Kevés lény volt a világon, akinek nem mondhattam volna nemet a meghívására, és Bastien volt az egyikük, bár hozzá kell tennem, hogy nem is mondtam volna nemet. Az elmúlt évek alatt, amely során a közös munka és hatalom összekötött minket, kétségtelenül megkedveltem a férfit. Egészen baráti viszony alakult ki kettőnk között, amit kezdetben nehéz volt elhinni, ugyanis eleinte nem tartottuk egymást sokra. Én nem tekintettem kiemelkedőnek, hogy megteremtették vele az első vérszívót ezen a Földön, már csak azért sem, mert mindig is megvolt bennem az a felsőbbrendűségtudat, ami azt diktálta számomra, a mágiahasználók az egyetlen értékes faj a világon, azok közül is vannak kiemelkedők, mint például én. Visszafelé pedig ugyanígy igaz volt mindez. A vámpír sem hitte, hogy különlegesebb vagy egyedibb lennék bárkinél, akit addig ismert, csupán a mágiám ereje érdekelte. Azután megismertük egymást, és a többi már történelem volt.

Kiszálltam az autóból, és megbeszéltem a sofőrömmel, mikorra jöjjön értem, aztán felsétáltam a bejárati ajtóhoz vezető lépcsőn, és csengettem. A tűsarkúim végig kopogtak a lakásán a nappaliig, ahol leültem az egyik fotelbe. Mindig úgy véltem, hogy ízlésesen volt berendezve a lakása a férfinak.

– Egyelőre nem sokat – válaszoltam őszintén Bastiennek. Nem láttam értelmét a füllentéseknek, egyrészt mert voltunk olyan viszonyban a vámpírral, másrészt pedig mindig is a kíméletlen őszinteség jellemezte a kapcsolatunkat. A lábamat keresztbe tettem, és elvettem a gyümölcslevet a tálcáról, amit felém tolt. – Tudod, hogy egy álom megfejtése nem egyszerű. És nem egyértelmű, miféle mágiával bírnak azok, akiket láttam az álomban – ittam egy kortyot, aztán az ölemben támasztottam meg a poharat. Valóban nem volt egyszerű megfejteni egy zavaros álomképet, ahogyan azt sem volt könnyű kihámozni belőle, kik vagy mik azok, akik szerepeltek benne, hiszen úgy tűnt teremtve lettek, nem pedig eleve a mágiával születtek. – Annyit biztosan kijelenthetek, hogy nem velük született képességeik vannak, hanem valamiféle varázslattal juttatták beléjük. Igazából ez az, amit nem értek még igazán – tettem hozzá, és megigazítottam egy hajtincset, ami az arcomba lógott. Tudtam mennyire zavarja ez az egész, de nem csak őt, hanem engem is. Idegesített, hogy nem értettem mi folyik a mi világunkban. Igen, a miénk volt, mi teremtettük meg, olyanná formáltuk, amilyennek akartuk, és olyan szövetségeket kötöttünk, mint előttünk senki más.

– Egyelőre nem. Még beszélni akarok az Elsőkkel, utána erre még visszatérünk – mosolyodtam el és újabb kortyot ittam a gyümölcsléből. A segítségével nem volt baj, de egyelőre nem volt miben. Illetve fene se tudta, kellett volna valami, egy jel, ami alapján megtalálhatjuk ezeket a mágiahasználó egyedeket.

– Az embereid nem hallottak valamit? – kérdeztem végül, elvégre Bastien uralta az egész várost, legalábbis azon részét, amely nem lázadt az új rendszer ellen. Erre fel voltunk készülve, mármint a lázongásokra, hiszen nincs tökéletes rendszer, de egy ismeretlen erővel nem számoltunk, legalábbis nem ilyen formában nem.


448 szó. well my heart is gold and my hands are cold.
coded by JC

Remélem, nem túl gyetra