaki aki kirángat belőle - vagy mélyebbre lök, kinek-mi ugyebár - szóval csak nézlek és nézlek ahogyan lehajtod a fejed és rángatod a vállad.
- Mimi. - Megszólítalak vagy rád szólok, ahogyan tetszik, de lényegében addig mondogatom a neved amíg fel nem pillantasz rám. - Miért csináltad? - És a hangomban nincs semennyi kétely vagy megvetés, színtiszta kíváncsiság ez, egyfajta támogatás, érdeklődés, nógatás, hogy mondj valamit, avass be, öntsd ki a lelked, ereszd el minden kételyed nehogy úgy őröljenek, mint engem. - Kösz, hogy engem avattál be. - Ez amúgy sokat jelent, de ezt inkább nem mondom ki, még a végén túl érzelgősnek tartanál. - Szóval? Akarsz róla beszélni? Vagy csak igyunk meg még egy üveg whiskyt és csendben emésszük magunkat? - Nem azt mondom, hogy mindenképpen az elsőt válaszd, de a másodikban én már profi vagyok, szóval érted olyan lenne mint kezdőként egy mestersakkossal játszmázni.

Ezen a ponton egyébként – amíg a megfelelő válaszon töröd a fejed (igazán előállhatnál amúgy valami frappánsabbal ennyi idő után!) - ott tartok, hogy jobb lenne élesen felkacagni, legyinteni, megvonni a vállam, és heherészve benyomni egy igent, aztán tovább viselni a terhet egyedül, míg meg nem oldódik magától – jó, itt jogosan merülne fel a kérdés, hogy a megharapott, valószínűleg farkassá alakuló, jelen pillanatban hajléktalan, egy kibaszott raktárban lábadozó fiú esete mennyire tud magától megoldódni, de hát a remény hal meg utoljára (még az is lehet, hogy a srác is beelőzi, nem, nem, ez túl morbid) –, aztán eltitkolni előletek, mindnyájatok elől, ÖRÖKRE.
Ami nem menne, nyilván, mert nem tudom tartani a szám.
Bár, ha azt vesszük eltelt már vagy másfél nap, és Romulus még nem tud róla, pedig tegnap gyanúsan flitteres, gyanúsan rövid ruhában mentem haza – a sajátomat kidobtam a kukába két sarokkal korábban, mert túl véres volt, hogy egy „nehéz napok”sóhajjal elüssem a dolgot - szóval manapság egész jól megy a dolog.
Másfél egész napja.
Lassan két egész napja!
- Nem. - Válaszolom a kérdésedre, és nem nézek rád, mert várom, hogy amúgy atyáskodósan lebassz – fejben összekeveredtek néha Romival, az elmúlt harminchat órában pedig kétszer is Esme hangján hallottam, hogy „mégis mit képzeltél” –, aztán nem baszol, szóval mégis bátorkodom felnézni, és valahol, valahol mélyen, ott, ahol a bűntudatom lakik, kellemetlen, szúró érzés terjed, ráfeszül a bordáimra, és azt kívánom, bárcsak megkapnám azt a fejmosást. Talán egy kicsit kevésbé gyűlölném magam, ha te is átvennél a munkából. -  Jól. Azt hiszem. Még nem ébredt fel, de már valamivel erősebb a szívhangja. Meg felhagyott a szörcsögős légzéssel, az amúgy kifejezetten para volt. - A következő kérdésedre csak megvonom a vállam, mielőtt lehajtanám a saját felesem. Nem vagyok jól, de ezen az sem változtatna, ha bevallanám, hát csak tétován bólintok még egyet mellé. - Nem hiszem, nem tudom. Nem tudom, mit kellene még tennem, egyáltalán kellene-e tennem valamit, vagy csak hagyni, és várni, és... - Megvonom a vállam megint, megint nem nézek rád, inkább az üres poharat fixírozom. Elfáradtam. - ...ne haragudj, hogy téged is belerángattalak.

Ettől a kérdésnek feltett nemtől olyanok jutnak eszembe válasznak, minthogy:
a) ez bárkivel megeshet RÁ SE RÁNTS. (Ugye velem is megesett, meg veled is -ezen a ponton azért még mindig azt hiszem, hogy egy kicsit szopatsz - szóval nyilván nem lennél se te se én egyedi eset.)
b) most komolyan? Pont te? HÁT EZT NEM GONDOLTAM VOLNA!!! (De rólam sem gondolta volna senki, hogy beharapok valakit, szóval z nagyon szarul hangzana, meg hát ki vagyok é, hogy pont fölötted ítélkezzek?)
c) és? Meghalt vagy átváltozott? ( Mert hát nyilván nem mindegy, hogy ezzel azt akarod-e mondani, hogy kerítsek egy kurva ásót és segítsek a mélyére dobni azt a valakit vagy azt, hogy ne lepődjek meg, ha a te szagodat valaki másban is érzem.)
d) fasza, remélem nem akartok ezentúl ti is a nyakamra járni. ( Most legyek annyira szararc, hogy ezt a témát is átirányítom magamra és Charleera? )
e) Jó. Akkor be akarsz tépni? ( Ez lenne a legrelevánsabb és a legjobb megoldás, de asszem ezen a ponton nem ilyesmi választ vársz tőlem.)
- Nem? - Szóval inkább csak visszakérdezek, mert a fejben kitalált válaszaim még nem az igazik, és ha már voltál annyira jó arc, hogy ezt megoszd velem -vagy hát érted, velem osztottad meg, ez csak jelent valamit - akkor illene nem elbasznom az egészet, nem igaz? Szóval csak hallgatlak, türelmesen, laposakat pislogva.
- Oké. - Felelem végül a magyarázatodra, nem is olyan rossz anyukám, mármint érted, lehetett volna valami olyan szar eset, mint az enyém, ami véletlen volt, nem direkt, amitől összetört egy kép mindenkiben rólad, de legfőképpen magadban, amitől szarnak érzed magad, elveszett kis pöcsnek ebben a hülye világban, gyengének és szerencsétlennek. Szóval ja, a te eseted azért mégis csak jobb, mint az enyém, mégiscsak felelősségteljesebb döntésnek tűnik, mint amit én hoztam, mégsem menekültél el, és azért ha valaminek, azért ennek eléggé örülök, mert így senki nem fogja azt gondolni, hogy én vagyok a hibás. - És jól van? - Az ujjaimmal dobolok a pulton csak azért, hogy elvegyem ennek a beszélgetésnek a komolyságát. - Vagy hát te jól vagy? - Mert én például tök szarul voltam és senkivel nem beszélhettem - vagy hát tuti beszélhettem volna, csak kurvára szégyelltem magam - pedig amúgy baromi jól esett volna, ha valaki nem arról kérdez, hogy Charlee, hogy van még négy évvel később is, hanem én hogyan érzem magamat. - Segítsek valamiben? - Mármint érted nem arra gondolok, hogy átvállalok egy-két műszakot helyetted, inkább hogy, nem is tudom, segítek azzal a valakivel.

Azt amúgy tudtad, Remus, hogy a Nike Air technológia lényege a rugalmas, mégis ellenálló párnákba zárt sűrített levegő, ami nagyobb rugalmasságot biztosít a szerkezet meggyengítése nélkül? Az Air Sole egységek megőrzik eredeti formájukat, csökkentik az erőshatásokat, és egy kényelmes, könnyű cipőt eredményeznek? Azt tudtad, hogy minden talp legalább 50%-ban újrahasznosított alapanyagokat tartalmaz, és 100%-ban megújuló energiával készül?
Azt tudtad, hogy a futócipők esetében nagy hangsúlyt fektetnek a csillapításra: ez gondoskodik ugyanis a talajra érkezéskor a lábakra ható ellenerő rugalmas felfogásáról? A futócipőket a tervezett felhasználási céljuk szerint különböztetjük meg. Tudtad, hogy nincsenek igazi különbségek a kezdőknek és profiknak szánt modellek között? Hangsúlyosabbak azonban a következő tényezők: testmagasság, súly, nem, a láb anatómiája, és a talaj.
És azt tudtad, hogy a fajt nem is veszik számításba? Szóval Zach Sssmith épp úgy nyomulhat majd Nike Airmaxben, mint én. Meg csinálhat ugyanúgy egy csomó más dolgot is, mint eddig. Ehet, ihat, szinte semmi nem változik, csak ő át, ha szerencsénk van.
Nehezemre esik fellesni, még csekkolom a vért egy ideig a cipőmön, aminek elvileg ilyen sűrített levegős párna van a talpában, és előbb kezdem el csóválni a fejem – nem, nem szopatlak, bárcsak -, minthogy végre felvenném veled a szemkontaktust.
- Nem? - Vajon, ha elég határozatlan vagyok, akkor még gyorsan vissza tudom vonni? Vajon, ha visszavonom, és később értesítelek, ha már tuti életben marad, átalakult, meggyógyult, él, mint hal a vízben, és még szabadon is engedtem, akkor elnézőbb leszel velem? Azt tudtad, hogy amúgy te vagy a kedvenc testvérem? Azt tudtad amúgy, hogy ezt Romulus előtt sosem vállalnám, de Romulus előtt ezt egész harapásügyet is titkolom, szóval amúgy egy titokkal több vagy kevesebb, nem mindegy? Azt tudtad amúgy, hogy eddig nem voltál csak a második kedvenc testvérem – mert Esme csak most jött vissza, és még nem is taliztunk, de ebbe a saját érdekemben most ne menjünk inkább jobban bele -, és most csak azért vallok színt neked, mert te is pont olyan felelőtlen voltál, mint pár napja én, de ha már kimondtam, gyorsan előléptettelek, hogy ne ingyen kelljen a titkomat őrizgetned ---
Valahol azért örülök, hogy nem látsz a fejembe.
Puhán, rugalmasan landolok, ahogy lecsusszanok a munkalapról – Nike Air technológia, tessék, ha akarnám végtelenül némán, és macskaszerűn rohanhatnék el nem csak a színről, de úgy a világból, és az inak, meg a farkas-csontok kurvára imádnák a tompítást, amire amúgy semmi szükségem, de hát olyan szép púderrózsaszín! -, és visszaaraszolok a pulthoz, hogy kitöltsem a maradék két felest, mert ha már csak a fejemben léptettelek elő, akkor legalább ennyi kárpótlást megszavazok neked.
- Tulajdonképpen véletlen volt. Vagyis… Nem egészen. Ellenkező esetben valószínűleg belehalt volna a vérveszteségbe. Mármint nem miattam vérzett eleve. - Közben azért megvonom a vállam, mert mégiscsak megharaptam, magyarázhatom akárhogy is a bizonyítványom.

Csak küldök feléd egy olyan 'ez-a-mondat-nem-várt-választ'-féle gyilkos pillantást, aztán csak meglötyögtetem a piám maradékát, nézd csak meg, nem vagyok én ennyire telhetetlen fasz, nem akarom én elinni a te fizetésedet - egyáltalán kapsz itt fizetést vagy inkább ledolgozol valamit ? - de azért nem akarom, hogy azt hidd, hogy derogál nekem, hogy te fizeted ezt a köröket, szóval végül is mielőtt megint újra töltenéd a poharamat, lehúzom a maradékot és tudod már szinte nem is érzem azt, hogy égetne a pia, pedig még biztosan nem rúgtam be eléggé ahhoz, hogy ne érezzem a hatását, inkább csak arról lehet szó, hogy olyan mélyre süllyedtem az önsajnálat kínzó bugyraiban, hogy azt már meg sem érzem, hogy valami más is tud fájdalmat okozni nekem Charleen kívül.
Valószínűleg az is téved gondolat volt, hogy én azt hittem, hogy te krisztusi küldetéstudatból majd jól pátyolgatsz és ápolgatsz, mert biztosan benéztem valamit veled kapcsolatban, ha azt hittem, hogy engem is úgy istápolsz majd, mint Romulust, de tudod igazából meg sem lep igazán, hogy én a számkivetetettebb testvér szerepét ölthetem csak magamra, akinek nem járnak olyan előjogok, mint hogy elpiálhassa a havi, heti vagy napi fizetésedet. Pedig nekem elhiheted, hogy ehhez az információhoz az egész üvegre szükségem lett volna nem csak egy pohárkára a sokadik után, de annál mindenképpen több alkoholra, mint amennyi éppen a pohárból szemez velem: pár csepp, érted? Pár KIBASZOTT csepp lenne a gyógyír, az elixír, a lehetőség, hogy ne a nyálamtól kezdjek el itt fulladozni, hanem az alkoholtól - igen, félrenyeltem -, hogy miközben alkoholpárásat köhögök igazából ne tudjak semmire sem gondolni, csak hogy mennyire kibaszottul csíp a pia. Erre nézd meg, a nyálamtól fuldoklom, nem köhögök alkoholpárás levegőt föl, nem lábad könnybe a szemem, csak meredten bámullak téged, egy olyan 'ez-most-vicc?' kategóriáju pillantással.
Megvakarom a fejemet - miután nem haltam meg a köhögéstől - .
Kinyitom a számat, aztán be is csukom - miután újra úgy kapok levegőt, hogy attól nem akarom a tüdőmet a pultra hányni - .
Pislogok párat - tudod olyan jelentőségteljesen, mint amikor a filmben premierplánban veszik ezeket a jeleneteket - .
- Nem tudom. - Nyögöm ki végül meglepően higgadtan. - Nem tudom mit mondanék, mert tudod elég hiteltelen lenne, ha én papolnék arról, hogy ez mennyire helytelen, szóval asszem csak reménykednék benne, hogy csak szopatsz. - Kocogtatom meg a poharam szélét, ehhez már tényleg szükségem van még egy adag alkoholra. - Mert csak szopatsz, ugye? - Mondd, hogy igen. Kérlek Mimi, sőt KÖNYÖRGÖM, hogy mondd ezt.
-

- Valószínűleg vannak még ezzel így páran. - Dünnyögöm a sóhajodra, mert tulajdonképpen én sem vagyok rajongója, mi több feltételezem a legtöbb ide bezárt ember sem rajongója, de hé, mi legalább önszántunkból jöttünk be ide, és nem itt ragadtunk akaratunkon kívül, mint egyesek, akiket alsóbbrendűként tartanak számon, mert nem véren élnek, vagy nem képesek négy lábon vadászni. Aztán ahelyett, hogy a nyakadba zúdítanám a rajtad és a szerelmi – szexuális? - életeden – azért vagyok ilyen diszkrét, mert igazából semmi kedvem épp a te szexuális élteden morfondírozni, az enyém meg nem is létezik, ugorjunk – kívüli világot uraló igazságtalanságokat, egyenlőtlenségeket, és borzalmakat, inkább csak beszólok és töltök, mert ez a dolgom, vagy mi a tök.
Akár ki is  röhöghetném az okfejtésed – ha nem történt volna velem hasonló, de mondtam már, UGORJUNK –, mégis csak megvonom a vállam, ha nem kell a bölcsességem, hát nem. Innentől leihatom magam nyugodtan az asztal alá, megleszel nélkülem, igazából én is meglennék magam nélkül, jelentősen megkönnyítené az életem. Nem gondolnék túl mindent, nem szenvednék némán, nem őrlődnék kérdéseken, amikre úgysem kapok választ, és villámgyorsan lépnék át a sérelmeken --- Bazmeg, Remus, lehetnék te is.
Már épp felnyögnék, taníts, mester, amikor betolod – közénk, a LEVEGŐBE, pfuj –, hogy halál biztos, szóval megvonom a vállam, lehúzom a piát, és hagyom a fenébe a fényezésed, mert hirtelen elmegy a kedvem tőled, de leginkább attól, hogy olyan látszat-érzéketlen legyek, mint te.

Látod, cicavirág, ezért se.
No, nem azért, mert az unalmas életemmel kapcsolatban nincs igazad.
Sokkal inkább azért, mert de.
- Ügyes terelés. - Még marja a torkom az alkohol, a fejem meg kóválygós, úgyhogy elrendelem az utánpótlás végét, meg a berúgás elejét, és letámaszkodom inkább a pultra, mielőtt túlzott küldetéstudatból töltenék még egyet. Oldalra billentem a csípőm, a fejem a másik irányba – egyensúly, vágod –, aztán úgy nézek rád, mintha valami kibaszott jelentőségteljeset terveznék közölni. Valahol talán így van, valahol viszont csak simán becsíptem. - Most kellene ellenkeznem, tudom ám. - Tehát felemelem a mutatóujjam, mielőtt elhátrálnék a mögöttem lévő munkalapig, majd felpipiskednék rá. Lóbálom kicsit a lábaim, le kellene mosnom a cipőmet, elkerekednek a szemeim - az ott vér, bazmeg? –, végül arra jutok, hogy a te érdeklődésed úgyis túlmutat a surranómon, szóval, ha úgy teszek, mint aki nem kapott sokkot a saját lábfejétől, akkor túlléphetünk ezen a témán, ugye? - Mit szólnál, ha azt mondanám, megharaptam valakit?
Na, pont így.
Ja, NEM.
Picsába?

Úgy bámulloka mintha minimum fel szeretnélek nyársalni, vagy kicsi darabokra szaggatni, de egy kurva szót sem szólok, mert lehet, de tényleg csak LEHET, hogy igazad van és tudod az a helyzet, hogy ezt még gondolatban is kurva szar elfogadnom, úgyhogy inkább csak dacos kisgyerek módjára bámulok bele a poharamba. Sokkal jobb lenne ha nem érezném azt, hogy lehet, hogy igazad van, mert akkor minimum halálra cikizhetnélek vagy csak össze-vissza mondhatnék neked csúnya dolgokat alaptalanul és még jól is esne. Persze most is mondhatnék neked csúnya dolgokat csak úgy, csak hát azoknak nagyjából mind kurvára lenne alapjuk és hát kurvára jól sem érezném magukat miatta, úgyhogy csak elhúzom a számat, az ujjbegyeimmel összemaszatolom a poharat, hogy majd extra nehéz lehessen elmosnod.
- Utálom ezt a várost. - Nyögöm ki elég panaszosan, mielőtt elvenném azt a poharat a könyökömtől és belebámulnék. Talán egy pillanatig elhiszem, hogy nem fogom meginni, mert így is magamba öntöttem már egy jó pár kört - vagy hát legalább jó párnak érződik a nem alvásom, folytonos drogozásom közepette -, de aztán mégis meggondolom magamat, mert végül is miért ne innám meg, ha egyszerűen csak úgy kitöltötted nekem? Most hagyjam inkább kárba veszni? Úgyhogy lehúzom az egészet, hogy aztán úgy bámulhassak rád, mintha valami szentségtörő lennél: értetlenül és megütközve és ha hívő lennék, akkor tudod vetnék egy keresztet is, nehogy megszálljon itt valami lélek amiatt, hogy ilyen szentségtörő dolgokat mondasz nekem!! Én meg a szerelem, még viccnek is olyan pocsék, mint amilyennek hangzik, meg aztán amúgy is, nem akarok én senkihez kötődni pláne nem ilyen Charlee féle ragacsokhoz, aki aztán egy életnyi sírást hallgathatnék ha véletlenül mással smárolok és aztán amikor majd megunja, hogy titokban smárolok mással, akkor felcsináltatja magát. Nem, nem, nem. Kösz szépen nem. Nem kell ez nekem. - Azért fektettem meg, hogy aztán bunkózzak vele és kopjon le. Ez eddig tökéletesen beváltt módszer volt. - Forgatom meg a szememet, mintha ennél jobb megoldás nem is létezhetne. - Halál biztos. - Mondjuk azért még egy párszor lefeküdnék vele, (semmi kötöttség) de ezt neked nem kell tudnod. - De inkább beszéljünk rólad Mimike. Untass halálra a végtelenül unalmas életeddel. - Kényelmesedem el egy kicsit jobban a bárszéken, hogy biztos lehess benne, hogy én innen nem fogom egyhamar elhúzni: amíg azt hallgatom, hogy... szóval, hogy nem tudom mit tudsz te nekem mondani, de nyilván hallgatni fogom, szóval addig sem gondolok Charleera, és az végül is simán félsiker.

Mimi, nem figyelsz.
Hát, cseszd meg, nem. Mármint összességében elég gondoskodó, aggodalmaskodó, mi több, néha egészen anyáskodó testvérnek tartom magam – főleg, amikor a koszos zoknijaitokat gyűjtögetem a lakásban, nem, nem pont a tiédet, de hajlamos vagyok mindnyájatokat egy kalap alá venni olykor, plusz megelőlegezni a bizalmat, mondván: ami késik, nem feltétlenül múlik, jössz te még az én utcámba, hagyod még szét a zoknijaid, mocskos tányérjaid, piásüvegeid, cuccos zacskóid, használt nőid az albérletünkben, én meg majd diadalittasan kijelenthetem, hogy megmondtam, bár igazából csak magamnak, úgyhogy hagyjuk is az egészet, hát még ezt az örömöt is el kell venned tőlem? –, de valahol a mondandód felénél fonalat vesztek, mert egyrészt nem bírom a rövidet – azért iszom ezt, érted, minek tolnám magamba az alkoholt, ha úgysem hat? –, másrészt el-elkalandoznak a gondolataim, és ---
Mi tuti nem jutunk ide, ugye, ugye?
- Öh, mármint mondta, hogy Romulus miatt ment oda, vagy csak úgy gondolod? És ha miatta ment, nem azért ment, mert téged akart előkeríteni rajta keresztül? - Lehet, hogy kicsit fonalat vesztettem tényleg, de simán lehet az is – figyelj, ez jó lesz, szerintem sokkal valószínűbb is – totál követhetetlen vagy, te, meg az agymenésed, meg a folyamatos kényszeres tagadásod. Ugye, hát nem megmondtam?
- Aha, tökre úgy néz ki, mintha leszarnád. - Nyögöm félvállról, közben azért újratöltök. Igen, talán már az előző sem volt jó ötlet, de mi most itt bondingolunk, mint testvérek, akik már régen nem lelkiztek, hát ki vagyok én, hogy felrúgjam az egészet? Na, látod. A köcsögölésre csak megvonom a vállam. Oldalra billenő fejjel figyelem, ahogy közelebb hajolsz, és igenis megfeszülnek az izmaim, mintha a testem valóban fenyegetésként értelmezné a közeledésed. Egy zabos kisfarkas fenyegetéseként. Feljebb ugranak a szemöldökeim egyetlen pillanatra, aztán csak megcsóválom a fejem, a könyököd mellé teszem a poharad, és gúnyosan rámosolygom a sajátomra. - Mielőtt nagyon beleélnéd magad, nem viccnek szántam. - És nem, azt sem viccnek szántam, hogy ez csak a ti ügyetek, legyen Romulus bármilyen lelkes, gondoskodó, aggodalmakodó, mi több néha kifejezetten atyáskodó, épp úgy semmi köze az egészhez, mint nekem, és, amint módom adódik rá, erre valószínűleg az ő figyelmét is felhívom. Semmi szükség rá, hogy beleártsa magát, hogy elvigye helyetted a balhét, mint tizenévesen, hiába látszol totál képtelennek a problémák megoldására. A kerülésükben viszont annál jobb vagy, gratulálok, nyuszi.
- Ha nem vagy belezúgva, miért aggaszt ennyire a lelkivilága? Mi lenne, ha, amikor legközelebb találkoztok, tovább tagadnád az érzéseid, beletipornál a lelkébe úgy Remus módra, aztán egyszerűen nem fektetnéd meg? Szerintem simán lekopna, és még nekem sem kellene beavatkoznom. - A könyörgésed szándékosan ignorálom, mielőtt folytatnám, lehajtom a felest. - Biztosan ezt akarod, Remus? - Biztosan nem akarsz felnőni kicsit? (Igen, én beszélek, és akkor mi van?)

- Hát felőlem…- Most nem azt mondom, hogy egy kicsit leszarom, hogy mit csinálsz, hanem azt, hogy igazából majdnem teljesen hidegen hagy. Elvégre nagy lány vagy – gondolom!!!!!! – tudod, hogy alapvetően csak pénzért szopunk – remélem tudod!! -és alapvetően téged is a Papa meg a Mama nevelt azzal a nagyon sajátos és egyben borzasztó módszerrel, aminek a végén az ember csak azt érezte bárcsak valaki a párnáját éjszaka az arcára nyomná, hogy se a száján sem pedig az orrán ne kapjon levegőt. Persze azt hiszem mind féltünk a Papa haragjától, ezért sem mertünk ezekhez a gyilkos módszerekhez folyamodni, pedig néha azt kívánom, bárcsak löktél volna bele egy verembe. Akárhogyan is legyen, mi akik megmaradtunk azt hiszem eléggé hadviseltek vagyunk ahhoz, hogy eldöntsük mit akarunk magunkkal kezdeni, szóval ha te végül is ezek után még félni akarsz Romulustól – Romulustól érted, pont tőle??? – hát akkor csináld csak. Egy ponton úgy is ráébredsz, hogy sok más dolog is van a  világon amitől érdemesebb félned, mint tőle.
- Mimi nem figyelsz…. – Egy kicsit beutánzom a Kalóz hangsúlyát – tudom, hogy a nyomába sem érek -, úgy korhollak, de hát baszd meg nem az előbb mondtam el, hogy kurvára Romulus miatt volt ott? Belefájdul a fejem, vagy hát beléd meg az értetlenségedbe, és hát ezen éppenséggel az sem segít, hogy a poharam megint kibaszott üres. - Romulushoz ment, ami tudod nem is lenne baj igazából. – Dehogynem baj, valahol, mélyen legbelül a farkasom idegesen kezd vicsorogni még csak annak a gondolatára is, hogy a csaj másra néz, nem hogy mással hetyeg. - Mármint inkább ott, mint otthon. – Nem? Egy kicsit úgy is nézek rád, mintha erre most neked mindenképpen válaszolnod kellene, de az igazság az, hogy kurvára nem tudom, hogy akarom-e egyáltalán, hogy válaszolj. - Mindegy, igazából leszarom, csak ne fussak beléjük. – Mert akkor lehet, hogy istenesen megtépném mindkettőt – oké Romulust egy kicsit jobban – mert nyilvánvalóan nem tudom leszarni. Pedig eskü, hogy akarom, annyira akarom, hogy nagyon, úgyhogy mond meg nekem légy szíves, hogy mi a faszért nem tudom elfelejteni.
Felsóhajtok, az állkapcsom meg olyan tüntetőleg szorítom össze, hogy belefájdulnak a fogaim. Légyszi ne, ki ne mondd, hogy Charlee kibaszottul érez valamit, mert kimegyek az első hídra és a mélybe vetem magamat, oké? Vagy tudod mit? Mondd csak ki, akkor legalább foghatom majd az öngyilkos kísérletemet rád és kevésbé tűnök majd balfasznak. Egyébként ez egy remek dealnek ígérkezik. – Ne már Mimi ne legyél ennyire köcsög. – Forgatom meg a szemeimet, aztán egy kicsit jobban rátámaszkodom a pultra, közelebb is hajolok és próbálok valami nagyon kedves pillantást előkapni, amitől majd talán megenyhülsz. Azzal is kiegyezem, hogy megszánsz. Mondjuk attól eléggé befeszülök, hogy azt állítod, hogy belé vagyok esve, szóval ez az egész mozdulatsor inkább tűnik fenyegetőnek mintsem kedveskedőnek. A te hibád, ne nézz így rám!! - Vicces vagy. – Fintorodom el, de inkább nem kezdek el védekeznni, mert még  azt hinnéd, hogy belé vagyok esve. Ugyan már, ne nevettess! - Segíts kérlek. Légyszi..légyszi..- Nem mondom, hogy jól megy a könyörgés, de azt minimum értékelned kell, hogy próbálkozom. - És akkor te is kérhetsz valamit. Akármit. Lopok neked egy kocsit vagy egy hétig takarítok.- Kérhetsz bármit. BÁRMIT.

Kerekedik kicsit a szemem, elnyílik a szám – no, nem annyira azért, mintha a kis szüzességeladós bizniszed kampányplakátját akarnám sebtiben prezentálni, épp csak, mintha szólni akarnék, de nem találnám a szavakat, és igen, ez az utóbbi a szomorú valóság –, aztán észbe kapok, és becsukom inkább, nehogy nagyon fellelkesülj. Nem úgy, bazmeg. Üzletileg.
Mert egyébként kicsit félek megkérdezni, hogy mire gondolsz az én adottságaim alatt. Csak két verzió jut eszembe – vagy annyira DÖGÖSNEK és ÜGYESNEK feltételezel, hogy sokan fizetnének egy szopásért, vagy annyira TÜNDÉRINEK, ÁRTATLANNAK és TAPASZTALATLANNAK, hogy sokan fizetnének az oktatásomért –, mivel a kevésbé hízelgő másodiknak saccolok nagyobb valószínűséget, és köszi, de köszi nem kérem, hogy beletrappolj a PRŰD, és felettébb törékeny lelkivilágomba. Még eggyel többször, mint eddig tetted.
Úgysem fogom megúszni, ugye?
Ja, pont erre gondoltam.
Megtennéd, Remus, hogy nem fikázod a Romulushoz fűződő viszonyom épp te, családi kapcsolatok címeres szakértője?
- Azt csinálok, amit akarok, jó? - Ha ahhoz van kedvem, hogy fossak tőle, akkor fosok tőle, ha ahhoz van kedvem, hogy ne avassam be dolgokba, akkor nem avatom be dolgokba, azt csinálok, amit akarok – vagy ezt már mondtam? –, jó?
Egyébként tényleg nem akarok a magánéletedben vájkálni bosszúból, hogy neked is kellemetlen legyen ám. Kíváncsiságból, elkeseredettségből, bizonytalanságból, testvéri érdeklődésből akarok. Meg mert nincs jobb dolgom a törölgetésen – azzal meg pont végeztem, most pótcselekvésként tapintatlankodom kicsit – és a kiszolgálásodon kívül, ami meg annyira reflexből történik, hogy közben mérsékelten unatkozom.
- Nem akarok amúgy tudálékosnak tűnni - nem is tűnök annak! Egyre nyilvánvalóbb, hogy fejlettebb az érzelmi intelligenciám, mint neked, barátocskám. - de mégis mi a faszt keresett volna ott, ahol te éltél a lány, akit te változtattál farkassá, amúgy? - Nem olyan bonyolult egyenlet egyébként ez, feltételeztem, hogy a te agyaddal, a te jogra fogékony, könnyen tanuló agyaddal nem okoznak nehézséget az efféle banális összefüggések. És felvonom a szemöldököm, töltök neked, magamnak is, erőt gyűjtök, azt még nem tudom, mihez, mert tökre eldöntöttem, hogy nem akarok épp neked színt vallani. Egyelőre. Még vagy fél óráig. Míg le nem csúszik két újabb feles. Olyan felelősségteljes munkaerő vagyok!
- Az imént mondtad, hogy meghúztad, te szerencsecsomag! Gondolod, ha Romulusra gerjedne, vagy bárki másra lényegében ebben a kurva városban, akkor épp veled húzatná meg magát? Mármint ezzel nem arra célzok, hogy ne lennél jó parti, vagy valami. - Itt inkább megiszom a saját piám, mert kicsit azért arra célzok, de kettőnk közül nem én vagyok a köcsög. Nem úgy! Bár fene tudja, hogy a szopatott tinijeid mind csajok-e, de kicsit erre is félek rákérdezni. Remélem elfelejted, hogy épp benne voltam egy gondolatmenet közepében. - Szóval a lányok általában nem húzatják meg magukat fűvel-fával érzések nélkül. Jó, vannak lányok, akik gyorsabban éreznek és gyorsabban szűnnek meg érezni, de most hagyjuk az általánosítást. - Legyintek is hozzá bölcsen, mielőtt lebiggyeszteném a szám. Nekem úgy rémlik, te vagy az én jogi képviselőm, én meg nem vagyok a postásod. - Figyu, izé - lehet, hogy kicsit gúnyolódom, meg kicsit kifigurázlak, miközben újratöltök, nem lesz ez így jó. Nekem itt fontos leápolnivalóim vannak! NEM ÚGY. - nem. Próbáltad már te megmondani neki? És mondjuk nem meghúzni, meg nem bénázni, meg nem gecire begörcsölni közben, mintha totál bele lennél esve? - HMM? Nem, mi?

Egy kicsit farkasszemet nézünk azt hiszem és én egy kicsit ennyi idő alatt szeretném eldönteni, hogy akkor téged most azért nem motivál-e a szopás, mert nem érdekelnek a férfiak, vagy inkább azért, mert nincs farkad. Nem feltétlenül tudom eldönteni, szóval inkább csak nem is rántom meg a vállamat csak bámullak kicsit fürkészően - de azért nem nagyon - mielőtt megszólalnék.
- Nem azt mondtam, hogy állj szexmunkásnak... Bár a te adottságaiddal lehet sokat kapnál egy jó szopásért. - Biccentem félre a fejemet, mintha tényleg azon gondolkozhatnék, hogy akkor amúgy nem adhatnánk-e el a szüzességed. Biztosan sokat kapnánk érte, és most hirtelen nem is emlékszem, hogy pontosan mennyit kapott az a csaj, akit még úgy tudod a tévé is felhypolt, de tuti eleget. Simán meggazdagodhatnánk belőled. Persze nincs pofám felvetni ezt neked, mert hát érted, most mondtad, hogy szopni sem nagyon akarsz, szóval azt hiszem ez egy elég veszett fejsze. Kicsit pofátlanul rád is vigyorgom, hogy aztán a pohárért nyúlhassak és ledöntsem a következő adagot is, amit serényen idetöltöttél nekem. Nem panaszkodhatom, az egyszer biztos, bár tuti nincs annyi pénzem, hogy én itt most rendesen berúgjak, úgyhogy kicsit a jóhiszeműségedre - ezt annak nevezik? tuti nem - hagyatkozom és visszacsapom a poharat a pultra, már csak éppen az hiányzik, hogy azt mondjam: tölts még asszony. De nem mondom és még pénzt sem rakok pluszban.
- Nem értem mit fosol tőle... - Sóhajtok föl szem forgatva, de hát tudod nem is annyira érdekel a dolog, szóval igazából hagyom, hogy foss tőle amennyire csak akarsz, ha meg egyszer úgy alakul, hogy egyszer meg kellene védjelek tőle, akkor majd megvédelek, mert én veled ellentétben nem félek tőle.
Aztán közben elkezdünk Charleeról beszélni, és tudod ez nem éppen a kedvenc témám, szóval egy kicsit jobban befeszülök a kelleténél és kicsit úgy bámulok rád, mintha személyes sértésnek venném, hogy te azt képzeled, hogy engem Charlee csak úgy keresgélhet, pedig valahol benenm a farkasom nyüszögni kezd elégedetten, hívná a másik farkast ez meg engem kurvára megrémiszt, szóval csak fintorgok egy sort.
- Engem aztán biztosan nem keres! - Fonom össze tüntetőleg a kezemet a mellkasom előtt, dacosan még az állkapcsom is belefeszítem, de közben meg úgy nézlek, mintha tőled várnék valamilyen választ arra, hogy akkor most engem keresett-e és ha igen, akkor miért, és ez valahol nagyon vicces és szánalmas elvégre mégis csak a húgom vagy, aki nem szeret szopni. - Amúgy is mit akar tőlem? - Oké, előadom én itt neked a macsót meg minden, de azért azt nem teszem hozzá, hogy valahogyan egy kicsit én is mindig őt keresem és egy kicsit én is akarok tőle valamit mindig. - Figyu Mimi... nem lehetne, hogy izé? Mondd neki, hogy szálljon le rólam? - Úgy vakargatom a fejemet, mintha ez lagalább életem ötlete lenne és nem valami légből kapott faszság lenne. - Tudod, mint nő a nőnek. - Kicsit megpiszkálom a poharamat, szóval így érted, ha gondolod akkor tölthetsz is akár alapon.

Felsóhajtok egy olyan ' baszd-meg-ezt-is-nekem-kell-csinálnom' sóhajjal, pedig érted nyilván nem fog nehezemre esni beszólni Titannak, aki aztán úgy is vesz majd egy kurva kávéfőzőt, mert hát miért ne, meg aztán ha úgy alakulna, lehet, hogy tudnék egy-két olyan indokot amitől egy kicsit rájönne a para a tagra, tudod bevetem azokat a fasza latin szavakat, amit a Papa és a Mama úgy szeretett hallgatni, pedig szerintem azt sem tudták miről beszélek, meg aztán végül is ennyit csak megtehetek érted, csak nem döglök bele abba, hogy teszek érted valamit.
Kihörpintem az italomat és hát nem mondom, hogy kevésbé leszek ám tőle álmos, ellenben egy kicsit majd biztosan bekómálok, de hát ki mondta, hogy pont nem erre van szükségem? ( Jó azért egy kávénak jobban örültem volna!!!) A poharat aztán célzásértékűen tolom eléd, hogy akkor gyerünk, tölts még bele. Azt persze nem várom el, hogy ezt a kört is te álld - de azért nem ellenkeznék, ha felajánlanád, bár úgy sem fogod - kicsit megemelkedem a széken, hogy a farzsebemből gyűrött bankjegyeket húzhassak elő és csak úgy odavethessem a pultra a kis galacsinszerű bankókat. És igen tudom, hogy pénztárcát kellene magamnál hordanom, de valahogyan mindig is utáltam, az elmúlt négy évben meg pláne rászoktam arra, hogy csak pénzt gyűrjek a zsebeimbe bárminemű felelősségérzet nélkül. - Hát én sem értem. Pedig jobban fizet, mint ez, amit te csinálsz. - Vigyorodom el, és hát tudod ebben tényleg elég biztos vagyok, bár Isten ments, hogy a pénztárcádban turkáljak - mondjuk azért nyilván van sejtésem arról, hogy mennyit kereshetsz itt - de azért vihetnéd ennél többre is. Persze nem azt mondtam, hogy csalódtam benned, de azért egy kicsit reméltem, hogy te sem leszel szentfazék a családban, akkor aztán úgy érezném, hogy vissza kell fognom magamat melletted, hogy a belső énemet nem ereszhetem ki eléggé, mert hát tudod, jobb vagy nálam. De ne aggódj, ez a veszély látszólag annyira nem fenyeget egyikünket sem, és hát ez engem igazán boldoggá tesz. - Nem értem mit parázol tőle, Most érted mit mondana? Hogy nem dolgozhatsz itt? És akkor mi lenne? Azt kellene mondanod, hogy már pedig itt fogsz dolgozni? - Szalad föl a szemöldököm a magasba, de aztán csak megrántom a vállamat. Nekem aztán mindegy igazából, hogy félsz-e Romulustól vagy sem. De azért elég bizalmasan nézek rád ahhoz is, hogy tudd, nem fogok köpni.
Még ha most áruló témát is hozol föl. Áruló!!!!!!!
- Mi lenne? - Kérdezek vissza pokróc módjára, még a fejemet is elfordítom, még türelmetlenül fel is sóhajtok, mert hát miért kell még mindig ezen lovagolni? Aztán meg csak felsóhajtok és sokkal nyugodtabban és bizalmasabban (!!!!!) pillantok rád vissza, a hangom élcén is enyhítek. - Találkoztunk, megbeszéltük, meghúztam és.. hát azt hittem, hogy le fog szállni rólam, de olyan, mint egy kibaszott matrica. Ja és szerintem Romulus dugja. Még ha a csaj azt is mondja, hogy nem... de érted egyik nap belebotlottam a birtokon éjszaka. Hát mi a faszt keresett volna ott? Mindegy. Nem igazán érdekel. - Egyrészt nem tudom, hogy miért mondtam el mindezt neked, másrészt meg igazából baromira érdekel, de én azért egészen megpróbálok úgy tenni, mintha nem. Még a vállamat is megrántom, miközben idegesen a pult egyik részét kezdem el vakargatni.

Próbálok valami olyan mosolyt villantani feléd amitől esetleg beadhatnád a derekad a szobámmal kapcsolatban, és baszki tényleg annyira de annyira hálás lennék neked, hogy valószínűleg egy napig még csak nem is basztatnálak semmiért - vagy oké, lehet, hogy két óra múlva elfelejteném ezt az ígéretemet és tovább basztatnálak, de abban a pillanatban tényleg baromi hálás lennék neked, amiért ekkora áldozatot hoztál - még meg is köszönném - odavetnék, egy köszt, de hát hé!!! az is köszönet -, aztán legalább egy napig megtartanám a rendet.
Azért persze kicsit sértetten húzom el az orromat azon, hogy elfelejtenélek kifizetni, de hát mindketten tudjuk, hogy jogos a félelmed, ügyvédi szaktudásom fényében biztosan kidumálnám magamat, felhoznék néhány latin szót, amit nem értenél és beadnám, hogy csak a baj lesz abból, hogyha pénzt adok neked, te meg a hozzáértés teljes hiányába, puffogva, meg anyázva aztán végül megsértődnél. De hát ezért vagyunk testvérek nem? Hogy szívességeket tegyünk egymásnak, én például minden nap beugorhatok szórakoztatni téged, vagy minden nap hazakísérhetlek - amit megunnék egy hét után és egyszer csak nem jelennék meg, küldenék egy smst, hogy bocs más dolgom van, de a Mama mindig azt mondta, hogy a szándék a fontos. Szándékom az nagyon is sok van.
Elfintorodok. Milyen szar már, hogy hoznod kell a saját kávéd?
- Jogod van kávéhoz, ugye tudod? Mármint nem konkrétan a kávéhoz, de bizonyos dolgokhoz jogod van. - Nézek rád elég komolyan, kicsit olyan 'ezt is nekem kell elintézni' kifejezéssel, mert aztán most majd jól megkereshetem Titant és jól elmondhatom neki, hogy tartson itt kávét miattad meg a többi alkalmazott miatt - lófaszt, igazából ugye miattam - mert ha nem, akkor simán beperelhetik. Látod-látod mire nem jó, hogy a Papa erőltette a jogot?
- Hát kösz, hogy kérded Mimi, de az én életem egyáltalán nem siralmas. Igazából köszöni szépen elég izgalmas és eléggé rendben van. Elégedett vagyok és kielégült, hát mi kellhet ennél több? - Egy kávé, de hát helyette kapok egy kis whiskyt, szóval mondhatni, hogy minden a legnagyobb rendben van. Rendes szexuális életet élhetek, még nem kaptam el semmilyen nemi úton terjedő betegséget, drogozhatok kedvemre, van pénzem, van hol laknom, mit ennem. Mi kellhet ennél több? Mi?
Felsóhajtok, a poharamban meglötybölöm a whiskyt, aztán a magasba emelem a poharat és a vízcseppek nyomát nézem át rajta, látványosan elfintorodok, ezzel is téged idegesítve, vagy legalábbis próbálva, aztán meg belekortyolok, miután a felét kiittam elégedetten csettintek a nyelvemmel, a poharat kicsit erősebben csapom a pulthoz, nem löttyent ki, ne aggódj.
- Felvenni egy adag cuccot, amit aztán majd elszórhatok csenevész fiataloknak akik a fizettség mellett még le is szopnak. Meg persze elszámolni, de ez azt hiszem a részletkérdés. - Összeszűkített szemekkel vizslatlak. - Remélem ha drogot vennél tőlem vennéd. - Azt nyilván nem fogom mondani, hogy ne cuccozz, mert hát ki vagyok én, hogy bármiben is parancsoljak neked? - De azért örülnék, ha nem mondanád meg Romulusnak, hogy droggal kínálgatlak. - Lehet, hogy kiakadna.

Olyan szemmel nézem végig a letakarított - immáron ugye teljesen, és hát mire mennél nélkülem, ugye?? - pultot, mintha legalább a főnököd lennék, vagy ha a főnököd nem is, akkor a helyi minőségügyi ellenőrző osztály képviselője és vagy alkalmazottja.
- A szobámat nem vállalod el? Fizetek legalább annyit, amit itt kapsz órabérbe. - Vigyorodom el egészen pofátlanul, bár sejtem, hogy úgy is azt fogod mondani, hogy nem, mert egyrészt voltál már a szobámban és ugyan nem koronáztál sosem a kupleráj királyává, én azért ezt a címet egészen magamra vállaltam, másrészt meg úgy is tudnád, hogy csak felbasználak közben és hát harmadrészt biztosan arra gondolnál, hogy nem vagy a takarítónőm/szolgám vagy ki tudja mim, amire én zsigerből azt felelném, hogy biztos büdös a munka neked, de közben azért úgy mosolyognék, hogy ne tudj rendesen haragudni rám.
Szóval az van, hogy ezzel a megszólalásommal nem degradálni akartalak, mert igazából fiatal lány vagy, miért ne akarnál félmeztelen férfiakat és nőket nézni ahogyan mindenféle szexi mozdulattal vonaglanak egy rúd körül - érted én már huszonhét vagyok, és még mindig szívesen nézném őket, persze nem most, mert most még Pamela Anderson meztelen látványa sem okozna bennem semmi változást, pedig mindketten tudjuk, hogy tinédzserkorom legkedvesebb látványa volt az a nő - szóval nem, egy cseppnyi rosszindulat sincs bennem.
- Kávét, leginkább kávét keresek. - Két cukorral és egy minimális tejjel, éppen csak annyival, amitől aztán a feketéből egy árnyalatnyival világosabb színűvé változik, és aztán csak felsóhajtok, a fejemet meg továbbra is serényen támasztom a pulton, a szemöldököm csak felszalad, ne aggódj kisegítelek.
- Sztriptíz bár. Ne már, hogy nem tudod kimondani. Ez olyan mintha nem mernéd kimondani azt, hogy fasz vagy punci. Szóval ez egy sztriptíz BÁR. Gyakoroljuk együtt Mimi. B-Á-R. Vigyorodom el elég galád módon, aztán csak megrántom a vállamat. - És attól, hogy ez egy sztriptízbár, attól még az alkalmazottak nem isznak kávét, vagy mi? - Vágom hozzád egészen dörzsölten, de hé, eléggé ismersz már, hogy tudd ez nem is neked szól, hanem a kávé hiányának. - Mindegy. Jó lesz a whisky is. Duplán ha lehet, és meghívsz ugye? - Kicsit megrebegtetem a pillantásom mielőtt megforgatnám a szemeimet. Te komolyan el tudsz képzelni egem a színpadon? Engem, aki azt élvezi, ha a lányok dörgölőznek hozzá és nem fordítva? Ugyan már Mimi, nem lehetsz ilyen naiv.
- Egyébként ne aggódj, nem siralmas annyira az életem, hogy én oda felmenjek. - Bökök a fejemmel a színpad felé anélkül, hogy odapillantanék, mert ugye a szememet rajtad tartom. - Titant keresem. Bent van? Mondd, hogy bent van és nem kell elmennem a kurva lakásához. - Pofátlanul ásítok egy nagyot, aztán az ujjaimmal csak dobolni kezdek.
Szóval, hol van más az a whisky?

Nyitás előtt lépkedek be a bárba, csak olyan nagyon lazán a szétszaggatott farmeromba, meg abban a pólóban amiben tegnap is voltam és abban a bőrkabátban, amit a Papa a tizenhetedik születésnapomra vett és már olyan nagyon tömény füst szaga van, hogy legalább betépni be lehetne tőle, hogyha a rendes cigaretta helyett marihuánát szívnék nulla-huszonnégyben.
Még érzem a tegnap bevett eki hatását vergődni a bőröm alatt, borzalmasan fáradtnak érzem magamat az egész éjjel tartó ringlispíl után, amire egyszer csak felültem, de már nem tudom, hogy hogy szálltam le, csak itt vagyok három óra alvás után, reggeli nélkül, cigivel a számban, amit persze még éppen időben dobok el, de a tüdőmből már idebent eresztem ki a füstöt. A kezeimet kényelmesen a farmerem zsebébe nyomom, unott pillantással szalad végig a tekintetem a termen, a zenétől egyszerűen csak kiráz a hideg, de azért a tekintetem rajta tartom egy-két szépen vonagló testrészen, mit sem számít, hogy férfi vagy nő áll-e a színpadon, a fantáziám izgatásához túl kevesek, vagy az is lehet, hogy én vagyok túl kevés az ilyen fajta szexuális izgalmakra.  
Titant keresem, persze, hogy Titant keresem, anyagért, cuccért, nevezd ahogy akarod, de valamiért, amit rásózhatok az emberekre a csodálatos személyiségem mellett - LOL -, de a tekintetem persze Titan helyett beléd ütközik. Persze én kész vagyok, mint az állat, leginkább fel sem fogom, hogy te vagy az, még a szemeimet is fáradtan megdörgölöm, mielőtt levetném magam az egyik bárszékre.
Persze a szagod elárul, és én csak összeráncolom egy pillanatra a szemöldököm, ahogyan próbálom felidézni, hogy amúgy éreztelek-e már itt, vagy sem, de hát nem tudok igazán ebben az állapotban gondolkozni, szóval csak megrántom a vállamat, fáradtan a pultra támasztom a könyököm, valamibe beleragad, úgyhogy csak elfintorodom. - Ez itt szarul van letakarítva. - Helyezem egy centivel arrébb a könyökömet, a fejemet meg fáradtan belehajtom a tenyerembe és csak rád bámulok elég érdektelenül, de tudod azt hiszem sikerült már hozzám szoknod az évek alatt, szóval csak nem veszed magadra a szararcúságom, ha meg igen, akkor... akkor, majd kiengesztellek, jó? - Egyébként mit keresel itt? - Ásítok egy hatalmasat. - csinálsz nekem egy kávét, és rakhatsz bele whiskyt is, vagy éppen lehet whiskys kávé is, vagy ha nincs kávé, akkor természetesen jó lesz a whisky is. - Dörgölöm meg az arcomat fáradtan, mielőtt előhúznám a zsebemből a cigarettás dobozom amit természetesen a pultra, jelzésértékűen persze, hogy itt bizony én rá fogok gyújtani.