Láthatod, hogy nincs hozzászokva, hogy bárki elképesztőnek nevezze, legalábbis nem ezzel a puhasággal, ahogy te nézel rá. És ebbe egy kicsit hagyja magát beleolvadni. Minél több időt tölt veled, annál jobban kezd tetszeni neki az a fura csodálat, ami belőled árad. Ezen a ponton kezdi elhinni, hogy talán tényleg nem csak annak szól, hogy dugni akarsz és ezzel a kamuhozzáállással akarod megfektetni. Na meg mit akarna pont ő álszenteskedni itt? Egy percig sem kérette magát sem a karácsonyi házibulin, sem most, hogy feljött hozzád. Sőt, talán ez tűnhetett fel neked először, hogy Esmond mennyire szabadszellemű, ha az alkalmi románcokról van szó. A kötődés része az, amivel problémája van, amivel nem tud dűlőre jutni és belülről marcangolja magát. Na de a testiségekkel aztán mindene van, csak problémája nincs.

Hisz már megint ki kezdi el ahelyett, hogy részleteibe menően megbeszélnétek a teliholdat? Magatok közé csúsztatja a kezét, forrón az ajkaidba sóhajt, és fel is nyög, amikor a nyakán harapod édesen a bőrt. Szereti, ha egy kicsit fáj, ha egy kicsit kellemetlen. Igazán felizgatod vele. Érzi tőle, hogy él. Készségesen emelkedik föléd, amikor magadra húzod, tökéletes helyen ül ahhoz, hogy mindketten igazán intenzíven érezzétek egymás jelenlétét. De akkor kibillented. Tudja ő, hogy mit akarsz, és épp azért néz rád olyan… elanyátlanodottan. Megint elöntik az érzelmek. Francoval meg sem próbált volna ilyet tenni. És már soha nem is fog. Titannal sok ilyet játszottak. De már soha nem fog. És itt vagy te. Nem tudja, hogy kellene-e. Szabadna-e ilyesmire használnia az erejét.

De miért ne? Ki mondja azt, hogy nem teheti? Másodpercek alatt átlendül a bizonytalanságon, te pedig már csak arra lehetsz figyelmes, ahogy a karjaid kifeszülnek, ő pedig szemtelen mosollyal támaszkodik a mellkasodra, hogy lehajoljon és megcsókoljon. Megcsókol, aztán a torkodra csókol, te pedig érezheted, hogy szédülni kezdesz. Kevesebb oxigént enged az agyadba, mintha édesen fojtogatna, pedig hozzád sem ér. Eljátszadozik egy kicsit, de nem sokáig tart úgy. Akar. Akarja, hogy érintsd, ahogy ő is érint téged. És később, ha már végképp eleget kaptatok egymásból, na akkor majd megbeszélhetitek a teliholdas dolgaitokat. Talán majd holnap.

Érzi, milyen hatással vagy a farkasra, tulajdonképpen rá, de az az igazság, még nem egészen tud azonosulni a benne élő vadállattal. Ezért is olyan nagy dolog számára, hogy téged ilyen gyorsan és könnyedén a bizalmába fogadott a benne élő ragadozó. Sosem gondolta, hogy bárki, akár ő maga képes megzabolázni. Erre neked csak egyetlen rövid éjszaka kellett, egy szempillantás. És tudod, emiatt baromi kíváncsi, de nem akar tolakodni, nem akarja kikényszeríteni belőled a magyarázatot. De ahogy felemelkedik a karod, az övé ugyanúgy követi, furcsán zsibbadt érzés, azonban kell egy perc Jerome-nak, hogy megértse Te műveled ezt vele. Ettől pedig egészen megdöbben, a tekintete a kezeteket követi, nem próbál ellenállni, a pillantása őszinte csodálatról árulkodik, igazán le van nyűgözve, az egész lényed ámulatba ejti. Ott bujkál a mosoly a szája szélén, de még nem igazán tud mit mondani, amikor végig simít az arcodon önkénytelenül - nem mintha nem élvezni - és szinte felsóhajt, amikor belecsókolsz a tenyerébe. Egészen elbűvölted mostanra, minden szempontból, de erre őszintén nem számított.

- Elképesztő vagy - a hangja őszinte, le se tagadhatná mennyire odáig van érted. A kék szemeibe izgatottság költözik, akaratlanul is felötlik benne, mire lehetsz képes akkor, amikor nem megregulázni akarsz egy vérfarkast, és ezt biztosan látod a szemeiben is. Lassan húzza csak vissza a kezét, az ujjai leszaladnak az állad vonalán, hogy a nyakadról a mellkasod felé induljanak tovább. Vajon látod rajta, mennyire szexinek tart, úgy ahogy vagy, a varázserőddel együtt…

Nem vitatkozik veled, helyette megcsókol, puhán, kíváncsian, mintha most fedezne fel először, ám amikor elfekszel az ágyon és magadra húzod, egyáltalán nem ellenkezik, teljesen beléd feledkezik, az ajkaid közé mordul, ahogy a hajába túrsz, a tenyerei megindulnak a bőrödön, és újra felfedezi a testedet. Elégedett nyög fel, amikor az ujjaid elkezdik kényeztetni, a csípőjét feléd billenti, és úgy helyezkedik, hogy egészen hozzá férj. A csókjaival lejjebb halad a nyakadra, beléd harap, imádja az illatodat, ennyire tisztán és intenzíven. A hátad alá csúsztatja a kezét, hogy aztán magára fordítson, egészen magára húz, és kíváncsian pillant fel rád, miközben a hátadat cirógatja. - Mi lenne ha egészen elvarázsolnál? - fogalmad sincs mennyire felizgattad, beharapja az alsó ajkát, és egészen kihívóan néz rád. Igen, pontosan arra gondol, hogy csinálj csak vele, amit akarsz, teljesen hajlandó rád bízni magát, és nagyon kíváncsi hogy azok mögött a szép mogyoróbarna szemek mögött, mi rejtőzik.

A ’mi-lenne-ha’ számára még valóban túl korai. Élvezi a veled töltött időt, de valójában még nagyon messze jár tőled. Még nem mer igazán kedvelni. Tudja, hogy a farkas is te vagy, de mégis, a farkas alakod valahogy egészen mást jelent számára. Most még mindenképp. Bizonyára, mert túlmutat az emberi határokon. Mert vele nem kell beszélni, számára nem kell indokolni vagy megmagyarázni semmit. Ő egyszerűen Esmond szemeibe nézett és… láttátok egymást. Valójában tényleg láttátok, nem csak néztetek. És ez igazán sokat jelentett neki.

- Két év… – Csak hangosan mereng, amikor bevallod a nyilvánvalót, hogy még sosem töltötted a teliholdat szabad ég alatt. És el tudja képzelni, hogy mennyire nehéz volt így élni, különösen annak a gyönyörű állatnak, aki benned szunnyad. Ezért is ajánlotta fel habozás nélkül, hogy kijuttat abból a betonlyukból és segít, hogy a szabad ég alatt tölthesd a teliholdat. Még egészen megtisztelésnek is veszi, hogy ez vele történhet. Nem tudná megmagyarázni, hogy miért. Érzi ő valahol, hogy csak az általános szorongása miatt gondolja magát egy aljadéknak és hogy a berögződései miatt akar rajtad is segíteni. Pedig tudja, hogy nem.

Aztán érdeklődve pillant rád, nem igazán érti, hogy mit értesz körülmények alatt. Milyen körülményekről beszélsz? De aztán hirtelen megvilágosodik. Kicsit furcsán is érzi tőle magát. Ha ez... bármi is legyen ez köztetek, de ha ez bárhova is vezet, nem szeretné, hogy ugyanoda lyukadjatok ki, ahova Francoval kilyukadt. Nem szeretne más lenni, nem szeretne ember lenni. Csak egyszerűen önmaga. Ezért az oldalán fekve, míg az egyik alkarján támaszkodik, megemeli a másik kezét, és önkéntelenül emelkedik vele a te karod is és tükrözöd le azt a mozdulatot. Az egyetlen különbség köztetek Esmond ujjainak a finom mozdulata. Láthatod az arcán, hogy nincs vele célja, csak bohóckodik, ott az a játékos, szemtelen mosoly. Hiszen kérdezted az erejéről. Nem kérdezted, de tudja, hogy érdekel az is, mit tett a farkasoddal. Most pedig egy aprócska szeletét megmutatja ennek. Ő irányít téged. Igazán bizarr érzés lehet, hogy az egyik karod elválik az akaratodtól, míg minden más a tiéd marad. Ha nem ellenkezel, akkor megérinted az ő arcát, megcirógatod kicsit, ő pedig a tenyeredbe csókol, mielőtt elengedne a mágiájával. Huncut fiú ő, látod.

- Ó, dehogy nincs… - Ahogy megcsókolod, elengedi magát, ahelyett, hogy tovább támaszkodna az alkarján, kényelmesen elfekszik az ágyon és egészen magára húz. Érezni akarja a forró bőrödet ismét az övének simulni, és érezni akarja a farkadat is. Felhevítesz benne valamiféle telhetetlenséget a csókjaiddal. Érezheted azon, ahogy a hajadba túr és szorosabban húz magához, ahogy a teste mozdul, hogy még inkább hozzád dörgölőzzön. Ha pedig úgy érzi, hogy nagyon is partner vagy a dologban, közétek csúsztatja a kezét, megérint, kényeztet, azzal együtt pedig vágyakozva az ajkaid közé sóhajt, mielőtt elnevetné magát. Aranyos, de azért nem túl ártatlan a nevetése. Meg sem kell szólalnia, hogy ki lehessen belőle hallani: na, egyelőre ennyit a telihold megbeszéléséről, megint.

Hosszan hümmög, elégedetten, miközben beharapja az alsó ajkát, és téged figyel. Imád téged, úgy ahogy vagy: a tényt, hogy egyáltalán nem zavartatod magadat előtte, azt az édes szenvtelenséget a tekintetedben, az illatodat, ami most mindent beborít a szobában, és ledominál minden mást. Jerome-nak pedig rá kell jönnie, hogy nemcsak az elmúlt két évben, hanem nagyjából egész életében nem érezte magát ennyire jól, ennyire a helyén… és ez meg is rémiszti egy kicsit. Nem azért, mert ne tudna eljátszani a gondolattal, mi lenne ha, hanem azért, mert nem tudja, hogy Te el akarnál-e játszani ezzel a gondolattal. Most még úgy érzi, egyértelműen nem.

A meglepett megjegyzésed mögött meghúzódó keserűséget nem akarja meghallani, inkább azon van, hogy elterelje a figyelmedet. Válasz helyett pedig csak sokat mondóan vigyorog, de nem mondja ki az a végtelenül elcsépelt mondatot, hogy rá aztán bármikor vigyázzhatnál. De azért ez a gondolat, ott csillog a szemében. Lassan szívja be a levegőt, ahogy felülsz mellette, és nem tudja - meg őszintén: nem is akarja - kihagyni a lehetőséget, hogy végigmérjen. Kurva jól nézel ki! - egész nap el tudna lenni azzal, hogy téged figyeljen.

- Nem kell magyarázkodnod. Még sosem töltöttem a teliholdat szabad ég alatt... - ezt kissé szomorkásan teszi hozzá, de megrántja a vállát, mintha nem is lenne ez az egész fontos, persze az, viszont nem akar foglalkozni vele, meg azt sem akarja, hogy sajnáld miatta. Inkább csak azt akarja, tudd, milyen lehetőséget adsz neki ezzel az egésszel. - Értem. Azt hiszem, ha eleve ezekben a keretekben változom át, akkor az éjszaka többi részében sem lesz gond - komolyan gondolja ezt, már csak azért is, mert ha ott vagy, akkor az illatod miatt nem valószínű, hogy túl messzire akarna menni, elvégre a farkas számára is biztonságot jelentesz. De persze erre nem tud ígéretet tenni, mert nem tudja milyen lesz nyílt terepen, de szeretne hinni abban, hogy most először könnyebb lesz számára a telihold éjszakája.

A gondolatai hamar visszaterelődnek rád, és némán, mosolyogva figyeli, ahogy lejjebb csúszol, belesimulsz az érintésébe, és csak csendben figyeli a rezdüléseidet. Egészen meghittnek gondolja ezeket a pillanatokat, ami még őt is meglepi. A kérdésedre csendesen neveti el magát. - Nincs is varázserőm - feleli, persze tudja mire gondolsz, és széles vigyor költözik az arcára. Aztán közelebb hajol hozzád, és megcsókol, nem annyira mohón, mint korábban, de azért még mindig kívánósan, ha hagyod, hosszan, belefeledkezve az édes ajkaidba.

- Ohh, szóval le vagy nyűgözve? – Elneveti magát az orra alatt, miközben a szemeidbe néz, majd hamis szégyenlőséggel vissza a pohárra, amit aztán átnyújtd neked. Az előbbi furcsa szurkálódás után most visszaköltözik a hangjába a barátságos él, az a kis szemtelenség, ami ezelőtt is ott volt és olyan elbűvölővé tette. Lehúzza ő is a felesét, letörli a kézfejével azt az egy csepp tequilát, aminek sikerült megszöknie a kortyból, hogy legördüljön az állán. Aztán visszamászik melléd az ágyba, az pedig láthatóan a legkevésbé sem zavarja, hogy mindketten anyaszült meztelenek vagytok, az egymás testén hagyott csókok és érintések pedig valahol még mindig ott izzanak a levegőben.

- Hm? – Érdeklődve pillant rád az applikáció mögül, mintha nem is értené a kérdésedet. Érti persze a kérdést, inkább csak az egymás mellett elbeszélés ténye lepi meg kicsit. – Persze. Nem vagyok bébiszitter. – Majdnem elneveti magát, mert érted, nem fog megkötni egy vérfarkast, hogy érezze a szabadságot, milyen ironikus már az. Ő tényleg szabadságot akar neked adni, vagy hát legalábbis az ízét. Persze, hogy nem téged fog megkötni, hanem a területet. Amihez bizalom is kell. Hisz ha olyan vad lennél állatformában, ha nagyon akarnád, bizonyára át tudnád törni a határokat. De nem lesz belőle nevetés, csak megindul a mosoly és igazán, baromi keserűen nyeli vissza. Őt magát is körül lengi kicsit ez a kesernyés, maró íz. Mintha a szádba nyomnál egy mosogatógép tablettát. Mert valójában már évek óta bébiszittert játszott. Egy fél tucat ’’barátjának’’. Akik most hirtelen nincsenek. Lám, ő meg talált valaki mást, akit istápolhat. Kicsit rosszul is érzi magát tőle. Tudja, hogy nem egy pótlék vagy, hogy nem azért teszi, hanem azért, mert a farkasod szemeibe nézett. De mégis csak szorongani kezd miatta, hogy mi van, ha ez az egész nem más, mint szimpla spirálozás a régi szokásaiban?

Te azonban visszarántod magad mellé a figyelmét. Olyan könnyedén, mint egy tavaszi szellő. Mikor így vagy úgy magadra vonod a figyelmét, hogy újra a szemeidbe nézzen, nem tud nem elmosolyodni újra. Sőt, a kék szemekről vágyakozóan csúszik le a tekintete az ajkaidra is. Elidőzik ott egy másodpercet, mielőtt a saját ajkát akaratlanul is megnyalva nézve fel az íriszeidbe ismét. Felül egy kicsit rendesen, hogy ne ilyen félig fekvő helyzetben beszélgessetek erről, megigazítja a párnát, hogy kényelmesen nekidőljön, meg a takarót félig magára húzza, hogy ne legyen ki mindene. – Két-három órára gondoltam. Tudom, nem sok, de kezdetnek kénytelen leszel beérni ennyivel. Sajnos a városban uralkodó kaotikus helyzet és a… boszorkányeltűnések mellett nem engedhetek meg magamnak ennél többet. – Esmond baromi erős boszorkány, ezt még te, vérfarkasként is érezheted, ha más nem a megnyilvánulásaiban, de nem pazarolhatja az erejét és a figyelmét. – Szóval ezt a területet le tudom zárni egy mentális blokkolóval. Egyszerű varázslat, csak sok koncentrációt igényel. Te nem akarsz majd kimenni onnan, nem tudsz kimenni onnan. Más pedig nem tud bemenni, mintha az a terület nem is létezne, kikerüli. – Mondjuk az épp egy nagyon félreeső rész, ahol nem igazán kóborol senki, főleg teliholdkor nem. De az elsődleges célja továbbra sem az, hogy másokat megóvjon tőled, hanem hogy téged megvédjen másoktól. Nem kell itt kutyaviadal meg egyebek, vagy ami rosszabb, vadászok.

Közben a cirógatásodra érezhetően ellazul a teste. Szépen, fokozatosan. Észre sem veszi és néhány perc múltán már teljesen az érintésedbe olvad, az ülő helyzetből egészen lecsúszva a te félig fekvő szintedre. – Nem félsz kihasználni a varázserődet, mi? – Flörtölős piszkálódással kérdi, szinte mosolyog hozzá. Ellenállhatatlan vagy, ezt bizonyára te is tudod. Nem mintha bármelyik találkozásotok alkalmával is megpróbált volna neked ellenállni egy percig is.

Puhán simogatja a tekintetével minden rendülésedet, kezdve a szégyenlős, ám büszke mosollyal, amit kivált belőle a megjegyzésével. Tényleg elég király dolognak tartja a varázserődet, főleg azért, mert tudja, érzi a bőre alatt a sejtjeiben, hogy valamiképpen megreguláztad a farkasát, azt a vadállatot, aki eddig csak tombolni tudott. Erre jössz Te, és csettintésre megváltozik minden. Többek között ezért is hálás neked. Arról nem is beszélve, hogy sejtései szerint ritka kincsre bukkant a személyedben, hiszen nem túl sok vérfarkasszelidítő boszorkány hallani. De ne értsd félre, nem akarja kihasználni a képességeidet, egyszerűen csak őszintén lenyűgözted. Sokkal inkább mint egy egyszerű dugással tetted volna karácsony este. Az az éjszaka jót tett mindkettőtöknek.

- Ugyan már! Értsd jól, és halld meg, mennyire le vagyok nyűgözve - nem lehet eldönteni, hogy most a varázserődről beszél vagy éppen az iménti elképesztő szexről, mert ahogy felkelsz és töltesz mindkét felespohárba tequilát, Jerome a hátára fordul és felnyomja magát, az alkarján támaszkodik, tekintete végigsiklik rajtad, viszonozza a mosolyodat, ahogy kicsit oldalra billenti a fejét. A kék szemeiben mégis benne van, hogy ne menj el, ne hagyd magára. Túl jól érzi magát veled, és nem akarja, hogy ez most hirtelen megszűnjön. Tudod most úgy érzi, végre nem magányos. Elveszi a poharat és és lehúzza a felest ő is, aztán figyeli mit művelsz, és őszinte, boldog mosoly költözik az arcára, amikor megszakítod a távolságot és visszabújsz mellé. Odébb húzódik, hogy helyet adjon az ágyon, de nem távolodik el nagyon. Úgy fordul, hogy jobban lássa mit csinálsz, nem tesz fel kérdéseket az ismeretlen kinézetű térképapp kapcsán, vadászként van elképzelése, hogy miért ezt használod. Figyeli, ahogy rákeresel egy ki erdős részre, aztán a szavaidra felpillant rád, meglepetten, és elismerően.

- Na várjunk, Te most azt mondod, hogy privát játszótérré tudod változtatni nekem ezt a helyet? - oké, eddig nem nagyon rakta össze azt, hogy szabadon töltheti a teliholdat… mármint persze gondolt rá, hogy valami varázslattal meg tudod oldani, de úgy vélte az majd őt érinti és nem a helyet… pláne nem azt hogy ekkora helyet: porhanyós talajt, fákat, friss levegőt. - Imádlak! - nevetős hangon mondja ezt, boldogan, és a szád szélére nyom egy csókot. Hirtelen egészen új szempontok szerint nézi az elkövetkező teliholdas éjszakát. Aztán a hátára dől, úgy néz fel rád, még mindig egészen elragadtatva, még mindig mosolyogva, de már komolyabban, mert értette azért, hogy ebben az egészben nem minden lesz egyszerű.

- Mit gondolsz, mennyi ideig tudod lezárva tartani? - kérdezi aztán, mert szeretné tudni, mennyi idővel kell számolni, amikor már nem lesz meg az a védelem, amit adni tudsz neki. A hogyan is érdekli, de nem akarja firtatni a képessegeidet: egyrészt mert.eddig sem volt túl nagy sikere vele, másrészt nem akarja, hogy félreértsd… ugyanis most élvezni akarja, hogy annyival bizalmasabb viszonyban vagytok, mint legutoljára, és ő is érzi, hogy ez nem a szex miatt van.  - Bár nem hiszem, hogy túl nagy gond lenne, a bundás felem eléggé megkedvelt téged - mondja ezt már ismét közelebb hajolva hozzád, a karodhoz ér az orra, és belélegzi az illatodat, amire érzi, hogy a benne lakozó és egyre éberebb fenevad egészen megnyugszik ettől és a közelséged tényétől. Úgy érzi, közelebb került a farkasához, amiatt, hogy le tudtad nyugtatni múltkor. Egyik tenyere végig simít a meztelen hátadon, a gerinced mentén, hogy a lapockáid között visszaforduljon lefelé, és addig érintse a bőröd, amíg elér a combodon. Az illatodba visszaköltözött az a szomorúság, és ezen akar segíteni, bár nincsenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy a cirógatás megoldja-e a bánatodat vagy sem. De szeretné hinni, hogy azért segít valamit, ha törődik veled, és nem csak elzavar egy kitalált indokkal.

A testiségekkel sosem lesz baj, de idővel szüksége lesz egy kis érzelmi törődésre, ez kétségtelen. Legalábbis, ha tényleg több ő számodra, mint egy könnyed kaland. Benne még nem ért be ez a gondolat. Most túl sérült és magányos ahhoz, hogy bármi ilyesmire gondoljon, mint a randizás. Pedig észrevehetné a jeleket. Túl jó a kémiátok ahhoz, hogy elpazaroljátok és kimerítsétek néhány ilyen alkalommal. Arról nem is beszélve, hogy valamilyen szempontból ő tette meg az első lépést – akkor is, ha ez tényleg letudható szimplán annyival, hogy ő Esmond, ő így viselkedik – akkor, amikor nem hagyott magadra és akaratlanul is egészen összebarátkozott a farkassal.

Felteszed neki a kérdést, ami akár költői, akár nem, ő láthatóan nem tudna rá választ adni. Szerinted? Nem is nagyon akarna. Akármit is csinálsz, valahol kényelmetlenül érinti, elvégre letudtátok, amit kellett. Kibaszott jó volt. Máris sokkal jobban érzi magát, és még mindig egészen a varázsod alatt van, de letudtátok, amit le kellett. Arra a tequilás megjegyzésedre viszont meglepő módon elmosolyodik, már-már szégyenlősen, de olyan kis büszkén. Mert azt, amit mások előtt nem villogtat vagy nem vesznek róla tudomást, te menőnek találod. Ráfoghatná, hogy csak fűzöd, el akarod csavarni a fejét, hogy behízelegd magad, hogy az legyen, amit te akarsz, de ez valahogy eszébe sem jut. Túl jól érzi magát veled, túl… harmonikus ahhoz az egész, hogy ne legyen minden cseppje igaz. A farkasoddal való találkozás jót tett a bizalmának. Semmi személyes, de benned fikarcnyit sem bízna. Farkasként viszont olyan őszinte és ösztönös volt minden mozzanatod, olyan sokat elárultál neki szavak nélkül, amennyit szavakkal egy hónap alatt sem tudnál. Egy kicsit egészen beleveszik az érintésedbe és cirógatásodba, de végül mégsem tudod egészen marasztalni az ágyban. Feláll úgy meztelenül, kihalássza a földön hagyott farmerjából a telefonját, aztán megkerüli az ágyat és a két kezével tölt mindkettőtöknek egy újabb kört. – Nem vagyok mutatványos. – Tesz egy érdekes megjegyzést, mégis egészen jóllakott mosollyal nyújtja oda neked a poharad, miközben végig néz rajtad.

Csak ezután ül le melléd az ágy másik oldalán, a ’te oldaladon’ ahol kisebb neki a hely, koccint, lehúzza az italát minden körítés nélkül és? És végül oda is bújik. Vajon kitalálod, hogy direkt cicázik-e veled vagy mi baja van tulajdonképpen? Segítek, baja az nincs. Kényelembe helyezi magát a közelségedben és megnyit egy térképalkalmazást a telefonján. Nem lehet számodra ismerős, mert a cég belső fejlesztése, csak ők szokták használni. Megkeresi a menüben azt, amelyik hozzád tartozik és megnyitja. A város északnyugati szélén nagyít rá egy kis területre, ami ki van jelölve.
- Ezt a területet le tudom zárni úgy, hogy se ki, se be. De nem fogom tudni fenntartani egész éjszaka. – Felvezeti, de nem merül rögtön bele minden részletbe, és nem ömleszt rád mindent, ami a fejében van a teliholddal kapcsolatban. De ebből azért már te is következtethetsz arra, hogy tényleg át kell gondolnotok ezt a dolgot. Mármint nem azt, hogy megtegyétek-e, szabadságot ígért a farkasodnak és ebből nem enged. Csak épp a részleteken kell csiszolni.

Kellemes fáradtság keríti hatalmába a kis tornátok után, és éppen baromi elégedett, részben azért amit Te adtál neki, részben azért, amit ő adott neked - mert nincsenek kétségei afelől, hogy ez nem csak számára volt élvezetes. És tulajdonképpen nem szokása visszatartani senkit a távozástól, mert általában nincsenek illúziói - jó, általában egy átbulizott este után köt ki egy random pasi mellett vagy itt vagy máshol, és nem áll szándékában komolyabb ismeretséget kötni senkivel. De Te más vagy, egészen más. Ezt úgy gondolja, visszaemlékezve, már akkor érezte, amikor megszólítottad karácsony este, de a hajnali történések mindenképpen igazolták mindezt. És nem, kurvára nem akar elengedni csak így, éreztetni akarja veled, fontos vagy neki, fontosabb mint egy szimpla numera, fontosabb, mint az életében eddig bárki.

Úgyhogy nem, nem fogja csak úgy hagyni, hogy felkelj az ágyból, és eltűnj mellelő: gyengéden, de határozottan húz vissza, maga mellé, a kérdésedre elneveti magát, a szemeiből öröm, kíváncsiság, meg még egy kis vágy sugárzik, végig futtatja a vonásaidon a tekintetét, aztán ahogy így az oldalán támaszkodva átölel, a nyakadhoz hajolva válaszol. A hangja még rekedt, karcos:

- Szerinted? - különös módon ragaszkodást érez veled kapcsolatban, a tekintete most inkább hasonlít a farkaséra, annak ellenére is, hogy nem sárgán villan, és nyoma sincs egy újabb átváltozás szelének. - Mi lenne, ha idereptetnéd a tequilát, az elég menő volt korábban is, csak éppen nem nem volt időm foglalkozni vele - ezt olyan mellékesen, de tökéletesen természetesen teszi hozzá, semmi bántó nincs benne, csak nem akar magadra hagyni, és azt sem, hogy Te tedd vele ugyanezt. Ujjai az oldaladon és a karodon szaladnak végig, félig a hátadnak simul a mellkasa, ilyen közelségben pedig a lehelete a halántékodat és a nyakadat éri, és láthatod az álla alatt a heget, ami bár halovány mégiscsak egy régi balesetére emlékezteti. - Közben pedig kíváncsian várom az elképzelésedet a telihold kapcsán - tulajdonképpen nem is annyira érdekli az egész átváltozás témája, mert most Te vagy a legfontosabb dolog a számára, és még mindig ott zizegsz mindenütt, a hangjaid, az illatod… fel sem fogta még igazán milyen hatást gyakoroltál rá, csak azt, hogy mennyire bejössz neki.

Szereti, hogy olyan odaadó vagy vele szemben, mint amilyen ő veled szemben. Van valami különleges az illatodban, a jelenlétedben, a bőröd forróságában, ami megbabonázza. A bőrödbe nyög, amikor magad alá fordítod és a lökéseid nyomán egyszerre önti el fájdalom és gyönyör. Együtt mozog veled, az irányítás pedig mindkettőtöknél valami egészen érdekes egyensúlyba kerül. Esmond nem az a szubmisszív típus, de nyilvánvalóan te sem vagy az. Ez pedig nagyon tetszik neki. Erre a huzavonára van most szüksége, az erőre, ami belőled árad és viaskodik azzal az erővel, ami belőle.

Az idő múlásával számára is megteszi a hatását, ahogy az ajkai közé nyögsz, ahogy olyan férfiasan mész el és magaddal rántod őt is. Ellened mozdítja a csípőjét, szorosan ölel magához, a felsőteste a tiednek feszül, miközben édes gyönyörrel hallatja a hangját. Abban a pillanatban nagyon fontosnak tűnsz számára, érezheted te is. Annak ellenére viszont, hogy a kis hancúr közben mennyire ragaszkodó volt, miután végeztetek és ő is kifújta magát, nem csókol meg, nincs több érintés. Egyszerűen kiül az ágy szélére, nyújtózkodik egyet, az ujjaid nyoma még ott díszeleg a csípőjén, róla nem fog egy óra alatt eltűnni, mint ahogy rólad mindjárt az övéi. Hátrapillant rád, - Akkor azt hiszem, most már jöhet a telihold napirendi pontja. - elneveti magát. Újra átvette az az ’’esmondos’’, sötétséggel keveredett ártatlanság a szemeiben a helyet, amit eddig vágy töltött meg. Azonban ez csak egy futó másodpercig tart, a következő mozdulatával már nyilvánvalóan készül magadra hagyni téged az ágyban, mintha mi sem történt volna. Az eddigiek alapján azt gondolnád, hogy Esmond ragaszkodó srác, nem? Nos, ilyen tekintetben nem az. Hozzászokott a barátság extrákkal kapcsolataihoz.

De hiába menne, már csak arra lesz figyelmes, amikor óvatosan, de határozottan ragadod meg az alkarját, hogy visszahúzd az ágyba. Kíváncsian pillant rád, első blikkre nem tudja, hogy ezt mire vélje, de máris látni az arcán, amikor ez leesik neki. Az más kérdés, hogy azon kívül, hogy most már tudja, mi történik, továbbra sem tudja mire vélni. – Mi történik? – Böki ki végül, kíváncsi kínossággal. De valahogy mégsem telepszik rá a szobára az a kínos hangulat. Valahogy inkább csak aranyos vagy vicces az egész. De hogy nem fog romantikázni, az biztos.

Nyögésekké, sóhajokká olvad minden, ahogy kínzó lassúsággal, mégis olthatatlan vággyal és türelmetlenséggel igyekszik megadni neked bármit, amit csak szeretnél. Olyan nagyon élvezi, és még inkább felizgatja a hűvös ujjaid érintése, amitől folyton libabőr terül szét a testén, ahogy hozzá érsz, amit azonnal izgató meleg bizsergés követ, melyet újabb nyögések és sóhajok. Már nem érdekli semmi rajtad kívül, nem is vágyik másra, imádja, ahogyan a fűszeresen illatod körbelengi őt, és azt ahogy a tequila fanyar alkoholos illata is ott van. Biztos lehetsz benne, hogy számára ez az ital téged fog jelenti a jövőben, bármi is történjen. De még fontosabb, hogy az illatod a biztonsággal lesz egyenlő a számára, egy olyan biztonságos burokkal, amire egyáltalán nem is számított.

Közelebb húz magához, egyre többet akar belőled - még, még, még, még! Csókokat, érintéseket, a az éhes tekintetedet, amitől teljesen beindul, a heves szívverésedet, amiből olyan jól tudja, mit kell művelnie veled, hogy teljesen kielégülj. És bár Te nem hallod az ő dübörgő szívét, így is olyan könnyedén éred el nála, hogy az orgazmus határára sodord, mintha elmondta volna előre, mintha nem most lennétek először együtt, és ebbe az izgató érzésben örökre el tudna veszni. Meg abba, ahogy állsz előtte és magaddal játszol, mire beharapja az alsó ajkát, élesen szívja be a levegőt, és elégedett, izgatott nyögést hallat, aztán utánad nyúl, de talán már Te is felé dőltél - nem számít, csak gyere már! Ölelni, csókolni, szeretni akarja a testedet, Téged, miután ráereszkedsz… mély, szapora sóhajok sokasága hagyja el az ajkait, ujjai a bőrödbe mélyednek, ahogy mozdul benned, és beleveszik ebbe az érzésbe. Van ebben a helyzetben valami egészen intim - nem, nem azért, mert éppen egymásnak feszültök -, amit korábban sohasem érzett senki közelében sem.

Maga alá fordít, a nyakadat csókolja, belenyög és liheg a bőrödbe, egyik keze téged simogat, aztán fogalma sincs mennyi idő után, remegve billen át az orgazmusba, a légzése felületes, hangosan nyög az ajkaid közé, miközben a teste megfeszül, és forró hullámok borítják be, s lassan lazulnak el az izmai. Kell neki egy hosszú perc, mire magához tér és elhúzódik tőled, az ágyra borul melletted, alkarját a homlokán pihenteti, lehunyja a szemeit, halvány, elégedett mosoly jelenik meg az arcán. Automatikusan helyezkedik úgy, hogy összeérjen a testetek néhány ponton, és arra gondol, mennyire jól esne neki egy feles, de jelenleg túl kényelmesen van ahhoz, hogy egy centit is mozduljon.

Jól érzed, pontosan azt adod neki, amire szüksége van. Kényeztetés, egy kis törődés. Mindketten kellően el vagytok már veszve annyira egymás jelenlétében, hogy most ne erre figyelj, de eddig is érezhetted, hogy milyen kettős érzelmek lengik őt körbe, milyen keserű illat párosul a mogyoróbarna szemekhez. Hetek leforgása alatt veszített el két rettenetesen fontos személyt, az egyiküket véglegesen. Az pedig nem segített rajta, hogy a karácsonyt is egyedül kellett töltenie. Jó, jó, veled. De érted a lényeget. Nem lehetett a szeretteivel a megterített asztalnál, nem mehetett el Millerékhez, amikor a legjobb barátja utálja. De mindezt most igyekszik elengedni és csak rád koncentrálni. Beléd kapaszkodik. Az illatodba, a forró bőrödbe, az érintéseidbe, a csókjaidba. Egyébként neki szinte mindig hidegek a kezei, azt pedig hihetetlenül élvezi, hogy neked alapjáraton is milyen magas a testhőd. Egészen el tudná ringatni magát abban a jelenetben, ahogy egy hűvösebb napon hozzád bújik. Vagy ahogy séta közben összefonja a tieiddel az ujjait és élvezi, hogy milyen meleg a kezed az övéhez képest. De egyrészt ennyire nem akar előre szaladni – az elmúlt hónapok eseményei nyomán egyébként is erős ellenállást érezhetsz rajta ilyen szempontból – másrészt meg van veled kapcsolatban sürgetőbb dolga is jelenleg.

Mármint teljesen igazad van, ráértek. Előttetek az egész éjszaka és egy üveg ital. Az ő mozdulatai mégis olyan türelmetlenek. Sokáig akar, de azonnal akar. A csókjaiddal lesúrolod a bőréről a szomorúság és a gyász szagát is, nem marad semmi más, csak te és ő. Legalább erre a néhány órácskára. Az illata alapján pedig pontosan tudhatod, hogy épp úgy adsz neki menedéket, ahogy ő adott neked. Van az egészben valami biztonságos. Amire most nyilván nem gondol, mert szarik rá, csak téged akar, ott, ott, ott.

Minden mozdulatoddal azt éred el, amit szeretnél. Minden érintésedre forróság szalad végig a testén és édes kis hangok ki a száján. Néha odamorog valami hízelgőt az ajkaid közé, de most ő sem a beszélgetéssel van elfoglalva. Hűségesen viszonozza a mozdulataidat, imádja a kezében tudni a farkad, hamarosan pedig a szájában is, amikor kegyes lesz és elszakítja a testét a tiédtől, hogy megszabadulhass az utolsó darab textiltől is magadon. Beharapott ajakkal áll az ágy szélén, éhesen figyel, szinte fújtat, ahogy a tekintete téged ostromol, leginkább egyetlen ponton összpontosulva. Lassan magát simogatja, aztán egy kicsit még levegőt is elfelejt venni a látványodtól, mielőtt végre újra csatlakozna hozzád az ágyban. Nem is tudja, hogy ő dőlt-e rád vagy te húztad oda, ebben a percben ez teljesen lényegtelen is. Az egyetlen, ami számít, hogy amikor készen áll, rád engedje magát, és végre mindketten megkapjátok azt a kielégülést, amit az átváltozásod elvett.

Nem emlékszik semmi konkrét képre, ez igaz, még nem képes olvasni a benne élő farkas emlékeiben, de azért mégis csak egyazon lélek, így azt pontosan érzi, fontos vagy a ragadozó énjének. Az elmúlt két évben először volt nyugodt az éjszakája: olyan volt mint, amikor hosszú pillanatok után felbukkansz a víz alól és a tüdőd megtelik a metsző hideg levegővel, mégis ez egy jó érzés, hiszen tudod, élsz! S ugyan most nem erről árulkodnak a kék íriszek, úgy érzi, Te vagy a levegő a számára… De a jelen helyzetben éppen nem akar levegőt kapni, sokkal szívesebben fulladna a bőröd illatába, a mogyoróbarna tekintetedbe, a nyögéseidbe. És nem is szándékszik kihagyni ezt a lehetőséget! Kellesz neki, mindent akar belőled, erről árulkodik az összes mozdulata, és amikor találkozik a tekintetetek, tudja Te is ezt akarod, és tudod, rohadtul melege lesz, amikor így nézel rá. Ezért sem bánja - semmit sem bán, amit művelsz vele! - amikor kigombolod az ingét, és ő néhány perccel később már dobja is le magáról, úgy sincs rá szüksége.

Egészen lassan halad magához képest, de ki akarja élvezni, ha már ennyit kellett várnotok erre az estére, ráadásul úgy érzi az illatodból, úgy hallja a szívverésedből, most erre van szükséged: hogy kényeztessen valaki, minden szempontból, Jerome pedig igazán nem fog ellenkezni, mert nyilvánvaló, hogy ezzel ő is jól jár. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az érintésedre a forró bőrén, megborzong, belesóhajt a nyakadba, az állad ívébe, neked tolja magát, és érzi, hogy még a fejbőrén is kéjes borzongás fut végig. Nem csókol ismét meg, csak éppen súrolja az ajkaidat, hogy aztán feltehesse azt az egyáltalán nem odaillő kérdést, mire az arcodat látva elneveti magát röviden, ahogy legurítja a tequilát. Beharapja az alsó ajkát, úgy vigyorog rád, amikor elkezd magával húzni, sötét búzavirág kék szemei rabul ejtik a pillantásodat, csak akkor pislog, amikor megszabadulsz a pólódtól, s ő már előtted ül. Meg sem próbálja leplezni, mit akar, mert azóta az este óta, a képeid nézgetése után meg különösen, eljátszott a gondolattal, ahogyan a szájába vesz, és most itt a lehetőség. Téged figyel, a reakcióidat, ahogyan lassan kibontja a nadrágodat, ujjai végig futnak a testeden, ami egészen olyan, mintha márványból faragták volna, aztán lehúzza a boxeredet, kihasználva az alkalmat, hogy a fenekedbe markoljon.

- Helyes - duruzsolja csak úgy a bőrödbe válaszként a korábbi karcos megjegyzésedre, még mielőtt végig nyalna a farkadon, hozzád dörgölődzik, az ágyékod erős, forró illatába burkolózik, megcsókol ezen a finom és érzékeny ponton. Lassan csinálja, minden rezdülésedre figyel, minden szívdobbanásodra, minden érzéki nyögésedre, ami csak még inkább beindítja: imádja a kiszakadó hangokat a torkodból. Ugyanúgy, ahogy imádja az ujjaidat a hajában, főleg, amikor megfeszülnek a szőkés tincsek között és magadra húzod, ő pedig enged neked. És bár szívesen kielégítene így is, mert cseppet sem önző, azért nem bánja, hogy nem akarod ilyen rövidre zárni az estét.

Éhes pillantással hagyja magát az ágyra lökni, türelmetlen mosolya árulkodik arról, mennyire tetszik neki, amit lát: bassza meg, sokkal dögösebb vagy, mint a képeiden! Nem ellenkezik, amikor megszabadítod a nadrágjától, és felnyög, amint hozzá dörgölőzöl, neked nyomja magát, és pontosan érti mit szeretnél. De nem akar sietni, ráértek, és ő éppen kurvára élvezi, amit vele művelsz, tetszik neki, hogy kikopni látszik minden egyéb az illatodból is, és az különösen, hogy egyáltalán nem csinálsz ügyet a varázserőd használatából. Kíváncsian pillant rád, mire készülsz, de nem kell sokat várnia, és jólesően nyög fel, ahogyan a hideg tequila a forró bőrét éri, aztán a nyelved és az ajkaid tüntetik el onnan. Alulról lök rajtad egyet, mielőtt felnyomná magát és meginná ő is a felesét. A pohár elborul az ágyon, ahogy elengedi, de nincs ilyenekre ideje, veled foglalkozik, az ajkaiddal, amikre most újra lecsap, mohón követel csókokat tőled, miközben egyik keze közétek csúszik, ujjai a kemény farkadra siklana, lassan mozdulnak rajtad, csak hogy tovább húzza az agyadat, és még inkább felizgasson téged. Mert most csak Te vagy a fejében, minden érzékét kitöltöd, és úgy érzi, semmi másra nem vágyott még olyan nagyon, mint most rád.

Szabad keze a tarkódnak feszül, ajkaival elindul a nyakad vonalán a vállad felé, végig csókolja a kidolgozott izmaidat a kulcscsontod mentén, ujjai időről-időre úgy siklanak odalent végig rajtad, hogy minden porcikádat érinthesse. Ő maga pedig keményen feszül a fenekednek, újra és újra érezheted, ahogy megrándul alattad, ahogy hozzá préselődsz, s egyre inkább meg akar szabadulni ő is az utolsó, tökéletesen felesleges ruhájától, de jelenleg túlságosan élvezi, hogy ennyire közel vagy, hogy szó szerint mindenedet ilyen közelről érezheti.

Különös, hogy a farkas bizalma, ösztönei mennyire átragadnak rá is. Hisz mi mással magyarázhatná azt, amilyen mértékű biztonságban érzi magát egy idegen álló farkával az övéhez préselődve? Ez a részlet talán most lényegtelen, de érted. Valami különös történt a négylábú éned és Esmond között azon az éjszakán. Nem is emlékszel rá, de egy részed úgy érezhette, hogy… hazaért.
Ne aggódj, ő is nagyon szeretne már megszabadulni a ruháitól, amire nagyon jók az esélyek, hogy hamarosan sor is kerül. Kezd igazán melege lenni a közeledben. Úgy érzi, levegőre szomjazik, pedig nagyon jól tudjátok mind a ketten, hogy valójában mire szomjazik. Rád, meg a tequiládra. Leginkább előbbire, az utóbbi csak izgalmasabbá tenné a helyzetet. Érzi, hogy mennyire kemény vagy, az ő teste pedig édesen viszonozza a gesztust, ahogy egymásnak feszültök.
Hamarosan már hű kutyaként követ a hálószobádba, néhány lépés között rutinosan csatolva ki az övét, aminek hallhatod a kattanását magad mögött. Tovább azonban nem megy, azt meghagyja neked. Most mondanám, hogy egyébként sem akar túl rámenős lenni, ami részben igaz is, mert hát Esmond azon kívül, hogy tudja mit akar, igazán cuki. De most tényleg mondjam azt, hogy nem rámenős, mikor mindjárt élve felfaljátok egymást a szemeitekkel? Meg igazából mással is. Arról nem is beszélve, hogy milyen kendőzetlenül jött fel hozzád ’’inni’’.

Amikor vetkőzni kezdesz, ő érdeklődve figyeli a tetoválásaidat. Mintha egy kiállításon állna a kedvenc művésze legújabb alkotása előtt. Ott van a mosoly az arcán, hiszen eszébe jut, hogy ez már a buliban is feltűnt neki az inged alatt és annyira szerette volna már látni. Persze látott néhány képet instán, de ő mégis csak így akarta megnézni, élőben. Észre sem veszi, ahogy beharapja az alsóajkát és szinte lélegzetvisszafojtva vizslatja minden pocikádat – leginkább a tintával díszített, tökéletes felsőtestedet – ahogy felé közelítesz.
Érzékin nyitja el az ajkait, hogy a citrommal csókolhasd a bőrét, ahol csak szeretnéd, mielőtt az ajkaid vennék át a helyét. Nagyon tetszik neki, amit csinálsz. És tetszik neki, hogy nem rohansz. Hogy felkorbácsolod az érzékeit, a sajátjaidat is, miközben egyértelmű, hogy szimplán csak egymásnak is eshetnétek. De hol lenne abban a móka?

Forrón sóhajt fel a csókjaidra a bőrén, egy kicsit még inkább hozzád simul. Az ujjait felfuttatja a csupasz oldaladon, hogy végül magához ölelhessen az egyik kezével, a másikat pedig magatok közé dugja. Olyannyira elveszik a pillanatban, hogy kellemetlen ostorcsapásként éri az, amikor magára hagyod. Meglepetten pislog utánad, a belőled áradó forróság helyét hirtelen az odaképzelt hideg veszi át, az arckifejezése pedig minden pénzt megér, amikor jössz azzal az irreleváns kérdéssel. Először csak felszaladt szemöldökkel nagyokat pislog rád, még a fejét is oldalra biccenti kicsit, nem értve a történéseket.
- Leszarom a teliholdat… – Karcos hangon teszi hozzá ő is, már kicsit elnevetve magát az orra alatt, amikor megragadod a nadrágját és annál fogva húzod az ágyhoz. Szinte hallhatod, ahogy nagyot dobban a szíve. Melegség költözik a gyomrába és onnan árad szét a jól eső bizsergés az egész testében. Amikor leülsz az ágyra és úgy nézel fel rá, már pontosan tudja, hogy mit akarsz. Érzékien nyílnak el az ajkai, ahogy egy hosszúra nyúlt másodpercre a szemeidbe bámul, elveszik bennük, majd már szemtelen mosollyal veszi le a pólóját és dobja az ágyra, miközben te a nadrágját bontod ki.
Már az ajkaid, a nyelved első érintésére halkan felnyög. El sem hinnéd, hogy mennyire jól esik most neki és nem csak a testének, de a lelkének is milyen mértékben szüksége van a gyönyörteli fizikai kontaktusra. A hajadba túr, jól eső erőszakossággal futtatja végig a sötétszőke fürtjeid között az ujjait, hogy a végén kicsit belemarkolva húzzon még közelebb. A csípőjét is belemozdítja, miközben teljesen elveszik az ajkaid között. A szívverése és a szuszogása is hevesebbé válik. Ó várjunk csak, szóval te ez alapján pontosan tudod, hogy mit csinálj, elvégre hallhatod, hogy hogyan reagál a szívritmusa. Azonban nem hagyja, hogy befejezd. Nem akarja, hogy máris befejezd. Elhúzódik, hogy a mellkasodra tenyereljen, és úgy nyomjon le az ágyra. Előbb kibújik a saját nadrágjából, majd sietve, nevetősen rángatja le rólad is, hogy végül a boxereden keresztül üljön a csípődre, a mozdulataival pedig egyértelmű jelét adja, hogy Téged szeretne majd ott bent. A nyakadba csókol, majd az ajkaidra, miközben hallhatod, ahogy a tequilás üveg tartalma az éjjeliszekrényen átcsurog a két pohárba. Mikor Esmond felegyenesedik, a tekintetével magához rántja a poharát és lehúzza a felest, ami meg az alján maradt a mellkasodra csöpögteti, hogy onnan fogyaszthassa el a végét, mielőtt téged is hagyna felülni, hogy megihasd a sajátodat.

A tequila kesernyés íze keveredik a tiéddel, ahogyan megcsókol, és egészen ösztönösen tol a pultnak, ujjai már nem felsődbe kapaszkodnak, egyik a hátadra siklik, míg a másik tarkódra, és mivel Te egyáltalán nem akarsz távolodni, még közelebb húz magához, teljesen neked simul, játékosan harap az ajkadba, miután belenyögsz a csókba. Tetszik neki a torkodból felszakadó édes hang, egészen felizgatja - már persze ha ez lehetséges, mert az elmúlt napokban csak Te jártál a gondolataiban és nagyon szeretne már megszabadítani minden felesleges textiltől, ami elfedi az a lehetetlenül tökéletesnek tűnő testedet. Aztán ahogy megérzi tenyereidet, feléd billenti a csípőjét, így minden kétséget kizáróan érezheted a kemény farkát neked préselődni, mosolyra húzódik egy pillanatra a szája. Úgy érzi, mintha ismerne téged, mármint nem csak felületesen, hanem ténylegesen, hogy tudja, hová és hogyan kell nyúlnia, mintha már nagyon régóta csak egymással lennétek elfoglalva. Az ismerős, megnyugtató biztonságérzet benne is megvan, bár ezen akkor sem ütközne meg különösebben, ha lenne ideje ezen gondolkodni, hiszen tudja, hogy a farkas már megbízik benned. De most nem ezzel foglalkozik, hanem azzal, ahogyan az ujjaid az övénél matatnak, meg az ajkaid érintésével a nyakán, amibe beleborzong, felsóhajt, a lélegzetvételei érezhetően elmélyednek… valószínűleg nem tudod, mennyire felizgatod ezzel, igaz, hamar rájöhetsz, mert engedelmesen fordítja úgy a fejét, hogy minél jobban hozzáférhess a bőréhez. Meglepetten pattannak ki a szemei, amikor az ing gombjai megadják magukat neked, ám nem az ujjaidnak, mert azok a hátán pihennek, és ez egy percre összezavarja, aztán rájön, hogy mit csinálsz, és karcosan elneveti magát.

Amikor eltolod magadtól éhesen nyalja meg az ajkait, a szikrázó kék szemei sötétebbé váltak, a légzése elmélyül, de az ötleted nagyon is tetszik neki. - Akkor gyere! - felpakolja a poharakat, a sót, meg a citromgerezdeket egy tálcára, majd az üveg tequilát is, hogy aztán a konyhából átsétáljon a hálóba, amit csak egy ajtó választ el a nappalitól. Még be se lépsz a szobába, ő már letette a tálcát egy komódra és ha már voltál olyan kedves, és kigomboltad az ingét kibújik belőle, így rajtad már aránytalanul sok ruha van, de emiatt nem kell aggódnod, mindjárt segít rajtad. Addig is megcsodálhatod a kidolgozott felsőtestét, a mellkasán futó tetoválást, ami a hátán is folytatódik kisebb-nagyobb mintákkal. Tölt egy újabb kört, aztán felkap egy szelet citromot és közelebb lép hozzád, majd végig húzza a gyümölcsöt az ajkaidtól a nyakad felé, útvonalat rajzolva, közben pedig a mogyoró barna tekintetedet figyeli, ami már elhomályosult valamelyest a vágytól. Végül a szádba adja a citromot, ha hagyod, Jerome pedig a pólód nyakához hajol, amit egy egész kicsit félre is húz, hogy jobban odaférjen a kulcscsontjaid találkozásához, majd elindul a kijelölt úton felfelé az ajkaidhoz, miközben kibújtat a vékony dzsekiből, egyszerűen lelöki a válladról. Aztán a pólód széle után nyúl, s a tenyerei vakon siklanak a hasfaladra, kitapogatja a csípőd ívét, a kockás hasfaladat, míg a szád széléről le nem nyalja a citromlevet. Ellép tőled, felveszi az egyik poharat, és magába dönti a tequilát.

- A telihold kapcsán mi a terved? - kérdezi nevetős, de karcos hangon, mintha komolyan ez érdekelné most, bár rohadtul hidegen hagyja jelenleg, hogy mi lesz pár nap múlva. Az öved felé nyúl és úgy húz magával, egészen a kényelmes ágy széléig hátrál, ahová leül és teljesen egyértelmű szándékkal néz fel rád, miközben az ujjai ügyes mozdulatokkal bontják ki a nadrágodat.

Van valami bűnös a szemeiben, az édesnek ható mosoly mögött megbújva, amikor a poharaitok egymásnak koccannak. Ezen a ponton bizonyára már mindketten sejtitek – ami valahogy már azelőtt egészen nyilvánvalónak tűnt, mielőtt idejött, de hát igyekszik udvarias lenni az ember ugye –, hogy előbb minden más, és csak azután a teliholdas dolgok megbeszélése.
Neki már feltűnt, de most, hogy ilyen közel vagytok egymáshoz, és sem a közelgő átváltozás, sem a magányos karácsony nyomása nem lebeg ott felettetek, tényleg szembetűnő, hogy pontosan egymagasak vagytok. Más esetben nem lenne ez olyan hűha, de valljuk be, ez így most baromi dögös. Tekintve, hogy mindketten milyen megtermett fiúcskák vagytok. És mivel – tudomása szerint – egyikőtök sem a modellvilágban mozog, így inkább az a megszokott, hogy a legtöbben alacsonyabban nálatok, még ha csak egy kicsivel is. Senki nem mondhatja, hogy nem lennétek power couple, ha a vadászosdit is hozzáadjuk.

Ez az apróság pedig nagyon felizgatja.

De egyszer már kezdeményezett és az nem sült el túl jól. Újra nem fogja megtenni. Ez a lépés a legtöbb, amit kaphatsz tőle. Szerencsére téged, meg az étvágyadat sem kell félteni. Az egyik percben még az italt gördíti le a torkán… hamarosan ki tudja mit. Akarom mondani, az egyik percben még tequilázik, a másikban meg már a te forró tested simul az övéhez. Még így, ruhán keresztül is érzi a belőled áradó hőt, hisz a vérfarkasok hőmérséklete egyébként is magasabb az átlagnál, mint ahogy a vámpíroké alacsonyabb.
Az ok a meglepetés ereje, vagy talán valami más – igazán nem is számít – az okozat viszont az, hogy az ajkaid közé nyög, amikor a csípőddel a pulthoz szorítod. Ezer és egy féle érzés szakadhatna fel benne, viszont amit első körben ki tudja emelni közülük, az a biztonságérzet. Abszurd, nem? Ő is feltehetné magának ezt a kérdést, hogy miért pont a biztonság melegsége tölti el. Esetleg holnap vagy órákkal később fel is fogja, de most valami egészen mással van elfoglalva. Veled. Mohón csúsznak a tenyerei a csípődre, hogy ha lehet, még közelebb húzzon magához, miközben hasonlóan érzéki hevességgel viszonozza az édes csókjaidat. Az egyik keze ujjait az övedbe akasztja, de nem csatolja ki, csak az agyad húzza. A teste azonnal reagál a… lelkesedésedre. Talán el sem hinnéd, ha azt mondaná, hogy koratavasz óta nem volt senkivel, egy-két apróbb súrlódást leszámítva. De ténylegesen, a farka nem volt senkiben, ahogy benne sem volt másé. És akkor csoda, hogy frusztrált a kicsike.

Te is érezheted, hogy mennyire akar.

Az ajkaid után a nyakadra tér rá, a tenyerei falánk módon szaladnak fel a hátadon, az ujjbegyei a bőrödbe mélyednek, közben érezheted, ahogy a gombok maguktól oldódnak ki az ingeden. Tessék, ilyen egy warlock, aki tudja, hogy mit csinál. Minek baszakodjon, ha máshogy is megoldhatja. Még forrón szusszan egyet a bőrödbe, mielőtt hirtelen tolna el magától, vágytól fülledt, de még mindig olyan igazán cuki módon rád nézve. – A következő felest talán máshol ihatnánk meg. – Gondol itt a hálószobádra, és közben még mindig érezheted a szagán, hogy valami továbbra is elvonja a figyelmét. Hogy még nem fókuszál rád minden porcikájával. Szükség lesz még két-három körre, az biztos.

Tudja ám ő is, hogy nem egy olyan igazi randi, de mondjuk elég relatív ez az egész, mármint a randi fogalma - és Jerome-nak abszolút nincs kedve ilyesmin lovagolni, bár ami magát a lovaglást illeti, nem utasítaná el - éppen ezért ő is nevet veled, miközben a konyha felé indul. És pont azért, mert ez nem ténylegrandi, nem is fut felesleges köröket azzal, hogy olyasmikkel kínálgasson, amikre valószínűleg nemet mondanál. Más esetben biztos megtenné, meg mondjuk akkor bort töltene, nem a tequilát, de Te tequilázni jöttél… “tequilázni” ugye. Azzal az éllel a hangodban, meg az illatodba keveredő szomorúságoddal nem foglalkozik: nem azért, mert nem érdekelné, hidd el nagyon is érdekli, őszintén kíváncsi rád, és ennek amúgy köze van a múltbéli rövidke ismeretségetekhez, ám tudja, érzi rajtad, nem vagytok még olyan viszonyban, hogy efféléket kérdezhessen tőled, és nem is akarja elrontani a kedvedet. Ez pedig azért némi önzés is a részéről, cserébe majd kárpótol ezért is.

Egy pillanatra elgondolkodik, ha Te nem is, ő mit művelhetne a citrommal és a sóval, végül azonban arra jut, a későbbiekben valószínűleg bárhonnan lenyalhatná rólad akár az égetett szeszt, ezért most ő is hagyományosan fogyasztja el az első felest. De mielőtt ledöntené a torkán, összekoccintja a te poharaddal az övét, miközben a mogyoróbarna szemeidet figyeli és akaratlanul is elégedett mosoly jelenik majd az ajkain, ahogy kifejted az igényedet mindenféle kárpótlásra, amit felajánlott az imént. Megnyalja az alsó ajkát, nyelvét fogai követik aztán, majd a szájához emeli az italát.

Oldalra fordul, ahogyan felé lépsz, most tűnik neki fel igazán, legalábbis most tudatosodik is benne, hogy egyforma magasak vagytok. Viszonozza a pillantásodat, nem szégyenlős egyáltalán, bár ez már neked is feltűnhetett a buliban, ott sem nézett félre, most sem teszi ezt. Aztán a tekintete lejjebb vándorol rajtad, lassan, könnyedén - van neked fogalmad arról, mennyire jól nézel ki? Egész nap elnézegetne, mondjuk akkor különösen, ha ledobsz magadról néhány ruhát, mert rohadtul szeretné látni, hogy tényleg annyira kiállnak a kulcscsontjaid, mint az insta képeiden, és amik egyből szemet szúrtak neki. Nem véletlenül pont azokat a képeket szívecskézte be először, de lehet neked ez fel sem tűnt? Aztán a tekintete lusta macska módjára visszatér a Te barna árnyalatú íriszeidhez, oldalra billen a feje, s szinte érzi, ahogyan vibrál közöttetek a levegő. Mire erre a pontra elér, már teljes testével feléd fordult, bal tenyere a konyhapulton pihen.

- Abban a félhomályban a tieid egészen feketének tűntek - mondja aztán, nem is tudja igazán miért. Az illatod ilyen közelről már egészen a bőre alá mászott. Feléd dől, lépnie már nem kell, olyannyira lecsökkentetted a távolságot kettőtök között, ujjai a kék dzsekid szélébe kapaszkodnak, és megcsókol, mohón, kíváncsian, izgatottan, a teste a pultnak lök finoman téged, hozzád simul, ha hagyod, öv alatt pedig így érezheted a feléd irányuló lelkesedését, amit reményei szerint most nem fog megszakítani semmi és senki. Persze ha mindez nem tetszene, akkor nem kényszerít, és tölt egy újabb kör tequilát, amit amúgy mindenképpen megtenne, bár egész konkrét ötlete van arra, hogy a következő felesek egyikét hogyan akar elfogyasztani… rólad.

- Oh. Ha tudtam volna, hogy ez egy randi, akkor kicsípem magam. – Aranyosan neveti el magát és nyilvánvalóan csipkelődik, némi iróniával bagatellizálva el a randi fogalmát. Persze részben igaz, ha ez egy olyan ténylegrandi lenne, akkor felvett volna például egy inget vagy egy elegáns fekete garbót a fehér póló és sötétkék dzsekije helyett. De ő most köszöni szépen, nem akar randizni senkivel, egy időre elege lett belőle. A mércét viszont igencsak a felhők fölé kellene tenni ahhoz, hogy Esmondra jelen állapotában azt lehessen mondani, hogy nincs kicsípve… meg hát kit akarok áltatni, ő az a típusú srác, akinek egy szakadt kapucnis pulcsi is jól állna.
Közben követ téged a konyhába, végigszalad a tekintete a lakásodon, de nem kezd el bámészkodni, hacsak meg nem lát valamit, ami megragadja a figyelmét. Például nagyon szereti a kortárs művészetet. Ha meglátna teszem azt egy Jordi Pallarest a faladon, akkor elbúcsúzhatnál a flörtölgetéstől vagy tíz percre, mert tuti arról kezdene el beszélni. A konyhasziget merőleges oldalán áll meg, nem túl közel hozzád, de nem is túl távol. Érdeklődve figyeli, hogy te máris a lényegre – vagy hát a majdnem lényegre – térve töltöd a feleseket ahelyett, hogy mittudomén bubis vízzel kínálnád vagy gyümölcslével. Egyébként sem kérne belőle, nem éhes, nem szomjas. Illetve éhes, de az valami egészen másnak szól.

- Talán szerencsés. Ha korábban botlunk egymásba, biztosan nem tequilázunk. – És ezzel nyilvánvalóan nem az italozásra céloz, hanem a mögöttes jelentésére. Kicsit sanyarúan dobban a szíve ennek az említésére, kikövetkeztethető abból, amit mond, és ahogy mondja, hogy lehetett ott egy másik srác. Ugyanakkor az is, hogy ezzel ő most egyáltalán nem kíván foglalkozni. Hisz itt van veled. Arról nem tehet, hogy sokat szokott Francora gondolni, aki számára ő az elsőszámú közellenség mostanság. Közben apró mosollyal fogadja el a neki kínált citromot. Átfut a fején, hogy mi mindent tehetne vele, de nem szeretne ennyire rohanni. Esmond nem egy szűzkislányféle – mint az talán már neked is feltűnhetett a kis ártatlannak tűnő barna szemei mögött – de sokkal kifinomultabb és cukibb ő annál, mintsem feljöjjön hozzád dugni egyet, aztán pás. – Nem haragszom azokért a dolgokért. De szívesen fogadom a kárpótlást. – Az utóbbi mondatnál már a kisördög bujkál a mogyoróbarna szemeiben, ahogy koccintásra kínálja a saját poharát, mielőtt lehúzná a tequilát, a tisztességes módszerrel, nem pedig az ajkaidról lenyalva a citromot. Még.

A poharát már úgy teszi le eléd, hogy közben szégyentelenül közel lép. Feléd fordulva, a mellkasa szinte a felkarodat érinti, a tekintete pedig a nyakszirtedet fürkészi, végig szaladva az állad vonalán, hogy végül a kék szemeiden állapodjon meg. Most már megengedi magának, hogy kicsit elmerüljön bennük. – Érdekes. A buliban tökre azt hittem, hogy inkább zöldek a szemeid.

Élvezi a tényt, hogy ilyen közel vagy hozzá, még ha csak egy pár pillanatig is. Vonzod őt, minden porcikádra kíváncsi - most éppen kifejezetten egyre, de ez más kérdés. Nem csak lelassul, szinte megáll az idő, ahogy ellépsz mellette és találkozik a tekintetek. Imádna beleveszni ebbe a pillanatba, mondjuk sejti, hogy lesz még lehetősége erre, és ezért hagyja is neked, hogy beljebb kerülj. Aztán a mondandódra figyel, egy pillanatra meg is lepődik, de az az igazság, hogy neki rohadtul mindegy miként definiálod ezt a találkozót, ennek ellenére a zavarodat látva azért nem átall kihasználni a lehetőséget, hogy újra közelebb hajolhasson hozzád.

- Tudod, szerintem ez egy randi - kaján vigyor ül az arcán, egészen lecsökkenti köztetek a távolságot, és nagyon vissza kell fognia magát, hogy most ő lépjen el melletted, s a konyha felé vegye az irányt, ahelyett, hogy a falhoz szorítana és megcsókolna. Az illatod túlságosan csábító számára, és nagyon is élesen él benne az, ahogyan lekaptad a buliban. Végül aztán a konyha felé veszi az irányt, és még ha nem is követed, nem fél attól, hogy lelépnél, éppen most. Akkor nem jöttél volna el, és ami azt illeti, tetszik neki a bonbonos dolog is, meg maga a tény, hogy ilyen apróságokra figyelsz. Sokat elmond rólad neki. És ne hidd, hogy nem érzékeli a szomorúságodat, azonban szeretné hinni, ez nem rá vonatkozik, és nem vele kapcsolatos. A reakcióid alapján, pedig egyre biztosabb ebben. A nevetésed már a konyhában éri utol, éppen poharakat halászik elő, meg egy kést, aztán rendkívül precízen felvágja a citromot cikkekre, majd előszedi a hűtőből a tequilát. A só már ott pihen a pulton.

Magára vehetné, hogy felemlegeted a múltat, azt a múltat, amibe nem volt beleszólása, és amiben kényszerhelyzetbe állította az apja, éppen úgy ahogyan a Te apád is tette veled. Ám pontosan ezért nem teszi meg. Kinyitja a tequilás üveget, és tele tölti a felespoharakat, míg válaszol neked. Az áttetsző italt figyeli.
- Igazából vicces, hogy nem botlottunk még egymásba - jegyzi meg, aztán leteszi az üveget és visszazárja. - De boldogan kárpótollak mindenféle ballépésemért - teszi hozzá, ekkor már téged fürkészve, sokat sejtető pillantása a mogyoróbarna íriszeidbe kapaszkodik. Megnyalja az ajkait, és feléd nyújt egy citrom gerezdet, rád bízva mihez kezdesz vele.

Így két év vérfarkaslét után ha az átváltozást nem is, a képességeidet talán már a magadévá tetted, és kiérezheted mások szagán a hangulatukat. Esmond hangulata pedig igencsak kettős érzést keltet. Valami miatt borzalmasan szomorú. Te azonban hasonló izgalommal töltöd el a tequilázással együtt. Ez valami egészen keserédes beütést ad az őt körül lengő elegáns és friss illatnak. De ennek is van egy különleges szépsége. A keserű és édes ízek keveredésének. – Vagy majd remélhetően a keserű és sós, meg citromos, ugyebár. – Mondjuk jó eséllyel ki sem kell szagolnod, hisz az arcára van írva. Arra meg elég jó rálátásod van, elvégre centire megegyezik a magasságotok, te meg nem próbálod tartani a távolságot. Nem bánja, hogy olyan szemérmetlen módon engeded be és nem adsz neki elegendő helyet ahhoz, hogy kényelmesen besétáljon az ajtón. Neki láthatóan ez is tökéletesen megfelel. Meg sem próbál elhúzódni. Azokba a nagyon szép szemeidbe mélyed, miközben ellép melletted, a levegővétellel pedig kishíján összeér a mellkasotok. Olyan, mintha az idő arra a két másodpercre teljesen lelassulna körülöttetek. Az ő illata, a te forró leheleted… Aztán ‘’hirtelen’’ ellép mellőled, be a lakásba, és az idő ismét visszazökken a rendes kerékvágásba.

- Tudom, elég ciki bonbont hozni egy randira, – kezdi el kis lányos zavarában, miközben feléd fordul, de a mondatot nem is folytatja, láthatóan beléfagy a szó, ahogy eljut a tudatáig a szóhasználata – mármint tudom, hogy ez nem egy randi, de érted. – Ha lehet, most még cikibben érzi magát, látni a szemöldöke kínos összevonásából. De azért nem veszi véresen komolyan a dolgot, mert már el is neveti magát. – Megszokás. Nem szeretek sehova üres kézzel menni. – Na, így máris jobb. Mondjuk mást is szívesen adna a kezedbe a csokoládén kívül, amit szépen a szádba vehetsz majd. Mert hiába azok az ártatlannak tűnő, mogyoróbarna szemek, amiknek most olyan különösen meleg és napsugaras árnyalatot adnak a lakásodban lévő fényviszonyok, mindketten pontosan tudjátok, hogy mennyire akartátok a buliban. És hogy az első adandó alkalommal beszíveztétek egymás összes kompromitáló képét istán.

- Elég furcsa, hogy nem is laktunk egymástól olyan messze, és mégis milyen körülmények között kellett… újra találkoznunk. – A mondat befejezése előtt megakad egy pillanatra, mert igazán nem akarja neked felhánytorgatni a múltat attól, hogy benne ez érezhetően tüske. Nem feltétlenül feléd, hanem úgy az egész szituáció felé. Elvégre gyerekek voltatok. Ha egyszer úgy van, és tovább kitart ez az új csodás ismertség néhány fülledt találkozónál, akkor biztosan beszéltek majd róla. Meg egyébként ennyi erővel egymásba akadhattatok volna tinderen is, de ha te használtad is, akkor biztosan nem egyszerre használtátok. Esmond mostanság előtt, valamikor február-március óta hozzá sem nyúlt. Szóval ha el is kezdted használni, az biztosan az elmúlt fél évben történt. Vagy mondjuk mikor a városba jöttél, Esmond akkoriban járhatott vagy fél évig egy nagyon szexi, de nagyon unalmas sráccal, legalábbis a lelkem eléggé unta magát mellette. Márpedig neki ha valahol nem jó, akkor tovább lép. Általában. Ó, pedig ha tudná előre, hogy itt mennyire jó lesz neki…

Nem számított sok mindenre, őszintén nem, arra főként nem, hogy huszonnégy óra sem telik bele, és azt fogja várni, hogy Te csengess be hozzá. Mert az egy dolog, hogy felajánlottad a segítségedet, az is egy dolog, hogy ő rohadtul rád volt indulva a buliban - meg még most is, különben nem keresett volna meg instán azonnal, és nem nézegette volna majdnem két napig a képeidet, amik közül néhányra azért igencsak megszaladt a fantáziája, a kommenteket látva, pedig nemcsak az övé -, de az egy egészen másik kérdés, hogy a randi ajánlatára Te egyből lecsaptál, nem is akárhogy. Persze oké, ő aztán biztos nem fog elutasítani azzal, ne tequilázzatok és szexeljetek, mert az első pillanattól kezdve tudta mit akar veled művelni. Aztán még a képeidet is látta, amiket igen hiányos öltözetben vagy olykor, és le se tagadhatná, hogy mennyire szeretné élőben is látni mindezt - pusztán a valóság ellenőrzése céljából, természetesen!

Minden programját lemondta, nem mintha olyan rettentő sok dolga lett volna… egy haverja kérte, hogy rajzoljon meg neki egy tetoválás mintát, amit el kellett volna ma vinnie a srácnak, de fontosabbnak tartotta, hogy a jöttödre rendbe tegye a lakását, amire azért igyekezett figyelni, ám időről-időre eluralkodott benne némi kupi… A második napirendi pont a vásárlás volt, aminek első tétele az általad kívánt ital volt. Nem kellett túl messzire mennie, hogy mindent be tudjon szerezni az esti tequilázáshoz. Ezzel pedig el is szöszölte az idejét, s mire az alkohol kellően lehűlt, Te már csengettél is.

Résnyire nyitva hagyta az ajtót, míg azt várta, felérj, megszokta már, hogy az ismerősei beengedik magukat ilyenkor. A tükörbe pillantva igazgatott egy hajtincset kissé idegesen, de tudod, ez az a jófajta, inkább izgatottságnak kellene hívni, amikor nagyon vársz valamire. A lépteid hangjából tudja, hogy lépcsőzöl, és ezen valahogy nem lepődik meg. Így még marad néhány perce, és végül amellett dönt, hogy farmerja mellé felkapott méregzöld ingen a felső két gombot hagyja szabadon. Az illatodból tudja, hogy nem jöttél üres kézzel: a csokoládénak is van egy jellegzetes illata, de a fű édesen kaparós aromája összetéveszthetetlen máséval.

- Szia! - szélesre tárja az ajtót, ahogy bekopogsz az ajtón, és nem állja meg, hogy szemérmetlenül végig mérjen. De a legjobban a mogyoróbarna íriszeid érdeklik, amiknek árnyalatára olyan kíváncsi volt már karácsony este is. Aztán arrébb lép, és beljebb enged, aljas módon azonban éppen csak elegendő helyet hagy neked minderre, így pedig olyan közel lehet, hogy mélyen belélegezze a Te illatodat és már érezze a tested melegét is. Aztán becsukja mögötted az ajtót. A bonbonon meglepődik, de aztán rájön, nem hagyott neked sok választást: a piát és a hozzávalókat is magára vállalta végül is. - Örülök, hogy itt vagy - a kék szemekben persze ennél több van, de hirtelen nem tud mit kezdeni a ténnyel, hogy a lakásában vagy, mindent beborít a finom illatod… na persze nem szeppent meg tőled, inkább csak azt mérlegeli, Te mit és milyen sorrendben szeretnél.

Persze számított rá, hogy előbb utóbb bekövetkezik, de nagyon izgatott lett, amikor tényleg felkerested. Ráadásul vele ellentétben nem is kéretted magad, nem hezitáltál, bumm harmadnap. Vagy hát másnap, tekintve, hogy hajnalban keveredtetek haza, meg hát ki kellett pihenni a fáradalmakat. Ami azt illeti, Esmond nagyon fáradt volt egész nap. Pedig nem ivott sokat és veled szemben sem kellett különösebben használnia az erejét. Valószínűleg inkább mentálisan fárasztotta ki az egész helyzet. A karácsony tudata, az, hogy egy családi asztal helyett a külvárosban ücsörgött egy szaros kanapén, lepukkant erdei kilátással – mert azért valljuk be, annyira nem volt jó onnan a kilátás, azokkal a szerencsétlen fákkal meg a ház előtt tábortüzet vert vámpírokkal.

Délelőtt még átpörgette a rövid, de tartalmas beszélgetéseteket – miután belájkolta két másik képed is, ami eddig elkerülte a figyelmét – és erősen szívta a fogát. Mert hát milyen cikin írt már! Neked valószínűleg tetszett a válaszaid alapján, de ő így utólag azért képzeletben fogta kicsit a fejét, mert hát mennyire leflörtölt már csak úgy simán. Mert ugye lehetett volna távolságtartó, vagy hivatalosabb, vagy olyan nemtudom, vagy mondjuk szimplán baráti az új ismertségetek javára. De nem, nem, ő beletenyerelt a közepébe. Érdekes módon ez mással nem zavarná, sőt. Na mi az, csak nem jó színben szeretne feltűnni előtted most, hogy egy kicsit megismert? Mármint érted, eddig egy srác voltál a buliban, akiről az égvilágon semmit nem tudott a küllemén – meg aztán kicsit a származásán – kívül, de így, hogy belelátott az életed egy szeletkéjébe az instán keresztül, azért nagyjából már tud hova tenni. Ahogy te is őt.

És hát mindketten milyen kis ribancok vagytok, néhány képeket alapján.

Szóval eljött a késődélután – este? részletkérdés – és mivel pontos időpontot nem beszéltetek meg azon kívül, hogy hat-hét óra körül, ő sem gondolta túl ezt az érkezősdit. Elfoglalt délelőttje volt, meg viszonylag pihenős délutánja, otthon tett-vett… kurvasok növénye van, aztán néha rájön, hogy tökre megfeledkezik róluk és akkor extra gondozást igényelnek. Ma például ilyen banánhéjas vizet kevert, amivel a következő napokban fogja őket locsolni, mert az milyen jó nekik. Most pedig felcsönget a megadott címen, valamivel fél hét előtt. Amikor elküldted neki a címed, valamiért nem lepte meg, hogy viszonylag egy környéken laktok. Pedig ez azért meglepő is lehetne, nagy ez a város. Mégis olyan magától értetődőnek, természetesnek tűnt a számára a tény. Te beengeded, ő meg fellépcsőzik a harmadikra – ha választhat lift és lépcső között, akkor mindig a lépcsőzést választja. Nyilván ha a tizenötödiken laknál, akkor már nem izzasztaná meg magát idő előtt. Elmosolyodik, amikor meglátja, hogy a folyosón már résnyire nyitott ajtó várja, ám ahelyett, hogy beengedné magát megáll, és bekopog. Tudja persze, hogy nyitott ajtónál te már hamarabb meghallottad a lépteit vagy megérezted az illatát, minthogy ő odaért volna, de Esmond mégis csak egy jólnevelt fiú.

- Szia. – Most is pont olyan jól fest és pont olyan finom illata van, mint a buliban. Igazából finomabb is, elvégre még csak érintőlegesen sem szennyezi be a karácsonyi buli szaga a dohányfüsttel az élen. Csak a friss és üde esmondillat. Mondjuk két szál füvescigit azért kiszagolhatsz a dzsekije mellzsebében, de hé! Annak kellemes illata van. A kedves köszönés mellé pedig egyenesen a kezedbe is nyomja a doboz, drága belga csokoládét, amit hozott. Ha bárhova így odamegy, italt vitt volna, de mivel azt a lehetőséget te lényegében lestoppoltad, ő maradt a kedvenc vacsi utáni bonbonjainál.