NYOMOZATI JEGYZŐKÖNYV (RÉSZLETEK)
A nyomozás elrendelésének éve: 2001
A nyomozás lezárásának éve: 2004
Lezárás oka: a vád elegendő bizonyíték hiányában ejtve

Sgt. Clay Howard
A szomszédok hívására mentünk ki a helyszínre. A bejelentés szerint hangos kiabálás és dulakodás hangjai szűrődtek le Mr. és Mrs. Doyle lakásából, látni véltek egy középkorú férfit és egy még majdnem gyermeknek tűnő kislányt is. A helyszínen igazoltattuk bizonyos Mr. Desmond O’Neillt, aki a kérdéses lakásban tartózkodott és rendkívül agresszíven viselkedett. Csak többszöri felszólításra volt hajlandó elhagyni a lakást és az épületet. (...) Mr. és Mrs. Doyle beszámolója szerint a lány akkor menekült el, amikor Mr. O’Neill fenyegetőzni kezdett. Bezárkózott a pincébe. Miután biztosítottuk a helyszínt, körülbelül húsz percbe telt rávennem, hogy kijöjjön onnan.

Sheila Cavanaugh
Saoirse-val óvoda óta legjobb barátnők voltunk. Régen még tök normális volt, nem is igazán értem, miért fordult így be, semmi oka nem lett volna rá. Kilenc-, vagy talán tízévesek lehettünk, amikor elkezdett furcsán viselkedni, de soha nem tudtam belőle kihúzni semmit, pedig elvileg a legjobb barátnőm volt. Most meg kiderült ez az egész, hogy feljelentette a saját apját... Biztos vagyok benne, hogy hazudik. Saoirse igazi lázadó lett, tudják, lóg a suliból is, szarok... bocsánat, mondhatok ilyet? Szóval rosszak a jegyei, bulizni jár, még cigizik is! Tuti, hogy csak fel akarja hívni magára a figyelmet, vagy ilyesmi. Egyszer-kétszer nálunk aludt, mindig valami hülye... bocsánat, szóval ilyen mondvacsinált indokokkal. Anyu furcsa volt, aggódott érte, meg kérdezgette, de valamelyik nap átjött hozzánk Mr. O’Neill és hallottam, hogy megbeszélte a helyzetet a szüleimmel. Saoirse egyszerűen csak kicsúszott a kezeik közül, vagy mi, a’sszem ezt mondta.

Josephine Norwood
Két évig jártam az O’Neill-családhoz, a lányoknak tartottam különórákat francia nyelvből. Mindenki nagyon szorgalmas volt, annak ellenére, amit a szülők előzőleg elmondtak nekem, Saoirse különösen brillírozott az órákon. A húgai egy kicsit még hátrányban voltak hozzá képest, ami a tananyagot illeti, de soha nem próbálta felülmúlni őket. Ha elakadtak valahol, inkább közösen segítettünk nekik. Az órák mindig nagyon vidámak voltak, mindhárom lány sokat nevetett, de előfordult, hogy Mr. O’Neill néha megjelent a nappaliban. Nagyon furcsa élmény volt, a lányok rögtön elnémultak, szinte megfagyott a levegő a szobában.

Caitriona Aislinn O’Neill
Saoirse nevelése kicsúszott a kezünkből. Szégyellem, hogy az én lányom. Amikor megtudtam, micsoda képtelenségeket állít a feljelentésben... Ráadásul a saját apjáról! Esküszöm önöknek, hogy mi mindent megpróbáltunk, de azt hiszem, valahol mégis elrontottuk. Saoirse hazudik, eljár itthonról, néha napokra eltűnik és fogalmunk sincs, hol van. Még a szüleimhez is elszökött nem is egyszer! Az első feljelentést is a nagyanyja jelenlétében tette meg, ha jól tudom. A ruhái mindig bűzlenek a cigarettaszagtól, a szekrénye aljáról üres dobozokat és alkoholos üvegeket halásztam ki valamelyik nap, el tudják ezt hinni? Egyáltalán mióta szolgálnak ki ilyesmivel gyerekeket? Biztos vagyok benne, hogy valami szörnyű társaságba keveredett... Teljesen kifordult magából, nem is csoda, hogy még ilyen felháborító és gyomorforgató hazugságokra is rávették őt. Kénytelenek vagyunk arra nevelni Etaint és Eireent is, hogy szigeteljék el magukat a nővérüktől.

Dr. Penelope Summers
Saoirse egyértelműen gyermekkori abúzus jeleit mutatja. Több alkalommal is beszélgettem már vele, nyitott, értelmes és intelligens lány, a deviáns viselkedés pedig minden esetben az édesapjáig vezethető vissza. Amikor róla van szó, bezárkózik, egy láthatatlan falat von maga köré, ami mögül csak nagyon nehezen lehet megszólaltatni. Sokszor próbált már segítséget kérni, de számomra világos, hogy egyedül az anyai nagyszüleiben bízik meg.

Samuel Finnegan MacAlister
Három napig jártam Saoirse-val, de már a második este hisztérikus rohammal állított be hozzánk, olyan képtelenségeket beszélt, hogy az apja megverte az anyját, meg ilyenek... Apa odatelefonált hozzájuk, de Mr. O’Neill megnyugtatta, hogy minden rendben, még át is adta a telefont Mrs. O’Neillnek. Számon akartuk kérni rajta, hogy mégis mi volt ez az egész jelenet, de Saoirse addigra egyszerűen eltűnt, szabályosan elrohant, gondolom a rosszéletű haverjaihoz. Elég jól sikerülhetett az este, mert másnap tele volt a karja kék-zöld foltokkal, de nem volt hajlandó elmondani, hogy szerezte őket. Gondolom megint részeg volt. Inkább szakítottam vele, elegem lett a hazugságaiból. Saoirse nem normális, főleg, ha ilyeneket talál ki. Mr. O’Neill közkedvelt ember a városban, rendszeresen adományozott a sulinak is. A tanárok egyébként is szóltak volna, ha valami gáz van a lányokkal, nem?

Sinead Orna Doyle
Soha nem kedveltem különösebben Desmondot. A férjem, Alroy kifejezetten utálta a lányunk választását, de ő volt az egyetlen gyermekünk, és boldognak tűnt. (...) Saoirse először tavalyelőtt szökött el hozzánk. Sokáig nem beszélt arról, ami történt, majdnem egy teljes évembe telt, hogy meggyőzzem, bennem megbízhat, és szóra bírjam. Soha nem hittem el a szülei süketelését arról, hogy a gyerek lázad és javíthatatlan, csak az okára nem tudtam rájönni. Amikor elmondta, mit szokott neki mondani, mit szokott vele csinálni a vejem, a tulajdon édesapja... az első utunk a rendőrségre vezetett. (...) Desmond megfenyegette Saoirse-t, hogy ha nem vonja vissza azonnal a feljelentést, a húgai és az édesanyja isszák meg a levét. Pontosan így fogalmazott, hallottam. Nem engedtem haza az unokámat, ezért az apja folyamatosan hívogatta és zaklatta, de a fenyegetés megtette a hatását. Nem tudtam jobb belátásra bírni, visszavonta a feljelentést. (...) Halálra rémült, amikor az apja megjelent nálunk. Fenyegetőzni kezdett, hogy mindkettőnket, idézem, jobb belátásra bír, ahogyan ő fogalmazott, ha nem engedjük haza vele Saoirse-t. Amikor közöltem vele, hogy azonnal hívom a rendőrséget, elvette a mobiltelefonomat és ledobta a lépcsőházba, aztán fellökte a férjemet. Saoirse valahol itt rohant ki a lakásból, egyenesen le a pincébe, ha jól emlékszem. Szerencsére a szomszédok értesítették önöket, de az a szegény lány vagy fél órán keresztül nem mert előjönni a pincéből. Nem sokkal később sikerült rávennem, hogy tegyen újra feljelentést. (...) Saoirse jó gyerek. Igen, tinédzser és lázad, én sem értek egyet nagyon sok döntésével, de nézzenek magukba és mondják azt, hogy nincs jó oka rá. Istenfélő ember vagyok, és ezt a tanúvallomást is eskü alatt tettem. Ha valakire, hát az én Saoirse-mra bármikor megesküdnék.


KÉPZELETBELI NAPLÓ
Dátum: 2015
Írta: Amanda de Luca

Nevetségesen gyenge és szánalmas voltam akkoriban. A nagyszüleim úgy döntöttek, ideje kiemelniük abból a fertőből, amiben éltem; felszálltunk egy gépre Dublinban, aztán meg sem álltunk egy csinos, takaros kis bostoni bérházig. A nevünk is megváltozott, így lettem 2005-ben Amanda Smith. Pont olyan szürke és jelentéktelen, mint én magam is voltam. Nem tartottak sokáig a szép évek, 2008 tavaszán egy inkompetens részeg faszkalap úgy döntött, beül a volán mögé és megöl két jóravaló embert és négy hónapra kórházba küldi az unokájukat.
Akkor találkoztam először ópiátokkal.
Hosszú és rögös út vezetett a továbbiakban, ami függőséggel és még több mocsokkal volt kikövezve, mint amitől a nagyszüleim szerettek volna megmenteni. Huszonnégy évesen pont elég idős voltam ahhoz, hogy senkit ne érdekeljen, boldogulok-e magamtól, és pont elég fiatal ahhoz, hogy ne boldoguljak magamtól. Felejtésre volt szükségem. Delíriumra. A semmire a fejemben. Szánalmas és megvetendő életet éltem, a legkézenfekvőbb és legundorítóbb menekülőutat választottam, és a menekülésben nem ismertem a mértéket, mégis csak huszonhat évesen tartóztattak le először kábítószer-birtoklásért.
Akkor találkoztam először Lorenzo-val.
Különösen nehéz időszakot éltem akkoriban – nem meglepő, hogy elkaptak –, frissen beharapott vérfarkasként és függőként nem volt egyszerű feladat egyben tartanom a világomat. Lorenzo de Luca már akkor is feltörőben lévő ügyvéd volt, nevének és vagyonának hála megtehette, hogy pro bono ügyeket vállaljon. Fogalmam sincs, hogyan húzott ki a szarból, de megcsinálta. Fogalmam sincs, miért nem felejtett el a tárgyalás után azonnal, de nem tette. Fogalmam sincs, miért állta még az elvonómat is, de megtette. Fogalmam sincs, honnan lehetett ilyen elcseszett ízlése, de engem akart; minél magasabbra értem a szarból, annál inkább. Huszonkilenc évesen már az első házassági évfordulónkat ünnepeltem az oldalán, a felső tízezer társaságában, egy puccos étterem még puccosabb rendezvényén.
Akkor találkoztam először Fabiennel.
Hazugság lenne azt állítani, hogy különösebb lelkiismeret-furdalás gyötör, amiért megcsaltam a férjemet, elvégre nehéz lett volna megbánni azt az éjszakát, ugyanakkor a következményekre sem voltam felkészülve. Ami azt illeti, fogalmam sem volt a lehetőségéről. Nem tudtam, hogy létezik rosszabb annál, mint amikor a vérfarkas-méreggel küzdött a szervezetem; de akkor legalább ott volt a heroin, hogy tompítsa az érzékeimet. Ez ezerszer szörnyűbb volt annál. És én ezt is túléltem, mi több, egészen új emberré lettem. Talán ezért sem bántam, amikor Enzo bejelentette a költözést, és ezért nem rándult arcizmom sem, amikor közölte, hogy az úti cél Washington. Az a Washington; a lezárt város, ahová VIP belépőt nyertünk a munkája miatt.
Itt találkoztam először Wyattel.