Én már kislány koromban is olyan voltam, ha valaki egyedül játszott, akkor megfogtam a kezét és elvittem a csodavilágomba, ami semmi nagyobb dolog nem volt, csupán a képzelet… és az, hogy egy mászóka éppen egy erőd. Hiszen pont azért jó gyereknek lenni… mert szabad vagy te is és a fantáziád is. Minden ember megérdemli a saját kis boldogságát.
2019.09.09
Szinte rohanva érek be a munkahelyemre, hiszen sikerül fél órával tovább aludnom a megszokottnál. Nem szeretek késni, viszont a koránkelés sem sokszor az erősségem. Éppen, hogy rendbe tudtam magamat szedni annyira, amennyi épp elegendő ahhoz, hogy kilépjek az utcára. Szeretem a munkámat, meg vagyok elégedve vele. Bár még csak alig egy éve vagyok itt, nagy szerencsémre elég jól befogadtak. Az öltözőbe hamar lepakolom a táskámat, meg a kabátomat, felkötöm a hajamat, aztán kilépek a pulthoz, ahol a helyem van. Még mindig álmos vagyok, így gyorsan megcsinálok egy rettenet erős kávét. Ha nem dolgoznék, akkor valószínűleg most fordulnék át a másik oldalamra. A tegnap szabad napom volt, mindennap nem érhet ekkora luxus.
Lassan telt az idő, amit ott töltöttem, szóval mikor véget ért már igyekeztem is haza, hogy átöleljem Brett-et. A bejárati ajtót kinyitottam, belépem és megdöbbentem álltam meg és néztem Rá! Az asztal megterítve, finom illatok a lakásban… díszek mindenütt. Lágy zene szólt. Kilépett Brett a konyhából és a mosolyát meglátva az enyém is szélesedni kezdett.
- Mit csinálsz? - érdeklődtem, s közben lepakoltam a táskámat, de ő csak állt ott, majd egy kölyök kutyus hatalmas masnival és valami díszes papírral szaladt felém. Még egy doboz is volt a szájában. Kiszedtem a dobozt a pofijából, megsimogattam a farkát csóválót, majd a papírt is magamhoz vettem.  A szemembe örömkönnyek gyűltek, mikor megláttam a gyűrűt. És mellé a saját kezüleg írt verset is.
Évekig érleltem magamban,
órákon át fogalmaztam halkan.
Rengeteg időt töltöttem vele,
vajon mi lesz válaszod kérdésemre?
A kudarctól félek, de remélek.
Remélem s hiszem, igent mondasz,
s nyakamba ugorva csókot ontasz.
Hiszem, ráhúzhatom ujjadra,
mit már vártam oly régóta.
Eljegyzésed; életre szóljon ma,
kérdésem így szólna:
Leszel a feleségem?
A férfira néztem, mosolya még most is lehengerlő volt.
- I…igen! - nyögtem ki végül, mire felpattant és átölelt jó szorosan, még a nyakamba is beleszagolt. Közben annyira eltávolodott, hogy az ujjamra húzhassa a gyűrűt, megcsodáltam.
Ma volt az eljegyzés… Szeptember kilencedike, a hónap és a nap, mikor először találkoztunk, csak épp négy évvel ezelőtt.

Anyával szinte mindennap skypozok, ha valamiért kimarad, akkor másnap már reggel a telefonom csörgésére ébredek... mi történt és mesélj, meg a hasonló aggodó telefonbeszélgetésünk. A háttérből pedig hallom apa morgolódását, hogy hagyad már azt a szegény leányt...Szóval igen... a tesóm meg? Az egyik bátyám meghalt már rég. A másik bátyám, a legidősebb már régóta nem láttam, kerüli a beszélgetéseket, legfőképp a családot. Szeretném ha ez változna, régen lépten nyomon együtt voltunk... ma meg? Azt sem tudom, hogy merre jár.