We're never going backwards We're never growing young (Not in our hearts) We're never coming back here We're never Love's not in our hearts

love's not in our hearts

Jó, amikor visszakérdezel, akkor elbizonytalanodom. Mondanám, hogy hát igazából nem muszáj, vagy hogy nekem még tart a munkaidőm, ami amúgy nem feltétlenül igaz, hiszen egyáltalán nincs munkaidőm. Már majdnem meggyőzöm magam arról, hogy de te mondjuk nem tudhatod, hogy nekem van-e itt munkaidőm, sem azt, hogy meddig tart, szóval akár nyugodtan hazudhatnék is, de ezen a ponton már annyira nem tudom, hogy mit csinálok, hogy még az is felmerül bennem, hogy talán az, hogy felvetettem, hogy menjünk fel a tetőre, nos, az valójában FLÖRTÖLÉS, és emiatt egyszerre érzem magam erősnek – lehetséges lenne, hogy öt éve nem flörtöltem volna senkivel, és most újra rátaláltam valami szupererőre? jó, hát mondjuk, ha az a flörtölős szupererőm, hogy amikor éppen el akarnak rabolni, bedobok egy másik helyet, akkor az annyira nem nagy szupererő –, másrészt viszont eszméletlenül bűntudatom lesz, mert Mimi vajon mit szólna hozzá, ha mindenféle szőkékkel flörtölnék, amikor egyszer ő is szőke, másrészt félek is a szőkéktől, harmadrészt ez a szőke ugyebár nem adott nekem új életet, nem etetett, nem ruházott – várjunk, lehet, hogy Mimi valójában inkább olyan, mint az ANYÁM? –, és
és
és mire mindebből eljutnék arra, hogy igazából udvariasan nemet kellene mondanom, te már azt mondod, hogy oké, a tető sokkal jobban hangzik, mint a büdös utca, én meg erre csak biccenteni tudok, még azzal együtt is, hogy a tető a patyolat illatú utcánál is sokkal jobban hangzik, legfőképpen azért, mert tudtommal nincsenek ott olyanok, akik megkéselhetnek.
Hacsak nincs nálad kés. De nagyon remélem, hogy nincs. De hát olyan szépen mosolyogsz, miért lenne?
– Nem kerülök... bajba miatta – mondom kissé robotzsarusan, aztán – mivel engedelmes fiú vagyok, ugyebár – mutatom az utat, mert hát fizető vendég vagy – gondolom? –, és a vendég az első, én meg csak egy takarító vagyok, aki olyannyira feketén takarít, hogy szerződése sincs, DE még fizetést sem kap, szóval lehet, hogy nem is a „fekete” a megfelelő jelző erre a helyzetre, hanem leginkább az átlátszó. Vagy éppen a láthatatlan.
Hát hátramegyek, kimászom a magasföldszint ablakán a tűzlépcsőre, és hátra sem merek pillantani, hogy jössz-e utánam – valójában nyugodtabb lennék, ha valahol félúton elveszítenélek valamilyen testhezálló ruhás faszi okán –, így hát amikor felérünk, már-már megijedek a ténytől, hogy DE, itt vagy.
Megköszörülöm a torkomat.
Merthogy ezen a ponton biztos illene megkínáljalak cigivel, de nekem nincs, kérni meg mégsem merek, hiszen te ugyebár fizető vendég vagy, én meg leginkább egy pók, akit megtűrnek a sarokban azzal a szöveggel, hogy „de legalább elkapja a legyeket!”, de valójában kurvára nem kapok el semmit, csak így... nos, vagyok.

You say I'm looking lonely, waiting for somebody, Waiting for somebody carefree, Hey, wanna get high with me? I see you looking at me, so

I turn my charm on

Hagyom magam megállítani.
Ha egyébként korábban is így ellenkeztél volna – azaz megkerülhetetlenül, figyelmen kívül hagyhatatlanul –, akkor talán idáig sem jutunk, mert, nos, nagyon úgy tűnhet, hogy nem szokásom másokkal is foglalkozni saját magamon kívül, de egyrészt ez nem teljesen igaz, másrészt pedig erőszaktevő semmiképpen nem vagyok, tehát nem, nem áll szándékomban az akaratod nélkül bárhová elvonszolni. Szeretem, ha a másik fél hagyja magát.
Amúgy sem vagyok elég erős, hogy ellenkező esetben is rád erőltessem az óhajomat.
(Persze nem emiatt, az erőszak semmilyen formája nem elfogadható, ezt jól véssétek a fejetekbe gyerekek!)
- A tetőre? - És ezen a ponton azért még egyszer végigmérlek – regisztrálom, aztán el is felejtem az összes szarságot, amin te fejben fennakadtál, mert oké, kicsit nyúzottnak tűnik a pulcsid ráadásul nyilvánvalóan nem lehetne kifizetni az árából ez csinosabb albérletet a belvárosban, de hát mégiscsak egy pulcsi, ráadásul éppen BENNE VAGY, milyennek látszana? –, majd megvonom a vállam. Aztán végigmérlek megint. Aztán mér épp megvonnám a vállam, de rájövök, hogy ebből te tuti nem fogod levágni, mire próbálok célozni - nekem mindegy, nyomjuk –, szóval hagyom, hogy a kezed kicsússzon a tenyeremből – kicsit azért elszomorodom, de nem lehet minden tökéletes –, és végre kinyitom a szám, hogy ne kelljen megcsillogtatni az Activity-skilljeid.
- Oké, az sokkal jobban hangzik, mint a büdös utca. - Ne hidd, hogy nem érzem, a kapcsolton át, amit megszakítottál észrevétlenül költözött az én tudatomba az aggodalmad. Nem tudom, miért félsz, vagy félsz-e igazán, vagy más okozza a feszültséged, viszont eszem ágában sincs rontani a helyzeten.
Főleg most, hogy már kifejezetten érdekelsz a fura utca-paráddal, a jól érzékelhető bizonytalanságokkal, meg a túlzott engedelmességeddel. Meg a tetővel. Oldalra billenő fejjel villantok rád megnyerő, biztatóan halvány mosolyt.
- Már persze, ha nem kerülsz miatta bajba. - Azt most hagyjuk, hogy ha fent találnak, akkor nem a tartózkodási helyünk miatt fogok – igen, szándékosan egyes szám első személy- bajba keveredni. Pedig én megpróbáltam, én vele akartam beszélni. Tényleg. Most tehetek róla, ha mindkét alkalommal eltereltek? Ha szarul időzítek? Na, ugye!- Mutatod az utat?

We're never going backwards We're never growing young (Not in our hearts) We're never coming back here We're never Love's not in our hearts

love's not in our hearts

– Az – értek egyet, mert tessék, erre vagyok képes, egy papucs vagyok, boy is a simp, gyakorlatilag, ha a nők mondanak valamit, akkor csak helyeselni tudok. Na jó, valójában valószínűleg akkor is csak helyeselni tudnék jelen helyzetben, ha faszik mondanának dolgokat, de mivel te HATÁROZOTTAN nem vagy faszi, ezért induljunk ki abból, hogy csak a gyönyörű, lélegzetelállító szőkéknek csicskulok be, és mondjuk amolyan Bob-féléknek nem. (Igen, már én is találkoztam Bobbal. Igen, Marjory is gyönyörű, lélegzetelállító szőke. Mi a fasz történt ebben a városban, amíg én Lengyelországban voltam? Az egész kezdődött Zahra Mayjel, majd folytatódott Mimivel, és azóta IS csak gyönyörű, lélegzetelállító szőkékbe botlom. Oké, azért mondjuk itt közbetoldanám, hogy szerencsére Mercer volt az egyetlen, amelyik SZÓ SZERINT elállította a lélegzetemet, mert talán ez mégis csak fontos különbség közte és a többiek között, HABÁR rámenősségben sem Marjory, sem ez az új játékos nem marad el tőle, éppen csak tőr nem villog egyikük kezében sem. MÉG.)
És akkor itt merül fel a kérdés, hogy mennyire lenne gáz azért sikoltani, hogy Mimi mentsen meg? Megint?
– Én? – Nem, majd önmagától fogja kérdezni, bazmeg. – Hát... – Igazából pár éve leszoktam, de mondom, csak helyeselni tudok, ha gyönyörű, lélegzetelállító szőkék bármit is kérdeznek tőlem, hát csak hagyom, hogy magaddal rángass, egészen az ajtóig, ahol azért már eléggé összefosom magam ahhoz – no, nem szó szerint! –, hogy mégis csak megtorpanjak, és ráfogjak a kezedre – no, nem erősen! –, és megpróbáljalak saját magam felé fordítani – talán azért, hogy belásd, hogy nem vagyunk egy súlycsoport? mármint a te ruháid még az én férfiszememnek is látványosan drágák és finomak, én meg Remus pulcsijában nyomom már második napja, tessék, itt, a világosban biztos jobban látod! –, és elkezdjek dadogni.
Mármint, a célom nem ez volt, de ennyi jön össze. Hé, legalább tiltakozom! Papucs létemre az már valami, nem?
– Ki-kimegyek veled, de ne-nem mehetnénk inkább fel a tetőre? Az utcán--
Hozzád hasonló, fagyos-szőke gyilkosok járkálnak. Bármikor belénk állíthatnak egy kést. Ha kimegyek, meghalok.
– Izé, büdös van – mondom aztán OKOSAN, és aztán inkább elengedem a kezedet – bár lássuk be, ezzel már korábban is próbálkoztam! –, hogy ha szeretnél, hát MENJ, szabadon engedlek! Na, nem mintha mindezidáig én lettem volna az önjelölt foglárod, ugye?

You say I'm looking lonely, waiting for somebody, Waiting for somebody carefree, Hey, wanna get high with me? I see you looking at me, so

I turn my charm on

- Az szuper. - Félre ne értsd, az örömöm nem annak szól, hogy nem vetkőztethetlek le, majd öltöztethetlek fel. Amikor eltávolodsz, és lehetőségem nyílik tüzetesebben is szemügyre venni, a vetkőztetős rész a korábbiaknál még lelkesítőbben visszhangzik a fejemben, és valahol el is szégyellem magam a helyeslésem miatt. Mármint annyira azért nem, hogy jelét is adjam, inkább csak lecsúsztatom a tenyerem a derekamon pihenő kézfejedre, és amíg a balod végtelen természetességgel, óvatosan távolítom el magamról, a jobbodban inkább megkapaszkodom.
- Dohányzol? - Nem mintha egyébként ne lenne mindegy, vagy érdekelne például a válaszod. Meg sem várom, az ujjaid közé fűzöm az ujjaimat, miközben megkerüllek, és különösebb tanakodás nélkül indulok meg veled a kijárat irányába.
Valószínűnek tartom, hogy én is rosszul vagyok szocializálva.
Ritkán várok beleegyezést, mert megszoktam, hogy megkapom, ritkán gondolkodom, hogy mit illik és mit nem, mert nekem eddig mindent elnéztek, mi több, ritkán kérek, mert általában megkapok bármit anélkül, hogy tennem, vagy könyörögnöm kellene érte. Szóval valószínűleg még rosszabbul is vagyok szocializálva, mint te, vagy bárki más, akit arra neveltek, hogy semmi sem jár, és semmi nincs ingyen, engem emiatt jó eséllyel sokkal nagyobb pofonok várnak ebben az életben, mint amit józan ésszel el tudnék viselni. Ezért iszom. Ezért is. És ezért vonszolok magammal idegeneket, ezért veszek a számba idegenektől kapott ismeretlen holmikat, ezért vagyok kicsit még mindig magamon kívül, vagy mélyebben önmagam, mint eddig bármikor, a fene tudja, te biztosan nem, mert te is csak egy idegen vagy, aki rosszkor volt a legjobb helyen, hogy tétovázás nélkül rántsam a felelőtlenségem bársonnyal bélelt aranykalitkájába, ahova nem érhet el tiltás, tagadás, visszakozás vagy elutasítás, ahol nem kell félni semmitől, mert a világ mocskát nem engedhetik át a fényes rácsok.
Hajamba mártom az ujjaim, oldalra fésülöm a tincseim, mielőtt hátrapillantanék, mielőtt úgy tennék, mintha érdekelne az esetleges ellenkezésed, mintha foglalkoznék veled is nem csak  a kézzel, amire olyan könnyed nyugalommal fontam a sajátom, mint egy ezeréves barát, mintha nem csak eszköz lennél, hogy eltereljem a figyelmem mindenki másról, akikkel ebben az elmúlt néhány napban találkoztam, és akik felülírták azt, aki vagyok. Akiről azt hittem, hogy vagyok.

Ha hagyod magad kivezetni az utcára, hát a bejárattól, meg az ábrázatához mérten kedvesen vigyorgó kidobótól pár méterre engedlek szabadon, magamat pedig letámasztom a falhoz, amíg cigit keresve a zsebemben turkálok, hogy aztán feléd nyújtsam a dobozt, ha ugyan nem fogtad még menekülőre.
Tökre megérteném ám, nyugi.

We're never going backwards We're never growing young (Not in our hearts) We're never coming back here We're never Love's not in our hearts

love's not in our hearts

Rosszul vagyok szocializálva.
Tudom, már sokszor végigrágtam magam gondolatban azon, hogy tizenöt éves koromig semmi különösebb gond nem volt: relatíve népszerű srác voltam a gimiben, amolyan igazi jock, nem kiemelkedő, de elfogadható jegyekkel, és a családom nem volt több egy újabb sob storynál. Úgy voltam vele, hogy nem tökéletesek, de most komolyan, kinek van tökéletes családja? Aztán viszont nagyot fordult velem a világ, és az elmúlt öt évben napi szinten szoktattak hozzá ahhoz, hogy az életben semmi sincs ingyen.
Valószínűleg ezért szorongok. Mármint ezért is, meg nyilván azért, mert mióta ledöfött egy szőke vámpír – már csak picsaként sincs kedvem hivatkozni rá, hiszen végül is én kezdtem, nem? meg akartam ölni, bassza meg, meg akartam ölni egy érző, élő lé--
jó, nem élőt, de most komolyan, KOMOLYAN csak azért kellett volna megölnöm, mert más, mint én?
Igazából ez már korábban is foglalkoztatott. Gyerekkorom óta. De mióta bevezették Washingtonban az új törvényeket, újra meg újra szöget ütött a dolog a fejembe. Mitől lennék több egy vámpírnál? Milyen jogon határozok az élete felett? Tulajdonképpen jót tett velem, hiszen simán megtehette volna, hogy JOGOS önvédelemből eltesz láb alól. És bár azóta egyszer sem mertem elhagyni a bár területét, leszámítva azt az egy alkalmat, amikor szűkölve menekültem vissza – ezt egyesek minden bizonnyal agorafóbiának hívnák, de én igyekszem nem a nevén nevezni a dolgokat, mert ez vagyok én, egy gyáva féreg –, és ez vezet a szorongásom másik tárgyához.
Mert Mimi – most már tudom, hogy nem „Minnie”, túl sokszor hallottam a nevét másoktól ahhoz, hogy tudjam, hogy nem Minnie-nek hívják, de ezen a ponton már túl késő lenne visszakozni, hát egymás közt továbbra is Minnie-nek szólítom, mintha, izé, ez valamilyen cuki becenév lenne, mert gyáva féreg vagyok? – túlságosan is sokat tett értem. (Túlságosan is sokszor használom a „túl” kifejezést, én is tudom.) És a családom arra kondicionált, hogy semmi sincs ingyen. Hogy ennek még meglesz a böjtje.
Azzal igyekszem meghálálni a segítséget, hogy takarítok. Nem nála, nem utána, hanem a bárban, mert valahogy úgy tűnt, hogy valamiféle kimondatlan egyezmény alapján ez is az ő dolga lenne, és szegény már így is annyi mindent csinál itt, hogy legalább ezzel levehetek róla valamennyi terhet. A durva az, hogy eddig még egyetlen itt dolgozó srác vagy nő sem kérdezte még meg, hogy mi a faszt csinálok, hogy ki vagyok, vagy hogy be vagyok-e jelentve a hatóságoknál. Fizetést ugyan annak okán nem kapok, hogy senki sem tudja, hogy én itt most így csinálok dolgokat, de Mimi eddig még etetett, én meg nem merek rákérdezni, hogy meddig hajlandó még rá. (Említettem már, hogy gyáva féreg vagyok?)
Egyelőre még nincs csúcsidő – amikor lépni sem lehet az emberektől, akkor elég hülyén néz ki, amikor az ember egy felmosóval kerülget másokat, IGEN, ezt nem kilogikáztam, hanem ÁTÉLTEM, mert nemcsak gyáva féreg vagyok, hanem egy igazi debil is, mint kiderült –, de lám, így is sikerül beleütköznöm egy vendégbe, és már négyszer bocsánatot is kérnék helyből, amikor bennem akad a levegő, ahogy a nyakamba borul az illető.
Mit csinál? Én mit csinálok? Sír? Miért sírna? Nevet? SZIMATOL? Csak annyit látok belőle, hogy szőke, hát szerintem teljesen indokoltan dermedek meg az egész testemben, és--
Nem, nem sírok. MÉG. Majd csak azután, hogy felajánlja, hogy segít átöltözni!
– A-arra semmi szükség, majd megszárítom a--
Igyekszem magam közben kihámozni az ölelésből, és csak ahogy hátrébb húzódom, úgy libabőrzik végig a karom, mert kísértetiesen hasonlítasz arra a nőre, éppen csak meleg a tested. És igen, ezt onnan tudom, hogy a tenyerem a derekadon ragadt. Az én szavaim meg valahol ott, a szájpadlásom tetején, mint valami igazi fasznak.

You say I'm looking lonely, waiting for somebody, Waiting for somebody carefree, Hey, wanna get high with me? I see you looking at me, so

I turn my charm on

Úgy rémlik, az az Oakley nevű szépfiú - bizonyos mennyiségű vodka után hajlamos vagyok feledékennyé válni, de nem hiszem, hogy bárkit meglepnék vele, vagyunk ugyanis ezzel így néhányan – úgy fogalmazott, a testvérem ott ragadt a bárban, hát nem volt nehéz kiderítenem – internet, te csodálatos -, miféle bár köthető Washington szívében a Titan Archdeacon névhez.
Egyébként akár meg is lepődhettem volna, de azon az alig-alig aggodalmon kívül, amit a viszontlátás öröme helyett őrizgettem, nem éreztem jóformán semmit. Túl sokáig voltunk távol egymástól, hogy a mindennapjaink is titkokká üszkösödjenek, eszemben sem lehetett hát szemére vetni, ha anélkül vált bártulajdonossá, hogy beavatott volna.

Nem volt kedvem Joanne közelében – hiába választanak el tőle falak, ajtók, elég érzem a jelenlétét – tölteni az elmúlt néhány órát, hát vettem egy doboz cigarettát, egy bagelt valami utcai árustól, aminek aztán csak a felét ettem meg vacogva, egy pad támláján kuporogva, egy őszi színekbe öltözött belvárosi parkban, mert az apróra ugrott gyomromban nem maradt túl sok hely a vodka mellett. Vártam még percekig – óráknak tűntek, lehet, hogy egyébként azok is voltak, de jólesett nem gondolni semmire, meg egyszerre mindenre, rád, a cuki lakótársadra, Birdie-re ---

Egy örökkévalóságig bámultam üveges tekintettel a távolba, vízpermet ült a vállamra, a bőrömre, a sminktelen arcomra, mire észrevettem, hogy esik, hogy már rég elakadt a gondolat, valahol egészen az elején, mert nem akaródzott tovább mennem, mert szép volt, tetszett, puha volt, és finom, de belesajdult a halántékom, amikor megkapaszkodtam és puhából kézzelfoghatóvá, finomból émelyítővé vált és elbizonytalanodtam, hiszen annyi tudatban, annyi testben kerestelek már, de egyiknek sem örültem, amikor kicsit sem hasonlítottak hozzád.

Nem tudom, miért raktam zsebre a maradék bagelt, miért baszom ki csak a bár előtt a kukába az elszunnyadt csikkel együtt. Még toporgok kicsit az ajtónál, a kidobó furán is néz, bátorító mosolyától nem érzem magam sokkal jobban, mégis ellököm magam, és a fullasztó színek, a vakító hangzavar, a verejték és megannyi parfüm siketítő keverékében csak a pultnál térek magamhoz. A bent sürgölődő srácnál Titan után érdeklődöm, de ő csak megrázza a fejét, hát rendelek egy vodkát. Mert megfontolt, felnőtt nő vagyok, aki nem keveri a különféle alkoholszármazékokat. Szóval kérek még egyet. Meg még egyet.
Egész jól mulasztják a csalódottságom, oldják a további halogatás miatt egyre csak torkomat kapirgáló feszültséget.

A negyedikkel a kezemben aztán lecsusszanok a bárszékről, hogy egyenesen a mellkasodba forduljak. Bocsánatkérő kacajjal fonom nyakad köré a karjaim, ha már voltam olyan kedves totál eláztatni a felsődet.
Ha nem lenne ettől eltekintve tök jó illatod, valószínűleg nem ajánlanám fel olyan lelkesen, hogy segítek átöltözni.