Elküldésének ideje -- Hétf. Márc. 16, 2020 3:58 pm
washed outbrain
sadie && mack
– Bocs – sütöm le a tekintetemet, és totálisan komolyan gondolom ezt a bocsot. – Tudom, tökre felszínes picsa dolog azt gondolni, hogy neked nem lehetnek gondjaid, meg elég genya dolog elbagatellizálni a problémáidat csak azért, mert gyakorlatilag tökéletes vagy – sóhajtom, és persze, csak egy pillanattal később esik le, hogy mit mondtam. – MÁRMINT, IZÉ, ez most TÖKRE úgy tűnhet, mintha egy szarkasztikus seggfej volnék, de te tudod, hogy nem úgy értem, ugye? És azzal megfejelem az asztalt, és úgy maradok, abban bízva, hogy megnyílik alattam a kávézóban egy csapóajtó, és elnyel jó mélyre, hogy aztán soha, de soha ne köpjön vissza a felszínre. ... Mm, nem, nem történik semmi ilyesmi. – MI? – Azért a következőre már kénytelen vagyok hördülve feltámadni, az éppen mellettünk elsétáló pincérnő pedig diszkréten felsikkant, aztán úgy néz rám, mintha azt akarná sugallni, hogy még egy ilyen, és belevág egy villát a szemembe. Tulajdonképpen egy ponton már én is inkább villát vágnék a szemembe, szóval felőlem aztán oké! – Kikérem magamnak! – Csak kicsit remeg meg a végén a hangom. – Vagyis, jó, ha nincs Blaze, akkor valószínűleg arra specializálódok, hogy terapeuta legyek, de hé, melyik lány ne vágyna arra, hogy megpróbálja meghatározni, hogy egy kizárólag jobb fülcimpákat gyűjtő sorozatgyilkos vajon 35-40 vagy inkább 40-45 közötti fehér férfi-e, hm? Még bájosan pislogok is mellé. Csak hogy aztán kicsit megint összezavarodjak, és oldalra biccentsem a fejemet. – És emiatt van ennyire menthetetlen bűntudatod? – Te, Sadie, te most konkrétan hülyének akarsz nézni engem? És zavar ez engem annyira, hogy számon kérjelek érte? Mármint, barátnők vagyunk, megkockáztatom, hogy a legjobbak – nekem nincs nálad jobb barátnőm, lehet, hogy neked van nálam jobb, de ezt igazából valahol MEGÉRTENÉM, másrészt meg nem lennék féltékeny miatta –, de most mégis kénytelen vagyok elgondolkodni azon, hogy engedjem-e el, hogy konkrétan azt hiszed, hogy vagyok akkora barom, hogy ne vegyem észre, amikor valaki off veled kapcsolatban, vagy inkább vessem rád magam, mint egy kiéhezett kutya, és addig ne eresszelek el, amíg végre ki nem nyögöd, hogy mi a baj? Van egyáltalán ennyi időnk? Profilozás ide vagy oda, elég kemény ellenfél tudsz lenni. Veled nevetek, mert nem akarlak bántani, de akkor is szöget ütött a fejembe a dolog, és remélem, sejted, hogy ha legközelebb bejutok hozzátok, talán egy icipicit nyomozgatni fogok. Tekints rá amolyan... házi feladatként. – Most már tényleg szívesen megismerném ezt a bizonyos srácot ebből a bizonyos bárból – mondom inkább, aztán kortyolok egyet a kávémból, csak hogy rájöjjek, hogy már nincs mit kortyolnom, mert öt perce befejeztem. – Neked mikor is kezdődik az órád?
Elküldésének ideje -- Hétf. Márc. 09, 2020 10:17 am
What about Blaze?
Sadie C. &&Mack
Mack és én már évek óta barátnők vagyunk. Azt hiszem már azóta, hogy az eszemet tudom… talán. Nos, összefolynak a dolgok néha az ember emlékezetében nem? Olyan, mintha már legalább ezer éve ismerném, és tudom azt is, hogy nem csak az őrületbe kergető önmarcangolása és önbizalomhiánya, hanem a pánikszerű kirohanásai is tarkítják amúgy is magávalragadó személyiségét. Hudson persze mindig szürke kisegérnek látta őt. Amolyan egyéjszakás csajnak, aki energiavámpír módjára élősködik rajtam, és ugrik rá mindenre, ami nekem már nem kell. Ezt pedig nem volt rest hangoztatni sem, ha hallotta Mack, ha nem. Utóbbi pedig, akárcsak szíve választottja - Blaze Griffin, ha ez nem lenne mindenkinek teljesen világos - inkább behódolt a felsőbbnek hitt hatalomnak, ami egy szívdöglesztő archoz társul. Persze, én ismerem Hudsont is. Tudom, hogy acélos teste egy érző - és csupán csak félig rothadó - szívet és talán valamennyire érzékeny lelket takar. Hiába próbálja titkolni, tudom, hogy neki is vannak félelmei, vágyai, és talán valamikor valamennyire szeretett is engem… csak éppen sokkal jobb mindezt letagadva rágondolni. Szemforgatva hallgatom végig barátnőmet. - Bazdmeg Mack, nehogy már csak neked lehessen önbizalom hiányod - mondom, majd egy bájos mosollyal próbálom elsimítani szavaim élét. Végignézem ahogy ujjai megfeszülnek a villán, és kissé megemelem a szemöldökömet. - Imádom a bókjaidat - vigyorgok rá, amikor a kettőnk között elcsattant csókról beszél, amire még én is tisztán emlékszem. Gyerekek voltunk, tomboltak a hormonok, és hát mi más is történhetne egy két személyes pizsipartin, mint hogy megtanítsuk elesettebb társunkat smárolni? - Mack, valljuk be, hogy csak azért tanulsz ilyen rendőrös micsodának, mert Blaze is - grimaszolok és nyilván viccelek, de azért egy kissé aggódom, hogy van a szavaim mögött igazság. Hiszen utoljára Edward Cullen volt olyan mániákus, hogy álmában figyelgette a szerelmét. Mack pedig azt hiszem ezt a hagyományt követi. Aztán nyilvánvalóan megemlíti Benjit. Az isten szerelmére Mack, miért csinálod ezt velem? Így is elég nehéz magamban tartani… aztán úgy döntök, hogy színt vallok, de nem a Salvatore testvérek mocskos ivadékával kapcsolatban. - Na jó, de nem mondhatod el senkinek - emelem ajkam elé az ujjam - emlékszel, még úgy másfél éve… azt hiszem… mikor mentünk valahova, és Blaze talált egy tangát a lakás előtti árokban… na az az én szeretett csipkebugyim volt - mondom, és nevetek. Talán azt hiszi viccelek, pedig halálosan komoly vagyok - a srác a bárból, akiről beszéltem… nem jutottunk el a szobámig, és azóta is bánom, hogy utána nem hívott fel - próbálok erőlködni, hogy könnyfátyolos legyen a szemem, de nem megy. Nem is emlékszem, hogy mikor sírtam utoljára. Aztán Heather nevének hallattán minden igyekezetem kudarcba fullad, és nevetni kezdek, hogy hangunk csilingelve olvadjon össze, és zenévé váljon.
– Na jó, de Hudson egy érzelmi analfabéta, Blaze pedig... ÖHM. – Blaze pedig... NOS. – NA JÓ, Blaze meg időnként nemcsak érzelmileg, hanem más szinten is analfabétának tűnik, de hát... De hát ki haragudna rá ezért? – Ismerjétek el, hogy én aztán abszolút próbálom szépíteni a helyzetet! – De nézd a dolognak a másik oldalát: hiába nem sült el jól a dolog Hudsonnal, láthatóan mindketten kihevertétek, hiszen még egyikőtök sem dobálta ki a másik cuccait az ablakból, és még mindketten ugyanott laktok. És ha még egyszer megpróbálod lenyomni a torkomon, hogy nem vagy több egy formás BARACKSEGGNÉL, akkor biztos, hogy lenyomom a torkodon ezt a kibaszott villát keresztbe, szóval HAGYD ABBA, kérlek! Amúgy, ha nem feszülne meg a kezem a villán, akkor még azt hihetnéd, hogy viccelek, így viszont... Nos, minden bizonnyal így is azt hiszed, hogy viccelek, de legalább egy icipicit kevésbé hiszed azt, nem igaz? Hm? – Lány vagyok, de azért tizennégy évesen igenis tőled kaptam az első csókomat, ami neked már rohadtul a sokadik volt, és remélem, nem felejtetted el, hogy mennyire kiborultam! Persze, tudom, hogy a puszta jószándék vezérelt, hogy felkészíts az elsős bálunkra, de bakker, egy világ dőlt össze bennem. És tudod, mi a legszarabb? Hogy azóta már azért elég sok csókot kaptam elég sok mamlasztól, és a tiéd még mindig benne van a top háromban – sóhajtom mindenféle erotikus felhang nélkül, mert asszem, ez nem annak szól, hogy valahol lágy érzéseket táplálnék irányodba, hanem arról, hogy igazi bumburnyákokkal kavartam, és nem bírom hangsúlyozni, hogy ezek a bumburnyákok jórészt a te lepattanóid voltak. – Sadie, már bocs, hogy megszakértelek, de ha már profilozónak készülök, hadd jegyezzem meg, hogy nem ismerek más embert, aki ilyen szinten gecinek akarná beállítani magát, mint amennyire te – húzom el a számat, aztán átnyúlok az asztalon, és megfogom a kezedet. – Bűntudatod van valami miatt, amit így próbálsz kompenzálni? Amikor a múltkor azt mondtad, hogy Benji tolta be a maradék sütőtökös pitém maradékát, valójában te voltál? Tudod, hogy megbocsátom annak ellenére is, hogy a sütőtökös pite a kedvencem, az ÉN seggemnek abszolút nincs rá szüksége – próbálom elütni és súlytalanná tenni a kérdést – BÁRCSAK A SEGGEMET TEHETNÉM SÚLYTALANNÁ –, de azért valahol tényleg aggódom érted, mert bár eddig is megvolt az egészséges önkritikád, azért ilyesmit még nem nagyon hallottam tőled. Kettőnk közül rám jellemző az, hogy olyan mértékig szapuljam magam, hogy egy egész éjszakát végig tudjak stand-upolni a nyomorékságommal, ez viszont, amiket most hallok tőled, hát, tényleg aggasztóak. Aztán visszahúzom a kezemet, és megint a tenyerembe temetem az arcomat. – Nem lehetne, hogy hanyagoljuk a Heather-témát? – Dünnyögöm a kezem mögül. – Nem mintha féltékeny lennék, de banyeeek – nyüszítem, aztán veled együtt nevetek én is, miközben félig az asztalra borulok.
Eleinte csak összevont szemmel hallgatom a sok faszságot amit összehord, valami epik grillről, de aztán elkezd emberi nyelven beszélni… hála mindennek, ami szent. - Drágám! - nézek rá hatalmasra tágult szemekkel - sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod - ]a hangom tele van együttérzéssel, és őszinte sajnálattal - de az ÉLET, nem egy kibebaszott romantikus film! - vigyorodom el hirtelen, és megvonom a vállam - szerintem ha én és Mr. Apex összejönnénk abból nem sülne ki semmi jó - csak rossz, folytatom a mondatot a fejemben. Én és Blaze valószínűleg az univerzum legnevetségesebb párját alkotnánk. És amúgy is... nekem nem való a kapcsolatosdi. És, mintha a fejembe látna, kezdi el ismét jártatni azt a csini kis száját. - Hé! Láttad mi volt Hudsonnel. Az sem sült el túl jól - mondom neki, és újabb harapást választok le a pitémről, a villám segítségével. Még mindig emlékszem a pillanatra, amikor összetörtem azt a vázát, a gondolataimmal, pont Hudson feje felett. Talán az volt az első alkalom, amikor teljes mértékben megmutatkozott a mágiám, de azóta is nyalogatom a szívemen ejtett sebeket, amiket annak a kígyónyelvű fiúnak kése ejtett rajta - akarom mondani, NAGYON nem sült el jól. Ami meg engem, meg a Blaze lelkem iránti szerelmét illeti, képtelen lennék feldolgozni, hogy seggemen kívül más is felkeltette már az érdeklődését - mondom neki. És sajnos így is gondolom. A férfiak általában nem veszik észre, hogy a bomba külsőm érző szívet takar - De az tök más Mackie, te lány vagy - forgatom meg a szememet. - És te nyílván nem úgy nézel rám, mint egy potenciális dugni valóra - a hangom magabiztos, még most is. Megtanultam elrejteni, mélyen elnyomni magamban a fájdalmat. Mindet, ami bennem él és növekszik, mint egy morbid magzat, a méhem közepén, és minden egyes tettemmel táplálom őt, ő pedig egyre nagyobb lesz. Magányos éjszakáimon elképzelem, ahogy egy nap majd kitör a mellkasomon keresztül, mint az az izé az Alien filmben, fekete szurkos masszaként. - Nem, Mack! - csattanok fel egy kicsit. Hiszen ő is pontosan ismeri az előéletem, ha a jelenem nem is, mert az talán túlságosan kiakasztaná - Nem jöhet szóba, hogy nem törném össze a szívét - és a barátságunk mégiscsak fontosabb, nem MackieMack? Hiszen ha én összejönnék Blaze-el, azt nem lenne képes elviselni. Na meg, én magam sem tudom, hogy ki iránt mit érzek pontosan. Az életemben lévő férfiak szalagjai túlságosan összegabalyodtak, és nem tudom, hogy szeretem e egyáltalán bármelyiket is. - Egyébként… azt hiszem Heather kilyukadt, és leeresztett. Blazet nagyon megviselte a gyász - mondom és nem bírom visszatartani feltörni akaró nevetésemet - talán temetést is rendez neki, reménykedj, hogy meglegyünk hívva! A vacsi pedig, hidd el az este végére beléd fog szeretni - aztán megemlíti Benjamint. A mondatom végén megcsuklik a hangom, és inkább belekortyolok a kávéjába, mert az enyém már NYILVÁN elfogyott. Francba Mack, miért kellett megemlíteni azt a Thriller mellékszereplőt?
– Öm, MINDEN, ami jó? Nekem amúgy most féltékenynek kéne lennem. Ezt csak így side note-ként megjegyezném. – Minden romantikus filmben ez van, nem? Jó, többnyire fordítva, mert a lányokra vannak szabva a romantikus filmek, de mindig az a sztori, hogy a magasabb szintű, epic gearben nyomuló menő csaj összejön a kis noobbal! – Félúton persze rájövök, hogy Sadie-vel beszélek, nem Blaze-zel. – Tehát hogy a pomponkirálynő, lásd te, nagy kegyesen felismeri, hogy a geek hülyegyereknek valójában nagyobb szíve van, mint a sok seggfejnek, akikkel addig kavart, és happy end van. Gondolom, az is a happy end része, hogy a geek hülyegyerek jobb az ágyban, mint a seggfejek, aminek nyilván nincs sok valóságalapja, de HÉ! Hálásnak biztos hálás szerető, nem? ÉN tutira hálás szerető vagyok, ha már itt tartunk – teszem hozzá, még a torkomat is megköszörülöm, mert ugyebár Cica úron kívül senkivel sem osztom meg az ágyamat. MÁRMINT PFUJ, VELE SEM ÚGY, JÉZUSOM! – Szerintem meg nem arról van szó, hogy nem való neked komoly kapcsolat, éppenséggel csak még nem találtad meg azt a srácot, akivel SZERETNÉL komoly kapcsolatot. Elég nagy difi van a kettő között – mondom bölcsen, mert LÁM, megszólalt a PÁRKAPCSOLATOK KIBASZOTT NAGY SZAKÉRTŐJE, aki második randinál tovább még sosem jutott senkivel, OLLÉ! Aztán rácsapok az asztalra. És még csak nem is borul fel semmi, tehát nem torkoll sitcom-szintű katasztrófába az erélyes megnyilvánulásom, ami azért minimum dicséretes, egyúttal pedig igen rendkívüli. – Már hogy a faszomba’ ne lenne a lelkedbe szerelmes?! – Úgy érzem, a megfelelő szavakat találtam meg ehhez a kifakadáshoz, nem? – Sadie, nem csak egy test vagy, egy amúgy nyilvánvalóan gyönyörű és vadító és genetikai lottót megnyerő test, hanem egyben csodálatos ember is! Szerinted lógnék veled, ha nem lennél csodálatos ember? Szerintem már a középiskolában nyilvánvalóvá vált, hogy nem azért nyalom a seggedet, hogy bevegyél a pomponcsapatba, hanem azért, mert szeretlek, és tökre nem szeretnélek, hogy ha nem lennél rá méltó. Azért NEKEM már csak elhiszed, hogy nem a szépséged miatt akarok veled lenni, ugye? Akkor Blaze-nek miért nem? Eléggé meg vagyok ütközve, és aztán, ahogy beszélni kezdesz, a megütközöttségemből szép lassan válik döbbenet, aztán meg a döbbenetemmel együtt én magam is félig az asztal alá csúszom, mert most már duplán szarul érzem magam azért, hogy korábban lebasztalak. – Banyek, Sadie... Ciccentek. – És az egyáltalán nem merül fel, hogy nem törnéd össze a szívét? – Teljesen őszintén kérdezem. Mindenféle hátsó szándék nélkül, mer most nem azért, de ha bárki külső szemlélőként hallotta volna az iménti beszélgetésünket, szerintem nem arra gondolna, hogy te tényleg semmit sem érzel Blaze iránt. Az mindenesetre biztos, hogy még annál is sokkal jobb barátja vagy, mint amilyennek eddig gondoltalak. Amikor megfogod a kezemet, finoman rászorítok az ujjaidra, és egy pillanatra már majdnem, ismétlem, MÁR MAJDNEM meghatódom, amikor KÉPES VAGY BEDOBNI HEATHERT, BASSZA MEG! – Amikor ilyeneket mondasz, akkor egy kicsit még kevésbé akarok szerelmet vallani neki, ugye, tudod? – A szabad tenyerembe temetem az arcomat, és vihogni kezdek, amikor elhúzod a kezedet, akkor pedig csatlakozik az arcomhoz a másik tenyerem is, hogy senki se lássa, hogy fülig vörösödöm. Ezt persze csak fokozza, amikor rádörrensz a fickóra – veled ellentétben mondjuk én nem vagyok elég laza ahhoz, hogy bármit is ki kérjek magára, hát csak a röhögésemmel együtt próbálok elbújni egy csésze kávé mögé, asszem, sikertelenül. Meg kell állnom, hogy megtapsoljalak, de egy elismerő biccentés azért még így is belefér. Most komolyan, ki ne lenne szerelmes a lelkedbe, Sadie? – Szívesen átmegyek vacsorára, de attól tartok, hogy ha csak az ágyába mászom meztelenül, az még nem lesz elég. Mármint érted, hányszor aludtam már mellette ruhában? HÁNYSZOR? Maradjunk egyelőre a dolognak a lelki síkján, és mondjuk... fogja meg a kezemet, az már eredménynek számítana, hm? Ezt is meg tudod oldani, házasságszerző asszony? Légyszi, szervezd be Benjit is, és akkor legalább az este végén együtt röhöghetünk azon, hogy mennyire nyomorék vagyok, hm?
Elküldésének ideje -- Hétf. Feb. 24, 2020 10:00 am
What about Blaze?
Sadie C. &&Mack
Tudom jól, hogy mit gondolnak rólam az emberek. A férfiak trófeának tartanak, a nők succubusnak, aki elveszi a férjeik eszét. És talán az utóbbiaknak igazuk is van. Élvezem, ha sütkérezhetek az erősebbik nem figyelmében, és nem mondok nemet egy jó dugásra. De ettől még nem leszek rossz ember. És egy jó ember nem fog rámenni arra, akibe a legjobb barátnője halálosan szerelmes. Talán egy icipicit ez is közrejátszik abban, hogy Blazenek és nekem nincs közös jövőnk. Ülök vele szemben, villámat lustán tartom két ujjam közé fogva, elmélázok barna szemein, kicsit töredezett hajvégein, és szív száján. Minden szava újabb és újabb gondolat köröket szül fejembe. - Nézz már rám Mack. Szerinted mi sülne ki abból, ha én meg Blaze összejönnénk? - kérdezem tőle egy árnyalatnyival csendesebben és érzem a feltörni vágyakozó Sadiet, aki nem a hülye picsa státuszban pihen az agyam legmélyén - Nekem nem való komoly kapcsolat, és ezt te is tudod. Ő pedig nem engem szeret, hanem azt amit lát. A szépségembe szerelmes és nem a lelkembe, és a szépség kurvára elmúlik - aha persze. A szavaim jeges esőként zúdulnak elmémre. Úgy érzem, hogy úgy hazudok neki, mint a vízfolyás, és kedvem lenne szembeköpni magam. A szépség nem tart örökké. Kivéve ha két naponta úgy alszol el, hogy vámpír vér csörgedezik az ereidben, arra várva, hogy önkezűleg végezz magaddal, hogy másnap erősen, és gyönyörűen ébredj. - És azért vagyok kedves Vele - nyomom meg a “v” betűt - mert nem akarom, hogy hetekig depressziózzon miattam a szobájában. Nem akarom őt bántani. Szeretem, mint barátot - a hangom kissé elcsuklik. Igazából nem tudom pontosan, hogy mit érzek iránta. Olyan ő, mint egy ital, amiről nem tudod eldönteni, hogy most ízlik-e vagy sem - Senkinek nem lenne jó, ha összetörném és megtaposnám az amúgy is érzékeny szívét - Sadie Kingsley, te álszent kurva! Persze az nem probléma, amikor Benjamin kéjes nyögések közepette a falhoz vág, és véresre harapja a nyakadat. De abban legalább ketten vagyunk. Ő is hibás benne, nem csak én. És ha elbukunk, akkor együtt fogunk elbukni. - Ne mondj ilyeneket rólam kérlek! - átnyúlok az asztal felett és megfogom a kezét. Hüvelykujjammal a kézfejét kezdem simogatni - csodálatos vagy. A legjobb barátnőm, és képes vagy rá! Mack, most ne haragudj meg, de egy olyan férfi visszautasításától félsz, aki a szekrényben rejtegeti Heather-t, a szőke guminőt. - megvonom a szemöldököm és nagy nehezen elfolytok egy vigyort - szerintem édesek lennétek együtt - mosolygok rá, és visszahúzom a kezemet, hogy intsek a pincérnek, hogy hozzon nekem még egy kávét, de kezem vissza is csuklik rögvest, amikor barátnőm gyakorlatilag felordít, a benne lakozó szexuális feszültség témájában. - Tényleg? Tényleg nincs? - vigyorgok majd körbe járatom a tekintetem a helységen és pillantásom megakad egy férfin, aki a barátnőjével ücsörög egy közeli asztalnál. Úgy néz a barátnőmre, mintha Mack olyan elítélendő dolgot mondott volna - mit bámulsz? - kérdezem tőle hirtelen - mióta itt vagyok le sem tudod venni rólam a szemed, pedig a csajod ott ül veled szembe - ripakodok rá, majd mikor nyugtázom elvörösödését ismét Mack felé fordulok. A sok kérdése enyhén megfájdítja a fejemet. Most mégis mi a faszt mondjak erre? Benji és Balzac arca betolakodik a fejembe és egybeolvad, mint valami hatalmas massza, hogy együtt uralkodjanak a gondolataim felett. Lehet, hogy kiöregedtem az érzelemmentes kefélésből? - Igen, nagyon dögös - sóhajtok, és eszembe jut minden, arról az évekkel ezelőtti éjszakáról. A fű, a csókja íze, a motorháztető hidege, a tenyere a mellemen, és vágya, ami olyan keményen feszült a bőrömhöz, hogy kicsit még mindig belehalok, ha eszembe jut. Nem telik el úgy nap a bárban azóta az este óta, hogy ne találkozna a tekintetünk, és minden pillantásába, minden lopva intézett nézésébe beleremeg a lábam. Azóta barátnője van. Egy sovány, unott tekintetű fruska, akit Ariananak, vagy Adrienne-nek hívnak. Nem jegyeztem meg. Azóta nincsenek Balzachoz szavaim - de barátnője van. És nem az a fajta srác, aki fűvel-fával megcsalná - nem úgy, mint Benji. Benji a fejemben jár minden percben, és émelyítően mocskos szavakat suttog a fülembe. Észre sem veszem, hogy megvakarom a nyakam. Azon a ponton, ahol tűhegyes agyarai a bőrömbe hatoltak. A seb már begyógyult, de az érzés ott maradt. - Hé! Tudom mit csinálsz - kapom el a kezem a nyakamtól, és rámutatok a barátnőmre - ne tereld a témát, kisasszony! Szerintem át kéne jönnöd vacsorára, én pedig a kezembe veszem a helyzetet - összedörzsölöm a két tenyerem, mint egy légy. De tényleg, a legyek mindig ezt csinálják, mintha a világuralomra törő terveiket szövögetnék - az este végére Balze ágyában fogod találni magad - cinkos pillantást vetek rá, és lejjebb veszem a hangom - teljesen meztelenül.
Kicsit feszengeni kezdek, amikor azt mondod, hogy nem ér visszaforgatni az időt. HÁT EZT IS ELVENNÉD TŐLEM, SADIE? Oké, talán egy kicsit igaza van mindenféle jött-ment boszorkánynak, aki beugat nekem ezzel kapcsolatban, mert egy icipicit – nos, kurvára? – visszaélek a hatalmammal, és előbb-utóbb biztos be fogom szopni, de HÉ! Nézzük más szemszögből! Ha holnap elgázolna egy kamion, akkor nem olyan lenne, mintha bent hagytam volna egy csomó Jolly Jokert TÖK feleslegesen? – Köszönöm a szerelmi tanácsadást, Sadie, de ehhez túlságosan is beszari vagyok, oké? Plusz nem véletlenül nem dobtam be eddig ezt a témát. Nem csak Blaze volt kérdéses, hanem te is, mert igenis ott motoszkált bennem, hogy ha mégis akarsz tőle valamit, akkor nem én leszek az a picsa, aki elszúrja neked, oké? Most nem akarom itt játszani a kibaszott mártírt, de elég jól megy nekem az önsajnálós áldozatszerep MASSZÍV titkolása, tehát ha úgy alakulna, alakult volna, hogy összejöttök, akkor... Várj, most akkor ez komoly? Nem fog úgy alakulni? Mert, ö, már ne haragudj, de nemcsak hogy Blaze-nek nem sikerült a tudtára adnod, hogy nem akarsz tőle semmit, de szerintem úgy egyikünknek sem – teszem hozzá, és kis híján elhányom magam, hogy többes szám egyben most Benjire, önmagamra és HUDSONRA hivatkozom. HUDSONRA. Többes szám egyes személyben. PFUJ!? – Tudom, hogy nem akarsz bántani – mondom aztán, és ingatom egy kicsit a fejemet, kavargatom a kávémat, felvonultatom még a zavar néhány jelét, mielőtt a szemedbe néznék. – De nem fogom merni meglépni. Túlságosan is félek a visszautasítástól. – Megrándítom a vállamat. – Lehet, hogy ezért IS titkoltam, mert szégyellem, hogy nekem van a világon a legvagányabb barátnőm, és melletted csak egy béna mellékszereplő lehetek, akinek néha annyira szar viccei vannak, mint Blaze-nek, és PONT annyit tud faszságokról hadoválni, mint ő. ÚRISTEN, most el tudnád képzelni, milyenek lennénk együtt? Szerintem egy ponton rosszabb lenne, mintha nullával osztanánk, és az egész világ összeomlana – forgatom a szememet, de azért BASSZA MEG, adnék egy esélyt a dolognak még a világ összeomlásával együtt is. Ettől szar alak vagyok? NA, DE MENNYIRE? – NINCS BENNEM SZEXUÁLIS FESZÜLTSÉG! – Ezt talán egy kicsit erélyesebben mondom a kelleténél. Meg a kelleténél egy kicsit jobban csaptam az asztalra. Ezt amúgy csak abból gondolom, hogy hárman felénk fordulnak, de a biztonság kedvéért még két embert oldalba böknek, hogy ők is hallották-e. MERT HA NEM, AKKOR TOVÁBBADJÁK GYORSAN. Megköszörülöm a torkomat. – Beszéljünk inkább rólad, jó? Pontosan annyira vagy feldobva, mint amennyire akkor szoktál feldobva lenni, amikor valaki jobban érdekel annál, mint hogy egyszer sört öntsek a nyakába. Tényleg ennyire dögös az a srác a bárban? Vagy valami másról van szó?
Úgy darálja a szavakat, hogy nevetnem kell tőle. Imádom benne, hogy ennyit tud beszélni. De tényleg, szinte fossa a szót, és mindig talál valami témát, amivel le tudja kötni a figyelmemet. - Kétlem, hogy Blazie valaha is értelmes lénnyé fejlődne - vigyorgok, pedig belül szeretem Blazet. Tényleg. Nála jószívűbb és aranyosabb srácot nem igen láttam eddigi életem során, de nem hagyhatom, hogy vele kapcsolatban is elgyengüljek. Az kellene még nekem, hogy az ő ágyába is befeküdjek. Akkor lenne csak kellemetlen légkör az albérletben, meg úgy ámblokk a világban a számomra. Felhúzott szemöldökkel nézem végig a kis közjátékot amit a szavaim indítanak el. Pite, szájösszecsukás, és a többi, ami pár pillanat alatt zajlik le az orrom előtt. Enyhén oldalra döntöm a fejem. Talán most igazán erősen megböködtem a benne szunnyadó oroszlánt. Talán végre igazán kiáll magáért, és nem fél a következményektől. Kicsit eltolom magamtól a kajámat, és az asztal tetején összekulcsolom a kezem. - Hé! Nem ér visszaforgatni az időt! - szólok rá hirtelen. Nem akarom elfelejteni ezt a pillanatot. Végre igazán megnyílik nekem. Nem akarom, hogy titkai legyenek előttem, hiszen a legjobb barátnőm… még akkor sem, ha ez most képmutatásnak hangzik az én igazán világítótorony méretű titkaim miatt. A Benjis megjegyzése mosolyt csal az arcomra, és egy pirinyó féltékenységet a szívembe, pedig tudom nagyon jól, hogy Mack sosem tartaná többnek Benjit a testvérénél. Megroppan a nyakam a szavai hallatán. Pont tőle nem vártam volna, hogy így fog reagálni. Mármint ő nagyon jól tudja, hogy milyen a kapcsolatom Blaze-el. - Talán oda kellene állnod elé, és belemondani abba a bamba kiskutya pofijába, hogy “Helló Blaze! Tekints el egy kicsit a gyümölcs dokuktól, és vedd már észre, hogy szerelmes vagyok beléd”, és akkor lehet, hogy észrevenne. Az, hogy mindenféle jelzés nélkül legyeskedsz körülötte nem fogja kizökkenteni a komfortzónájából. Ami pedig engem illet, úgy gondolom, hogy nagyon-nagyon kedves vagyok Blaze-el, és már többször is sikerült a tudtára adnom az ignorálással, hogy nem akarok tőle semmit. Pedig igazán megtehetném, hogy unalmas éjszakáimon átmegyek hozzá, és nemes egyszerűséggel rávetem magam - mondom egy kis gúnnyal a hangomban. Talán azt is hallja belőle, hogy hazudok. Sosem tudnám megtenni. Mindenki mással igen, de Blaze-el, és legfőképpen Mack-el nem - de nem teszem, mert nem akarok tőle semmit. Van én nekem más játékszerem - majdnem elszólom magam ismét, de hála istennek megintcsak sikerül befognom azt a hatalmas pofámat. - És tudod Mack, én meg téged SZERETLEK kurvára, mert te vagy az egyetlen ember, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, és aki mindig mellettem áll, ezért egyetlen szavadat sem tudom bántásnak venni, és én sem bántani akarlak - rácsapok az asztalra, de épp csak annyira, hogy a villa a pités tálcán gyenge táncba kezd - nem titkolhatsz el előlem ilyen dolgokat! - Képmutató. Hazug. ROSSZ BARÁT. Ezek visszhangzanak a fejemben minden egyes kimondott szavam után. - És de, szerintem mindenképpen hozzánk kellene költöznöd, talán akkor nem lenne ez a helyzet mindannyiunknak ilyen kibaszott szenvedés… amit pedig a fiú pólóját illeti, ha akarod őt is kölcsön adhatom feszültség levezetésnek - és visszatért a megszokott, férfifüggő Sadie. Mintha az imént elhangzott mondatok nem is az én számból jöttek volna, és így is éreztem magam. Másnak. Dühöm egy pillanat alatt elpárolgott és ismét átvették a helyét az üres gondolatok a pitékről, kávékról, ruhákról, és Bejamin Bourkasról.
– Ránézek, és tudom – súgom sejtelmesen, aztán felnevetek én is. – Nemcsak a gyümölcsösöket, szerintem végigment a zöldségeseken is, meglehet, hogy már a gombáknál tart. Ha így halad tovább, lassan eljut odáig is, hogy megnézzen egy dokumentumfilmet az emberekről, és LÁM, majd egyszer csak értelmes lény lesz belőle – tárom szét a kezemet, és persze, csak kicsit tűnhetek ám frusztráltnak, és amúgy meg nyilván nagy a szám, de én sem vagyok sokkal jobb ebben, mint ő. Aztán persze kiesik a számból a falat pite, amit az előbb haraptam le a villámról, és még csak annyira sincs érkezésem, hogy zavarba jöjjek miatta. Most erre mégis mi a faszt mondjak? Először is becsukom a számat. (Ez egész jó ötletnek tűnik.) Aztán torkot köszörülök. Lesütöm a tekintetemet. A kézfejemet az ajkamnak szorítom, mintha csak most jutott volna eszembe letörölni a szám széléről a morzsákat. Még egyszer torkot köszörülök. (Csak hogy biztosra menjek.) Gyakorlatilag a zavar összes jelét felvonultatom, de olyan szinten leblokkolok agyilag, hogy még a szám is belezsibbad a hirtelen, hullámokban rám törő harag hatására. – Csak hogy tudd, most nagyon kevésen múlik, hogy nem forgatom vissza az időt, és nem sodrom más irányba a beszélgetést, DE ha már itt tartunk – újabb torokköszörülés, mondom, csak a biztonság kedvéért –, ha nagyon kellemetlenül alakul a folytatás, akkor lehet, hogy igenis megteszem, mert szeretlek. Nem mondom azt, hogy szeretlek, DE, mert mind tudjuk, hogy ami a DE előtt elhangzott, az nem vehető komolyan. Én viszont szeretlek. PONT. A „de” nem a mondat része, hanem már egy következő mondat, a szeretetemtől független. Mélyen a szemedbe nézek, és igyekszem, nagyon-nagyon igyekszem, hogy ne remegjen a hangom, amikor megszólalok. – Egyrészt „au”, mi az, hogy nem talál Benji ínycsiklandozónak?! – Nem, nem tűnik jó ötletnek szar viccekkel elütni a dolgot. Megvakarom a fejemet. Beletúrok a hajamba. Tekergetni kezdem. Ajjaj, megint magával ránt ez a spirál, és akkor... Á, ÖSSZE KELL SZEDNEM MAGAMAT! – Jó, igen. Azóta is. – Tudod, hogy mikorra gondolok. – És? A vak is látja, de ő nem, mert egy igazi nyomorult, akinek csakis te létezel. És ez biztos tök jó érzés neked, Sadie, de ha már itt tartunk, miért is nem koptatod le, ha nem akarsz tőle semmit? Vagy igazából mégis akarsz tőle valamit? Vagy csak túlságosan is kényelmes talonban tartani, amíg azon gondolkozol, hogy akarsz-e tőle valamit, vagy sem? – Oké, lehet, hogy ez egy kicsit erélyesebben csúszott ki, mint amennyire szerettem volna. Lehunyom a szememet, és kifújom a levegőt. – Na, most tényleg tök nehéz leállni, hogy ne forgassam vissza az időt legalább ennek a mondatnak az elejére, mert nem akartalak megbántani. Nem akarlak bántani, jelen időben! – Kinyitom a szememet. – De tényleg geciség valahol, amit csinálsz! – Ezt olyan hangon mondom, hogy nem haragudhatsz rám érte. Már-már esdeklően gecizlek le! (Igen, ez egy skill.) – Szóval most nem tudom, jobb, hogy kimondtad, hogy mennyire nyomorult vagyok? Szerintem nem jobb. Jobb lenne, ha lekoptatnád Blaze-t? Nem biztos, hogy jobb lenne, mert ha eddig nem vett észre, valószínűleg ezután sem érdekelném. De attól, hogy nekem nem lenne jobb attól, hogy végre megmondanád neki, hogy mit akarsz, neki még lehet, hogy jobb lenne, és mivel SZERETEM, bassza meg, ezért az a fontos, hogy neki mi a jó, nem az, hogy nekem mi a jó. Hátradőlök a bokszban, és hirtelen nagyon kevésnek és üresnek érzem magam. – Ezek után amúgy tökre nem akarod, hogy hozzátok cuccoljak, mi? Vissza az egész. Még a bárba se menjek! Jó, azért oda elmegyek, leöntöm neked a tagot. Ne utálj? Légyszi?
- Te honnan tudod, hogy mit csinál Hudson a szabadidejében? - kérdezek vissza, a hangom valamiféle furcsa, orrból jövő dologgá változik, és elnevetem magam - van egy olyan sejtésem, hogy az összes gyümölcsös dokut látta már - felhúzom a szemöldököm, és újabb adag pitét nyomok be. Blaze egy külön fejezet mindenki életében, de aki ismeri az tudja, hogy ha egyszer nyomot hagyott az emberben, azt többé senki le nem vakarja magáról. Olyan szerethetően gyökér. Csak hallgatom ahogy magyaráz, és magyaráz, és a végére már nem is figyelek, csak látom, hogy mozog a szája. Elbambulva forgatom a villám két ujjam között. Hagy mondja. Bármit is mond, nem értek egyet vele, ezt tudom. - Majd egyszer jön valaki aki? Aki észreveszi, hogy halálosan szerelmes vagy belé? - Oké, nem bírtam ki. Nem bírtam ki, hogy ne szóljam el magam. Ha már Benjaminról nem mesélhetek a legjobb barátnőmnek, akkor legalább az ő magánéletében hagy vájkáljak - Mack, a vak is látja, hogy bele vagy zúgva Blazebe! Szerintem még Hudsonnak is feltűnt, pedig ő szinte teljesen képtelen az emberi beszédre! Sőt, még a mi Twilight srácunk is sejt valamit. Látom a szemén, amikor át jössz. Látom, hogy stíröl titeket, és hidd el nem azért, mert ínycsiklandozónak talál - persze azt sem bírtam ki, hogy ne ejtsek szót Benjiről. Bassza meg. Bassza meg Benjamin Bourkas és a varázsceruzája, amiért a nap 20 órájában csak rajta kattogok, meg a vérén, meg az egész kibaszott jelenségén. Mintha heroint adagolnék magamba minden egyes érintésével, és mikor végre megkapom elönt a mámor, és elmúlik minden kétségbeesettség, vagy harag, vagy szorongás. Minden csókja messzire űzi tőlem a gondokat, de amikor elszakadok tőle, abba bele tudnék őrülni. Azt hiszem, hogy kívánom és gyűlölöm őt, egyszerre. - Ami pedig a seggmeresztést illeti drágám, simán beköltözhetnél hozzánk - bele iszok a kávéba - simán elférnénk, és legalább nem lennék egyedüli lány. És amúgy tényleg bejöhetnél egyszer, amikor dolgozok - mondom neki mosolyogva. Örülnék, ha egy kicsit többet szocializálódna. Igazán ráférne. Talán túl sokat van otthon. Talán túl sokat van egyedül. Ha velünk élne, akkor megtapasztalná az igazi életet, mert az élet velünk, kicsit sem normális. Egy ember, egy boszorkány féleség, egy vámpír meg egy vérfarkas morbid de különösen megszokott tánca. Mintha semmi furcsa nem lenne benne. Mintha minden harmadik lakásban ilyen vegyes lenne az összetétel. Nem félünk egymástól, sőt, talán valamilyen szinten össze is tartunk. Hiába adja Hudson a nagydumást, tudom, hogy ha arról lenne szó, akkor kiállna értünk, ahogyan Blaze vagy Benji is. Összeszoktunk. Megszerettük egymást. És mióta ismerem a fiúkat nem félek a haláltól. Attól félek, hogy nem élek eléggé.
– Pontosan tudod, hogy mit csinál a szabadidejében. Nem olyasmit, mint Hudson. Hanem kibaszott banánokról néz dokumentumfilmeket! – Már-már felháborodottan teszem hozzá, de aztán csak elnevetem magam, mert Blaze bizonyos tekintetben olyan, mint egy kiskutya. Azt már nem teszem hozzá, hogy te valahogy úgy is kezeled, azt pedig pláne nem, hogy vajon milyen fényt vet ez rám, ha bele vagyok zúgva egy KISKUTYÁBA? Cica úr biztos rá is tökre ki lenne akadva. – Jaj, istenem, Sadie, ne kezdd, jó? – Felnyögök, és még a pite is megsavanyodik kicsit a számban. – Pontosan tudod, hogy nem azért szed össze az ember másokat, mert szép vagy nem szép. Meg jó, mondjuk, hogy szép vagyok, de soha nem volt és soha nem is lesz olyan kisugárzásom, mint neked. És ezt nem irigységből mondom, bár hidd el, elég sokszor vagyok elég irigy rád, csak azért, hogy ne nyúzz a pep talkkal, mert számodra és számomra is éppen ugyanolyan fárasztó. Majd egyszer jön valaki, aki... ...aki mondjuk mindvégig itt volt, csak inkább olyan szekér után futott, ami nem vette fel, ugyebár. JA, hogy ugyanez rólam is elmondható, igen. Mondom én, magányosan fogunk meghalni. CICA ÚR, te vagy az egyetlenem, és örökre te is leszel az! – Amúgy meg tudod, hogy nekem nem megy ez az összeszedés már úgy... Izé, hát úgy lelkiismereti szinten sem. Egyetlen egyszer próbálkoztam egyéjszakás kalanddal, és négy hónapra belezúgtam a srácba, irtó kínos dolgokat írtam neki, és még mindig összerándul a gyomrom, ahányszor csak eszembe jut. És tudod, tizenéves korunkban még örültem volna, ha megtanítanád, hogy kell ezeket a dolgokat lazán kezelni, de most már eljutottam arra a szintre, hogy elfogadtam: ez van, ez vagyok én, a nyomorult, aki annak ellenére vágyik hercegnős, igaz szerelemre, hogy egyetlen Disney-filmet nem látott soha az életben. Vállat vonok, aztán örülök, hogy végre te beszélsz, mert IGEN, nehezemre esik néha elhinni, hogy egy hozzád hasonló lány nem unja magát halálra a picsogásom hallatán. Azért ugye, tudod, hogy nagyon szeretlek, és nagyon hálás vagyok, amiért barátnők lehetünk? – Ha csak ezen múlik, én bemegyek, és leöntöm neked két sörrel is, hm? – Én, a nap hőse! – Azért nem vagy semmi. A szüleid biztos büszkék rád, hogy nem csak mereszted a seggedet, mint, öm... nos, én – teszem hozzá ártatlanul mosolyogva, aztán felnevetek Hudson jellemzése hallatán.
Elküldésének ideje -- Hétf. Feb. 10, 2020 12:23 pm
What about Blaze?
Sadie C. &&Mack
Nos, igen. Blaze Griffin egy külön történet. Az a fajta ember, aki ha nem lenne, akkor ki kéne találni, de az Úr megáldotta a bénasággal és a szarkazmussal, amit már a lehető legmagasabb fokokon tud űzni. És Benji személyében még a társát is megtalálta hozzá. Ez a két balfasz együtt tökéletesen kiegészítik egymást. Tényleg, mint valami elcseszett gyerek mese. Casper a szellem srác, meg a spanja, Snoopy. - Én valamiért nem vagyok kíváncsi, hogy Blaze mit kezd magával a szabadidejében - röhögök fel hangosan - ha érted mire gondolok- igen. Pontosan arra gondolok, amire mindannyian gondoltok. Végighallgatom a szokásos kis önsajnáltatást, amit bár már megszoktam, még mindig nagyon idegesít, hisz nézzetek csak rá. Gyönyörű. - Talán csak ideje lenne megemberelned magad, belenézned a tükörbe, és észrevenni, hogy milyen szép vagy - szúrom oda neki, és belekortyolok a zsírszegény kávémba - ugye cukor mentes? - kérdezem tőle. Nem fogyasztok semmit, ami hízlal. Mikor átnyúl az asztal felett megérzem tenyerének puhaságát, és melegségét. Az utolsó ember akivel érintkeztem az utóbbi időben az Benji volt, és az ő teste fehér és hideg, mint a márvány, amit a fejfájához kellett volna használni. Mack biztos mindkettőnket leteremtene ha tudná, hogy mi folyik közöttünk a háttérben. Addig rázná a vállamat, és mondogatná, hogy “Te hülye liba, hát nem tudod, hogy házinyúlra nem lövünk?” amíg fel nem dolgozom az információt. Mondjuk lehet, hogy Benjit jól homlokon vágná. Semmi nem kizárt. És mindezt azért tenné, hogy Blaze lelkét óvja és védje a fájdalomtól, amit okoznánk neki, ha a viszonyunk kitudódna. De nem fog. Legalábbis énáltalam nem fog. - Nem nem vagyok beteg - mosolygok. Ennél jobb kifogást is találhattam volna - csak kell egy kis újdonság az életembe. Ami meg a melót illeti ne aggódj, nincsenek anyagi gondjaim - dobom hátra a hajamat a vállam felett - két szempontom van, amiért melózom. Az egyik, Bernard. Tudod, a főnököm szexi kisöccse. Minden pillanatban könyörgök az Úrhoz, hogy valaki öntse le sörrel, és vegye le a pólóját - beleharapok az ajkamba - na de, a másik pedig, hogy ne unatkozzak. Otthon a fiúk édesek, tényleg, de velük nem tudom úgy lekötni magam, ahogy például veled tudnám, és egy kis plusz pénz gyakorlatilg nulla munkáért meg tök jó - ecsetelem és leválasztok egy szeletet az áfonyás pitéből is. - Igaz? Tisztára elbűvölő. Pont mint egy kétajtós szekrény. És még az IQ-ja is valahol ott van.
Röhögni kezdek, és a szememet forgatom. Persze, nem tudok nem mosolyogni. Látom magam előtt, ahogy a banánról magyaráz neked, látom magam előtt, ahogy te nem is próbálsz úgy tenni, mintha érdekelne, amit mond, de persze, nem vagy akkora seggfej, hogy leállítsd, hát csak nyomkodod a telefonodat, időnként közbeszúrsz egy ühümöt, meg ami kell, hogy kipörögje magát. Te legalább annyira jól tudod, mint én, hogy amikor beindul, akkor hagyni kell, hogy kirugózza magát, aztán ágyba lehet dugni, és legalább nyolc-tíz órán keresztül csendben van. – Csak tudnám, hogy ennyi szövegelés mellett hogy jut ideje arra is, hogy teljesen agyfasz dokumentumfilmeket nézzen – teszem még hozzá, és megrándítom a vállamat, rágódom egy kicsit az áfonyás pitén, utána összevont szemöldökkel nyugtázom a hallottakat. – Tökéletesen tisztában vagy vele, hogy baromi szívesen bepasiznék, ha lenne rá lehetőségem – jegyzem meg kétkedve, mert érzem, hogy valamire ki akarsz lyukadni, csak azt nem, hogy mire. Aztán viszont kénytelen vagyok hátrahőkölni, és ha lehet, a szemöldököm még magasabbra szalad a homlokomon. – Én segítsek szerezni pasit NEKED? – Megint felhorkantok. És csodálkozom, hogy senki sem tekint tündérhercegnőnek, és nem borul mindenki a lábam elé, hogy A KEGYEIMÉRT VERSENGJEN. Izé. – Öm, emlékeztetnélek rá, hogy a tag, akivel nagy nehezen elvesztettem a szüzességemet, Dale volt, az exed, nem mellesleg a világ leghülyébb hátvédje. Gyakorlatilag az összes számottevő kalandom a te lepattanóidból született, szóval, mm, erősen kétlem, hogy az én segítségem kellene neked, illetve, hogy tudnék neked, nos, bármiben is segíteni. Arról nem beszélve, ugyebár, hogy évek óta az egyik legnagyobb lepattanódba vagyok szerelmes, aki sajnos nem hisz abban, hogy ha ló nincs, hát jó a szamár is, és mivel én sem hiszek abban, hogy ha ló nincs, hát jó a szamár is, ez azt fogja eredményezni, hogy mind Blaze, mind én egyedül fogunk meghalni. Azzal a különbséggel, hogy neki ott lesz Benji, nekem meg ott lesz Cica úr. Az véleményes, hogy melyikünk jár jobban. – Megállapodni? Beteg vagy, Sadie? – Még át is nyúlok az asztalon, hogy megfogjam a kezedet. Hidegnek hideg, de gondolom, az esőtől, vagy lehet, hogy Blaze kiselőadása a banánról ennyire megzavarta az agyadat? Aztán mégis csak kénytelen vagyok oldalra biccenteni a fejemet, mert azt hiszem, egy kicsit lemaradtam. – Várj, mi? Mióta kell neked dolgoznod? Mármint, azt hittem, hogy a szüleid alapból elvárják, hogy egy gazdag faszihoz menj majd hozzá, aki véletlenül sem rangodon aluli, meg minden, de... Mi? Miért nem szóltál erről? Tudod, hogy ha akár anyagilag is kellene valami segítség, akkor itt vagyok, és számíthatsz rám – mondom, ez utóbbit már jóval halkabban, mert természetesen eszemben sincs belegázolni a büszkeségedbe, de a francia nyaralások és európai körutazások meg a szüleid divatcége miatt biztosra vettem, hogy többet tudtok aprítani a tejbe, mint az én családom, pedig mi sem állunk különösebben rosszul. Részben az az oka annak, hogy nem nagyon hívok fel magamhoz senkit, hogy félig-meddig szégyellem, mennyire el vagyok kényeztetve ezen a téren: a szüleim mindig csak azt mondták, hogy nekem a tanulásra kell koncentrálnom, és egészen addig, amíg nem végzek az egyetemmel, hallani sem akartak arról, hogy munkát keressek. Ha lehetséges, emiatt most még szarabbul érzem magam. – Ja, hát tegnap meg tegnapelőtt is felugrottam, Hudson már a fejemhez vágta, hogy másoltassak egy kibaszott kulcsot, mert unja, hogy folyton nyitogassa nekem az ajtót. Olyan elbűvölő, nem is értem, miért mentetek szét – csettintek egyet a nyelvemmel, mielőtt fintorognék.
Mack az a fajta virág, akit állandóan locsolni és gondozni kell, foglalkozni vele, hogy egyszer majd, ha eljön az ideje akkor gyönyörű szirmokat bontson. Mindig mondtam neki, hogy lehetne egy kicsit több önbizalma, hiszen szép, csinos és okos lány, bárki örülhetne, hogyha őt választaná, de valamiért sosem hallotta meg a szavaimat. Annyira makacs, mint egy szemellenzős kos, aki állandóan fejjel fut neki a falnak. Talán ő az egyetlen aki ismeri az igazi énemet, és nem csak a libát, aki állandóan farkakról társalog. Ő tudja, hogy érdekel a művészet, a tánc, a zene, a történelem, de sosem rója a szememre, hogy ha átkapcsolok egy másik stílusba, és ezt nem győzöm fejben folyamat köszöngetni neki. - Nem akartam késni, de Blaze egy órán keresztül hadovált valami banánról, és arról, hogy én vigyem magammal a suliba - forgatom meg a szemem. Blazie-nek vannak ilyesfajta kirohanásai. Néha nem tudom eldönteni, hogy csak szopat, vagy tényleg komolyan beszél - elvileg megnézett egy dokumentumfilmet a banán jótékony hatásairól - vigyorogva megvonom a vállam. Kíváncsi vagyok, hogyan fog reagálni a barátosném Blaze nevének említésére. Hiszen az ember nem tudja letagadni, ha az arcára ül a szerelem. Az egy dolog, hogy ezt az említett úriember nem veszi észre. Tényleg nem. Nem csak szemet huny felette, vagy ignorálja a dolgot, egyszerűen képtelen észrevenni azt, ami az orra előtt zajlik. - Ideje lenne már bepasiznod - nézek rá hatalmasra tágult szemekkel, szinte már könyörgően - és ha már itt tartunk, ha bepasizol szerezhetnél egyet nekem is, mert… - itt majdnem elszóltam magam, de végül sikerült időben elvágnom a mondatot. Mert már nem csak futó kalandokat szeretnék, tudom, hogy ha így fejeztem volna be, akkor Mack ráugrik a témára és faggatni kezd. És én megígértem Benjaminnak, hogy a mi kis titkunk örökre a mi kis titkunk marad - mert már szeretnék egy hosszabb távú kapcsolatot. Tudod, megállapodni ilyenek - nyilván ez nem volt igaz. Nem tudok hosszú távon egy férfival lenni, mert még nem találtam meg azt, aki minden szempontból tökéletes lenne. Nyilván voltak fiúim, egy ideig Hudsonnal is próbálkoztunk, de az inkább érdekkapcsolat volt, mint szerelem. - Dehogy kerüllek - csattanok fel - csak tudod, mostanában heti háromszor délután egy bárban dolgozom, mint felszolgáló. Jól jön a pénz a suli mellet. Na meg, bámulhatom a főnököm cuki kisöccsét - rákacsintok - de mégis mikor jártál nálunk? Csak nem alakul valami valamelyik fiammal? - kérdezek rá kerek perec, és belekóstolok a pitébe amit kért nekem. Barackos. Imádom.
Természetesen kocsányon lógó szemekkel bámul majdnem mindenki, nos, engem is beleértve. Folyton fejbe kólint amúgy, hogy mennyire is szép vagy. Mármint, baszki, én lány vagyok, de rendre azon kapom magam, hogy elidőzöm a hosszú szempilláidon, a természetesen különleges árnyalatú hajadon – de most KOMOLYAN, hogyhogy egyesek csak így simán megnyerik a genetikai lottót? tudjátok, hogy én mennyit szopok az edzőteremben, meg amúgy MENNYIRE oda kell figyelnem a kajálásomra, és MENNYI mindent kihagyok például azért, hogy csütörtök reggelenként ehessek egy pitét? –, ráadásul ez nem is most kezdődött, hiszen már gyerekkoromban is folyton azt hallgattam, hogy Sadie így, Sadie úgy, én meg csak nagyokat sóhajtoztam. – Na, szia, már azt hittem, elmosott az eső – mondom, aztán megrándítom a vállamat. – Minden oké, a szokásos – válaszolom, aztán felhörpintem az első kortyot a kávémból, amit egészen eddig tartogattam, nehogy nélküled kezdjem el, de aztán vissza is köpöm azt a kortyot ugyanazzal a lendülettel, és horkantva felnevetek. – Hát, tudod, hogy Cica úr nem értékeli, ha van rajta kívül más férfi is a lakásban, szóval... – Amúgy ez nem áll messze az igazságtól, mert Cica úr egész nagy seggfej tud lenni, ha fenyegetve érzi a hím dominanciáját, de azért mégis csak mellbe vágott egy kicsit a kérdés. – Hovatovább, nem mintha az én szokásom lenne hazavinni bárkit is, ugyebár – jegyzem meg kicsit csípősen, kicsit tele szeretettel, mintha csilis-csokis sütemény lennék, és tudom, hogy nem fogsz megharagudni érte, mert az igazságért miért is haragudnánk meg egymásra? – Ellenben alaposan berúgtam, és azt hiszem, megint sikerült magamból hülyét csinálnom néhány szaktársam előtt. De hé, legalább mostantól fogva nem fogják tőlem elkérni a jegyzeteimet, amire meg úgysem tudtam soha nemet mondani, pedig baromira utálom, szóval valahol nem annyira nagy gáz, hm? A villámmal metszek magamnak egy falatot a pitéből, de mielőtt bekapnám, azért felpillantok rád. – Na és te hogy vagy? A legutóbbi két alkalommal, amikor nálatok voltam, nem voltál otthon, már azt hittem, kerülsz.
Ma is alig tudtam szabadulni a lakásból. És még azt mondják, hogy a lányokra kell sokat várni. Hudson legalább negyven percet ült a wc-n, Benji egy órán át zuhanyzott, Blaze pedig szintén egy órán keresztül magyarázott nekem a banán jótékony hatásairól, és próbált rávenni, hogy vigyek magammal banánt a suliba. Nem is értem. Nagy nehezen sikerült magamra kapnom valami ócska göncöt - gucci garbó, egy szűk, fekete Levis farmerrel, és egy fekete bokacsizma - megfésülködtem, és végre elindultam a szokásos randimra Mackel. Tulajdonképpen nem emlékszem rá, hogy miért is lettünk mi barátok. Szerintem a gyerek korra visszanyúlóan maradt meg a kettőnk elválaszthatatlan kis kapcsolata. Mi tényleg tűzön vízen átmegyünk egymásért, és azt hiszem ismerem már, mint a tenyeremet. Ma végre le akarok ülni vele beszélni. Lehet, hogy Blaze olyan, mint egy vak, süketnéma fehér egér, de nekem van szemem, és igenis észrevettem, hogy Mack hogy néz rá. Nem úgy, ahogy én Benjire, hanem sokkal mélyebben, sokkal több érzelem van benne, és vágy. Nem tudom mit eszik Blazen. Imádom a srácot tényleg, olyan kis esetlen, de nem tudnám elképzelni, hogy milyen lehet egy kapcsolatban. Ahhoz talán komolyodnia kéne, de ha Mack őt akarja, hát legyen. És én tudom, hogy segíthetek neki, csak előbb be kellene vallani magának, aztán nekem is. Nem úgy ismerem, hogy meg fogja tenni. Kopog az eső. Az étteremhez érve összecsukom az esernyőmet, és belibbenek. Mindenki rám pillant. Bár ez nem miattam van, hanem a kis csengő miatt az ajtó felett. Vannak tekintetek amik elidőznek rajtam. Egy kis ideig fürdőzöm bennük, majd észreveszem, hogy Mack úgy integet nekem a sarokból, mint egy őrült. Elmosolyodom. Imádom ezt a lányt. Lassan odasétálok hozzá, leteszem az asztalra a kis táskámat, amiben a pénzem és a mobilom pihen, aztán leülök. - Na szia Nyuszi! - köszönök neki. Pár másodpercig vacillálok, hogy feltegyem-e neki a nagy kérdést, és romboljam szét a szép, pitézős délelőttöt, de úgy döntök, hogy megteszem - hogy vagy? Hazavittél valakit a hétvégén? - puhatolózok óvatosan. Komplett tervem van megpuhítani Mack-et, és lépésről lépésre végig is fogom vinni.
A csütörtök reggeli pitézés észrevétlenül és teljesen természetesen szivárgott be a hétköznapjainkba. Máig nem tudom, hogy miért éppen a csütörtököt választottuk, máig nem tudom, hogy miért tartjuk meg még akkor is, hogy ha valamelyikünk éppen nem ér rá, és máig nem tudom, hogy miért éppen erre a bisztróra esett a választásunk, de valamiért a barátságunk sarkalatos, alapvető építőkövévé vált ez a rituálé még azután is, hogy már végigettük az étlapon fellelhető összes létező ízvariációt, és rávettük a pincért, hogy kérjen nekünk a szakácstól olyanokat is, amilyeneket még véletlenül sem mertek volna feltenni az étlapra. A tenyerembe ejtett állal várok rád, odakint undok, nem elég hideg, de nem is elég meleg az idő, szakad az eső, én pedig óhatatlanul is azon gondolkodom, hogy volt-e annyi eszed, hogy betegyél reggel egy esernyőt, vagy teljesen ázottan fogsz-e megérkezni. Barackos pitét kértem neked zsírszegény lattéval, magamnak ugyanezt áfonyás kiadásban, de már elrendeztem a tányéron, hogy fele-fele arányban megosztozhassunk az ízeken, mint ahogy mindig, ha valamelyikünk előbb érkezik meg a másiknál. Pittyeg a telefonom, még mindig az asztalra könyökölve lesek le rá, azt hiszem, hogy te írsz, de csak az automatikus értesítés jelzi, hogy ötven perc múlva kezdődik az órám, amit volt képük a szent csütörtök reggeleinkre időzíteni. Csak mérsékelten gyűlölöm érte az egyetemet, és nem, nem vagyok hajlandó engedni a megszokásainkból. Nekem ez az utolsó évem, nem tudom, hogy te később még akarod-e folytatni a sulit – valamiért határozottan kerüljük ezt a témát, pedig lenne ennél sokkal kerülendőbb témánk is, na, AZT bezzeg sosem kerülnénk el –, de mivel nem igazán hagyhatjuk el a várost, nem hiszem, hogy bármin is változtatna az, ha belekeverednénk a munka világába. Amikor végre betoppansz az ajtón, felcsillan a szemem, és annak ellenére integetek neked, hogy minden egyes alkalommal ugyanazon a helyen ülünk, ugyanazokon a székeken.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
