szerepkör

Ha valaki valaha találkozott olyan csodálatos lánnyal, mint én, akkor az tudhatja milyen az, mikor azért titkolsz el valamit a másik elől, hogy megvédd. Nos én egy ilyen helyzetben lebegek jelenleg. Mindennél jobban szeretném megosztani Tessa-val, hogy vámpír vagyok, de annyira rettegek, hogy ebből baja származhatna. Tudom nagyon jól, hogy farkas, bár erről Ő mit sem sejt, de én tudom a titkát. Éppen ezért esik olyan rosszul, hogy nem mondhatom el neki a sajátomét, nem érzem fairnek. De nem csak attól tartok ám, hogy bajba kerülhet, hanem attól is, hogy megutálna, vagy még talán rám is támadna. Hiszen köztudott, hogy a vérfarkasok és a vámpírok nem jönnek ki jól egymással. Mégis annyira szeretném megosztani vele, mert úgy érzem talán lehetne kettőnk között valami. Nem is tudom, egyszerűen csak úgy érzem, megtaláltam a másik felemet az Ő személyében és szeretném ha ez sosem múlna el. Engem nem érdekelnek a modern sztereotípiák, nem érdekel, hogy ő farkas én meg vámpír. Volt már sok szerelmem, ami cáfolta a sztereotípiákat, de még sosem ismertem olyan lányt, mint ő. Magabiztos, megfontolt és vezető egyéniség.

Feltöltődés képen kénytelen voltam egy kicsit kimozdulni az éjszaka leple alatt és keresni holmi harapnivalót. Egy mindennek, csak kellemesnek nem nevezhető sikátorban találtam rá egy teljesen részeg nőre. Azon gondolkoztam, hogy a vágy a halálra, amit érzek, belőle árad, vagy én árasztom ezt a bűzt. Továbbá megfordult a fejemben, hogy megadom neki amit kér – még ha kimondatlanul is – de aztán úgy döntöttem, elég ha feltöltődöm, így csak annyit szívtam belőle, amennyit nagyon muszáj volt. Életben hagytam. Már végeztem és egy kendővel törölgettem a számat, mikor megláttam egy alakot a sikátor végén, Tessa volt az, egészen biztos vagyok benne. De mire megindultam felé, hogy jobban szemügyre vehessem, egyszerűen eltűnt. Hogy elszaladt-e ijedtében, vagy csak a véletlen műve, hogy pont elment, azt nem tudom. Igazából azt sem tudom, hogyha Tessa volt, hogy mit keresett itt ilyenkor. Javában ütötte éppen az óra az éjfélt. Nem tudom most mit gondolhat rólam, vagy mit érezhet irántam. Bizonyára haragot, talán mert nem mondtam el neki, talán mert így már nem tudna szeretni. Nem is tudom igazán. Csak valamiért fáj, mert el szerettem volna mondani, én tényleg annyira vágytam rá, hogy elmondhassam. Már hetek óta támogatom és mellette vagyok, de egyszerűen nem volt merszem elé állni.

Nem hagyott nyugodni, ami történt, így álomra sem tudtam hajtani a fejemet, egész éjszaka kattogott az elmém és próbált ésszerű magyarázatot gyártani az éjjel történtekre, de mind hiába, erre nem volt válasz. Ezért fáradtan bár, de úgy döntöttem, el megyek és megkeresem, tudni akarom mit látott, vagy mit NEM látott. Tudni akarom, hogy érez irántam, ideje, hogy Ő is felfedje amit érez. Nekem. Csak nekem.