Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


Caro & Eric - Bring Me to Life


Vámpírvadász

Eric Robert Warren
Chatkép :
Caro & Eric - Bring Me to Life Tumblr_nblmowcE681qjx6n6o1_250
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
Chris Evans
Hozzászólásaim száma :
122
Pontjaim :
110
Pártállás :
  • Semleges
  • Ellenálló

User név :
Cop
Őt keresem :
Caro & Eric - Bring Me to Life Giphy.gif?cid=ecf05e47hoqi1upk922utlcbjj0j0v6dmimm343xrr4rnj5m&rid=giphy
Talán még nem tudod, de egymásra találtunk...
Caro & Eric - Bring Me to Life Tumblr_n454rkFVr51t62v5ao2_400
Tartózkodási hely :
DC
Korom :
38
Foglalkozásom :
Rendőr


Eric Robert Warren

Elküldésének ideje -- Szer. Feb. 24, 2021 9:53 am

Caroline & Eric





Nem akartak a dolgok úgy alakulni, ahogy a filmekben szoktak. Ott a főhös simán letudja szúrni az ellenséget egy késsel, s képes arra, hogy megadja a kegyelemdöfést, még törött karral is. Én meg… nos én magam alig vártam, hogy Caroline vegye a lapot, és cselekedjen végre.
Bár az is lehet, hogy az egészet így terveztem el. Leszámítva a kartörést. Azt nem akartam! Szóval, a helyzet az, hogy épp fulladoztam a szorítása alatt, mikor Caroline végre felbukkant, s belé mártotta a kést a bordák között.
Eltalálta, s sikeresen átszúrta a húst, ám az a dög mielőtt még kilehelte sötét lelkét, a falhoz csapta, engem meg úgy állon vágott, hogy fejem a falba ütöttem, s lecsusszantam annak aljára, így kerülve a padlóra.
Egy ideig kábán üldögéltem ott, aztán épp kezemmel végigsimítottam fejemen ott ahol a falnak csapódtam, majd nyögtem párat, sajgó tagjaimmal, s lassanként feltápászkodtam.
Fejem kóvájgott az ütéstől, a karom sajgott, s már- már azt hittem menten leszakad a helyéről, de egy férfi ne panaszkodjon, pláne akkor ne, ha vadász az ember fia, és élt már át ennél borzalmasabb dolgokat is.
Odasétáltam hozzá, közben átlépve a dögöt, aztán letelepedtem Caroline mellé, s fejem a falnak vetve, lehunytam szemeim, s pihegtem ott egy kicsit.
- Sikerült… Tudtam, hogy megérted. - mosolyodtam el halványan, majd elnevettem magam, miközben megpróbáltam átkarolni, ám karomba nyilallt a fájdalom, így visszaejtettem azt az ölembe, aztán a holttest felé pillantottam. - A filmekben, ilyenkor szoktak felkelni… - vonásaim elkomolyodtak, majd felkeltem, s épp kezem  nyújtottam felé. - Mit szólnál hozzá, ha felgyújtanánk ezt a rohadt pincét? - mondtam volna csúnyábbat is, de valahogy inkább visszafogtam a kibuggyanni akaró szavakat, s ha megfogta a kezem, hát átkaroltam, s vezetgetni kezdtem felfelé, útközben megállva, és gyufát meg benzint szedve le a polcokról.
- Had égjen… aztán hozok földet, és feltöltetem a picsába ezt az átokverte helyet… - morogtam az orrom alatt.
Nem voltam babonás, sem pedig egy beszari alak, de egyre jobban kezdett érlelődni bennem a gondolat, hogy ez bizony egy elég rossz ómen, ha már minket is kiakartak nyírni ebben a pincében.
- Mit szólnál hozzá, ha megennénk azt a pitét? - kérdeztem, miközben belocsoltam a benzint, majd a kis csíkra amit locsoltam a lábunk elé, s némi idővel később, már lángolt odalent minden.
Húzós napunk volt, s legszívesebben felmondanék, bár tudtam, úgy sem bírnám sokáig, így aztán magamhoz öleltem Carolint, annyira szorosan, amennyire csak tőlem telt, s ami még elviselhető volt.
Csendben álltam ott mellette, s a szavak elhallgatásra kerültek. Nem mondtam ki amit megfogadtam magamnak. Talán nem akartam lerohanni, vagy egyszerüen csak féltem a gondolatától, hogy nemet mondana annak ellenére, hogy meginvitált, maradjak vele. Nem gyávaság volt ez, inkább csak nem tudtam mit kezdeni ezekkel az új gondolatokkal.
Letelepedés, feleség, család... megállapodás egy mindig fix helyen...

Vissza az elejére Go down
Ember

Caroline Costello
Chatkép :
Caro & Eric - Bring Me to Life UhAWr3l
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
❅ Gal Gadot ❅
Hozzászólásaim száma :
126
Pontjaim :
71
Pártállás :
  • Semleges
  • Ellenálló

User név :
❅ L.
Fő képességem :
❅ I can do miracle with a scalpel. ❅
Őt keresem :

Tartózkodási hely :
❅ Washington DC ❅
Korom :
35
Foglalkozásom :
❅ forensic pathologist ❅


Caroline Costello

Elküldésének ideje -- Szomb. Feb. 20, 2021 12:16 pm
Eric & Caroline

My past is behind us


Ha ilyesmiről van szó, nem bízom Ericben. Mármint, ha az kerül szóba, hogy ki kell vergődnünk egy jó nagy adag kakiból és ő majd nem fog hősködni. Frászt nem. Ismerem már annyira, hogy tudjam, a vadász énje ilyenkor felül ír minden szabályt, ráadásul tudom, hogy mindenképpen engem akarna megmenteni. Tudom, mert én is ugyanezt érzem: azt akarom, hogy ne essen baja és, hogy életben maradjon meg akár akkor is, ha nekem meg kell halnom.
-Mindkettőnkét megmentjük és kész! Ne merészelj nekem egy életre szóló lelkiismeretfurdalást okozni. Épp elég a tudat, hogy Oliver miattam halt meg... nem veszíthetlek el ugyanígy téged is.- sóhajtom, miközben igyekszem visszatartani azokat a nyamvadt könnyeket, amik kikívánkoznak. Francért picsogok, mikor inkább megoldáson kellene törni a fejem? Ja, hát valószínűleg azért, mert végre találtam egy pasit, akivel jól kijövünk és talán még én is érdeklem, na meg amiatt sem rohan el, hogy mivel foglalkozom, erre jön egy ilyen vadbarom és tönkre vág mindent. Borzasztóan dühös vagyok arra a szemétre, bár ez az érzés még mindig jobb, mint a kétségbeesés meg a picsogás. Meg is őrzöm magamban, mert a düh még akár hasznos is lehet.
-Verseny?- ráncolom a homlokom, miközben próbálok rájönni, hogy miért épp ezt a szót használta, hiszen sokkal jobban illene ide a "kivégzés" vagy akármi más. Érzem, hogy a kezemen a kötél elég laza, de nem merek még mozdulni, mert nem tudom, hogy mi a terve.
Akármi is, gyorsan véghez kell vinni, mert hallani, hogy az a dög elindul lefelé a lépcsőn, Eric pedig a fegyveréért megy. Azt se tudom hirtelen, hogy hova figyeljek meg hova ne. Túlságosan sürgető kezd lenni az érzés, hogy tennem kell valamit, de akárhogy is próbálom szabadítani a kezem, annyira azért megkötve hagyta Eric, hogy ne tudjam rögtön levenni a kötelet. Aljas.
Kapkodva próbálok szabadulni látva, hogy a lény Erichez hajol, hiszen már csak az hiányozna, hogy a szemem láttára szívja ki a vérét vagy ne adja az ég, átváltoztassa. Tennem kell valamit, ami lehetségessé kezd válni, mikor végre megszabadulok a kötéltől. Azonnal valami eszközt kezdek kutatni pillantásommal, amivel segíthetnék, mire az Eric kezéből kieső kés, mint egy isteni jel, hangosan a földre esik és egészen a lábamig csúszik. Eric kiabálni kezd, de valami azt súgja, hogy nem a vámpírnak beszél, hanem nekem. Felkapom a kést és neki iramodok, bár csak két lépés választ el a dögtől. Koncentrálok arra a helyre, ahol tudom, hogy hátulról a szívébe szúrhatom, majd minden erőmmel bele is döföm. Teli találat, de azért arra még van ereje, hogy hátra csapjon ezzel a falhoz taszítva engem, meg hogy Ericet állon vágja, de aztán megdermed és egy utolsó lélegzet után eldől. Bár ezt én már, csak homályosan látom, mert a fejemet elég alaposan bevertem, de azért elmosolyodok.
-Sikerült.- nyögöm halkan, nagy nehezen felülve és a falnak támasztva hátamat de azzal még nem próbálkozok, hogy fel is álljak.

Music: Bring Me to LifeNote:  Cuki
Vissza az elejére Go down
Vámpírvadász

Eric Robert Warren
Chatkép :
Caro & Eric - Bring Me to Life Tumblr_nblmowcE681qjx6n6o1_250
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
Chris Evans
Hozzászólásaim száma :
122
Pontjaim :
110
Pártállás :
  • Semleges
  • Ellenálló

User név :
Cop
Őt keresem :
Caro & Eric - Bring Me to Life Giphy.gif?cid=ecf05e47hoqi1upk922utlcbjj0j0v6dmimm343xrr4rnj5m&rid=giphy
Talán még nem tudod, de egymásra találtunk...
Caro & Eric - Bring Me to Life Tumblr_n454rkFVr51t62v5ao2_400
Tartózkodási hely :
DC
Korom :
38
Foglalkozásom :
Rendőr


Eric Robert Warren

Elküldésének ideje -- Kedd Feb. 16, 2021 9:41 am

Caroline & Eric





Szóval… a helyzet nem volt a legrózsásabb. Nem mondom, hogy nem készültem fel rá, hogy akár itt is hagyhatjuk a fogunkat, de abban tutira biztos voltam, hogy nem fogom olyan olcsón adni a bőröm.
Úgy éreztem, meg kell tennem mindent annak érdekében, hogy megmentsem őt, és túlélőként léphessen ki ebből az átkozott pincéből, amiről bizony már tudtam, hogyha túlélem ezt az egészet, akkor itt helyben felgyújtom, és vigyorogva nézem végig, miképpen válik semmivé, ez az átokverte hely.
Eddig nem sok bajom volt a vérszívókkal, de lassan kezdik megtölteni azt az igen csak rövid listát, amin az általam utált lények, és személyek szerepelnek.
Közben sok mindenről szó esett, még arról is, hogy maradjak ott vele, amibe bele is egyeztem mindennemű gondolkodás nélkül.  Talán a változatosság kedvéért. Talán azért, mert szükségem volt rá? Talán mert jobban telnek a napok, ha nem az üres lakásba megyek haza? Ha nem csak a nagyi van akire számíthatok? De nem… itt és most sem a hely, sem az idő nem alkalmas arra, hogy én ezen kezdjek el agyalni.
Miután Caroline ott volt mögöttem, és az a dög is ledobta az izgis szerszámokat, mikkel elszeretne játszadozni velünk, felvázoltam neki, hogy bizony megmentjük az életét, és hogy csak engem oldozzon el.
Mivel nem igazán kezdett el akadékoskodni, hanem csinálta tovább, így úgy gondoltam, bizony ő is hasonlókra gondol mint én.
Egy óvatlan pillanatban finoman rászorítottam kezére, megsimítva azt, már amennyire tudtam, s aztán hagytam, had tegye tovább a dolgát.
- Hősködni? Ugyan! Teljesen tisztán gondolkodok! Megmentjük az életed! Vagy te az enyémet...- feleltem, miközben ellazítottam kezeim.
Lassan a kötél engedni látszott, s lazult a szorítás. Ez az!! Már majdhogynem felkiáltottam, hogy HÁH!! már csak a siker miatt is, ám az utolsó pillanatban inkább befogtam a szám, majd gyorsan előre hajolva kivettem csizmám szárából a késem, s Caroline kezein is meglazítottam a kötelet, majd elé álltam.
- Csak maradj nyugton! Olyan ez, mint egy verseny… - bíztam benne, hogy veszi a lapot, és megérti, hogy a jelre, vagy éppen a startpisztoly eldördülésére gondolok. Eltökéltem, hogy ő lesz az, aki végez a lénnyel, én magam meg… nos én leszek a csali.
A késem gyorsan a derekamhoz rejtettem, aztán elléptem tőle, hogy meglessem a fegyverem, ám arra már nem volt időm, hogy bizony a tárat is ellenőrizzem.
Léptek zaja csendült a hátam mögött, hisz a lépcső öreg korára való tekintettel eléggé recsegett.
-Oh mily’ csalódott lettem volna, ha nem próbálkozol Robert! - duruzsolta negédesen, miközben én megperdültem, ráfogtam a fegyvert, s gondolkodás nélkül húztam meg a ravaszt, mire a következő pillanatban ujjai már a nyakamra kulcsolódtak, s csapott neki a falnak, ahol elég nagyot koppantam. - Azt hitted olyan hülye vagyok, hogy bent hagyom a tárat? - csattant fel kissé ingerülten, mintha kissé fájó pontot találtam volna el ezzel a feltételezésemmel.
A fegyvert kiejtettem a kezemből, s rászorítottam csuklójára.
- Ugyan dehogy! Annyira nem lehetsz hülye! - vigyorodtam el, miközben a szorítás erősödött, s próbáltam lehámozni magamról a kezét. Ilyenkor bizony örülne az ember fia egy kis szuper erőnek!
- Ejnye no!! Hát ilyen gyorsan megakarsz halni?! - közelebb hajolt hozzám, már-már olyannyira, hogy súrolta az intim szféra fogalmát. Egy pillanatra lehunyta szemét, s beszívta mélyen a levegőt. Elmémben egy pillanatra felrémlett az emlék, midőn nem is olyan régen, egy hasonló aberrált dög hasonlóképpen akart végezni velem. Míg ő el volt foglalva azzal, hogy vajon engedjen e vágyainak, s belém mélyessze fogait, hogy Caroline végignézhesse mint válik egyre halványabbá bőröm színe, s tűnik el az élet a tekintetemből, én hátranyúltam, hogy megszerezhessem a késem.
Első tervem az volt, hogy odadobom Caroline-nak, hogy felkapva belevághassa a bordák között, ám az utolsó pillanatban lendült a kezem megpróbálva megsebezni őt, ám mintha számított volna rá, már kapta is el karom, ami reccsent egyet, és a kés kiesett belőle.
A fájdalom élesen hasított belém. Úgy törte el a csontot, mintha egy egyszerű gally lenne.
-Rossz fiú!! - csattant fel, miközben szemei felvillantak, s szorosabban fogta a torkom, miközben elemelt a földtől, s talán kicsit jobban neki is vágott a falnak.
-Itt az idő… Tedd meg!! - talán hihette azt is, hogy neki szóltam. Talán hihette, hogy felszólítás felé. Ha figyelmét továbbra is nekem szentelte, hát akkor ennél kiválóbb lehetőség nem is lehetett volna! - Mire vársz még!!!?? - épp kezem csuklójára kulcsoltam, s vártam, bár nem a halált, igaz tisztában voltam vele, hogy csupán egyetlen mozdulat lenne, és a nyakam, mint egy apró kis ág reccsenve törne meg, s vége lenne életemnek.
Vissza az elejére Go down
Ember

Caroline Costello
Chatkép :
Caro & Eric - Bring Me to Life UhAWr3l
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
❅ Gal Gadot ❅
Hozzászólásaim száma :
126
Pontjaim :
71
Pártállás :
  • Semleges
  • Ellenálló

User név :
❅ L.
Fő képességem :
❅ I can do miracle with a scalpel. ❅
Őt keresem :

Tartózkodási hely :
❅ Washington DC ❅
Korom :
35
Foglalkozásom :
❅ forensic pathologist ❅


Caroline Costello

Elküldésének ideje -- Pént. Feb. 12, 2021 10:23 pm
Eric & Caroline

My past is behind us


Tudom, hogy Eric próbálja tartani bennem a lelket. Tudom, hogy ezzel a figyelem lankadós dologgal, csak próbál pozitív maradni, de mindketten tudjuk azt is, hogy ez az őrült nem ilyen. Nem lankadt a figyelme egész végig, míg velünk szórakozott és most sem, amikor hosszú idő óta adódott egy alkalom, amikor lecsaphat ránk. A mi figyelmünk lankadt és most itt ülünk a pincében, ahol Oliver meghalt és valószínűleg hasonló sorsra jutunk majd.
-Jó. Rendben. -bólogatok egyetértőn, mert most nekem is arra kell koncentrálnom, hogy ki fogunk jutni innen még akkor is, ha most nem ez látszik. Ennek ellenére úgy érzem, az most a legjobb, ha közlöm vele, amit szeretnék, mert talán már nem lesz rá alkalmam és bár tudnék sokkal sokkolóbbat is mondani, netán még azt a nyolc betűs szót is, de én inkább másra terelem a szót. Nem most fogom azt mondani, hogy belezúgtam, amikor egy pszichopata szórakozik velünk. Vagy ez elég különleges pillanat lenne hozzá?
Az viszont, ahogy fogadja a kérésem, hogy velem is maradhatna, jól esik. Elmosolyodom és bólogatni kezdek, miközben egy újabb könnycsepp távozik a szememből, bár ez inkább a meghatottság és a félelem kényes elegyének köszönhető. Miért nem tudtam ezt, már előbb elmondani neki?
-Nagyon örülnék neki. Szeretném.- mosolygok rá őszintén, majd úgy döntök, hogy össze szedem magam, ha már ilyen elhatározásra jutottunk. Túl kell ezt élnünk.
A terv kész is és neki látok odaugrálni hozzá, de amint egymáshoz érünk, valamiket ledob az a tetű a feljáróból. Igyekszem nem arra figyelni és csak addig maradok mozdulatlan, míg nem hallom, hogy távozik. Aztán tovább teszem a dolgom, Eric pedig ugyanígy tesz, de aztán valami megváltozik. Már nem olyan pozitív és nem olyan magabiztos.
-Nem számít, csak csináld!-rivallok rá, miközben bőszen próbálom kioldani a kötelét. Akkor is ezt teszem, mikor beszélni kezd és minél tovább beszél, annál sietősebben próbálom oldani a csomót. Az utolsó szavaira azonban ledermedek. -Egy nagy fenét mented te meg az életemet! Mindketten kimászunk ebből, Eric! Ne most kezdj el hősködni nekem.- suttogom ingerülten, de azért tovább oldozom és nagyon remélem, hogy ő is így tesz, mert ez akár elterelésként is működhet. Tudom, hogy hall minket az a szemét. Biztosan hall és ezt akár az előnyünkre is fordíthatjuk. Beszélhetünk olyasmiket, amivel félrevezetjük. De, hogy hívjam fel erre Eric figyelmét? Semmiképp sem akarom, hogy egyedül akarja megoldani ezt az egészet. Egy csapat vagyunk, együtt kell végig csinálnunk.

Music: Bring Me to LifeNote:  Cuki
Vissza az elejére Go down
Vámpírvadász

Eric Robert Warren
Chatkép :
Caro & Eric - Bring Me to Life Tumblr_nblmowcE681qjx6n6o1_250
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
Chris Evans
Hozzászólásaim száma :
122
Pontjaim :
110
Pártállás :
  • Semleges
  • Ellenálló

User név :
Cop
Őt keresem :
Caro & Eric - Bring Me to Life Giphy.gif?cid=ecf05e47hoqi1upk922utlcbjj0j0v6dmimm343xrr4rnj5m&rid=giphy
Talán még nem tudod, de egymásra találtunk...
Caro & Eric - Bring Me to Life Tumblr_n454rkFVr51t62v5ao2_400
Tartózkodási hely :
DC
Korom :
38
Foglalkozásom :
Rendőr


Eric Robert Warren

Elküldésének ideje -- Csüt. Feb. 11, 2021 9:27 am

Caroline & Eric





Nem így képzeltem el ezt a napot. Nem így gondoltam arra, hogy valami romantikus dolgot csinálunk együtt. Oké persze valami pszichopata elme nyilván romantikusnak találná azt is, hogy közösen vagyunk elrabolva, s megkötözve egy olyan helyen, ahol nem is olyan régen még egy másik vadász oszladozó holtteste hevert egy székhez kötözve.  Micsoda romantika!! Bahh… talán kicsit szentimentális a fickó, s elfogultságból hozott ide ugyan erre a helyre minket.
Kicsit belegondolva, mekkora mázli volt az, hogy nem éjszakás voltam, s Caroline nem egymagában volt otthon a macskával.
Otthon… mennyire furcsa szó ez! Főleg úgy, hogy én magam is ott éltem már egy ideje mellette. Egy ágyban aludva vele, messze elkerülve a kanapét, keresve a kontaktot, hogyha másképp nem is, de legalább egy újjal hozzá érhessek, s puha bőrét simíthassam. Sosem gondoltam volna, hogy el lesz csavarva ennyire a fejem még egyszer! De megtörtént észrevétlen…
Szegény nagyon kiakadt ezen az egész szituáción, s ha tehettem volna, óvón karjaimba zárom, s bizonygatom, még ha talán nem is igaz, hogy minden rendben lesz.
Figyeltem, miképpen küszködik a könnyeivel, s próbálja azokat visszatartani, s közli, nem akar meghalni. Első gondolatom az volt, hogy ezt nem tudom garantálni, és hogy senki sem akar meghalni, de ez olyan sorozat gyilkosossan hangzott volna, így inkább valami mást mondtam.
- Nem fogunk meghalni! Kikecmergünk ebből a szarból… Egyszer elbízza magát, és… - eszembe jutott a jó múltkori alkalom ismételten, s kezdett felmenni bennem a pumpa, s akaratlanul is kicsit hevesebben vettem a levegőt, s rántottam egyet karomon, hátha az a csomó amit odakötött nekem nem volt elég szoros, ám olyan szerencsém sajnos nem volt. Akkor kaptam csak felé ismét a tekintetem, s öntött el egyfajta meglepettséggel vegyített nyugalom, mikor közölte, szeretné, hogy ott maradjak vele.
- Hogy? - még ebben a fura helyzetben is képes voltam elmosolyodni. - Maradhatok, ha tényleg így gondolod! - tettem hozzá, s a válasz engem legalábbis alaposan meglepett, hisz sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd megállapodok valaki mellett is. Futó kalandok akadtak, ám komolyabbnak készülőkkel eddig mindig megszívtam. Lásd Sarah is miképpen járt!
A beavatásos szövegemre meglepően jól reagált, amivel ismét megmosolyogtatott, a Pite említésére elnevettem magam akaratlanul is, s eszembe jutott a nagyi, és a pitéje.
- Úgy legyen! - bólintottam, aztán várakoztam, hogy odaugráljon a székkel, elég közel hozzám, hisz kezeimet már annyira sikerült megmozdítanom, hogy talán képes legyek babrálni azokkal a kötelekkel.
-Nem tudom… de nem lepne meg, ha ott hallgatózna a feljáró előtt… - morogtam, s az addigi mosoly, amit az érintése váltott ki, egyszerűen eltűnt az arcomról, s nekikezdtem a kötele piszkálásának.
Szívesen megemlítettem volna a kést a csizmám szárában, de inkább ráharaptam a nyelvemre, s magamban tartottam újfent ezt az információt, s mint kiderült, milyen remekül is tettem!
Megnyikordult a pince ajtaja, majd éles csörömpöléssel estek le az eszközök, az „izgalmas dolgok”, mikkel el akart játszadozni velünk.
-Jók legyetek!! - duruzsolta lefelé, mintha csak valami rosszcsont gyerekek lennénk, akikre apuci még benézett egy pillanatra munkába indulás előtt. Ismét egy nyikordulás, majd csattanással zárult be a lejáró.
- Azt akarja, hogy elbízzuk magunkat… hogy hanyagnak gondoljuk… hiú reményt akar kelteni a dög… - mormogtam undorral képemen, miközben ismételten babrálni kezdtem a kötéllel, majd egyszer csak abbahagytam, s megfogtam Caroline kezét, már amennyire ez lehetséges volt. -Nem oldozlak el… csak… figyelj...én… - körbehordoztam a tekintetem. - Próbáld kioldani a kötelem, én majd elterelem a figyelmét… a székeink...hát… csak csináld!! Megmentjük az életed!! - szívem hevesen dobbant, s igyekeztem nem túlspilázni a dolgot. Ám a tervem további részét nem akartam elmondani neki. Nem akartam elmondani, hogy feláldoznám magam érte, csak azért, hogy amíg én lefoglalom ő elmenekülhessen. A köteleit persze már meglazítottam, de ezt elég lesz, ha  ő maga fedezi fel, s a remek hallású barátocskánk nem tudja meg.
Vissza az elejére Go down
Ember

Caroline Costello
Chatkép :
Caro & Eric - Bring Me to Life UhAWr3l
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
❅ Gal Gadot ❅
Hozzászólásaim száma :
126
Pontjaim :
71
Pártállás :
  • Semleges
  • Ellenálló

User név :
❅ L.
Fő képességem :
❅ I can do miracle with a scalpel. ❅
Őt keresem :

Tartózkodási hely :
❅ Washington DC ❅
Korom :
35
Foglalkozásom :
❅ forensic pathologist ❅


Caroline Costello

Elküldésének ideje -- Kedd Feb. 09, 2021 9:03 pm
Eric & Caroline

My past is behind us

Valahogy kezdtem megnyugodni. Kezdtem azt hinni, hogy ez csak egy rossz játék volt és csak egy idióta szórakozott velem. Kezdtem azt hinni, hogy békében ápolgathatjuk azt a valamit, ami Eric és köztem van. Azt, ami nem rég kezdett el kibontakozni és egyikünk se tudja, hogy pontosan hova vezet, de úgy döntöttünk, hogy megnézzük. Nem is értem, miért van ez az egész. Soha nem ártottam senkinek. Soha nem öltem meg senkit. Mégis ez az őrült épp engem nézett ki magának és most ennyi, itt a vége. Hogy a fenébe fogunk ebből kimászni?
Sírás fojtogat, érzem, hogy bármelyik pillanatban eleredhetnek a könnyeim, de igyekszem erős maradni és minden egyes alkalommal, csak nyelek egy nagyot majd lassan kifújom a levegőt. Azzal nem leszünk előrébb, ha bepánikolok és úgy viselkedek, mint egy idegesítő horrorfilm főszereplője.
-Nem akarok meghalni...- nyögöm halkan, minek következtében ki is buggyan egy könnycsepp a szememből, de aztán reszketegen sóhajtok egyet és lehunyom a szemeimet, hogy össze szedjem magam. Aztán rám tör a gondolat, hogy inkább nem csukom be a szemem, mert mi van, ha ezek az utolsó percek, hogy láthatom Ericet. Fenébe is! Azóta se értem, hogy tudott ilyen közel férkőzni hozzám, amikor olyan nagyon utáltam eleinte. Mégis bejutott a páncélom alá és most képes még egy ilyen abszurd helyzetben is megnevettetni a beavatós dumájával. Mondjuk lehet, hogy az adrenalin miatt vigyorodom el, de ez már teljesen mindegy.
-Igen. Megoldjuk.- bólintok, bár még mindig a sírás kerülget, de igyekszem a gondolataimat nem a pánik, hanem az ésszerű gondolkodás felé terelgetni.
-Minden esetre inkább elmondom még most, hogy imádom, hogy ott élsz velem és, ha netán kikeveredünk innen... szeretném, ha maradnál.- motyogom, mert a végére már megint kibuggyan pár könnycsepp, de azért magamra erőltetek mellé egy mosolyt. Azt hiszem, totálisan belezúgtam a pasiba, aki előttem ül megkötözve, megsebezve -valószínűleg miattam-, és próbálja tartani bennem a lelket. Pedig, látom rajta, hogy ő is aggódik.
-Eszünk egy jó pitét.- mosolygok rá, majd ismét egy sóhajjal tuszkolom vissza a könnyeimet és megpróbálom előcsalogatni az igen kezdő szintén lévő vadász énemet. -Na jó. Nem tudni mennyi időnk van, amíg visszajön, szóval nem pazarolhatom az időt picsogással. Megpróbálok odaugrálni, hogy háttal legyünk egymásnak. Talán, ki tudjuk egymást szabadítani.- és már állok is neki az ugrálásnak, igyekezve odébb mozgatni a székemet is. Elég rozoga, szóval nem lenne rossz, ha mondjuk összeszakadna alattam. Sőt. Azt nagyon díjaznám de, ha nem is úgy alakul, legalább jussak el Eric mögé. -Szerinted, mikor jön vissza?- sandítok rá, mikor már nagy küszködés árán mellé kerülök, aztán megpróbálok fordulni kicsit, hogy a kezünk elérjen egymáshoz.


Music: Bring Me to LifeNote:  Cuki
Vissza az elejére Go down
Vámpírvadász

Eric Robert Warren
Chatkép :
Caro & Eric - Bring Me to Life Tumblr_nblmowcE681qjx6n6o1_250
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
Chris Evans
Hozzászólásaim száma :
122
Pontjaim :
110
Pártállás :
  • Semleges
  • Ellenálló

User név :
Cop
Őt keresem :
Caro & Eric - Bring Me to Life Giphy.gif?cid=ecf05e47hoqi1upk922utlcbjj0j0v6dmimm343xrr4rnj5m&rid=giphy
Talán még nem tudod, de egymásra találtunk...
Caro & Eric - Bring Me to Life Tumblr_n454rkFVr51t62v5ao2_400
Tartózkodási hely :
DC
Korom :
38
Foglalkozásom :
Rendőr


Eric Robert Warren

Elküldésének ideje -- Hétf. Jan. 18, 2021 9:44 am

Caroline & Eric





Szóval a helyzet kíván némi magyarázatot az elmém számára. Az egyik kérdés, ami nem hagy nyugodni, az, vajon miért is hív folyamatosan Robert-nek, mikor ez a név az, amit sohasem használok, s talán csak a munkahelyi nyílvántartásban szerepel úgy igazán. A következő, hogy még is mi a fészkes fenének pont ide hozott minket?
Talán ennyire szentimentális lenne, vagy éppen az a morbid módon „romantikus”, hogy bizony nekünk is itt kell megdöglenünk…
Akaratom ellenére is eszembe ötlött a kép, mikor annál a bizonyos dokknál, majdnem otthagytam a fogam, s majdhogy nem vérszívót faragtak belőlem, ami abszolúte nem akartam lenni. Ha jobban belegondolok, szinte az egyetlen olyan életforma volt, amitől kirázott a hideg, ha csak eszembe jut, hogy valamikor el is szúrhatok egy vadászatot, és bizony megeshet, hogy nem csak megölni akarnak.
Bár jelen esetben, azt hiszem ettől nem kell tartanom.
Mielőtt szóba elegyedett volna rendesen Caroline-al, betömte a számat, hogy még véletlenül se tudjak közbekotyogni a kis eszmefuttatásába. Igazán fenomenális. Befogta a szó legszorosabb értelmében a számat, így csak ümmögésekre, és morgásokra futotta tőlem.
Mielőtt felment volna az említett „izgalmas” dolgokért, kegyesen odalépett hozzám, és kivette a pecket a számból.
Vetettem felé egy dühös fintort, majd elküldtem melegebb éghajlatra gondolatban, s miután távozott, megfeszítettem karomat, hogy próbáljam leszedni magamról a béklyóim.
- Ugyan már! Ha nem így, akkor máshogyan kapott volna el… - ismételten rántottam egyet a karomon, majd a lábamon, s kicsit talán közelebb löktem magam hozzá.
Az már meg sem fordult a fejemben, hogy nem kutatott át nagy arroganciájában, így a zsebemben lévő karó bizony nem lehet mentsvár.
Körbehordoztam tekintetem a halovány lámpafényben, s bizony a fogasra akasztva ott ékeskedett a fegyvertáskám, benne a szolgálati fegyveremmel.
- Picsába… - csattantam fel. - Ne ess pánikba! Bármit is tesz, ne add meg neki az örömöt… durva lesz, de… - elhallgattam. Annyira azért nem volt jó a hallása, hogy a házból is halljon, de az még sem említettem meg, talán paranoiából, hogy van egy kés a csizmám szárában, inkább csak kezemmel próbáltam meg machinálni, hogy ki tudjam oldani a csomót, s hogy valamire jussak vele, még talán a székhez is hozzá dörgöltem, hátha akad benne egy kiálló szeg, vagy bármi amibe bele akadhatna.
Talán még egy kicsit billegtem is a székkel, hogy bizony az felboruljon, abban a reményben, hogy valami rozoga vacak, ami ettől összetörik, mint a filmekben, és úgymond szabad leszek.
-Megoldjuk. Kimászunk ebből! Mint valami beavatás… - tettem még hozzá. Morbid humor volt, s megjegyzésnek sem utolsó, hiszen egy vadász sem ilyen beavatásról álmodik. De ha ezt túléljük… akkor nincs olyan akadály amit nem tudnánk leküzdeni.
-Ha ezt túléljük… - de nem folytattam, hisz az olyat teszek, amit sosem akartam, kissé félre értelmezhető dolog. Érthetné úgy is, hogy melegnek állok, vagy éppen úgy is, hogy nemet váltok, vagy bármi egyéb elgondolást, ami végigfuthat az ember fejében. Ám én olyasmire gondoltam, hogyha ezt túléljük, akkor bizony nem szabadul tőlem, s talán olyat teszek idővel, amit nem terveztem az életembe… feleség, gyerekek, békés élet...
Vissza az elejére Go down
Ember

Caroline Costello
Chatkép :
Caro & Eric - Bring Me to Life UhAWr3l
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
❅ Gal Gadot ❅
Hozzászólásaim száma :
126
Pontjaim :
71
Pártállás :
  • Semleges
  • Ellenálló

User név :
❅ L.
Fő képességem :
❅ I can do miracle with a scalpel. ❅
Őt keresem :

Tartózkodási hely :
❅ Washington DC ❅
Korom :
35
Foglalkozásom :
❅ forensic pathologist ❅


Caroline Costello

Elküldésének ideje -- Pént. Jan. 01, 2021 2:49 pm
Eric & Caroline

My past is behind us

Hangfoszlányokra ébredek. Egy idegen és egy ismerős hang, de még azt is nehéz felfognom, hogy milyen nyelven beszélnek. Egyáltalán, hol a fenében vagyok? Próbálom felidézni az utolsó emlékemet, ami az, hogy Eric és én beülünk egy taxiba, de ennyi. Utána a kép elsötétül, mint egy rosszul megvágott film és még reklám sincsen. Elfáradok. A mélység ismét magába szippant én pedig csak zuhanok és visszaszundikálok, ahogy reggel szokta az ember, mikor hagyja, hogy az álmosság győzzön és ahelyett, hogy kimászna az ágyból, inkább csak a másik oldalára fordul, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta.
Végül megemberelem magam és elhatározom, hogy vége a szundikálásnak, bár a szemeim valahogy nem igazán akarnak engedelmeskedni. Nem is csodálom, mert még az a halovány fény is, ami bevilágítja a helyet úgy hasít a retinámba, akár egy kés. De nem számít. Hallom Eric hangját és mit ne mondjak, cseppet sem nyugtat meg az aggódó hangsúly, amivel megszólít. Balesetünk lett volna?
Lassan szokok hozzá a fényhez és lassan jut el az agyamig, hogy a hely, ahol egy széken ücsörgök, baromira ismerős. Sőt. Ahogy egészen tudatosul bennem, olyannyira, hogy már mérget is vennék rá, mi ez a hely, bele is borzongok. Mint ahogy abba is, amikor megpillantom Ericet. Megszólalni azonban nem tudok, mert olyan száraz a szám, hogy vattát tudnék köpni. Csak egy értetlen, aggodalmas, fájdalommal vegyített pillantásra futja a sebes ajka és a vérző karja láttán. Most ébredtem csak rá, hogy hol vagyunk és, hogy miért.
Egy idegen hang szólít meg aztán, melyhez pillanatokkal később egy undorító arc is társul, nekem pedig először egy dühös tekintetre és egy grimaszra futja. Elkapott minket ez a rohadék és ez az én hibám. Én erősködtem, hogy mozduljunk ki, mert már nem lehet gond, erre tessék. Itt fogunk megdögleni mindketten, ahol Olivernek is annyi lett.
-Mi a fenét akar tőlem? Nem is ismerem magát!- nyögöm reszelős hangon, miközben összepréselem szemeimet, de csak azért teszem, hogy a kétségbeeséstől kikívánkozó könnycsepp ne buggyanhasson ki. Inkább visszanyelem és megpróbálom összeszedni magam, hogy hideg fejjel végig tudjam gondolni, mit tegyünk most.
-Az lehet, de a maga hibája, hogy a párom meghalt. Ha maga nem visítozik és hívja fel a figyelmet magukra, akkor még Celeste most is élne. De a kis vadász barátja közbe lépett, bár ezért már megkapta a büntetését. Maga doktornő, viszont még nem...- vigyorog a képembe gyilkos tekintettel, miközben én megpróbálom összerakni, hogy mi a fenéről is van szó de, ha jól sejtem, arról az éjszakáról beszél, amikor Oliver megmentett. Végzett azzal a nővel, különben az végzett volna velünk. És még mi vagyunk a rohadékok?
-Akkor engedje el Ericet! Neki semmi köze ehhez!- sziszegem dühösen, miközben próbálok a karjaimmal mozdulni, de a kötél olyan szoros, hogy nem sokra megyek a kínlódással. Maximum csak annyira, hogy fájdalom hasít a karjaimba.
-Hogy elszalasszam az alkalmat arra, hogy még egy vadásszal kevesebb legyen a városban? Bolond lennék. Ő is megérdemli a halált. Már, csak az a kérdés, hogy melyikőjük nézze végig a másik halálát. Vagy lehet, hogy egyszerre kellene kinyírnom magukat. Kivéreztethetném mindkettejüket szép lassan...- vakargatja töprengve az állát, mintha egy igazán fontos kérdésen agyalna épp, bár nekünk valóban fontos is. Valahogy húznom kell az időt, hogy kitalálhassunk valamit. Nem akarom itt végezni, mint ahogy Oliver tette de felmerül bennem a kérdés, hogy ha ő nem tudott kijutni innen, akkor nekünk vajon miért menne?
-Minden esetre most felmegyek a kunyhóba és összeszedem a szükséges eszközöket. Kések, húskampók... nagyon sok jó holmi van elrejtegetve ide-oda.- közli gúnyosan, majd a feljáró felé indul, de a második fokon állva visszapillant. -Addig csak semmi hülyeség. Mindent hallok!- mutat figyelmeztetően ránk, majd a fülére, végül tovább indul, a csapóajtó pedig hangosan csattan és jelzi számunkra, hogy bár egy ideig nyugtunk lesz, viszont be vagyunk ide zárva.
Nyelek egy nagyot, majd nagy nehezen Ericre emelem a pillantásom, de ekkor már képtelen vagyok visszatartani egy könnycseppet.
-Annyira sajnálom, Eric. Ez mind az én hibám.- suttogom halkan, nagyot sóhajtva, majd hátra hajtom a fejem és lehunyom pár pillanatra a szemem, hátha sikerül koncentrálni.


Music: Bring Me to LifeNote:  Cuki
Vissza az elejére Go down
Vámpírvadász

Eric Robert Warren
Chatkép :
Caro & Eric - Bring Me to Life Tumblr_nblmowcE681qjx6n6o1_250
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
Chris Evans
Hozzászólásaim száma :
122
Pontjaim :
110
Pártállás :
  • Semleges
  • Ellenálló

User név :
Cop
Őt keresem :
Caro & Eric - Bring Me to Life Giphy.gif?cid=ecf05e47hoqi1upk922utlcbjj0j0v6dmimm343xrr4rnj5m&rid=giphy
Talán még nem tudod, de egymásra találtunk...
Caro & Eric - Bring Me to Life Tumblr_n454rkFVr51t62v5ao2_400
Tartózkodási hely :
DC
Korom :
38
Foglalkozásom :
Rendőr


Eric Robert Warren

Elküldésének ideje -- Szer. Dec. 16, 2020 9:21 am

Caroline & Eric





A keresés, és a kutatás kitöltötte mindennapjaimat, hiszen az eltűnések nem szűntek meg. Egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy szélmalomharcot vívok. Valami rettenetesen nem stimmel. Valami annyira beleette magát az elmémbe, hogy egyszer s mindenkorra ott ragadt. Vajon mi lehet a célja ennek az egésznek? Vajon mire kell nekik ennyi boszorkány és varázsló? Mire?!
Gondolataimból hamar kizökkentett, mikor a macska a semmiből toppant az akták tetejére, s a frászt hozta rám. Azt hiszem Caroline-nak igaza van, s tényleg kell egy kis lazítás, mert lassan teljesen begolyózok.
-Jesszusom…. - megdörgöltem az arcomat, aztán letettem onnan a macskát.
Mindezek után belementem abba a randi napba, főleg, hogy a fenyegető üzenetek is szüneteltek. Ám mint tudjuk, az Ördög soha nem alszik, így tettem a bakancsom szárába egy kést, s helyet kapott a karóm is. Ezek nélkül soha sehová. Egyetlen lépést sem!
Kicsíptem magam, elegánsan öltöztem fel. Öltöny, nyakkendő, hisz egy elég flancos helyre megyünk, szóval egy egyszerű farmer nem lesz elég.
Szavaira elmosolyodtam, miközben a kabátom kaptam magamra a Taxi dudálása után.
- Rendben! - bólintottam, aztán viszonoztam a kapott puszit is. Az ígéret résznél úgy tettem, mintha bezártam volna a számat, s még talán el is mosolyodtam hozzá.
Nem lesz egyszerű, de igyekezni fogok, hogy betarthassam azt.
A taxihoz érve, kinyitottam neki az ajtót, hogy beszálhasson, majd én magam is beültem, s bemondtuk a címet.
Eddig nem volt gyanús semmi sem.
Ám mikor az ajtó zárja lekattant, és a fickó behúzta az utasfülkén lévő kis ablakot, s elkezdett kóvályogni a fejem, na az már gyanús volt.
Tettem pár erőtlen próbálkozást az ablak kitörésével, és aztán sötét lett…


Hideg volt. A kabátom, és a zakóm nem volt rajtam. Kábán ültem, s próbáltam megmoccanni, de a kezeim le voltak kötözve egy szék támlájához.
- Kezdtem unni a csendet Robert! - hallatszott egy ismeretlen hang a sötétből, melyen érezni lehetett a mosolyt. - Nem jó olyan embert kínozni, aki nincs magánál… és ő bizony végig fogja nézni ahogy meghalsz…
Elhallgatott.
A látásom még nem volt a legtökéletesebb, homályos volt a delíriumtól, ám a felém közeledő alakot , és a kezében tartott kést bizony ki tudtam venni.
- A picsába!! - csattantam fel, s megfeszítettem izmaim. Igyekeztem szabadulni, de a köteleim túl jól tartottak.
- Felesleges… úgy sem szabadulhatsz… - az a negédes hang, mi közvetlen közelről, a fülem mellől szólt, rángatta a bicskát a zsebemben. Próbáltam szabadulni továbbra is, ám ezzel csak annyit értem el, hogy erővel tolta neki karom a karfának, majd vágott bele a húsomba. Azt az örömet nem adtam meg neki, hogy felkiáltottam, helyette egy elfojtott fájdalmasra sikeredett nyögés hagyta el torkom, amitől elégedett mosoly költözött az arcára.
A látásom lassan kezdet kitisztúlni, s kirajzolódtak az arcvonásai, miközben a kést az ajkaihoz emelte, hogy lenyalhassa róla a vérem.
-Hogy akadna a torkodon! - csattantam fel, s ismét megfeszítettem magam, ő pedig a még alvó Caroline-hoz lépett. - Hozzá ne merj nyúlni!! - emeltem fel a hangom, s továbbra is próbáltam szabadulni.
-Nyughass!! - szemei megvillantak, miközben felém kapta tekintetét, s lekevert egy pofont, amitől felszakadt a szám, s akkor visszafordult hozzá, finoman érintve mag haját, simítva bele az ujjait. - Mellékszereplő vagy Robert… rosszkor voltál rossz helyen...itt ő a lényeg. - duruzsolta mélyen búgó hangján, aztán ellépet tőle, s ismét felém fordult.  - Élvezetes lesz a véred ontani Vadász… és nézni ahogy ismét kudarcot vallasz… -mondta, miközben közelebb hajolt hozzám, s én azzal a lendülettel fejeltem meg, mire egy újabb pofont kaptam, és a legrémesebb, hogy meg sem kellett erőltetnie magát. Aztán míg én megráztam a fejem, hogy kitisztuljon a kép, ő eloldalgott a sötétbe, s Caroline akkor ébredezett. Szívem a torkomba dobbant, hisz jól tudtam, ha nem sikerül kiszabadulnunk innen, akkor bizony nekünk is ez a rohadt pince lesz a sírhelyünk.
- Caroline…. - ennyit tudtam csak mondani, hisz a következő pillanatban mozdult a székem, s hírtelen vele szembe kerültem, aztán a mozgás abba maradt, majd nyílt egy ajtó, léptek zaja, és csend lett. - Caroline… nem lesz baj! -mondtam ezt én, akinek felrepedt a szája, s véres volt a karja, majd a következő pillanatban egy erős kéz került a torkomra, s ő kilépett a fényre.
- Micsoda fenomenális éjszakánk lesz Doktornő!! Alig vártam, hogy találkozzunk!! - búgta negédes hangon, miközben mellkasához húzta a fejem, s én jobbnak láttam nyugton maradni mielőtt még kitörné a nyakam.
Vissza az elejére Go down
Ember

Caroline Costello
Chatkép :
Caro & Eric - Bring Me to Life UhAWr3l
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
❅ Gal Gadot ❅
Hozzászólásaim száma :
126
Pontjaim :
71
Pártállás :
  • Semleges
  • Ellenálló

User név :
❅ L.
Fő képességem :
❅ I can do miracle with a scalpel. ❅
Őt keresem :

Tartózkodási hely :
❅ Washington DC ❅
Korom :
35
Foglalkozásom :
❅ forensic pathologist ❅


Caroline Costello

Elküldésének ideje -- Kedd Dec. 15, 2020 11:29 am
Eric & Caroline

My past is behind us

Jó pár hete már annak az ominózus halloween-nak, ahol életem legdurvább élményét szereztem Wonder Woman szerkóban. Nem lett volna semmi gond, ha megmarad az egész olyan "unalmas" bulinak, amilyennek eleinte vártam, de aztán olyan furcsa események történtek, hogy a mai napig nem sikerült velük dűlőre jutnom. Mondhatnám, hogy a legrosszabb az volt az egészben, hogy egy hulla a frászt hozta rám, ami miatt napokig féltem dolgozni menni, de ezt még tetézi a tény, hogy Isla és Dante azóta sem került elő. Úgy eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket, így aztán Eric reggeltől estig a boszorkány ügy aktáit nyálazza, nekem meg néha már rá kell szólnom, hogy pihenjen egy kicsit, mert kicsinálja az ágyat ezzel az egésszel. Aggódom érte, így kitaláltam mára, hogy menjünk el vacsorázni valahova. Kicsit olyan volt, mintha randizni hívtam volna el, de végtére is annak ellenére, hogy alig pár hete kezdett el kialakulni köztünk valami, úgy érzem, mintha évek óta mellettem lenne. Kellemes nyugodtsággal tölt el a jelenléte és bár eleinte aggódtam, hogy milyen lesz valakivel megosztani a mindennapjaimat, mostanra már az lenne rossz, ha nem lenne mellettem.
A fenyegető üzenetek egy ideje elmaradtak. Kezdem azt hinni - és remélni-, hogy valaki elkapta azt a szemétládát, nekem pedig nyugodt életem lehet végre és talán Eric is így gondolja, mert beleegyezett a vacsorába, amihez kellően ki is öltözök, hogy aztán az ajtóban ácsorogva rámosolyogjak.
-Hidd el, jót fog tenni, ha kicsit kimozdulunk és talán sikerül elterelni a figyelmünket.- simítom tenyerem az arcára, majd ajkaira lágy puszit adok és a táskámat is magamhoz veszem indulásra készen.
Hogy még a vezetéssel se kelljen vesződni, taxit hívtam, aki pár perce dudával jelezte, hogy megérkezett, úgyhogy igyekszem csipkedni magam kifelé az utcára, hogy aztán behuppanjak a sárga autóba.
-Egy valamit ígérj meg nekem.- fordulok Eric felé ahogy ő is beül, közben kezem a térdére simítom.-Ma este nem beszélünk munkáról. Tudom, hogy nehéz ez az ügy és tudom, hogy meg akarod oldani, de nem szeretném, ha végül idegösszeroppanást kapnál emiatt. Rendben?- emelem rá aggódó pillantásom, hiszen értem én, hogy meg akarja találni azokat, akik eltűntek, mivel én magam is aggódok főleg Isláékért, de ő sem szuperhős. Néha pihennie kell.
Ennek örömére igyekszem én is ma este csak a vacsira és Rá koncentrálni, így aztán boldogan a vállára is dőltöm a fejemet a kocsiban ülve, de pár perccel később furcsa álmosság tör rám. Nem az a természetes "jajj de fáradt vagyok" érzés, csak egyszerűen érzem, hogy a szemeim mindjárt leragadnak, az elmém meg alig tudja felfogni, hogy mi van körülöttem. Még a totális ájulás előtt sikerül annyit kinyögnöm, hogy "Eric?" de aztán vége. Se kép, se hang.


Music: Bring Me to LifeNote:  Cuki
Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom

Elküldésének ideje --
Vissza az elejére Go down
 
Caro & Eric - Bring Me to Life
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Maddie & Caro - I think you're my half-sister
» Lia & Caro ~ another alcoholic night with my bestie
» A Luna Morgan-ügy@ Eric& Cheryl
» Phoebe & Eric
» Eric Robert Warren

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
I N G O D W E T R U S T ❞ :: Archivált játékok-
Ugrás: