- Markolj meg te, te álnok nőszemély – motyogom dühösen a bajszom alatt, miközben a nővérem azon van, hogy a magamba vetett bizalmam utolsó szikráját is lepisilje kedves szavaival. Közben némán tűröm, ahogyan az öregasszonyról csacsog, akinek a sírját éppen megszentségteleníteni kell. Mintha számára mindennapos lenne az, hogy hajnalban ásót kap a nyakába és egy sírban turkál. Groteszk érzés, ahogyan ez a vadkeszeg rám néz és látom a szórakozást felcsillani a szemében, miközben tudja, hogy mi fog következni. Aztán a testem és az elmém is úgy dönt, hogy ideje megcáfolni mindkettőnket és teljesen más útra terelni az esti kalandunkat. Először az ásó koppan a földön, aztán a két térdem, végül pedig a fenekem követi. És ez addig van így rendben, ameddig a vacsorám nem akar csatlakozni hozzájuk. Árnyék borul elém, ahogyan a nővérem leguggol velem szembe, én pedig a térdem közé hajtom a fejem, onnan nézek fel rá. - Ezt most komolyan kérdezed? – sziszegem neki elfehéredett ajkakkal, amikor azt kérdezi, hogy jól vagyok-e. Még ilyenkor sem tud teljesen azonosulni azzal a szereppel, ami a születésem óta megilleti őt, de azért próbálkozik; közelebb jön felém, hideg kezét a homlokomra simítja. Egy elégedett kis sóhaj bukdácsol ki a számon; az érintésre apára és lázzal töltött, mézes cukorkákra emlékeztet. - Tudni akarom, ki az az Igor? – groteszk helyzetben a lényegből is csak a leglényegtelenebb információt ragadom ki. De ne várj tőlem mást, amikor a nővéremet a saját anyja házisárkány módjára dobta ki a házból, csak mert más, mint az általa normálisnak tekintett vérszegény átlag. Sápadt vigyor ül az arcomra, amikor camambertnek nevez. – Gyerekkorom óta nem hívtál így és most mégis egy temetőben viselkedsz jó nővér módjára? – hitetlenkedve felnevetek. Aztán belém ragad a szó, a szusz, ahogyan gyengéden megparancsolja, hogy egyszer el kell mondanom, mi készít ki a sírásásban. - Igazából… nem a te hibád, hogy bepánikoltam. Szóval nehogy borzalmasnak érezd magad emiatt, mert van más ezer dolog is, amiben rossz testvér vagy – magyarázom neki, miközben a karomnál fogva talpra állít. Amikor azt mondja, hogy menjünk haza, egy pillanatra a világ is megfordul bennem, aminek semmi köze nincsen ahhoz, hogy még mindig szédülök. - Talán el tudnám neked mondani… talán tudnál segíteni, mert már úgyis nyakig benne vagy az alvilágban. Nincsen valami coming out-os szöveged… - gyilkosoknak, fejezem be magamban a mondatot, amitől kissé szigorúbbra húzódik a szám amúgy is vékony vonala.
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Vas. Feb. 23, 2020 8:19 pm
Balzsam && Birdie
- De lehet csak te vagy kretén. Markold meg mint magadat szoktad. - Annyira könnyűvé teszi, hogy mindenből is viccet csináljak ami ő. Mégis akaratlanul lelassítok, hogy ne kelljen kilehelnie a tüdejét, mert nyilvánvalóan az, hogy fent maradunk pizsi lövés után fárasztó neki. Nem kell sokáig gyalogolnom hogy megleljem a helyet ahol minden akció történik majd. Balzsamra nézek, a feje minden pénzt megér, és őszintén már csak emiatt megérte eljönni és elrángatni. Egész életében annyira könnyűvé tette, hogy kifigurázzam, és mindig olyan nagy örömet okozott, hogy arra nincsenek szavak.
Annyira élvezet, Azok az arcok, komolyan mondom ezzel visszafizeti az összes ingyen vizet, gázt, fűtést, áramot, füvet, levegőt, életteret amit eddig elélt előlem. - Mrs Pofansky egy nagyon kedves öregasszony volt valahol Washington szélén akinek a halálakor egy ládába rakták az összes pénzét és elásták vele együtt nem gondolva arra, hogy itt bizony lehetnek bökkenők ha csődbe megy a kicsi lány webshopja. Úgyhogy most rajtam keresik, vagyis a fele az eny… - Figyelem ahogy a földre rogy, és csak egy pillanatra ijedek meg. Mármint… vajon volt már ilyen máskor is? Mit is vár most tőlem? MIVAN?
- Hé. Nyurga. Jól vagy? - Leguggolok mellé, de egyelőre nem érek hozzá, csak figyelem. Lesem minden mozdulatát. Csóró gyerek. Anyáék jól tönkrebaszták őt is. Ne szabadna az ilyennek szaporodni… - Figyi mán. Hagyjad. Majd Igorék megcsinálják. Csak szopattalak. Senkit nem kell kiásnod. - Arréb pakolom az ásót, és kicsit közelebb kuporodok felé, óvatosan simítva végig a halántékán, ahogy apa csinálta kiskoromban, amikor nekem voltak rohamaim. Én szerencsére kinőttem. Nem tudtam hogy ő is harcol vele. Egy pillanatra belém nyilall a lelkiismeret. Mégis csak az öcsém. Nem kellene ilyen reakciókat kiváltanom belőle, tudnom kéne mi folyik az életében ha már hozzám jött, mikor nyilvánvalóan történt valami baj.
Tudom mit kell tennem. Pontosan tudom. Finoman nyúlok a válla után, karolva át és húzva magamhoz óvatosan. - Bízom benned te camembert. Csak meg akartalak prankelni. Szar vicc volt, ne haragudj. - Suttogom bele a sötétbe, a távolban megint elhúz egy autó, valószínűleg egy feleségét csaló bankár. - De egy ponton el kell mondanod mi készít ki ennyire egy kis sírásás miatt. - Engedem el végül, kényszerítve, hogy álljon fel. Karo még mindig a vállán, nem fogom elengedni. Addig nem míg remeg. Amíg nem szedi rendesen a levegőt. - Gyere menjünk haza.
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Vas. Feb. 09, 2020 9:17 pm
Ásó, kapa, nagyharang
Alapból is álmos vagyok, frusztrált, mérges, Yoda pedig úgy megijedt Birdie SMS-től, hogy hirtelenjében egy kismackó csúszott ki belőle. És kávét akarok. És nem, nem volt időm összeszedni a kutyakulimázt… Olyan savanyú a fejem, hogy citromot lehetne vele ijesztegetni. A hajam borzas, mintha őt is álmából riasztották volna, néhány elvétett helyen borosta díszeleg az arcomon és röviden tömören úgy nézek ki, mint akit jól megrágtak, félig megemészettek majd felkérődztek. És erre… erre Birdie úgy áll ott, mint akit frissen mostak és vasaltak, az álmosság egyetlen gyűrődése nélkül. - Még a göndör hajat se örökölte… - morgom az orrom alatt, ahogyan teljességgel figyelmen kívül hagyja a pattogásomat. - Nem látod, hogy itt van a kezemben? – tolom az orra elé az ásót, amikor számonkér. Aztán a hajtöveimbe üvölti – legalábbis az biztos, hogy csupa nagy betűvel mondja -, hogy ne üvöltsek, mert egy temetőben vagyok. Ettől a váratlan – és késői – logikátlanságtól olyan sokkot kapok, hogy azt a rohadt ásót se vagyok képes belebökni a kemény talajba. Ha ez még nem lenne teljesen elég az ébren lévő agysejtjeimnek, a nővérem ki is röhög, majd olyan lendülettel indul meg a temető belseje felé, hogy szednem kell a lábam, hogy követni tudjam. Hozzátenném, az ásó nyomja a nyakamat. - Miért nem hozod te ezt a hülye ásót? Te kérted meg, hogy hozzam – sziszegem a hátába, ahogyan a sírokon keresztül bukdácsolva követem. – Ezt a szart sehogyan sem lehet jól fogni – emelem fel a nyaktövembe az ásót, kishíján leütve a fejével a nővéremet. Egy pillanatra ez annyira megzavar, hogy majdnem elesek a saját lábamban és hangosan káromkodom. A bokám meg úgy recseg, mintha nem tudná, hogy most inkognitóban kell lenni. Hirtelen állunk meg egy sírnál; nagy és robosztus. Bazsarózsák vannak köréje ültetve. Az epe toldul fel a számba, amikor Birdie közli, hogy mit kell tennem. - Mrs. Pofa… Mrs. Pofanskyt? Mégis milyen név ez? És egyáltalán mit ártott neked a szerencsétlen, hogy holtában is zavarni akarod? – rázom a fejem hitetlenkedve. Ez nem fog menni. Próbálom a számon keresztül venni a levegőt és az orromon kifújni, hogy ne előtte kapjak pánikrohamot. De azért az ásó még így is hangos csattanással esik le mellém. Aztán követem én is, két térdem közé hajtva a fejemet, a kapucnimat letolva a fejemről, hogy kapjak levegőt. - Most az egyszer – emelem Birdie felé figyelmeztetőleg a mutatóujjamat – csak maradj csendben, és adj öt percet jó? Különben képtelen leszek neked ezt a szart kiásni, beavatás ide vagy oda – nyögök egyet és görcsbe rándul a testem. Nem, nem csupán gusztustalan, hogy egy hullát kell kiásnom, de kínosan emlékeztet arra az esetre, amikor egy friss temetés után jártam ebben a temetőben, egy holdhajú lány sírjánál… - Egyáltalán milyen beteg beavatás ez? A testvéred vagyok, az isten szerelmére, nem ad elég alapot ez a bizalomra? – nézek fel rá a térdeim közül. Az egyik lábammal a sír szélénél lévő bazsarózsákat kezdem el rugdalni, hogy valahogyan levezessem a feszültségemet. Ezeknél az eseteknél gondolok arra, hogy néha fel kellene tépni azt a cipzárt a béka-lakta számról, hogy elmondjam az igazságot, megelőzve azt, hogy hullákat kelljen kiásnom.
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Pént. Feb. 07, 2020 9:56 pm
Balzsam && Birdie
Azzal nincs bajom, hogy csóró kölyök azt érezte menekülnie kell otthonról. Nagyjából még azt is elviselem, hogy emiatt be kellett fogadnom a vendég szobába. ELVISELEM. Mert ganés, és hangos, és láb alatt van a kutyák meg megőrülnek az ő kutyájától és az egész szituáció tök szar. Nekem. Az annyira nem hat meg ha neki is. És akkor ingyen piát akar. A kis nyikhaj - ezt egyébként rengetegszer el fogom még mondani a mai este során - ő is szarul van nevelve.
Szóval visszatérve arra mivel van bajom, nagyrészt azzal, hogy a tetű Toyotás kurvára nem hajlandó a megfelelő sebességgel közlekedni mert ő is csak akkor veszi elő a Priust ha félrekefélni egy mert a korcs akit kiellett magából az egész házasságát kinyírta. De hát hol vagyok én hogy elítéljem, hiszen csak mögötte haladnék az úton, és mivel az egész egy kicseszett kanyar még csak megelőzni se tudom. Minek is kell nekem ezt csinálni? Ja tudom, mert szeretem a pénzt. Oké..Világos … TAKARODJ MÁR AZ UTAMBÓL. Az egyetlen mit nem kértem a motoromhoz az egy duda volt, mert hát hova fért volna most komolyan. Nem is értem. Amint vége a kanyarnak kivágódok a másik sávba, és felbőgetve a csodajárgányt hagyom magam mögött három másodperc alatt a Priust annyira, hogy már nem is látom. És csak azért nem kiáltottam utána mert a bukó miatt úgyse hallana semmit az az isten barma.
Prius újra elhúz előttem, ám most már a motornak dőlve, hanyagul keresztbe fonva a karjaim várom hogy az agyompesztrált öcsém feltűnjön a színen, hozva amit kértem. Ha punci lenne - mert hát nyílván az - akkor se küldeném haza, nem vagyok lelketlen.. asszem. Csak hát semmi sincs ingyen és nekem meg kellett dolgozni azért amiért ő most full ingyen hisztizik. Fürödni akar, enni… micsoda pofátlanság - az a nagy helyzet hogy nagyon nehezen de csak el kell fogadnom hogy… Hopp, megjött!
- Elhoztál mindent amit kértem? - Ignorálom a pattogását, mindent meg fog tudni idejében. mikor kell. - NE ÜVÖLTSÉL MÁR TE VADKESZEG, EGY FUCKING TEMETŐBEN VAGY! - Hasonló hangtónusan beszélek vissza neki, mert ha neki szabad nekem is, és hangosan felröhögök ahogy még a földbe se képes bele állítani azt a szerencsétlen ásót. Hát ez kész… Ez csodá lesz.
Elindulok befelé, nem pazarolva rá több szót, zsbenre dugott kézzel. Remélem hogy követ és hozza az ásót. Bár, lehet egyszerűbb lett volna elhozni valamelyik vadmalacot, azok még tudnak is erőt kifejteni magukból. Megállok az egyik sír felett - csak azért tudom hova kell jnni, mert előre küldtem Ivant - az egyetlen oroszt - hogy derítse ki hol fekszik a megboldogult Mrs. Pofansky és az ékszerrel teli lába amit voltak olyan okosok eltemetni vele most meg mégis kéne mert gázban a család. Kaland. - Na, kapard ki nekem a kedves Mrs. Pofansky-t, jó? - Nézek rá, arrébb állva, teljesen magától értetődően mutatva a sírra. - Mert igen, sírt ásni hívtalak. Beavatás. Na, hopp hopp. Mielőtt feljön a nap.
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Csüt. Feb. 06, 2020 5:25 pm
Ásó, kapa, nagyharang
A motor andalítódalt duruzsolna a fülembe, a sötétszív-fekete éj lenne a takaróm és az autó bőrülése az ágyam. Feltételes módban. Ehelyett idegtől feszengő ujjakkal verdesek a kormányon, a lábam billeg a gázon és nem azért, mert nem tudom, hogyan kell vezetni. Nagyjából azt képzelem, hogy a bakancsom orrát Birdie veséjébe nyomom bele. Vagy abba az álnok csivava orrába, akinek a bokám a fétise. „300 Park View Dr, este hét. Hozz ásót! HA NEM JÖSSZ, HAZAKÖLTÖZÖL!” – bukkan fel az emlékezetemben az az ökölszorító és pofonvágó SMS. Hajnali háromkor. Beletaposok a gázba, az ásó átlóg a két első ülés között. Beleverem a könyökömet, amikor váltok. És igen, olyan változatos módon szidom Birdie-t, hogy az se nyomdafestéket, se karakterszámot nem tűr. - Hajtson le az első kijáraton! – ordítja az éjszaka mohó csendjébe a GPS-re, mire a hirtelen hangtól felüvöltök. Az autópályáról lekanyarodva fák koronája árnyékolja be előttem az eget, csak néhány csillag hajol át a lombkoronán és kacsint a fekete Ford-ra. Kissé letekerem az autó ablakát, hagyom, hogy orromba csapjon az éjszaka illata, kimossa belőlem az álom utolsó izzadtságcseppét is. Mintha egy fekete hajú, zöld szemű nő emlékképe villana fel előttem, amikor a GPS ismét rám üvölt: - A cél a jobb oldalon lesz! – csattan fel a női gépi hang. - Nem kell kiabálni, HAJNALI HÁROM VAN, TE VESZTEGZÁR – üvöltöm le a GPS fejét. Azaz a telefonomét. A kocsival az út szélére állok és leállítom a doromboló motort. A kezembe temetem az arcomat, veszek egy mély levegőt, hogy ne érezzem úgy, hogy rögtön a nővérem arcába kell csapnom az ásót. Bár… legalább hivatalosan is enyém lehetne a család kaszanovája cím. Mondjuk halálában is hallgathatnám, hogy "mocskos trónbitorló" vagy "te amputált pénisz". Kiszállok, ásóval a vállamon és meglátom. Nem, nem Birdie-t, ahogy minden nemet megszégyenítő szexualitással dől a motorjának. Nem, nem a tökéletesen belőtt sötét haját, ami kicsit sem hasonlít az én Bozont(os) tincseimre. - Mondd, hogy nem azért kellett elhoznom az ásót, hogy egy hullát szedjek ki neked – csattanok fel, miközben felé megyek. Ugyanis Park View Temető – ez virít vasbetűkkel a kovácsolt kerítésen. - UGYE NEM AZÉRT KELTETTÉL FEL, HOGY FELCSAPJAK SÍRÁSÓNAK? – szegezem rá mereven a mutatóujjamat, miközben egyszerre sziszegek-suttogok és kiabálok. Nagyjából, mint egy herélt macska. Lecsapnám elé az ásót, orral a földbe, de olyan kemény a talaj, hogy nagy csattanással dől el. – Most komolyan, kopasznyak, tudni akarom, hogy miért rángattál ide hajnalok hajnalán? Ez valami titkos küldetés? A gyanús érzés egyre csak erősödik bennem, lassán kivirágzik a mellkasomban, így hát a csuklyámat a fejemre húzva várom a magyarázatot. És az ingyen piákat, mert ez a minimum egy hajnali fejbekólintásért.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
