Most komolyan, amúgy nem lenne mindegy, hogy melyik buliban láttak engem, melyik mosdóban, melyik lánnyal eltűnni? Te is állandóan másokkal hetyegsz. Én miért ne tehetném meg. Várjál csak, egyáltalán miért lennék ezen ennyire felháborodva, ha tisztában lennék a véleményeddel? Csak én érzem így, vagy tényleg van köztünk egy olyan a szokásosnál is nagyobb feszkó az elmúlt időszakban, amit igyekszünk a felszín alatt tartani? Persze, mintha az bármit megoldhatna. Fordítsuk csak a fejünket a másik irányba, az mindig működik, nem? Végülis, tudat alatt az egész barátságunk alatt működött, amióta te nem vagy ronda, én meg nem vagyok büdös.

És nézd meg, mi vaj rajtad… kínzol, Franny.

Az első néhány másodpercben tökéletesen ment, hogy ne vegyek tudomást az új palidról, ahogy veled szemben pöffeszkedik, pedig hidd el, már akkor minden mozzanatára ki voltam élezve, amikor ideléptem az asztalhoz. Lehet, hogy első blikkre egészen bugyutának tűnhetek, de mindketten tudjuk, hogy ez azért nem így van. Tudom, hogy megugrott a vérnyomása, amikor az asztalhoz léptem. Nem szereti a kellemetlen meglepetéseket. Tulajdonképpen le merném fogadni, hogy semmilyen meglepetést nem szeret. Mindent a kezében akar tartani. A falra mászom a hangtól, ahogy a csapata pecsétgyűrűjét kopogtatja feszülten az asztal szélén, miközben higgadtságot színlel. És a szaga? Érzed a szagát? (Jó, egyébként elég jó illata van, ezt be kell vallanom. De akkor is!)

- Nem, de le fogsz. – BaRáTsÁgOs mosollyal nyújtok kezet a srácnak, hogy be is mutatkozzam, amire ő felvonja a szemöldökét. Már nyitná a száját, amikor ráadásnak még a pincéretek is megérkezik. Nem tudom mondjuk, hogy ez segít-e a helyzeten. Kezdem úgy érezni, hogy nem, amikor a desszert és a KULCS is megérkezik. Amíg te a borospohárért nyúlsz – egyébként biztos vagyok benne, hogy az alapozó alatt ezen a ponton vörösebb a fejed, mint a bor – az én szemeim olyannyira kigubbadnak a kulcs láttán, hogy az már egészen a valóság törvényeit szegi. Pedig már önmagában a vámpírok létezése is sok ilyen biológiai törvényt szeg. Na de várjunk csak, vámpír vagyok. Mit balfaszoskodok itt? Idejöttem valamiért (érted), van egy akadály az utamban (a csávód – szexpartnered? -), nincs más dolgom, csak arrébb tenni.

- A desszertet a szobában fogjuk elfogyasztani. – Összeakad a tekintetünk, amikor a randid közli ezt a pincérrel. Biztos vagyok benne, hogy vörösödnél, ha nem sminkelnél ilyen jól, én meg sápadnék, ha nem lennék… hát tudod, halott. De figyelj, nézzük a jó oldalát. Ilyen butaságokon töltöm ki a ’bumm-bele’ jellegű felelőtlenségemet, hogy utánad kajtatok Valentin napon. Mert érted, ugyanezt eljátszhatnám azzal is, hogy Anyával teszem ugyanezt. De nem teszem, mert megkértél rá. Mert azt mondtad, hogy megpróbálsz majd a Jenkins névvel megmozgatni néhány szálat, csak maradjak veszteg. Jaj, mindjárt kihozom az egészből, hogy még te lehetnél nekem hálás.
- Ne siessetek, ha már így összefutottunk. – A pincérre pillantok, kérek egy plusz poharat és egy üveg vörösbort én is, majd egy széket odahúzva foglalok helyet az asztalnál. Ha már ti nem kínáltatok hellyel, megkínálom magamat. Bármit azért, hogy szobára induljatok.

Ethan Gross épp rám villantja azt a mosolyát, ami miatt kénytelen vagyok a szememet forgatni, de közben azért belemosolygok a borospoharamba. Egészen kezdem magam jól érezni – bár ezt betudhatjuk annak a pohár bornak, amit már elfogyasztottam a steak mellé – és egy kicsit melegem is van, ami meg tényleg indokolatlan, ha figyelembe vesszük, hogy a ruhám – amire Nicky forgatta a szemét, Mimi pedig nagyon is helyeselte a választást – nem igen takar SEMMIT. DE hát pont egy ilyen szett kell egy menő Valentin-napi randira, nem? Oké, hogy alapjáraton SOSE költenék ennyit egy ruhára, de ez a ruha megérte. Ethan szerint is megérte. A Mayflower pincér sráca szerint és a kettővel arrébb ülő ötvenes faszi szerint is megérte.

Akkor mégis miért érzem magam úgy, hogy talán nem kellett volna felvenni? Talán azért, mert nem mertem Neked képet küldeni róla. Amit most betudok annak, hogy alapjáraton se küldtem volna, mert még mindig haragszom rád a karácsonykor történtek miatt. Utána ott van a tény, hogy az utolsó utáni pillanatban gondoltál arra, hogy esetleg elmehetnénk ma valahova. Oké, hogy Ethannel már egy hete lebeszéltük a mai estét. Lemondtam volna-e Ethant, ha hamarabb szólsz? Egyértelműen igen.

Ezért is fordítom le a telefonom képernyőjét az asztal felé, amikor meglátom a neved egy értesítésnél. Most minden figyelmemet a velem szemben ülő, göndör barna hajú, tökéletes fogsorú, mindjárt a profi ligában játszó hokisnak szentelem, aki egy hónapja úgy  döntött, hogy engem akar megdönteni a nyomában loholó szurkolólányok helyett. Sikerrel járt-e már? Nem. Sikerrel fog járni a mai éjszaka? Egészen valószínű – és ezt nem a másfél pohár bor mondatja velem.  És nem is az, hogy hallottam egy pletykát, miszerint láttak téged egy bizonyos buliban, egy bizonyos lánnyal egy bizonyos mosdóban eltűnni.

-Szóval?-

-Szóval?- kérdezek vissza, mert valahol ott mindig kikapcsol az agyam, amikor elkezdi elemezni az előző mérkőzéseket, majd a következő ellenfelük előző mérkőzését. Nem kimondottan rajongok a hokiért – valljuk be, egyetlen meccsen voltam eddig, azon is végig NEKED írogattam. Tehát annyira nem meglepő, hogy most éppen nem tudom mire is kérdezett rá Ethan, de valószínűleg erre most nem lehet egy igennel vagy nemmel válaszolni úgyhogy inkább csak iszok a borból – megint – egy kortyot, közben abban reménykedek, hogy ha most egy kicsit jobban előrehajolok akkor majd elfelejti, amire kíváncsi szóval éppen mozdulok is amikor meghallom a hangod.

- Finlay? – kicsit félrenyelem a bort, ami miatt köhögnöm kell és igyekszem nem kiköpni az asztalra és nem is megfulladni közben, de hát te mit keresel itt? – Mit keresel itt? – vonom fel a szemöldököm, aztán végignézek rajtad, a kifogástalan szetteden és tökre mérges leszek, mert valószínűleg találtál helyettem valaki mást, aki véletlen pont ide hoztál. De végül nem tudok öt másodpercnél tovább igazán mérgesen nézni rád, valószínűleg a bor miatt – és véletlenül sem a mosoly miatt, amit épp rám villantasz.

- Lemaradtam valamiről? – egészen el is feledkezem Ethanről és hirtelen nem is tudok semmit reagálni a kérdésére, mert nem csak ő maradt le, hanem ezek szerint én is. Kicsit kihúzom magam a székemben, mint aki tökre ura a helyzetnek.  Végül az egész csendéletet megzavarja az érkező pincér srác, aki le se tudná tagadni mennyire jól szórakoztatja a kialakult helyzet. De legalább képes az epres-csokis desszertet a két villával lerakni az asztal közepére anélkül, hogy elröhögné magát.

- A desszert és a kulcs – figyelem, ahogy a tányér után a bordó szalaggal átkötött kulcsot is az asztalra rakja, megköszörülöm a torkom és rád nézek, mert oké, hogy tudtam mi vár, de azt nem tudtam, hogy ez is benne van a Valentin-napi csomagban. Újfent a borospohárért nyúlok, pedig már nagyon nem kellene.

Mindketten tudjuk, hogy amennyire alapjáraton nyugis vagyok, legalább annyira hisztis tudok lenni. Most is ez a helyzet. El sem kezdem sorolni, hogy mi minden miatt viszket a tenyerem. Vagy várj, néhány dolgot azért mégis. Meghívtalak egy valentinnapi randira – persze csak szigorúan barátokként… - és te lepattintottál, MERT egy sportoló sráccal mész, aki valljuk be, úgyis csak meg akar dugni. Mayflower így, fancy vacsora úgy, tudjuk, mire megy ki a játék. Tudjuk ám! Én tudom! És értem, hogy elég utolsó pillanatosan hívtalak fel, de azt gondolnám, hogy mégis csak élvezek némi elsőbbséget. De úgy tűnik, nem. Pedig még valentin napi képeslapot is vettem neked BARÁTILAG, nézd! Tudom, hogy nyomi, de azt is tudom, hogy Neked nagyon tetszene, mert tudod, hogy én ilyen vagyok és ezeket a dolgokat szeretem és mindig béna, de cuki ajándékokat adok.
Vagy még mindig a karácsony miatt orrolsz rám? Igazából mindegy, mert a mondat vége úgyis az lesz, hogy odamegyek a Mayflowerbe. Egyébként csak úgy megjegyzem, hogy én valami sokkal jobbat találtam volna ki, mint egy kényelmes, full megszervezett helyre elvinni téged!

Azt nem mondom, hogy felvettem a legszebb ruháimat, de szépen felöltöztem. Egyébként is megszoktam már, hogy te mindig olyan gyönyörű vagy, hogy simán megjelenhetnék pizsamában is, akkor sem tudnám lerontani melletted a színvonalat. Kicsit az is zavart, hogy nem küldtél képet, hogy miben mész. Mintha direkt ignoráltál volna, szóval hogy ne üssünk el túlzottan egymástól a BARÁTRANDINKON, én egy elegánsabb, finom anyagú fekete garbót vettem fel, fekete nadrággal. A francia parfümömből pedig csak a csuklómra pötyögtettem kicsit, meg egy-egy ponton a nyakamra. Régen többet fújtam, de mióta… szóval tudod, mióta történt az a dolog, képtelen vagyok elviselni az erős szagokat. Akkor is, ha illatok. Amúgy is mindig kicsit érzékeny voltam ezekre, azt hiszem. Legalábbis emlékszem, hogy kamaszkorunkban, amikor nálam készülődtél a bulikra állandóan vitáztunk azon, hogy ne fújkáld be magad a szobámban.

Szóval randi. Megjöttem, most sétálok be a hotelba. És bevallom, kezdem kicsit rosszul érezni magam. Felüti bennem a fejét, hogy vissza kellene fordulnom és nem elrontani az estédet. De! Belegondolok, hogy nem a te estédet fogom elrontani, hanem az átmeneti pasidét. Emberként nem voltam ekkora faszfej. Ami pedig még bizarrabb, hogy ez a tulajdonság leginkább csak a te irányába rajzolódik ki. Ott volt például karácsony előtt az az… eset, Marjoryékkal meg a tigrissel. Amit mindenki nagyon lazán kezelt, én meg állatvédőket akartam hívni, meg kiengedni tigrisbigrist a ketrecéből – nézzük el nekem ezt a grandiózus ötletet, és fogjuk rá, hogy fáradt és frusztrált voltam – és tényleg bepánikoltam és sajnáltam az állatot. Egy részem sokkal gyengédebb és visszafogottabb lett. De amikor Rólad van szó? Ójaj, az egy egészen más történet, és tényleg sajnálom, hogy így fogok viselkedni, de fogalmam sincs, hogy miért.

A rendezvény alkalmából lezárt bárba nem egyszerű bejutni, de azért vámpírként nem szakadok bele. Máris meglátlak vele, vagy hát őt látom meg, te meg háttal ülsz, de ezerközül felismernélek kisujj alapján is. Egy kicsit felmegy a nemlétező vérnyomásom, de pont ezért indulok el az ellenkező irányba, kérek egy martinit a bárpultnál, megiszom, és csak utána lépkedek az asztalotokhoz, azt a szerencsétlen képeslapot szorongatva a kezemben. A kis csevejetek és az asztalon lévő üveg alapján nem nehéz rájönni, hogy egy pohár bort már megittál. Pedig te nem is bírod az alkoholt. Le akar itatni ez a faszfej?! - Micsoda meglepetés, hogy itt találkozunk. – Mosolygok rád, a srácról meg inkább tudomást sem veszek. Mintha csak rám vártál volna egyedül az asztalnál.