Hangos nyögéseim sora cirádázza a levegőt. Minden mozdulatával, minden lökésével eléri, hogy többet akarjak belőle. Hogy akarjam mindig, és mindenestül. A vére kell. A vérét akarom. Ízlelni a különleges, vasas, fekete folyadékot, ami ott lapul a testében. Csak a bőre alá kellene behatolnom, csak meg kéne vágnom egy kis helyen, és kiinni belőle. Úgy ég a torkom, a szemem, a tenyerem, mintha tüzes vízbe merültem volna. Ég, mert akar még. Ég, mert meghal, hogyha nem kaphat. Mikor kiszáll belőlem a testem teljesen elernyed. A második orgazmus után már nem számoltam. A végtagjaim aprókat remegnek, érzem, hogy a váladék magam alá csepeg. Szavai cirógatják a fülemet. Minden apró érintése arra ösztökél, hogy kielégítsem minden vágyát, és rá kell ébrednem, hogy elbasztam. Hogy vesztettem. Hogy bármit megtennék neki azért, hogy adjon a véréből. Cseszd meg, te hülye kurva. Kicsit oldalra döntöm a fejem és hatalmasra tágult szemébe nézek. Beharapom az alsó ajkam. Annyira gyűlölöm. Az érzések, amiket eddig tápláltam iránta - a barátság, a tisztelet, a törődés - mind átalakultak. Gyűlölet és harag, és legfőképpen vágyakozással teli függés ébred bennem, és ezek gombóca a mellkasomban minden vele töltött másodpercben nagyobb és nagyobb lesz.
- Neked bármit, te pszichopata fasz - suttogom, és nyálas csókot nyomok az ajkára, de a következő pillanatban már felette térdelek. Az egész olyan irracionálisan természetes. Csókokkal lehelem be a nyakát, a vállát, a kulcscsontját. A mellkasán nyelvemmel vékony csíkot húzok egészen a köldökéig, ahol aprót harapok a bőrébe. Közben jobb kezemmel a csuklójába kapaszkodom, és kézfejét az én fejemre helyezem. Hagy tépje csak a hajamat ez az idióta, ha őt ez teszi boldoggá, mert engem meg az hevít fel, hogyha élvezi.
- Szerintem az lenne kurvajó, hogy ha adnál nekem egy kicsit abból az átkozott véredből - suttogom, de nem neki, hanem bele a bőrébe, az alhasára suttogom a szavakat, mintha elfolyó képek lennének. Mintha sosem léteztek volna. Óvatosan, szinte kínzóan, könyörtelenül lassan csókolom a bőrét, minden pillanattal közelebb érve a férfiasságához. Egyik tenyerem a hasát, másik a derekát simítja, és ujjaim mint apró balerinák táncot járnak rajta. Gyengéden veszem a számba, nyálasan, de gyengéden. Nyelvem körbeöleli. Hideg. Mintha jégcsapot nyalogatna az ember. Lehunyom a szemem és úgy folytatom. Egyre gyorsabban és gyorsabban. Közben halkan nyögdécselek, mert mérete még a számnak is kényelmetlen. Érzem, hogy milyen merev, és az íze, olyan mintha süteményt majszolnék. Szinte könyörgnék neki, hogy élvezzen a nyelvemre, hagy érezzek belőle még többet. Elemelkedem tőle, halk cuppanással eresztem ki magamból, ajkamat vékony nyál kötél köti össze a férfiassága hegyével. Felnézek rá vörös hajzuhatagom mögül.
- Kérlek, itass meg - suttogom, és a tekintetét keresve rámarkolok, hogy tovább kényeztessem csak most a kezem segítségével. Közben minden porcikám sikolt, kiáltozik, ordít, hogy vissza bújjon belém. Hogy ismét magára vegyen, és belém hatoljon keményen, fájdalmasan. Hogy szétszakítson belülről, és kívülről is - itass meg, és bármit megteszek neked - kínlódva szűröm ki a szavakat a fogaim között. Nem akarok az alárendeltje lenni. Nem akarok függeni tőle, de azt hiszem már késő. Belém bújt, megmérgezett, és magához láncolt egyetlen csepp vérével. De Bejnamin Bourkas, ezek után megígérem, hogy ott foglak az őrületbe kergetni, ahol nem szégyellem.

Csípős visszavágását elengedtem füleim mellett, inkább melleit fogadtam markom birtokába büszkén, majd üléshelyzethez hasonló pozícióba húzva magam nyelvem váltotta fel egyik kezem. Mellbimbója körül írtam le egy kört, majd fogaim közé tűzve óvatosan meghúztam, kéjelgő arcáról nem tudtam levenni a szemeim. Ahogy én jéghideg maradtam, Sadie teste egyre inkább lángolt, minden pontomon éreztem testhőjét, hiszen aligha akadt olyan centiméter, ahol ne találkoztunk volna. Közel voltunk, de nem elég közel, és elég mélyen voltam, de ez sem tűnt elégségesnek. Akkor teljesült ki, mikor magam alá gyűrtem és feje mellett a vérfoltos lepedőbe markolva mozogtam tovább. Minden lökésemmel arra igyekeztem, hogy a lehető legjobb helyeket érintsem, majd megnyalva ujjaimat magunk közé csempésztem, hogy csiklóját is kényeztethessem, apró köröket leírva. Nem siettem a mozdulataimmal, hiszen nem a sebesség számított első tapintásokkor, hanem a nyomás, amit a kicsi, duzzadt és rendkívül érzékeny pontjára mértem. Bőr csattan bőrhöz, az ágy támlája verte a falat, a rugók  pattogtak testünk alatt és a nyögéseink sem épp diszkrét hangerővel törtek utat a lakás csendjébe. Reméltem, senki nincs itthon. Hiába kezdtem újabb csapolásba, nem estem ki a ritmusból, két kanállal faltam az életet, a két legszebb élvezetből lakmároztam, amiből a szétfoszlott életemet élve még nekem is jut egy kicsi.
- Nem - utasítottam vissza újra, hisz megfogadtam, hogy soha senkinek nem fogok vámpírvért juttatni a szervezetébe. Édes íze és a szenvedélyének illata hiába bódítottak meg, ebből nem tudok neki engedni, az ilyesfajta intim vércsere lehet még a mi torzult esetünkben is valamiféle groteszk képet festene. - Nem kapsz vért, Sadie - mormogtam, hangom nyögésekkel tarkítva csendült fel a késő esti vágy nyöszörgésében. Jólesően sziszegtem, ahogy felszakította a bőröm körmeivel, éreztem, ahogy a csípő csíkok felszínén kibuggyan pár vércsepp, pont az, amire éhezik. Szexelni vele és inni belőle olyan, mintha benzinnel locsoltam volna meg, a véremmel itatni pedig erre lángként hatna. A rabom lenne, az enyém, egy szadista fasz rész bennem még a játékomnak is nevezné. Akit elővehetek, ha a szükségleteim úgy kívánják, ő pedig még nyertesnek is érezné magát.
Csuklómat ajkaimhoz emeltem, hogy csakis az ő szükségleteit feltöltve felharapjam, de szavai megállítják még a mozgásom is. A nyakamon ott égett ajkainak vörös nyoma, a találkozásunk bizonyítéka, de sokkal inkább az előbb elejtett megjegyzésére koncentráltam. Leejtem a kezem magam mellé, majd egy rosszalló nevetést hallatok miközben kihúzom magam belőle. Sajgott a merevségem az őt üdítő mámortól, amit testének nedves körbeölelése nyújtott, de valaki egy hajszálnyit túlságosan is kinyitotta a száját kettőnk közül - én pedig csendben voltam. A maga mocskos módján felidegesített.
- Azt hiszem másféle módszerekhez kell folyamodnom, hogy odafigyelj a csinos kis szádra - ciccegtem elégedetlenül, ingatva a fejem. Szavaim hamarabb minősültek lihegésnek, mint kiegyensúlyozott beszédnek, de térdeimre húzva magam lefeküdtem mellé. Kezemet hajára simítottam, vörös tincsét ujjaimra tekertem, ahogy szabad kezemmel a combomat paskolva invitáltam egy kedvcsinálóra. Elég nagy űrt keltett testemben a kielégítés nélkülözése, így haját gyöngéden meghúztam. - Mi lenne, ha hasznos dolgokra használnád? Szerintem kurva jól hangzik - hiába öltöztettem kérdés formájába az utasításom, mindketten tudtuk, hogy ez nem kérés volt. Természetesen mondhat nemet, de akkor pontosan gyökereiben ölné meg azt, ami ezt a légyottot különlegessé teszi: az alárendeltséget, ami ellen mindketten küzdöttünk és ő vesztett. Most pedig, szájába fogadhat, amiért nem bírja kontrollálni magát.

A szobát megtölti a kéj és a vágy szaga. Bőr feszül bőrhöz, az elmém pedig csak könyörög, hogy hagy kapjon többet belőle. Egy érintés, egy szó, egy csók és a függője lettem. Talán örökre. Talán csak holnapig. De azt akarom, hogy sose menjen el innen. Azt akarom, hogy elégítsen ki újra, meg újra, amíg bele nem halunk mindketten. Beleremegek, ahogy a nevemet ismételgeti. Nem akarja megadni magát, és ez dühít. Azt hiszi, hogy játszhat velem. Azt hiszi, hogy táncolhat az idegeimen ameddig csak akar, és ahogy a szemébe nézek, egy pillanatra én is elhiszem. Nem vagyok már a valóságban. És milyen nevetségesen morbid, hogy a fiú, aki azért jött be hozzám, hogy esélyt könyörögjön a legjobb barátjának, most felém magasodva akar a magáévá tenni. A testét nézem. Egészen eddig fel sem tűnt, hogy mennyire férfias. Azt hittem az a tagbaszakadt srác, aki összetörik ha egy magamfajta csaj ráül. De most, hogy elvesztette a ruháit, megcsodálhatom izmait. Merthogy vannak neki.
Az ágy nyikorgása, és a halk sóhajai egybeolvadnak a fülemben. Gúnyos szavai belevesznek az élvezetbe és nem törődöm velük. Nem dühít fel, nem vakít el, hagy higgye csak, hogy ez az egész azért történik, mert ő akarja. Így a végén a bűntudat, ami fellángol majd szívében csak még jobban fogja emészteni, én pedig kihúzhatom magam az összes felelősség alól.
Úgy hatolt belém, hogy egy sóhajba fulladó sikolyt hallatok. Nem vagyok az ő méretéhez szokva. De olyan jóleső érzés a fájdalom. A tőle kapott fájdalom.
- Milyen kevés kellett hozzá  - mondom nyögdécselve - hogy végre azt tedd, amire vágysz - hátradobom a hajam, két kezét a mellemre húzom, és úgy lovagolok rajta tovább. Kezdem megszokni, hogy szétfeszít. Sok férfival voltam már, de csak egyiküknek volt majdnem ekkora. Lehet, hogy a vámpíroknak eredendően nagyobb van.
Az agyam, a lelkem, a testem, minden lángra kap, amikor megízlelem a hideg, vasas vérét. Legszívesebben az összeset kiinnám belőle. Nem a szerelmese lettem, hanem a függője. Ha nem kapok többet, bele fogok őrülni, s ha magától nem adja, hát el kell hogy vegyem tőle. Már épp készülök ismét ajkába harapni, mikor a vállamnál fogva letaszít a testéről, és maga alá gyűr. Úgy dobál, mintha pehely könnyű lennék. Ismét vérem veszi, én pedig hangosan nyögök az élvezettől, és a hajába markolok. Olyan érzések ébrednek bennem, amiket talán még sosem éreztem. Amiknek a létezéséről sem tudtam. Túlzott vágy az akarás, a birtoklás iránt. Őrülten akarom őt. Mert szükségem van rá, mert kell. Mert ha kihúzza magát belőlem ez az émelyítő boldogság elmúlik, és csak azt fogom lesni, hogy mikor bújtathatom magamba újra.
- Akarom - zihálom a fülébe, és olyan erősen karmolok izmokkal tarkított hátába, hogy körmeim nyomán, véres csíkok ébrednek. Együtt fürdünk összeolvadva a vérben, ami belőlem szivárog, s csókjai gyógyítják a sebet, amit fogai hagytak. Minden lökésénél hangosabban nyögök fel, míg végül minden egyetlen tompa sikollyá válik, amikor teljesen, tövig nyomja magát bennem. Még egy karmolás a hátára, mert a fájdalom és az élvezet buja íze elveszi a józan eszem. Minél több vért vesz tőlem magához, én annál jobban akarom az övét. Ujjaink összefonónak, én pedig kezdem elveszteni az irányítást. Teljesen átadom magam neki. Hagyom, hogy azt tegyen velem amit csak akar. Én lettem az áldozata. A vérbankja, akit bármikor megkaphat, hogy ha akar. Mert akarom őt, mindenestül, és magamba akarom szívni a testnedveit, és a látványát, az izmait. Össze akarok olvadni vele, hogy folyamatosan szipolyozhassam, mint egy láthatatlan kis pióca.
- Milyen ironikus, hogy annak idején a magad fajtát húzták karóba, most pedig te teszed ezt velem - az utolsó szónál a szájpadlásomnak csattintom a nyelvemet, és a nyakára tapasztom számat, lila foltot hagyva bőrén. Az én foltomat. A nyomot, amit a megpecsételés jeleként hagyok hátra.

Kérlelése mézes dallamként járta át lényem minden szegletét. Kerestem, kutattam, de nem találtam épeszű választ arra, hogy miért indítottak be szavai. Szavainak apró, aligha észrevehető rezgései még erősebbé tették megbizonyosodásom arról, hogy ez az én játékom, ő csak egy mezei játékos. Az történik, amit szeretnék, akkor, mikor akarom.
Egy elnyújtott sóhaj tört elő belőlem, mikor puha keze körbefogta merev férfiasságom és többször végighúzta rajta. Lehunytam a szemeim és pár lopott pillanatra csak hagytam, hogy a főszereplő én legyek és a mámor.
- Sadie, Sadie, Sadie... - ráztam a fejem, bongyor, hosszú tincseim szelíden hintáztak a levegőben. Nem kapod meg te azt olyan könnyen, gondoltam, de ezt ő is érezhette abból, ahogyan szemeibe meredtem. Nem dörgöltem magam hozzá tovább, hiába szerettem volna teste meleg ölelésébe tövig merülni. Nem kellettek szavak, ő is tudta, hogy milyen gondolatok lepték el felhevült elmém. Mégis, mint egy hímnemű cafka, hagytam, hogy fölém kerüljön, a matracra terített lepedő selyemként cirógatva helyezett kényelembe. Sadie testsúlya az enyémre nehezedett, alattunk a rugók és falécek buján megreccsentek, mintha csak azok is ugyanúgy élveznék a felállást, mint mi. Hiába éreztettem azt vele, hogy fölém lépett a hálószobai hierarchia lépcsőin, édes küzdelmünk még korántsem ért véget. Alsó ajkam vékony, sima és foltokban vöröses rétege felszakad fogaitól, vérem pedig apró cseppekben szalad szájába. Megízleltem magam is, és több ízben eltért az övétől.
Csípőjét megragadva segítem mozgását, puhán ringatózott, és minden simítással csak szaporodtak a belőlem felszakadó sóhajok, visszafojtott nyöszörgések. A szenvedély minden felett hatalmat nyert, s nekem már mindegy is volt ki is az a Sadie Kingsley, akartam a testét.
- Nézzenek oda, milyen kiéhezett lett valaki... Milyen kevés kell neked, hogy könyörögni kezdj - hiába gúnyolódtam, elhintve előbukkant egy kis büszkeség is a hangszínemben. Ugyan nem az ő irányába, de a sajátomba. Mela előtt ugyanezt a színdarabot játszottam el az összes könnyűvérű hölgyeménnyel, akit megkívántam, mint ízletes gyümölcsöket. Beharaptam fogaival szántott alsó ajkamba, ahogy nőiessége forrósága magába fogadott, nedvességével ötvözve kemény tagom hangja már önmagában ezernyi angyalt rendelt a helységbe, de szinkronban szóló megkönnyebbült nyögéseink ezt mind megduplázta. - A véremet ki kell érdemelni, te pedig még elég messze vagy tőle. Szó sem lehet róla - utolsó mondatom minden kis szócskája között hagytam egy szünetet, kimérve penderítve őket le nyelvemről. Kóstolót kapott és most többet akar. Rajong értem, mindenért, ami engem kitesz, ennek pedig az egyetlen oka, hogy még nem szexelt vámpírral, nem ivott vámpírból.
Vállát megmarkolva ledöntöttem magamról, az ágy hangosan nyikkant, a háttámla nekiütközött a falnak. Felsőtestünk gyengéden dörzsölődött egymásnak, majd újabb harapást ejtettem rajta, kulcscsontja felett, közel a vállánál. Észvesztően szűk volt, szorított, így megkímélve ártatlannak tűnő testét lassan és óvatosan löktem belé magam újra és újra. Vérét a lökésekkel egy időben nyeltem, nyögéseimtől elvesztve jó pár cseppet, ami végigfolyt testén, beszínezve mindkettőnket és az ágyát is. Karján táncoltatva ujjaim kerestem kezét, hogy övéivel összefonódva gyorsítsak mozgásomon, minél mélyebbre hatolva fokozatosan. Másikommal lefogtam, hüvelykujjam alatt domborodott ki medencecsontja, nem akartam, hogy túl sokat fészkelődjön erőm alatt. A két kis lyuk a tolásaimmal egyre nagyobbá szakadt, olyanok voltunk, mint az olló és a papír. Egyik végtagom sem éreztem, csakis azt, amibe testem összes vére szállt és épp benne pumpál. Elzsibbadtam, mégis feszengtek az izmaim, fáztam és melegem volt. A világ összes érzése belém lopódzott általa, gyomrom pedig egyre kevésbé kongott az ürességtől, csakis miatta, az ő élete költözött lassacskán belém.. De ő nem ellenkezett. Élvezed, mi,  Sadie? Élvezed a fájdalmat.

Minden pillanat, minden érintés, amit nekem ad úgy szivárog bele a bőrömbe, mint a tinta. Láthatatlan mintákat rajzol a mellkasomra, és a nyakamra, amiknek létezéséről csak mi tudunk. Imádom, ahogy másodpercről másodpercre változik a közérzete, a hangulata, az arca. Az izmai elernyednek és megfeszülnek, ahogy simogat és tapogat. A combomon érzem egyre jobban keményedő férfiasságát, és elönt a vágy, hogy magamba fogadjam az egészet. Minden pontosan úgy alakult, ahogy akartam. Ahogy fejben elképzeltem. Azt akartam, hogy ne csak kívánjon, hanem vágyódjon utánam, őrülten, fájdalmasan. Hogy minden alkalommal amikor hozzám érhet haljon meg egy kicsit a kíntól, amiért nem tehet azonnal a magáévá. Nekem ez volt a szórakozás. És nem is sejti mindezt.

Édes csókjai felszántják a testemet, jeges foltot hagyva a bőrömön. A csiklóm megduzzad a nyelve érintésétől, és olyan váratlanul ér, hogy hangosan felnyögök. Belemarkolok a hajába. Akarom őt. Mindenét. A nyelvét, a farkát, a vérét. És akarom, hogy ő is mindenestül akarjon. Hogy faljon fel elevenen, hogy öljön meg és támasszon fel, hogy szorítson a falhoz, és adjon nekem magából még többet. Még. Még. Még többet. Szinte beleőrülök a görcsös várakozásba. A játékba. Abba, hogy azon versengünk ki irányít kit. Mikor hozzám feszül olyan hangosan nyögök, hogy a számra kell szorítanom az öklömet. Nem tudom, hogy van-e itthon valaki rajtunk kívül, vagy hogy Hudson a másik szobában végighallgatja-e, hogyan adom oda magam másnak, de jelen pillanatban nem is érdekel. Jobb kezemmel rá fogok a férfiasságára, és kényeztetni kezdem. Ballal a hajába túrok.
- Akarlak te szarházi - mondom neki vágytól fűtve, de sért is, hogy könyörögnöm kell neki. Sért és dühös vagyok rá - kérlek, dugj meg te szemét - megadom neki amit akar. Had érezze csak, hogy a főnök, de pár pillanat alatt fordítok a helyzetünkön. A hátát belenyomom a matracba, a mellkasára támaszkodva vetem át a lábam a derekán. Kemény hímtagja a fenekemnek nyomódik, én pedig csókokkal árasztom el az állkapcsát, a füle tövét, és a kulcscsontját. Egy kissé felegyenesedek, de épp csak egy pillanatra. Belenézek hatalmas szemeibe, és megcsókolom. Olyan hevesen, olyan indulatosan harapok alsó ajkába, hogy érzem a vérét a nyelvemre buggyanni. Édeskés, és hideg. Beszívom az ajkát, és hagyom a vérét a nyelvemre folyni, miközben előre-hátra ringatom a csípőmet.
- Akarlak érted? - suttogom a szájába, miközben lenyalom a vért az ajkáról - kibaszottul akarlak.

Leszarom, hogy mit gondol más. Leszarom, hogy mit érez Blaze, hogy mit gondol Hudson vagy Mack. Nem számít rajtunk kívül semmi és senki. Ebben a percben csak Benjamin létezik és a vére, amit úgy kíván a testem, mintha heroin lenni.
- Adj nekem a véredből - nézek rá, és egy kis rásegítéssel magamba csúsztatom Őt. Feszít, és fáj, de egyszerre olyan jó érzés, mintha a mennyország szállt volna alá a földre. Hangos nyögés hagyja el a számat - hagy igyak belőled - érzem, hogy a fejemet elönti a mámor, a köd, és többé nem vagyok ura a gondolataimnak. Nem vagyok már önmagam. A vérével a szervezetemben valaki más lettem.

Lassan égett a láng, minden érintéssel közelebb kerültem a tűzhöz, amit testünk lágy simulása csiszolt, akárcsak két egymáshoz illő kovakő. Észvesztő volt, ahogy mozgásunk eggyé vált, mint két ellentétes pólusú mágnes egymásba kapaszkodott volna.
Szavai csak arra biztattak, hogy ujjaimmal biztosabb fogást keressek rajta, majd megszorítsam, kevesebb helyet engedve a beáramló levegőnek. Éreztem, ahogy próbál az oxigén utat törni magának, de a nyomás miatt csak szakadozott sóhajként hatott az egész. Ajkaim mámorosan rándultak egy vigyorba, talán enyhe szadizmus vergődött bennem a felszínre törésért, talán csak én akartam lenni egy pillanatra az, akit istenít. Akkor lélegzik, mikor én engedem neki. Nadrágom egyre szűkebb lett.
- Ha én bukok, te is elbuksz - súgtam ajkaira a harapás után, alig pár milliméter pofátlankodott be közénk. Bal kezem gerincére simítottam, ívbe emelve egész testét, hogy jobbammal babrálni tudjak a szoros kapcsokkal. A melltartója megpattant, felfedve kebleinek egy részét, de még így is túl sok maradt a fantáziámra. A pántokba kapaszkodtam, hogy megrántva mindkettőt arrébb dobhassam a kelletlen darabot. Ismertem Sadie erejét, így elfojtott, kaján nevetéssel nyugtáztam ahogy kezei nélkül levetkőztetett. Lenyűgöző képességei voltak. Mellei részegítően domborodtak markomba, de hideg érintésem helyét hamar leváltotta szám melege. Sadie teste mindent leleplezett, az aura körülötte forrt, minden jeges tapintásom őt csak jobban felmelegítette. A szájából formált vigyor arra utalt, ő érzi magát játékmesternek, de mennyire messze volt tőle. Rövidnadrágja a testét már nem takarta, gyűrötten hevert a padlón minden levetkőzött gátlásaink és hamarosan felötlő megbánásaink mellett. Nedves volt, kész rám, miért ne. Miért ne adjam meg amit akar. Miért ne, mi állít meg? Rohadj meg Benjamin, te mocskos fasz. De miért ne.
Nyakára leheltem egy csókot, ázott nyomot hagyva rajta, ahogy ujjamon az ő hagyott. Nyelvemmel végigsöpörtem testét, annak útja lekövethetően virított rajta, amíg el nem érkeztem a célhoz. Elemeltem kezemet, hogy alsóneműje szegélyébe akaszkodva hozzáadjam a tőle elkobzott dolgok listájához. Felkerült pontosan oda, ahol a vére és józan esze is szerepelt.
Csiklóját ajkaim közé fogtam, rövid csókkal illettem, majd ugyanazt a szívást gyakoroltam rá, mint korábban a sebre, amit én okoztam. Íze belepte a nyelvem, minden receptort beindított, ahogy egyre inkább válik Ő eggyé a nyálammal. Egy halk sóhaj szakadt fel mellkasomból, karizmaim feszessé váltak, ahogy combjai köré tekertem őket, hogy lefogjam. Kéjt nyújtottam neki, ő pedig készségesen fogadta. Mert én úgy akartam, mert én úgy akartam...
- Bassza meg, Sadie - mormogtam bőrére, leheletem alatt éreztem, hogy libabőrös lett. Birtokba vettem, a lelkét is, már tudtam. Sóvárogni fog, gondolni fog rám, eszébe fogok jutni, égni fog rajta az érintésem, mintha forró vassal égettem volna az emlékem belé. Az élete részévé váltam, lényét pedig minden egyes együtt töltött pillanattal jobban magamba szippantottam. A függőm lesz, míg én más függője vagyok. Így lett ő a ragadozóból áldozat.
Kelletlenül derekam köré fonódó ruháimat türelmetlenül rúgtam le magamról, az eszemnek csak vékony felszínét értem el, egyetlen egy gondolatom sem volt. Mintha egy méreg dolgozott volna a szervezetemben, egy kegyetlen idegméreg, ösztönösen mozogtam, késztetés végett nyomtam hímtagom a nedvességének legédesebb pontjára, óvatosan mozgatva. Melegem volt, rázott a hideg, rázott az a láz, amit a frusztráció szült.
- Kérlelj - szemöldökeim feljebb kúsztak homlokomon, alsó ajkam kíváncsian beharaptam. Vajon képes lenne olyan mélyre süllyedni, vajon olyan mélyre taszítottam, hogy képes lenne a gyönyörért könyörögni? - Mondd, hogy kérlek - Alázkodjon meg, de megfordul a gyomrom magával, hogy valóban ez indítana be. Sadie-hez semmiféle érzelem nem kötött, nem volt érdekemben finomkodni, hidegen hagyott a véleménye rólam, és be kellett vallanom, magamat fölé helyeztem a prioritási listámon. Magamon akartam könnyíteni, nem rajta.

Benji és én olyanok vagyunk ketten, mint valaki legszebb tévedése. Az biztos, hogy ez az egész tévedés, de olyan jó, olyan édes, mintha álomban élnék mellette. A bőre, a haja, a szemei mind megbabonáznak, és kényszerítenek arra, hogy felajánljam magam neki. Mintha önként sétálnék a gyilkosomhoz, és ebben nincs is hiba. Felajánlanám magam neki bárhol, bármikor. A konyhában, az ebédlőasztalon, a mosógép tetején, mindenhol hozzádörgölődnék, csak hogy érezhessem a testét. A kéjt, amit átad nekem minden pillanatban, amikor a fogai a bőrömbe hatolnak. Olyan furcsa és morbid ez az egész szituáció. Csak ott fekszek mellette és semmi másra nem tudok gondolni csak arra, hogy a magáévá tegyen. Örökre és visszavonhatatlanul ott akarok lenni rajta. Olyan mocsok szeretnék lenni a testén, amit soha nem moshat le magáról. Méreg akarok lenni a testének, ami élete végéig a szervezetében marad. Azt akarom, hogy amikor majd utoljára csókol meg, a lelke egy kis darabját nálam hagyja. Birtokolni akarom őt, valami furcsa, perverz vágyból, amit nem is ismerek igazán. Magamra sem ismerek rá mikor vele vagyok. Mintha egy teljesen más ember lennék, mintha olyas valamit hozna ki belőlem, aki sosem voltam.
- Ne szégyenlősködj már, vedd el ami kell - suttogom, miközben keze között tartja a nyakamat. Élvezném, ha megszorítaná, talán azt érezném tőle, hogy na most, na most ráérzett és ő akar irányítani. Olyan volt, mint egy fiú, aki eltévedt a rejtelmek erdejében, és próbált rájönni, hogy hogyan kell bánni a dolgokkal. Tartottam a szemkontaktust. Úgy csúsztam ide-oda a karjaiban, mintha az Isten oda teremtett volna engem. Annyira összepasszoltunk, a testünk, a lényünk, minden egymásra hangolódott. A világom megremegett, a tudatom megingott amikor a bőre a bőrömhöz ért. Maga alá húzta a combom, s én beengedtem. Készségesen. A bugyim már átázott, meg tudtam volna halni, ha most azt mondja, hogy ő ezt befejezte, nem akar tőlem semmit. Kezemet a derekára tettem és magamhoz húztam a csípőjét, hogy végül már egy miliméternyi hely se legyen a testünk között. Édes szavai simogatták a fülemet.
- A tiéd vagyok - válaszoltam neki mosolyogva, szemem a csípőjére szegezem, tudom, hogy ha koncentrálok menni fog. És jelen helyzetben csak rá tudok koncentrálni. A pólója sarka végül megmozdul, lassan, szinte már kínzóan lassan felgördül hófehér bőrén, végül lecsúszik róla, hogy aztán a padlóra repülhessen. Kibaszottul imádom a mágiám. Tenyerem hideg mellkasára fektetem, felemelem a fejem és egy forró csókot lehelek a kulcscsontjára. - ne aggódd már túl - felelem, és halkan fel sóhajtok, amikor beleharap az ajkamba. Végigsimítok a felső testén, ujjaimat a nadrágja derekába dugom. Megcsókolom. Annyira vágyom rá, hogy úgy érzem, ha nem lesz enyém perceken belül akkor megőrülök.
- Senki nem fogja megtudni a te mocskos kis titkodat - imádom, hogy a titka lehetek. Valami amiről nem akar beszélni. Valaki akiért titkon sóvárog. A nadrágjára pillantok, s a gomb csak úgy leszakad róla, a cipzár pedig leszalad. Nem akarom, hogy tovább kínozzon, de nem akarom én megtenni az első lépést a biztos felé. Hagyom, hagy érezze magát dominánsnak, hagy higgye azt, hogy innen még vissza táncolhat ha akar, pedig szerintem mindketten tudjuk, hogy nem tudna leállni. S ha nem most, akkor egy nap, vagy egy hét után újra itt lenne, és ismét fel akarna falni. Azt hiszem akkor már nem tudna leállni. Semmilyen tekintetben.

Teste megrezzen, mikor fogaim távoznak belőle, apró mélyedéseket hagyva nyakán, közel az állvonalához. A vérző lyukakat lilás, véreres keret vette körbe, kidolgozott átmenettel fulladva bőre eredeti színeibe. Lusta tekintetem méregzöldjeibe fúrtam, mielőtt ajkaink egymásba akaszkodtak volna egy vágytól fűtött csók erejéig. A ragacsos, eper ajakbalzsamíz koktélként keveredik a vérének fémes ízével. Ő az én egyéni, máshogy bódító Bloody Mary receptem, amit újra és újra elkészítenék. Jelképes alkoholista készül belőlem.
Szemeim lassan nyíltak fel, vonásaim elgyengültek. Nagyot nyeltem, ádámcsutkám óvatosan mozdult erre, mintha csak a vágyaim szerettem volna egyben felfalni, s bő nyállal gyomorsavba fojtani. Az ő tekintete többet kért, követelt, pupillájának fekete szakadéka arra igézett, hogy mindent megadjak neki. Én vágytam rá, ő vágyott rám, de melyik groteszk, félrement történetben teszi magáévá a gazellát az oroszlán? A miénkben.
- Persze, hogy akarsz - rekedtes hangom szinte visszhangzott a szobában, kezem pedig nyakörvként tekeredett vékony nyakára. Nem szorítottam meg, nem markoltam rá, nem ártottam neki. Nem nyomtam le, mint egy levadászott zsákmányt, csupán ott tartottam. Arcát vizslattam, az arccsontját, majd a pisze orrát. Pulzusa dobként ütött a tenyeremben, olyan volt, mintha a szívét tartottam volna a markomban, de nem gyorsult fel. Akármit csináltam, nem félt tőlem - vagy mesteri ennek elrejtésében.
Pár pillanatba telt az egész, majd eleresztettem, csak hogy most csípőjét ragadjam meg és nyomjam a matracba, ami lesüppedt a súlyunk alatt. Hátam lágy ívbe húztam, hogy alsó részeink egymásba simuljanak, combját a derekam köré invitáltam, érezze csak mi vár rá. De élvezte. A rohadt életbe is, élvezte, és én is élveztem. Rég érintett bárki is úgy, mint ő, rég éreztem magam többnek, mint egy összetört kisfiúnak. Sadie szemeiben férfi voltam.
A szoba minden részecskéje megtelt feszültséggel, mikor testén simítottam végig, minden kis szegletét úgy akartam ismerni, mintha az enyém lenne. Mintha valamiféle perverz, beteg módon birtokolnám, hiszen ezen kívül nem birtoklok semmit. Otthagytam rajta az ujjlenyomatom, nem volt ő más, mint egy véres tetthely. Tetthelye annak, ahogy megcsalom érzelmeim és az elveim. Talán semmiben sem különbözöm a többi mocskos férfitől, talán Mela undorral nézne rám. De Mela most nincs itt, és jó ideje nem is volt.
Megráztam a fejem, hogy visszanyerjem a koncentrációm és csakis az alattam fekvő, testét kívánatosan tekergető lakótársamra fókuszáljak. Elmémet elöntötte a harag, hogy csak Rá tudok gondolni még akkor is, mikor nincs itt - de Sadie itt van. Ő itt van nekem.
Testhezálló felsőjét komótosan felhajtottam, alkaromra támaszkodva elhúzódtam éppen csak annyira, hogy hibátlanságát szemügyre vehessem. Bordái minden lélegzetvétellel felfedték magukat, hasa besüppedt, medencecsontja csodás, istenségi hegységként domborodtak ki. Másféle domborulatait melltartója takarta el a kirakatból, kezemet az egyik kosarára helyezve markoltam meg azon részét. Tudatni akartam vele, hogy akarom. Olyan volt, mintha ő egy művészeti kiállítás lenne, Isten volt a megalkotó, én pedig az egyetlen, magányos látogató, aki egyedül pillanthat meg minden műdarabot. Minden porcikája ahhoz volt hasonlítható.
- Csodálatos vagy - biccentettem oldalra a fejem egy halk nevetés kilehelése kíséretében, majd megnyaltam felső ajkaim. Nem mertem sok mindent tenni, az erkölcsök visszafogtak. - Erről nem tudhat senki. Mack sem. Senki - súgtam alsó ajkára, mielőtt fogaim közé csíptem volna puhán.

Az emberek talán azt mondanák rám, hogy ribanc vagyok. Vagy áruló. Én inkább úgy hivatkozok magamra, hogy már réges régen elhagytam a gátlásaim. Sajnos, vagy nem sajnos ilyen téren nem érdekel az emberek véleménye. Akik összesúgnak a hátam mögött, azok mindig a hátam a mögött fognak maradni. Én mindig megkapom amit akarok. Néha nem tudom megmagyarázni, hogy miért akarom pont azt, amit. Nem tudnám megmondani, hogy miért vágyakozom ennyire Benji után. Talán csak fel akarom kavarni az olyan régóta álló vizet ebben az albérletben. Talán csak egy ördögi, számító picsa vagyok. Sosem fogjuk megtudni, hogy melyik az oka.
- Akkor meg gyerünk - biztatom továbbra is. Látom az arcán, hogy dominálni akar, hogy ő akar lenni a főnök. Mintha én lennék az utolsó épen maradt szál, amibe kapaszkodhat. És milyen nevetséges is a férfi lélek, hogy azt hiszi ő irányít mindent. Az összes ezt hiszi. Észre sem veszik az aprócska manipuláció morzsákat, amik tettekre késztetik őket. És minden manipuláció mögött mi állunk, nők.

Szavai cirógatják a bőrömet. Nem válaszolok rá, mert nincs értelme. Csak hagyom, hogy a betűk beleivódjanak a nyakamba, és eggyé váljanak a véremmel. Úgy szerettem volna sürgetni, hogy igyon már, hogy tegyen a magáévá minden lehetséges módon, amit ismerünk, de emellett élvezem ezt a huzavonát. Az érintése jeges hideg, mintha hóval érintkezne a bőröm, és egyből le is hűt. Minden porcikám beleremeg ujjai simításába. Úgy vágyom rá, és arra, hogy megcsapoljon, mint egy drogfüggő az adagjára. Olyan régen nem kóstolt már a belém. Fél tőle. Azt hiszi, hogy meg fog ölni, ha tovább csináljuk ezt. Ha elveszti a fejét, és nem tud leállni. Kellemes fájdalom, ahogy feltépi a nyakamat. A fogai bele mélyednek a húsomba, és átvágják a vénám falát. Az egész olyan, mint egy lassított felvétel. Mintha mindent éreznék. A vérem áramlását, ahogyan szívja ki belőlem az életet, az agyamat eltölti a mámor. Nem félek. Bízom benne. Megszédülök, és hagyom, hogy gyengéden a hátamra fektessen. Nem volt elég, még mindig vágyom rá. Ez pontosan az a fajta fájdalom, ami feltölt és megrészegít. Az a fajta fájdalom ami után epekedsz, vágyódsz, és addig kergeted amíg szépen lassan meg nem öl.

Ujjait a felsőm alá dugja. Élvezem. Sőt, szeretem az érintését. Akarok még belőle. Őt akarom. Mindenestül. Rá fogok a csuklójára, és egy hirtelen mozdulattal magamra rántom a testét, mintha én rendelkeznék felette. Ki mondta, hogy nőként kezdeményezni szégyen? Olyan közel húzom magamhoz, hogy az orrunk összeér. Belenézek tenger íriszeibe. Majd megcsókolom. Az ajkam az övére tapad, olyan puha és hideg. Jobb kezemmel a hajába túrok. Úgy érzem magam mint Mina Harker. Egy élő, és mozgó vérbank, aki összejár a környék Drakulájával. Mikor elhúzódok tőle ismét a szemébe nézek. Látni akarok rajta valami érzelmet.
- Akarok még! - suttogom a közénk feszülő csendbe - akarok még belőled!

Elégedetlenül felmorrantam szavaira, valóban ihatnék belőle, de nem csak azért, mert szavaival nyakamba akasztott egy bármikor felhasználható belépőt. Ha kevésbé lenne ilyen önfeláldozóan engedékeny, akkor is a vacsorám lehetne.
- Tudom, hogy ihatok - Csupán nem akarok. Agysejtjeim minden ütközésükkel tompán nemet mondanak nekem, de a vágy és a lány testének kívánatos tekergetése túlontúl csábító. A két legédesebb elégedettség nemhogy ezüst, de aranytálcán kínálja magát, én pedig még így is hű lennék az élénken bennem tovább égő szerelemhez. Hű maradnék egy emlékképhez. Sadie jelenléte viszont minden koncentrációm ellenére szolgál, egyre nehezebb megálljt parancsolni az ösztönöknek.
Vékony, selyemhez hasonlítható szavainak hangzása egyre arra biztat, hogy tegyem meg. Szúrjak hátba mindent és mindenkit, ami és aki fontos számomra és legyek önző. Használjam ki Sadie adottságait, használjam ki, hogy valóságos cafkaként odadobja magát nekem. Tegyek vele amit akarok. Csapoljam le, forgassam úgy a testét, ahogy csak kedvem tartja, teljes dominanciát mérjek rá. Minden kicsúszott a kezeim közül, legalább őt irányíthatnám, mégha csak egy lopott órára is, tán kettőre.
- Pontosan tudom mire vágysz - búgtam hibátlan bőrére, mocskos gondolataim egyike pedig az volt, hogy talán csak én tudnám neki megadni azt, amiért legbelül sóvárog. Egyedül én sóvárgok mélyen azért, hogy eme szépség helyett más valakit húzzak az ölembe. - Ki vagyok én, hogy megtagadjam tőled a vágyaid és helyetted döntsek? - megingattam a fejem, belemenve a piszkos üzletébe.
Oldalára helyeztem két kezem, tenyeremmel bebarangolva egy bizonyos útvonalat, ami a kerekded, formás fenekénél végződött. Markomba fogva húztam közelebb magamhoz, felsőteste úgy simult enyémhez, mintha arra lett volna kitalálva. Nyaki vénáján időzött lusta tekintetem, forró csókot nyomva a területére, mielőtt szemfogaimmal át nem szakítottam vékony fedőrétegét. A meleg, sűrű folyadék lomhán áramlott nyelvemre, ajkaimmal puhán szívtam meg a két kis lyukacskát, hogy felgyorsíthassak rajta. Jobb karom visszaaraszolt hátára, gyöngéden elfektetve a szépséget a matracon, mint egy legyőzött vadat.
- Sadie... - sóhajtottam fel, ahogy elszakadtam tőle. Ajkaim egy körben vöröslött, nyakán apró cseppek hada folyt végig. - Hogy érzed magad? - ujjaimat felsője alsó szegélye alá fúrtam, megtapintva teste melegét. Képtelen vagyok eldönteni, mikor vettem az embertől elég vért ahhoz, hogy még egyben érezze magát. Ez az első és legfontosabb oka annak, miért mondok neki nemet. Egy végzetes rulettet játszunk minden alkalommal és nem lennék képes szemet hunyni afelett, ha egyszer kárt okoznék benne.

Úgy néz rám, mintha félne. Van valami a tekintetében, amit nem tudok hova tenni. Nem csak egyszerűen zavarban van. De miért is lenne zavarban? Együtt élünk, igazán hozzám szokhatott volna már. Tudom, hogy akar engem. Látom a szemében. Fel akar falni, mint egy oroszlán a gazellát… csakhogy ebben a felállásban könnyen megeshet, hogy én leszek az oroszlán, és Benji lesz a gazella. Egy kívülálló bizonyára megkérdezni, hogy egy magamfajta lány mit akar egy ilyen sráctól. Hisz’ bárkit megkaphatnék. Akárkit. Élőt, és holtat egyaránt. Egy kívülálló értetlenül nézné, ahogy szépen lassan az ujjam köré csavarom. Nem elég éber. Nem fog tudni ellenállni. És ha megadja magát végre, akkor mindent meg fogok kapni amit akarok. Szóval, egy kívülálló nem tudná hova tenni ezt a helyzetet, de egy kívülálló nem látja a teljes képet. Nem látja azt, hogy Benji pontosan az, ami nekem kell. Okos, vicces, és szexi. Hudson is ülhetne most itt, de ő biztosan nem tudna értelmesen beszélni velem, Blaze pedig túlságosan szerelmes belém ahhoz, hogy azt tudja adni, amire igazából vágyok. Nem is figyelek a szavaira. Nem érdekel most Blaze. Nem akarok hallani róla. Tudom, hogy szerelmes belém, tudom, hogy vágyik rám, és nem akarom bántani.
- Tudod, hogy belőlem ihatsz - teszem meg neki a tétjeimet, miközben óvatosan oldalra biccentem a fejemet, hogy lássa a nyakamat, és a nyakamon lüktető vénát, ami a számára olyan édes véremet szállítja. Jól esik, amikor a tenyerét a combomra csúsztatja. Mondanám, hogy régóta vágyok erre, de igazából akkor alakult ki a fejemben a kép kettőnkről, mikor belépett ide. Ma különösen kívánatosan néz ki. Érintésétől feláll a hátamon a pihe, és kiráz a hideg. Hagyom, hogy az ölébe húzza a lábam. Végignézek rajta, lassan, szemtelenül. Szavai hallatán megforgatom a szememet. Élvezem, ahogy a nyakam méregeti, és amikor a már a leheletét érzem a bőrömön, legszívesebben odanyomnám a fejét, hogy igyon belőlem, de nem teszem. Csak várok. Türelmes ember vagyok. Tudom, hogy kellek neki, hogy akar. Hogy azt akarja amit én.
- Honnan tudod, hogy mire vágyom? - kérdezem halkan, amikor arról papol nekem, hogy Blaze mit adna meg akkor, ha vele lennék - honnan tudod, hogy mit akarok? - suttogom. A hangom másodpercek alatt elveszik a közénk feszülő vágyban. Kezemet a combjára csúsztatom, és gyengéden belemarkolok a húsába.
- Tudod, Benji, mindig a nő dönt. Ne hidd azt, hogy te vagy az, aki engem választás elé állít - vágok vissza neki, miközben az ujjaimat bele akasztom a nadrágja derekába. Igazából nem tudom, hogy miért teszem mindezt. Egy dolog hagyni, hogy egy vámpír táplálkozzon belőled, és egy másik lefeküdni az egyik barátod legjobb barátjával. Aki ráadásul halott. Talán csak szórakozni akarok. Talán érdekel, hogy milyen egy vámpírral szexelni. Talán többet érzek iránta, mint barátság. Talán túl erős a vonzalom kettőnk között.  Nem tudom, és nem is érdekel. Csak az, hogy most itt vagyunk, ebben a pillanatban, és én nem fogom hagyni meglógni.

Persze, vele mindig lehet beszélni. Nem fért a kútfőmbe, hogy ez a lány minden tudása ellenére hogyan képes kedvelni egy magamfajtát. Úgy néz rám, mintha tudná mire gondolok, én pedig ugyanazon gondolkozom, mint ő. Tekintetem elkalandozik fedetlen területein, ő pedig élvezi. Kibaszottul élvezi a figyelmet.
A szoba levegője egyszerre telt meg órákkal ezelőtt magára fújt parfüm részecskéivel és ereiben táncoló hangjával. A szíve vert, s szinte egy vadvágtának hatott az enyémhez képest - hisz enyém már akármit teszek, sosem fog újat dobbanni. Minél beljebb értem, a helység összetétele úgy változott egyszerű érzéki dolgokról feszültségre. Nem tudtam eldönteni, hogy az izzadt tenyerem mitől virít. Kívánom a társaságát, vagy menekülni akarok előle?
Blaze boldogsága vezérelt be magához az oroszlánhoz, én pedig védtelen áldozatává váltam. A külvilágnak tán ennek ellentettje látszik, de itt nem Sadie volt a préda, hiába ő adja a vérét nekem. Élvezetből teszi, én szükségből. Minden vagyok, csak győztes nem a kettőnk harcában a különféle vágyak ellen, s ezt a körkörös táncnak sem én vagyok a domináns fele.
- Meg tudná mondani, ha... - hangom úgy halt el, mint egy gyertya lágy lángja, mikor a kanóc utolsó millimétereit is a forróságnak áldozza. Keze melege emberi fűtőtestként hatott az én hidegemre, ujjaimat akaratlanul is övéi köré tekertem. Édes suttogásába minden sejtem beleremegett, ahogy lehelete cirógatta fülem érzékeny peremét. Dús alsó ajka gyengéden súrolta cimpámat, megmozgatva bennem egyszerre a vámpírt és a férfit is. - Szomjazom, Sadie. De nem ezért jöttem ide - rosszallóan ingattam a fejem. Ami ebből készül kisülni, valahol a rossz alatt van hat méterrel. A kisördög bennem pedig egyre csak azt súgta, hogy igenis ezért jöttem ide. Félember énem még küzdene a túlélésért, s ez a küzdelem csak akkor válhat sikertörténetté, ha a törékeny testét magam alá teperem. Ha a fehér lepedőjének ráncaiban megbújna alvadt vérének barnás színe, a falakban pedig örökké megülne a mennyei hang, ahogy nyöszörög a súlyom alatt. Alattam.
Jég kezem lassan csúszott combjára, annak pedig belső falára. Bőre olyan volt, mint maga a legfinomabb selyem. Isten két kezével szórta rá különféle áldásait, ami a külsejét illeti. Ezzel talán azt akartam jelezni, hogy én diktálok. Talán azt, hogy nem vagyok ellene. Más emberek karjai közt keresem azt, amit két esztendővel ezelőtt Mela könyörületet nem ismerve megmarkolt és kitépett belőlem.
Lábát egy lusta mozdulattal húzom ölembe, karom pedig dereka köré fonódik támaszként. Nekem már mindegy. Amúgy sem tudok már tükörbe nézni.
- Blaze - mondtam ki a nevét, mintha ez parancsolna megálljt. -  Imád téged, meg tudjuk mindketten érteni miért - fejem méregetően biccent oldalra, tenger íriszeim pedig a vastag nyaki vénáját méregette. Mindent megadnék, hogy fogaimmal felszakíthassam hibátlan bőrét és megízlelhessem újra. Tekintetem arcára emelem, ahogy testem önkényesen hajol nyakához: arra várok, hogy nemet mondjon. Mondj nemet, Sadie, könyörgöm! - Én a helyedben adnék neki egy esélyt. Jó srác, megadna neked olyat, amit más nem - suttogom lassan, kimérten, ahogy már érzem a nyakán fekvő pihéinek érzéki simogatását sápadt ajkaimon. Mély lélegzetet veszek, illata bejárja az orrom, de nem lépek semmit. Egy morranással borul le a fejem, mintha lecsatlakozott volna nyakamról, s a vállán talál pihenőhelyet. - Nem fair, hogy csak úgy megkaphatlak, de Blaze nem. Hiszen nekem hagynád, hogy menten magam alá gyűrjelek - enyhe nárcizmus vélik megjelenni a hangomban, egy halk, kacér nevetés kíséretében. Bár tévednék. Bár most rögtön ellökne.

A szobám csendes magányában cigizgetek az ablakomban, ahogy szoktam. Vörös hajamat szabadjára engedtem, nincs rajtam már csak egy rövidnadrág, és egy vékony, testhez álló felső. Hát ha már itthon vagyok, akkor legyek itthoni ruciban. Lassan fújom ki a füstöt, és nézem, ahogyan messzire viszi a szél. Mindig elvarázsol. Ilyenkor eszembe jut, hogy mi is vagyok valójában, és hogy együtt élek egy vérfarkassal, egy vámpírral meg egy gyakorlatilag védtelen emberrel, aki igazából bármikor vacsora lehetne a terülj-terülj asztalkánkon. Bár Benjinek inkább én vagyok a fogára való. Mióta megtudtam, hogy vámpír, azóta rendszeres vendég nálam. Segítek neki túlélni. Adok a véremből, hogy ihasson, és élhessen. Kedvelem őt. Tényleg kedvelem. Ő az arany középút mindenben amit ismerek.
Elpöckölöm a még égő cigarettacsikket, és végignézem ahogy az egyik fa tövében landol, de kialszik amint a földhöz ér. Ebben a pillanatban kopogtatnak az ajtómon. Mire megfordulok a tekintetem összefonódik Benjiével. De az egész csak egy pillanatig tart, mert a szeme lecsúszik a testemen, amitől elmosolyodok. Szeretem amikor valaki így néz rám. Szinte felfal a tekintetével, és ha Benjiról van szó akkor ez minden értelemben igaz. Csípőre tett kézzel nézem végig, ahogy belép, majd amikor megemlíti Blazet megforgatom a szemem.
- Persze, velem mindig lehet beszélni - kedvelem Blazet, tényleg, talán valahol még jóképűnek is találom, de az imidzsem nem engedi meg, hogy közöttünk több legyen. Elnyomok egy nevetést amikor össze-vissza beszélve próbálja kibogozni a mondandója lényegét. Nem tehetek róla, olyan kis aranyos. Kócos haja az arcába lóg, kitakarva egy kis részletet szép arcából.
- Nézd Benji, nagyon cukika vagy, hogy így próbálkozol, de Blaze már nagy gyerek, még ha néha nem is tűnik így, és ha akar valamit meg tudja ő is mondani - mondom neki és odalépek hozzá. Megfogom a kezét és leülve az ágyra oda húzom magam mellé - látom, hogy valami nem oké - suttogom egyenesen bele a fülébe - szomjas vagy? - nem tagadom, én is szerettem amikor ivott belőlem. Beindított és felpörgetett egyszerre. Olyan idegen érzés volt, és egyszerűen mámorító. Az a fájdalom, amit néha érezni kell az embernek.

A vöröske szobája előtt tétlenkedem már hosszú percek óta, amelyek számomra egy örökkévalósággal értek fel. Mályvaszínekbe öltözött ujjaimmal idegesen dobolok az ajtófélfán, nem tudom miért habozok ennyire. Blaze malmára szeretném hajtani a vizet, de ez a lány maga a megtestesült kiszámíthatatlanság, az agyam pedig mérgezett. Felerősödött vágyak a vér és testi kontaktus iránt uralják most minden porcikám, mint egy korrupt király. Sadie illata pedig mindig olyan finom volt, minden szívdobbanása a szobából azt sugallja, hogy vére is ugyanolyan édeskés.
Blaze bele van zúgva ebbe a lányba, ráadásul már régóta. Sadie nem jár két lábbal a földön, tagjait pedig terveim szerint elkapom és visszarántom az egész hölgyeményt a valóságba. A szépség kibaszottul múlandó, de Blaze mindent megadna csak egy szeletkéért az életéből. Egy esélyt megérdemelne.
Csontos ujjaim hangosan csapódnak az ajtó faanyagán, jelezvén belépési szándékom. Pár másodperc lehetőséget adtam neki felkészülni érkezésemre, mert a kilincs máris fordult markom alatt, a falap pedig nyikorogva ad belátást a lány szobájára és persze magára a lányra.
- Szia - hangom elhalt, rekedtes volt, így rögtön egy köhintéssel próbáltam rendbe szedni elhagyott hangszálaim. Szemgödröm beesett volt, elszíneződött, bőröm olyan sápadt volt, mint a legszebb égitest az éjszakában. Hamarabb hívtak rossz drogosnak, vagy élőholtnak, mint halandónak. Sadie esetében nem kellett aggódnom, hogy azt hiszi beszedtem valamit, ez a lány pontosan tisztában van kilétemmel. Éhezem, de nem ölök. Nem bántok. Többé nem akarok ártani, kárt okozni másokban.
Végignézek a lányon, nem nevezném alul öltözöttnek, de öltözéke kiemelte és megmutatta a bájait. Mintha egy címlapról lépett volna ki, minden mozzanata fenséges volt, minden porcikájáról lerítt, hogy ő lehetne maga a tökéletesség. Csodálatos nő volt egy kevésbé csodálatos attitűddel, de a külcsín elég volt arra, hogy szemeim mélán megakadjanak telt combjain, vagy nyaka papírvékony bőrén. Pulzusát úgy hallottam, mintha csak a sajátom lenne.
Megráztam a fejem.
- Beszélhetnénk? Blaze-ről lenne szó - léptem beljebb, remélvén, hogy a fiút megemlítve Sadie kapcsol; fontos és sürgős téma. Ha nem hesseget ki, helyet foglalok ágya szélén, nem gyűrve össze hibátlanra hajtogatott ágyneműjét. - Szóval... Ez a srác imád téged. Persze ki ne imádna, vagyis érted. Tudod, hogy szép vagy, nincs olyan férfi, aki nemet mondana neked - hadoválok férfiúi zavaromban, a nyelvem és az agyam kapcsolata nem volt a legélesebb. - Úgy értem, hogy persze, hogy imád. mit akarok mondani, hogy egyenest odáig van érted. A barátom, sőt, szinte bátyám és... Tudom, hogy ő sosem mondana neked semmit, de... - elkapom tekintetem és a padlónak szegezem. Bassza meg, úgy érzem magam, mint Edward mikor Bella a ventilátor elé állt. Egyszerre akarok elmenekülni, de inni is. Reménytelen vagyok.