Elég ritkán gondolkodik el azon, hogy egyes döntései és tettei következményeiképp akár fűbe is haraphatna. Ha a saját halálára gondol, inkább az foglalkoztatja, vajon milyen temetése lenne, hányan és kik jönnének el, mit viselnének. Nem mintha sérthetetlennek gondolná magát, de azért elég jó ütőkártyákat kapott az élettől ahhoz, hogy Finlaytől most tényleg ne szarja össze magát. A legrosszabb, ami - szerinte - megeshet, hogy a kelleténél kicsit több vért veszít, meg esetleg itt hagy valakinek a fürdőjében egy kicsit megpörkölt vámpírt... hát, volt már rosszabb, úgy egyébként, oda se neki.

Pont olyan kitartóan tartja veled a szemkontaktust, mint te vele, még egy kicsit szét is nyitja a combjait, hogy nyugodtan férkőzz hozzá egészen közel, ha már lúd... nem is tudja eldönteni, fáj-e igazán, inkább ösztönösen felejt el levegőt venni, amikor belé mélyeszted a fogaidat, aztán csak lassan engedi ki azt, ami a tüdejébe szorult. Bizonyára segít, hogy azért ő egész este ivott, és bár jól bírja a piát, de a tabi, amit bevett, tompítja valamennyire az érzékeit, annyira biztosan, hogy egészen addig nem válik igazán fájdalmassá a dolog, amíg nem kezded el egy kicsit túltolni. Megköszörüli a torkát, ösztönösen feléd mozdítja a tenyerét nyaldosó lángokat, de végül egyikőtök sem kényszerül arra, hogy valami ennél is nagyobb hülyeséget csináljon - elengeded, ami furcsa módon kellemetlenebb. Már az, ahogy a fogaid kicsúsznak a bőréből, oda is néz, hát, fiú, ez bizony nyomot fog rajta hagyni pár napig, de talál valami szórakoztatót a gondolatban.

Rá is szorítja a karjára a tenyerét, amin immár nem táncol tűz, ilyen sem volt még, vámpír még pont nem harapta meg soha - mármint, így -, a végén még neki kéne köszönetet mondania, amiért történt vele valami, amire nem számított? Sőt, ami meglepte? Mert azért az nem esik meg túl gyakran vele, főleg nem mostanság, szóval egy pillanatig még el is gondolkodik ezen, pedig ebben a helyzetben nem pont ezzel kellene foglalkoznia. Vissza is zökken a valóságba a kezeidtől a combján, hát helló, akaratlanul is rád mosolyog, ennél angyalibb beleegyezést aligha adhatna, még egy kicsit el is neveti magát, ahogy a pult szélére rántod.
Nem rajtad nevet, tényleg nem, sőt, leginkább azon nevet, hogy ahhoz képest, hogy most csapolták meg, elég jól érzi magát, meg a végén még jól jár. Feltéve persze, ha nem vagy nagyon béna, eléggé szeretné, ha nem lennél béna (de csak nem!), meg persze azt is szeretné, ha addig fel sem állnál a fürdőszoba kövéről, amíg neki nem lesz legalább olyan jó, mint neked az imént. Valamit valamiért, ugye? Legalább részben egy nyelvet beszéltek.

Azt mindenesetre biztosan nem tudod eltéveszteni, mikor hagyhatod abba, akármit is csinálsz pontosan, pihegve kapaszkodik a pult szélébe, de csak pár pillanatig mozdulatlan - kár lenne nem ott kiszállni, ahol még remekül érzi magát, úgyhogy csak felhúz magához az állad alá nyúlva - Ez jó móka volt, "egyébként Finlay" - mosolyog az ajkaidra lusta elégedettséggel, talán most illenék megcsókolnia a helyes kis szádat, helyette eltol magától és lecsusszan a pultról - Talán még látjuk majd egymást - mondja, de már fordítja a fürdő ajtó zárát, és hát lehet, csalódott leszel ettől, lehet, te is pont így képzelted, de akárhogy is, ő úgy gondolja ideje lépnie, amit meg is fog tenni, vagy veled, vagy nélküled, ha csak neked nincsenek erről más elképzeléseid.

Valóban gyötrő a jelenléted. Az ilyen lányoktól intette mindig óva az anyukája – meg Franny, mindketten túl jól ismerik - mint te is vagy. Gyönyörű, hiú, önző. Valami egészen mérgező és megbabonázó kisugárzással. De tudod mit? Jó hatással van rá a belőled áradó nyugalom – vagy akárminek is nevezzük ezt, ami körül leng téged – és ez őt is visszarántja abból a kaotikus állapotból, amibe elkezdte hagyni magát belesüllyedni.

Ösztönösen morran fel a lángok láttán, ahogy a vámpír önkéntelenül reagál a mágiára, de azon kívül, hogy megszigorítja az eddig elanyátlanodott vonásait és kihúzza magát, nem mozdul. Úgy érzi, hogy végre valaki felhúzta köré a védőhálót, ami eddig nem volt ott, miközben ő toronymagasan lejt kötéltáncot. Az utóbbi hetekben tizenöt másik dolog mellett folytonosan azon szorongott, hogy vajon ki lesz a következő, aki mellett elveszti maga felett az uralmat és bántani fogja. De melletted nem kell ettől tartania, úgy tűnik, hogy meg tudod védeni magad. Ez pedig őt is helyrepofozza.

A pillanat alatt jelenik meg előtted, a két formás combod közé lépve, és legalább olyan akaratosan ragadja meg az alkarodat is, hogy közétek húzza, számára kényelmes magasságba. Vérszomjtól vöröslő szemekkel merül el a tieidben, határozottan megváltozik a kisugárzása, de valahogy továbbra sem válik fenyegetővé. A mellette lobogó tűz pedig csak izgalmasabbá teszi a helyzetet. Különös árnyalatot ad a vörösbe fordult, kékes szemeknek, miközben a szemfogai kibújnak a felsőajka takarásából. Buja viharelőtti csend ül közétek, mielőtt hirtelen mélyesztené a fogait az alkarodba. Belenyög a véred ízébe. Mióta vámpír, szinte csak tasakból ivott. Teljesen kiragadja a valósából a bőröd melege. Az illata. A meleg, friss vér zamata. Kezd erőszakossá válni, az ujjai egyre fájóbban mélyednek karodba azon a néhány ponton, ahol tartja. De nincs szükség égetésre. Észreveszi magát és elenged, mielőtt túl messzire menne. Jó, talán egy kicsit nem árt megpörkölni, de semmi vészes.

Olyan hirtelenséggel egyenesedik ki, mintha percek múltán most jutna végre a víz alól a felszínre, éltető levegőért. Vérszomjtól ködös a tekintete, de el sem tudná mondani, hogy milyen hálás ezért a kis nasiért. Mondjuk azért… hirtelenjében nem csak a vérszomjtól érzi magát ködösnek. Nagyokat pislog, húzza a szemöldökét, mire másodpercek múltán végre be tudja azonosítani ezt az érzést. KURVÁRA BEÁLLT A VÉREDTŐL. És ez mindkettőtök szerencséje, van mi elterelje a figyelmét. Szóval így hatnak a cuccok a vámpírokra. Egyenesen a vérből. Hát hiába ivott ő annyit.
Most pedig, hogy te szívességet tettél neki, ezt szeretné viszonozni. A dekoltázsodra siklik a tekintete, majd vissza fel rád. A tenyerei már a combodon játszanak, és ha engedélyt olvas ki a szemeidből, akkor a két combodat erősen megragadva ránt ki a pult szélére, de ne aggódj, a szoknyád alá nyúlva a bugyiddal már finomabban bánik, mielőtt térdre ereszkedne előtted.

- Ajj, hát a picsába már, Finlay.
Onnantól, hogy már nem titkolod magad (vagy nem tudod?), elég hamar leesik neki, mi a szitu, meg hogy mi bajod. Lehet, észre is veszed, mennyire nem zaklatja fel ez a tény, most már pontosan tudja, mi vagy, és azért a világa nem dőlt össze. (Úgy hiszi, az ő világa semmitől sem dőlhet össze.) Ő meg még azt hitte, majd jól fogjátok érezni egymást magatokat, remek móka lesz, te meg öntudatlanul, vagy szándékosan, majdnem csapdába csaltad őt. Nem mintha az olyan hatalmas katasztrófa lenne, természetesen meg tudja védeni magát, csak egy picit csalódottnak érzi magát, hogy ez egy másfajta szórakozássá kezd alakulni, mint amire számított.

Azért még nincs minden veszve. Nem mintha élvezné a szenvedésedet, leginkább közömbös rá, nem kedveli azokat, akik nem tudnak magukon segíteni (noha ha segítenél magadon most, kérdés nélkül, nem hogy nem járnál jól, de eléggé zabos is lenne rád, nincs jó választásod, hacsak ő nem kínál egyet), úgyhogy a megítélésed most sokban fog múlni azon, hogyan is fogsz viselkedni. Megnézhetné előre is, persze, de azt még egy kicsit korainak érzi, előtte mindkettőtöknek meg kell hoznotok bizonyos döntéseket. Addig túl sok az ismeretlen, túl sok dolog változhat.

Sóhajt egy nagyot, egyértelműen nem szükségből, hanem  mert még mindig játszik, veled, a helyzettel, hát biztosan azt gondolod, vagy teljesen hülye, hogy nem ijedt meg tőled, vagy valami más baj van vele. Hiába, Zubkovékkal mindig baj van.

Farkasszemet néz veled, latolgatja, mit válaszoljon a kérdésedre, mit akar válaszolni a kérdésedre, és különösebben nem sieti el, pedig tudja, hogy bizonyára nem kellemes most neked a jelenléte. Nem csak nem kellemes, talán egyenesen gyötrő - máshogy tervezett ugyan gyötörni, de hát ha ezt dobtad neki… arról meg már nem ő tehet, hogy éppenséggel boszorkány, szóval ha kegyes lenne veled, akkor elég jó vacsorát kapnál ma, jobbat, mintha bárki mást öntesz le az italoddal és csalsz fel a fürdőbe.

Végül nem moccan, de mégis úgy fest, valamiféle elhatározásra jutott, mert kicsit félrebiccenti a fejét, hunyorogva figyel téged, eddig nem akart varázslattal olvasni benned, most mégis felkerülsz a radarjára, és nem azért emeli el a jobb kezét, tenyérrel felfele, hogy utánad nyúljon (pedig egyébként lehettél volna mázlista, hogy ez következzen), hanem azért, hogy meleg lángok lobbanjanak belőle - Mivel eddig szórakoztató voltál, ha úgy gondolod, tudsz bírni magaddal, ihatsz belőlem. De előre szólok, ha nem sikerül, leégetem az aranyos kis arcodat a helyéről. Értjük egymást? - azért édesdeden rád mosolyog, ha nem élsz vissza a helyzettel, nincs oka bántani, de ne hidd, hogy egyébként akár csak egy pillanatig is hezitálna. Felajánlja a bal csuklóját - bár majdnem kegyeset gondol, és a nyakát fordítja feléd, aztán eszébe jut, hogy ne olyan gyorsan - ő lehet, hogy kicsattanó formában van, de azért enyhén be van állva, te meg oké, hogy gyengének tűnsz, de kevesebbe is haltak már bele. Feltehetőleg. Talán most lenne időszerű egy pillanatot feláldoznia azért, hogy megnézze a következő ezret, hátha mégis inkább itt kellene hagynia téged.

- Hát igen. – Igen aljas, és igen, még mindig a legjobb barátja. Több is annál, de ezzel nem téged fog traktálni. Hogy nézne már ki? Van még ott némi sebnyalogatás, de szórakozottan forgatja meg a szemeit. Úgy két hónapig nem beszélt Frannyval, de azóta már megbékéltek. Szimplán csak Julesszal nem akar összefutni. Most semmiképp sem. Sosem tudhatod, hogy mi vár rád a következő sarkon. Az egyik napon éled az életed, a körülményekhez képest többnyire biztonságosnak mondhatod, ide-oda pöckölgetsz tinderen, a következőn meg olyan könnyedén marnak el tőled mindent, mint kisgyerek kezéből a távirányítót. De a napok valahogy így váltakoznak most is. Vannak könnyebb és vannak nehezebb napok. A könnyebb napok pedig hajlamosak hirtelen a nehezebbekbe átfordulni, amikor ilyen helyzetbe hozza magát.

De miért hozza egyáltalán ilyen helyzetbe magát!?

Nem, nem is magát, inkább másokat. De ezen a ponton szitkozódhat, késő bánat, már itt vagytok. Nem is gondolnád, mennyire igazad van. Túl keveset ivott, csak sajnos nem alkoholból. A tenyereivel a pulton támaszkodik, a vállat kicsit görcsösen tartva, a fejét meg leengedve. Egy ponton mégis felnéz rád. Hű kiskutyaként követi a szemeivel a hangodat. Ekkor már nem titkolja – és részben képtelen titkolni, mert még mindig nem teljesen ura magának -, hogy tulajdonképpen mi a problémája. Olyan vagy számára, mint egy nagyon, de nagyon finomnak kinéző sütemény a diéta harmadik napján. A vörösbe burkolt szemei körül sötét erek jelennek meg, a csúcsosodott szemfogait pedig csak az ajkai rejtik el.
- Ki kellene menned… Nem akarlak bántani. – Most mondd meg, hát nem édes? Ahelyett, hogy elvenné, amit kíván, szépen elküld, hogy még véletlenül se bántson. Nézd el neki, hogy ilyen szar állapotban van, nem nagyon fűlik a foga az embervérhez. Tudod, ilyen vegyesdiétán van. Vannak a vértasakok, amiket Franny szerez, és van az állati eredetű vér a húsboltból, de utóbbitól meg még rosszabbul van. Sajnálja szegény állatokat. Mégis csak jól esne neki egy adag friss, meleg embervér. Épp ezért cikáznak olyan elfoglaltan a szemei a nyakad és a melleid között, a melleiden egy kicsit jobban elidőzve.

Mióta vámpír, egészen furcsán viselkedik. A vadászbarátnője elmondta neki, hogy az alapvető tulajdonságai kiéleződnek, ezért is bízik benne teljesen, mert ő Finlay. A közösségi médián mindig is jól ment neki, hogy faszagyereknek tűnjön, akiért halnak a csajok. Sőt, eddig ez az ilyen bulikban is így volt. Most meg tiszta zavarban van. Persze, szégyelli magát a vámpírsága miatt, és fél, hogy bántani fog téged. De van ott azért alapjáraton is a megszeppentségből. Egy sóhajjal lendül túl rajta, ahogy elengedi a pultot, feléd fordul és csak úgy a csípőjével dől a felületnek. – Akkor nem mész ki? – Kérdésnek kérdés, de inkább hangzik így: légyszi ne menj ki.

Megmosolyogja, hogy hezitálsz, hát a végén még igaza lesz, és nem is tudatosan csinálsz jól bármit is, ami persze nem baj, hát lehet ez is épp eléggé vonzó, csak a végén még inadba száll a bátorságod és ideje korán hagyod neki, hogy megnyerje a játékot. Mert ő ritkán tol hátraarcot, ha valamibe belemászik, rendszerint azt végig is viszi, így, vagy úgy, de nehéz lenne azzal vádolni, hogy csak a szája, vagy a szeme nagy.
Rendszerint nem árul zsákba macskát, vele pont azt kapja az ember, amire befizet, feltéve, hogy kivárja.

Már majdnem bíztatni kezd, mire észbekapsz, de szerencsére nem szorulsz rá mégsem, nem is baj, mert túl sokat azért bíztatni biztosan nem fog, hát nem tehet a saját kedvére helyetted, nem azért vagytok itt...
De azért nagyon készségesen hagyja, hogy felhuppantsd arra a pultra, álságosan ártatlan türelemmel kivárja, amíg megszabadítod a felsőjétől, és közben figyel rád, ó, nagyon figyel, mintha csak inná a szavaidat, és hát tényleg, elvégre most tényleg csak te vagy itt, aki szórakoztathatod - Jaj, hát ez milyen aljas... - a sajnálkozása azért már kevésbé őszinte, nyilván bármikor megtenne ilyesmit ő is, bár kétséges, hogy valaha azt mondaná bárkire, ők most járnak, és közben nem is jár mással, a hagyományos kapcsolatok rendszerint kimerítik, képtelen a szabályok szerint játszani és ideges lesz, amikor ezt számon kérik rajta.
- És az illető még mindig a legjobb barátod? - épp így van a barátságokkal is, nehezen szán rájuk megfelelő időt és törődést, minden héten van új legjobb barátja, vagy épp nincs neki egy sem - nézőpont kérdése.

Épp csak picikét vonja fel rád a szemöldökét, amikor eltávolodsz tőle, ha lemondasz arról, hogy segítsen neked, hagy majd kicsit főni a saját levedben, mielőtt felajánlaná, inkább a saját levetett felsője után nyúl felmérni, mekkora a kár - a selyem igazán nem szereti a nedvességet, csúnya, hosszúkásan elnyúlt, kisebb-nagyobb cseppező foltok éktelenkednek rajta, úgyhogy langyosra nyitja a csapot, és óvatosan dörgölni kezdi - pedig nem szokása bajlódni a ruháival, előbb vesz egy másikat, semhogy vigyázzon, vagy javíttassa a meglevőket, de valamivel el kell foglalnia magát.
- Mihez ittál sokat, Finlay? - villant rád aztán felpillantva kihívó mosolyt - Az is lehet, hogy inkább túl keveset ittál.

Nem, eddig valóban nem volt túl jó napja – ahogy az elmúlt időszakban szinte soha, egyszerűen csak voltak nehezebb és voltak könnyebb napok – de mindenképp segít a helyzeten, hogy egy ilyen mutatós lány társaságában lehet, mint te vagy. Még azt sem bánja, hogy nem tudná eldönteni, hogy most ti ketten flörtölgettek-e vagy csak játszadozol vele, mintha egy levegőben repkedő lufi lenne. Vámpírrá válás ide vagy oda, ő mégis csak egy húsz éves srác, aki szereti a szépet. Van is ott egy néhány másodperces hatásszünet, mikor láthatóan nincs a helyzet magaslatán, nem kapcsol, hogy neki akkor most le kellene vennie a blúzodat. Helyette csak úgy vizslatja a nyakad vonalát és a kivillanó kulcscsontod.

- Oh! – Kap hirtelen észbe, amit az orra alatt egy kacaj követ. Na de ne ácsorogjatok már itt. Elengedi a kezed és közelebb lép, miközben az ujjbegyeivel a derekadtól finoman a csípődig szalad, hogy aztán egy könnyed mozdulattal ültessen fel a márványozott pultra. Nem habozik megszabadítani a felsődtől, de kicsit sem sieti el, és hát lóg egy sztorival is. – Szóval a csaj, aki elől odalent olyan hátraarcot vettem, Jules. Egy ideig jártunk. Amíg őfelsége meg nem csalt a legjobb barátommal, akinek pont vele jutott eszébe felfedezni a leszbikus vágyait. – Ezt szépen ki is fejtené, mert volt ennek kezdete és vége, kezdődött azzal az üvegezéssel - ami akkor még túlzottan tetszett neki is - de túl bódítóan hat rá az illatod, és a bőröd melege is, ahol hozzád ér. Érzi, hogy nem lesz ez így jó. Beszívja a levegőt, de már nem fújja, nem akar még csak megszokásból sem újra levegőt venni. Erőszakosan tartja a tüdejében azt a keveset, hogy megelégedjen vele a szervezete, végül mégis csak kifújja, és mintha megszédülne, úgy lép el a combjaid közül, hogy a pulton kicsit távolabb támaszkodhasson meg. Sebesen kortyol az italából, még egyet, még egyet, majd nagyot szusszanva teszi le a poharát.

- Talán kicsit sokat ittam. – Találhatna jobb kifogást is, mert az a néhány korty tömény alkohol feltűnően könnyen ment le ahhoz képest, hogy sOkAt ivott. Vámpírként új mennyiségekhez kell hozzászoknia. Túl gyorsan józanodik, márpedig ő nem akar teljesen józan lenni. Mondjuk ilyen társaságban teljesen részeg sem, nem mintha ez a veszély fenyegetné. És épp ez a problémája, mint amikor az embert hirtelen elönti a forróság, úgy öntötte el őt is az impulzus arra, hogy a bőröd alá mélyessze a szemfogait. Jobbnak látta távolabb kerülni. Mit tudja ő, hogy egy boszorkánnyal áll szemben.

- Talán.
És ez nem az a fajta talán, amivel valójában a legtöbb nő csak udvariasan mondja, hogy “nem”, ez az a talán, hogy “győzz meg, ha tudsz”, az a talán, ami szégyentelenül ígér, csak hogy aztán bűntudat nélkül továbbálljon, ha ahhoz lenne kedve. De közben most ő méricskél, mintha mérlegre tudná tenni bűneidet és erényeidet is, és ha ismerne legalább egy kicsit, bizonyára meg is tudná tenni, most azonban jobb híján csak kívülről méreget, megkaristolja a felszínt, félredöntött fejet hasonlít tekintet villanásához, bűnbánóan felvont vállat a pillanatnyi tipródáshoz, azt latolgatja, mi valójában az igazság a nyilvánvaló fecsegésen túl, hát mit érdekli őt, hogy mi történt Tinderen vagy Instán? Ebből nem tud meg semmit, legalábbis semmit, ami érdekelné, már amennyire érdekelheti egyáltalán két olyan ember története, akikhez neki az égvilágon semmi, de semmi köze.
Hogy akkor mi érdekelheti ebben? Talán csak az, ki követett el és mit a másik ellen, milyen súlyos volt a bűn, milyen megbocsáthatatlan az unalom, ki szeretett és csalódott, ki maradt hűvös, megér-e az egész ha nem is egy regényt, de egy novellát, ami felborzolja a kedélyeket, vagy itt sincs semmi érdekes, semmi látnivaló, csak villanásnyi ígéret, hogy akár ma este történhetne is valami érdemleges. Tényszerűen persze talán elég lenne az is, mitől lehet ilyen kínos a viszontlátás, nem mintha ne értené meg, ha jobban megérné épp belé ütközni…

- Többnyire azt javasolnám, kezdd az elején, de kezdheted onnan is, ahonnan izgalmas - igazából csak fél füllel figyel, jó érzékkel szűri meg a felé hajított információkat, amire nincs szüksége, azt épp csak meghallja, szinte azonnal el is felejti (mint a lány nevét odalenn). Belenézhetne persze a múltba, megnézhetné saját magának, mit követett el ez a fiú, vagy az a valamelyik (oly mindegy, melyik) lány, épp elég ideje lenne rá, amíg felsétálnak az emeletre, ideje neki egyébként is mindig pont annyi van, amennyit szeretne, s bár a kísértés jelen van, végül mégsem kíváncsiskodik, előbb ad egy lehetőséget, hogy önként adjanak neki titkokat, ahelyett, hogy elvenné őket.

Bár a fürdőbe inkább ő vezeti a kettősüket, igazán szívesen átadja a jogot, hogy ne neki kelljen rendezkedni - pedig segíthetne, éppenséggel neki is van pár adottsága, amivel nagyon gyorsan ki lehetne innen penderíteni a nem kívánatos alakokat, de nagyon szereti, ha neki semmiért sem kell fáradnia, mintegy kisujját sem kell mozdítania. Maximum annyira, hogy egyik poharat kiemelje a másikból és felpattintva az üveg tetejét, töltsön belőle mindkettejüknek, szinte a poharába fojtja somolygását, melyet a jelenet vált ki belőle, kis híján fel is nevet a kintről csattanó tiltakozásra, de késő bánat - az ajtó nem csak csukódik, de be is zárul a nem kívánatos párocska előtt - Milyen hatékony - kommentálja is szórakozottan, hát olyan aranyos ez a büszkeség, kortyol, leteszi a poharát, elvégre illendően be kell mutatkozni és ahhoz szabad kéz is kell.

- Szia, “egyébként Finlay”, nagyon örülök. Nia - nem csak elfogadja a kéznyújtást, de a lehető legkészségesebben fordul körbe, fikarcnyi kétely sincs benne, mi céllal kell megpördülnie, kicsit sem szégyenlős, sőt, az a fajta lány, aki pár óráig biztosan minden nap nézegeti magát a tükörben és nem azért, mert szorong, elég szép-e, hanem azért, mert épp elég szépnek tartja magát és jól esik neki; szóval kellemesen lassan forog egyet a saját tengelye körül, hadd legyen Finlay-nek is jó napja, ha esetleg eddig nem volt neki az.
Akkor sem engedi el a fiú kezét, amikor körbeér, épp csak megállítja a mozdulatot fenn a magasban, átfordítja a kézfejét és felemeli a másik kezét is, egészen célzatosan - Akkor, segítesz? - mintha arról lett volna szó, hogy ki kell mosni a felsőjét, ugyebár. És mintha lett volna ott valami többes szám is. De akárhogy is, ő előbb azért kibújna ebből.

- A legrosszabbat azt hiszem, már elkerültem. – Tudja, hogy nem ugyanarról beszéltek, de még belefér a kontextusba. Ő még mindig ott tart, hogy hűha milyen jól reagálod le az egész helyzetet ahhoz képest, hogy valaki lendületből beléd ütközött. Had szusszanjon már fel szegény fiúcska a hirtelen jött riadalom súlya alól. Látja ő, hogy milyen körmeid vannak, amivel a szemeit is kikaparhatnád. Mindig is egyszerre tartotta baromi félelmetesnek és baromi szexinek ezeket a karmokat. Amúgy meg ő, meg az egyenes beszéd, jó vicc. Jogot hallgat politika mellékkel, nála távolabb valószínűleg senki nem áll az egyenes kommunikációtól. De próbálkozik a lelkem! Mert Finlay egy nagyon jófej srác ám, csak hagyni kell, hogy átbukdácsoljon a kezdeti nehézségeken.

- És van kedved kitalálni? – Bűnösen biccenti oldalra a fejét. Nem, ő maga sem tudná megmondani, hogy nagyon jól vagy nagyon rosszul csinálja-e, amit csinál, de ha eddig nem léptél le, akkor bizonyára már nem is fogsz, szóval kezdi élvezni a helyzetet.
- Ó, ha tudnám, hol kezdjek bele. – Élvezi az érintésed, az idegeit ellazító alkohol és pirulák miatt pedig esze ágában sincs aggódni a napfelkelte miatt. Fiatal még az éjszaka. Úgy ahogy. Megmosolyogja az exével való helyzetet az orra alatt, ám láthatóan vannak ott sértettségek abból a rövid, de annál intenzívebb kapcsolatból. – Pedig lassan egy éve, hogy szakítottunk. Aztán a múltkor szuperlájkolt tinderen, én meg balra húztam, de azóta le sem száll rólam instán… – Nyilvánvalóan nem itt kezdődik a sztori, inkább csak fecseg és követ téged. Út közben elemel egy üveg valamit, két lépés után meg hozzá két poharat is. Ne aggódj, tiszták!

Az egyik emeleti fürdőben tényleg nincsenek sokan, pont kimegy valaki, mikor megérkeztek, de Finlay nagyon szeretne veled kettesben lenni, és igencsak belerondít a képbe az a két másik a WC kagyló fölé hajolva. Úgyhogy lepakolja az üveget és poharakat a pultra, ő meg odamegy hozzájuk.

- Hé. – Kocogtatja meg a lány vállát. – Hé, hello. Bocsika. Nem tudnátok máshol hányni? – Senki nem mondhatja, hogy ő nem próbálta meg szépen kérni. Olyan udvarias tónust üt meg, hogy ebben a szituban az embernek szekunder szégyenérzete támad tőle. Mit ne mondjak, pont olyan választ kap, amire számított. ~ Húzz már innen a picsába! ~ Finlaynek sem kell több, nincs a legtürelmesebb lelkiállapotában. Szóval miután ténylegesen el lett küldve a picsába, megragadja a WC kagyló két oldalán támaszkodó srác felkarját így két hányás között, és talpra rántja. Vele együtt meg rántódik a lány is, aki a göndör fürtjeit fogta. Rájuk villanthatná a szemfogait, vérben forgó szemekkel rémiszhetné el őket. Nem telne semmibe, gyakorolta ám a tükör előtt, hogy hogyan kell! Kénytelen volt, nem szeretett volna olyan baleseteket, mint kamasz korában a pöcsével, egy fokkal nehezebb lenne elrejteni, ha a benne élő vámpír hirtelen önálló életre kelne. De nem morran rájuk, nem is nagyon mond semmit, csak a fizikai fölényét kihasználva elhúzza őket az ajtóig, mint két gurulós próbababát és szépen kiteszi őket. ~ Máshol is dughatnátok bazdmeg! ~ A lány kiabálása ellenére is úgy csukja és zárja az ajtót, mintha mi sem történt volna, hogy aztán büszke mosollyal fordulhasson feléd.

- Egyébként Finlay vagyok. – Cukin kezet nyújt, várva a nevedet, de ha a tenyerébe csúsztatod a kezed, akkor nem megrázza, hanem gyengéden a fejed fölé emeli a kezeiteket és úgy fordít lassan körbe, mint egy hercegnőt, egy percig sem rejtve, hogy épp alaposan lecsekkol. Finlay egyszerre udvarias és pofátlan, ez mindig is megvolt benne.

- …ha szépen kérted volna - nyomja meg a “szépen”-t most már eldöntötten nem fenyegetően, ma már vitatkozott, szóval akár most épp lehet édes is, hátha valamelyikük a végén cukormérgezést kap. Szabad keze a tenyere tövével, ujjait lefele fordítva támasztja meg a saját derekát, mintha csak így állna bele a másik illetlenül kutakodó pillantásába, rezzenéstelenül; az üres poharat szinte csak az ujjbegyei alig-érintése tartja még a kezében, de az is lehet, hogy a következő pillanatban inkább hagyja kifordulni onnan, így kinek kell már… - Sokkal egyszerűbb, ha az emberek csak megmondják, mit akarnak, szentül hiszek az nyílt kommunikációban. Nem értesz egyet? Végül is mi a legrosszabb, ami történhet? - farkasok ártatlanságával biccenti félre a fejét, neki nincsenek ilyen kiskutya szemei, mint ennek a fiúnak, de nem is ő lenne, ha erre nem játszana rá. És hogy mi a legrosszabb, ami történhet? Nyilván az, ha nem kapod meg, amit akarsz, de sosem hallott még senkiről, aki mindig mindent megkaphatott volna.
Még ő sem.

Akkor meg mégis mitől félnek az emberek folyton? Ez is lehetne sokkal kínosabb, ha kínosan reagál, de ki ér rá körülményeskedni, az élet szerinte sokkal kevésbé bonyolult, mint ahogy azt a legtöbben bemesélik maguknak. Nem fog összedőlni a világa, csak mert leöntötték, ahogy attól sem, ha hozzáérnek, végül is nem fáj, nem kellemetlen, még csak haragudni sem tud igazán, ha lát valamit, ami tetszik neki, éppenséggel ő is szívesen hozzáér, és bár kezd afelé hajlani, hogy a srác nem is szándékosan volt ilyen helyesen pofátlan, ő akár szándékosan is képes pofátlan lenni. Néha megéri.

- Hű - meglepetten, kicsit szarkasztikusan kacag fel, hát kapott már ennél rosszabb, de mi tagadás, jobb ajánlatokat is, a kérdés pedig lehetne egészen ártatlan, vagy épp nagyon nem ártatlan is, és bár tényleg hatékony alkat, ha nincs türelme játszadozni, hát csak megmondja, mit akar, hogy ne kelljen ezernyi huzavonán keresztül menni, de azért egy jó játékra sem feltétlenül tudna nemet mondani… igazából sosem mond nemet semmire, ami potenciálisan szórakoztathatja - Nem tudom eldönteni, hogy nagyon jól vagy nagyon bénán csinálod, amit csinálsz - mondja is ki kertelés nélkül, amit gondol, a nevetés visszahúzódik a szemébe, és csak épp megremeg tőle a hangja a végén.

Feloldja a pózt, a saját poharát belecsúsztatja a fiú két keze között támasztott sajátjába, úgy veszi el tőle mindkettőt, hogy valami polcnak a szélére odatolja.
- Mégis hova sietnék szerinted? - rázza meg finoman a fejét, mintha csak valami édes butaságot hallott volna, most hogy mindkettejük kezét felszabadította, természetes közvetlenséggel foghat rá a másik alkarjára, hogy az emelet felé kezdje vezetni magukat - A fentiben kevesebben vannak. Közben emelj el valamit, és készülj fel rá, hogy a megmentésedért cserébe el kell mesélned, ki elől menekülsz ilyen nagyon és mégis miért… - mert ha segít, hát az a minimum, hogy tudja, miben segít, főleg, hogy még baleset áldozata is lett. Nem mintha tisztességes játékos lenne, sosem volt az, de az illúziója azért még meglehet.

Újdonsült vámpírlét ide vagy oda, a lányok gyilkos szempillarebegtetését még mindig a világ egyik legfélelmetesebb dolgának találja. Nem is csoda, hogy rögvest próbálja menteni a menthetőt, a lány blúzával és a saját életével együtt. Említettem már, hogy hajlamos túldramatizálni bármit?

- Nem biztos, hogy rááldoztam volna a piámat és a blúzodat. – Az orra alatt nevet egyet, most, hogy kiengedheti a levegőt, ha már nem lett letépve a feje a borogatás miatt. Egyelőre. Megközelíthette volna a tánctéren is, de ami azt illeti, látta táncolni egy másik lánnyal, és nem úgy néztek ki, mintha ott bárki másra szükség lenne. Az ő feje meg még mindig kótyagos az elmúlt hónap eseményeitől, nem olyan nagylegény, mint általában. – Várj, mi? – Közben ő is abbahagyja végre a taperolást és csak azokkal a pofátlanul ártatlan, és közben láthatóan álszent szemekkel pislog rá, az ajkai sarkában pedig már ott bujkál a mosoly. – Szóval elég lenne szólnom, hm? – Itt bezzeg már kihúzza magát és szégyentelenebbül futtatja végig a szemeit a lány domborulatain. A problémája inkább ott kezdődik, hogy Jules még mindig a medence túloldalán van és mivel az előbb összeakadt a tekintetük, csak idő – nem is percek, egyenesen másodpercek – kérdése, hogy úgy döntsön, ideje rámásznia vagy számon kérnie Finlayt.

- Figyelj csak, ha nem sietsz sehova, mi lenne, ha szereznék magunknak piát és kimosnánk a felsőnket az egyik fürdőben? – Azta, valaki milyen romantikus. Valószínűleg ez a legbénább csajozós szövegnek ható dolog, ami tizenhárom éves kora óta elhagyta a száját. Mentségére szóljon, hogy kezd émelyegni attól, hogy az enyhe parfümje elegáns és játékos illata helyett most olyan szaga van, mint egy hordó brandynek. Azt meg nem szeretné megkockáztatni, hogy Jules legyen a társasága, ha innen egyedül indul el. – Légyszi ments meg az exemtől. – Teszi össze imára a kezeit, vagy hát tenné, de az ujjai között ott van a kiürült pohara is. de ezzel legalább ad némi magyarázatot arra, hogy hová ilyen sietősen.

Ha meg kiderül, hogy a lány, akibe beleütközött – aki mellesleg egészen ismerős is neki, de nem tudná megmondani, hogy honnan – épp ahhoz a társasághoz indult, ne adj isten ismeri a bizonyos exét… Hát akkor Finlay készen áll rá, hogy a saját nyakába kössön egy fél téglát, lehetőleg valami vaslánccal és a medencébe vesse magát.

A feje felett szélben pislákoló, színes fényfüzérek, hangos zene, dobbanó basszus szinte nem is fülben, hanem fejben, mozgás, szagok, ízek kavalkádja, péntek estének csúfolva. Nem is emlékszik a lány nevére, akivel táncol, eleve nem volt benne biztos, hogy a hangfalak között állva jól értette, de azóta kiürült a pohara, és már nem emlékszik rá. De azért kinevezte az új legjobb barátnőjének, még ha a legjobb barátnő csak indokolatlan kifogás arra, hogy kedveskedve a mutatóujja köré csavarjon egy a másik homlokába hulló hajtincset és egy kicsit közelebb táncoljon hozzá, mint azt talán a másik lány tervezte, de ennek talán egyikük sincs már tudatában.
Ugyan, mégis mit számít?

Valamitől azonban darabossá esik szét az este, a jelenetek közti szünetek azzal telnek, hogy sorban áll az emeleti wc-nél, megosztja valakivel, hol vette a ruháját, bezsebel pár bókot, beveszi a konyhát, újratölti a poharát, félúton elveszti a lányt, szóval már csak egyedül tér vissza, egyedül táncol, fényár, basszus, mozgás, szagok, ízek. Mindig ugyanaz, amíg felfele tart, minden rendben, aztán amikor valamitől megakad, szinte unatkozni kezd, újabb környi szünetet jár meg, valakinek lecsókol a nyelvéről még egy tablettát, kimegy rágyújtani, valaki majdnem belelöki a medencébe, poénból ordibál vele, nem azért, mert haragszik, aztán kezdődik előről az egész.

Úgy érzi, már legalább egyszer kijózanodott, pedig még csak fél egy van. Mi a fasz…?

Valaki neki megy, a maga előtt tartott pohara az ütközéstől szintén neki koccan és a tartalmát javarészt a saját nyakára és dekoltázsára önti. Ne már.
Előbb néz bele szomorúan a pohárba, hogy megbizonyosodjon róla, egy korty sem maradt az alján, semhogy a “támadójára” felpislantson sűrű, sötét szempillákat rebegtessen rá, inkább reflexesen semmint célzattal, mert bizonyára nem volt még ember a világban, akire ne így nézett volna fel, eldönthetetlenül, hogy akkor most dühös, vagy nem érdekli, vagy valami goromba vagy kedves fog kijönni a száján. Ő sem tudja, egészen addig, amíg a srác nem gondolja jó megoldásnak, hogy a pulcsiujjával próbálja menteni, ami egyébként menthetetlen, mert ami nem épp a válla felett, mellett loccsant a padlóra, az a gravitációnak engedelmeskedve nagyon lelkesen csordogál lefele a blúza egyébként sem sekély kivágásába, csiklandósan hidegen a mellei közt és kötelező jelleggel végig a hasán.

- Ha csak szorosabb ismeretséget akartál kötni a melleimmel, elég lett volna szólnod - eltartja magától a poharát, mintha minimum utat akarna engedni a másik tapogatózásának, de egyébként egyáltalán nem biztos benne, hogy akkor ez a srác most ennyire pofátlan, vagy csak tudatában sincs annak, épp mit csinál. Ha ismerné, vagy látta volna valaha (ki tudja, lehet, hogy látta, csak már rá sem emlékszik), talán lenne erre tippje, de jobb híján inkább rákérdez, a maga tökéletesen zavartalan és szégyentelen módján. Miért épp neki lenne bármi szégyellnivalója? Legalább az ő piája színtelen volt…

A legutóbbi partin, amin járt, véget ért az élete. Nem pusztán elvesztette, hanem elvették tőle, és visszaadtak valami mást. Rengeteg fájdalmat és bűnt, mintha magát a lelkét akarnák megtörni. Azt gondolná az ember, hogy azok után, ami történt, egyhamar nem lesz kedve még csak hasonlóhoz sem, nemhogy egyenesen besétálni egy házibuli kellős közepébe. De annak már – vagy csupán – három hete. Ő pedig eleget szenvedett a négy fal között. Igaza van Frannynak, nem hagyhatja el magát. Mondjuk a kis barátnője valószínűleg nem úgy gondolta, hogy igya el a frusztrációját. Sőt mi több, egyedül menjen el egy házibuliba, mikor Finlay friss vámpírként még mindig nyilvánvalóan ön- és közveszélyes.

A kis bociszemek mögött mindig egy magabiztos srác volt. A szorongásnak sem hagyta soha, hogy átvegye felette az uralmat, nem most készül elkezdeni. Illetve nem most, hogy a holtponton túllendült, miután sikeresen nem nyíratta ki magát a Jenkins lánnyal. Biztosra ment, indulás előtt belakmározott, és ha baj van, még mindig felhívhatja Frannyt – vagy nagyon-nagyon legrosszabb esetben Nicket, merthát Nick örökké utálná érte, mint ahogy a smacijuk után is utálta egy évig, de legalább kihúzná a bajból, kénytelen lenne, mert túlságosan szereti a húgát, aki meg túlságosan szereti őt, szóval érted.

Lényeg a lényeg, itt van a pénteki házibuliban az egyik egyetemi ismerősénél, és élvezi. Ennyi pia után ki ne élvezné? Nem igazán tudja még belőni, hogy vámpírként mi és mennyi hat rá, de határozottan érzi a fejében. Bár lehet, hogy az a két molly, amit az előző kör brandyvel öntött le. A nagy jókedv mondjuk addig tart, amíg meg nem látja az egyik exét a medence túloldalán. Olyan ívben fordul hátra azon nyomban, hogy Fibonacci is megtapsolhatná a sírjából. Nagyon, de tényleg nagyon nem akar vele találkozni. Túl messzire viszont nem jut. Hiába a fejlett vámpírérzékek, olyan sok inger éri, hogy minden egyszerűen csak összemosódik jelenleg, így azt sem veszi észre, hogy ezzel a lendülettel pont beleütközik egy lányba. És az még nem is a legcikibb rész, hogy Finlay poharának a tartalma a saját Saint Laurent pulcsiján landol, a szemrevaló lányé pedig magán. Hát, legalább nem egymást öntötték le, hanem saját magukat.

- Jézusom, ne haragudj! – Finlay a felső egynéhány rétege alatt egy halálcuki srác, az első ösztönös reakciója pedig most is az, hogy próbálja menteni a menthetőt, és a pulcsija ujjával máris a lány blúza felé nyúl, hogy megtörölje. Láthatóan végig sem gondolja, mert ebből meg csak annyi lesz, hogy azok után, hogy nekiment, még a melleit is jól letaperolja. Mellesleg csodás mellei vannak, képes lenne taperolni napestig, de ha még ezt a gondolatot is hozzáfűzné a szituhoz, valószínűleg kilőhetné magát a holdra.