Dolgunk végeztével újból a falnak dőlök, egyik lábamat felhúzva támasztom meg magamat, hajamba túrva hagyom, hogy a kielégülés verjen rajtam még egy kis hullámot, mély slukkokkal adózom az oltárja előtt, szívverésemet visszacsitítom, tekintetemmel az aszfaltot bámulom néma szótlansággal. Az illatod belém eszi magát, nyomot hagy a nyálkahártyámon, érzem a nyelvem végén, minden lélegzetvétellel csak egyre mélyebbre és mélyebbre szánt bennem, és tudom, hiába mosom majd, hiába kaparom véresre, ott marad majd végérvényesen. Magamra is tetoválhatnám akár, akkor sem lenne nyilvánvalóbb.
Hiába szívom olyan serényen azt a cigarettát, képtelenség megszabadulni a kókusz és az epres vattacukor tökéletes egyvelegétől, hiába fintorgok, hiába tartom hosszú ideig lent a keserű füstöt, valahogy mindig utat tör magának. Csak felsóhajtok, pillantásom a remegő kezedre siklik aggódva, egy másodpercre fölszalad a szemöldököm, de ahogyan a szemedbe nézek, ahogyan félelem sziszeg felém belőled megbánom. Megbánom, hogy hagytam magamat behódolni, hogy hagytam, hogy idekint és így történjen meg, hogy nyomot hagytam rajtad, érzem a saját szagom megmásíthatatlanságát felőled és gyűlölöm magam érte, először, amióta találkoztunk. Jobban gyűlölködöm emiatt, mint hogy évekkel ezelőtt kórt martam beléd. Beszívom a fogamat, lábam ideges táncot jár a kezed tempójára, és bocsánatot akarok kérni, azt akarom hozzád vágni, hogy felejtsük el, húzzunk a picsába.
Próbálkozom, tényleg kibaszottul próbálkozom, tudod? Haza akarlak kísérni, még kedves is lennék veled, elfecsegnénk valami elcsépelt témáról levezetőnek, kijózanodnánk mire hozzád érünk, gyors öleléssel búcsúznánk el egymástól aztán egy hétig még üzengetnénk egymásnak, én meg szépen lassan lekoptatnálak, fájdalommentesen, kárpótlással. Erre konkrétan kibúvót adsz a kezemben, én meg csak bambán bámullak, nem egészen értem, hogy mi a szar van most, végül meg csak megrántom a vállamat, a kabátom akasztójába beakasztom a mutatóujjam és átvetem a vállamon. A cigit kiemelem a számból, magunk közé hamuzok.
- Jól van akkor. Öhmm... - Bámulok vissza jelzésértékűen a szórakozóhely felé, zavartan megvakarom a fejemet, aztán visszapillantok rád. Ez egy kicsit olyan, mintha te dobnál és kicsit sérti is az önértékelésemet. Na nem mintha nem tudnám, hogy ezernyi hibám van, éppenséggel csak azt hittem, hogy ez velem sosem fog megtörténni.
Megköszörülöm a torkomat, mintha valaki kést húzna végig egy tányéron. - Én még visszamegyek. Megkeresem az öcsémet. - Meg valakit, aki kevésbé akar lepattintani, aki szex után is bájologna, akinek az illatától kevésbé érzem magamat bűnösnek. Gyorsan slukkolok még vagy kettőt, aztán közénk dobom, és csak úgy taposom el, mintha a köztünk történt aktust nyomnám el. - Azért írj ha hazaértél. - Vetem oda még félvárról, közelebb hajolva, hogy búcsúzóul két puszit nyomjak az arcod két felére, de még akkor megállítom a mozdulatot, amikor még hozzád sem értem, csak legyintek és hátat fordítok, hogy úgy húzzak be azon a kibaszott ajtón, mintha te itt se lennél, odabent meg a VIP részlegre forduljak rögtön, két serényen ölelő lány karjára. Úgy mossák el az illatod, mintha álom volnál, egy kibaszott szép, édes álom.

Tudod minden mozdulatod, minden mozzanatod, minden nyögésed és morranásod csak afelé lök, hogy még jobban élvezzem, hogy még jobban élvezzelek, mintha nem lennének következmények. A morgásodra csak morgással válaszolok, a mozdulataid inverze vagyok pontosan, és ha különbözők vagyunk, ha teljesen mások, és soha sem érthetjük meg egymást, abban meg kell egyeznünk, hogy ez így itt és most kibaszott jó, hogy nem lehetne jobb. Ez van a csókjaimban, a finom és kegyetlen harapásokban, egészen oda van vésve, neked csak el kellene olvasnod.
A bőrödre lihegek, a csókjainkba sóhajtok, minden harapásba belenyögök, kijózanít, közben meg még mélyebbre lök a kábulatban. Nem is tudok másra koncentrálni, nem tudnék másra figyelni, a tested az, ami dalol nekem, ami sikítva követeli minden érzékszervem figyelmét, ami hajthatatlanul bolondít egyre mélyebben és mélyebben magába, nincs más lehetőségem hát, mint hagyni neki.
Közelebb bújok, mélyebbre lököm magamat benned, nagyobbat harapok a válladba, hogy egy kicsit több interakciót csaljak ki belőled, hogy felnyögj, vagy ellökj, vagy csinálj bármit, ami elég bizonyosságot ad arról, hogy kell ez neked, hogy kellhetek neked, egy pillanatra is, de a tied lehetek, re meg az enyém, mintha mindketten csak átlagos emberek lennénk, átlagosan normális nő és férfiként lennénk jelen itt, ebben a pillanatban. Ebben a tökéletes pillanatban.
Hagyom, hogy ellökj, lenyomj, bármit csinálj, a combom karcolja az aszfalt, de tudod mit? Ebben a pillanatban rajtad kívül senki nem érdekel. A kezeim rád fognak, élesen markolok bele a melled puha húsába, szorításomat kedveskedő csókok követik, tenyerem a csípődre vándorol, segítő kezet nyújt a tökéletes tempó beállításában, a csípőm bele mozdul, az ajkaimat nyögések feszítik szét türelmetlenül, a tekintetem a tiedet keresi még egy utolsó összeforrásra, mielőtt robbannánk.
Ezerfelé gurulok szét, beleremegek az élvezetbe, belemorranok, gyors csókra invitállak, lihegősen fúrom az arcomat a nyakad vonalába, karjaim szeretetteljesen fonódnak köréd, közel húzlak, magamat meghazudtolva ölellek, szorosan, mintha sosem akarnálak elengedni.
A válladba szuszogok, meggyászolva a tökéletes pillanatot, mielőtt tovább állna. De ahogyan az összes varázslat, ez is megszűnik, valahol tudatosul bennem, hogy fel kellene öltöznünk, hogy egy kibaszott klub mellett vagyunk. Akkor aztán sietősen emellek le magamról, rángatom feljebb az alsónadrágom, dobálom feléd a ruháidat, és a sajátomat is úgy kapkodom magamra, mintha üldöznének, de azért közben rád mosolygok, kevésbé részegen, de annál inkább kielégülten.
- Cigi? - Nyújtom feléd a dobozt. - Hazakísérjelek? - Húzok ki magamnak egy szálat, amit aztán a számba helyezek, izzadságtól nedves hajamat a kezemmel borzolom össze, mintha nem éppen úgy néznék ki amúgy is, mint aki egy forró jelentből mászott ki. - Nem fázol? - Bökök a fejemmel a még mindig túl sokat mutató ruhád felé, aztán csak felsóhajtok, és kibújok a kabátomból, hogy feléd nyújthassam. - Nem baj ha sétálunk? Ki akarok józanodni, míg hazaérek. - El akarlak felejteni, már ha ez valaha is lehetséges lenne.Csak hadd próbáljam meg még egyszer. Ígérem, most utoljára.

Részeg vagyok, majd erre fogom, ha bárki kérdőre vonna. Bedrogoztak, majd ezt hazudom, ha bárki nekem esne. Nem tudtam ki vagy, majd ezt vágom mások fejéhez, ha magyarázkodnom kellene. Ezernyi indokot tudnék felsorolni, ami elfogadható lenne, hogy miért állok így előtted, hogy miért feszülök neked, hogy miért indul ezernyi áramütés-szerű vibráció a testemen, ahogyan egymásnak feszülünk. Végigzongorázik rajtam a tested okozta kisülés, szétráz és kiéget, túl forró vagy, közben meg túl hideg, túl sok ambivalens érzést váltasz ki belőlem. A testem mágnesként vonzódik hozzád, az agyam józanító szavakat kiált. Itt kellene hagyjalak, itt a hideg falnak támaszkodva kipirultan, ágytól édes illattal, kiéhezetten. Itt kellene hagyjalak, hogy a martalócok falhassanak majd fel. Itt kellene hagyjalak, hogy egy másik, hozzád hasonló lány elégíthessen ki. Az ő hajába aztán gátlások nélkül marhatnék, rajta levezethetnék minden dühöt, amit te váltasz ki belőlem. Sírhatna, könyöröghetne, hamis szavakat súghatna. Itt kellene hagyjalak, ezernyi másik láb tárulna szét előttem. Itt kellene, hogy hagyjalak, hogy a mosdóban végelgyengülésig szívhassak kokaint. Itt kellene hagyjalak, csakhogy nem tudlak. Nem tudok ellépni tőled, mert az a buta, egyszerűen működő test átvette az irányítást az agyam helyett. Arra kér, hogy maradjak, ahogyan hozzám nyomulsz, belemerevedek az érzésbe, amit a bőröd súrolása vált ki belőlem. Ezernyi apró tűszúrás, éppen csak a bőr felső rétegét karcolja, még nem fáj, csak majd napok múlva fog, amikor a seb varasodni kezd és viszketni. Le fogom kaparni azokat a sebeket, újra és újra felhasítva a gyógyulni induló hegeket.
Felnyögök, ahogyan a fenekednek nyomódok, beleborzongok, ahogyan az ujjaim a lábad közé siklanak, az ajkaim türelmetlenül csókolnak bele a válladba, tarkód mélységébe, hátad különös ívébe. Hozzád nyomulok, közben pedig panaszosan morranok, lassan szétfeszít a türelmetlen lüktetés. A csípőm önkéntelen mozdul, súrlódásra vágyom, éles behatolásra, türelmetlenül körülölelő forróságra.
Viszonozom a csókodat, vadul szisszenek föl, ahogyan a fogad belém mar, a kezeim élesen löknek a falnak, rád telepszem ahogyan a nadrágomba nyúlsz, felszisszenek fájdalmasan élvezve a szárazságot. Minden mozdulatodra lököm a csípőmet, míg a bőrünk már túl élesen nem dörzsölődik, égető fájdalmat okozva.
Széttép a tekintetem, ahogyan lecsúszik rólad az utolsó ruhadarab. Ajkamra elégedetten őrült mosoly kúszik, alsó ajkamat  a mutató és hüvelykujjam közé fogom. Kibaszott gyönyörű vagy. Ezt akarom mondani, a nyelvem hegyén pihen a dicséret, vissza kell harapnom, mielőtt visszalépnék hozzád. A tenyereim a combjaid alá fognak, hogy határozottan kaphassalak föl, egy magasságba tornázva magunkat. A falnak nyomlak, az alsómat félig tolom csak lejjebb, hogy finomkodás nélkül lökjem magamat egészen beléd, nem törődve fölösleges nedvesítéssel, bárminemű kedveskedéssel. Elégedetten morranok föl, túl elégedetten, túl kellemes vagy, túl ölelő. A tekintetem a tiedet keresi, ezernyi szót akarok mondani, mégsem jön egyetlen egy szó sem, ahogyan a csípőm önkéntelen mozdul. Az ajkaidra hajolok, hogy ritmus vesztett, belefeledkezett csókokat követeljek, néha beléd marjak, néha meg édesgesselek. De tudod nincs ebben semmi szép, nincs ebben semmi meghitt, látszólag pont ugyan olyan, mint azok a menetek, amiket odabent kaptam, de ha tudnád amit én, ha éreznéd azt amit én, akkor biztos lehetnél benne, hogy ezerszer többet jelenthet bárminél.

Egy másodpercreakad csak össze a tekintetünk, s a tiedet arc pirító vágy jellemzi, olyan tüzes, amitől bárki erényöve képes lenne szétolvadva csorogni le, és nekem is csak egy pillanat, amit hagysz, egy pillanat amikor lehetne időm ép ésszel végiggondolni, hogy milyen visszavonhatatlan és megmásíthatatlan folyamatokat indíthat el mindaz, ha most nem állunk le, ha nem löksz el, ha nem húzódom el. De ugyan bébi, lehetne-e igazán nemet mondani, amikor így nézel rám? Amikor a tested olyan készségesen dörgölőzik énhozzám, amikor az ujjaid olyan ütemesen zongoráznak végig a bőrömön és amikor az illatodba is a vágy megmásíthatatlan édessége szökik, mintegy végszóként, utolsó cseppként a pohárba, aranyrögként a kavicsok közé, és csak elveszi az eszemet. Esélyem sincs végiggondolni bármit is, képtelenség gondolkozni, ha közben ennyire készséges vagy, ha egy másodpercre sem tiltakozol, pedig én úgy gondoltam, hogy te lehetsz a józan ész kettőnk közül, és nézd meg most magunkat, bolondok vagyunk a saját udvarunkban.
A farkasom morgással válaszol rád, éhes,vad morgással, a tenyerem közben a két oldalad mentén szalad végig, a bőröd fölött bizseregnek az ujjaim, csókért ég a szám és csak fel akarlak falni türelmetlenül, finomkodás nélkül.
Azért mégis csak óvatosan simogatom le rólad a melltartód pántját, hogy alább hajolva a fogaim becézzenek édes csókot a puha bőrbe, a nyelvem rajzolja végig a melled vonalát, futólag, sietve, éppen csak belekóstolva, s mire feleszmélhetnénk, az ajkam már a tied érinti, követelőzve és akaratosan, kiharcolva több figyelmet, ütemes tempót. Vad lélegzetvételeket hajszol, ütemtelen szívdobogásokat, félrecsúszó érintéseket, egymásba markolásokat, míg nem már túl sokáig feszül köztünk minden, elpattan a húr.
Sietősen lépek egyet hátra, szinte letépem az övcsatomat, combig tolom a farmert, pillantásom a meztelen combod látványába mar, s csak felszisszenek, amikor a hátam a hideg téglának ütődik. Józanító hatással kellene lennie rám, ha rajtad nem segített, rajtam segíthetne, de csak még egyet lök rajtam a szakadék széle felé. Ott állok már, talpélen egyensúlyozva, és hiába nézek vissza, vissza a múltba elhagyott városok felé, odalent mégis csak te vársz rám.
Te adod meg az utolsó lökést, és én csak zuhanni kezdek, mámoros nyögésekkel markolok rá a tarkódra, hogy a hasfalamnál lejjebb és lejjebb nyomjalak, hogy a kínzó lüktetést enyhítsd rajtam, hogy csókokkal tedd semmissé, te mégis megállsz, játszadozva csúszol vissza, hozzám simulsz.
A földön puffanok, az ujjaim óvatosan csúsznak a torkodra, lágy szorításba fogva azt két vad csók között, hogy pördítsek magunkon egyet, hátad helyett a hasad nyomódik a hideg téglafalnak én meg csak hátulról simulok hozzád, a mellkasomból vad morgás szakad ahogyan összesimulunk, egészen a nyakadba marok, fogaim a bőrödön hagynak álszent nyomot, hogy másodpercek múlva elillanjanak.
- Ne játszadozz velem. - Figyelmeztetlek vágytól ismeretlenül rekedt hanggal, tenyerem máris a gerinced mentén simít végig, becsúszik egészen a lábad közé és csak nyögök egyet, olyan forró vagy, türelmetlenül rángatom lejjebb a saját nadrágomat, másik kezem egészen a falhoz présel téged én meg csak hozzád bújok, lehunyt szemmel élvezve ki minden pillanatot ahogyan egyre mélyebbre merülök. Úgy ölelsz körül, mintha sosem akarnál elengedni, én pedig nem lehetek neked elég hálás ezért, karjaim a téglafal és közéd csúsznak, tenyereim lágy simításokkal adnak hálát, így vonlak magamhoz türelmetlen, siettetős tempót diktálva.

Minden ami azelőtt történik, hogy te és én itt állunk kitt, csak elmosódó emlékforszlány. Értelmét és lényegét vesztik a közhelyes beszélgetések, a füst, a zene, még az is lényegtelenné válik, hogy mit mondunk, vagy éppen mit nem mondunk ki, hiszen csak ez számít, nem igaz? Hogy te és én úgy bámulunk egymásra az előtt a csók előtt, mintha más nem is létezhetne rajtunk kívül. Mintha feledhető lenne mások édes érintése, mintha ezzel legalább a világot válthatnák meg, csak hát tudod én sosem voltam az a világmegváltó típus, nem most fogom elkezdeni. Úgyhogy számít-e egyáltalán, hogy így nézel rám, és számít-e az, hogy én hogy bámullak téged? Hogy a vérem egészen felpezsdül a pillantásod alatt, hogy minden testrészem nyüszít, hogy érjek hozzád, hogy érints meg, hogy hidaljuk át a távolságot, hogy lépjük át a kiszabott határokat.
Könnyű megtenni, ezerszer könnyebb téged megcsókolni, mint távol maradni tőled, Ezerszer könnyebb, és ezerszer izgatóbb ahogy a szánk vad táncba keveredik, ahogyan hozzám simulsz én meg tehozzád.
Rád nevetek, ahogyan visszaismétled a szavaimat, mielőtt visszahajolnék hozzád, és lassan gyorsuló csókba vonnálak, amitől a szívverésem megugrik, és egyszerre már el sem tudom dönteni, hogy te teszed-e ezt velem, vagy a drogtól válik minden ennyire kínzóan lustává.
A falnak présellek, tenyereim az arcod két szélére fognak rá, úgy tartalak közelebb, úgy szabályozlak be, el ne húzódj, ki ne fordulj, véget ne vess ennek, mert akkor ki tudja mi történne.
Mintha gombbal kapcsoltak volna be, a testemen olyan végeláthatatlan folyamatok veszik kezdetét, amiket majd csak te enyhíthetsz, amin nem segíthet majd egy ilyen forró csókcsata, amihez sokkal több és sokkal izgalmasabb dolog kell.
Ráfogok a combodra, amivel magadhoz vonsz, belemarkolok a bőrödbe, onnan simítom föl a kezemet egészen a felsődig, s csak akkor húzódom el tőled, amikor  a kabátomat simogatnád le rólam, rá segítek, hogy gyorsabban szabaduljunk meg az anyagtól, a földre dobom, hogy aztán a te felsődet is feltúrhassam, türelmetlenkedve, hogy mikor tűnik már el végre, hogy aztán végigmérhesselek. Az ajkamat nyalom meg, mielőtt visszabámulnék rád, kibaszott gyönyörűnek tartalak ahogyan a szád csókoktól duzzadt meg, az arcod meg kipirult és a koszos Hold fénye szégyenlős rivaldafényt vetít csak rád, szinte félhomályba burkolva.
- Azt hittem nem a méret a lényeg. - Mosolyodom el éhesen, mielőtt közelebb préselném magamat hozzád, hogy a meztelen hasunk és mellkasunk egymásnak feszülhessen. A bőröd olyan forró, hogy szinte ketté éget, de ez a forróság olyannyira jó, hogy csak ezernyi rezgést küld szét a testemben, amik aztán mind egy ponton egyesülnek.
Neked feszítem az ágyékomat, enyhülésért könyörög. Egészen a nyakadhoz hajolok, hogy lágyan karcoló harapásokkal borítsam be, egészen a kulcscsontodig. Tenyereim máris a melltartód pántját simogatják le, elhúzódva hajolok le egy egy elharapódzó csókért, de túl türelmetlen vagyok, hogy hosszan csodáljalak, lágy csókokkal becézzelek, hozzád préselem magamat, a derekadra markolok, kicsit szidlak magamban, amiért nem szoknyában van, de közben végérvényesen oda vagyok érted.
A tenyerem egészen a fenekedbe mar, türelmetlenül lépek egyet hátra, hogy a saját övemet oldjam ki, siettető pillantással meg téged is arra ösztönözzelek, hogy tovább vetkőzz.

Felnevetek, de nem olyan erőltetett módon, ahogyan a részegek szoktak, hanem olyan igazi nevetéssel, még a szemem is mosolyog, pedig arra vagyok a legbüszkébb, hogy tudok úgy nevetni, hogy közben a szememmel meg akarlak ölni, de, mint említettem, ez nem az a fajta nevetés, hanem olyan igazi jól szórakozós fajta, amitől a világ egy kicsit jobb helynek számít. - Vigyázz mit kérsz, mert egész válogatásom van, amivel le tudlak hengerelni. - Lehet, hogy ez a pillanat lehetne, amikor megpróbálok rájönni arra a rejtélyre, hogy a nőket miért vonzzák a bunkó pasik, és kikísérletezni rajtad, hogy akkor készségesebb leszel-e vagy sem, mert már ugyan elég régóta végzem ezt a kutatást a témával kapcsolatban, és majdhogynem expertnek számítok, azért még van egy-két felfedezetlen terület, de egyszerűen nem tudom megtenni, mert csillog valami a szemedben, ami egyszerűen megállásra késztet, és arra kényszerít, hogy a nevetésem végül mosollyá csituljon. Mosollyá, érted? Nem szoktam mosolyogni, már vagy négy éve nem, vagyis nem így, nem ilyen kontextusban, erre te ezt csinálod velem, és ettől konkrétan zavarba jövök, le is kell sütnöm a pillantásom. Miért csinálod ezt velem? Hogyan csinálod?
A szemöldököm a magasba szalad, kicsit pánikolósan, meg nagyon-nagyon csúnyán nézek rád, amit persze enyhít az, hogy ilyen nagyon közel vagyunk egymáshoz, de azért ott a dorgálás a pillantásomban. - Charlee ne viccelj ilyenekkel, mert ha most ettől a szartól megáll a szíved, akkor mit csinálok veled? Neked teljesen elmentek otthonról? Minek vetted be?- Dühösen rázom meg a fejemet, meg elégedetlenül sóhajtok föl, hitetlenkedve rázom a fejemet feléd. - A cukros emberek sem esznek tonna számra cukrot, ahogyan a hiperaktív emberek sem vesznek be dolgokat amiktől még jobban fel fognak pörögni. - A legnagyobb baj az, hogy egyrészt az alkohol és a már bevett drogok miatt ez az egész nem hangzik olyan dühösnek, mint amilyen dühöt érzek a felelőtlenségeddel kapcsolatban, kettő, meg hát igazából ennek az egésznek elveszi az élét az, ahogyan itt hozzám simulsz, vagy én simulok hozzád, megállapíthatatlan. Szóval csak felsóhajtok és megsimogatom a hajadat, olyan lágyan és finoman, hogy neked is legalább olyan jól essen, mint ahogy én szeretem ha a hajamat birizgálják, és elfog egy furcsa érzés, amitől csak meg akarlak kérni arra, hogy piszkáld már egy kicsit, de amilyen gyorsan eljön ez az érzés, én olyan gyorsan és ütemesen űzöm is el.
Részeg vagyok, ez a baj. Ezért gondolok ilyenekre.
Felnevetek és csak kihívóan vonom föl a szemöldökömet, az én vágyaim már ezer éve felébredtek, pedig ha tudnád, hogy mik történtek a VIP szektorban, akkor tuti azt hinnéd, hogy ez már nem is lehetséges. Pedig de. Veled bármi menne, túl vonzó vagy, olyan helyeken bizsergek tőled, amikről nem is tudtam, hogy léteznek, és olyan közel vagy, hogy csak egyszerűen oda kellene hajolnom, hogy megcsókoljalak, hogy megnézhessük mi sül ki ebből az egészből, te pedig közben csak öntöd és öntöd az olajra a tüzet, ami engem nem csak persze, hanem éget. Miért mondasz nekem ilyeneket? Egy ponton túl már nem is tudom visszafogni magamat, csak a kezedre fogok, és húzlak is magammal kifele, ütemes léptekkel, meg egy kicsit eszelősen, hogy odakint a hideg éjszakából mélyet szippantsak.
Le kell higgadnom. Muszáj lehiggadnom, csak miként is lenne ez lehetséges, ha te így a mellkasomnak ütközöl, és úgy csúszik le a tekinteted a számra, hogy szinte követeli, hogy csókoljalak meg.
- Jézusom, fogd már be. - Rázom meg a fejemet nevetve, még csak arra sincsen figyelmem, hogy óvatosan nyúljak hozzád, a tenyerem máris a hajadba túr a tarkódnál, kicsit rá is markolok a tincseidre, hogy úgy rántsalak közelebb finomkodás nélkül.
Megkönnyebbülés. Ahogyan az ajkunk egymáshoz ér, a tied nagyon puha és nagyon jóízű, de én nem tudok óvatos lenni, csak erőszakosan és hevesen csókollak, mintha ezer éve erre vártam volna. De hiába várom tőle az enyhülést, hiába várom, hogy a felrobbanni készülő vágyakat lecsitítsa, csak még jobban tüzeli. Rezgéseket küld a testem minden pontjára, amik aztán feszülten várnak a tested válaszára. Vadul emelkedő mellkassal húzódom csak el, a tekintetem a tiedet keresi vadul, tüzesen, vágytól égve, túl komolyan, de közben meg túl komolytalanul. Félmosolyra húzom a számat, vadászokra jellemző pillantással, akik csak arra várnak, hogy az áldozat rebben-e. - Mi van azzal, hogy nem kapunk folytatást, csak befejezést? - Hajolok újból közelebb, hogy jóval finomabb lehessek veled, hogy a szánk egészen összebarátkozva mozdulhasson egymáson, egyező ritmusban, mégis teljesen máshogy, aztán persze én pillanatok alatt vesztem el a kontrollt, a kezeim az arcod két oldalát fogják, hogy el se húzódhass, egészen arra kényszerítve, hogy a tested az enyémmel mozduljon, hogy tolhassalak hátra felé, amíg az illatoddal együtt a vizes tégla szaga is az orromba kúszik. Egészen odaprésellek, a testem minden négyzet-centiméterével nyomlak, de így sem tudsz elég közel kerülni. Túl sok réteg ruha választ el minket egymástól.

- Ez akkor valami fétis nálad? Ezentúl idegesítő picsának nevezzelek és akkor majd attól beindulsz, vagy mi? - Gúnyolódós mosolyra húzom az ajkaimat, mintha már ez az egész helyzet is borzalmasan mulattatna, pedig nekem aztán elhiheted, semmi vicces nincsen ebben az egészben. Inkább csak olyan otromba disznóságnak hangzik az egész, ami egy ilyen helyen, ilyen állapotban is pofont érdemelhetne, de visszacsitítom a belőlem kitörni készülő bunkóság folyamot, csak mosolygok rád, mintha nem történt volna semmi, mintha nem kóstolgatnálak egyfolytában, mitnha nem az érdekelne, hogy hol vannak a határaid, és meddig lehet elfeszíteni őket. Jól értek egyébként hozzá, mások idegein gyönyörű kötéltáncot lejteni, kibillenteni a zsinórt, megbontani az egyensúlyt, hogy bele lehessen bukni, rettegni a zuhanástól, aztán nevetve pördülni vissza az egyensúlyomat megtalálva.
Felsóhajtok, mintha gyermek lennél, akinek már ezerszer mondtam el ugyan azt a mesét, pillantásomba dorgáló játékosság szökik és csak ciccegve rázom meg a fejemet. - Hát nem mondták még neked, hogy ne vegyél be olyan bogyókat, aminek nem tudod milyen hatásai lesznek? - Mélyet sóhajtok, rosszabb vagy, mint a húgaim, amikor először ittak túl sok alkoholt, és jobban is féltenélek, ha nem tudnám, hogy tőlem kaptad, hogy legrosszabb esetben is csak beájulsz és behánysz tőle, mint az egyik haverom, aki a fűtől úgy érezte, hogy folyton pörgő körhintán van, és egész éjjel a vécékagylót ölelte szeretetteljesen. - Egyébként olyan vadul fog dobogni a szíved, mintha bármikor felrobbanhatna, képtelen leszel lefeküdni, mert abban a pillanatban ahogy le szeretnél nyugodni, felpörget majd, beleőrülnél, ha nem történne semmi izgalmas. - Én emlékszem az első esetre, amikor beszedtem egy-két tudatmódosító szert. A kocsiból sem bírtam kiszállni, közben pedig minden olyan fényes és élénk volt, gyönyörű de borzalmasan félelmetes, a hátamon fölállt tőle a szőr, és ahogyan ott mozdulatlanul feküdtem az olcsó Vokswagen hátsó ülésén, bennem a farkas vonyítva szaladt, ugyan azokat a köröket futotta, könyörgött a felszabadulásért. A szívem ismeretlen dallamot vert a bordakosár alatt, kiakart szabadulni, meg akart szabadulni, szárnyát visszakapott madárként püfölte a húst, éreztem minden egyes szívdobbanást, mintha emberkéz pumpálta volna benne a vért. Csodás volt, orgazmussal felérő, mégis rettentő. Persze te most nem kemény drogot kaptál tőlem, csupán valami sokkal lazábbat, valamit ami megdob egy kicsit, ami megold, amitől nem lesznek lehetetlenek, amitől telhetetlenné válsz és kíváncsivá. - Aztán majd mindez csillapodik, és a világ egyszerre feltárul előtted. Csodaszínű szappanbuborékká változik, amibe bele akarnál csak kerülni. Dallamos, színes, fényes hely lesz, kicsit megdobja az érzékeid, ráerősít a vágyaidra, ilyesmik.. - Mosolyodom el sandán, kacsintva, mintha üzennék, rejtett címről persze, bélyegtelen levelet föladva, amit nem is a postás, hanem én hoztam el neked, titokban, a sötétben, szagtalanul, nyomtalanul illesztve a postaládádba.
-Akkor minek vagy itt? - kérdezek vissza vállamat megrándítva. Ha nem élvezted, miért nem mentél csak úgy haza? S ha meg hazudsz, miért teszel föl buta kérdéseket? Nem tudok rád haragudni, ezért legalábbis nem, átkarolom a nyakadat, nevetve húzlak közelebb, hogy puszit nyomhassak a halántékodra, önkéntelen mozdulat. A kezem persze lecsúszik a válladról, de közel maradsz, folytonos mágnes vonz minket közelebb egymáshoz, ettől ez a rezgés, ettől ez a forró hangulat. Ettől válik nehézzé a légzésem ahogyan a combunk egymásnak feszül, ahogy az ajkunk lágyan cirógatódik össze, és bár csak lenne benned annyi, hogy ellöksz, hogy eltaszítasz, mielőtt ez az örvénylő, feneketlen mélység mindkettőnket egyszerre rántana a nyugodt, tiszta, mély vízbe.
- És te ezt bánod? Hogy nem leszek soha jó fiú?- Nehezen lélegzem, nehezen formálom a szavakat így ilyen közelről, ilyen részegen, ennyire beállva. Megőrjít a tudat, hogy az enyém lehetnél, hogy összesimulhatnánk, hogy egymásba feledkezhetnénk, te mégis ezerszer gyorsabban, ezerszer izgatottabban csacsogsz, én közben pedig magam előtt máris hamis képeket látok, félmeztelen testedből csak az oldalad ívét tudnám felidézni, azt ahogyan az ágyamon feküdtél, ahogyan az ujjaim ott zongoráztak rajtad.
Elmosolyodok. Hát perszer, hogy a cigizésre gondolsz, nekem meg ettől a gondolattól nevetnem kell. - Jól van akkor.. - Rázom meg a fejemet nevetősen, mintha a saját gondolataim rólad ezzel messze űzhetném el, csakhogy túl közel vagy, túlságosan is közel, a kezeim önkénytelenül fognak rá a csípődre, koordinálatlanul húznak még közelebb, hogy egy ponton még inkább összefeszülhessünk. -Miért akarod? - Pillantok le rád, ezernyi ígérettel a szememben, ezernyi kínálattal, de mind között is jól megfogható vággyal. A tenyerem felzongorázik a gerinced mentén, szép, kedves mozdulatokkal simít végig a hajadon. -Ne is válaszolj. - Úgy simogatom a hajadat, mintha éppen arra készülnél, hogy azt mondd szakítani akarsz velem, én pedig ettől leginkább csak megkímélnélek. - Gyere. - Mosolyogva húzódom hátrább, egyenesen fizikai fájdalommal, csak a kezedre fogok rá, az ujjainkat kulcsolom össze, rád kacsintok, az ajkamat nyalom és máris húzlak magammal, hiszen olyan hosszú még ez az este.

Csak belemosolygok a nyakadba, valamiféle néma ígéretként, amit majd percek múlva szemrebbenés nélkül szegek majd meg. A jó kedvem valahol négy évvel ezelőtt ott maradt veled azon a táncparketten, és azóta is igen nehezen talál csak vissza hozzám, mintha nem lenne már maradása a közelemben. Csak néha kapom vissza, ilyen pillanatokban, amikor az agyam nem képes teljesen logikus gondolatokat szőni egymás mögé, csak beleragad abba a hálóba, amit valamilyen pók szőtt a falon. Kár lenne neked hazudnom, pedig valószínűleg egész hitelesen tudnám megígérni, hogy többször lesz majd jókedvem. Két nyakcsók között a bőrödbe moroghatnám, és belőled ez elővonzhatna valamilyen édes remegést, amitől aztán én is elhinném, hogy menni fog, csakhogy másnap akkor már nem csak te csalódnál, engem is földhöz vágna a saját magam által elferdített valóság epe íze.
Inkább csak az orrommal csiklandozom meg a nyaki vénád tökéletes vonalát, belemosolygok a nyakadba, mintha ez itt örökké lehetne, mintha azt feltételezhetnénk, hogy te és én majd találkozunk még ez után az este után. De ugyan, szerinted fogok-e egyáltalán emlékezni a veled töltött percek forró hangulatára? Eszembe jutsz-e majd holnap, amikor majd kínzó fejfájástól nyögve botorkálok a fürdőszobába, hogy visszahányjak minden hazug szót, ami az este elhagyta a számat. Nem lehetsz ilyen naiv.
[b]- Az idegesítő picsa talán találóbb lenne? – [/i] Kérdezek vissza részeg nevetések közé burkolt józansággal, a pulton támaszkodva, merészen végig mérve téged. Egy pillantással le tudnálak vetkőztetni, túl sokat sejtető a felsőd, ettől pedig a mellkasomba kitörni készülő morgás feszül, amit csak olyan nagyon nehezen nyelek vissza, hogy fintorba rándul a szám tőle. Ösztönösen birtokolnálak, ösztönösen morognálak le, amiért megint csak olyan akarsz lenni, mint mindenki más, a szemem is összeszűkül, ahogyan a fojtó pillantásom egy percnyi néma csenddé változik az erényedért.
Felkuncogok, ahogyan a fogaid az ujjamba marnak, a tekintetem magasra szökik, kíváncsiskodva, mintha a mozdulatod mögé mást is lehetne képzelni, s az enyhe áthallás már ott ül a nyelvem hegyén, hogy dorgálóan játszó éllel figyelmeztesselek, ne fogazz. De téged ez valószínűleg fele ennyire sem szórakoztatna, mint engem, így csak a tabletta után küldött égető szesszel nyelem vissza a kikívánkozó mondatokat.
Megrántom a vállamat, mielőtt az italomról újra a szemedbe pillanthatnék. - Hidd el, hogy nem akarod, hogy mindez otthon érjen. – Ravasz mosollyal pillantok a magunk közé terülő ér hívogató ölébe, ahogyan közelebb lépsz. - Nem is tudom, fél óra, húsz perc. – Az ajkaimat éhesen nyalom meg, a tekintetem a szádra csúszik. - Ez egy buli Charlee, és te mégis úgy feszengtél, mintha nem is élveznéd. – Nem mondom ki, de a tenyerem máris a csípődre csúszik, ahogyan a combod az enyémnek simul, belesajdulok, hogy még csak nem is ránthatlak máris magamhoz. - Egyébként nem gyűjtök strigulákat. – Vigyorodom el, ahogyan az ajkamhoz érsz, őrülten kínzó vágy telepszik meg valahol a combom és az alhasam között, lassan kibontakozó, ámde alattomosan megülő lüktetéssel. Felsóhajtok csupán, közelebb hajolva érzem ahogyan a belőled kiáramló levegő végig szánkózik a bőrömön, lágy libabőr bontakozik ki belőle. Ha egy másodperccel is közelebb hajolhatnék, az ajkunk máris összeérhetne, ha két másodperccel közelebb, egyenesen csókba fulladhatna a beszélgetésünk. de én csak elmosolyodok, ilyen közelről látom az arccsontodon megülő színes kis csillámokat ezer felé nevetni.
- Nem, nem Charlee… neked kell akarnod, én jó fiú vagyok egy estére, nem emlékszel? – Az ajkam éppen csak a tiédet súrolja kínzó élességgel hasítva bele a testembe, ahogyan feléd súgok. Csiklandós érzés bontakozik ki a szám szélén, megszédít, és megrészegít, mégis csak nevetve húzódom hátrább, mintha tökéletesen játszhatnám ezt a játékot. - És mit csinálnak a jó gyerekek egy ilyen helyen? – A szemöldököm kihívóan csúszik a homlokomon feljebb, ezernyi kívánatos lehetőséget kínálva neked, ezernyi elsuttogott titkos helyet, ahol aztán könnyűszerrel eshetnénk egymásnak.

Huncut mosolyt fest rám az ellenségeskedésed, egészen bevonz, izgalmas játékokat kínál, visszautasíthatatlan téttel, nekem pedig nincs sok választásom, minthogy beszálljak a játékba, legalább egy all in értékű téttel. Ha nem itt lennénk, ha nem ilyen helyzetben, ha a sok évvel ezelőtti éjszaka ma lenne, akkor már rég veszítettél volna, olyan könnyedén tudnálak az ujjam köré csavarni, mint amilyen hamar váltál tőlem borzalmasan idegessé.
A testünk pontosan tudja mit kell tennie, helyettünk gondolkozik. Az én agyam már amúgy is régen elköltözött a fejemből egészen máshova, csak néha mászik oda vissza, hogy egy kis gondolkodást erőltessen ki magából, de nekem elhiheted bébi, ez nem az a pillanat, amikor bármelyikünknek is gondolkoznia kellene.
Tökéletesek lehetnénk, a testünk egymásnak simul, és egy pillanatra megáll körülöttünk a világ, csak mi mozgunk a latin zene feszültségkeltő ritmusára, csak rád és rám szűkül össze a világ, ahogyan felém hozza a friss kókusz illatod a bőröd mozgása, még a szememet is le kell hunynom, hogy ne kapjon el újra az őrület, ami annyi évvel ezelőtt rám ugrott. Lesből támadt és te adtál neki parancsot.
Szórakoztató, nem gondolod? Hogy engem hibáztatsz, hogy olyan hevesen estél nekem, aztán pedig olyan könnyedén merészkedtél egészen az ágyam széléig, ahol aztán hanyag módon ott hagytad egy darabod, hogy engem menekülésre késztess.
- Hát, most elég jó kedvem van. - Búgom a zene ritmusától teljesen eltérő ütembe, kipocskondiázva a forró lüktetést a hangszórók felől, lehűtve a saját forró kedélyemet.
A légzésem akaratlanul is a csípőd mozgásához igazodik, és ezen a ponton már nem érzek semmit rajtad kívül, elszédítesz, éppen csak meg tudok kapaszkodni a villódzó fényekben, mielőtt alábuknék a feneketlen mélység felé.
Túl kihívóan viselkedsz, az ajkaim egészen a nyakadhoz tapadnak, lecsókolják onnan a parfümöd keserű ízét, mielőtt elhúzódnék, vágytól fűtött tekintettel emelem a tekintetem a velünk szemben lévő lányra, talán ott lehetett a fönti kanapén, nem tudnám már megállapítani. Rajtad kívül itt mindenki olyan egyforma, egyforma illat, egyforma hajszín, egyformán rövid nadrágok, egyformán forró pillantások. Csak te vagy igazán élő, a hely szíveként lüktetsz a kezem alatt, és ha arról lenne szó, én évekig tudnék itt maradni veled így, ebben a tökéletes pillanatnak látszódó hazugságba zárva, az irigy tekintetek savanyú éle alatt. - Cssss, csak élvezd a pillanatot. - Még egy másodpercre, ahogyan egymásnak feszülünk, ahogyan a bennem élő farkas jótékony morgással adja tudtodra elégedettségét, ahogyan a fény megkarcolja a bőrünket, ahogyan a zene körbeölel, ahogyan a fülledt levegő páraként ránk száll, amíg már a bőröm megnedvesedik a forróságtól.
Túl hamar lesz vége, vagy az is lehet, hogy túl későn, pórázon vezetett kutyaként követlek pár lépés távlatából, félig bizonytalan mozdulatokkal, hogy aztán a pultra támaszkodhassak fél kézzel és forró, sosem lankadó figyelemmel kövessem minden mozdulatodat.
- Kösz bébi. - Kulcsolom az ujjaimat a pohárra, vészesen ügyelve, hogy az ujjaim a kezedre is egy másodpercre ráfogjanak, forró, ezernyi kisülést okozva bennem. Magam elé húzom a poharat, a pultra helyezem, hogy addig is a másik kezemmel a farzsebemből egy apró tablettát húzhassak elő. Gyönyörű kék, észveszejtően pasztel. A testvérei már bennem zubognak én mégis rád kacsintok mielőtt elharapnám valahol majdnem ketté a kis bogyót és kínzóan kihívó tekintettel folyadék nélkül gyűrném le. - Gyerünk Charlee, ez majd eléggé ellazít. - A szád felé tolom az ujjaimat, azt remélve, hogy a nyelved nyújtod majd érte.

Dülöngélve , összeakadó szemekkel nézek csak rád, az egyik szemöldököm a magasba is szalad, nem feltétlenül értem, hogy ezen a ponton most mi bajod is van, amiért így összefont karokkal kell velem szemben állnod. A tekintetem persze az arcodról a felsődre csúszik, az arckifejezésem pedig egyfajta más értetlenséget mutat feléd, és ha józanabb lennék biztosan megkérdezném, hogy mi van rajtad, de se nem vagyok józan se nem tartozol nekem semmilyen magyarázattal, úgyhogy inkább csak megrántom a vállamat, miután ezt teljesen sikerül tisztáznom magamban magammal. Persze azért elhúzom a számat, rettentően hajazol azokra a lányokra, akikkel az előbb odafent enyelegtünk, keveset takaró cucc és émelyítő parfüm ölel körül, igazi hívogató szó az olyanoknak, mint én. Mintha csak kiragasztottad volna magadra, hogy össze akarsz feküdni valakivel, tök mindegy, hogy kivel, csak az a valaki elég erősen markoljon a hajadba ahhoz, hogy a fájdalom visszarántson az életbe.
- Nem hazudok. - Tárom szét a karjaimat hamisan mosolyogva, miközben a tekintetem a melleidről visszakapaszkodik a szemeidhez. Figyelmen kívül hagyok mindent, amit ott látok, nem olvasok ki belőle semmilyen szomorú érzelmet, semmit nem képzelek oda, ahhoz túl beszámíthatatlan vagyok. - Egyébként nem tudom mit vártál. - A kényelmetlen hangnemet valamennyire enyhíti a mosoly a szám szélén, meg az hogy megrántom a vállamat, és a tenyereimet bedugom a farzsebembe. Te látszólag feleannyira sem vagy elázva, mint én, és valamiért úgy érzem, hogy ez lehet minden bajunk kulcsa, és én csak tényleg szeretném felajánlani neked, hogy a farzsebemben lévő ekin osztozzunk meg ketten, mint két jól nevelt farkaskölyök, de valahogyan abból ahogyan itt állsz, ebből az ellenségeskedő, magadat védő pozícióból úgy érzem, hogy nem értékelnéd eléggé minden próbálkozásomat.
Csak összepréselem az ajkaimat, ahogyan küldesz. Azt hiszem én lennék a legboldogabb, ha most haza tudnék menni, ha le tudnék lépni anélkül, hogy egy kicsit közelebb akarjak kerülni hozzád, csakhogy ez szinte lehetetlen. Ezért is lépek közelebb, ezért is nyúlok feléd, ezért is kérlek.
- Beismerem, hogy fasz voltam aznap, de nem éppen jó kedvemben kaptál el. - Forgatom meg a szemeimet, mielőtt a mozdulataidra nem kezdenék el fókuszálni, és mielőtt a világ be nem szűkölne rád és rám. A zenén kívül és rajtad kívül minden más úgy mosódik el, mint egy rosszul fókuszált kép. - Jó fiú leszek ígérem. - Súgom sokkal rekedtebben, mint ezelőtt, és valahogyan veled egy ritmusban kezdek el mozogni, hogy tökéletesen összeillő darabok lehessünk ebben a hatalmas puzzleban. A kezeim azért elég óvatosan, akár a kora reggeli harmat, simítanak végig a karjaidon, a derekad vonalán, és mielőtt számodra kéretlen terepre fordulhatnának, inkább visszafordulnak.
A tekintetem azért minden pillanatban elég éhesen fal föl téged, levetkőztet, és csak másodpercekbe telik, hogy megfordítsalak, úgy simuljak hozzád. - Ne feszülj be, ez csak egy tánc. - Súgom tőled részegen a füledbe, a tenyereimet meg egészen a csípődre feszítem egy másodpercre, hogy aztán eltávolodva megpörgethesselek, hogy újból szemtől szemben szemezhessünk egymással. - Sajnálom a múltkorit. - Állok meg hirtelen kiszámíthatatlansággal a mozgó tömegben, alkoholpárában fürödve, de egészen őszinte tekintettel. - Nem kellett volna olyan parasztnak lennem veled. Nem érdemelted meg. -

Ellenkezés illatod van, és néma gyűlölet, amit más esetben már messziről kiszimatoltam volna, de most, ilyen állapotban, csak így a nyakadba veszve érzem igazán a keserű mellékízt. - De most mégsem lehet ugyan az a vége, mint múltkor, nem igaz? - Meg-megakadó szófoszlányok törnek utat egészen a bőrödbe, a fogaim már készen állnának, hogy megmarjanak, csak most lágyabban, kedvesebb éllel, izgató hegyvonulatokat rajzolva, csakhogy te idő előtt húzódsz el, én meg csak ingatagon állok ott a hiányodban, tekintetem alig tud rád fókuszálni, pedig itt állsz előttem, megtöröd a testek hullámzását, szirt vagy az emberek tengerében.
- Pedig én rólad álmodtam. - Suttogásra csitított hanggal vallom csak be neked, arcom lágyan rándul egyet, valami mosoly félét villantana feléd. - Közben meg alkoholban és nőkben fürödtem. - Kuncogok föl egészen dülöngélve. - Csak nem féltékeny vagy? - Kihívó, részeg mosoly terül el az arcomon, betölti az ott lévő teret. Lassan rázom meg a fejemet, tüntetőleg, minden forogni kezd velem, a hajszálaim verdesik a homlokomat.
- Nem mehetek el. - Nem, nem, nem. Ezt üvölti az egész testtartásom, ahogyan összefonom a mellkasom előtt a karjaimat. - Nélküled legalábbis nem. - Érces mozdulattal nyúlok feléd, de végül nem érintelek meg, csak az aurád vonalát rajzolom köréd.
- Honnan tudjam, hogy nem harapnak majd meg? - Viccet csinálok a múltunkból, mintha lenne hozzá jogom, hogy megbolygassam.
- Különben is tartozol nekem egy estével, egy tánccal és egy folytatással. - A kezemet úriembereket megszégyenítő határozottsággal mozdítom feléd, a spanyol zene latinos ütemére máris megmozdítom a testem, tökéletes ütemben, hogy bemutassam képes vagyok még koordinálnia  részeg gondolataimat. Engesztelően lépek is egyet közelebb.
- Megígérem, hogy jó fiú leszek. Mit szólsz? - Haptákba vágom magamat, megcsúszva, ittasan, hatalmas vigyorral a haragodat messze söpörve. - Vagy akkor most egyedül kell táncolnom? - A nők illata elmossa ennek a mondatnak az élét, hiszen mindketten tudjuk, hogy nem könyörögnék még sokáig neked, ha nem adnád meg magadat.
- Vagy jobb szeretnél lelépni? - Az ajkamat a sok alkohol szárazságától nyalom meg türelmetlenül, s kitágult pupilláimmal úgy nézek rád, mintha a világot ide tudnám helyezni a lábad elé, neked semmi más dolgod nincs, csak elhinni.

Én már éjfélre totálisan szétcsapom magamat. A kokain, amit titokban szívunk föl Bartieval még az elején, mostanra kibontotta jótékony szárnyait már, és a szórakozóhely egyszerűen átváltozik valami izgő-mozgó basszust árasztó gömbbé, ahol a fények néha elvakítanak, és a hozzám simuló testek közül egynek a gazdáját sem tudnám megnevezni. Ismeretlen lányok nyomulnak oda hozzám, ismeretlen lányokhoz nyomulok én hozzá, a zene mozgat, a kokain tovább rezegtet, és a végére, már valami flancos VIP flancos foteljében fekszem, napszemüveggel a fejem tetején, szétcsúszva, üvegpohárral a kezemben, bámulva az odafönt táncoló fényeket.
Nem igazán tudnám már megmondani, hogy mi történik velem. Valaki az övemért nyúl, valaki meg csak húz fölfelé. Idegen lányok ízét érzem a számon, a szagukat nyomjelként hagyják rajtam, én meg csak hagyom hogy árként sodorjanak el, hogy elmossák a te illatú ágyam emlékét, hogy a flancos fotelben flancosan oda nem illő dolgok történjenek, amire csak félig tudok visszaemlékezni. Félig kaptam a lányok hajába, félig hagytam, hogy irányítsanak, élesen nyögjenek, harapjanak és úgy tegyenek, mintha nem mind egy szétcsúszott állapotban lennénk, mintha én közben nem rád gondolnék.
Percekkel utána csak fekszem, bámulom a fölöttem táncoló fényeket parfüm és női orgazmus illatban fürdőzve, magányosan vadul zúgó érzelmekkel, elégedetlenséggel, türelmetlenül.
A kezemben összetörik a pohár, és nekem nincs másra szükségem, csak hogy lelépjek innen.
Kimászok a szorosan ölelő karok tengeréből, lebotorkálok a földszintre, és le akarok lépni. Az öcsémet is gond nélkül hagynám itt, ha nem érezném meg az illatod egy elfúló fordulat közepette. Farkas ösztönöm rögtön a nyomodba ered, egy oszlopnak támaszkodva - és ezen a ponton ki kell kötnöm azt hiszem, hogy mindenképp az oszlopnak volt szüksége rám, és nem nekem őrá - figyellek a táncparketten. Vadászok ösztönössége kúszik a bőröm alá, elkapnak azok a bizonyos emlékek évekkel ezelőttről, és mire föleszmélek már ott állok mögötted, hogy az idegen kezeket erőszakos éllel söpörjem le rólad. Vad morgás szakad ki belőlem, figyelmeztetően, neki szánva, jelezve, hogy bármikor szétkaphatom, hogy még ebben az állapotban is tudok nagyot harapni.
- Nocsak, nocsak. Ismerős mozdulatok. - Az elfogyasztott alkohol mennyiségtől megakad a nyelvem, mégis úgy simulok hozzád, mintha máshoz nem is igen passzolhatnék. A tenyerem egészen a csípődre kúszik, úgy szorítalak magamhoz, a fejemet a nyakadba fúrom, és te jó ég, végigbizsereg az egész testemen a zene, dübörög az ereimben, felzaklat, ahogyan felzaklatsz te is. Koordinálatlan mozgások közepette a nyakadba morranok. - Azt ígérted soha többé nem látjuk egymást. Akkor most álmodom? Csak úgy bújok hozzád, lágyan, kedvemre való mozdulatokkal a zene ritmusával szinte teljesen megegyezően. Azt akarom, hogy tüntesd el mindenki más illatát rólam, hogy beboríts, hogy többé ne érezhessek mást csak vattacukor és kókusz illatot.