Lucifer && Tatiana

We serve, we belong!

A kovent azért hoztuk létre, hogy kellő hatalmat szerezzünk, legalábbis ez volt az alap ötlet. Lucius még mindig ebben hitt és csak arra tartotta őket, hogy bebiztosítsa a saját birodalmát. Míg én kinőttem ezt, s valami sokkal nagyobbat forgatok a fejemben. Egységben az erő. Ezt kellene megérteniük a tagoknak, hiszen erre képzem ki őket, legalábbis a többséget. Míg van egy-két különleges tehetség, akiket többre tartok annál, mint sem bohóckodjanak egy hamis király alatt. Hatalomra van szükségem, hogy apránként bennük is elvessem a lázadás magját. Elegem van belőle, hogy egy vámpír irányít mindent és a drága első boszorkányok semmit se tesznek ez ellen. Ha kimondatlanul is, de az ő alárendeltjei vagyunk. Éppen ezért vagy el kell távolítani a kétkedőket vagy meggyőzni. Jelen esetben én képtelen vagyok rá, hiszen én vetettem el bennük a kétkedés magját, amikor móresre tanítottam őket. Látom, hogy Lucius se boldog ettől, ugyanakkor nem kötöm az orrára, hogy mi okozza ezt abban a pár tagban. Hallom, amint felsóhajt, de nem nézek ré. Pillantásom kizárólag az előttem való hozzávalóknak szól. Milyen jó kísérlet lett volna belőle. Kár érte! Aprót bólintok a férfi szavaira egyertértésem gyanánt, hogy aztán rá emeljem a pillantásom.
- Nem akarom, hogy másik kovent válasszanak helyettünk. A képességeik elég jók, igaz nem a legkülönlegsebbek, de kár lenne értük. Idővel kiválóak lehetnének, csak kell egy kis ráhatás - sokat mondó a tekintetem, két ujjam közé fogom az egyik pihét és elégetem azt. Szavai hallatán összehúzom a szemöldökeimet, kettőnk harcából én jövök ki győztesen, ahogy ő zavarában félre néz. Még mindig nem tudja állni a tekintetem. Ha nem ismerném akkor örülnék ennek, most viszont családott vagyok.
- Szóval két hetem van rá, hogy teljesen kiképezzem őket - hangosan gondolkodom, ahogy keresztbe fonom kezeimet magam előtt - Rendben. Kapsz 5 embert, akik elég jól haladnak a kiképzésben, a többieket még nem szívesen vetném be. Ez így megfelel? - krédezek rá, ugyanakkor a szavaim nem tűrnek ellenvetést. Nem engedem, hogy kárt tegyenek bennük, még akkor sem, ha egy beszélgetésről van szó. Óvatosnak kell lennünk, nem mehet oda egy nagy csapattal. Az feltűnne minden avatatlan szemnek. Elengedem a fülem mellett a válaszát az alapanyagokat illetően. Tisztában vagyok vele, hogy a munkája mennyire fontos a koven számára, mégsem érdekel az egész annyira, hogy komolyabb időt és beszélgetést szenteljek neki. Nem kell oda néznem, anélkül is tudom, hogy ledöbbent. Az alkunk egyértelmű volt övé a maffia, míg enyém a koven és ez így is van jól. Ugyanakkor most nem lehetek velük, viszont a határidő szorít minket.
- Igen, biztos! A kétkedőkkel neked kellene beszélned és megmutatni nekik, hogy mire vagy képes. Még sosem látták igazán, érdekled őket. Nem olyan nehéz az egész. Tartasz nekik egy kisebb bemutatót arról, hogy mi a fő képességed, elmagyarázod nekik hogyan működik nálad, mi kell ahhoz hogy előtörjön az erőd. Aztán megnézed, hogy ők hogyan haladnak a sajátjukkal. Ha külön-külön megy nekik beosztod őket csapatokba, hogy szokják a közös munkát - mielőtt közbe vághatna felteszem a kezem - Ne aggódj van egy listám a képességeikről, nevekkel és fotókkal ellátva és a csapat beosztás is kész. Tudják mi a dolguk csak kell valaki, aki koordinálja őket. Nem több az egész 2-3 óránál - próbálom nyugtatni, hiszen tudom nem az erőssége az, hogy több figyelő szem kereszttüzében legyen, ahogy a tanítás sem. Azt is elrejtette magában a kőfala mögé, amit tudjuk ki váltott ki belőle. Ó, minő meglepetés egyből fel is hozza a szőke veszedelmet. Aprót bólintok, majd mosollyal az arcomon megrázom a fejem.
- Nem azt kérem, hogy légy a mesterük. Egyetlen óráról van szó, amin ott kellene lenned. Vedd ezt amolyan helyettesítésnek - teszem hozzá könnyedén, majd sóhajtok egyet.
- Ugye tudod, hogy felesleges rajta kattognod? Egyik tagból se lesz 2.0 csak mert pár órát velük töltesz. Évekig képezted őt, az teljesen más volt. Ezt mindketten tudjuk - miközben beszélek a tollakat gyondosan elteszem a helyére egy kis dobozva, hogy aztán a többi hozzávalót is a helyére tegyem. Ez egy hosszú beszélgetésnek ígérkezik, ha akarja, ha nem. Most az egyszer nem fogok engedni neki. Végre el kell engednie és észre venni, hogy az élet megy tovább. Nem fogok a karjaiba omlani, egyszerűen barátként állok hozzá, aki jót akar neki.

Lucifer && Tatiana

We serve, we belong!

Luciussal régre nyúlik vissza az ismeretségünk, az egyik utazgatásom során futottunk először egymásba. Persze semmi komoly se történt, kellemes társalgást folytattunk, aminek köszönhetően hamar rá kellett döbbennünk, hogy a céljaink hasonlóak. Nem állt szándékomban közelebb kerülni hozzá, mindazonáltal tudtam, hoy van valakije. Mégis a beszélgetésünket követően egy névjegykártyával ajánkékozott meg, hogyha valamikor Washingtonban járok keressem fel. Pár éve hívtam fel, hogy beszámoljak neki a tervemről, miszerint egy kovent akarok létre hozni a hozzánk hasonlókból. Kapva-kapott az ütleten. Így mire a városba értem ő már mindent előkészített. Talán szerencsésnek mondhatom magam, amiért éppen vele sodort össze az élet. Ugyanakkor a legnagyobb szerencsétlenségemre sosem tudtam igazán kiismerni, van közöttünk egy hatalmas fel, amit ő húzott fel, mintha elakarna ijeszteni maga mellől, ahogy a szőkeséggel is tette. Tudom, hogy szereti a maga beteg módján és hiányolja, ahogy én is a fényem. De az élet nem habos torta. Kérdése is a zavaráról árulkodik, mire csak aprót bólintok. Várok, hátha egy konkrétabb kérdéssel áll elő. Pillantásom elveszem róla és az asztalon hagyott dolgokra fókuszálok. Hallom a következő, már összeszedettebb kérdését. Egyetlen másodperc erejéig elgondolkodom, hogy aztán felkelve a kanapéról az asztalhoz sétáljak.
- Egy részük elhivatott az üggyel szemben, míg a másik még kétkedik, őket puhítani kell. - eszembe jut az utolsó alkalom, amikor megmutattam nekik mire vagyok képes. Talán azóta félnek tőlem páran, ők azoka  bizonyos kétkedők.
- Mégis mikor akarod bevetni őket és pontosan mire? - ahogy felteszem a konkrét kérdésemet üres tekintetem rá emelem. Határozottság csillog szemem sarkában. Bármit megtennék értük, ha kell Luciferrel is szembe megyek és ezt ő is tudja nagyon jól. Farkasszemet nézek vel, hogy aztán játékosan megvonjam a vállam és az edényben lévő tollakra fókuszáljak.
- A jó alapanyagok a legfontosabbak - értem itt ezt az anyagaiakra és az előttem lévő hozzávalókra is egyaránt - A követekző gyakorláson ott kellene lenned, már ha be tudod őket zsúfolni két tárgyalás közé - kissé oldalra fordítom a fejem elgondolkodva. Még nem akarom elmondani neki, hogy más dolgom van, így neki kellene megtartania azt az órát. Vajon képes lenne egy keveset a kovennel is foglalkozni? Tudom abban állapodtunk meg, hogy ő intézi a kis stiklis ügyeit a maffiájával, míg enyém a koven, de ha már névlegesen az övé, akkor egy ilyen csekélységet megtehetne értük.

Lucifer && Tatiana

We serve, we belong!

Ritka alkalmak egyike, amikor itt tartózkodom. Nem tehetem meg, hogy a nap nagy részében a lakrészemben legyek, hiába vigyázza két tagba szakadt őr az ajtót. Semmit sem ér ellen és ezzel tisztában vagyok. Mondhatnám azt, hogy menekülök, de ez hazugság lenne. Már nem teszem, évek óta felhagytam ezzel a tevékenységgel és inkább vaddá váltam. Azzá, aki szépen fokozatosan becserkészi a prédát. Idők kérdése minden, de addig sem lógathatom a lábam rá várakozva. Még több erős szövetségesre van szükségem, akik a Sötétséget tudnák szolgálni, azokra akik képesek fenn tartani ezt a pille könnyű egyensúlyt. Hiszen a fény nélkül nem létezhet a sötétség sem. Kis mennyiségben tanítani akarom a fekete mágia használatát. Persze ehhez előbb el kell végeznem pár tesztet. Bármennyire csábító lenne feloldani a pecsétet, amit magamon alkalmaztam mégsem teszem. Elevenen él bennem az utolsó alkalom, aminek a végén egy másik boszorkány segítségét kellett kérnem. Gyűlöltem ezt. Az asztal előtt állva még egyszer végig pillantok a hozzávalókon. Éppen magamhoz veszem a kést, amikor kopogást hallok az ajtó másik végéről, melyhez hang is párosul. Egy apró sóhaj hagyja el ajkaimat, mely a meghiúsult kisérlet csalódottságát hivatott jelezni.
- Gyere! - bebocsájtást adok neki, miközben már egy pohár vízzel a kezemben helyet is foglalok a kényelmes kanapén. Tekintetünk egyetlen pillanat erejéig össze találkozik, egyik szemöldököm kérdőn a magasba szökik. Kíváncsi vagyok mégis mi szél hozta erre. A kezdet kezdetén felosztottuk a szerepeket. Ő névlegesen vezetője a kovennek, míg én teszem ezt fizikálisan, így ő foglalkozhat a kis ügyleteiben, melyben úgyis nagyobb kedvét leli. Mégis egyfajta kölcsönös tisztelet jellemez minket egymás irányába, a kapcsolatunk szigorúan szakmai jellegű. Valahogy sosem fordult meg a fejemben, hogy más is lehetne, ahhoz túlságosan különbözünk. Vicces mivel az érdekeink egyeznek, így mégis van, ami összeköt. Apró mosoly bujkál a szám szélén kérdését hallva, hogy ezt követően szólásra nyissam ajkaimat.
- Te sosem zavarsz. Mondd csak miért jöttél? - kérdezem kissé oldalra döntve a fejem. Tényleg érdekel, hogy miben mesterkedik, hiszen ha ide jött, akkor a kovennel kapcsolatosak a tervei.