Elégedetten szemlélem, hogy már veszed is elő a telefonodat – jó fiú –, aztán ugye kiszúrom Arizonát, kiszúrom, hogy Arizona kiszúrja, hogy veled vagyok, és hogy mérhetetlenül rosszul érinti, de hát te is kiszúrod, aminek már annyira nem örülök, de végül is egy kis szarkavarás még belefér a dologba, nem?
– Micsoda? – Nem pislogok ártatlanul, mi több, ez nem is időnyerési kísérlet a részemről, csak a pillantásodat követve visszanézek Arizonára, aztán még halkan el is nevetem magam – nem több ez egy cinikus „heh”-nél –, csak hogy aztán áthajoljak az asztalon – igen, a mellem az asztal szélének nyomódik majd, azt garantálom –, és finoman ráfogok a csuklódra.
– Ha szeretnéd, megkérdezhetem Opalt, hogy Arizonát is meghívja-e, de hát tudod, ők most annyira nincsenek jóban – mondom ezt úgy, mintha hihetetlen belsős infót osztanék meg veled. (Kurvára nem pedig, mert elég látványos volt az összecsapásuk, de hát na, érezd a törődést!) – De szerintem egyelőre csak legyél ott, aztán ráérünk szívességet kérni később is – toldom hozzá, és a kelleténél egy pillanattal tovább nyugszik a tenyerem a csuklódon, mielőtt végigsimítanám a kézfejedet, és újra hátradőlnék.

I NEVER PROMISED YOU
AN OPEN HEART OR CHARITY
i come with knives

A kinkem?
Most valószínűleg minden arcizmomat megerőltetem, hogy ne rajzolódjon ki az a kínos kínosság az ábrázatomra, amit ennek az egésznek a gondolata kivált. Vannak nekem kinkjeim egyáltalán? Hát biztosan, de még sosem gondolkodtam rajta. Azért a bőrcuccok meg a gyertyák eléggé tetszenek.
És azért mégiscsak egy kamaszfiú vagyok, akit rettenetesen zavarba tudnak hozni a magadfajta lányok. Meg tulajdonképpen a magadfajta fiúk is. Ami persze még nem jelent semmit! Szerintem ketten a két kezünkön sem tudnánk megszámolni, hogy hányan szoronganak a közeletekben.
Amikor ismét hozzám szólsz, akkor kapom fel rád hirtelen a pillantásomat, mintha amúgy tökre nem lett volna feltűnő, hogy a melleidet bámulom.
- Re-endben. – Nem tudom, kit áltatok, mert esélyem nincs nem rögtön azt csinálni, amit óhajtasz. Már teszem is félre a joghurtomat, hogy bepötyögjem a telefonomba a megadott felhasználónevet. Amikor pedig ez megvan, mosolyogva pillantok fel rád, hogy kész! Csak ekkor tűnik fel, hogy egyébként nem is rám figyelsz. Mármint jó, nem baj. Ahogy arra nézek, amerre te, én is meglátom Arizonát, aki mindig kedves velem, ezért intek is neki, de reakció nulla. Úgyhogy kissé összezavarva ismét rád nézek. – Ez-z-z m-mivolt?

I'm not perfect
but I'm always myself

– Hú, ez a kinked? – Na, ez már inkább én vagyok, kissé lesajnáló, kissé kétkedő, de azért egyszerre kíváncsi, mintha máris lenne valami közös poénunk, amiért a jövőben esetlegesen taknyosra szopathatlak, de hát az még odébb van! Meg kell dolgozni ahhoz, hogy majd tudd értékelni a szívatást: a békával is az van, hogy ha egyből forró vízbe dobod, kiugrik belőle, de ha lassan melegíted alatta a vizet, akkor megfő. És te, Abel, egy tüneményes kis zöldbéka vagy, akinek nagyon-nagyon zsenge a húsa, és--
Bassza meg, kibaszott éhes vagyok, és ezen a zsenge húsú békák rohadtul nem segítenek.
Ez a gondolat majdnem elég ahhoz, hogy ne vegyem észre, ahogy belebámulsz a mellembe – pedig te még nem is tudod, hogy apa megígérte, hogy érettségire kapok egy nagyobbat! –, és éppen csak annyira veszek levegőt, hogy még nagyobbnak tűnjön, mint amilyen, de azért mégse vádolhass azzal, hogy csak teszem magam.
– Vegyél fel SnapChaten, és elküldöm a címet. LuckySeven a usernevem – mondom, és közben a szemem sarkából veszem csak észre Arizonát, aki egyetlen, röpke pillanatra dermed csak meg ugyan, ahogy meglát bennünket kettesben, de hát nem én lennék én, ha ne tudnám értelmezni a pillanatnyi felbaszódását.
Kurvára jó úton járok.

I NEVER PROMISED YOU
AN OPEN HEART OR CHARITY
i come with knives

Csak jelzésértékűn vállat vonok. Nem, nem akadnék fenn ilyesmin, ha valaki olyan hívna meg egy buliba, aki nem ennyire látványosan out-of-my-league. Félre ne érts, nem a kavarásra gondolok, hanem szimplán ebben a középiskolának nevezett fertőben a népszerűségi szintekre. Mondjuk senkinek szeme se rebbenne, ha Millert vagy Cherkasovot hívnád meg ilyen legből kapott módon.
- Ped-d-d-dig az m-menö l-len..ne. – A meghívó is, meg a véráldozat is, persze csak ha túlélném valami csodával határos módon, ami már csak azért sem lenne hátrány, mert a szüleimet totál kicsinálná, ha meghalnék, és egyetemre is akarok menni. Szóval érted.
Amit viszont én nem értek az, hogy miért eszed azt a szomorú salátát. Mert tényleg szépnek és frissnek tűnik, de rossz nézni vele.
Nézni…
Úristen Lucky, ne már.
Tényleg ne már.
Attól, hogy én is meg szoktam bámulni a lányokon ezt meg azt – hát bevallom, néha a fiúkon is, de manapság mit számít ez – azért én egy elég udvarias srácnak tartom magam. Szóval tényleg igyekszem nem feltűnően tenni. De ahogy összefonod a karjaidat a melleid alatt, és nem tudom, hogy szándékosan-e, de fentebb nyomod a melleidet, hát egy kicsit elakad a lélegzetem.
- Dd-de. – Ha eddig akadékoskodtam is volna a meghívással kapcsolatban, most meg sem fordul a fejemben tiltakozni, csak bekapok egy kanál joghurtot és nagyot nyelek. – El-k-k-küldöd a c…c-…c-cimet?

I'm not perfect
but I'm always myself

Elégedett mosolyra húzom a számat, amit akár értelmezhetsz kedvesnek is, elvégre annyira még nem ismerjük egymást, igaz?
A kérdésedre amúgy elég egyértelműen tudnék válaszolni: azért, mert Opal azt mondta. Mert számára nyilván derogálna hallgatni a dadogásodat, mert még kevesebb türelme van a nyomorultakhoz, mint nekem. Mert el akarja venni azt, ami az Arizonáé, és hát, ne haragudj, Abel, te kis járulékos veszteség, de ebben a hidegháborúban gyakorlatilag egy elfoglalandó terület vagy, amire a meghódítást követően valamelyik oldal ki fogja tűzni a zászlaját.
Nekem valamivel több tervem van veled, de ha ezt kifejteném, akkor még a végén valaki azt hinné, hogy JÓFEJ vagyok, és hát bocs, de efféle csorba nem nagyon eshet a megítélésemen.
– Lásd be, ezt csak azért kérdezed tőlem, mert én én vagyok. Ha a fogszabályzós Josh vagy Drake, a világ leghülyébb hátvédje hívna meg, akkor nem akadnál fenn ilyeneken, igaz? – Kicsit még közelebb is hajolok, és ha nem hőkölsz egyből vissza, hát még a hangomat is bizalmasan lejjebb halkítom. – Ha arról lenne szó, hogy disznóvérrel megcarrie-zünk, akkor kaptál volna egy égetett peremű, klisés meghívót, és az egész köré jóval nagyobb balhét kerítenénk.
Leteszem a villámat – kibaszott saláta –, ültömben hátradőlök, és keresztbe fonom a mellem alatt a karomat.
– Csak gyere el, és érezd jól magad. Rád fér, nem?

I NEVER PROMISED YOU
AN OPEN HEART OR CHARITY
i come with knives

Ha nem muszáj, feleslegesen nem beszélek. Nem különösebben szeretek beszélni, ezt gondolom megérted. A kilós műszempilláid mögül meg – ne haragudj, ha nem mű, akkor gratulálok, nagyon szépek! De kiindulva abból, hogy a bátyádnak is csak a szemöldöke dús, a szempillái nem annyira, gondolom te is így vagy vele – szerintem te is legalább olyan lelkesedéssel hallgatsz, mint amilyennel én szavalok neked, szóval maradjunk ennyiben.
Amit ki akarok az egészből hozni az, hogy én a negyedik legjobb tanuló vagyok, szóval csak jelzésértékűn oldalra biccentem a fejem és rád mosolygok. Közben a meghívásodra ehhez a gesztushoz még a szemöldököm is felszalad, így már teljes kép.
Igen, járnak a MAGAMFAJTÁK bulizni.
De kicsit annyira nem is vágok jóképet az egészhez. Tudod, a legutóbbi házibuli, amiben voltam, az a baleset éjszakáján volt. És oké, hogy azóta sok-sok hónap eltelt és ilyen kisebb baráti iszogatásokon voltam – leginkább csak a rokonaimmal, mert épp valamilyen esemény volt:’)) – de most ettől egészen csomó ül a torkomba. Nem csak a trauma miatt, hanem amiatt is, mert tök félelmetesek vagytok.
- J…oh. – Fordítok: jó. Ott leszek. De csak azért, mert rögtön próbálnád felhozni, hogy biztos elfoglalt leszek és nem tudok ott lenni. mondjuk nagyon, de nagyon remélem, hogy ez nem valami fordított pszichológia dolog, mert akkor szépen bele sétáltam. – D-d-d-de... tul-l-l-…ajd-donképp. Mié-ért h-hívsz? Meg.

I'm not perfect
but I'm always myself

Csak majdnem bukik le a fejem, amíg megvárom, hogy végigmondd. De persze tüneményesen, oldalra billentett fejjel kivárom az utolsó hangot is, mintha nem lenne nálad érdekesebb és értelmesebb lény ezen a Földön, és csak aztán nevetek fel, amikor közlöd, hogy nem írod meg a beadandómat.
– Az ötödik legjobb tanuló vagyok az évfolyamon – jelzem finoman, és arra már nem térek ki, hogy ha akarnám is, hogy valaha valaki beadandót írjon nekem, sosem alacsonyodnék le annyira, hogy puncsoljak érte, de rendben, akkor ezt a vonalat inkább hagyjuk is.
– Opalék hétvégi házában buli lesz pénteken, és felmerült bennünk, hogy téged még soha nem láttunk egy összeröffenésen sem. – Talán mert senki sem hívott. Talán mert nem is jársz bulizni. Járnak a magadfélék bulizni? Mondjuk, ha üvölt a zene, legalább nem kell beszélgetni, nem? – Nem lenne kedved beugrani? Persze, biztos elfoglalt vagy...
LOL, biztos.
– ...de elküldöm a címet SnapChaten, ha megadod a handle-ödet. – És a mondandóm nyomatékosítására beletúrok a salátámba, és a villám hegyére szúrok egy negyed koktélparadicsomot.

I NEVER PROMISED YOU
AN OPEN HEART OR CHARITY
i come with knives

Hát igen. Nyilvánvalóan eléggé zavar.
Neked a salátádtól – vagy ki tudja mitől – feszül meg az állkapcsod, nekem meg attól a belőled áradó, vattacukros illatfelhőtől, ami a torkomig kapaszkodik, amikor hátra veted a hajad. El sem tudom képzelni, hogy mit akarsz tőlem. Vannak, akik direkt belém kötnek, és vagy te, aki általában annyira felettem, meg mások felett érzi magát, hogy a létezésemről sem vesz tudomást. Hasonlóan van ezzel a bátyád is, de vele legalább nem vagyok egy évfolyamon.
A kérdésedre összefut a szemöldököm.
És mégis, válaszolok.
- T-ttt-társadalom. Kritik-ka. – Most kit lepek meg azzal, hogy ha akarnék sem tudnék nem kapásból válaszolni neked? Szerintem se magamat, se téged. A magad féle tinilányoknál nincs félelmetesebb, szóval érted. Ennél mélyebben azonban nem megyek bele. Gyanakvóan vándorol a figyelmem egyik íriszedről a másikra, meg vissza. Nem szeretnék veled beszélgetni. Szeretném megenni a szendvicsem maradékát, meg a joghurtomat, és menni dolgomra. Nem mintha sok dolgom lenne, de ez irreleváns. Megrázom a fejem, ami a szavaimat kísérné, csak hát ez gyorsabban megy, mint a beszéd. – Ne-m i-i-írom meg a b-b…adandód. – Arra mérget vehetsz. Szóval légyszi, kegyelmezz.

I'm not perfect
but I'm always myself

– Zavar, ha ideülök melléd? Nyilvánvalóan nem – toldom hozzá, mielőtt egyáltalán esélyed lenne válaszolni – LOL, mondjuk, a dadogásod ismeretében akár hagyhattam is volna pár másodpercet, úgysem lett volna elég időd tiltakozni, nem? –, aztán leteszem magam, hátravetem a hajamat, és csak éppen feszül meg az állkapcsom a tálcámon árválkodó, végtelenül szomorú saláta láttán.
Elméletileg büszkén viselem a súlyomat, mégis feszélyez, hogyha mások szeme láttára kell ennem, hát általában farkaséhesen szoktam hazaérni az iskolából, és rárabolok a hűtőszekrényre, és--
Nem, ne aggódj, cukorborsó, ezeket nem veled szándékozom megbeszélni, hát mire rád pillantok, már bűbájos vagyok, de azért természetesen némiképp fenyegető is, csak hogy továbbra se jusson eszedbe azt motyogni, hogy mégis inkább egyedül ennél.
Elvégre egy amerikai középiskolában semmi félelmetesebb nincs annál, mint ha egyedül vagy, nem?
– Azt mondták, hogy az irodalom beadandód annyira jó lett, hogy nevezni akarják a területi versenyre. Elmondanád, miről szól? – Nem mintha ne szarnám le az irodalom beadandódat, a területi versenyedet, az egyetemi felvételidet meg úgy összességében a jövődet, de hát valahol csak el kell kezdeni, nem?

I NEVER PROMISED YOU
AN OPEN HEART OR CHARITY
i come with knives