hell is empty and all the devils are

Azt gondolta, hogy a véleményed egyáltalán nem fog számítani neked, mármint a tényen túl, hogy az öccse vagy, azért azt is be kell látnia, hogy egészen kilógsz az elvárásokból, hogy hiába szeretné, hogy te is legalább olyan tökéletes legyél, mint.. hát mint bárki más - azt mondjuk nem gondolja, hogy tudnál annyira jó lenni, mint ő, de mondjuk lehetnél MAJDNEM olyan jó, mint  ő - hogy egy kicsit több közös legyen bennetek, egyszerűen nem ugrod meg az elvárásokat.
És most mégis azon kapja magát, hogy számított neki a véleményed.
Hogy egy kicsit ellágyul, hogy egy kicsit felenged a válaszodtól, hogy egy kicsit beenged. - Tényleg így gondolod? - Wesley is meglepődik azon, hogy szüksége van a megerősítésedre és ha tehetné lehet, hogy visszaszívná de hosszú-hosszú évek óta először érzi úgy, hogy te és ő közel kerülhettek egymáshoz. Ki gondolta volna, hogy ehhez pont az kell, hogy őt dicsérgesd?

trying to love the little things

És tudod, az van, hogy amikor rám mosolyogsz, és látom, hogy nincs a mosolyod mögött semmiféle gecizés, semmiféle rossz szándék, akkor én balga visszamosolygok rád, mert mégis csak az okosabb, erősebb és talpraesettebb bátyám vagy, akire mindig is felnéztem.
Aztán mégis kénytelen vagyok kinézni az ablakon, hogy ne lásd rajtam, ahogy megrándul az arcom: na nem azért, mert féltékeny lennék a rád váró lehetőségek miatt – éppen ellenkezőleg. Mert tökéletes lesz a vizsgád, és aztán tökéletes tagja leszel a klánnak, és aztán tökéletes vezető lesz belőled, és akkor mindaz az elvárás, ami engem már eddig is agyon nyomott, csak tovább fog hatványozódni.
Pedig én legszívesebben csak megszöknék az egész elől.
– Ha ezt szeretnéd, akkor biztos össze fog jönni. Szerintem te bármire képes vagy – mondom aztán csendesen, halk elismeréssel a hangomban, és egy percre annyira megörülök annak, hogy értelmesen beszélgetünk egymással, hogy még Sarah-Jane-ről is megfeledkezem.

hell is empty and all the devils are

Egészen feloldódik most, hogy minden sínen van: ő a király (az a zsarnokoskodós, akitől az emberek rettentően tartanak) te pedig egy személyben testesíted meg az egész népet aki fölött uralkodni akar. - Kösz, ezt én is pont így gondolom. - Elmosolyodik, teljesen őszintén, még feléd is pillant: ez az, hát erre van szüksége. Fényezd csak az egóját, suvickold csillogósra és ő meghálálja majd türelmes pillantással és megenyhült arckifejezésekkel. - Reméltem, hogy te is így gondolod. - Mármint remélte, hogy te is látod mennyi energiát fektetett bele ebbe az egészbe, hogy mennyi mindent áldozott fel a klán érdekében - lemondott a szociális hálóról, lemondott a saját vágyairól, lemondott talán még önmagáról is.
- Hát mi nem? - Nevet fel izgatottan, vadul csillogó tekintettel. - Több felelősség, nagyobb lehetőségek, izgalmas projektek, saját döntések. Ilyesmik. Talán még valamilyen vezetői pozícióba is kerülhetek majd. - És nézd csak meg, most is milyen könnyedén hatott rád: nincs mese, Wesley egyenesen erre született.

trying to love the little things

Nem is igazán hallom a zenét addig, amíg észre nem veszem, hogy kissé emelt hangon beszélsz, csak hogy hallhassalak is. Bár nem száguldozol, én mégis kapaszkodom, mert a közeledben automatikusan megugrik az adrenalinszintem, még ilyenkor is, amikor láthatóan normálisan viselkedsz. Ki tudja, hogy mikor fogok olyasmit mondani, amitől megint elborul az agyad, és rám ripakodsz?
– Hát, akármikor is veselkedsz neki, biztos kiválóan fogsz teljesíteni – mondom mindenfajta gúny és rosszallás nélkül, ha valami negatív van is a hangomban, az az elismerés mellett legfeljebb egy icipici irigység, amiért én soha nem lehetek olyan, mint te.
– És ha leteszed, akkor mi fog változni? – Ezt a kérdést már óvatosabban kockáztatom meg. Elköltözöl? Ha igen, akkor nekem rosszabb vagy jobb lesz anyáékkal? Többet leszel távol? Beleszólhatsz majd a klán döntéseibe? Tulajdonképpen azt sem tudom igazán, hogy anyáék hol állnak a vadászklánon belül a ranglétrán.

hell is empty and all the devils are

A telefonját összekapcsolja az autóval, hogy zené tudjatok hallgatni, nem mintha megkérdezne arról, hogy egyáltalán neked van-e kedved hozzá vagy tetszik-e egyáltalán az a lista, ami be van épp állítva lejátszásra, ha nem tetszene minden bizonnyal szólnál ő pedig rögtön elkapcsolná: most, hogy elérte a célját egészen felengedett és a feszültség ami éppen nyilvánosság előtt akart kitörni belőle, most egészen alábbhagy: lesz lehetősége kiadni minden dühét a boksz zsákon vagy rajtad. Inkább rajtad.
- Három hónap múlva. - Belepillant a visszapillantó tükörbe mielőtt előzni kezdene, nem kifejezetten siet, de mint nagyon sok minden, roppantul bosszantja, ha mások nem úgy viselkednek ahogyan azt elvárja, például pár kilométer órával lassabban mennek, mint azt a tábla engedi.
- De apa azt mondta, hogy ez már formalitás, szerinte már rég le kellett volna tennem. - Ő meg persze teljesen egyetért az apjával, sőt azt is meg merné kockáztatni, hogy már egy éve is levizsgázhatott volna: mindenben tökéletes mégsem elég jó és hiába szeretne, ezért mégsem hibáztathat téged, pedig hidd el: BÁRMIT megtenne, hogy kivetíthesse rád ezt a csalódottságát. Mindent.

trying to love the little things

Csak akkor veszem elő a telefonomat, amikor már a vezetésre koncentrálsz. Elvégre Wesley Krakowski vagy, nem fogsz VEZETÉS KÖZBEN leállni agyonütni egy szaros Samsunggal, mert vezetni is csak TÖKÉLETESEN tudsz, nem igaz?
rain check, bocs, hnap elmagyarázom
...és küldés. És csak ezt követően nézek rád kihívóan, mintha legalábbis igényelném, hogy lebassz, de szerintem te úgysem értenéd, hogy milyen, amikor van egy rendes barátnőd, akivel TE IS rendes akarsz lenni, mert te valószínűleg még sosem érezted azt, hogy bárkinek is tartoznál bármivel, nem igaz?
– Mikor lesz a vadászvizsgád? – Úgy kérdezem, mintha amúgy lenne kedvem bájcsevegni veled, de valamivel muszáj kitöltenem a csendet, mert látod, veled ellentétben nekem fontos az, hogy a környezetem ne érezze úgy magát mellettem, mintha legalábbis az akasztására várna.

hell is empty and all the devils are

Wesley úgy száll be az autójába, mintha az előbbi közjáték köztetek meg sem történt volna, nagyon is jól ért hozzá, hogy úgy tegyen, mintha az ilyen megmozdulások természetesek lennének: fivérek vagytok, egészséges köztetek a versengés éppenséggel Wesley csak azt nem érti, hogy tulajdonképpen neki miért is kell pontosan veled versenyeznie. Sőt tulajdonképpen abban sem biztos, hogy ez az egész a versenyről szól-e magáról vagy valamilyen más, belső mozgatórugója van. Próbál jó testvér lenni, próbál felkészíteni az élet dolgaira és te minden egyes alkalommal megpróbálod keresztbe húznia számításait, TE sosem kérsz BELŐLE.
Vet feléd egy lesújtó pillantást ahogyan gyújtást ad az autóra -lágyan kel életre - de egy szóval sem kommentálja, hogy neked ehhez ma este semmi kedved. Már biztosan feltűnt neked, hogy Wesleyt szinte egyáltalán nem érdekli, hogy neked mihez van vagy éppenséggel mihez nincsen kedved: saját magán kívül aligha tudnál olyat mutatni aki iránt egy leheletnyi érdeklődést és figyelmet képes fordítani, meg aztán még mindig nem érti ezt a fene nagy ellenállást. Mégis mily jobb dolgod lehet, mint VELE tölteni a meccs utáni órákat? Mi lehet fontosabb, mint ápolni azt a láthatatlan köteléket ( amiből ő ugyan nem kért egy pillanatig sem, de a szüleitek önhatalmúan döntést hoztak helyettetek) és testvériesen ütögetni egy kicsit?
Talán az ő ütései egy kicsit erősebbek lesznek.
Talán egynéhány véletlenül le is csúsznak a zsákról.
Talán eltalál majd.
Talán beveri a képed.
Talán zúzódásokat és foltokat okoz.
Persze mindez csupán avéletlen műve lenne.

trying to love the little things

A nyelvembe kell harapnom, hogy megkérdezzem, tényleg nem érted-e, de bassza meg, tudom, hogy NEM ÉRTED, mert szerinted ezen nem is lenne mit érteni, mert--
A büdös picsába, még csak dühöngeni sem vagyok képes. Mert amint elkezdene felmenni bennem a pumpa, valami mindig lekapcsol bennem, mint amikor egyszerre járatod a mosógépet, a mosogatógépet, a porszívót, a hi-fit, és akkor még rákapcsolod a rendszerre az amúgy zárlatos vízforralót is: megfáradtan sóhajtok gondolatban – élőben nem mernék –, az ujjaim a zsebem tájékán kotorásznak, de nem merem elővenni a telefonomat, hogy írjak Sarah-Jane-nek.
Persze, lássuk be, ő minden bizonnyal sokkal megértőbb lesz, mint te lennél.
– Pont ma este – mondom aztán, mielőtt összepréselt ajakkal rád néznék, felismerve, hogy ezt nem kellett volna mondanom, megint elnyomok egy sóhajt – valószínűleg emiatt a sok nyomás meg nyelés miatt fogok egyszer sztrókot kapni, köszi, Wes, köszi, anya, köszi, apa –, és várom, hogy végre beindítsd a kocsit, végre odaérjünk, végre túlessünk a püfölésen, egy újabb sor oltáson, aztán végre megint a kocsiba üljünk, aztán végre kitegyél otthon, és egy újabb hétig megpróbálhassalak elkerülni.

hell is empty and all the devils are

Nem tudja, hogy miként lehettek ennyire nagyon különbőzek, hogy hogyan alakult az, hogy együtt nőttetek fel, együtt lépkedtetek át az életetek első szakaszain, elméletileg ugyanazon az úton haladtatok és most mégis kettő teljesen különböző világban éltek. Folyton emlékeztetnie kell hát magát, hogy te Zach vagy, az öccse, a kisfiú akinek a szemei túl ismerősek; emlékeztetnie kell magát arra is, hogy le kell nyugodnia, mert ha nem nyugszik le akkor talán sosem fog tudni leállni, akkor talán addig ráz, üt és kiabál amíg nem marad belőled semmi.
Talán belőle sem maradna semmi.
Elereszt és kivár, azt persze nem tudja, hogy mit csinálna, ha megint ellenszegülnél, valószínűleg felrobbanna, kettészakadna és minden rendszere összeomlana: Wesley számára az, hogy ellenszegülsz éppenséggel elképzelhetetlen – megakasztja, kiakasztja és összezavarja. Szerencsére megadod magad, ő pedig újra azt érezheti, hogy a kétszemélyes csapatotokban – direkt nem fog rátok falkaként gondolni, még csak az kellene, hogy belőletek is korcsok váljanak – ő a főnök.
- Remek. Nem értem miért volt ezt ilyen nehéz eldöntened. – A vonásai máris megenyhülnek, a feszültség sietősen távozik róla, helyette egészen kedélyessé válik, átkarol, mintha éppenséggel nem most akarta volna önmagát rajtad elveszteni. - Csak egy kicsit ütögetjük a zsákot. Csak te és én. –
Mint az igazi testvérek.

trying to love the little things

Na, hát erről van szó, hogy tökre nem segítene, ha megvernél, szóval erre semmi szükség, igaz?
...igaz?
Sarah-Jane-re gondolok, és arra, hogy vajon hagynád-e, hogy írjak neki legalább egy csoffadt üzenetet, hogy mégsem tudok ma átmenni. Mert ha még hagynád is, addig már biztos nem jutnék, hogy magyarázkodjak – azt talán buzisnak találnád, vagy puhánynak, vagy puhapöcsségnek, vagy nem is tudom, de tutira nem lennél elégedett vele, és most, hogy így belegondolok, azt sem tudom, hogy neked egyáltalán volt-e már barátnőd, de ha igen, akkor őszintén, őszintén sajnálom azt a lányt, akit veled hozott össze a sors, bár aztán ki tudja?
Lehet, hogy teljesen kicserélne, ha szeretnél valakit.
Már ha egyáltalán képes vagy ugyebár a szeretetre, amit illetően máskor is támadtak már kétségeim, de most ezek a kétségek nem csak csendes suttogás szintjén lüktetnek bennem, hanem üvöltve szirénázzák bennem, hogy nem és nem és nem.
– Beszállok – suttogom, mert kiszaladt belőlem minden erő, és mert összerezzentem a „kurva” szóra – te nem szoktál káromkodni, valamit csúnyán elszúrhattam, még csúnyábban, mint az életemet, azt hiszem –, és ha, ismétlem, HA leteszel, akkor a lecseszett kutyaként, behúzott nyakkal somfordálok az autódig, és ahogy beteszem magam mögött az ajtót – nem merem csapni, ezért elsőre nem is sikerül bezárni, remegve nyitom ki újra, hogy sikerüljön, és szinte imádkozom, hogy ne szúrjam el másodjára is –, úgy érzem, mintha csapdába estem volna.
Valószínűleg így is van.

hell is empty and all the devils are

Könnyű préda vagy, meglepően könnyű: pilleként szállsz vissza hozzá, szinte hátra tántorodik ahogyan nem ütközik semmilyen ellenállásba, hátra is kell lépnie, nehogy teljesen neki ütközz. Nem számított arra, hogy küzdenél ellene, de azt azért remélte, hogy legalább a kezére fogsz, legalább löksz rajta egyet, a lábába taposol vagy felrántod a térdedet, hogy szorult beléd bármilyen életösztön, amit hiányolt belőled.
A szemei szinte vérben forognak ahogyan veled szemez, téged keres a tekintetedben mégis magát látja visszatükröződni a szemeidben, látja ahogyan ráng az ideg a homlokán, hogy a szája oda nem illő vicsorra szeretne állni, hogy szinte száll fel a gőz a füléből: vajon mennyi kellene, hogy ténylegesen felrobbanjon?
- Bárcsak segíthetne rajtad, ha megvernélek. - Veled ellentétben nem suttog, a hangja túl határozott, a tekintete túlságosan komoly. Lenéz, megvet, egy kis szarcsimbóknak tart. - De még csak vissza sem ütnél. - Csalódottan konyul le a szája, nem hitte, hogy ennél több csalódást tudsz okozni neki, hogy képes vagy a mércét még lejjebb ereszteni. - Szóval beszállsz végre abba a KURVA kocsiba? - Felszisszen, idegennek érződik a szájából az a szó, mindig modoros, mindig figyel a megjelenésére, most mégis kezd szétesni. Milyen ironikus, hogy pont miattad történik mindez.

trying to love the little things

Nagyon nehéz visszafognom magam, hogy ne kezdjek röhögni, ahogy látom a reszkető orrcimpádat.
Valójában csak azért nem kezdek röhögni, mert amennyire röhejesnek találom, hogy anya pont ugyanígy szokott festeni, mielőtt agyfaszt kapna, szóval, valójában csak azért nem kezdek röhögni, mert egyúttal kitör tőle a frász, és összeugrik a gyomrom, és kis híján elhányom magamat, annyira kellemetlenül érzem magam tőle.
Nem először fogadom meg magamban, hogy soha, de soha nem leszek olyan, mint te. Ha ez azt jelenti, hogy egész életemben egy nyomorult kis puhapöcs leszek, akkor inkább leszek egész életemben egy nyomorult kis puhapöcs, mint ez a--
– Ne... – Még felnyögök, mielőtt utánam nyúlnál, mintha abban bíznék, hogy megkönyörülsz rajtam – LOL, esélyes –, aztán én magam is megdöbbenek azon, hogy milyen erővel rántasz vissza, és meglehet, hogy--
A faszt „meglehet”, száz százalékig biztos vagyok benne, hogy látod az elnyíló tekintetemben, hogy mennyire félek tőled, hogy mekkora szörnyetegnek tartalak, hogy mennyire sajnálom, hogy nem veszel semmibe, és hogy mennyire bánom már, hogy annyi éven át bálványoztalak.
– És most mi lesz, baszki, megversz? – Csak azért suttogok, mert különben nem biztos, hogy végig bírnám mondani anélkül, hogy megremegjen a hangom.

hell is empty and all the devils are

Olyan hirtelen és élesen szalad fel a szemöldöke, hogy szinte megfájdul az azt fölrántó izma, a szája egy kicsit elnyílik, már-már a szemei is elkerekednek, de még idejében eszmél: erőszakosan préseli össze az ajkait, vesz egy mély levegőt. Nem engedheti meg magának, hogy egy pillanatnyi gyengeséget észre vegyél rajta, nem vagy olyan pozícióban, hogy ezt megtehesd. Persze Wesley fejében mindez atyai jószándék, csak segíteni próbál, csak visszarántana a világba, hátha összeszeded magadat, hátha megszáll valami jó érzés, valami tett vágy, hogy bizonyíts. Magadnak is persze, a családotoknak, de leginkább neki.
Nem fog veled ordítani, nem fog veled ordítani, nem fog veled ordítani. Magában mantrázza, azt a légzésgyakorlatot csinálja, amit az edzője tanított neki. Az orrcimpái kitágulnak, a levegő pedig olyan mélyen és élesen szalad le a tüdejébe, hogy szinte hangot ad ki.
Bárcsak ne kellene most ennyire a körmeit a tenyere puha húsába vájnia.
Bárcsak ne szólaltál volna meg.
Bárcsak ne tudnád felidegesíteni egy lélegzetvétellel.
És bárcsak behódoltál volna az akaratának, amikor lehetőséged volt rá, bárcsak kölyökkutya módjára dobtad volna magad hátra, akkor talán most elkerülhettétek volna, hogy veszett kutya módjára meredjen rád.
Csak pillanatok kérdése és a szája is habzik majd.
Megrándul egy ideg a homlokán, szinte félelem szagot érez, most akkor te tartasz tőle? Pedig megtanítottátok neked, hogy a félelemnek olyan bűze van,  hogy egy igazi fenevad kilométerekről képes kiszagolni, nem még ilyen közelről.
Elfelejt gondolkozni, elfelejt mindent azon kívül, hogy megsértetted, hogy felpiszkáltad benne azt az ott szunnyadó állatot. Utánad lép, utánad nyúl, a csinos kis kabátodra markol rá valahol a nyakad környékén, hogy elemi erővel ránthasson vissza.

trying to love the little things

Kezdesz fárasztani, nagyon kezdesz fárasztani, és ezen a ponton szeretném megkérdezni, hogy ugye, számodra is egyértelmű, hogy miért nincsenek barátaid, AZÉRT, mert ezt a baszakodást senki sem bírná ép ésszel, de nem kérdezem meg, mert nyilván jönnél valami olyasmi faszsággal, hogy neked nincs szükséged barátokra, és baszki, el is hiszem, hogy nincs. Az már más kérdés, hogy simán lehet, hogy ez amúgy valami védekezés a részedről, és szeretném, TÉNYLEG szeretném azt hinni, hogy pszichológiailag meg lehet magyarázni, hogy anyáék miatt vagy ennyire elbaszott, és csak szeretetre lenne szükséged, de mondom, én már ezerféleképpen próbáltalak szeretni, amennyire tesós és hetero keretek között ez lehetséges, de folyton falakba ütköztem, hát egy ponton elhittem, hogy valójában mégis csak én vagyok kettőnk közül az elbaszott, és nem te, mert így legalább mégis csak lehetőségem volt valamennyire piedesztálra emelni téged.
Nem az én hibám, hogy mindenáron le akarsz mászni onnan, ugye?
Már venném a levegőt, hogy azt mondjam, „kösz, nem”, de persze lemaradok, hát inkább a cipőm orrát bámulom, miközben jön a hegyi beszéd, kicsit megrándul a szám az „aluliskolázott” szó hallatán – baszki, te is ebbe a gimibe jártál, mi a szarról beszélsz? –, de nem mondok semmit, mert – mondom – úgy gondolom, hogy gyorsabban szabadulok, hogyha nem ellenkezem.
De persze rohadtul nem bírok csendben maradni.
– Mert te mit érsz azzal, hogy ennyire különleges és faszagyerek vagy, mi? – Bassza meg. Mindegy, most már gyakorlatilag nincs visszaút, hát akár végig is mondhatom, nem? – Ahelyett, hogy bármi értelmessel foglalkoznál péntek este, az öcsédet baszogatod, mint valami elszúrt bully. Ha akkora arc lennél, mint amekkorának hiszed magad, akkor a saját súlycsoportoddal kezdenél, nem egy nyegle kis senkivel, baszki – teszem hozzá, és csak kicsit ront az összképen, hogy a vége durcásra és duzzogósra sikerül, és már megint a cipőm orrát nézem, mert igazából tényleg nincs kedvem veszekedni, csak meg akarok pattanni, csak Sarah-Jane-nel szeretnék lenni, én csak--
Szállj. Be. A. Kocsiba.
– Nem. – Megrázom a fejemet, és megyek tovább, bár az első két lépés még nehéz volt, a harmadik már könnyebb, a negyedik-ötödiknél pedig éppen csak arra kell figyelnem, hogy ne kezdjek szaladni. Pedig kurvára menekülhetnékem van.

hell is empty and all the devils are

Elégedettséggel tölti el, hogy egyetértesz vele, mondjuk tőled nem is nagyon várt mást, mert habár elhiszi, hogy ennél többre is képes lehetnél - ha egy nüánsznyival több energiát fordítanál a saját életedre - tudja, hogy ez sosem fog megtörténni. Te vagy minden, ami sosem bírna lenni, amivé sosem akarna igazán válni, vagy az is lehet - de erre Wes még csak gondolni sem mer -, hogy igazából te vagy minden, ami ő akar lenni, minden amivé válni szeretne, csak éppenséggel sem a saját korlátjai, sem a világról elképzelt idealista képe nem engedi meg neki, hogy egy kicsit is rád hasonlítson ilyen téren. De aztán rágyújtasz és ha egy pillanatra is voltak kétségei - nem voltak - akkor azok mind a kifújt füstfelhővel tűnnek el köztetek. Mégiscsak jobb neki, ha önmaga marad.
- Ha ebben olyan nagyon biztos vagy, - Itt vet rád egy fölényes, ítélkező pillantást. - Akkor miért teszed bele  azt, hogy "nem tudom"? Most akkor tudod vagy nem tudod? - Meredten pislog rád, mintha tényleg meg akarna érteni, pedig igazándiból egyáltalán nem érdekli semmilyen magyarázatod. Wesley mindig inkább a tettek embere volt, csak hosszas tanulás után sikerült valamennyire elsajátítania az előbb gondolkozom aztán cselekszem elvet, így a szavak és mondatok, mint olyanok, nem mindig voltak fontosok a számára, például most sem igazán érdekli a magyarázatod. Meg is rántja a vállát, mielőtt folytatná. - De ne aggódj, én legalább erre a kérdésre is tudom a választ. Szeretnéd hallani? - A kérdése már-már csak költői, sosem érdekelte igazán, hogy mit szeretnél vele csinálni vagy éppen mit nem. - Azért ékelsz olyan töltelékszavakat a mondataidba, mint a nem tudom, lehet és hasonló, bizonytalanságérzést keltő társaik, mert tényleg a nagy többség közé tartozol. Ugyanolyan aluliskolázott, tanulásra nem hajlamos, nyegle kis...- Itt szünetet tart, láthatóan jól végig mér, hogy milyen jelzővel is illessen. -... senki vagy, mint ők. - Végül finomít valamelyest a mondandóján azzal, hogy tesz feléd egy már-már bizalmas lépést, a jobb kezét a bal válladra helyezi, bátorítóan megszorítja azt és a szemedbe néz. - Biztosan nagyon izgalmas lehet önmagadnak lenni ebben a közegben...de azért kicsit tarthatnád többre is magadat. - Megveregeti a válladat ahogyan elhúzódik, mint aki éppen lemond rólad, mint aki elengedi a kezedet, hagyja, hogy önmagad legyél, hogy belesüppedj középszerűségbe, hogy unalmas légy, akkor legalább kettőtök közül biztosan lehet ő a jobb.
Tudod minden bizonnyal úgy képzelte, hogy nem ronthatsz tovább a helyzeteden, sőt ahogyan sajnálkozni kezdessz, egészen meg is enyhül, legyezgeti a mellkasát a vallomásod miszerint tényleg nem ő ismert félre, de aztán tovább beszélsz - itt tényleg meglepődik, megtorpan, tényleg büszke lesz rád egy pillanatra, hogy aztán dühössé váljon - ő pedig sóhajt egy nagyot és feléd fordul. - Nem eldöntendő kérdést tettem föl, hogy aztán dönthess arról, hogy jössz vagy maradsz. - Szúr a szemével, az álkapcsa is megfeszül. - Szállj. Be. A. Kocsiba. - Tagoltan szűri a fogai közt a szavakat, az edzője ilyen esetekben inti mindig figyelemre, Wesley túl elhamarkodott, túl forrófejű, túl hirtelen. Most kellene elszámolnia tízig, de miért kezdene neki, ha te végül így is úgy is a kedvére teszel?

trying to love the little things

Megállom, hogy sóhajtsak, és még azt is, hogy megfeszüljenek az ujjaim a táskám pántján. Mindez persze azzal jár, hogy az egész testem annyira megfeszül, hogy már-már remegek, de egyelőre még tartom magam, és megpróbálom előadni, hogy mennyire laza vagyok, és hogy mennyire nem bánt, hogy már megint ezt csinálod.
És tudod, mit? Most nem bánt. Most nem is bánt, mert csak az van bennem, hogy ha tőled szabadulok – reményeim szerint pár perc múlva –, akkor Sarah-Jane-ig meg sem állok – csak a csokiért! –, és mire odaérek, minden más lesz. Amikor legutóbb náluk voltam, az apja megkérdezte, hogy megy a foci, és majdnem megállt bennem az ütő, amikor Sarah-Jane nevetve előadta, hogy az utolsó előttiek vagyunk a bajnokságon, de legalább nálunk játszik a legszexibb középpályás. Már nyitottam volna a számat, hogy elüssem a dolgot, és megkérdezzem, mióta találja Bradet annyira szexinek, az apja viszont megelőzött azzal, hogy „hé, legalább nem ti vagytok az utolsók”. Aztán vállon veregetett. És nem fájt. És nem láttam a szemében semmi jelét szarkazmusnak, cinizmusnak, lesajnálásnak, és amikor később bontott egy sört, és töltött belőle nekem is egy fél pohárral, azt mondta, hogy rendes srácnak látszom, és hogy amíg jól bánok a lányával, addig barátok leszünk.
Amikor utána faképnél hagyott a konyhában, perceket töltöttem azzal, hogy a pultba kapaszkodtam, és vártam, hogy eltűnjön a gombóc a torkomból. Sarah-Jane nem értette, hogy mi ütött belém. Számon akarta kérni az apját, hogy mivel bántott meg ennyire, én meg képtelen voltam neki elmagyarázni, hogy az apja pár hét ismertség után több szeretetet adott nekem, mint a sajátom.

Megállom, hogy sóhajtsak, éppen csak elmosolyodom.
– Lehet – mondom, mert tessék, legyen igazad! Ha neked ettől jobb, nekem aztán semmibe sem kerül. Mindenesetre nem hajítom el a csikket, bár megvallom, kicsit szarabbul esik már a füstje, és egyszeriben nem tudom eldönteni, hogy most azért zsibbad-e az arcom, mert ennyire erős a cigi, vagy azért, mert egyszerűen ilyen hatással vagy rám.
– Nem tudom, Wes, nem annyira szar a többség közé tartozni – bukik aztán ki belőlem mégis, és már nincs időm megbánni, mert végig is mondom. – Tudod, vannak barátaim, akikre számíthatok, meg akikkel jól érzem magam, és nem kell minden egyes lépésemet meg szavamat megfontolnom, hanem egyszerűen önmagam lehetek. Talán--
Talán neked is jobb lett volna, ha vannak barátaid. Nem mondom ki. Talán neked is jobb lenne, ha nem abban a szabályrendszerben élnél, amit anyáék felvázolnának, hanem lennének önálló, saját gondolataid, és nem hinnéd, hogy vertikálisan mások felé vagy alá kellene rendelned magad, hanem esetleg kialakíthatnál kapcsolatokat horizontálisan is. De persze mindezt kurvára nincs merszem megosztani veled, pedig nem az arcodba vágnám, hanem megpróbálnám türelmesen elmagyarázni, de tudom, hogy úgysem érdekelne. Te már réges-rég eldöntötted, hogy közülünk ki az alá- és a fölérendelt, ennek megfelelően minden, ami az én számat elhagyja, csak és kizárólag orbitális nagy faszság lehet, amire nem érdemes odafigyelni. Csak azt nem tudom, hogy akkor mit keresel itt. Tényleg nincs jobb dolgod, mint hogy a véremet szívd?
– Aha – mondom aztán, és már nem bírom megállni, elhúzom a számat, mert szerintem soha egy percig nem fordult meg benned, hogy bármivel is méltó lehetnék arra, hogy meghívj valamire. Te sem gondolhatod komolyan. – Hát rendes tőled, és egyrészt sajnálom, hogy csalódást okoztam, másrészt viszont nekem más dolgom van ma estére.
Meg ha nem lenne más dolgom, akkor is inkább feküdnék a szobám padlóján a sötét plafont bámulva, mint hogy szétverd a képemet, de amúgy tök figyelmes tőled, tényleg!
Persze, te ettől függetlenül elindulsz a kocsi felé, én meg tépelődöm még egy sort – talán nem hallottad, amit mondtam? –, de végül úgy döntök, hogy a sarkamra állok.
– Hallod, Wes? Ne haragudj, hogy feleslegesen jöttél, de én most megyek. Busszal – teszem hozzá, mielőtt még felajánlanád, hogy elviszel, és már meg is teszem az első lépést, mert a testem minden egyes sejtje azt súgja, hogy meneküljek.

hell is empty and all the devils are

Nm integet vissza, csak makacsabbul nyomja a kezeit a kabátja zsebébe, nem érti hogy lehetsz ilyen vidám, mintha nem történt volna semmi. Meghagy köztetek vagy másfél lépés távolságot, hogy a világotok az a két külön világ amiben éltek egy pillanatra se érhessenek össze. Nem akar beengedni olyan dolgokat az életébe, ami a te világod alappillére: hetyke nemtörődömség, naiv hozzáállás és bárgyú mosoly. - Lehet, hogy nem kellene ennyi szart szívnod, akkor talán a tüdőd kicsit több levegőt tudna befogadni és két méternél többet tudnál futni ahelyett, hogy három lépés után már az összeesés határán állsz. - Megborzong attól, hogy nem figyelsz rá eléggé, a szemöldöke finom ráncba szalad, belülről idegesen az ajába harap: mit nem csinál jól? Mit kell még ahhoz tennie, hogy te képes legyél ráfigyelni? Jó példát mutat, mindenben kitűnő, sokkal többet edz, mint te, sokkal több energiát fektet a kiképzésetekbe, sokkal jobban küzd, sokkal többet figyel saját tökéletességére, TE MÉGSEM VAGY KÉPES FIGYELNI RÁ.
Vennie kell egy mély levegőt - addig tartja a tüdöjében amíg az már nem kezd borzalmasan feszíteni, tűzként égetni - hosszan és mélyen engedi ki, hogy még csak esélyed se legyen ne észre venni. - És ezek szerint te is a többség közé tartozol. - A pillantásodat keresi, hogy megbizonyosodhasson róla tényleg így van, te is olyan kis puhapöcs vagy, mint az évfolyamtársaid. - Szánalmas. - Horkant fel türelmetlenül, téged ítél meg, az évfolyamtársaidat, az egész világot, miért sújtotta a feljebbvaló azzal, hogy egyedül kell az egész világot a hátán cipelnie? Miért kell magánytól szenvedve küzdenie a tökéletességgel?
- Azt terveztem, ha nyertek és legalább egy élelmes helyzeted lesz, akkor meghívlak valamire. - Megrázza a fejét, borzasztóan nagyot csalódott benned. - De ezután a teljesítményed után úgy döntöttem, hogy inkább leviszlek a terembe. Hátha, egy jobb egyenes helyrehoz a fejedben mindent. - Nem kérdez, inkább parancsol, azt is olyan fennkölten, mintha ő maga lenne a királynő, te pedig az inas: a nemet fővesztéssel jutalmazza. Elvégre Krakowski vagy nem? Nem valami szerencsétlen puhapöcs, aki a szabadidejében LAN-partikra jár és pornókat néz, mert a billentyű kombinációkon kívül semmi máshoz sem ért. - Kérdés nélkül indul el az autója felé ( az apátok autója felé, amit Wesley önhatalmúan kisajátított és a sajátjának nevez neki-ez-jár alapon ) vissza se néz, hogy követed-e, úgy tippelné nem mersz neki ellentmondani, de okozhatsz még neki meglepetéseket, sőt, tudod mit? Bármit megadna, hogy okozz neki meglepetést. Akkor legalább egy kicsit büszke lehetne rád, aztán pedig jogosan verhetné szét a fejedet.

trying to love the little things

Röhögve felmutatom a középső ujjamat Bradley-nek – éppen csak azt nem kiabálom vissza, hogy „anyádat csináltam tegnap éjszaka, az nem elég?” –, aztán játszom tovább. Már amennyire játéknak lehet nevezni, persze. Nyúz a macskajaj, amúgy is dogánk volt ma, reggel valószínűleg anyára is rájött a klimax, minden összejött, és nem hogy hangulatom, erőm sem volt igazán a játékhoz. Már az elején látszott, hogy veszett fejsze nyele az egész, nekem nem volt kedvem igazán megizzadni, mert este randim lesz Sarah-Jane-nel, nem lesznek otthon a szülei, és mintha azt rebesgette volna, hogy eljött az ideje, hogy szintet lépjen a kapcsolatunk.
Tuti vannak olyan srácok, akiket az spannol ilyenkor, hogy megnyerik a meccset, és akkor még a csajukat is jól megdöngetik, és zuboghat a tesztoszteron, de középszar csapatunk volt, még ha Superman lennék, akkor sem fordíthatnék, meg amúgy is, számomra ez az egész csak játék. Stevenen látom, hogy az ellenség minden pontszerzése után a saját sisakját püföli, és vérben forog a szeme: hát bazmeg, Steven, ér ez ennyit? Ez csak egy játék.
Jó, azért amikor veszítünk, már nem röhögök, engedelmesen lehajtom a fejemet, és hagyom, hogy a mester elhordjon minket minden szarnak – nem emel ki engem, ez végül is már jó! –, aztán veszek egy gyors zuhanyt, magamra rántom a suli logójával díszített dzsekit, a vállamra a táskámat, és már rohanok is ki az ajtón, csak hogy aztán beléd botoljak. A számban már egy szál cigi, a kezemben a gyújtóm: elvigyorodom, és integetek, és nem, még az sem törli le a mosolyt a képemről, hogy láthatóan ma megint olyan napod van.
Leszarom, rágyújtok. Végighallgatom a fejmosást – néha tökre olyan vagy, mint anya, tudod? –, aztán zúzok Sarah-Jane-hez. Útközben talán veszek neki csokit is. Virágot nem, az azért buzis lenne, nem? De a lányok szeretik a csokit, még ha húzzák is miatta a szájukat, mert--
– Mi? – Bocs, nem nagyon figyeltem. Rád nevetek, az ujjaim közé csippentem a cigit, és kifújom a füstöt. – Ja, ezek nem olyan verekedős srácok, szerintem az csak a te évfolyamodon volt divat. A többségük wowozik meg összejárnak LAN-partizni – vonogatom a vállamat, nem mintha feltételezném, hogy érdekelne, de már anyáéknál is megfigyeltem, hogy ha olyasmiről dumálok, ami fárasztja őket, korábban szabadulok. – Lehet, hogy ezért vagyunk ilyen szarok – teszem hozzá, és mosolygok rád, és csak egy kicsit rándul meg az arcom, ahogy azt mondod, „megérdemeltem volna”.
Legyűröm az ingert, hogy ránézzek a telefonomra, és Sarah-Jane-re hivatkozva elszaladjak. Valszeg abból az jönne le, hogy papucs vagyok, vagy ilyesmi, és hogy lemegyek tacskóba bármelyik hülye tyúknak. És figyu, az teljesen belefér, hogy engem ekéztek, de Sarah-Jane-t okkal nem mutattam be még otthon soha.

hell is empty and all the devils are

Valaki a pálya széléről, az ő közeléből a te nevedet kiabálja be, hogy csinálj már valamit ne csak állj ott, megkésett, megcsúszott mozdulatokkal kövesd a társaidat, hanem lendülj bele, mintha élnél, mintha értenéd, mintha élveznéd és tudod Wesley egyetért vele csak ő nem az a fajta fiú, aki a pálya széléről torkaszakadtából ordít neked. Nem, ő az a fajta, aki ítélkezően bámul, kabátja zsebébe rejti az amúgy ökölbe szorult kezeit nehogy leüssön valakit hirtelen jött dühében, amiért te képtelen vagy megfelelően teljesíteni, pedig az összes helyzet egyértelmű, minden mozdulat rád kiállt csak te nem veszed észre őket. Ő bezzeg észreveszi, felszisszen minden egyes alkalommal, amikor újabb hibát vétesz vagy figyelmetlen vagy, a fogai közt szűri a levegőt, magában tombol, dühöng, üvölt. Neki kellene ott állnia nem neked, mégis téged irányítottak ide, pedig még csak nem is illessz a nagydarab, izmos, pökhedni alakok közé. Nevetséges vagy, Wesley mégsem tud nevetni rajtad, inkább utál érte, hogy helyette szerencsétlenkedsz a pályán, pedig ő már rég csapatkapitány lett volna, hajcsár módon diktálná a tempót a csapata pedig félne csalódást okozni neki. Ő lenne a legjobb, senki nem érhetne a nyomába, senki nem merné megkérdőjelezni, kiirtaná az összes képzelt és valós félelmeket, addig mantrázná, hogy nyerni kell ameddig jelszóvá nem válna, a neve pedig imává formálódna.
Veszítetek és ez a te hibád. Nyilvánvaló, csak nem hiszi, hogy ezt rajta kívül bárki is tudja, rajta kívül senki sem figyelt igazán rád, de őt senki más nem érdekelt, csak te.
Türelmesen vár meg az öltöző mögött, lábával ellenben dühösen rugdossa az ott elszórt műanyag kupakokat, cigicsikkeket és kavicsokat: minél tovább kell várnia, annál dühösebb lesz. - Na végre. - Fújtat, egészen elégedetlen, végigmér látványosan, ítélkezően, csalódottan. - Azt hittem már szétvernek, amiért ilyen béna teljesítményt nyújtottál. - Kihívóan pillant rád, bárcsak  ellent mernél mondani neki. - Megérdemelted volna. - Ami azt illeti, még megverhet ő téged mások helyett.