Elküldésének ideje -- Szer. Júl. 08, 2020 10:53 pm
Bérgyilkos szomszédom?!
- Szépen mosolyogva végighallgatod és ha még helyeselsz is vagy csak bólogatsz, tuti a szívébe zár. Aztán majd jön utánad és elmeséli az egész életét. - Vigyorgok rá, mert valahol egyszerre nevetséges és ijesztő a gondolat hogy szegény Jess menekül a lépcsőház önjelölt úrnője elől, miközben ő is végigszenvedi amit én anno. A kérdésemre, hogy mivel jött utóbbi választ adja, miszerint busszal érkezett. Felmerül bennem a kérdés, hogy vajon van-e egyáltalán jogosítványa de nem érzem helyénvalónak a faggatózást ilyen röpke ismeretség után. A végén még ő is rákérdezne erre-arra nálam és koránt sem biztos, hogy szeretnék majd rájuk válaszolni. Jobb az óvatosság.
Mindentudóan mosolyodom el, amikor arról beszél szokott szerencsétlenkedni. - Szerintem ebben sorstársak vagyunk. - Jegyzem meg, majd a cuccait kezdem mustrálni. - Mit hozzak? - Kérdezem, majd felkapva az egyik táskát követem a lányt egészen az újdonsült lakása ajtajáig engedve, hogy nyissa az ajtót elvégre nála kell hogy legyen a kulcs, amivel majd bejutunk. A táskák tartalmával gyorsan végzünk, így már nem marad más hátra mint előre, vár ránk egy laza, esti kocogás. - Persze, felőlem?! Így jössz vagy át akarsz előbb öltözni valami kényelmesebbe? - Tudakolom, majd válaszától függően indulok meg a lakásból.
Kiérve megállok és bevárom, miközben nagyot szippantok a levegőből. Ugyan itt a külvárosban sem mentes a különféle szennyező anyagoktól a levegő, de érezhetően kevésbé szmogos mint a belvárosé. Itt az élet is sokkal nyugodtabb, csak a főbb utak mentén van jelentős forgalom, amúgy inkább kertvárosi érzete van az embernek még az egymástól tisztes távolságba épített tömbházak ellenére is és autóval is kevesebben közlekednek, a motor vagy kerékpár errevelé jóval kedveltebb közlekedési eszköz mint a város szívében. Az idő még egész kellemes, a március végi meleg tavaszias időnek hála nem fogunk fázni remélhetőleg ma sem.
Kezdetben lassú tempóban indulok meg inkább kocogva, nem akarok felesleges izomlázat okozni a lánynak. - És mond csak Jess, hová valósi voltál mielőtt ide költöztél? Csak nem politikai karrier reményében érkeztél és te leszel Obama után az első női elnök? - Puhatolózom, elviccelve kicsit a dolgot hogy ne tűnjön annyira faggatózásnak az, amire kíváncsi vagyok. Vannak emberek, akik nem szeretik ha a múltjukban vájkálnak vagy az életükről - ami szerintük a magánügyük - faggatóznak mások. Bár Jess nem tűnik ilyennek, azért jobb elejét venni egy esetleges ilyen ok miatti összezördülésnek.
Viszont megtagadni nem tudom magam, kíváncsi kis szerzet vagyok és őszintén szólva a kényszerű magány csak még éhesebbé tett a szociális kapcsolatokra. A lány pedig veszélytelennek tűnik, de ez akár álca is lehet. Jobb hát puhatolózva kideríteni mi a helyzet vele. Előbb-utóbb úgyis elszólja magát mindenki, aki rosszban sántikál; csak beszéltetni kell őket elég ideig hozzá hogy a saját dugájukba dőljenek önellentmondásba futva. - Eddig hogy tetszik a város? Jártál már itt korábban? Vagy hogy esett pont DC-re a választásod? - Érdeklődöm, miközben befordulok a sarkon, rátérve a park felé vezető sétányra, nem tervezek ma hosszú útvonalat a lányra való tekintettel.
477 szó || Chills || Sorry, hogy csak most hoztam! || kredit
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Kedd Ápr. 28, 2020 12:10 pm
Jessyca & Lissy
• •
- Hát, lehet, a Királynővel való találkozást inkább kihagynám, ha nem nagy kérés. Konfliktuskerülő vagyok, és nem tudom, mit kezdenék egy uralkodó típusú vénasszonnyal. Vonom meg a vállam vigyorogva. Igen, hacsak tehetem elkerülöm a konfliktusokat, akármilyen kicsiről, szinte elhanyagolhatóról is beszélünk éppen. Ugyanis hiába vagyok már lassan harminc éve vámpír, az még közelsem jelenti azt, hogy ura vagyok önmagamnak, meg az ösztöneimnek. Főleg az ösztöneimnek. És mivel senkit nem szándékozom bántani, így ha lehet, magamban mászkálok, illetve itthon töltöm azt a kis szabadidőmet, ami egyáltalán van. Ez viszont egyáltalán nem az a helyzet, ahol megmutathatnám a visszahúzódó énemet. Úgy jöttem ide, hogy bármi is lesz, megpróbálok kilépni a komfortzónámból és igyekszem barátkozni. Vagy legalább jó szomszédi viszonyt kialakítani a lakókkal. Az pedig úgy nem megy, ha közlöm, hogy bocsi, de én inkább elvagyok magamban, hagyjatok szépen békén. -Busszal jöttem, és csak ennyi a cuccom, bár... ezzel is szerencsétlenkedtem egy sort, mire ideértem. Majd rájössz, hogy életveszélyesen béna tudok lenni néha. Adom Lissy tudtára mosolyogva... azt viszont nem teszem hozzá, hogy az utolsó fél mondat egyáltalán nem volt vicc. Mert még véletlenül sem szándékozom idő előtt kiadni magam, felfedni titkaimat. Sőt, soha nem is szándékoztam felfedni magam, ami azt illeti. A két sporttáskát gyorsan kipakoljuk, elvégre ketten könnyebben haladunk, mint ha egyedül kellene megtalálnom mindennek a helyét. Még akkor is, ha nem valami nagy a lakás, így aztán nem is kellene sokáig keresgélnem benne. - Szóval? Akkor mehetünk? Érdeklődöm kíváncsian, és várom, hogy elinduljon előttem, elvégre fogalmam sincs az útvonaláról. Honnan is lenne? Most találkoztam vele először.
Elküldésének ideje -- Hétf. Ápr. 13, 2020 10:51 pm
Bérgyilkos szomszédom?!
- Hajjaj, de még mennyire?! Csak várd ki, hogy összefuss vele. Nos, ő úgy uralkodik ebben a társasházban mintha minimum a brit királynő volna... úgyhogy szerintem találó nevet találtam ki neki. De, ha már találkoztál vele felülbírálhatjuk ha eszebe jut jobb becenév, rendben? - Kérdezem a lányra kacsintva. Amennyire kis bezombult otthonülős lettem kényszerű helyzetem okán és kerültem az efféle interakciókat, rá kellett döbbenjek hogy jól érzem magam Jess társaságában vagy hogy egyáltalán szocializálódok és az épp nem a munkahelyemenen a kollégákkal történik dolog.
Láthatóan elgondolkozik, miközben magyarázok és először azt hiszem, hogy untatom... ám hamar rá kell jönnöm szó sincs ilyesmiről. Inkább a segítségemet kéri, hogy mihamarabb túl tudjon lenni a pakoláson. Eszembe jut, hogy bár nekem nincs sok cuccom praktikussági okokból - ~Ha azonnal meg kellene pattanni mert a nyomomra akadtak, ne azon múljon az életem, hogy mit felejtek ott vagy nem viszek épp magammal!~ - azért jól esett volna, ha valamelyik szomszéd kedvesen felajánlja a segítségét vagy valami hasonló. Szóval átérzem azt, amiben most Jess is van: egyedül egy idegen, új helyen kell megvetnie a lábát és csak magára számíthat.
Így természetesen nem vonom ki magam a kérése alól. - Persze. Kocsival jöttél vagy busszal? - Érdeklődöm, amikor kedvesen még azt is felajánlja, hogy utána futni is elkísér. - Ha van kedved és nem vagy fáradt?! - Kérdezem, széttárva a karjaimat. Én tudom magamról, hogy lusta dög vagyok. Pont emiatt muszáj karban tartanom magam, nehogy pórul járjak ha beüt a krach. Inkább edzés miatt futok, nem azért mert annyira szeretnék. De ilyenkor itt a külvárosban már nincs nyitva konditerem, ez sajna ilyen szempontból nem ideális mint a belvárosban ahol késő estig nyitva vannak az ilyen helyek, hogy munka után aki akar még tudjon edzeni menni.
- Sok a cuccod még vagy annyi van csak, amennyit itt látok? - Érdeklődöm. Ha hamar végzünk, még túl sötét se lesz mire visszaérünk a futásból. Nem, mintha veszélyes környék volna vagy ilyesmi, szürkület utánig szoktam futni és az elmúlt 3 évben nem volt belőle gondom - ~Talán ezért is maradtam ilyen sokáig egy helyen botor módon ahelyett, hogy mozgásban maradtam volna a városon belül...~ - se megtámadni, se kéregetni nem akart senki... sőt, ilyenkor emberek se nagyon mászkálnak csak elvétve, alig találkozni valakivel. Legalábbis azon az útvonalon, amin én szoktam futni.
-Értem! Szóval harmadikon lakó pletykás néni a „tudakozó”, és Anyakirálynőnek hívod. Azt mondjuk nem tudom, hogy miért, de semmi gond. Van egy olyan érzésem, hogy hamarosan úgyis ki fog derülni… ebből úgysem tudok kimaradni. Nem igaz? Eresztek meg egy halvány, óvatos mosolyt a lány irányába. A lányéba, akivel szomszédok leszünk, és akiről időközben kiderült, hogy Elisabethnek hívják, de nyugodtan hívhatom csak Lissynek. Hát, jó lesz az eszembe vésni ezeket a dolgokat… elvégre nem hagyatkozhatok mindig másokra, nem igaz? Meg kell tanulnom megállni a saját lábamon… meg persze éppen akién lehet. De azért igyekszem nem sokat lógni a másik nyakán, nem vagyok annyira tapadós. Jó, ez így nem teljesen igaz. Néha megesik, hogy többet lógok valakin, mint amennyit az illető jó kedvvel elviselne. Hát bocsánat, hogy nekem is szükségem van társaságra, már ha szeretetet elég régóta nem kapok. Ez van, ezt kell szeretni. De ha az embernek, pontosabban vámpírnak nincsenek élő rokonai, vagy ha vannak is, de nem tudja a kilétüket, akkor meglehetősen nehéz tartalmas kapcsolatokat kialakítani. Mármint tartalmas igazi, családi kapcsolatokat. Mondjuk barátaim se igazán voltak az utóbbi időben, de ezt persze nem kötöm senki orrára se. Nem fogok letámadni senkit sem, hogy: „Figyelj már, Jess vagyok, leszünk barátok? Épp hiányban vagyok belőlük.”, mert valljuk be, ez így elég furán hangozna. Enyhén szólva. És még hülyének is néznének rögtön… amiért nem hibáztatnám az illetőt, valószínűleg én is hülyének tartanám magam, akinek nincs ki mind a négy kereke, vagy épp a kelleténél eggyel többel rendelkezik. Egyik sem túl bíztató helyzet. Úgyhogy egy ideig inkább nem szólok semmit, csak bólogatok, amikor Lissy elkezdi megválaszolni a kérdésemet. Ezek szerint nem valami sok mindent lehet itt csinálni, de igazából nem is zavar annyira, szeretem a nyugalmat. Na meg, őszintén szólva, rám is fér a sok ide-oda utazgatás után. Fárasztó tud lenni egy gyerek keresése… pláne, ha az a saját gyerekem. És pláne, ha születése óta nem is láttam. Na igen, lesz mit bepótolnunk… hjaj. Egy pillanatig a gondolataimba merülve nézek magam elé, de gyorsan rájövök, hogy nem vagyok egyedül… meg arra is, hogy még mindig az ajtó előtt ácsorgunk a folyosón, úgyhogy úgy döntök, ideje beljebb menni. Nekem is, és Lissynek is. -Minden világos. Segítesz kipakolni? Nem sok mindenem van, szóval viszonylag gyorsan végzünk. Aztán pedig elmehetek veled futni – ahogy látom, oda igyekeztél. Jól gondolom? Na mit mondasz? Mosolygok rá kíváncsian, és remélem, nem tart tolakodónak. Nem akarok zavarni, csak szeretnék kialakítani valami jószomszédi viszonyt… persze nekem az se gond, ha barátnők leszünk, de nem szeretnék telhetetlen lenni, egyszerre egy lépést.
- Ma hosszúra nyúlt a munka, sanszosan lemaradtam a harmadikon lakó pletykás házinéni kora délutáni beszámolójáról, de majd értekezek az Anyakirálynővel... ő ennek a helynek a szeme és a füle, csak hogy tudd. - Kacsintok a lányra s bár úgy tűnhet ugratom csak, halál komolyan mondom. Tényleg él a harmadikon egy idős nénike - talán a 70-et tapossa már - a macskáival és mivel régóta özvegy a lakóközösségen éli ki magát sokszor, aminek minden hátránya mellett számos előnye van. Szóval megéri jóban lenni vele, mert pletykás és ha van aki hajlandó a sopánkodását végighallgatni igazi kincseket kaphat tőle infómorzsa formájában. A kiköltözésről is tőle tudok, mert amúgy alig találkoztam az előző lakókkal akik pont fordított műszakban húzták az igát mint jómagam.
- Nos, örvendek Jess! Engem pedig szólíts nyugodan Lissynek. - Felelem, ha már a beceneveknél tartunk az rossz jel nem lehet. A lány elfogadja a felé nyújtott kezemet, amit barátságosan szorítok meg. Nem túl erősen, de azért elég határozottan hogy jelezzem a domináns fél én vagyok. Szokták azt mondani, hogy határozott vagy egyenesen férfias kézfogásom van. Szakmai ártalom, hogy úgy mondjam még a régi vadász időkből ami rajtam ragadt. Minden esetre alaposabban megnézem magamnak Jessycát, aki a második blikkre is ugyanolyan szimpatikus mint elsőre. ~Talán nem kellene ennyire paranoiásnak lennem!~ Korholom magam ráeszmélve, hogy meglehet kissé túl feltűnően vizslattam a másikat. Erre enged következtetni az, hogy Jess zavartnak tűnik. A kérdés, viszont amit felém intéz arra enged következtetni, hogy legalább olyan kíváncsi mint én ha nem jobban. Erre vigyorba szalad a szám, mert mindig öröm hasonszőrűekkel összetalálkozni.
Mostanság amúgy is híján vagyok a barátnőknek... a BFF pozíció kiadó jelenleg több másikkal egyetemben az életemben. - Hát... ez a külváros. Itt alapból csendes a környék, távol van a belvárosi őrült forgatagtól. Nyugodtan el lehet menni a közeli parkba sétálni vagy futni, mint ahogy én szoktam. Van a közelben másfél saroknyira egy 0-24es kisbolt, mellette dohánybolt ha vennél valamit. Három éve bérlek itt lakást, a társasház kezelője halál normális arc, ha időben mindig fizetsz... amúgy gyakran cserélődnek a lakók, ez ne lepjen meg... talán csak egy-két illető van, aki még nálam is régebb óta él itt, a többieknek ez csak átmeneti és olcsó kéró. Az élet itt alapvetően nagyon nyugis, de néha azért hallani veszekedést kiszűrődni vagy hétvégi bulizást az emeletről, ha engem kérdezel szerintem a másodikon a 6-os lakásban rendszeresen orgiákat is tartanak, csak sajna engem sose hívnak meg úgyhogy mindig kimaradok az ilyen jóféle mulatságból. - Vonom meg a vállamat sajnálkozóan. Nem mintha akkora partyarc volnék, de azért félteni se kell ha őrültségekről van szó.
*Szerencsére semmi probléma nem lett a kérdezősködéséből, sőt. A lány válaszából kiderül, hogy a kettes számú lakás pont az övé mellett van, illetve az, hogy már lassan egy hete üres.* ~Még szerencse, hogy üres! Különben fogalmam sincs, mit is csinálnék. Mégsem rakhatom ki őket a saját lakásukból…~ - Neeem, nem látogatóba jöttem. Akkor ezek szerint nem tudsz róla? Én leszek az új lakó. Jessyca Windbird vagyok, de szólíts csak nyugodtan Jessnek!*válaszolja megszorítva Elisabeth felé nyújtott kezét, azonban nem tudja figyelmen kívül hagyni a másik kíváncsian fürkésző tekintetét. Nem tudja, vajon mi lehet olyan furcsa rajta, hiszen ő nem vett észre semmit, direkt többször is ellenőrizte magát indulás előtt. Persze attól még simán lehet, hogy idefelé jövet beleült valamibe, vagy valamilyen úton-módon koszos lett, más nem igazán történhetett vele. Erre még csak gondolni sem szeretne, na meg úgyis kiderül, ha így történt. Egy darabig némán, kissé zavartan álldogál az ajtóban, majd úgy dönt, hogy ha már egyszer üres a lakás – márpedig üres, tekintve, hogy ő fog beköltözni -, akkor ideje beköltöznie, és megismerkedni a szomszédokkal. Ez utóbbitól azért kicsit tart, de mivel nem az a hangoskodó típus, így nagy valószínűséggel nem lesz velük semmi problémája. Meg nekik sem vele.* - Na és, milyen itt az élet? Mesélj egy kicsit!*kéri újdonsült szomszédját, már persze ha Elisabeth követi Jesst új lakásába. Ha nem, akkor a lány még nem megy sehova, hanem megvárja társnője válaszát. Reméli, hogy jóban lesznek, hiszen ő alapjáraton is szeret jó viszonyban lenni a körülötte lévőkkel, na meg ki tudja, lehet, hogy barátság is szövődhet közöttük. És egy jó barátság sosem árt, nem igaz?*
Elküldésének ideje -- Pént. Márc. 27, 2020 2:15 am
Bérgyilkos szomszédom?!
Anyám mondta mindig, hogy olyan vagyok mint valami kis sajtkukac. Hiperaktív gyerek voltam, aki nem bír megülni a seggén ráadásul rém kíváncsi is. Ha nem lett volna a vadász életre felkészítő kemény kiképzés egészen biztosan még jobban halálra idegesítettem volna a szüleimet és a rokonokat, mint ahogy anno sikerült. Talán mostanra kevésbé van ingerenciám a mozgásra mint gyerekkoromban, ám a kíváncsiságom ugyanúgy megmaradt. Talán pont emiatt méregetem az elém került lányt is, tekintetem fürkészve méri félre ruházatát is lopva, fegyvert keresve.
De csak egy költözködésben lévő fiatal lányt látok, aki segítség híján egymaga kényszerül mindent megoldani. Elmosolyodom a gondolaton, mert ezt nagyon is jól ismerem: amikor csak magadra számíthatsz és egyedül vagy a világ ellenében. Kedvesen hárítja a szabadkozásomat, amikor elnézést igyekszem kérni. Én voltam a figyelmetlen, amikor a szokásos rohanásom közben nem néztem körül alaposan mielőtt kiléptem volna az ajtón. Amikor az enyém melletti lakásról kérdez, meglepetten húzódik fel a szemöldököm. ~Onnan egy hete sincs, hogy kiköltöztek. Vajon őket keresi?~
- Azt hiszem rossz hírt kell közöljek. Onnan még egy hete sincs, hogy kiköltöztek az ott lakók... jelenleg üresen áll. Vagy nem látogatóba jöttél? - A cuccait elnézve, akár még az új bérlő is lehetne. ~Elhozta a fél házat az előző helyről?!~ Tűnődöm látva, hogy mennyi cucca van. - Amúgy az enyém mellett van, a 3-as lakást bérlem. Elisabeth Campbell vagyok, örvendek. - Nyújtom felé a kezem bemutatkozásra. Még mindig a lakásom ajtajában tobzódom, s bár menni akartam futni egyet legalább a tömb körül ha mást nem, az előttem álló fiatal lány valahogy érdekesebb. Főleg, ha ő lesz az új lakó a szintemen. Korombelinek tűnik így talán esélyem nyílik jószomszédi viszonyt kialakítani vele, amit aztán később a hasznomra fordíthatok.
Elküldésének ideje -- Kedd Márc. 24, 2020 11:19 am
Jessyca & Lissy
• •
*Halvány fogalma sincs, hogy hogy a francba tudta áthurcolni az összes dolgát egyszerre, a város egyik végéből a másikba. Ráadásul mindezt megspékelve a tömegközlekedés okozta nehézségekkel kivitelezve. Gyakorlatilag csodaszámba megy, hogy nem rabolták ki, amíg azzal szenvedett, hogy mindent a helyén tartson. És még a fejét is. Na pláne. Jó, nincs olyan sok csomagja, mint ahogy tűnhet, hiszen csak egy két kisebb bőröndöt hurcol magával, de hát a semminél az is több, tehát több esélye van, hogy valamiben hasraessen, vagy elhagyjon ezt-azt. Mert igen, szerencsére, vagy szerencsétlenségére, de képes ilyesmire. És még koncentrálnia sem kell hozzá. De azért szerencsére viszonylag hamar eljut az új lakásába, s már kezdene örülni ennek a számára nem kis dolognak, hogy balesetmentesen megússza az utat – még vámpírként is képes elég érdekes helyzeteket produkálni, de ezt ő maga sem érti, hogy mégis hogyan csinálja. Mi tagadás, tehetséges. S ez a tehetsége sajnos most sem hagyja cserben, ugyanis az ajtó előtti, elmélyült nézelődés következtében szépen nekiment egy, az ajtón éppen kilépő, sietősnek tűnő lánynak. Vagy az ment neki? Végülis nem lényeges, az számít, hogy éppencsak el tudja kerülni a fenékre huppanást.* - Semmi gond, nem történt semmi, nem kell szabadkoznod!*hárítja el a bocsánatkérést egy mosoly kíséretében.* -Figyelj, nem tudod, merre van a kettes számú lakás? *Tudja, hogy előbb-utóbb egyedül is megtalálná a lakást, de nem bírja ki, hogy ne jártassa a száját, és ezzel talán meg is tudja törni a jeget. De ha a másik esetleg nem akar, vagy nem tud segíteni, akkor tényleg kénytelen lesz egyedül megtalálni új lakhelyét. Nem akar senkinek sem gondot okozni, soha nem is akart, de a még ismeretlen lány bizalomgerjesztőnek tűnik. Nagyon reméli, nem nézi el a dolgokat, és tényleg nem lesz semmi gond a kérdésből.*
Szokásos nap a mai, a munka húzós - paraszt főnök, helyenként bunkó vendég tömeg - azért a kevés borravalóért amit kapunk kidolgozzuk a belünket is: welcome to my personal hell aka ilyen a vendéglátás. Néha elgondolkozom rajta, hogy írhatnék egy blogot is "Egy pincérnő titkos élete" címmel... aztán, ha valamelyik kiadó fantáziát lát benne, akár ki is adhatnák és bestseller lehetne belőle. De erre tekintve, hogy ember vagyok és nem természetfeletti nem sok esélyt látok a közeljövőben lefeljebb álmodozás szintjén játszhatok el eme gondolattal. És amúgy sem vagyok valami jó író és egyébként is rejtőzködni vagyok itt, nem pedig ország-világ számára felhívni magamra a figyelmet egy ilyen botor tettel.
Munkából indulok haza, még a parkolóban kiengedem a hajamat mielőtt beszállok az kék színű, 1969-es Dodge Charger R/T 440-esembe. Imádom, ahogy felbőg a motorja és dorombolni kezd a kicsike. Anno mivel nem született testvérem és csak fiú unokatestvéreim voltak, apám rendszeresen cipelt magával a műhelyébe és többnyire a kiképzésem részét képezte, hogy megtanított a kocsikat is megbütykölni - "Ez egyszer még jól fog jönni édes lányom!" - felkiáltással. Most hálás vagyok érte, mert a kocsik szeretetét mellette ittam magamba és áldom a szerencsémet, hogy szökésem alkalmával meg tudtam fújni a kocsimat otthonról és elmenekülhettem vele. Másom sem maradt a személyes dolgaimból, amit ki tudtam menekíteni. Persze, azóta van egy s másom, de többnyire két nagyobb sporttáskányi cuccom van csak és mindig ugrásra készen vagyok, hátha pillanatok alatt kell menekülőre fognom.
A kocsiban felhangosítom a zenét és énekelni kezdem az aktuális, fülbe mászó popslágert amit épp adnak. A zene az egyik dolog, ami le tud nyugtatni és ellazít egy fárasztó nap után oldva a feszültséget bennem. Megérkezem külvárosban bérelt lakásomhoz és közeli parkoló hely után kutatok. Szeretem Washington ezen felét, csendes és ideális mindazok számára, akik rejtőzködni kényszerülnek mint jómagam üldözőik elől. A kocsit bezárom, magamhoz kapva a kisebbik fekete sporttáskámat - amit mindig magammal cipelek mindenhova - és a leveleimet kiszedve a postaládából a lakásomhoz indulok. Okkal vettem ki bérleményt a földszinten. A 3. lakás pont a kijárat mellett van és a háló ablakából egyenesen a tűzlétra nélkül is könnyen kijutni a ház mögötti sikátorba. Menekülési szempontból az egyik legideálisabb lakások egyike ebben a tömbben.
Egy gyors zuhany után úgy döntök, hogy jót tenne némi esti kocogás a kondim védelmének érdekében... ma másra amúgy volna lelkierőm. A kedvenc futó gatyámat és felsőmet magamra öltve indulok el, hogy levezessem a mai napig stresszt. Holnap hétfő, nem ihatok mert reggel ugyanúgy jelenésem van a munkahelyemen és Lou nem igazán díjazza ha másnaposan állítok be. A lakás ajtót épp bezárom, majd megfordulva egyenesen nekiütközök valakinek szinte fellökve a másikat. - Elnézést, ne haragudj! Nem láttalak... - szabadkozom, a másikra nézve. Az ismeretlen, apró termetű lány göndör, kissé rakoncátlanul szerte ágazzó, gesztenyebarna fürtjei alól fürkészően mered rám intelligenciáról árulkodó, sötét barna... szinte már fekete tekintete. Igazán egzotikus kinézete van, a cappuccino-ra emlékeztető bőrszíne legalábbis erről árulkodik. Biztos vagyok benne, hogy még nem láttam itt. Vagyok olyan kíváncsi és persze szeretek jól informált is lenni. Jobb félni ugye mint megijedni... ~Vajon ki lehet és mit keres itt?~ Az átlagos, veszélytelennek tetsző külső nem biztos, hogy nem valami egészen más belsőt rejt.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
|| 
|| 
