szerepkör

Bristol, Anglia ⇒ 1996. január 2.-án láttam meg a napvilágot, középosztálybeli szülők gyermekeként. Apa a helyi egyetemen tanít történelmet azóta is, anya pedig akkoriban történészként dolgozott. Ezért is kaptam nevemet egy görög mitológiai hölgyről. Tisztességes emberek voltak, és tisztességesen is neveltek. Még az sem tudta áthidalni a közöttük ragyogó szerelmet, hogy a születésemkor anya majdnem meghalt. Az orvos közölte vele, hogy ha nem akar meghalni, nem szülhet még egy gyereket. Pedig mindig is nagy családot szeretett volna. Anya nagyon elkeseredett. Szinte egyáltalán nem is dolgozott, a lakásból is ritkán lépett ki. Apa mindenben mellette állt. Munka után bevásárolni járt, főzött, takarított, és nevelgetett engem több-kevesebb sikerrel. Anya az idő múlásával feldolgozta, hogy nem szülhet, de abba soha nem tudott volna belenyugodni, hogy egykeként neveljen fel. Tíz éves voltam, amikor az egyik éjszaka ő és apa vacsora után az asztalnál marasztaltak, és közölték velem, hogy örökbe szeretnének fogadni egy babát. Akkoriban még jó ötletnek tűnt. Két hónap alatt elintéztek mindent. Lezajlottak az ellenőrzések, és az alkalmassági dolgok, aztán haza is hozták Őket. Nem egy gyereket, hanem kettőt. Ikrek voltak, és nem akarták szétválasztani őket. Egy fiút meg egy lányt; Hades-t, és Jennefert.

Dublin, Írország ⇒ Már gyerekként is nagy álmom volt, hogy világot lássak. Szerettem volna mindent bejárni, így amikor eljött a továbbtanulásom ideje, megkértem anyáékat, hogy engedjenek el egy másik országba. Megtették, de kikötötték, hogy nem hagyhatom el Nagy Britanniát, így esett a választásom az egyik dublini középiskolára. Bentlakásos leányintézet volt, ráadásul vallásos intézmény. Tizenhat voltam, a második évemet töltöttem ott, és tényleg imádtam. Rengeteg barátnőm volt. Igazán népszerű voltam. A tanáraim is szerettek, és egész jól teljesítettem. Próbáltam részt venni minden közösségi feladatban. Aztán jött egy telefon. Apa volt az. Teljesen ki volt akadva. Anya hónapok óta rosszul volt, de csak ekkor tudták kideríteni, hogy miért. Csontrák. Szívás. Még aznap este hazautaztam.


Anglia, London ⇒ Az egész család összepakolt, és a nagynénénkhez költöztünk Londoba. Anya a legjobb kezeléseket kapta, mi iskolába jártunk, apa pedig próbált otthonról dolgozni. Online kurzusokat tartott a diákjainak, de akár mennyire is koncentrált, nem tudott teljesen ott lenni fejben. Ekkor tapasztaltam meg az első képességemet, bár akkor még nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Az egyik este, miközben majdnem elaludt a gép előtt, megérintettem a vállát. Arra gondoltam, hogy bárcsak jobban lenne. Hogy bárcsak el tudná választani anyát a munkától. Másnap reggeltől úgy dolgozott, mint a gép.
Három hónapnyi küzdelem után a rák legyőzte anyám szervezetét. Meghalt. A hátsó kertben ücsörögtem éppen, olvasgattam, amikor a nagynéném felhívott, hogy elmondja. Ordítottam.  A világ elsötétült, és amikor felébredtem, nem láttam semmi mást, csak tüzet magam körül. Éreztem, ahogy a füst behatolt az orromba, és fulladozni kezdtem. Szakadt rólam a víz. A nagynéném mentett meg. Eloltotta a tüzet a puszta kezével. Ő volt az, aki felvilágosított. Elmesélt mindent a boszorkányokról, és a felmenőinkről. Addig is tudtam, hogy az egyik üknagyanyám egy emigrált nő volt, aki a salemi boszorkányüldözés elől menekült Londonba, de sosem gondoltam volna, hogy mindez igaz. Nem akartam otthon maradni, de várnom kellett az alkalomra. A legjobb alkalomra. És amikor eljött a tovább tanulásom ideje, jelentkeztem az egyik Washingtoni Egyetemre, kriminálpszichológia szakra. Elköltöztem, és azóta is itt élek. Bontogatom a szárnyaimat, vagy legalábbis próbálom.