Elenore && Alexej

C'mon Barbie, let's go party

Elképesztő, mennyire próbálja leplezni az irántam érzett vonzalmát, de a teste mégis elárulja és tudatja velem. Nem teszem azonban szóvá ezt, mert egyrészt nem akarom, hogy tudja, mennyire is uralom a képességeimet -avagy nem-, na meg arra is kíváncsi vagyok, hogy meddig tud nekem ellenállni. Vagy talán nem is nekem, hanem a köztünk szikrázó vágynak, ami minden alkalommal, szinte tapinthatóvá válik, amint a közelembe jön. Nem tudja, de már a legelső alkalommal elárulta magát, amikor, ha egy tized másodpercre is, se sóvárgást láttam a tekintetében. Valószínűleg ő is látta rajtam ugyanezt, másképp nem incselkedne velem olyan szívesen és nem is közölné ilyen könnyedén, hogy a külsőm miatt esett rám a választása ahhoz, hogy elkísérjem ma este.
-Nem festek majd olyan rosszul melletted? Szerintem nálam jobb partit keresve sem találhattál volna.- kúszik szemtelen vigyor a képemre, magamban pedig egyenesen kacagok a helyzeten, hiszen most árulta csak el magát igazán. Talán ezen bátorodom fel annyira, hogy visszahúzzam magamhoz és játsszak egy picit a tűzzel, amit érezhetően élvez. Hiába is tagadná, tudom, hogy tetszik neki mégis, az érzéki jelenetnek egy csúnya, a tökömre célzott markolás vet véget. Mondhatnám, hogy hideg zuhanyként ért, de még azt is kellemesebben viselem, mint amikor a mogyoróimat szorongatják és ezt szóvá is teszem.
Tényleg egy igazi hárpia. Értem én, hogy meg akarja mutatni, hogy ki a főnök és, hogy milyen furán venné ki magát, ha az ágyába engedne, de attól még nem kell a legnemesebbik szervemet tönkre tenni. Nagyon aljas húzás volt ez, de ő piszkosul élvezte. Szadista némber.
Nem is reagálok már inkább semmit arra, hogy "azt majd meglátjuk", csak legyintek egyet és még mindig arra koncentrálok, hogy elmúljon a fájdalom. Mesterien tudja lelohasztani a farkamat, ebben már teljesen biztos vagyok, bár számítanom is kellett volna rá, hogy hasonlóan fog reagálni. Mit vártam? Letámad és megerőszakol? Nincs olyan szerencsém.
-Én se tervezem, hogy csináljak, de attól még az arra való képességem szeretném, ha megmaradna.-dünnyögöm morcosan, hiszen valóban sosem akartam ebbe a beteg családba gyereket csinálni, hogy aztán ugyanez az elcseszett élet várjon rá. Nem lep meg, hogy Ő sem kifejezetten ábrándozik ilyesmiről, de azért még nem kasztráltatja magát az ember végleg, nem?
A telefonja megcsörren, azaz úgy sejtem lassan elérkezik az ideje az indulásnak és ezt a zsák, amit a kezébe kap, csak még biztosabbá teszi. Fintorra húzom a számat és a szememet forgatom, de hagyom, hogy a fejemre húzza, mert tudom, hogy felesleges is lenne ezen vitatkoznom. Nem szeretné, ha be tudnám azonosítani, hogy merre is van ez a lakás a városon belül és ezt megértem.
-Egyáltalán nem passzol az öltönyömhöz...- morgom zsákkal a fejemen, majd hagyom, hogy a gorillái letaszigáljanak a kocsiig. Nem nagy erőfeszítésembe kerülne, hogy megszabaduljak tőlük és ezt Ő is tudja, mint ahogy azt is, hogy nem fogok hülyeséget csinálni. Arra már szerintem rég rájött, hogy nem vagyok egy tudatlan barom. Néz annyira értelmes lénynek, hogy el merjen vinni magával akárhova is és ezt díjazom. Utálom, amikor lekezelőek velem, bár vicces ezen elmélkedni zsákkal a fejemen.
Ahogy megérzem a kezét a combomon, finoman megfogom kézfejét és megállítom. -Túl friss még a fájdalom emléke, úgyhogy ezt a területet inkább kerüld el egy ideig, rendben?- morgom a zsák alól, majd ahogy lekerül a fejemről fellélegzek és végig túrok a hajamon, hogy ne úgy nézzek ki, mint aki most szabadult a gyogyóból. -Ne aggódj. Ma estére inkább az a tervem, hogy magamba bolondítsalak.- kacsintok rá incselkedő mosollyal, majd követem kifelé az autóból. Showtime!

Ljoscha && Elenore

You look like my next mistake

Tagadhatatlan, hogy van valami közöttünk, bármennyire is próbálok ellenkezni a testem önkéntelen reakciói lebuktatnak. Már csak abban reménykedek, hogy fele olyan jó érzékszervezzek rendelkezik mint Sol, akkor talán több esélyem van leplezni. A hatása alá kerülök minden alkalommal, mikor a kelleténél közelebb kerül hozzám. Ez az érzés megbolondít, ugyanakkor haragra is gerjeszt. Soha, senki nem volt rám ilyen erős hatással. Mintha egyetlen pillantás elég lett volna hozzá és máris össze kapcsolódtunk. Egy láthatatlan villanás csapott le ránk, mely össze kötött minket, bármennyire küzdünk ellene. Akarom.Az ajkamba kell harapnom, nehogy olyan szavak csússzanak ki rajta, amit végérvényesen megbánnék. Nem adhatom meg neki a jelet, nem tehetek semmi ilyesmit, hiszen ő csak egy fogoly. Ő a legújabb és legértékesebb árum, amit okosan kell kihasználnom. Ebbe nem fér bele az a tény, hogy szíves örömest engednék az újonnan felgyúlt lángnak, amit szavai okoztak bennem. Azzal hitegetem magam, hogy ez nem több szexuális vágynál, ami azért jött létre, mert régen voltam Sollal.
Így hát kivonom magam a bűvköréből, hogy inkább a készülődésre koncentrálhassak. Már nincs sok időnk. Nevetésére csak felhúzom a szemöldököm, hogy aztán megforgassam a szemeimet a mindent tudó pillantását látva.
- A 'gorilláim', ahogy te hívod őket, éppen azért nem jók erre a célra. Ők nem éppen a legjobb partik, ellenben te nem festesz majd olyan rosszul mellettem. Nálad lejjebb nem adhatom, bármennyivel könnyebb lenne egy szekrényt magammal vinni - sóhajtok lemondóan és próbálom a dolgok jó oldalát nézni. Vajon van olyan? Igen! Ha sikerül elcsábítanom, akkor talán több esélyem van rá, hogy csicseregjen. Ennek a célnak kellene, hogy lebegjen a szemem előtt. Persze nem könnyű erre gondolni,a mint közel von magához és inzultálni kezd. Hallom a halk morgását tetteimre válaszul, pontosan erre vártam, hogy megtanítsam neki hol a helye a mostani helyzetben. Egyáltalán nem finomkodok. Megérdemli azt, amit kap. Felszisszen, majd gyilkos pillantást lövell felém, amit képes vagyok tökéletesen állni. Nem ma kezdtem a pályát és a férfiak nevelését sem. Az első időszakban nehezen viselték, hogy egy nő dirigáljon nekik, de fokozatosan kivívtam a tiszteletüket. Volt akit kicsit keményebben kellett fognom, volt aki simulékonyabbnak bizonyult. Szavai hallatán agyam hátsó részében egyetlen szó kezd kikristályosodni. Téged
- Azt még meglátjuk - válaszolok sunyi vigyorral az arcomon, látom, ahogy hátrál, de nincs időm még egyet belé rúgni. Gyors telefonbeszélgetés alatt se kell oda néznem, anélkül is érzem a szúrós pillantását a hátamon. A kocsi lassan ideér, nekem pedig meg kellene keresnem a zsákot. Az apró puszimat követően még morog egy kicsit, félig-meddig jogosan, mégsem törődök vele. Tudom, hogy viselkedni fog, hiszen több mindennel árthatok neki és ezzel ő is tisztában van. Kérdése hallatán lemerevedek egy pillanatra, arcomon halálos hűvösség fut végig, míg a vigyorát bámulok. Végül megforgatom a szemeimet.
- Nem tervezem, hogy gyereket szülök - morgom alig hallhatóan, majd újra megszólal a telefonom jelezve, hogy itt vannak. Könnyedén kinyomom azt, hogy egy gyors mozdulattal felvegyem a zsákot a földről.
- Nem érdekel, hogy tetszik-e vagy sem, de ezt most felveszed. Rendben? - ez valahol a parancs és a kérés között volt a hanghordozásomat illetően biztosan. Még mielőtt ellenkezhetne rá is húzom az anyagot. Abban a pillanatban érkeznek a fiúk, hogy két oldalról megfogják és a kocsiba rakják. Beszállok mellé a hátsó ülésre, hogy egy hosszabb kocsikázásban vegyünk részt. Direkt a hosszabb úton érkezünk, hogy ne tudjon pontosan tájékozódni. Ahogy közeledünk a Hotelhez végig simítok a combján, hogy belül egy rövid ideig megállapodjon a kezem.
- Megjöttünk! Remélem tudod mi a dolgod - ejtem ki a szavakat, hogy aztán elvegyem róla a kezem és egy határozott mozdulattal leszedjem róla a zsákot. Mielőtt bármit is szólhatna kinyitom a kocsi ajtaját és kiszállok belőle, egyenesen a kiterített vörös szőnyegre.

Elenore && Alexej

C'mon Barbie, let's go party

Nem vagyok egy romantikus lélek, hogy rózsákkal bombázzak valakit, ha meg szeretném fektetni, vagy épp magnóval álljak az ablaka alatt meg ilyenek. Általában konkrétan közlöm a hölgyekkel a szándékaimat, miszerint semmi komolyat ne reméljenek, mert nem vagyok házasodó típus, de Elenore... hát őt se tervezem, hogy feleségül vegyem, ugyanakkor talán megfektetni sem lenne épp ésszerű lépés. A foglya vagyok, akármennyire is sérti az egomat és azon kell ügyködnöm, hogy meglágyítsam a bekövesedett szívét, csak az a baj, hogy minél több infómorzsát szedegetek össze róla, annál inkább beissza magát a bőröm alá. Lehet, hogy tényleg Stockholm szindrómás leszek, mire kijutok valaha innen, de akkor is tetszik a nő, hogy olyan kis elszánt, akaratos, céltudatos és kemény. Ugyanakkor azt is látom és hallom, hogyan reagál a közelségemre; látom, ha libabőrössé válik egy röpke érintésemtől és hallom, ha megdobogósodik a szíve tőlem, ami szintén hatással van rám is. Már önmagában az is lenyűgöző, hogy mennyire igyekszik mindezt palástolni.
-A zöld jelzésre, hogy Te is akarod.- mormogom egy félmosollyal az arcomon, majd ahogy elillan a közelemből én is keresek magamnak valami elfoglaltságot, mielőtt még tényleg megtenném azt, amit az imént pár szóval szemléltettem neki. Tényleg nehéz nyugton maradnom a közelében, mert a köztünk lévő feszültség és szexuális vágy -megspékelve a habitusával- azt sugallja, hogy baromi nagy lakberendezős szex lehetne köztünk.
-Hát persze.- nevetek fel őszintén a szavai hallatán.-Szóval, csak azért kísérlek én, mert a foglyodon kívül a sok gorillád között nem akadt egy olyan sem, aki megfelelne a célnak? Ne nevettess, Elenore.- varázsolok magamra egy mindenttudó mosolyt, majd miután hosszasan cseverészünk a semmiről -meg nagyjából a mai estéről-, valami őrült ötlettől vezérelve visszahúzom magamhoz, mikor menekülni próbálna a közelemből. Vicces, ahogy néha megpróbál játszadozni velem, de rádöbben, hogy ez a játék őt is megégetheti, most azonban nem hagyom futni, ő pedig, mintha a kíváncsiság vezérelné engedi, hogy apró érintésekkel tesztelgessem. Sőt. Nagy meglepetésemre még rá is kontrázik az egészre azzal, hogy a nyakamat csókolgatja, amit én lehunyt szemmel és egy halk morranással fogadok.
A szolid élvezkedésnek azonban az az eredménye, hogy magához tér és sarokba szorított vadként támadásba lendül. Az a baj, hogy nem egy pofont vagy egy gyomrost kapok tőle, amire az ember számítana, hanem a farkamat markolja meg úgy istenesen, ami az eddigi félkemény állapotából olyan hirtelen húzza össze magát, ahogy csak tudja, én meg felszisszenek, miközben farkasszemet nézek a szőkeséggel.
-Pár pillanattal te szórakoztál velem. Döntsd el végre, hogy mit akarsz, csak ne a golyóim essenek áldozatul, rendben?- lépek is hátrébb egy fél méternyit, miközben az említett testrészeimért nyúlok, hogy lecsekkoljam, egyáltalán meg vannak-e még, majd egészen addig, míg a fájdalom nem enyhül, rajtuk is tartom a kezem a biztonság kedvéért. Karmolós a cica, úgy látom.
A telefonjával foglalatoskodok, míg én sajgó testrészemet istápolom morcos pillantásokat lövellve felé, mikor pedig megkér, hogy legyek jó fiú, csak egy túlon-túl nyájas mosollyal reagálok. Mondhatnám, hogy megsértődtem az iménti mutatványa miatt, de inkább nem is mondom, mint ahogy azt sem, hogy a nyakamat tenném rá, hogy eljön még a pillanat, mikor majd sokkal gyengédebben akar majd a nemesebbik részemhez érni. Akkor majd emlékeztetem arra, amit az imént elkövetett. Aljas némber!
-Hát hogyne! Ha rendbe jönnek a golyóim, biztos jó fiú leszek.- dünnyögöm, miközben letörölgetem az arcomon hagyott sminkjét szúrós pillantások kíséretében. És még volt képe azt mondani, hogy én szórakozom Vele! Azért ő se panaszkodhat. -Nem mondták még neked, hogy ne tégy tönkre olyasmit, amire még szükséged lehet?- vigyorodok el és most direkt úgy készülök, hogy el tudjak fordulni, ha netán megint a golyóimra akarná tenni a mancsait. Még egyszer nem dőlök be neki, az már biztos!

Ljoscha && Elenore

You look like my next mistake

Bármennyire is próbáljuk figyelmen kívül hagyni, túlságosan hasonlítunk egymásra. Ő is éppen olyan, mint én. Harcos, akinek semmije se volt az életben, mindenért busásan meg kell küzdeni, aminek hála több heget szerzett. A kis elejtett mondanom éppen ezért többet jelent, mint azt láttatni engedem, de van egy olyan sejtésem ezzel ő is tisztában van. Az első kis találkánk alkalmával olyan információk birtokába jutottam, melyek megváltoztatták az első véleményem róla. Persze erről semmit se kell tudnia, higgye csak azt, hogy későn esett le a tantusz. Minél kevesebbet néz ki belőlem, nekem annál jobb. Ezeket az apró kis dolgokat a saját hasznomra tudom fordítani. Éppen ezért figyelmen kívül hagyom a morgását, nincs időm minden egyes kérdésére válaszolni. Az, hogy magammal viszem nem a megbízhatóságról szól vagy a tesztelésről. Sokkal inkább a hasznot látom benne. Biztos ott lesz pár ismerőse, akik jó befektetések lehetnek a számomra. Talán túlságosan könnyedén ejtettem ki azon szavakat, hogy nem kell mindenről tudnia, hiszen egyből rá is kontráz mire csak megrázom a fejem. A mostani felállásban ez nem így van, bármennyire is tagadja. Mindkettőnk üzletember és a maga kis vállalkozását vezeti. Éppen ezért van szükségem rá, bármennyire ellenzi a vámpírom. Ez egy játék, amiben az nyer, aki több információt tud kiszedni a másikból. Az lesz a végső győztes, aki térdre kényszeríti a másikat, bármi áron. Ugyanakkor a játék bármikor eldurvulhat és át veheti tőlem az irányítást, ha nem figyelek eléggé. Egyetlen pillanat és olyan közel kerül hozzám, mint még soha azelőtt senki Solon kívül. Nem tudom letagadni, hogy mennyire ledöbbenek, elfelejtek levegőt venni. Az agyam egy része azt súgja, hogy meneküljek, míg a másik, melynek léteznie sem kellene közelebb akar lépni, hogy eltűnjön az a centi.
- Mégis mire vársz Ljoscha? - a kezdeti sokkból felocsúdva támadásba lendülök. Halkan, mégis édesen vágyakozón ejtem ki a szavakat. Hadd higgye, hogy éppen annyira vonzódom hozzá, ahogy ő hozzám. Egy újabb hazugság. Nem játszom meg, hogy érdeklődöm iránta, de ezt magamnak se vallanám be soha. Kizárólag az ostoba testem árulkodik, azon belül is a szívem, ami néha meg-megugrik pár ütemre, ha közelebb jön hozzám. Muszáj menekülőre fognom mielőtt még valami meggondolatlant és visszafordíthatatlant csinálok. Ki kell vonnom magam a bűvkörében, hogy levegőhöz jussak, tiszta levegőhöz, amit nem szennyez be az édes illata.
Motorikus mozdulatokkal végzem az utolsó simításokat, miközben fél szemmel mindig figyelem merre császkál. Közben vagyok olyan kedves és válaszolgatok az ostoba kérdéseire. Éppen kezdeni elmúlni a haragom - hála neki -  mire újra fellobbantja azt. Bár ez inkább mondható frusztrációnak, amit egyértelműen a jelenléte vált ki belőlem.
- Ne légy olyan nagyra magadtól. Ez egy kényszer megoldás. Az üzlettársamként mégsem vihetlek magammal, az a szerep foglalt és amúgy se lenne hihető - válaszolok gyorsan a meglepődött kérdésére. Ez egy fél igazság, hiszen tényleg Sol az üzlettársam. Ő pedig... - Egy olyan pasi, akinek nem tetszik, hogy a leendő barátnőjének a foglya? - a kérdés költői a részemről, hiszen mindketten tudjuk mennyire nem tetszik neki a jelenlegi felállás. Könnyedén pillantok az órámra, mely megnyugtatóan hat rám, legalábbis az időt nézve mindenképp. Van esélyem egy kis szócsatára, így megteszem a megfelelő lépéseket ennek érdekében. Miért kell ilyen édesnek lennie a nevetésének? Francba Elenore! Koncentráltj!
- Vigyázz, a végén még szavadon foglak - nevetek, kettőt hátra lépve. Ujjai a csuklómra tapadnak, mégsem érzem fenyegetőnek, olyan gyengéden húz magához, hogy önkéntelen engedem neki. A mozdulataiban van valami megfoghatatlan, ami arra sarkall, hogy ne féljek tőle. Túlságosan gyengéd, ahogy kisimít egy tincset az arcomból, mire kérdőn felhúzom a szemöldököm. Nem fogom hagyni láttatni, hogy mennyire tetszik a jelenlegi helyzet. Ennél keményebb fából faragtak. Szavaira fókuszálok csupán, kizárva minden más zavaró körülményt. Hagyom magam újfent, hogy a derekamra simuljon a keze, míg ajkai forró nyomot hagynak bőrömön.
- Ó, szóval az se baj, ha ezt csinálom? - egyik kezemmel végig simítok a mellkasán, míg másikat a tarkójára helyezem, hogy aztán ujjaimmal a hajába túrjak. Végig csókolom a nyakát lágyan, miközben teljesen hozzá simulok. Így akár érezhetem teste önkéntelen reakcióit. Apró mosoly bujkál az ajkam szélén, amint elveszíti az önuralmát.
- Hidd el édesem, pontosan tudom mit kell csinálnom a megfelelő helyzetben - tenyerem mellkasa mentél lecsúszik a nemesebbik feléhez, hogy ott megmarkoljam a farkát gatyán keresztül - Jobb ha velem nem szórakozol. A színjátékot nyugodtan tartogasd a bálra. Értve vagyok? - mélyen a szemeibe nézek, tekintetemmel szikrákat szórok. A telefonom hangja szakítja meg a kis interakciót, mely arról árulkodik, hogy 5 percen belül itt lesz értünk az autó. Hátrálok pár lépést, hogy felvegyem a készüléket, ahogy előzetesen megbeszéltem az emberemmel. Nagyjából két perces, semmit mondó beszélgetés után le is rakom. A farkas számára semmiségnek tűnhetett, míg én tudtam, hogy sokkal többet hordoz magában. Kiadtam nekik, hogy ha nem válaszolnék erre a hívásra, akkor kérdés nélkül törjenek be a lakásomba és végezzenek Alexejjel. Fő a biztonság. Mosollyal az arcomon lépek a férfi mellé, hogy az arcánál fogva megfogjam.
- Légy jó fiú! - ejtem ki a szavakat kedvesen, hogy aztán megspékeljem egy apró puszival az arcán, aminek köszönhetően a rúzsom eléggé élénk nyomot hagyott rajta.

Elenore && Alexej

C'mon Barbie, let's go party

Elmosolyodok a felismerése hallatán, mert valóban kezdem így gondolni, ugyanakkor az, hogy ezt így kimondta, egyben azt is jelenti, hogy ő is épp most kezd erre rádöbbenni. Egy kis senkinek nézett, ahogy elkaptak az emberei, de azóta szerintem már rájött, hogy egyáltalán nem egy egyszerű kis farkas vagyok, mert pechére épp olyasvalaki került a markába, aki hasonló körökben mozog, mint ő.
-Vagy, mint ahogy Te gondoltad, nem?- mormogom halkan, sunyi mosollyal a képemen, mert hiába is tagadná, ez benne is csak most tudatosult. Vagy talán valamivel korábban, de akkor is változott rólam a véleménye, ebben biztos vagyok. Ékes bizonyíték erre az, hogy tart annyira egyenesnek és megbízhatónak, hogy képes velem elvitetni magát akárhova is.
Hangot adok a csalódásomnak, amiért az utóbbi pár napban nem jött a cellámhoz, hogy vívjunk még pár szócsatát, amit leginkább csak azért mondok, hogy zavarba hozzam, de valahol igaz is. Sokkal kellemesebb társaság volt, mint az a mufurc őr, aki ott strázsál állandóan és azt lesi, hogy mikor, hogyan mozdulok.
-Ez éppenséggel rád is igaz.- mosolygok továbbra is, hiszen őnagysága meglehetősen kíváncsi és mindenről tudni akar, míg nekem az orromra koppint most, hogy ne akarjak mindent tudni. Tekintve, hogy hasonló pozícióban tevékenykedünk, még szép, hogy én is tudni akarok mindenről, amiről csak lehet. Más kérdés, hogy jelenleg én, csak egy rab vagyok, de épp azon ügyködök minden alkalommal, hogy ez minél előbb megváltozzon.
-Ha nem tudnék uralkodni magamon, már rég a falhoz préseltelek volna és olyannyira élveznéd a dolgot, hogy eszedbe sem jutna ellenkezni. De nem. Uralkodok magamon és várok, Elenore.- hajolok hozzá olyannyira közel, hogy csak egy aprócska centi válassza el egymástól ajkainkat, miközben hasonlóan sunyi mosolyt villantok rá. Próbál úgy tenni, mintha nem lennék rá hatással, dacoskodik és igyekszik magabiztos maradni, de mindketten tudjuk, hogy mindez csak a szerep kedvéért van. Hogy is nézne ki, ha a rab, akit szerzett az ágyában kötne ki, nem? Ettől függetlenül szép lassan át fogok törni a véldemén, mert ebben a szar kis helyzetben jobb szórakozást nehéz találnom. Élvezném is és talán a szabadulásom kulcsa is az lenne, ha megadná magát.
Ahogy ellép tőlem én körútra indulok. Megnézem magamnak a lakást, miközben örömmel veszem tudomásul, hogy legalább valamennyire hasonlítok az igazi önmagamra azzal, hogy öltönyben feszítek a karórámmal a csuklómon. Bár olyan óra lenne, mint amilyet James Bond hord. Akkor most simán üzenhetnék vele a húgomnak vagy akárkinek, hogy mi van. Nevetséges ez a helyzet. Nem gondoltam volna, hogy miután megszabadulok az apáméktól, egy ilyen kis nőcske ejt rabságba.
-Egy párként?- lepődök meg őszintén, de mosoly látszik az arcomon, hiszen, miért is szabna rám ilyesmi szerepet, ha nem vonzódna hozzám? Épp most tette ezt nyilvánvalóvá, de nem hívom fel rá a figyelmét, csak bólintok egyet.-Miféle pasi lennék, ha szökni próbálnék egy ilyen kellemes helyzetből? Remekül fogjuk érezni magunkat.- kuncogok, bár leginkább saját magamon röhögök, amiért egy kibaszott játékszerré váltam. Mint valami Marionett bábu és ez a szőke vipera az, aki a szálakat mozgatja. Ilyesmi érzés lehet prostinak lenni, csak nekem nem fizetnek érte.
Miután a magassarkút felhúzza, odatipeg ismét elém olyan közel, hogy érzem a teste melegét az öltönyön keresztül is, az illata pedig, már amúgy is beette magát a bőrömbe, úgyhogy az elkézelés, miszerint kellemesebben is múlathatnánk az időt, valóban kecsegtető számomra. Ő viszont nem hagyja ki a lehetőségét, hogy megpróbáljon szúrkálódni, de csak jót nevetek rajta.
-Édesem. Tégy csak próbára, aztán majd meglátod, hogy mekkorát tévedsz.- lesek rá kihívóan, de ahogy máskor, most is gyorsan elhátrál, én azonban a keze után kapok és visszahúzom, mindezt azonban gyengéden teszem, hogy még véletlenül se gondolja, hogy bántani akarnám. Finoman fonom körbe ujjaimat csuklóján, míg másik kezemmel kisimítok arcából egy kósza tincset, már ha nem pofoz fel és taszít el magától, de reményeim szerint nem. Ha pedig így alakul, halkan  folytatom a mondandóm. -Ha egy párt akarunk alakítani, nem ártana megszoknunk egymás érintéseit, nem gondolod? Például... ha ezt csinálom -veszem el kezem a csuklójáról és inkább a derekára simítom, hogy közelebb vonjam magamhoz--Elég hülyén nézne ki, ha válaszul te elhúzódnál, nem gondolod?- mormogom, miközben finoman végig simítom ajkammal az arcélét, majd a nyakát és kiélvezem, hogy az illatát most még erőteljesebben érezhetem.

Ljoscha && Elenore

You look like my next mistake

A közelsége kézzel tapintható, olyan erős hő árad belőle, amihez egyáltalán nem vagyok hozzá szokva. Mióta Sol vámpír lett belőle hiányzik ez az apró dolog, ami egyet jelent az élettel. Teljesen elszoktam tőle és Alex ezzel csak még nagyobb hatást gyakorol rám. Mondhatni megnyugtató a közelsége. Ahogy még közelebb hajol hozzám ledermedek, nem a pániktól, hanem attól, hogy ő nem váltja ki belőlem azt, amit minden más férfi. Nem tud megijeszteni ezzel, sőt éppen ellenkezőleg. A megszólítása melengeti jégbe fagyott szívemet, szavai nyomán rá emelem a pillantásom, ahogy félre döntött fejjel kutakodik.
- A végén még kiderül, hogy jobban hasonlítunk egymásra, mint azt elsőre gondoltad volna - ugyanolyan féloldalas mosolyt meresztek rá, hogy aztán kivonjam magam a bűvköréből, amilyen gyorsan csak tudom. Nincs időm a kis játékaira, ahogy a szócsatának sincs most itt az ideje. Bármennyire is élveztem a múltkorit, ez ma nem fog megvalósulni. Van egy olyan sejtésem a lehető legjobban kiakar hozni a sodromból, de nem eszik olyan forrón a kását. Ezzel elkésett nagyjából 2 órája, nem fog tudni felidegesíteni, tekintve, hogy a vámpír bőven megelőzte. Válaszra se méltatom azon szavait, amivel az első találkozásunkat hozta szóba. Biztos azért fogok lemenni, hogy őt látogassam. Mi vagyok én Szűz Mária vagy Teréz Anya, hogy ennyire látogatni kelljen őfelségét? Nem érdekes, fontosabb dolgaim vannak annál, mintsem, hogy leálljak vele vitázni apró, felesleges dolgokon. Úgy tűnik kezdem kiismerni, ahogy végig siklik a tekintete a testemen, egyértelműen arra utal, hogy tetszem neki.
- Nem kell mindent tudnod - könnyedén ejtem ki a szavakat, hogy aztán a szemére olvassam az igazságot. Miért van az, hogy minden férfinak két dolgon jár az esze. A szex és a gyilkolás. Sosem fogom őket megérteni és nem is akarom, legalábbis ezt a részét. Persze a gyilkolásban van valami mámoros érzés, ahogy a szexben is. De egyik sem olyan fontos, hogy így oda legyen érte bárki. Ezek csak a létfenntartáshoz szükséges dolgok, pont mint a lélegzés.
- Biztos vagy benne? Az előbb nem úgy vettem észre - sunyi, féloldalas mosolyt villantok, mikor elé érek, talán túlságosan közel megyek hozzá, hogy még jobban húzzam az agyát. Ha harc, hát legyen harc. Nem fogom olyan könnyedén hagyni magam, még akkor sem, ha nincs elég időnk egyes dolgokra. Hallom a morgását, de nem tud érdekelni, hiszen tudom, hogy nincs igaza. Közben kislisszanok mellette, hogy elő kerítsem az utolsó hozzávalót az öltözékemhez. Az idő pénz és ha jól akarom csinálni az üzletet és magát az életet, akkor arra szánok időt, amire kell és nem arra, amire akarok. Gondolataimba merülve lépek ki a hálóból, hogy félúton belé botolva neki adjam az óráját. Aprót biccentek megszokásból, majd nézem, ahogy felfedező útra indul a lakásomban. Most úgy érzem magam mint egy anya, akinek a kölyke végre elszakította magát a védelmező testtől és elindul megismerni a világ csodáit. Pár percig csak nézem, ahogy próbál rá jönni hol van, közben a kezét rázza, mint valami idegbeteg. Szavai hallatán egy őszinte nevetés bukik ki belőlem, majd megrázom a fejem. Ellépve mellette a kicsi előszobába megyek, hogy a megfelelő cipőt magamhoz ragadjam.
- Egy bálba megyünk. Igen, van egy pár szabály, de nem lesznek olyan nehezek ezt még te is megtudod jegyezni - tekintetem felé villan, majd mielőtt válaszolna folytatom is - Első sorban ne próbálj megszökni, ha mégis megpróbálod annak elég csúnya következményei lesznek, de ezt mondanom se kell. Másodszor, csak játszd el azt a szerepet, hogy mi ketten egy párként érkezünk az eseményre - vonok vállat, mintha ez az egész olyan egyszerű lenne és nincs benne semmi érdekes. Könnyedén ülök le egy székre, hogy gyorsan belebújjak a magas sarkú csodába. Pár lépés után az órámra pillantok, ami kedvező időt mutat. Cipőm sarka kopog, de nem is bánom, nem kell rejtőzködnöm. Alex előtt állok meg, olyan közel, hogy felső testünk majdnem összeér, szemeibe nézek válaszok után kutatva.
- Negyed óra és itt a kocsi értünk. Lehet, hogy mégis belefér az a szerepjáték. Neked úgy is elég 5 perc - ejtem ki ártatlanul a szavakat, hogy aztán pár lépést hátrébb lépjek. Olyan ez akár egy jól betanult tánc, melynek a lépéseit mi magunk találjuk ki.

Elenore && Alexej

C'mon Barbie, let's go party

Elenore épp úgy reagál, ahogy vártam; a lehető legszorosabbra húzza a nyakkendőt és fenyegetőzni kezd, de mindketten tudjuk, hogy hazudik. Nem is reagálok először, csak egy félmosollyal, majd közelebb -talán túl közel- hajolva hozzá, félmosollyal az arcomon halkan megszólalok.
-Szépségem. Ha ez lenne velem a terved, már rég nem élnék, ezt mindketten tudjuk. Már csak azért is, mert én sem bajlódnék olyasvalakivel, akiből nem remélek hasznot.- biccentem kissé oldalra a fejem, közben kutakodó pillantással megbámulom kicsit, míg végül odébb nem áll. Bár én jó fiú lévén követem, na meg a kíváncsiság is vezérel persze, hogy minél többet láthassak az otthonából, mert úgy sejtem, épp a lakásán vagyunk.
-Meglátogathattál volna. A minap is olyan jót beszélgettünk, nem? - mosolyodok el, hiszen aljas módon minden mondatommal azon vagyok, hogy felbőszítsem. Nem láttam még milyen, ha igazán dühös, de jó lenne tudni, hogy milyen határokon belül mozoghatok vele kapcsolatban. Mi az, ami végképp kiborítja és mi az, amit még elvisel. Bár szerintem a kis szócsatáinkat ő is élvezi.
-Csak nem értem, mire fel ez a nagy bizalom. Vagy inkább magabiztosság?- jegyzem meg a tekintetét vizslatva, majd a pózváltását egy hosszú, alapos végig mustrálással díjazom. Kis cseles, de tény, hogy beválik. A gondolataim egyből azon kérdés felé sodródnak, hogy vajon az a mosdókagyló mennyire lehet strapabíró.
-Korcsból ösztönlény lettem? Ez hízelgő.- kuncogok halkan. -Valóban. Az életemet leginkább ezek határozzák meg, de azért ügyelek arra is, hogy a józan eszem megmaradjon egy csinos nő láttán is.- vonok vállat hanyagul, majd mozdulatlanul figyelem, ahogy közelebb sétál hozzám. Esküszöm nem esne nehezemre felpakolni a mosdókagylóra és tönkre tenni a gondosan elkészített frizuráját.
-Idő arra van, amire akarjuk, hogy legyen.- mormogom halkan, majd kissé oldalra fordulok, ahogy megtaszigál és kiengedem, de nem felejtem el a tényt, hogy nem azt vágta a képembe, hogy "soha nem feküdnék le veled" vagy hasonlók. Szimplán az időre fogta. Ez annyit jelent, hogy ő is érzi a köztünk lévő szexuális feszültséget, csak próbál még úgy tenni, mintha nem érezné.
Jót mosolygok magamban ezen, pillanatokkal később pedig komótosan elindulok utána, de pár lépés után már ismét ott áll előttem felém nyújtva az órámat. Szándékosan úgy veszem el, hogy ujjbegyeim finoman megsimítsák a csuklóját közben, majd szemügyre veszem az órát és felrakom a helyére. -Köszönöm.- biccentek is egyet mellé, hogy aztán kisebb terepszemlére induljak egyik kezemmel a zsebemben, másikat pedig néha néha megrázva, hogy szokjam az érzést, hogy az óra ismét rajta van. -Szóval, hova is megyünk? Van valami különösebb szabály, amit be kell tartanom? Csak, hogy tudjam, mi az ami miatt kinyírathatsz.- sandítok rá hátra a vállam fölött egy huncut mosollyal, mert biztos vagyok benne, hogy követ, bármerre is sétáljak épp és én azt hiszem, a nappali környékén lehetek.

Ljoscha && Elenore

You look like my next mistake

A farkas is kezd az idegeimre menni, ami nem segít abban, hogy a lehető leggyorsabban lenyugodjak. Idegesen mégsem mehetek egy ekkora rendezvényre. Szükségem van a hidegvéremre ha elakarom érni ma este a célomat, ami mellől senki se tántoríthat el. A férfi szavaira így inkább csak megforgatom a szemeimet. Nem szabad bele mennem a játékba, mert annak nagyon rossz vége lesz. Most nem választ el mindet egy ezüstből készült rács, így az éles szócsata gyorsan átfordulhat valami egészen mássá. Valami furcsa ötlettől vezérelve azt gondoltam kissé zavarba jön attól, hogy a farkát kezdem nézni, de sajnos semmit sem értem el vele. Az arcomról egyetlen benyomást se tud leolvasni, szerencsém van, amiért nem tud a fejembe látni. Elég pikáns képek futottak végig rajta, amiknek a középpontjában ő szerepelt. Francba már Lenore! El kell tűnnöm a közeléből minél előbb, hogy egy mély levegőt követően elengedjem a feltörő gondolataimat és megnyugodhassak. Mondhatnánk, hogy saját magam kevertem ebbe a kényes helyzetbe, de azt sértené a büszkeségem, így mindent Solra fogok. A nyakkendőt a lehető leggyorsabban kötöm meg, hogy a fürdőbe mehessek folytatni a készülődést, persze nem hagyom ki a lehetőségét annak, hogy eljátszadozzak. Egyetlen mozdulatomba kerülne és eltávozna az élők sorából. Talán ezt kellene tennem, de azzal nem mennék olyan sokra. Holtan kevesebbet ér, mint élve és ez mindent felül ír.  
- Különböző kínzásoknak foglak alá vetni, hogy aztán kidobjunk oda ahol találtunk. Egy jól megrendezett gyilkosságnak álcázva természetesen - ezek a polgárpukkasztó szavak olyan könnyedén hagyják el ajkaimat, mintha csak a hétvégi bevásárlást tervezném. A lelkemet régen bekebelezte a sötétség, ami a gyilkolástól sem riad vissza. A kezeimhez temérdek vér tapad, persze csak képletesen, hiszen egyik ember életét se saját kezűleg oltottam ki, csak a parancsot adtam ki. Kivéve egy esetet, amit bármikor újra megtennék. Ha vissza mehetnék az időben sokkal véresebben és kegyetlenebbül intézném el azt a férget. Alex vigyorát látva kezd enyhülni a mérges és valami teljesen új, megmagyarázhatatlan érzés veszi át a hatalmat, aminek hatására inkább menekülőre fogom. A készülődés kibillent az összes eddigi állapotból, hogy monoton, precíz mozdulatokkal végezzem a dolgom. Persze ez sem tart sokáig, mert pár perc elteltével megjelenik az ajtóban. A frizurám tökéletes, így felé fordulva láthatom, amint lezseren az ajtófélfának dől. Nem kerüli el a figyelmem, hogy a csuklójának mozgatása betudható egyfajta pótcselekvésnek, ami a zavarát leplezi. Aprót bólintok, hogy ezt követően az utolsó simításokat is elvégezzem a sminkemen.
- Nem volt időm meglátogatni téged a lakosztályodban az új ruháiddal. Készülődnöm kellett és így rajtad tudom tartani a szemem - válaszolok könnyedén, hogy tovább folytassam a megjelenésem tökéletesítését, amikor elállja az utat előttem, így megtorpanok.
- Ennyitől meglepődnél? Kezdek csalódni benned - a mosdókagylónak támaszkodok, ezzel jobban kiemelve az alakomat. Hátha így nagyobb hatást tudok rá gyakorolni, mint a szavaimmal, úgy vettem észre a látványom minden alkalommal elnyeri a tetszését.
- Komolyan ez a két dolog lebeg a szemed előtt? Gyilkosság vagy szex? Ne légy ennyire ösztönlény - kissé megrázom a fejem csalódottan, majd elé lépve mélyen a szemeibe nézek - Értékelem, hogy ennyire szeretnél henteregni velem, de erre nincs időnk - lökök rajta egyet, hogy menjen az utamból, amit valószínű amúgy is megtett volna. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekel, mint férfi. Van benne valami egészen vonzó, aminek hatására egyre erősebb vágyat érzek, hogy megkaparintsam. Az utam a hálóba visz, ahol elő keresem az elkobzott holmijai közül az óráját, majd a másik kezembe veszek egy pár apró kék fülbevalót, amit egyből a fülembe helyezek.
- Tessék itt az óra - valahol a fürdő és a háló határán találkozunk, amikor felé nyújtom azt, ami valójában az övé.

Elenore && Alexej

C'mon Barbie, let's go party

Nem igazán értem még most sem, hogy miért kell öltönyt húzni magamra, de mivel a kíváncsiságom túlságosan is felébredt ezzel a nővel kapcsolatban, nem ellenkezek. Na jó, annak a lehetőségét azért nem hagyom ki, hogy megjegyzést tegyek a dologra, de mivel utána arra kér, hogy a ruhájával foglalkozzak, már nem is izgat az egész. Helyette inkább kihasználom az alkalmat arra, hogy a lehető legközelebb húzódjak hozzá és megvizsgáljam közelebbről, miféle hatást is tudok kiváltani belőle. Ez a nyamvadt fagyi persze mindig visszanyal, de nem sokat tudok ezen gondolkozni, mert a "köszönöm", amit elrebeg, annyira meglep, hogy nem is vagyok biztos benne, hogy jól hallottam. A múltkori beszélgetésünk meg a korcs után eljutottunk odáig, hogy köszönöm? Komoly haladás.
-Pedig, le mertem volna fogadni, hogy ezért kell az öltöny.-vigyorodok el és még akkor sem tűnik el az arcomról, amikor Elenore alaposan szemügyre veszi az altestemet, amit éppenséggel semmi az ég világon nem takar. Mondjuk leolvasni nem nagyon tudok az arcáról semmit se, de biztos vagyok benne, hogy ez az összkép jó ideig kísérteni fogja. Legalábbis nagyon remélem, mert ez lehet a szabadulásom kulcsa.
Rutinosan kapkodom magamra az öltönyt, de a nyakkendőnél eszembe jut, hogy akár én is kérdhetnék tőle segítséget, meglepetésemre pedig, még bele is egyezik. Elém sétál és talán túlságosan is sietősen köti meg a nyakkendőmet, természetesen meglehetősen szorosra, de szavait csak egy huncut pillantással és egy féloldalas mosollyal díjazom. Bánná a franc, hogy milyen szoros ez a nyakkendő, ha egészen más helyzetben lennénk.
-Az attól függ, hogy mi a terved velem.- jegyzem meg, ahogy meglazítja végül picit a nyakkendőt, majd megigazítom magamon a göncöt és továbbra is vigyorogva veszem tudomásul a gyengécske bókját. Legszívesebben kiböknék valami vicces megjegyzést, de végül inkább, csak figyelem ahogy a fürdőbe sétál és követem is pár pillanattal később, hogy aztán az ajtófélfának dőlve figyeljem, ahogy a haját próbálja feltűzni.
-Igen, talán egy óra még jól jönne. Általában szokott rajtam lenni.- mozgatom meg picit a csuklómat, hiszen valóban, a legtöbb esetben hordok ilyesmit. Ami azon az estén rajtam volt, valószínűleg vagy elveszett, vagy a vámpír lenyúlta, fogalmam sincs, bár ez most nem is érdekes. Sokkal inkább köt le a szőkeség látványa, ahogy felém fordul, én pedig alaposan szemügyre vehetem végre.
-Van egy olyan érzésem, hogy nem szerepjátékot akarsz játszani. Miért hozattál ide, ha szabad tudnom?- fűzöm össze a karjaimat, elállva ezzel az útját kifelé a fürdőből, de persze nem akarok akadékoskodni. Ha elindulna, hogy ki akar menni, odébb állnék, de azért jó lenne, ha válaszolna inkább.-Bevallom, ezzel a lépéseddel őszintén megleptél. Vagy tesztelni akarsz, hogy megpróbálok-e szökni és közben még jól is nézhetek ki?-biccentem kissé oldalra a fejem, mert bevallom, eszembe jutott, hogy valahol idefelé jövet megpróbálkozzak ilyesmivel, de túl keveset tudok még ahhoz, hogy sikeresen megléphessek. Nem tudom, hogy mennyi embere van, nem tudom, hogy a város melyik részén vagyok és azt sem tudom, hogy nem-e lett volna épp ez az, amire számít. Okosabbnak tűnt, ha sodródom az árral és talán, még élvezni is fogom.

Ljoscha && Elenore

You look like my next mistake

Dühös voltam? Az nem kifejezés! A drága kis vámpírom azt nagyon elbaltázta, így nekem kell kiküszöbölni a csorbát a lehető legjobb módon. Utálná, ha tudná, hogy éppen a farkast viszem magammal, sőt ha erről is tudna biztos, hogy a megölésemet tervezgetné. De ahogy a mondást tartja; amiről nem tud, az nem is fáj. Valamiért hittem, hogy ebből még jól jöhetek ki, hiszen Mr. Tarasov biztos rendelkezik olyan kapcsolatokkal, amivel én még nem. Igen, itt a még szócskán van a hangsúly. Ez a kis bál a legjobb mód arra, hogy új üzleti partnereket szerezzek és ebben a segítségemre lesz Alexej. Gondolkodás nélkül cselekszem, mikor eltávolítom róla a vásznat, ahogy akkor is mikor hozzá vágom a friss ruhát. Nem rá vagyok mérges, mégis rajta vezetem le az indulataimat. Egyetlen pillanat erejéig mozdulatlanná dermed, ahogy rajtam felejti a tekintetét. Ugyan drágaságom! Még semmit e láttál és már így reagálsz? Ez azért picit vicces! Apró mosolyt elejtek, majd magára hagyom, de még így is hallom a gunyoros szavait. Eléggé vékonyak a falak és direkt félig nyitva hagytam a háló ajtaját. Szerencsére nem kell durvább eszközökhöz folyamodnom és készségesen öltözködni kezd. Ha lenne időm biztos elrévedne a pillantásom a testén, de erőt veszek magamon és hátat fordítok neki, hogy felhúzza a cipzárt. Túlságosan közel lépett hozzám, előrébb akartam lépni, de teste melege olyan jólesően hatott rám, hogy képtelen voltam megmozdulni. Nagyon régen éreztem ilyet utoljára talán
8 évvel ezelőtt, mikor még Sol is ember volt.
- Köszönöm - rebegem kissé elgondolkodva, majd leeresztem a hajam és vele szembe fordulok. Viszont a következő tettére nem számítottam, ahogy arra sem, hogy a nadrág alatt nem lesz további réteg. Nem jöttem zavarba, ugyanakkor kissé megemeltem a bal szemöldököm.
- Persze, minden vágyam, hogy elejts itt helyben egy táncot - forgatom a szemeimet, majd sunyi vigyorral az arcomon folytatom, közelebb lépve hozzá - Ha azért hívtalak volna ide, akkor felesleges lenne a ruha és maradhattál volna az előbbi állapotodban - tekintetem mélyen az övébe fúrom, hogy mondandóm végén a legféltettebb testrészét fixírozzam. Míg öltözködik a hajammal bajlódok, azon gondolkodva, mégis hogyan tűzzem fel. Éppen indulni készültem, amikor segítséget kér tőlem. Egyetlen szó nélkül elé lépek és rutinos mozdulatokkal megkötöm a nyakkendőjét, először talán túl szorosra is sikerül.
- Így jó lesz vagy mehet még szorosabbra? - ördögien pillantok rá, jelezve neki, hogy jobb lesz, ha nem szórakozik. Meg sem várva a válaszát rendesen eligazítottam, majd egy lépést hátrálva megnéztem az összképet.
- Nem is rossz - ez egy hatalmas elismerésnek számít tőlem, bár ezt nem kell tudnia. További felesleges fecserészés helyett a fürdőbe vonultam, hogy gyorsan felkontyoljam rakoncátlan tincseimet. Nem kellett oldalra pillantanom, anélkül is éreztem a jelenlétét. Ez a megérzés elég korán kialakult bennem, talán a sok trauma és bántalmazás során fejlődött ki ez az érzékem.
- Szükséged van még valamire? Esetleg egy órát tudok adni - amint az utolsó hullámcsat is a helyére kerül felé fordulok. Az embereimnek a lelkére kötöttem, hogy minden tartozék legyen meg a ruhához, a mandzsetta gombtól elkezdve a cipőn át a zakóig. Tökéletesen kell kinéznie mellettem, hogy a történetünk hihető legyen.

Ljosha && Elenore

You look like my next mistake

A gardrób előtt állok a ruháimat válogatva, szemeimet kissé össze húzom, nagyon erősen koncentrálok, de mind hiába. A gondolataim minduntalan vissza vezetnek a tényekhez, melyeket nem akarok tudomásul venni. Hazudni akarok magamnak, hogy ez csak egy rossz álom, amiből bármelyik pillanatban felébredhetek. Mégsem ébredek és rá kell jönnöm, hogy ez a kíméletlen valóság, ami most sem áll a pártomon. Két óra múlva kezdődik a bál és Sol még mindig sehol sincs. Telefon a kezemben, egyenletes búgás a túl oldalon. Semmi válasz. Pedig direkt elmondtam neki vagy ötvenszer, hogy ez mennyire fontos és elvárom, hogy ott legyen. Bár az utolsó beszélgetésünk alkalmával már a fejéhez vágtam, hogy akkor inkább ne is jöjjön, ha elkésik. Már most késésben van, beszélnem se kell vele és tudom. Újabb számot tárcsázok. Szerencsére a fiúk egyből felveszik a telefont, ami megnyugtatja zilált lelkem. Tő szavakban beszélek hozzájuk, többre nincs időm. Kiadom a parancsot és bontom is a vonalat. Meg kell találnom a legszebb ruhát, ami mutat, ugyanakkor nem helyez a középpontba. A hajam sem áll sehogy! Tipikus női problémák, amikkel éppen küszködök, amiket olyan nagyon utálok. De nem mondhatom vissza, ott kell lennem. Az üzlet mindenek felett!
Fél óra múltán egyenletes kopogást hallok a bejárat felől, egyetlen szó nélkül nyitom ki azt. Három emberem áll az ajtóban, kezemmel mutatom, hogy vigyék beljebb az árut, miközben elveszem az új öltönyt a harmadiktól. Gyorsan és szakszerűen csinálják a dolgukat, nem kérdezősködnek feleslegesen. A telefonban mindent elmondtam nekik, nincs szükség még több felesleges szóra. Munkájuk végeztével magamra hagynak az ázott kutyaszagú farkassal. Könnyedén lerántom róla a fejét takaró anyagot. Mindenféle kedvességet mellőzök, ahhoz túlságosan mérges vagyok a vámpírra, aki felültettet. Persze ez is csak egy fél igazság, hiszen én bíztam meg a mai küldetéssel, viszont az nem az én saram, hogy rosszul időzített és így akadályokba ütközött.
- Nesze, ezt vedd fel! Most nincs kedvem a felesleges kérdésekhez, csak csináld! - vágom hozzá az öltönyt, majd elindulok öltözködni. Lehet, hogy megpróbál elszökni, de nem sok esélye van rá, az ajtó előtt ott állnak a fiúk ugrásra készen, kezükben külön az ilyen esetekre készített ezüst pillangókkal. Míg az ablakok alatt is áll 1-1 emberem. Mindenre felkészültem, azért is hozattam a lakásomba, hogy egyszerre szemmel tartsam és nyugodtan tudjak készülődni.
- Megtennéd, hogy felhúzod? - a nappali közepén állok meg neki hátat fordítva, egyik kezemben a hajamat fogom, míg másikkal a ruhát elölről. A cipzárral nincs kedvem bajlódni, ha már itt van tegye hasznossá magát kicsit. A ruhám nem sokat láttat, de ha elég szemfüles észre vehet egy régi heget az oldalamon.