Szavaiból megérzem, hogy félreértette a mondandómat, bár ez cseppet sem zavar. Nem mondanám, hogy sűrűn előfordul, de van, aki nem ért meg. Egyet viszont megtanultam, ha valaki nincs jelen igazán a beszélgetésben, az vagy agyal valamin, vagy untatja a beszélgetés. Nem tudom ez esetben most melyikről is lenne szó. Mindenesetre kikortyolom az utolsót a teámból és finoman helyezem le az asztalra a bögrét, hogy aztán kissé hátradőljek a széken. Kezeimet kulcsba fonom a mellkasom előtt és amolyan basáskodó nézést veszek fel a velem szemben ülővel. – Nem természetes, de az igen, hogy meg szeretnéd ismerni őket. – Kétség kívül Tessának ismeretlen a múltja számomra, lehet sötét, lehet nem. Sosem nyílt meg igazán, pedig én vágytam volna rá. Ő mindig is az a titokzatos lány marad, akihez nem lehet egykönnyen közel férkőzni. Emellett pedig nem is könnyű vele egy magam fajta vámpírnak. A farkasait kezdetektől félti tőlem, mióta tudja mi vagyok. De ezt sosem vallaná be, talán még magának sem, nem hogy nekem. Ahogy azt sem, hogy zavarja a mivoltom. Pedig tudom jól, mit gondolhat, amiért én más vagyok. Mindenkinek vannak hibái, az én hibám, hogy a múltamban vér folyt mindenfele. Gyilkos vagyok, igen, de megváltoztam és mindenki érdemel egy új esélyt. – Ezen segíthetek talán, mesélhetek róla neked, te pedig eldöntheted megszeretnéd-e ismerni közelebbről. – Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet-e az ajánlatom, főleg tekintve, hogy nem biztos, hogy Tessa a szülőanyja. De ha egy esély is van, hogy az előttem ülő lány rátalál a biológiai anyjára, akkor szeretnék neki esélyt adni. Megérdemli és így talán nekem is esélyem nyílik közelebb kerülni Tessa Baxterhez.
Előre dőlök a széken majdnem teljesen az asztal felé, úgy nézek mélyen a szemeibe. – A te döntésed. – Mondhatnám azt is, hogy „az életed a te kezedben van”, de az most talán nem lenne helyénvaló és enyhén zsarolásnak is hangozhatna. Vissza dőlök majd méhen sóhajtok egyet. Várom mit szól az ötlethez, hogy érdekli-e, vagy sem.
▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
321 szó ▴▿ zene ▴▿   

Hogy pont a számára ismeretlen nő lenne az, aki után lelke mélyén vágyakozik, akit keres, de nem talál. Már, ha egyáltalán meg akarja találni, mivel ebben sem biztos. A vegyes érzések sosem múlnak el hiába is akarja. Nem tudja elképzelni, hogy mégis mi vezethette oda az anyját, hogy eldobja őt magától. Sajnos viszont nagyon sok lehetséges választ hordoz a kérdés magával és egyik sem tetszik neki. Viszont a vele szemben ülő láthatóan úgy véli, hogy pont ez a Tessa az, akit keres, akire oly annyira emlékezteti őt. Látja, ahogy a beszélgető partnere elmélyed a gondolataiban mielőtt ezt elmondaná neki. Viszont nem tudja, hogy mennyire kéne egy felettébb ismeretlenben megbíznia ilyen téren. Habár pont most mesél neki olyan dolgokról, amiket még a szülei se mondott el. Bár lehet, hogy már rég tudják, csak nem akarják felhozni.
- Nem sok természetes van abban, ha valaki a valódi szüléje nélkül nő fel. - szólal meg miután lerakja a bögréjét. Még mindig forrónak mondható a teája, de boldogan szürcsölget belőle. Az sem különösebben foglalkoztatja, ha ez zavarja a vele szemben ücsörgőt. Ismét kinéz a kinti tömegre és lelkének tükre ugrálnak az emberek között. Hol az egyik, hol a másikat nézi.
- Talán, viszont semmit sem tudok róla és a nevelő szüleimnél sem hoztam fel ezt a témát. Ahogy még ők sem vették elő, de ha tippelnem kéne, akkor még várnák vele. - szólal meg végül és ismét a férfira néz. Jóképű és sármos, láthatóan nem olcsó az öltöny, amiben jött. Biztos benne, hogy nem kevés nőt tudna magának megszerezni és mégis az állítólagos anyja az, aki megragadhatott neki? Egyre jobban érdekli, hogy milyen ember is lehet.

▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
szószám ◉ zene ◉ üzenet

Van egy fajta titokzatos ebben a lányban. Mintha sokkal kevesebbet mondana, mint amit valójában akar. Vagy inkább mint amennyit tud. Való igaz, én sem éppen árulok el mindent, de szerintem ez teljesen természetes, hiszen idegenek vagyunk egymásnak és Tessa titkait akkor sem teregetném ki, ha barátok volnánk. Valószínűleg ez így is helyes. Felsóhajtok és kimerengek az ablakon. Az emberek kint nyüzsögnek, jönnek-mennek, élvezik a kellemes levegőt, a napsütést és nem foglalkoznak semmi rosszal. Talán én is lehetnék ilyen gondtalan, de nem tudok nem foglalkozni bizonyos dolgokkal. Tessa életét is szükségének érzem megkönnyíteni, de ez nem a legbékésebb feladat. Egy vérfarkassal való kapcsolat sosem az, főleg nem egy lupáé.
Elise láttán egy régi szerelmem jut az eszembe. Sokáig vágyakoztam egy nő után, de másé lett, majd láttam, amint megöregszik egy kő gazdag férfi mellett, boldogtalanul. Úgy éreztem, egy világ omlik össze bennem. Nem azért, mert nem lehetett az enyém, hanem, mert sosem láthattam boldognak. Sosem adhattam meg neki, amit valójában érdemelt volna. Mintha Elise valami hasonlón ment volna keresztül, csak a fordított esetben. Sosem tapasztalhatta meg igazán a boldogságot. Ez hatalmas kételyt kelt az emberben. Nem tudja az ember, hogy valóban sosem kellett senkinek, vagy csak így hozta az élet? Talán soha nem is fogja megtudni, hogy a szülei miért nem lehettek vele. Talán egyszer megismeri őket és megtudja. De akkor is minden rajta fog állni. Hogy mit hisz el és mit nem. Márpedig felnőni igazi szülők nélkül, kételkedővé és bizalmatlanná teszi az embert. Nem csodálkoznék ha soha nem is bízna senkiben. - Szerintem megakarod, csak magad sem tudod hogyan állj ehhez a helyzethez. Ami teljesen természetes. - Talán kissé apásnak tűnhetek, ahogy próbálom a lelket önteni belé, de én magam sosem tapasztaltam meg milyen apának lenni. Talán azért, mert vámpír vagyok, saját gyerekem nem lehet és az halandóknak nem kellek. Talán nem is lennék jó apa, vagy jó társ. Egész életemben egyedül voltam, sosem volt évekig tartó kapcsolatom. - Nem lehet, hogy pont Tessa, akit keresel? - Teszem fel a kérdést, de nem is vagyok benne biztos, hogy neki, vagy magamnak. Talán Tessa-nak lenne egy eltitkolt lánya? De ennyire fontosak lennének a farkasai, hogy még a saját lányát is eldobja magától? Csalódottnak érzem magamat, amiért felmerül bennem, hogy Tessa-nak van egy lánya és amiatt is, hogy ilyeneken gondolkozom.
▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
378 szó ▴▿ zene ▴▿   

Nem teljesen értem, vagy fogom fel, amit a hölgy mond, ugyanis szerintem semmi olyat nem teszek, ami a kifejezések kiváltója lehetne. Igaz, hogy a természetemnél fogva nem mindig vagyok a toppon, éhesebb napokon mogorvább lehetek, de ez nem befolyásolja általában a beszélgetésünket az adott partnerrel. Ezért csak egy hümmögést engedek el „válasz” gyanánt, mert nem is tudom mit is mondhatnék. Azon kívül észre veszek egy szomorkás arckifejezést is Elise arcán, ami felkelti a figyelmemet, különösen, miután annyira lekezelő, vagy inkább csak unott, nem is tudom igazán. Rideg velem szemben, ami nem csoda, hiszen fogalma sincs ki vagyok, egy név, ennyi az egész, de én ennél sokkalta több vagyok. Egy vérszomjas vámpír, aki olykor mai napig is elveszti a fejét, egy férfi, aki képes bármire, csak hogy elérje a célját és egy ember, akinek rengeteg arca van. A többnél is több. Sokan egyiket sem ismerik, néhányan egy párat, de olyan nem akad, aki az összeset ismerné. Még Tessa sem! Talán mert nem is volt alkalmam mindet felfedni előtte, vagy mert nem is akartam, mert veszélybe sodornám vele. Ilyen a vérszomjas vámpír is, nem neki való ez a világ. Hiába nem közönséges halandó, jobb lett volna, ha meg marad annak, mert így már nem tud kimaradni a természetfeletti ügyletekből. Előbb vagy utóbb választania kell, hogy mi között, azt az élet adja. De ha akkor rosszul dönt, akkor elbukik, annak örökké a szívén marad a nyoma, így is és úgy is.
Kérdésére szinte felkapom a fejemet, ugyanis rengeteg érzelmet ébreszt fel bennem. Egyrészről nagyon tiszteltem a szüleimet, nemesi családból származtak, így engem is ez a kiváltság ért. Azon belül pedig remek emberek voltak, harcoltak a hazájukért és néha még értem is. Vagy inkább miattam, mert sokszor kerültem bajba, ilyen-olyan ügyletek végett. Másrészről pedig megvetem őket, ugyanis, mikor minden elkezdődött, mikor újjá születtem, Ők voltak az elsők, akik máglyán égettek volna el. Éppen ezért egy fintor keretein belül válaszolok, röviden. – Ismertem. – Magamban persze folytatom, hogy bár ne ismertem volna őket, de ha ezt ki is mondanám, bizonyára kérdést vetne fel, miért, arra pedig nem igen válaszolnék. Egy mély levegőt veszek, egyúttal erőt is magamon, majd folytatom. – De a kérdésedből kiindulva, te bizonyára nem. – Nem kell ehhez okosság, csak józan paraszti ész, hiszen beszélgetünk, de ilyet mi másért kérdezne valaki, ha nem azért, mert ő maga nem ismeri és talán kíváncsi rá, milyen az igazi szüleiddel felnőni. Hát sok esetben nem sokkal jobb, mint másokkal. Persze az első pár év nagyon fontos, de aztán minden jelentéktelenné válik. Nem tapasztaltam meg, de talán akkor sem lett volna semmiben hiányom, ha megtapasztaltam volna. Nem lennék se kevesebb, se több.
▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
436szó ▴▿ zene ▴▿    

Látja, ahogy a férfi mélyen a gondolataiba merül, ahogy tekintete kissé távolivá válik. Egy darabig figyeli ezt, majd az ablak felé fordítja arcát. Kék szemeiben tükröződik az üveg és az, ami mögötte, meg ami előtte van. Nézi az elhaladó embereket, magányosakat, párokat, sietőket, ráérőseket. S családokat, akik éppen a közös programjukon vannak a gyermekükkel. Arcán ekkor fel lehet fedezni némi bánatot és csalódottságat. S nem azért, mert a szülei nem vitték el sehová, mert nem mentek el együtt helyekre. Hanem egyfajta vágyódás ébred benne, ami a valódi szülei felé irányul. Maga előtt elképzeli magát kicsit idősebben, amint gyerekével sétál. Elgondolkozik, hogy mennyire hasonlíthat az anyjára és azt, hogy ő az elképzelt gyermek, aki vidáman sétálgat. A kérdésére kapott válasz végül kizökkenti ebből az állapotból és ahogy visszakapja a fejét, néhány tincs a szeme elé hull. Gyors mozdulattal teszi őket a helyükre, majd iszik egyet.
- Akkor talán edzeni kéne, hogy ne váltson ki annyi durcás kifejezést. - felelek egy kis csibész mosoly kíséretében. Bár tény, hogy a furcsa sápadtság ellenére egészen vonzónak mondható a vele szemben ülő. Ahogy az is, hogy bő 20 év van köztük, ha nem több. Nem igazán tudná megmondani, hogy mégis hány éves lehet. Főleg, ha olyan, mint ő, mert akkor talán még több is lehet, vagy nem. Mivel semmit nem tud ezt illetően, így csak a különféle oldalak kétes információira tud támaszkodni. S van egy olyan sejtése, hogy többségük csak mese és kitalált hülyeség. Ám az, hogy minden telihold alkalmával átváltozik, az már korántsem az. Az a véres valóság, ami elől futna, de nem jut előrébb.
- Iszogatom az ingyen teámat. - teszi is meg a kimondottakat. Kicsit furcsállja a hirtelen jött tegezést, de valahol érthető is. Kicsit olyan, mintha régi ismerősök lennének. Ami mondjuk a férfinél némileg erősebb lehet, ha már ennyire hasonlít valaki másra a szemében. Viszont azt sem tudja, hogy mégis mit kéne válaszolnia erre. Egy számára teljesen idegen ül vele szemben, akinek mégsem mondhatja el minden bánatát. Ismét kinéz az ablakon és mélyen elgondolkodik. Elveszik a sok gondolat között, a repülő madarak alakzatában, a szél által felkapott újság fejcímén.
- Ismerte a szüleit? - szólal még végül továbbra is a külvilágot nézve, mintha az egy teljesen más dimenzió lenne. Egy számára elérhetetlen álom és vágy, amiért mindig küzd, de sosem éri el.


▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
Credit: Joseph▴▿ zene ▴▿    

Fejben már kissé máshol járok, mint azt a környezetem megkívánja. Tulajdonképpen nagyon is máshol járok. Egy tisztáson, melyet valami furcsa, bíbor szín borít. Közelebb megyek, hogy megfogjak egy lóherét, de azt is befogta ez a különös bíborszín, Vér. Visszaejtem a leszakított lóherét és a kezemet vér borítja. Körbe pásztázzák szemeim a rétet, minden üres, épp csak a szél suhogását és a bogarak neszét hallani. Mégis annyi vér van itt, ami legalább 10 embert ellátna, ha nem többet. De ez a vér másmilyen, ez állati vér. Talán szarvasé, vagy vaddisznóé. Nem is tudom. Felkapom a fejemet, majd a következő pillanatban minden elsötétül. Elájultam. Bizonyára. Mikor újra kinyitom szemeimet, szinte égeti a fényáradat, ami körül vesz. Egy furcsa fájdalmat érzek a nyakamba és szinte érzem, ahogy lüktet az erem a benne pulzáló vér áramlásának köszönhetően. A fejem is sajog, erőtlen vagyok. Pislogok és próbálom nyitva tartani a szemeimet. De nem tudok megmozdulni, csak nézek magam elé. Az eget kémlelem, melyet elkezd sűrű felhőréteg befedni.
Végre meg tudok mozdulni, kezemet a nyakamra tapasztom, melyen valami nedveset érzek. A vérem az, belém hasít a felismerés, mikor kezemet a szemeim elé vezetem. Felülök és körbe nézek, de sehol senki. Majd megszakad a kép, minden elsötétül és ismét a jelenben vagyok. Elise hangja ránt vissza a múltam egy jelentős darabkájából, azokból az időkből, mikor vámpír lettem.
Valóban sokaknak van hasonló, dús haja, de az övé és Tessa-é valamiért más. Máshogy csillan meg rajta a fény, máshogy hull a vállukra, egyszerűen más. Mégsem reagálok a mondatára, csak belekortyolok a teámba és figyelem az arcát. Memorizálom talán, talán csak kémlelem. Talán így is túl sokat árultam el neki, nem szabadna, ez mind Tess magánügye és nem az én reszortom, hogy másnak kiteregessem. Szerencsére bizonyosan Ő is hasonlóan vélekedhet erről, ugyanis megpróbál témát váltani, amit észre is veszek. De nem bánom, sőt! Belemegyek a témaváltásba és elnevetem magamat a mondata hallatán. Nagyon is igaza van, bár hogy miért van ez így, azt nem tudom. – Nem kevésszer, az egyszer biztos. Talán az arcom teszi, sokak szerint goromba arckifejezésem van. – Persze ez csak holmi találgatás, hiszen magam sem tudom a valós okot. Tessa sem kötötte soha az orromra, mivel érdemlem ki. Bár jobban belegondolva, mindig akkor érdemeltem ki, ha „nem fogadtam szót” és azért sem azt tettem, amit kért. Ez megesik, nem is ritkán, ugyanis szeretek a saját fejem után menni. Csak éppen azzal nem törődök, hogy valamikor jobb lenne nem így cselekedni. Egyszer talán megöletem magam emiatt. – Na és mi van veled, ha szabad tegezzelek? – Teszem fel a kérdést, reménykedve, hogy nem vágja oda, hogy de igenis magázzam. Hiszen mennyivel is fiatalabb nálam? Nos ha ember évekbe is nézzük, akkor is van egy jó 20-as, de ha vámpír évekbe, akkor 70 is. Továbbá a kérdésem arra irányul, hogy nála természetes-e ez a tekintet, vagy maga generálja-e azt.
▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
471szó ▴▿ zene ▴▿    

A kiérkezett tea sokkal finomabb volt, mint amire számított. Sejtette, hogy itt igazán jó lesz az ízvilág, erről barátnői szavai is tanúskodtak. Ám egészen eddig voltak némi kétségei efelől, hogy valóban olyan jó-e, mint azt neki mondták. Szerencsére kellemesen csalódott, ami kifejezetten feldobta napját. A férfi, aki a semmiből szólította le, vegyes érzéseket ébresztett benne. Nem tudta mire vélni a hirtelen jött hasonlítást egy számára idegen személyhez. Viszont vele szemben ülő láthatóan nagyon úgy gondolja. Még a dacos nézése is olyan, a hajáról nem is beszélve, bár ez egy kicsit furcsán hat. Bár ebből az is következtethető, hogy elég mély kapcsolatuk lehet. Vagy legalábbis olyan, minek hála kifejezetten jól megismerték a másikat.
- Haj alapján meglepően sok lányt tudna találni, aki hasonlít egymásra. - szólalok meg egy újabb korty után. Elkezdte érdekelni az, akire ennyire hasonlít, de mégsem akart rákérdezni. Nem akarta megkérni a férfit, hogy meséljen neki róla. Nem akarta, vagy nem szerette volna. Nehéz lett volna megmondani, hogy melyik is. Egyrészt tény, hogy érdekelte valódi anyja kiléte. Másrészt nem akart róla tudni, nem akarta ismerni. Ám kíváncsi és éppen ezért hajlik az első felé.
- Dacos nézésem... Tehát elég sokszor láthatott olyan arckifejezést, ha jól tippelek. - szólal meg ezzel igyekezve tovább görgetni a beszélgetést. Közben látja, ahogy nekivetkőzik és rájön, hogy nem csak arca sápadt, a bőre is fehér. Mint aki a napot csak monitoron lát. Már-már rendellenesnek hat. Legkevésbé sem természetesnek még egy olyan számára sem, aki érzékeny a napfényre.


▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
Credit: Joseph▴▿ zene ▴▿    

Kezet fogunk végül és Ő is bemutatkozik, amit egy mosollyal nyugtázok. Talán nem is lesz olyan rossz ez a beszélgetés, ha már megmerte rázni a kezemet és még a nevét is elárulja. Közben megérkeznek a rendeléseink is és a kisebb bögre felé nyúlok, majd az ajkaimhoz emelve belekortyolok. Egyszerre édes és kesernyés íz tombol a számban, amint belekortyolok. Kicsit el is mélázok rajta, felidézi a „halálom” előtti időszakot. A temérdek szórakozást és a közös teadélutánokat az unokatestvéremmel. Szép fiatal hölgy volt, de felette is eljártak az évek, majd végig nézhettem, ahogy elveszi tőlem a halál. Ő volt az egyetlen, aki tudta mi történt velem, az egyetlen aki tudta, hogy a vámpírok léteznek és én magam is egy vagyok közölük. Először persze Ő sem akart hinni nekem, de hamar meggyőztem, hogy mindez igaz. Fájt, mert nagyon sokáig rettegett tőlem és került. Ezért is érintene nagyon nehezen, ha Tessa is félne tőlem.
Leteszem a bögrémet és elengedek egy kisebb sóhajt, amivel távozik a számból a tea forró levegője is. Felidézem magam előtt Tess-t és elmosolyodva válaszolok. – Hátulról a legfeltűnőbb a dús hajzuhatagod volt, de így szembe ülve veled, az arcod vonásai is nagyon hasonlítanak, azon kívül a dacos nézésed is. – A végére talán kissé el is viccelem, de való igaz, hogy csak Tess tud ilyen dacosan nézni, főleg rám. Kicsit talán hiányzik is, pedig mindig rászóltam érte, utáltam, ha dacosan tekint rám, de most hiányzik még ez is. Ahogy az illata is és a hangja. Éppen ezért nem lehetek biztos benne, hogy nem-e csak beképzelem, hogy Elise hasonlít rá, hiszen ha valóban rokonok lennének, nem kéne legalább a neve hallatán holmi érzést sugároznia felém? De ő rezzenéstelen arccal nézett rám továbbra is, mint akit nem is érdekel. Talán nem is érdekel. Talán tényleg ismeri, csak nem érdekli, de akkor miért tenne úgy, mint aki nem is ismeri. Semmiért, ez kész képtelenség. Egyébként is, nem tudok róla, hogy Tessa-nak lenne lánya, vagy testvére, a kora alapján pedig más nem lehet. Bár ez semmit nem jelent, mert Tess sok mindent nem árult és árul el magáról, ha rajta múlna, azt sem tudnám, hogy farkas.
A tea forró gőzétől melegem lett, így levetem a zakómat és a székem támlájára helyezem. Az ingem ujjait pedig feltűröm és felgombolom, így holmi levegőhöz jut a bőröm, ami most meglehetősen kellemes és jól esik. Talán nem látszom napozós embernek, de nagyon hiányzik a napon való sütkérezés. Rengeteget szerettem a szabadban lenni régebben is, de valahogy ez az évek múltán a vámpír kultusz kialakításával elmaradt.
▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
417 szó ▴▿ zene ▴▿    

A férfire tekintő kék szemek alaposan felmérték, a feje búbjától a márkás cipőjéig. Szüleinek hála a lány azt is igen hamar meg tudta állapítani, hogy az általa viselt öltöny sem éppen 50 dolláros darab. Ez annál sokkalta drágább és értékesebb, valószínűleg rászabták, úgy csináltathatta. Bár ez a fajta elegancia nem volt számára idegen, hiszen apja építész volt, akinek volt jó pár igencsak drága ruhája. Anyjával egyetemben természetesen, hiszen nem ritkán fordultak meg rangos eseményeken, ahol meg kellett jelenni, fel kellett öltözni rendeseb. Bár otthon mind a kettő laza ruhákban járt és kelt, szem előtt csakis a kényelmet tartva, nem a kinézetet. Érdekes kettős volt ez, ami olykor mosolyra fakasztotta. Munkájukban a szülei precízek voltak, de otthon elengedték magukat. A férfi, aki vele szemben állt, viszont nem egy ilyen személynek tűnt. Enyhén sápadt arc, jóképű vonások, sötét szemek és erős, határozott hang.
Nem sokkal a leülése után a férfi is helyet foglalt velem szemben. Nem is kellett sokáig várnia, hogy a nevét is megkapja egy felé nyújtott kéz kíséretében. Egy röpke pillanat erejéig nézte a fellé nyújtott kezet és tanulmányozta. Láthatóan nem egy munkásember kezei voltak, ahogy nem is olyané, aki sokat forgatja a tollat.
-Elise. - fogadja el a férfias köszöntést. Kemény kézfogásban van része, de nem túl erőszakosban. Alig pár pillanat elteltével meg is tudja, hogy kísértetiesen emlékezteti valakire, akit a vele szemben ülő ismer. A lány nem hagyta, hogy ezen kijelentés hatására bármiféle változás beálljon arcán. Tekintete olyan volt, mint előtte, a szeme változatlan, ajkai játékosok, mint egy fiatalé, aki ingyen teát kapott. De belül kérdések tömkelege jelent meg benne, hogy mégis kire hasonlíthat és miért. Ám a legtöbb kérdésre egy válasz körvonalazódott benne... Az anyjára, a valódi anyjára emlékeztetheti. Könnyen, nagyon könnyen lehet, hogy rosszul gondolja. Másfelől nem tudja, hogy ezen kérdéshez miképp is kéne hozzáállnia. Így aztán úgy dönt, hogy hagyja folyni a beszélgetést és így idővel kiderülhet számára.
- Nem hallottam még ezt a nevet. - szólal meg és vékonyka ujjai közé fogja a bögrét, amiben a kért teáját találja. Kellemes barack illat lepi el az orrát és halvány mosoly kezd el játszadozni ajkain. Megfúlja a forró italt és óvatosan belekortyol. Meleg, felmelegíti és szinte érzi a gyümölcs zamatot a szájában.
- S mégis miben emlékeztetem önt erre a Tessa-ra? - kérdez vissza felnézve a bögre mögül.


▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
Credit: Joseph▴▿ zene ▴▿    

Azt kell, hogy mondjam, nem lepődöm meg a felvetésen, miszerint álljam a teáját, hiszen én kértem fel, hogy teázzunk. Ezzel nincsen is gond és készségesen meg is teszem, mert nem vagyok se udvariatlan, se egy faragatlan bunkó. Bár ahogy rám pillant azokkal a csillogó szemeivel kissé elbizonytalanodom, hogy biztos vele szeretnék-e teázni, ugyanis süt a tekintetéből, hogy bohócnak néz. Ez az amit sosem szerettem az emberekben, hogy ha valaki már máshogy öltözik fel, egyből madárnak nézik. Nem vagyok ó divatú, egyszerűen csak nem viselem el magamon a hétköznapi divat gönceit. Sokkal jobban szeretem az elegánsabb viseletet, amit manapság inkább csak üzletemberek, ritkább esetben pedig ügyvédek viselnek. Talán ez annak köszönhető, hogy a múlt században nem volt az embereknek választása, vagy az elithez tartoztál és elegánsan öltöztél, vagy a nyomornegyed egy darabkája voltál, szakadt ruhákban. De mind ezért én nem vetem meg, hiszen nem ismer, nem tud rólam semmit, és ez így is van rendjén. Talán fordított esetben én sem vélekednék máshogyan. Bár ezt sosem fogom már megtudni, mivel sok mindent megéltem már.
Hajlamos vagyok elveszni a részletekben, talán ezért is fedeztem fel a hasonlóságot. Mert Tessa-t annyira nagy csodálattal tudom nézni, elveszni a vonásaiban, hogy még két hónap után is simán felidézném, ha nem látnám, akkor is. Ott vannak azok a csodaszép szemei, amik csillognak, ahogy a fény megtörik rajtuk, amik színüket haloványan változtatják a kedvéhez igazodva. Hol barna, hol pedig borostyános árnyalatot öltenek, megtévesztve ezzel azokat, akik nem látják sűrűn.
Oldalra biccentem a fejemet és figyelem, ahogy kiválasztja a teáját, majd egy bólintás kíséretében szólok a rendelést felvevő felé. – Én állom a kisasszonynak. – Hangom kellemes, de mégis mély, dübörgő hatást kelt, amely világ életemben tekintélyt parancsolt. Ez most sincsen másképpen. Míg a hölgy leül az asztalhoz én is kikérem az innivalómat és fizetek. Gond nélkül megy minden, mint a karika csapás. Távozom a sorból és helyet foglalok szembe az imént említett fiatal hölggyel. - Joseph vagyok, egyébként. – Az asztal felett átnyújtom a kezemet, s amennyiben Ő is vevő rá, és nyújtja a kezét, kezet fogok vele. – Nos egészen hasonlít valakire, akit ismerek, nem rokonok véletlen? Tessa Baxter a neve. – Vetem fel, hátha beugrik neki valami a névről, vagy csak nyugtázza, hogy ez teljesen lehetetlen. Bármelyik is legyen, egészen biztos vagyok benne, hogy van valami köze Tess-hez, kizárt, hogy ekkora hasonlóság lenne és nem lenne semmi közük egymáshoz. Talán csak az agyam játszik velem, gúnyt űz belőlem, de nem hinném. Ez még sosem történt meg, sokkal inkább az, hogyha megjósoltam valamit, az valamikor, valamilyen formában bekövetkezett. Nem mondom, hogy jós vagyok, vagy jövőbelátó, de valahogy kifinomult a megérzésem.
▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
433 szó ▴▿ zene ▴▿    

Tea... Amit csak el lehet képzelni, minden fajta, amire csak gondolni lehet. Bár nem véletlenül hívják teázónak, így nem meglepő, hogy rendkívül sok fajtát lehet megtalálni. Elise egyik barátnőjétől hallott még erről a helyről és már akkor felkeltette az érdeklődését, ám egészen eddig valahogy nem jutott arra ideje, hogy meg is látogassa. Valamiért a tanárok nagyrésze úgy döntött, hogy dolgozatokat akar javítani, így aztán nem volt mit tenni, tanulnia kellett. Hiába egy bajkeverő, attól még nem akart megbukni semmiből, de egyben nem is volt kiemelkedő sem. Talán egyedül a sportteljesítménye az, ami jóbb volt a többiekéhez képest. Szeretett mozogni és nagyon nehezen tudott nyugton megmaradni. Bár az utóbbi időben elkezdett azon gondolkozni, hogy vajon azért lehet-e ez, mert vérfarkas, vagy mi. Nem tudja eldönteni, hogy az lehet-e egy olyan dolog, ami ilyen szinten befolyásolja az életét.
Elmélyült filozófia gondolatait viszont most a rengeteg tea fajtára összpontosította, azon gondolkozva erősen, hogy melyiket is válassza. Túl sok a fajta, túl sok a keverék és túl sokat nem ismer. Ujjával haját csavargatva ácsorgott és nézte, hogy melyik ital mit is tartalmaz. Ezt még viszonylag tudta értelmezni és párról már hallott is. Ám bőven akadt olyan, amiről még sosem hallott. Végül enyhén édes, barackíz mellett döntött, amit egy kellemesen nagy bögrében képzelt, hogy azt két keze közé tudja fogni és úgy iszogassa el. Ahogy eme vágyát a pultban ácsorgó barna hajó leányzónak elmondta és éppen meg is indult volna, hogy keressen egy neki felkínálkozó helyet, leszólította egy idegen férfi. Ezen még nem is lepődött meg túlzottan, mivel valamiért gyakran szólítják le, ám többnyire a vele egykorúak, vagy pár évvel idősebbek. Ám az, aki előtte állt, jóval idősebb volt és a kelleténél jóval sápadtabb. A ruháját tekintve meg mintha a múlt századból jött volna. Kicsit túlzottan modorosnak hat az őt körülvevő mindenféle divatot követő fiatalság között. De volt benne valami, ami miatt Elise úgy érezte, hogy vele nem ártana szóba elegyednie. Egy olyan furcsa érzése támadt, hogy hasznos lehet számára, kifejezetten hasznos.
- Amennyiben állja a teámat. - szólal meg és felfigyel arra, hogy a férfi helyet keres. Követi a tekintetét és meg is pillantja az ablak melletti üres asztalt. Nem is gondolkozik sokat és gyorsan be is foglalja, mielőtt még más ülne le oda. Megvárja, míg az újdonsült beszélő partnere is helyet foglal.
- Miből gondolja, hogy ismernénk egymást, amikor még sosem láttam magát. - szólal meg végül még be sem mutatkozik. Bár, ha kap egy nevet, akkor elmondja ő is az övét, ám addig nem fogja.


▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
Credit: Joseph▴▿ zene ▴▿    

Különféle érzelmek cikáznak át rajtam. A gondolataim kavarognak. Nem is tudom merre indulhatnék a sok gondolatban. Hogy miért is? Nos, Tessa az oka. Aggódom miatta, érte és azért amit látott. Mit is látott, tulajdonképpen? Ahogy kiszívom egy halandó vérét? Nem vagyok benne biztos és ez őrjít meg a legjobban. Hogy nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán Ő látott-e vagy sem, de valahogy egy belső hang azt súgja, Ő volt. Félek, hogy azért nem láttam azóta sem, mert fél tőlem. Inkább vessen meg, gyűlöljön, de ne féljen tőlem, Tőlem, aki az ég világon mindent megadna a kegyeiért, még az életét is feláldozná. Remélem titkon, hogy csak el van havazva és nem ér rá a társaságomra és talán még abban is reménykedek, hogy nem látott semmit, hogy nem sejti, hogy vámpír vagyok, az éjszaka szülötte.
Egy ideig csak barangolok a kellemes napsütésben, ami talán ha akkor esett ilyen jól utoljára, mikor még egyszerű halandó voltam. Valahogy ebben a fényáradatban a szokásosnál is sápadtabbnak tűnők, hogy a sok aggodalom teszi-e, vagy az, hogy gyakorlatilag halott vagyok, azt nem tudom. De végül is úgy határozok, hogy megpróbálok kicsit lenyugodni egy kellemes meleg tea társaságában. Nem is tudom melyiket szeretem jobban, a citromfűvel ízesítettet, vagy az eredeti angol Earl Grey teaválogatást, de a helyi teázóban mindkettőt elképesztően különlegesen készítik el. Csak úgy íny csiklandozza az ízlelőbimbóimat. Amit nagyon szeretek, hogy a rendelés leadását követően oda ülhetek le, ahova szeretnék, kihozzák, nem kell várnom rá, hogy a kezembe tuszkolják, majd egyensúlyozhassak vele, hogy ne öntsem saját magamra, míg az asztalhoz érek. Szóval egy a lényeg, imádom ezt a teázót. Ezért is vet most is be az utam ide. A sorban állást követően valami egészen hihetetlenre leszek figyelmes. Az előttem álló hölgyben felmerem térképezni Tess vonásait, mintha csak ő volna. De az előttem álló jóformán a lánya lehetne, nagyon maximum a húga. De ő semmiképpen sem. Bátorkodom megszólítani, mert nem hagy nyugodni a hasonlóság és emiatt talán kissé faragatlannak is tűnhetek, bár egészen igyekszem udvarias lenni. – Ne haragudjon, mintha ismernénk egymást, nem volna kedve teázni velem? – Ugyan az öltözetünk semmiképpen sem illik össze, ugyanis, míg én leragadtam az 1900-as években, addig ő nagyon is a modern viseletet képviselni. Amivel persze nincsen baj, de jelen pillanatban kissé kellemetlenül érzem magam a társaságában, pont úgy, mint egy nyugdíjas az ő kis unokájával. Vagy valami ilyesmi, azt hiszem.
Nézelődök hova is lehetne leülni, bár még az italt sem kértem ki, így addig elfoglalhat bárki bármilyen helyet. De az ablak mellett megpillantok egy barátságos kis helyet, amin kicsit tovább is elidőznek a szemeim, majd visszafordulok előre és várom, hogy az előttem álló válaszoljon.
▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
423 szó ▴▿ zene ▴▿