dove cameron or bármilyen szőke ciklon

Három perc az előnyöm, seggdugasz; pontosan ennyi a dicsőségem címere, amellyel én vagyok az idősebb kettőnk közül. Pont annyira vagyunk elválaszthatatlanok  - már ha megengeded számomra a jelen idő használatát -, amennyire elviselhetetlenek együtt. Olyan viccek, amikről mások semmit sem értenek, ikernyelv, amin kibeszéltük a fél óvodát. Kopogás a falon, ha sírtunk anyáért, kettő tá-tá, mert a két ti-ti mást jelentett.
Aztán ott hagytalak, egyik napról a másikra, mint valami felesleges poggyászt az életemben. Úgy tűnt, hogy te nem szeretnél átlátni a szitán, nem zavar, hogy ha Joanne éjjelente bemászik a szobámba, vagy én az övébe. Elfordultál a világ elől, éreztem, ahogyan elvágtad a zsinórt, ami összekötött minket, én pedig a mai napig húzom szakadt vonalát...
Erre nem elég, hogy Joanne felbukkan a városban, te is követed őt, talán együtt jöttetek? Miért nem volt elég neked a kékverű London és várkastély, amibe apánk zárt téged? Alapból is olyan vagy, mint az én kifordított vásznam, csak sokkal kedvesebb köntösben, némi türelemmel átitatva. Úgyhogy beavatlak mindenbe, igazából felesleg, mert olyan összeszűkült macskaszemekkel nézel rám a kora hajnali órákban, hogy először meg sem kérdezem; hogyan találtál ide és mit keresel itt?
//Nagyon várom, nem szabok meg vele kapcsolatban túl sok dolgot, ha érdekelnek a bizniszeim, kukkants bele az előtörténetbe. Ha jössz, íégrem, ezer kérdésedre is választ tudok adni, csak legyenek!