Elküldésének ideje -- Hétf. Márc. 01, 2021 3:33 pm
Cress & Moo
Every secret of a writer’s soul, every experience of her life, every quality of her mind, is written large in her works.
Mosollyal az arcán veszi el a felkínált italt, amivel engem is egyből jobb kedvre derít. A forró tea jóhatással van rám, melegséggel tölt el az illata. Mindig is imádtam teázni, így nem volt kérdés, hogy erre az alkalomra egy különleges keverékkel örvendeztetem meg Cresst. Hallom szavait, mire csak megforgatom a szemeimet, amiből sejteheti, hogy nem érem be ennyivel. - Sosem érdemes, aztán fél óra múltán előkapod - teszem hozzá teátrálisan, arcomról le nem olvadna a huncut mosoly. Nem fogom feladni ilyen könnyen és ezzel ő is tisztában van. Tudom, milyen fontos számára egy-egy dala, hogy ő is a lelke legmélyéről ír, így érthetően félti azokat. Ahogy a lakására terelődik a szó tekintetünk találkozik és mindketten tudjuk, hogy milyen lehet, hiszen a művészlelkek kreatív káosza kiismerhetetlen, mégis magával ragadó. A kiadóm nevének említésére lesunyom a pillantásom és egy apró pír játszik az arcomon, majd megrázva a fejem felnézek a barátnőmre. - Nem, de valószínű nem is fogja. Mire este jön már újra a régi állapotok fognak uralkodni - elnevetem magam, hiszen előre látom milyen fejet fog vágni a hadiállapotokra. Bár elmúlt azaz idő, hogy szóljon érte, mégis az arca sokszor elárulja. Aprót kortyolok a teából, majd az ölembe helyezem úrinő módára, ha akarnék se tudnék leszokni erről. - Az elsőnél, rá döbbentem, hogy mindig az első ötlet a legjobb. Évekkel ezelőtt írtam az első verzióját, mikor nem találtam kiadót. Persze azóta sok minden változott és született 2-3 munkám, de valahogy ez mindig is közel állt a szívemhez. Most jött el az ideje annak, hogy megmutassam, Scott nagyon támogat benne - teszem hozzá amolyan mellékesként, pedig ez igazán lényeges több szempontból is. Cress ismeri a történetünket, hogy miként hajtott el először éppen ezzel a művel, hogy aztán később megkeressen és azóta le se tudom vakarni magamról - nem mintha annyira akarnám -. - Még nincs teljesen kész, de kíváncsi vagyok a véleményedre - nyújtom át neki a nagyjából 20-30 oldalnyi vázlatot. Scott a legérzékenyebbeket választotta ki, mindazokat melyek a lelkem legmélyéről származtak. Azok mindegyike egytől-egyig én voltam, az életem darabkáit rejtette tökéletes burokban. Az alap történetek az életem egy-egy fejezetét tükrözték, persze átdolgoztam őket, hogy senki se jöjjön rá a szörnyű igazságra. Az első a gyermekkoromat jelenítette meg, szörnyű képeket festett le egy elnyomott anyáról és gyermekéről, akit az általuk annyira szeretett férfi napi szinten ütlegel. A veréseket és a testeken lévő véraláfutásokat olyan könnyedén írtam le, mintha csak egy tündérmesét vetnék papírra. A valóságot elkendőztem azzal, hogy a kislány szemszögéből mutattam meg mindezt, aki mesékkel vette körbe magát, így védve a gyermekded lelkét. Az egészben a csavar az, hogy ez mind csak az ő képzelgése az utolsó pillanataiban, mikor kileheli a lelkét. Aztán ott van az egyetemista, aki a tanulmányai mellett prostitúcióra kényszerül a felső tízezer köreiben. Ezzel bemutattam azt, hogy mi folyik azokban a körökben, amikben egykor én is forogtam, ugyanakkor ennek a műnek sem pozitív a kicsengése. A lányért legtöbbet fizető úriember egyik éjszaka hevességében megfújtja, miközben magáévá teszi. Szörnyeket mutattam be szemtelenül és szemérmetlenül lengén. A férfi szemén keresztül láttatva a helyzeteket, a lányt piedesztára emeltem, míg narrátorként elítéltem a cselekedeteit. Végül a harmadik novellám, amiről fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék. Hiszen az a múltam egyik legfájóbb pontja, egy olyan sötét folt, aminek a létezését is kiakarom törölni magamból. Egy ki nem mondott fájdalom, aminek létezéséről ő is tud. Ez megölt belülről, mégis a hatására egy gyönyörű szerelmi történetet írtam, mi egy hatalmas kérdőjel még számomra is. Vajon a férfi és a nő valaha még találkoznak? Kimondják azokat a dolgokat melyekről képtelenek voltak beszélni? vagy azok a szavak elveszve maradnak a múlt ködében... Függővéget hagytam neki, hogy az olvasó maga dönthessen a befejezésről. Kíváncsian várom Cress véleményét, hiszen Scott már túlságosan sokszor a tudtomra adta az övét. Szükségem van egy függetlenre is. - Na, milyen? - teszem fel a kérdést, amint leteszi az asztalra.
- Kérek, köszönöm - mosolygok rá és kiszakítom magam a gondolataimból. Ez nem a megfelelő hely és idő, főleg hogy bármennyire vágyom rá hogy kiönthessem a lelkem, fizikailag képtelen lennék rá. Moira kérdései elől muszáj lenne kitérnem, ha nem akarom hogy azt higyje szélütést kaptam amiért hangok nélkül artikulált hangok nélkül tátogok. Ha lapra akarnám vetni az egészet, képtelen lenne elolvasni, már ha megjelenne bármi is a tintából amit elpazaroltam. Száműzöm a kéretlen és nyomasztó gondolatokat az elmém egy sötét zugába és csak a kellemes dolgokra koncentrálok. Moira megnyugtató jelenlétére, a gyönyörű lakásra amit körbeleng a tea édes aromája és a sütemények ínycsiklandó illata. Miután kitölti az italt, mosolyogva veszem el tőle a gyönyörű teáscsészét, belepottyantok két kockacukrot, majd újra hátradőlök. - Tudom, de tényleg szóra sem érdemes... Mostanában besűrűsödtek a fellépések, szóval a napok nagy részében alszom... - mondom hárítva, bár ismerve Moirát nem fog megnyugdni amíg elő nem varázsolom a füzetem. De egy próbát megér, mindenesetre. Nem tudom miért érzem magam még mindig kényelmetlenül, ha az alkotásaimról van szó, hiszen nem először történne meg. Mégis, van azokban a versekben valami ami végtelenül sebezhetővé tesz és ezt amióta Rylant elveszítettem és fenekestül felfordult az életem nagyon nehezen viselem. Elismerően nézek végig a lakáson, miközben belekortyolok a teámba és kiélvezem a gazdag ízt. Moira mindig is nagyon tudta, hogyan kell megadni a módját még egy ilyen egyszerű kis szeánsznak. - Miattam, igazán nem kellett volna törnöd magad! Látnád az én lakásom - vigyorgok rá. - Mellesleg szép munka, Scott látta már a csodát? Belemosolygok a csészémbe és újra kortyolok egy egyet. Moira és én többek között abban is hasonlítunk, hogy egyikünk sem éppen rendmániás. Utánam is mindig Rylan pakolt el, de hát ilyen a művészlelkek élete. Az alkotás élvezete és lendülete nem enged időt arra, hogy valaki rendmániás is legyen. - Melyik ötletednél maradtál is végül?
Every secret of a writer’s soul, every experience of her life, every quality of her mind, is written large in her works.
Szükségem van néha egy-egy csajos délutánra és talán Scott volt a legjobban oda az ötletért, hogy végre nem őt nyaggatom mindért. Természetesen tudom, hogy imádja a társaságom, de a sokadik elgem van belőled és takarodj után mindketten úgy éreztük, hogy ránl fér a távolság. Talán ezért is mondtam igent, amikor Cress felhívott, hogy találkozzunk. Régen voltunk együtt és tudom, hogy neki is éppen olyan nagy szüksége van ezekre az órákra. Nem egyszerű híresnek lenni, amikor minden egyes lépésünket figyelemmel kísérik. Megvárom míg leül velem szembe, addig tökéletes eleganciával ülök a fenekemen. Vannak dolgok, amikről képtelen vagyok leszokni. - Teát? - teszem fel a kérdést, ahogy a párnák közé süpped. Látom, amint kissé félve a gyűrűjére pillant, bár az okát nem értem, hiszen a szerelmétől kapta. Nem számít, ha nem mondja úgysem kérdezem. Megtanultam, hogy kérdés nélkül ne fecsegjek feleslegesen, ellenben többet tudok, mint ami rám van írva. Egyetlen apró jelet kellene küldenie és tudnám mikor és mit kérdezzek tőle, hogy megnyíljon. A barátságunk régre nyúlik vissza, mégis van egy láthatatlan fal közöttünk, amit ő húzott fel. Nem fogom erőnek erejével lebontani, hagynom kell, hogy ő tegye meg az első lépést. - Tudod, hogy az ilyen fél mondatok után mindig késztetést érzek rá, hogy addig köynörögjek, míg meg nem mutatod azt a valamit - mosolygok rá, miközben töltök a teából mindkettőnknek. Kérdésére csak sóhajtok egy nagyot, majd felé nyújtom a gyönyörű virágmintás csészét alátéttel együtt. - Ne is emlegesd! Délelőtt kellett volna látnod a házat, a nappali kész káosz volt. Mindenhol jegyzetek és kézirat darabok voltak szétszórva - nevetek, miközben hátra dőlök a saját teámmal és felmérem újra a terepet. Tényleg szép rendet tettem, még Scott is büszke lenne rám, mivel általában ő rakja így rendbe a kreatív káoszom.
- Szia Moo! - köszönök neki és hálás vagyok amiért a hangom nyugodt és őszinte örömöt sugároz. Mintha szinte haza járnék, úgy lépek be az ízléses lakásba és szélesebben mosolygok a kérdések áradatán. Moira volt azon kevesek egyike aki képes volt egy idejig óráig elhitetni velem, hogy normális életet élek, csajos délutánokkal, munkával. - Túl rég! - válaszolom, majd miután gondosan felakasztottam a kabátom és a táskámat majd kérés nélkül lépek a nappaliba. Annyiszor voltam már itt, hogy becsukott szemmel is képes lennék megtalálni a kanapét, amin a hellyel kínálás után elhelyezkedem. Egy elégedett sóhaj kíséretében fészkelem be magam a puha párnák közé és egy hosszú pillanatig csak élvezem a semmitevést. Castiel és az átok elsuhanását az elmém mélyebb rejtett zugaiba, ahonnan lesben állva figyel mikor vetheti rám újra magát. A paranoia arra késztet vessek egy röpke pillantást a gyűrűmre - amiről természetesen azt hazudtam Moirának, hogy Rylantől kaptam -, és miután nem tapasztalok semmi szokatlant, rámosolygok Moirára. - Mesélnék, ha lenne mit! Fellépések és az otthon között ingázok, szóval még mindig nem élek valami eseménydús életet - vigyorodok el, de azért valahol mélyen legbelül összeszorul a szívem a hazugságra. Mindennek nevezhetném az életem, csak nem eseménytelennek. - Hát... Irogattam éppenséggel, de még közel sincs kész! De mesélj inkább te, hogy haladsz a könyvvel?
Every secret of a writer’s soul, every experience of her life, every quality of her mind, is written large in her works.
Vannak napok, amikor a hátam közepére se kívánom se a titkárnői munkát, se az írást. Vannak azok a napok, amikor az ember lánya legszívesebben egész nap pizsomában ülne és csajos filmeket, sorozatokat nézne egy csomó nasival és a legjobb barátnőjével. De az élet igazságtalan és nem tehetem meg ezt. Viszont nem szalasztom el az alkalmat, hogy néha leüljek pár órara az egyetlen barátnőmmel. Furcsa belegondolni, hogy az írás hozott össze minket, én mint írónő, ő pedig mint zenész, aki a saját szöbegeit írja. Persze aztán az eszmecseréink hamar váltottak és belsőségesebb dolgokat is megosztottunk egymással. Szeretem úgy gondolni, hogy mi tényleg őszinték vagyunk egymással szemben és nincsenek titkaink. Persze lehet ez csupán egy naív ábránd, amibe dédelgetem magam, de jobban esik a lelkemnek. Mikor a napjaim nagy részét férfiak társaságában töltöm. Veszek egy mély levegőt, ahogy újra szemrevételezem a nappali állapotát és örömmel nyugtázom, hogy nem olyan borzalmas. Az esetek nagy részében a kreatív káosz uralkodik a szobában, ezzel szemben most apró harmónia váltotta fel. Hallom, ahogy megszólal a csengő, jeelzve a vendégem érkezését, mire egyből széles mosollyal az arcomon tárom ki az ajtót. - Cress! Kerülj beljebb! - örömmel fogadom, egy fél ölelést követően el is állok az útból, hogy beljebb léphessen. Ismeri már a járást, így nem foglalkozom olyan szigorúan az etikettel és előre megyek. - Régen találkoztunk! Mesélj el mindent! Alkottál valamit mostanság? - csicsergek, miközben ha a nappaliba ér egyből hellyel kínálom. A dohányzóasztalra már kikészítettem két csészét, egy kancsót és egy kis teasüteményt is.
A dallam néha mit sem ér a szöveg nélkül, éppen ezért a zene mellett a dalszövegirás volt a második menedékem a káosz elől, ami az életem volt. A metaforák és szóvirágok megengedték azt, amitől az átok fosztott: elmondani az igazságot, kiönteni a szívemet és világgá kürtölni a fájdalmat, amivel ugyan megtanultam együtt élni, de sosem fog elmúlni. Talán egyszer valaki megfejti a kódot és nem leszek ilyen magányos. Talán lesz valaki aki képes megmenteni Castiel markaiból mielőtt a sötétség teljesen felemészt és már nem akarok majd visszafordulni... De ma nem ezért jöttem, legalábbis ha eddig Moira nem volt képes átlátni a szitán akkor nem sok reményem maradt... És ha mégis Castiel kényszerítene rá, hogy egy dallammal tűntessem el a felismerés emlékeit. Talán meg is tiltaná hogy újra lássam... Vagy rosszabb. Mégis görcsösen ragaszkodtam a régi barátsághoz. Ha minden széthullik az ember körül akkor minden egyes apró stabilnak tűnő törmelékbe úgy kapaszkodik, mintha az élete múlna rajta. Moria ismerte még azt az embert aki mindezek előtt voltam és bár mit sem sejt a képességemről, jól esett elvonatkoztatnom mindentől. Egy pillanatra minden elcsendesül körülöttem, majd a város kakofóniája újra megrohamoz. Egy pillanatig lehunyom a szemem és csak elveszek a hangokban, érzékeny hallásommal szétszedem és újrakomponálom a hangokat, lenyugtatom a zaklatott idegeimet, hogy egy röpke órára tökéletesen alakíthassam a "normális" emberi lényt. Miután úgy érzem, hogy képes vagyok egy meleg őszinte mosolyt csalni az arcomra, mély levegőt véve megnyomom a csengőt.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Mosollyal az arcán veszi el a felkínált italt, amivel engem is egyből jobb kedvre derít. A forró tea jóhatással van rám, melegséggel tölt el az illata. Mindig is imádtam teázni, így nem volt kérdés, hogy erre az alkalomra egy különleges keverékkel örvendeztetem meg Cresst. Hallom szavait, mire csak megforgatom a szemeimet, amiből sejteheti, hogy nem érem be ennyivel.
- Kérek, köszönöm - mosolygok rá és kiszakítom magam a gondolataimból. Ez nem a megfelelő hely és idő, főleg hogy bármennyire vágyom rá hogy kiönthessem a lelkem, fizikailag képtelen lennék rá. Moira kérdései elől muszáj lenne kitérnem, ha nem akarom hogy azt higyje szélütést kaptam amiért hangok nélkül artikulált hangok nélkül tátogok. Ha lapra akarnám vetni az egészet, képtelen lenne elolvasni, már ha megjelenne bármi is a tintából amit elpazaroltam.
