Ahogy elképzelem a zsírban tocsogó sültkrumplit ahogy keveredik a majonézzel meg a ketchuppal hirtelen megint hányingerem lesz és kicsit öklendezhetnékem is támad, de végül sikeresen visszanyelek mindent és nem hányom le Charleet. Szerencsére ezek után gyorsan ejtődik is a téma, mivel amúgy is kicsit eltértünk a szőnyeg kell a lakásba és a cipőnek az hallban a helye dologtól.

Azzal pedig, hogy csak levadkanozom Rafit még nem teszek rosszat, mert mondjuk kitalálhattam volna sokkal bénább hazugságot is. Rengetegszer kerültem már a be nem álló szám miatt olyan helyzetekbe amikor már azt sem tudtam igazán, hogy most miért is mesélek egy full hihetetlen történetet az illetőnek, hogyan jutottam A-ból B-be meg amúgy ezzel mit is akarok elérni. Most inkább azt választom, hogy kicsit terelek meg hallgatok is de közben tudom, látom Charleen, hogy nem eszi meg az egészet. Azonban nem firtatja, aminek meg nagyon örülök mert biztos vagyok benne, hogy amúgy megtörnék. Pedig még azelőtt szeretném őket összeismertetni Rafival, hogy megtudná, hogy vadász. Természetesen azt sem fogom a férjem orrára kötni, hogy az évekre eltűnt majd most hirtelen az ajtómban (ajtónkban, néha szeretem elhagyni a többesszám első személyt, mert igazából ezt az ajtót én festettem le – jó igen, tudom, ocsmány lett a színe meg a festék se volt megfelelő, de ha egyszer nem volt hajlandó három napon belül megcsinálni Rafi amire kértem, akkor mit várt? Hogy a felesége hirtelen festékszakértő lett? És akkor abban meg amúgy is mi van, ha nem vízálló? ) megjelent barátnőmet megharapták, néha farkassá változik – pontosan egy olyan lénnyé, amiket ő vadászik. Bár igazából nem tudom, hogy vajon farkasokat is vadásznak-e vagy egyáltalán létezik-e szakosodás a vadászok között, hogy például valaki csak vámpírokat öl más meg boszorkányokat vagy ez mondjuk hetekre van leosztva, mint gimiben az A meg a B hét, hogy az A héten mondjuk Rafi gyilkolja a farkasokat a B héten meg a vámpírokat. Mondanám, hogy amúgy megkérdezem de már ismerem annyira, hogy tudjam nem fog válaszolni, sőt le fog szidni, hogy ebbe nem üssem bele az orromat.

- A kokainnak? - kérdezek vissza, mert ugye gondolatban még a vadászok napi/heti/havi beosztásánál jártam és kicsit magára hagytam Charleet itt a kanapén, szóval hirtelen nem értem hogyan jutottunk el a kokainhoz mikor előbb még a kokiról volt szó – Ohh...koki, nem kokain. Öhm, nem tudom. Majd utánanézek, hogy ha egy terhes nőnek a fejét vered az mennyire hat ki a magzatra – itt rányújtom a nyelvem, hogy érzékelje mennyire komolyan veszem: semennyire. Utána meg próbálok úgy tenni, mintha nem tudnám, hogy mennyien hajtottak rám a gimiben de igazából csak azért mondtam az előbb azt amit, hogy ezt felhozza és kicsit simogassa az egómat.
- Azért ne add itt az ártatlan, tudom, hogy egyszer megetted az egyik rózsát – bököm meg nevetve – Szerintem amúgy szépek a rózsák és a gimiben amikor épp a kalóriaszámlálós korszakomat éltem akkor jobban örültem volna egy rózsának, mint egy bonbonnak. Azért is etettelek az ajándékaimmal – ez pedig tényleg így volt, akkoriban az apámat és Charleet is kiborítottam ezzel az anyám meg csak annyit szólt, hogy akkor most eggyel kisebb méretű ruhákat keressen-e vagy sem – Amúgy meg nem értem mi bajod volt Antonnal. Rendes gyerek, rendes családból – itt tök komolyan nézek Charleera – Ha jól hallottam mostanában lesz az esküvője. Te is állhatnál mellette az oltárnál mint egy kis tökéeltes stepfordi feleség, meg járhatnál golfozni vele. Gondolj bele milyen dögös lennél azokban a falatnyi golfruhákban – mert egyébként amikor sikerült Charleet belepaszíroznom valami nagyon nőies és csinos ruhába akkor tényleg olyan volt, mint aki igazából egy született arisztokrata picsa. Egészen addig amíg meg nem szólalt.

- Akkoriban a hokisok voltak a legmenőbb srácok – védekezőn felemelem a kezeimet – Én csak jót akartam neked, erre te meg …. tessék – csóválom a fejem mielőtt megbökné az orromat én ,meg elvenném tőle a jégkrémet megint közben igyekszem feldolgozni az egész Remus sztorit. Azonban arra képtelen vagyok, hogy ne kezdjek el haragot és utálatot érezni látatlanban is eziránt a farkas iránt, aki ilyen felelőtlenül megharapta Charleet. Legyen akármennyire is dögös.
- Jajj, te meg a tetovált csávóid – sóhajtok fel és nem igazán tetszik az se, hogy milyen lelkesen beszél most róla Charlee aztán megüti a fülemet az, hogy éppen egy varázslóval kamatyol – Hogy mi? Egy varázslóval? Kivel? - na nem mintha olyan kurva sok varázslót ismernék, de azért egy-kettőt ismerek .

- Hát .. nem is tudom hol kezdjem. Egy egyetemi buliban akadtunk össze, természetesen először flegmáztam vele meg ilyenek mert azért kicsit részeg is voltam, de valamiért nem tudtam rendesen flegmázni vele mert kiiktatta ezt a funkciómat, akkor már tudtam, hogy Ő az igazi. Egész este táncoltunk, tudod, ahogy én táncolok – itt kicsit ülve próbálom bemutatni a vonaglós Carrie táncot- ami inkább valami párzási rituálé de tökre szinkronban voltunk. És nem feküdtünk le rögtön! - jelentem ki büszkén bár azt a részét kihagyom, hogy azért nem, mert mire eljutottunk volna odáig addigra beütött a vodka-tequila-gin hármas és sikeresen elhánytam magam – Szóval szerelem volt első látásra a többi meg történelem. Ja amúgy van egy motorja is, amint eszméletlen dögösen fest de nem szeretem a motorokat szóval mindig piszkálom miatta, hogy mennyivel biztonságosabb egy autó – elgondolkozva ütögetem a számhoz a kanalat – Szereti a főztömet … vagyis mindig megeszi. Akármikor kérem mindig megmasszírozza a talpamat vagy a nyakamat – sorolom tovább a random, összefüggéstelen információkat Rafiról – De igazából az lenne a legjobb, ha mondjuk hétvégén eljönnél egy ebédre és találkoznátok.

- Igen, de nem csorgatod rá az összes krumplira a majonézt meg a ketchupot hanem szépen a krumpli mellé rakod, hogy utána kedvedre mártogathass - a felidézett kockás terítős emlék kellemesen nosztaglikus hangulatba varázsol utána pedig már ölni tudnék egy kis sültkrumpliért meg uborkáért. Csak remélni tudom, hogy Charlee végül elfogadja majd, hogy a szőnyegek azok maradnak a helyükön, mint ahogy a bakancsát is majd minden alkalommal le kell vetnie ha belép a házba és fel kell vennie azt a cuki mamuszt.

Tisztában vagyok vele, hogy nem túl meggyőzően adom elő, hogy nem maradt le semmiről és már tényleg ott van a nyelvem hegyén a vadász szó, de lenyelem. Remélem büszke lesz rám Rafi, mert most tényleg fizikai fájdalmat érzek miatta - vagy az csak a terhesség? Mikor tudom majd megkülönböztetni már, hogy mi az ami ténylegesen fáj és mi az amiről csak azt hiszem, hogy fáj? Vagy a terhesség alatt minden fáj? Késztetést érzek arra, hogy megint rákeressek egy szüléssel kapcsolatos blogra, hogy utána megint elmenjen a kedvem az egésztől meg sírhassak egy órát a kádban  - mert amúgy a kád forró víz levendulával elvileg nyugtat, de a gond, hogy utálom a levendulát.
- Egy terhes nőt csak nem kokizol meg - rámosolygok reményteljesen miközben tudom, hogy megérdemelném a kokit és akkor talán Ficánka is megértené, hogy Charlee néninek majd sose kamuzhat, mert kokit kap.
- Emlékszem - bólintok komolyan a tesi óra említésére - Ahogy arra is emlékszem mennyire utáltam érte. Addig észre se vették a fiúk - elhúzom a számat látom magam előtt Mike Monaghert a gimis crushomat, akinél nem volt esélyem szinte soha - mert mindig felsőbb éves csajokat fűzött - de amikor Emily mellei varázsütés szerűen megnőttek akkor eláshattam még a remény utolsó darabkáját is.
- Azzal nem lesz gond ha nagy ciciket csinál - lenézek a melleimre és próbálom elképzelni, hogy milyen lehet ha tényleg nagyon nagy melleid vannak - A konditeremben pedig benne vagyok, ja és van egy nagyon jó jógacsoport ahova járok - itt cinkosan Charleera mosolygok - Eljöhetnél velem a héten, legalább azért, hogy megnézd az oktatót meg a fenekét a nadrágban. Bár egészen biztos vagyok benne, hogy meleg .. mondjuk ezt csak úgy tudhatjuk meg, ha bepróbálkozol nála - húzogatom a szemöldökömet, mert tényleg hatalmas homály fedi Christian szexuális beállítottságát bár az egyik nő szerint mindig kicsit tovább időzik a keze a dereka és a feneke között amikor kijavítja a testtartását. Mondjuk ezt nem hiszem el neki, de ki tudja.

- Már találtam tökéletes mellbimbó tapaszokat, amiket kifejezetten terhes nőknek találtak ki, hogy ne szivárogjon a tejem egész nap  - tényleg utánanéztem és már lehet, hogy rendeltem is három dobozzal ebayről - Na meg amúgy lesz annak a gyereknek apja is -  De hé!  A figyelemelterelés a tényről, hogy valaki megharapta azért nem annyira sikeres és szerencsére kapcsolok is így azzal a gyilkos tekintettel meredek rá amivel utoljára tizedikben ajándékoztam meg amikor mindenre esküdözött, hogy tényleg 45 percet kell a hajamon hagyni a peroxidot - végül természetesen nem volt igaza és a hajam enyhén húgyszínű lett.
Hallgatom a történetet és hol elkeredik a szemem meg a szám aztán mérgesen rázom a fejem, hagyom, hogy kivegye a kezemből a kanalat meg a fagyis dobozt és még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy ez történt vele. Az én Charleemmal. A lánnyal akire úgy tekintettem mintha a húgom lenne, aki felett mindig is imádtam anyáskodni. Aki most már random átváltozik egy szőrös állattá és aki mellett nem voltam ott, hogy segítsek átvészelni az egész dolgot. Na nem mintha amúgy sok hasznomat vette volna, de mondjuk biztos tudtam volna neki vinni húslevest meg szőrápolót. Majdnem megint sírva fakadok, de végül inkább értetlenkedni kezdek, mert nem teljesen fér a fejembe hogyan történhetett az egész.
- Neked nincs véletlen valamilyen betegséged? Heisenberg-szindróma? - összeszűkült szemmel méregetem, mert nem tudom megemészteni azt, hogy SZEXINEK tartja a fazont, aki csak úgy megharapta egy buliban majd utána felszívódott - Huntington-kór? Nem az valami más -  még mindig nem jut eszembe a pontos klinikai megnevezése - Valami h betűs. Vagy nem. Ja izé. Stockholm. Szóval neked nincs véletlen Stockholm-szindrómád? - kérdezem megint - Szóval táncoltatok. Egyébként meg mi az, hogy nem hívtál? Ez az az este volt amikor azt kamuztad, hogy hasmenésed van csak mert nem akartál eljönni velem a hokicsapat bulijába? - elveszem tőle a fagylaltot és most én kanalazok a számba egy nagy adagot - És te képes vagy szexinek titulálni miután megharapott, ott hagyott aztán meg megjelent és ráadásul...bunkón viselkedett? - itt a mondat végére már felszalad a hangom az egekbe szóval eszek még egy kanállal - Mennyire szexi? -

Nem firtatom tovább a maszkos témát meg a bajuszát sem nézem annyira feltűnően, mert érzem, hogy tényleg ingatag talajra tévedt a beszélgetést és nem akarom felhánytorgatni a múltat főleg azért nem, mert történetesen nekem köszönhetően kell gyantáznia a bajszát. Ami valljuk be eléggé főbenjáró bűn egy női barátságban, de hé a mienk még ezt is túlélte! Szóval csak magamban próbálok mosolyogni azon, ahogy éppen megint felbosszantja saját magát és magyaráz meg mutogat, de közben annyira aranyos, hogy megint csak megölelgetném és megnyugtatnám, hogy „hé Charlee, így is gyönyörű vagy a kis bajszoddal” de inkább nem teszem.

- Hogy mi a baj vele? - az egekbe szalad a szemöldököm, mintha azt kérdezte volna, hogy miért nem ajánlatos hajat szárítani egy kád vízben – Ugyanúgy ahogy nem nyomod rá a majonézt meg a ketchupot a sültkrumplidra, úgy nem járkálsz a lakásban sem cipővel. Gondolj bele, hogy beleléptél egy kutyaszarba és végigviszed a perzsa szőnyegen aminek a takarítása többe kerülne, mint maga a szőnyeg, a szőneg meg kell hát nézd már milyen jól mutatnak – egészen kimelegedek a nagy magyarázásokban és csak remélni tudom, hogy megértette a hasonlatot, bár ha Rafiból indulok ki akkor Charleenál is csak kamu hümmögés lesz a válasz, mintha megértette volna de igazából csak azt akarja, hogy ejtsem a témát, mert ezen úgysem leszünk soha egy véleményen.

- Nem hagylak ki semmiből – rázom meg a fejem és már most bűntudatom van azért, amiért kamuzok neki, ami miatt egy kicsit mérges is leszek Rafira. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy amint Charlee hazamegy majd jól felspanolom magam az egészen és mire hazaér a munkából akkorra már egy időzített bomba leszek és minden apró kis dologba bele fogok kötni, hogy aztán amikor megkérdezi, hogy történt-e valami rávágjam, hogy NEM TÖRTÉNT SEMMI. Mintha egyébként elvárnám tőle, hogy gondolatolvasó legyen vagy valami. De hát ha egyszer vadász, akkor szokjon csak hozzá ehhez – elvégre az ilyenekre is biztosan kiképezték.

- Ficánka – ízlelgetem a becenevet és egészen meg is tetszik, bár remélem, hogy nem fogja befolyásolni a beceneve majd a hasamban történő mozgását mondjuk lehet már most is fel-alá mozog vagy fene tudja mit csinálnak ilyenkor. Én mindenesetre még nem érzek semmit és ez maradjon is így egy ideig, mert jelenleg még mindig az Alienhez tudnám hasonlítani a tényt, hogy valami növekszik a hasamban.
- Egyébként mondod ezt te, de emlékszel Emily Crawlingra, hogy meghízott amikor elkezdte szedni a tablettát? Oké, hogy a mellei HATLMASAK lettek de nekem nem ér annyit az egész – elhúzom a szám, mert tényleg nem szeretnék feleslegesen meghízni elég lesz majd akkor ha Ficánka is növekedni kezd bennem és folyton éhes lesz.

A szememet forgatom amikor rácsodálkozik, hogy nem igazi csipkét kell a szájára raknia de ezt Ő nem láthatja mert már félig a hűtőben vagyok a fagylalt után kutatva. Visszaúton a kanapéhoz pedig eszembe jut az első mondata amikor kinyitottam az ajtót és valami nagyon rossz érzés fog el, ami végigfut a hátamon és az apró kis szőrpihék is felállnak a gerincem mentén, de inkább nem foglalkozok vele annyira, inkább egyenest nekiszegezem a kérdést Charleenak mit sem törődve azzal, hogy a száján ott van a maszk és esetlegesen nem tud válaszolni. Bár mit képzelek, hát Charleeról beszélünk meg a nagy szájáról ami sikeresen be is szippantja a maszkot – jézusom miket művelhet az a száj egyébként – én meg már repülök is mellé, hogy ha kell akkor jó nagyokat a hátára tudjak csapni, hogy ne fulladjon meg. Szerencsére ilyesmire nincs szükség.

- Hogy mi? - hálát adok az égnek, hogy hamarabb leülök mellé a kanapéra minthogy válaszolna a kérdésemre, mert az biztos, hogy ott helyben elájultam volna most azonban csak hatalmasakat pislogok rá és igyekszem rájönni, hogy ezt most poénnak gondolja-e vagy sem. Közben meg feltesz egy kérdést és egy pillanatra még hagyom is magam eltéríteni a tárgytól.
- Hát ha gondolod lehet valami kisebb lánybúcsú bár mondjuk igazad van pia nélkül az nem igazi, majd ha megszültem Ficánkát akkor duplán bepótoljuk – jövök bele de meg is állok és nagyon csúnyán nézek rá, amiért képes volt felhasználni a terhes nők tökéletes figyelemelterelésének tárgyát.
- MI AZ, HOGY MEGHARAPOTT EGY VÉRFARKAS? -

Kisebbfajta elégedettség érzet önt el amikor a lábára húzza a mamuszt ami ennél jobban nem is üthetne el a lényétől, de mégis olyan az egész helyzet, mint amikor Hamupipőke lábára tökéletesen passzol az üvegcipő. Egy másik életben talán Charlee is lehetne egy rózsaszín mamuszban takarító született feleség, a karján egy visító mini-Charleeval miközben én is ott cumiztatnám az ölemben a visító mini-Rafit és boldogan vigyorognánk a másikra – ami persze kamuvigyor lenne, mert mindketten szeretnék elvonulni sírni de hát muszáj azt mutatni a másiknak, hogy minden szuper, így tartva a lelket egymásban.

Újabb majdnem bőgés, újabb ölelkezés, újabb Charlee illat – ami még az én emberi orromnak se teljesen ugyanolyan, mint az a Charlee illat amire emlékeztem, de jól van ez így valószínűleg a terhességgel a szaglásom is érzékenyebb lett.
- De a pórusaid mennyivel tisztábbak lettek! - emelem fel védekezőn a kezem, de közben azért együtt érző mosoly kúszik az arcomra, mert tökéletesen emlékszem, hogy mennyire szenvedett amikor lehúztam a maszkot és hogy mennyire nem jó ötlet egy videó megosztón felugró hirdetésre kattintva rendelni arcmaszkot. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen.
- Tényleg, a bajszod – itt elkapom az állát, persze finoman és közelebbről szemügyre veszem, hogy még mindig olyan erős-e a bajsza – Basszus Charlee, mintha szőrösebb lennél – engedem el végül közben a szemöldököm aggódva vonom fel, de még mielőtt komolyabban belefolynánk a témába már el is tereli a figyelmem egy másik témával – a kedvencemmel amióta Rafi az ujjamra húzta azt a csodás gyűrűt – és hát mi másról tudna beszélni egy nő, mint a férjéről, a gyűrűjéről meg az esküvőről? A reakciója megnevettet és megint rájövök mennyire hiányzott ez a nőszemély az életemből, mert nem sok mindenki tud úgy megnevetni, hogy közben véletlenül fel is röfögjek.
- Igen, Mrs. Travers – szórakozottan kezdem a haját babrálni ahogy beledől az ölembe és hirtelen újból tizenévesnek érzem magam, azzal a különbséggel, hogy most nem kell arra számítanom, hogy apám beront a nappaliba és látványosan zavarba jön amikor megpillant minket, mert azt hiszi, hogy éppen a leszbikus korszakomat élem.
- Igazából ha találkozol Raphaellel akkor mindent meg fogsz érteni – ábrándosan nézek a távolba egy pillanatra – Ő annyira – keresem a megfelelő szót amivel le tudnám írni a férjem csodálatosságát, de végül csak egy újabb sóhaj hagyja el a számat amivel azt próbálom Charlee tudtára adni, hogy mennyire TÖKÉLETES uram van – Jó persze azért vannak problémák is, mint például, hogy folyamatosan cipőben akar végigcsoszogni a lakáson meg aztán ott van az, hogy vad .. - a nyelvemre harapok, mert ugye ez egy top secret és eddig tényleg nem járt el a szám senkinek, bár Charlee pont nem az a személy akinek egyébként képes lennék füllenteni, mert rögtön levágja – mindig rögtön levágta ha hazudtam – de ebben a témában szükségem van Rafi beleegyezésére is – kan, néha egy igazi vadkan – legyintek a nem Charlee haját piszkáló kezemmel egyet nevetve.
- Tudom, hogy mondtad de nem akarok meghízni meg aztán annyi rossz dolgot írnak a neten róla – megzárom a fejem – De évekig működött a dolog és még eseményutánit is vettem be, szóval érted... - lassan csóválom a fejem, hogy lássa tényleg mindent megtettem annak érdekében, hogy ne essek teherbe – Egyszerűen a spermái is hibátlanok – röhögöm el magam aztán jön az a szomorú csend amikor tudatosul bennem, hogy nem volt ott az esküvőmön és ahogy sorolja, hogy mikről maradt le, miket nem tudott véghez vinni megint eláraszt a szomorúság és már nem is birizgálom a haját.
- Hozom – bólogatok aztán fel is állok amint újból felkel az ölemből, a fürdőszobába csoszogok, hogy elővegyem a kis fonott kosárkát amiben a maszkokat és mindenféle szépségtapaszt tartok.
- Na ez lesz az – nyújtom át neki a csipkemintás szájmaszkot tartalmazó tasakot és a vaníliafagyi említésére a gyomrom is éhesen felmordul, gondolom a baba is ugyanannyira odáig van érte, mint Charlee meg én – ahh, fagyi azt is hozok. Körülbelül 10 percig kell a szádon lennie addig előkeresem a DVD-t is legalább nem fogod végigkommentálni, bár lehet ahhoz erősebb dolog kellene mint egy szájmaszk – vigyorgok rá és az arcomra is fagy a vigyor a lánybúcsú említésére, de csak egy pillanatra mert utána már körvonalazódik is bennem a tökéletes terv.
- Csinálunk egy újabb lánybúcsút !!! - kiáltok fel lelkesen de közben már félig a hűtőben vagyok a vaníliafagyi után kutatva, majd ha megvan még két kanalat is keresek – szigorúan csak a dobozból vagyok hajlandó enni és ahogy visszafele lépkedek valamit szöget üt a fejembe.
- Te Charlee … honnan tudtad, hogy terhes vagyok?

Tehát ott állok az ajtóban és nem hiszek a szememnek, képtelen vagyok feldolgozni, hogy Charlee ott áll előttem. Nem is tudom hogyan kellene lereagálnom a szituációt, mi a tökéletes menete annak, ha az ember barátnője ÉVEKRE eltűnik utána pedig teljesen random bekopogtat az ajtódon. Így hát bőgök. Mert azzal mindig mindent meg lehet oldani. Meg tudtam oldani az egyetemen a statisztika gyakorlatom ötösét is amikor két pont kellett a nagy zh-n a jobb jegyhez, meg tudtam oldani tizenhat évesen a sarki kisboltban amikor nem volt nálam elég pénz egy kólára – ami egyébként a whiskyhez kellett, amit Charleeval vettünk és egy kicsit drágább volt, mint ahogy azt kiszámoltuk. Miért ne segíthetne most is? Nem? Na ugye.

Végül amikor már nem nagyon kapok levegőt a felgyülemlett takony mennyiségtől meg a hisztérikus sírástól, akkor segítségül hívom a konyharuhát, hogy aztán valamelyest rendbe szedhessem magam és képes legyek úgy viselkedni, mint egy felnőtt nő.
- Van ami nem változik – vonok vállat és végre el is mosolyodok miközben becsukom mögötte az ajtót aztán a mosoly leolvad egy pillanatra az arcomról amikor a bakancsát csak úgy lehajítja – szinte biztos vagyok benne, hogy Rafival tökéletesen kijönnének, mert Ő is mindig bepróbálkozik ezzel a cipő lehajítással – de utána gyorsan rendezem is a vonásaimat, hiszen nem kezdhetem azzal az újbóli találkozásunkat, hogy leüvöltöm a bakancsa miatt. Bár szó nélkül itt hagyott évekre, szóval egészen jogos lenne a felháborodásom.

- Tessék – kiveszek neki egy halvány rózsaszínben tündöklő szőrös mamuszt, ami annyira elüt az egész szettjétől, hogy már-már vicces Charleera nézni és talán szándékos is, hogy nem a normálisabb és szolidabb mamuszt választom.
- Sajnos semmi bankrobbantásos sztorival nem tudok szolgálni, ha tudnék se itt lennék hanem valami börtönben, Apa gondoskodna róla – sóhajtok fel színpadiasan, mint ahogy azt anyám csinálja abban a súrolószeres reklámfilmben – Szóval a második – büszke mosollyal lépkedek Charlee után a nappali felé. Örülök, hogy tetszik neki a lakás elvégre nagyon sok munkámba – és sok Rafival való veszekedésbe – került, hogy ilyen tökéletes legyen az egész ház. Mint egy csodálatos IKEA magazin.

Nem tehetek róla, de amikor megint ott terem előttem olyan kétségbeesetten néz rám, a kezei az enyémet szorítják és a szokásos Charlees szájharapdálásnak is szemtanúja leszek – pedig hányszor, háányszor mondtam el neki, hogy ezt hagyja abba, mert nem fogunk találni egyetlen ajakbalzsamot sem ami segítene majd rajta – hát megint érzem ahogy az érzelmek eluralkodnak rajtam. A hormonszintem nem készült fel ilyen kaliberű eseményekre. Érzem ahogy könnyek szöknek a szemembe – megint – de most igyekszem nem sírni csak bólogatok, hogy igen tényleg az a lényeg, hogy itt van és nem máshol.
- Igen, az a lényeg, hogy itt vagy – szipogok és még egyszer jó erősen megölelgetem – Viszont nem tetszik a szád, de van egy nagyon jó ajakmaszkom amit mindjárt fel is rakhatunk neked – kicsit azért kénytelen vagyok törölgetni a szemeimet meg megint szipogni kettőt.

- Hát először még tudnod kell, hogy … - itt sejtelmesen elmosolyodok majd az orra alá tolom a kezemet, hogy megcsodálhassa az eljegyzési gyűrűmet – férjhez mentem – sóhajtok fel a világ legboldogabb sóhajával, ami majdnem olyan, mint amikor megtaláltam a tökéletes esküvői ruhámat – Szóval – megköszörülöm a torkomat – itt áll előtted az újdonsült Mrs. Travers – elvigyorodok és belé karolok, hogy tovább húzhassam a nappali felé ahol a kanapéhoz vezetem és leültetem.
- A baba viszont mindenkit meglepett – amint sikerült leültetnem Charleet én is helyet foglalok a kanapén – Előfordulhat, hogy kicsit sok volt a tequila és nem nagyon érdekeltek a védekezéssel kapcsolatos dolgok – oldalra billentem a fejem és elhallgatok, még mindig próbálom feldolgozni, hogy Charlee Haven a kanapémon ül – Nem voltál ott az esküvőmön -  szólalok meg végül és a torkom megint elszorul egy kicsit – Pedig annyira gyönyörű lettél volna a koszorúslány ruhában.

Elégedetten dőlök le a hófehér kanapéra és emelem a számhoz a poharamat amiben a frissen készített gyümölcsturmixomnak aminek a színe egy vámpíroknak szánt vérturmix és valami barnás trutyi között van – az íze viszont egészen kellemes, de ezt lehet csak azért mondom, mert már megittam belőle egy pohárral. A ház hivatalosan is csillog-villog miután Raphael tegnap este nem vette le a bakancsát és végigtrappolt a mosdóig, de hát így jár az aki a felesége ebédje helyett valamelyik gyorsétterem által összedobott zsíros, mirelit pizzát választja. A probléma egyedül annyi volt, hogy a sárdarabokat nekem kell utána eltakarítanom. És ha már feltakarítottam a nappalit akkor miért ne folytathattam volna a fürdőszobával, a konyhával és a wc-vel?

Legalább a hasamban növekvő kis emberke már most hozzászokik ahhoz, hogy takarítani bizony rendszeresen kell, nem pedig csak akkor ha már tiszta dzsuva az egész lakás. Amióta elmondtam Rafinak a nagy hírt és megegyeztünk abban, hogy a kölyök marad – mert szeretjük a kihívásokat ( bár itt megjegyeztem neki, hogy amúgy az is elég nagy kihívás, hogy a felesége vagyok egy vadásznak, de ezt a poént annyira nem tartotta viccesnek, mindegy ) és egyébként is az online „alkalmasak vagytok-e a gyerekvállalásra” teszt alapján 90%-osan tökéletesek vagyunk.

Megpróbálom elfújni az arcomba hulló szőke hajszálat, ami a nagy takarítás közepette kiszabadult a fejpántom alól és kicsit lejjebb csúszok a kanapén, hogy felvegyem azt a nagyon-laza ülőfekvő pózt, amiben Rafi szokott tévézni. Felhajtom a pólómat  és egy kicsit lejjebb tolom a jóganadrágot, hogy szemrevételezzem a hasamat, mert szerintem már látszódik – Rafi szerint nem, de valószínűleg ezt is csak azért mondja, mert megszokta, hogy amikor arra célozgattam, hogy felszedtem pár kilót automatikusan azt mondogassa, hogy most is olyan gyönyörű vagyok, mint amikor meglátott azon az egyetemi bulin. Ezt azért nem hiszem el neki teljesen, mert azon a bulin életem szettje volt rajtam, amit nagyon sokáig keresgéltünk Pruval, mert hát az első bemutatkozó bulinknak tökéletesnek kellett lennie. Végül az is lett.

- Na és hogy vagyunk ma? - óvatosan a lapos hasamra helyezem a tenyeremet – Köszönöm, hogy ma reggel megkíméltél a hányástól és hagytad, hogy nyugodtan megegyem azt a lekváros fánkot. Látod, megy ez nekünk így is – ja igen, amióta nem kell titkolnom, hogy terhes vagyok és arra jutottunk, hogy meg is tartom a kis porontyot egyre többet beszélek hozzá.

A nagy baba-mama társalgásból kopogás ránt vissza és felvont szemöldökkel pillantok a bejárati ajtó irányába. Tudtommal nem beszéltem meg senkivel semmit, a legújabb ebayes fogkefémnek sem kellene még megérkeznie szóval először egy picikét elönt a pánik, mert mi van ha mondjuk azért jöttek, hogy közöljék, hogy Raphael meghalt vagy még rosszabb: megharapta egy vámpírnő és magába bolondította és soha többet nem jön haza.

Azért mégiscsak erőt veszek magamon, a törölgetőruhát átdobom a vállamon,  felállok az ajtóhoz csoszogok és még mindig a nagyon kíváncsi de kicsit óvatos tekintetemmel kinyitom az ajtót és szinte földbe gyökerezik a lábam.  Csak bambán állok és úgy meredek magam elé, mintha szellemet látnék, muszáj pislognom kettőt meg még egyet de Charlee még mindig ott áll a verandán, az orromba szökik a frissen elhajított cigaretta füstje – ettől kicsit hányingerem támad, de tartom magam.

- Charlee – hebegem és sután megölelem, mert még akkor sem akarok elhinni teljesen, hogy itt van amikor érzem a karjait körülöttem, a haját ahogy az arcomat cirógatja. Még azt sem fogom fel elsőre, hogy rögtön levágja, hogy terhes vagyok. Felemelem az ujjam jelezve, hogy maradjon már csendben, mert egyébként semmit nem fogok fel abból amit karattyol nekem aztán a másik kezemet a szám elé emelem és hagyom, hogy a világ összes érzelme egyszerre öntsön el: elkezdek zokogni. De ez nem az a zokogás amit Rachel McAdamstől láthattunk a Szerelmünk lapjaiban. Ez a zokogás amikor próbálom neki elmondani két levegővétel között, hogy „hát te élsz?” meg „hol voltál?” meg „ilyet többet ne csinálj” és „hiányoztál” mindezt úgy, hogy a könnyeim patakokban folynak az arcomon elkeveredve a taknyommal és a nyálammal is. Szerencsére ott a konyharuha, amibe kifújhatom az orromat – a szokásos halottakat feltámasztó trombitálásommal – majd utána még mindig könnyekkel küszködve én vetem magam Charlee nyakába.
- Gyere be – még mindig hüppögve elengedem és arrébb állok, hogy be tudjon lépni a házba – A cipődet – hüpp – vedd le – hüpp – mert levágom a lábad – hüpp – most – hüpp – takarítottam fel.