Megjelölve; Világ életemben tudtam, hogy akarok kezdeni a jövőmmel. Talán három esztendős lehettem, amikor oda álltam a család elé és határozottan kijelentettem, hogy táncos leszek. Az anyám először ellenezte a döntésemet, de csak az anyai féltés szólt belőle, hiszen később ő lett a legnagyobb rajongóm, aki minden fellépésemen az első sorban ült. A kezdeti botlások ellenére úgy tűnt ez nem csak egy kezdetleges szeszély számomra, hanem örök szerelem. Mikor felvettem a balettcipőt minden megváltozott körülöttem, mintha a Múzsa homlokon csókolt volna, megjelölt magának. Kiválasztott arra, hogy a valaha volt legjobb táncos legyen belőlem.
Elárulva; Apám, Steve Prescott mindig is nagyvilági életet élt, amiről mi, a kis családja persze semmit se tudtunk. Évek teltek el úgy, hogy ő kettős játékot űzött, előttünk a szerető apa volt, míg a házat elhagyva a nőfaló, milliomossá változott. Mégis hogyan derült erre fény? Egy véletlennek köszönhetően megláttam őt egy másik nővel enyelegni. Alig múltam 16 éves. A szeretett férfi elárult, akiben feltétel nélkül megbíztam, akinek a szeme fénye, egyetlen kis angyala voltam. Egy évvel később a bíróság kimondta a válást. Azóta sem láttam őt, talán már meg is halt. Minden emléket kitöröltem róla. Miért tartottam meg a nevét? Hogy mindig emlékezzek az árulására, arra hogyan zúzta szét a családunkat. Az hitemet elvette, míg a bátyám lemondott a zenéről. Olyan tehetséggel rendelkezett, amivel én a táncban. Csodálatos volt. Fogalmam sincs mi zajlott le benne, de teljesen elhatárolódott a művészetektől. Mérnöki egyetemre ment, azóta nem hallottam felőle. Kimondhatatlanul hiányzik.
Kiválasztott; A terem üresen csengett, a nap régen alábukott a horizonton, ekkor léptem beljebb, hogy magamévá tegyem a kedvenc helyemet. Egy magnó állt a sarokban, megnyomtam rajta a megfelelő gombokat, mire az eszköz egészen halk, lágy zenét kezdett játszani. Halvány mosollyal az arcomon lépkedtem a terem közepére és gyakorolni kezdtem. Minden elveszett körülöttem, csak a zene létezett, ahogy a fülembe mászva lelkemig hatolt. Szívből táncoltam, megmutatva önmagam az üres falaknak. Ahogy befejeztem az utolsó mozdulatokat a melódia vele együtt halkult el. Taps hallatszik az ajtóból, mire ijedt őzikeként oda kapom a fejem. Pillantásunk találkozott és teljesen elvesztem benne. Ilyen lenne a szerelem első látásra? Ha engem kérdeztek egyértelműen igen a válaszom. William O'Connell, az új zongorista. Életem első igazi és egyetlen szerelme. Mire észbe kaptam a hetek hónapokká változtak, míg a találkozgatások egy mély kapcsolattá. Négy év elteltével az ujjamon csillogott a jegygyűrű.
Vad; Még csak pár napja tudom a hírt, ami a valaha volt legboldogabb nővé tett. Wiliammal éppen az évfordulónkat ünnepeltük az egyik előkelőbb étteremben, amikor vegyes izgalommal közöltem vele a jó hírt. Apa leszel! Még most is magam előtt látom az arcára kiült örömöt. Pezsgőt kért, hogy kellően megünnepelhessük a hírt. Tudtam, hogy nekem kell haza vezetnem, aminek hatására félelem fogott el. Van jogosítványom, de évek óta nem vezettem. Stoptáblánál állunk. Elindulunk. Balról fényszórók telítik be látásom. Emlékfoszlányok. Gépek monoton pittyegése. Fehér kórházi falak. Őrjítő fájdalom. Nem érzem a lábam. Egy sírós hang. Az anyám? Will halott. Elvesztettem a magzatom. Minden az én hibám.
Préda; Az újságok címlapján virítottam. Szörnyű balesetnek könyvelték el, de én tudtam, hogy az én hibám volt. Egyedül én tehettem róla. Az újságírók rajtam csámcsogtak, míg az orvosok prédájává váltam. Az ötödik műtét után már nem is számoltam hányszor vágták fel a lábam. Ennek majdnem egy éve, az orvosok azt mondták teljesen felépültem. Mégis hogyan mondhatják ezt? Sosem fogok újra ép lenni, hiszen elvesztettem a másik felemet. Azóta a terembe sem tettem be a lábamat, pedig felajánlottak egy állást a művészeti iskolában tánctanárként, de nem éltem a lehetőséggel. Anyám mindent megtett azért, hogy újra önmagamra találhassak, mellettem volt a  legrosszabb pillanataimban és támogatott. Azt akarta, hogy tovább lépjek. Ebből a megfontolásból protezsált be az alapítványéhoz, mely szegény gyermekeken segít. Tudta, hogy mennyire szeretem a gyerekeket, így nem is volt kérdés, hogy segítek adományokat gyűjteni neki, szívesen teszem. A tehetséggondozás a szívügyemmé vált. Anya beteg lett, csontrákot diagnosztizáltak nála.
Megkísértve; Anya meghalt. Pár hónap leforgása alatt elvitte a gyógyíthatatlan kór. Nem csak az édesanyámat vesztettem el, hanem a legjobb barátnőmet is. Azóta minden megváltozott, furcsa érzések kerítenek hatalmukba folyvást. Mintha a világ kifordult volna önmagából. Vagy csak én változtam a hátamon lévő furcsa anyajeggyel együtt? Fogalmam sincs mi történik körülöttem, mintha elveseztt volna a realitás. Még egy borzasztó év, aminek egyes pillanatait bearanyozza egy kedves színfolt. Először egy adománygyűjtó estélyen láttam meg először. A húgát, Ms Eastwood-ot kísérte, aki egy hatalmas vállalatot vezet. Tudtam róla, hogy milyen jó híre van a művészúrnak, így megmozgattam pár szálat, hogy ő is kaphasson meghívót. A gyerekek érdekében cselekedtem, de arra nem gondoltam, hogy kellemes társaságra találok a személyében, annak ellenére, hogy keveset beszélgettünk. Amint megláttam valami megváltozott bennem, nem a nagy sztár volt előttem, csak egy ember, akinek a szemében különleges fény csillog. Gondolkodás nélkül cselekedtem, megakartam ismerni a kultusz mögötti embert, az igazi valóját. Valamiért belesajdult a szívem. Többszöri találkozást követően önkéntelen cselekedtem és finoman a tudtára adtam, hogy élvezem a társaságát, aztán meg is bántam a tettemet, mikor realizáltam magamban, hogy nős. Mindezek ellenére szimpatikus számomra, sőt talán vonzz is a maszkok mögötti ember. Mintha apró szikrák gyúlnának fel közöttünk minden egyes alkalommal, amiről próbálok nem tudomást venni. Elég nehéz. Egyszerre akarlak magamhoz húzni és abban a pillanatban ellökni. Nem lehet közöttünk semmi. Mikor Will meghalt megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem engedek közel magamhoz senkit. Nem akarom még egy ember halálát okozni.