- Öööö Marj... - És rád nézek olyan nem akarlak megbántani fejjel, kínos mosollyal. - Ugye tudod, hogy a tigrised nem fog itt lakni nálam? Csak átmeneti szállást biztosítottam neki. - Megköszörülöm a torkomat, mert nem akarlak ezzel megbántani, de ÉRTED, nem várhatom úgy haza apáékat, hogy légyszi ne menjetek e a hátsó kertbe, mert van ott VALAMI, meg aztán csak nem várhatjuk el, hogy NYUSZI az egész életét egy ketrecben élje le, meg azt is tudjuk, hogy a Másnaposokban is mennyire féltek attól a tigristől, szóval akármilyen jófej apa meg apu, azt azért nem engednék, hogy a lakásban szabadon mászkáljon.

Csak veszek egy nagy levegőt amikor azt mondod, hogy nem - leginkább azért, hogy ne kezdjek el bunkózni veled, ha már te vagy a rögtönzött dílerem - és lesütöm a pillantásom, mert szerintem tökre adhatnál még egyet. Most mit irigykedsz? - Ne már. Átvettem a tigrised, meg hagytam, hogy itt legyen, még a zebra húst is elővettem, szóval érted... - Nem akarok ennyire fasz lenni, de TARTOZOL nekem ennyivel. Nem? De, és ránézek Finre, hogy akkor mondjon valamit, álljon ki mellettem, vagy csak fujjogjon le ő is téged, a többség erejével éljünk ellened, de Fin csak megvonja a vállát és itt hagy minket. Mármint KONKRÉTAN itt hagy minket.

- Ennek meg mi baja? - Ráncolom össze a szemöldökömet, ilyeneket én szoktam csinálni, tökre nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy mások is csak úgy elsétáljanak: értetlenül pislogok feléd aztán csak megrántom a vállamat, visszanézek a tigris felé, aztán rád. Úgy is meg foglak puhítani. - Naaa, légyszi Marj. Adj még egyet és akkor itt maradhattok éjszakára. - Megint rád mosolygom, bár előbb sem hatott meg a szívdöglesztő mosolyom - szóval lehet nem is olyan dög az a mosoly - közelebb lépek és átkarollak - sosem kellett volna kijátszanom a meleg kártyát, tényleg, SOSEM, simán kihasználhattam volna a helyzetet - sőt, a hátad mögé húzódom és masszírozni kezdem a válladat - végülis lehet be tudok annyira állni, hogy ez az egész ne legyen probléma -.- Naaa, bármit csinálhatunk utána. - Mármint szó szerint bármit.

- Hát öhm, ha majd ilyen palotád lesz, akkor nem is neked kell ezzel foglalkoznod, hanem majd a takarítónőnek. - Mármint nem tudom, ugye nem gondolta azt Marjory, hogy én takarítom a saját szobámat?  Még csak azt sem tudom, hogy hol van a porszívó a házban nem hogy mondjuk fel is akarjam szívni a morzsákat. Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha a Tigris a földről eszik és minden véres lesz, akkor sincs semmi gond. Amúgy is összehugyozik majd mindent - vagy erre ki lehet külön képezni, hogy ne? Olyan, mint egy kutya? - meg gondolom szét fogja rágni a méregdrága designer kanapé lábát is, de vagyok annyira jó arc, hogy nem dörgölöm ezt Marjory orra alá amikor ilyen nagyon boldog.

- Hát igazából nem, de hééé amúgy tigriseket sem ismerek szóval nem szólhatod le a tigris neveimet, mert szerintem te sem ismersz sok tigrist. Vagy igen? - Mert sosem voltam jó ebből a valószínűség számításos dologból - ez egyáltalán matematikai elmélet lesz? - de minimum ismernie kell hat tigrist ahhoz, hogy ilyen következtetéseket vonjon le. Nem?

- Ja persze, JÓ LESZ! - Bólogatok legalább annyira lelkesen, mint Finlay, de azért gyorsan kikapom Marj kezéből a tabit mielőtt meggondolná magát, mert hát sosem tudtam jól hazudni és sosem ekiztem még ezelőtt, és van amikor a fűtől is behányok, szóval csak megköszörülöm a torkomat, hogy összeszedjem magamat és semmiképpen se törjek meg majd Marjory pillantása alatt.
- Kaphatnék esetleg kettőt? - És most seggfej vagyok, mert tudom, hogy jóban vagyunk meg minden, de azért igyekszem kihasználni azt, hogy egyszer már rám mászott szóval küldök felé egy szívdöglesztő mosolyt. Csak olyan próba szerencse alapon és csak remélem, hogy Finlay támogat majd benne.

Ki merne ellent mondani neked? Hát, biztosan sokan, de én jelen esetben nem tartozom közéjük. Meg már csak a poén kedvéért is sóhajtok egyet, aztán a tigris megkapja a kis együgyű pillantásomat, amiről beszélsz. Percek múltán meg már csak a fejemet vakargatom, ahogy az elnevezésről megy a vita. Egy-egy bedobott néven még el is nevetem magam, de inkább csak a kezeim magam elé tartva hátrálok ki képletesen a vitából, mert amúgy kurvára nem érdekel, hogy mi lesz a neve ennek a csíkosnak vagy kánnak, vagy nem tudom, hol tartunk már.

Először, először, először.

Nem is igazán tudom követni, hogy miről beszélsz, Marjory. Őszintén? Egyre kevésbé érdekel. A fókuszom egyre inkább korlátozódik le a Franco ereiben lüktető vérre. A nyál is összefut a számban a gondolattól, hogy ha… mondjuk ha esetleg teletolnánk őt cuccal, és innék belőle, akkor végre én is elérhetném azt a hatást, amit vámpírként kénytelen vagyok.

Komolyan, Franco. Könyörögni is képes lennék érte, meg a csillagokat lehozni az égről neked. Pedig tudom ám, hogy mindened megvan. De csak van valami, ami nincs, nem? Amit megadhatok. Mit adhatok meg? Mondjad, mit szeretnél? Csak olyan nagyon csúnyaság ne legyen, mert mindhárman tudjuk – de lefogadom, hogy még Kán (?) is képes lenne kiszagolni, hogy messze nem vagyok olyan lazagyerek, mint amilyennek feltüntetem magam – Szerintem nem lesz semmi baj, majd vigyázunk rá. – Olyan kamubölcs, visszafojtani kívánt lelkesedéssel fordulok feléd, hogy akkor is feltűnő lenne, ha fel lennétek varrva a falvédőre. De számít ez most? Dehogy számít, dehogy. Vigyázunk rád Franco, ne aggódjál. Jó lesz. – Jó lesz. – Ismétlem meg magam ténylegesen is kimondva a gondolatfoszlányt, miközben már a számban összefolyó nyálat próbálom visszanyelni.

Csak kiül egy hatalmas vigyor az arcomra ahogyan Marhory azt mondja, hogy ANNYIRA CUKI VAGYOK, minimum mintha a bajnokságot nyertem volna meg olyan érzés ez: ezer éve vártam arra, hogy ne csak azt hallgassam, hogy ’mennyire faszfej vagy Franco’ ; ’hogy lehet ilyen paraszt Franco’; ’miért vagy ennyire bunkó Franco’; ’kurvára nem jogos, hogy így viselkedsz Franco’ hanem, hogy valaki kedveskedjen, aranyos dolgokat mondjon és akkor is szeressen ha éppenséggel fasz vagyok. Szóval, ha most képes lennék úgy szeretni Marjoryt ahogyan megérdemli, akkor minden bizonnyal megkérném, hogy legyen a barátnőm. De sajnos nem tudom úgy szeretni Marjoryt ahogyan megérdemelné és így arra sem kérhetem meg, hogy legyen a barátnőm, úgyhogy míg Fin és ő elcívódnak mindenféle olyan dolgon, hogy ki a dög (?? ez most valami rejtett utalás volt, scak mert itt jelezném, hogy NEM ÉRTEM) én ilyen dolgok miatt szomorkodom.

- Nem is tudom Marj, nem akarsz neki inkább valami badass nevet? – Kapcsolódom vissza egy ponton a beszélgetésbe miután a tigris láthatóan nem kiabál tovább velünk – köszi Fin bármit is csináltál, így nem fognak felkelni a szomszédok  és nekem majdnem kell magyarázkodnom, hogy mit keres itt egy tigris – és zsebre dugom a kezeimet. - Mondjuk lehetne, nem is tudom… Cézár? Mint a tudod.. mint az a római. – És ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Nyuszi egy szar név, de… a Cézár egy kicsit jobb. Na jó sokkal jobb. – Vagy lehetne Csíkos, azért mert ugye csíkos. – Ezen a ponton várakozóan azért rápillantok Finre, hogy erősítsen meg a témában, aztán pedig vissza Marjra.

Helyben vagyunk.

- Ha már itt tartunk, akkor.. ööö… adhatnál nekem is valamit. – Krákogok, meg egy kicsit félre is pillantok, azt hiszem soha, azaz SOHA nem cuccoztam még előttük és talán nem most kellene elkezdenem, de végül is jobb, mintha puha pöcsként nézném ahogyan bedobják az ekit és nevetgélnek. Nem?

Finlay ezelőtt nem volt ám mindig így befeszülve. Nézzétek el neki, megviseli a korai vámpírlét. Az sem segít, hogy bizonyos tulajdonságai kiéleződtek… ha választhatott volna, akkor biztosan más tulajdonságokat éleztet ki, meg tompíttat el vagy hogy is van ez. Persze, mindig köztudott volt, hogy a lazacsávóvagyok cicoma alatt egy cukorborsó, de sosem volt ez a FUN POLICE jellegű srác, mint amit most művel.
Abszolút ösztönösen jön az is, hogy hiába van rács köztetek, meg a tigris között, a vöröslő szemeit az állat felé villantva lép be azonnal közé és Franco közé, amikor az úgy nekitámadna a hús szagát megérezve. Szerencsére most így pont háttal áll mindenkinek és a fogságban tartott bundáson kívül más nem láthatja a fenyegető, hasonlóan állatias tekintetet. Mondjuk az feltűnő lehet, hogy hirtelen egy kis nyüsszenéssel, a fülét farkát behúzva iszkol a konténer túlsó sarkába.

Ő bezzeg olyan ártatlan tekintettel pillant a többiek felé, mintha tök hülyék lennének és nem rakhatnák össze. Ha más helyzetben lennének, ami azt illeti… Franco és Marjory valóban nem kerülnének fel a ’’legértelmesebb barijaim’’ top tízes listájára. De még a tizenötösre sem. És inkább ne folytassuk.

Hova kerültem? Abszolút ilyen fejet vág. Vakargatja kicsit a fejét, de most így csak képzeletben, ha már a kezébe lett nyomva az a kurva tál hús és nincs szabad keze. Pedig jól jönne, legalább be tudná fogni az orrát meg a száját, mert a nyers hús szagától,
A) egy perc harminckét másodpercen belül elhányja magát,
B) negyvenöt másodpercen belül feltépi Franco torkát. Jó, a torkát talán nem. A karját, azt mindenképp. Igen, az jó lesz. De az alkarja belső részét, nem szeretné, ha szőr kerülne a szájába, és hát nyilván jó eséllyel Franconak is szőrös a karja legalább egy kicsit. És most, hogy ezt tök akaratlanul is ennyire részletesen végig gondolja, kezdi kicsit megijeszteni saját magát.

A figyelmét szerencsére – vagy nem szerencsére, egyénileg eldönthető – hamar elvonja Marjory, akire valósággal villámokat szórva szegezi rá a pillantását. Tudod, olyan BITCH SAID WHAT?! Dögevő?

DÖGEVŐ?!

Marjory szavaira olyan fejet vág, mint aki mindjárt elsírja magát, de két nő nevelte fel és valahogy megrekedt most benne, hogy a nőkre hallgatni kell. Úgyhogy előre lép, meg még egyet, egészen közel a ketrecig és egyesével bedobálja tigrisbirgisnek a husimusikat. Meg amúgy is, ő mindig nézi a realityjét és tök nagy fan, csak nem hangoztatja.
- Figyu Marj, nincs nálad valami cucc? – Tudod, ilyen felszívni való. Ú, vagy olyan nyelv alá rakós aminek rágógumi íze van! Na de gyorsan ám, mielőtt Franco meg a véroxigénszintje bánja.

Kényszeredetten mosolyodom el, azt hiszem elég menő lenne, ha tényleg tigris kaját tartanánk itthon, de közben elég ciki bevallani, hogy apa tulajdonképpen TIGRISKAJÁVAL etet minket (lehet nem most kellene olyan következtetéseket levonnom, hogy akkor házikedvencek vagyunk apuval, vagy ami még rosszabb ÁLLATOK) úgyhogy inkább nem is mondok semmit, mert még nekik is hasonló következtetéseik lennének az meg milyen gáz már, hogy a tigris két üvöltése közepette az én lelkivilágomról kell fecsegni. - Ja egyébként nem gáz, csak... MEGLEPETT. - Amúgy sincsenek olyan tévképzeteim, hogy én bármire fel lennék készülve, sőt aláírom, hogy szinte semmire nem vagyok felkészülve, de ez azért a felkészületlenségemet is kurva váratlanul érte.

- Hát ja, vagy bömbölt, de aztán az is lehet, hogy amúgy csak mérges vagy kajás vagy értitek bármi. - Összeráncolom a szemöldökömet, most komolyan egyikőtök sem vette el tőlem ezt a tál húst??? - De nem tudok tigrisül, szóval... - Szóval nem tudom megállapítani, hogy az állat kiadott hangja során milyen érzelmek sokasága játszódott le benne, sőt igazából még soha az életben nem láttam ilyen közelről tigrist és persze azt tudtam, hogy nagyok meg csíkosak, de hogy ilyen kibaszott hangosak, azt valahogyan nem sejtettem. Majd ha lesz időm, írok az összes dokumentumfilm gyárosnak, hogy ne kamu videókat forgassanak a Nat Geora, mert többé nem hiszem majd el, hogy egy tigrises másfél órás dokumentum filmben sem szólalnak meg az állatok.

- Nem! - Vágom rá nagyon is hirtelen Finley ötletére, aztán a fejemet rázva én is odasétálok hozzájuk, hogy megbámuljam az orosz garancialevelet. - Ezt ti hogy a faszba látjátok a sötétben? - Egy kicsit több ideig is filóznék ezen, ha a hús szagára AZ ÁLLAT nem ugrana a ketrec hozzám közel lévő oldalára. - Anyááááád! - Ugrom én is hátra, aztán tényleg átnyomom az egyikőtök kezébe a tálat - mondjuk a tiedbe akarom Finley, mégis te akarsz itt nonprofit szervezeteket hívogatni - én már tényleg megtettem minden tőlem telhetőt. NEM PANASZKODHATTOK.  - Szóval nem hívunk ide semmit és senkit, én nem lehetek benne a hírekben azzal a cím szöveggel, hogy lefoglaltak egy tigrist a házunk előtt és Marjory sem kerülhet börtönbe, mármint gondolom a Netflixes szerződésében ilyenekre kitérnek, nem? - Most egy kicsit én is úgy nézek Marjoryra, mintha egyáltalán az opció lenne, hogy ő börtönbe kerüljön.

Kicsit el sem hiszi, ami most történik. Nem rég még dolgozott, és hát elég nagy szó, tekintve az elmúlt hetek eseményeit az életében. Gondolta majd hazamegy, felhívja Frannyt – attól függetlenül, hogy mennyi az idő – és elújságolja, hogy nem bántott senkit, őt sem bántotta senki, megvolt a fotózás, most inni fog egy kakaót, aztán… aztán nem tudja, kezd magával valamit az éjszaka további részében. Merthogy a napsugarak miatt radikálisan át kellett állnia az éjszakai életmódra. Erre most itt van. Meg itt ez a tigrisbigris. Meg Marjory, aki vérfarkas, és nem tudja, hogy attól van jobban megrémülve, hogy ő vérfarkas, vagy hogy Franco ember.

Apropó, Franco. Mihelyt felé nyújtja a húst, ő majd hogy nem öklendezve szippant a levegőbe és olyan tempósan slisszol arrébb – természetesen próbál úgy tenni, mintha nem erről volna szó, hát ő nem vette ám észre, hogy a haverka ott áll mellette, csak pont akkor indult ő is, hogy megkerülje, körbe járja a konténert – mintha legalább egy sokkolót készült volna a másik az oldalába nyomni.
- Sírt? – Azon az egy mondaton láthatóan fenn akad. Hát úgy mered Francora, mint akitől most vették el a cukorkáját. Aztán sajnálkozva az állatra, Marjoryra, megint az állatra, aztán megint Francora. Valamit csinálni kell! Képzeletben a fejét vakargatja. Ki kellene hívni az állatvédőket vagy valami ilyesmit. Nem mondja ki, de az arcára van írva, hogy hasonlón gondolkodhat. Megszakad a szíve, hogy az állat sírt! Vigyázzon mindenki, a végén ő is sírni fog. – Ó hát persze! Az illegális vadállatcsempészethez – mert illegális, ugye? Nincs az az ember a földön, akinek elhinné, hogy Marjorynak bármiféle engedélye van erre az egészre – még toldd hozzá az embercsempészetet is. – Nagyjából úgy néz a vérfarkaslányra, mint az a rettentően irritáló, passzívagresszívan mosolygós hangulatjel. Az a sima mosoly. De nagyjából ezen a ponton bele is un, hogy valamiféle felnőttet játsszon ebben a helyzetben, egy nagy sóhajjal adja meg magát és celebke mellé sétál.

- Hozathattad volna Kínából. – Mert Finlay egyébként elmakog mandarinul, hála annak a rengeteg nyelvórának, amire járnia kellett. Így azonban csak előveszi a telefonját, megnyitja a képfelismerős fordítót és a címkére irányítja a kameráját. - Figyu nem kéne hívni a Petát vagy ilyesmi? Vagyis a Petát ne, azt hallottam ők elaltatják az állatokat, meg ők ilyen szektások, de valami normális nonprofitot hívhatnánk, nem? Hát lehet Marjory mehetne a böribe, de kihoznának az ügyvédjeid, jót tenne a nézettségnek egy kis ezmegaz, nem? – Ne aggódjon senki, mindjárt túl lesz a nyávogáson, csak neki előbb mindig ki kell drámáznia magát. Finlay csak instán tűnik olyan nagyon menőcsávónak, egyébként egy tündér.

- És BIZTOS, hogy ezt a címet adták meg? - Fonom össze a mellkasom előtt a kezemet fázósan, a szobámban azért elég jó idő volt ahhoz, hogy az ember rövidnadrágban meg pólóban próbáljon meg aludni, idekint viszont olyan baromi hideg van, hogy néha a fogaim össze-összekoccannak tőle, és habár a meglepődöttség adott egy akkora löketet, hogy percekig nem fáztam, most, hogy az állat felmordul és kezdek ráébredni, hogy ez nem egy kibaszott álom, hanem a stabil lábakon álló valóság, elkezdek rendesen fázni.  - Mármint biztosan ezt? - Húzom el  a palitól fintorogva a fuvarlevelet, hátha csak elbaszta és három házzal odébb kell szállítania, mert akárhogyan is erőlködőm nem jut eszembe olyan pillanat mikor én egy ilyet rendeltem volna. Apa azt sem engedte soha, hogy kutyám vagy macskám legyen, nemhogy egy kibaszott tigris egy kibaszott ketrecben, kilógó szalmákkal, amik összeretkelik a murvát és ami miatt apa első kérdése az lesz majd, amikor hazaérnek a csinos kis hétvégi kiruccanásukról, hogy mégis hogyan lett szalmás az a murva, amit mindig kigazoltat a kertésszel, amikor három mérföldes körzetben nincs egyetlen mező sem. Úgyhogy összeráncolom a szemöldökömet és a megadott cím és név kombinációjáról felpillantok a vadul morgó - a tigrisek morognak? vagy hát hogy is hívják azt a dolgot, amit csinálnak? üvöltenek? - állatra, aztán visszanyomom a pali kezébe: milyen kár, hogy nem baszta el.

- És mit gondol, ez az állat így fog... csinálni egész este vagy be fogja fogni, ha hozok neki egy kis húst? - Mert mondjuk én nem annyira szeretném, hogy felkeltse az egész szomszédságot, valahogyan elkerülném azt a kínos pillanatot, amikor  a szüleim másfél óra múlva beállítanak, mert a szembe szomszéd felhívta őket, hogy egy vadállat hesszel a kocsifelhajtón. - Jó tudod mit? Hagyjátok csak itt ezt a dögöt. - Sóhajtok fel végül, hogy a pali kezébe nyomjak egy jó nagy adag papírpénz köteget, amiért hajlandók voltak az éjszaka közepén kiszállítani Marjory - KI GONDOLTA VOLNA???? - új házikedvencét.

Szóval én éppen apa drága, kiporciózott zebrastake-jeit olvasztgatom folyó víz alatt a konyhában, amikor megcsörren a telefonom, amit valahogyan a fülem és a vállam közé tartok és hümmögök, meg ahházom miközben tovább olvasztgatom a húsokat a meleg víz alatt, kicsit eljátszoma hülyét, mintha nem lett volna halál egyértelmű, hogyha hoznak valamit a házamhoz, akkor a futár fiú be is fog csöngetni, még azt is hozzá teszem, hogy ok, akkor sietek, de sietség helyett még vagy tíz percig folyatom a forró vizet a húsdarabokra, amiket végül egy porcelán tálba teszek és a hónom alá csapva - nagyjából - kitrappolok egészen a bejárati ajtóhoz. - Halljátok... - Nyomom a közelebb álló kezébe azt a porcelántálat, hogy aztán visszatrappolhassak a kabátomért és rágyújthassak egy cigire. - Azért szólhattatok volna, mert mi a faszt csináltam volna ha apámék is itthon vannak? - Slukkolok egyet, de a szám szélében csíntalan mosoly bujkál ahogyan lekezezem előbb Finnel aztán meg átkarolom Marjory derekát, hogy egy kicsit a vállára támaszthassam a fejemet. - Ellenben szép kis dög, csak nagyjából annyi ideig sírtt vagy hát fasz se tudja mit csinált, hogy az összes szomszédot felverte. - Fejemmel a húsok felé bököm, én biztosan NEM etetem majd meg. - És mi a terv? - Mert az állat itt, a kocsifelhajtónkon biztosan nem maradhat, még a végén a fehér murvát össze is mocskolja.

A két kezén sem tudná megszámolni, hogy mennyi dolog miatt kellett aggódnia az elmúlt hónap során, mióta vámpírrá vált, de a munka határozottan egy volt ezek közül. Ő csak az egyetem mellett csinálja, nem olyan felkapott modell, mint Nick, nem is csinálja olyan régóta, mint Nick, de már így is visszautasított két felkérést. A harmadik valószínűleg a szerződésébe került volna. Csodával határos módon egy éjszakai fotózásról volt szó.

És ezen a ponton ismét tudatosítja magában, hogy meg kell majd köszönnie Marjorynak, hogy nem csinált jelenetet. Elképzelhetetlennek tartja, hogy ne tűnjön fel neki, ha vámpírral van egy légtérben, ők pedig nem szimplán egy légtérben voltak, hanem közös fotózáson vettek részt, a lánynak lényegében egész idő alatt a nyakában kellett lógnia. De Marj nem hogy nem hozta fel, a maga módján még próbált is könnyíteni a feszültségén egy kis vállmasszázzsal, meg a Marj féle nyuszimuszikázással. Márpedig Finlaynek szüksége volt rá, kis híján pánikrohamot kapott a vakuktól. Ha viszont innen nézzük, máris elkezdte a meghálálást, mert itt ül vele az autóban és minden, de tényleg minden szellemi készségével próbál arra összpontosítani, hogy követni tudja a követhetetlent – a sofőr ereiben lüktető vér hangja helyett.

Apropó, a fedetlen mellek tényétől nem csak a sofőr van bajban, hanem Finlay is, meg is fordul a fejében, hogy talán mégis csak jobb lenne az überes pasas szívverésére koncentrálni, mintsem Marjory melleire, amiről az utóbbi öt percben úgy nagyjából… egyáltalán nem vette le a bociszemeit. Nem is tudná megmondani jelen pillanatban, hogy melyik jelent nagyobb veszélyt. Legyen persze enyhítő tényező, hogy Finlay tekintete mindig olyan jól eső, simogató, nem pedig olyan pofátlanul tapogató, mint úgy általában a pasiké.

- Ez a tigrisbigris dolog még tőled is meredek. – Állapítja meg, mikor végre megérkeznek. A hangja hitetlennek tűnik, mármint az is. Tényleg nem tartja túl reálisnak, hogy a lány szerzett egy kibaszott tigrist. De akár van tigris, akár nincs, Finlaynek most a lényeg, hogy van társasága, nem pedig egyedül kell töltenie az éjszakát otthon lesve a négy falat.
Látva, hogy Marjory didereg – ami egyébként várható volt, mert így az éjszaka közepén tényleg nagyon hideg van a keleti parton –, leveszi a pulóverét és konkrétan a lány fejébe húzza. – Kibírod mondjuk tíz percig, hogy ne mutogasd a melleidet? – A kérdés költői, a választ pedig sejti, hogy mi lenne, de most komolyan inkább dideregne? Jó, ha ilyen mellei lennének, lehet, hogy ő is állandóan mutogatná, de a tigris valószínűleg leszarja, Bob meg ő pedig egész ideúton nézhették, szóval kinek mutogatná most itt? Finlay sajnos nem fázik. A vámpírok nem fáznak. Ettől a gondolattól pedig elszorul a torka és arrébb is sétál, mielőtt bárki megkérdezné tőle, hogy fázik-e, vagy hogy miért vág olyan fejet, mint akinek megölték a kiskutyáját. Megszokásból még valami didergést is imitál hozzá. Mert hát látja ő a halott leheletét itt a lámpa fényénél, szóval nyilván hideg van.

- Remélem tudod, hogy ezért Millerék meg fognak ölni. És honnan tudod egyáltalán, hogy Franco itthon van? – Az állat látványa és az első döbbenet után előhúzza a telefonját. Erre Bob természetesen hevesen bólogat, de Finlay sem akadékoskodik, felhívja a Miller fiút. Rövidre fogja, csak a lényegi információt igyekszik átadni. Igen, itt vannak Marjoryval a vityilló előtt.  Marjoryval meg az új tigrisével. Igen, igazi tigris. Igen, olyan igazi-igazi. Siessen, köszi. Miután leteszi a telefont most már ő is közelebb merészkedik, és bekukkant a ketrecbe, de aztán el is hátrál. Megállapítja, hogy most már nem csak a békáktól fél, hanem a tigrisektől is. Hát milyen vámpír az ilyen?