pártállásom: semleges

1988. Augusztus 10.
E csodás napon születtem meg, a híres nevezetes Goode nagyon gazdag család tagjaként. Minek? Ha tudtam volna, hogy ilyen pompás fogadtatásom lesz, akkor csináltam volna egy tigrisbukfencet az anyám hasában, mikor még ott éltem. Apám Rudolf Goode, míg édesanyám Elizabeth Goode. Ezen kívül ott van a négy idősebb testvérem, a legidősebbtől a legifjabbikig: Ailen, Kazimir, Rika, Stella. Apám a koven feje, egyben a világhírű New World Herbal gyógyszercég vezetője. Ez csupán az intézményrendszer fedőstoryja, valójában mélyen a föld alatt titkos kísérleteket folytatnak a különböző fajokon.


1990. év
Semmi érdemleges nincs ebben az évben, vagyis de. Valamennyire a dajkám nevelt, már amennyire hagyták neki, sőt hitted volna, hogy ő mellét szoptam az anyám helyett? Mivel anyám nem volt hajlandó velem foglalkozni. A dajkám neve: Julietta.


1993. év
Öt éves koromban vett a család a birtokra kutyákat, hogy biztosítsák a biztonságot. Természetesen az boszorkányok mellett, teljesen kiegészítésként. 10 kutyából egy volt különleges, s barátságos, az lett a család kedvence. A neve Hector, egy fajtiszta némejuhász. A családom nem volt hajlandó velem foglalkozni, s fogalmam sem volt, hogy annak mi az oka? Mintha rosszat tettem volna? Esetleg fattyú lennék? Kizárt dolognak véltem.


1995.év
Végre kiszabadultam a „börtönből” (családi birtok), hogy megkezdjem az életemet az iskolában. Fura volt, hogy más gyerekei rám figyeltek, s próbáltak velem beszélni. De én gyáván magamba gubóztam, így lett a becenevem: A csend. Csúfoltak, én visszaszóltam, s a suli után megvertek a nagyok. Nem volt senki sem a segítségemre, s én marhára szenvedtem. Mikor hazaértem, akkor a szüleim csak lesújtó némasággal fogadták a foltjaim, de nem szóltak semmit. Magány, vagyis csak az a néhány Dajkám szava segített abban, hogy túléljem az iskolát. Nehezen ment a túlélés, s hamar rájöttem, hogy nem nekem találták ki ezt az intézményt.


1998.év
Ez az év, mikor az első kutya kísérletem végeztem, Hectoron. Kíváncsi voltam a kutya anatómiájára, nem csupán könyvből, hanem való életben. Igen, a legjobb barátom a családi könyvtár lett, s az ottani könyvek. Volt ott mindenféle biológiai, földrajzi és politikai.
Elvittem Hectort sétáltatni a városba, mert volt egy titkos menedékemen.Ott öltem meg a család legféltettebb kedvencét. A düh vezérelt, s szerettem volna látni az arcukon, hogy szenvednek, hogy megsiratják a kutyát. Legalább egy kicsi figyelem jusson rám tőlük. Természetesen ekkor hazudtam életemben először, hogy elgázolta egy kamion és laposra nyomta. Ki akarja utána bárki is eltemetni a családban? Senki sem vont felelősségre, senki sem szólt rám. Szülők abszolút nem mutattak semmi érzelmet, viszont a testvéreimen láttam a fájdalmat. Ó igen, ez az első győzelem.


2003.év

A következő sulimban, a kamasz kor becsöngetett nálam. A vad sulis évek, mikor több ízben kaptam igazgatói figyelmeztetést, a csínytevéseim miatt. Kik csatlakoztak hozzám, azok természetesen nem, mert úgy vélték, hogy ők kezelhetőek és nem olyan neveletlenek, mint én. Igazságtalanság, s én ennek ellenére bizony feszegettem a határokat. Néztem a női öltözőben a meztelen lányokat, vagy gyakran kötöttem össze osztálytársaim cipőit egy nagy csomóba. De volt olyan, hogy lányok ruháit összekevertem a fiúkéval. Próbálkoztak a tanárok szép szóval megkérni, hogy ne tegyem, sőt addig elmentek, hogy behívatták a szüleim egy nagy beszélgetésre. Ebből mi lett? Apám mindig ennyit szólt: „ Ugye nem akarja elveszíteni az iskola a támogatásunkat?” S az igazgató a fülét és farkát behúzva, nehezen nyelve bólintott, hogy nem. Első ízben ismerkedtem meg, a hatalom eme formájával. A pénz, ami minden kishal száját betömi. Hmm akarom ezt a hatalmat, s akkor felfigyelnek rám!


2004.év
Ekkor éreztem, hogy különleges vagyok, valamilyen szempontból. Nem engedett el az érzés, majd esti órákban a sötét szobámban történt meg az első megnyilvánulás. Fagyasztó leheletem( Freeze Breath) van, amivel egy kisebb időre letudok fagyasztani tárgyat, vagy élőt. Megtartottam magamnak ezt az információt, s néha-néha, mikor volt kedvem, akkor gyakoroltam.


2005.év
Találkoztam Antigonnal, az első boszorkány ismerősömmel. Ő magyarázta el, hogy mi boszorkányok miért vagyunk, s mire kell ügyelnünk. Ő az első, akinek meg mertem mutatni a képességem.

2006.év
Elvesztettem a szüzességem egy lánnyal, de utána kidobtam a családi birtokról, mert csak a pénzemet akarta. Utálom azon nőket, akik csupán a zsíros kötegekkel érzik magukat jobban. Sokan vágynak a hírnévre, s sokan szeretnének úgymond a barátom lenni, vagy bármi más.


2009.év
Megajándékoztam magam a felnőtt kor eljövetelével magam. Megöltem a családom, minden egyes tagját. Mindmáig él bennem a kép, hogy ők merő viccből, annyi sok év hallgatás után, csak úgy felköszöntöttek. Részben jólesett, azonban feltéptek egy régi sebet, egy régi kérdést. Miért hallgattak idáig? Tombolt bennem a düh, s az első éles tárggyal a kezemben öltem meg őket. Gyilkos lennék? Nem, csak visszaadtam nekik azt, ami járt. Kínt, s majd kegyelem döfést. Elítéltek végül engem, s börtönbe kerültem. Külön zárkába raktak, s én pedig elkezdtem edzeni. Kigyúrni magam fizikailag. Felfigyeltem egy nőre, egészen egyenesen  D'vorah Yevgenova-ra. Úgy döntöttem, hogy segítek neki, ahogy tudok.

2010.év
Emlékszem, hogy miután kigyúrtam magam, akkor utána átrendeztem a börtönlakók társadalmi rangrétráját. Akik addig szívóztak velem, utána már csak földön csúszó-mászó. Én kerültem a csúcsra, én lettem a vezérük. S mindemellett ott volt az a utálatos nő, aki úgy szívta magába a szavaim, mint senki más. Ráadásul amilyen figyelmet fordított rám, attól lettem rosszul. Merész, rámenős és beszédes. Idő közben, a börtönömet tettem meg hadiszállásnak, hogy különböző közvetítőkön keresztül felépülhessem az a hatalom, ami kicsiként annyira megfogott. Visszaszereztem apám cégét, s vagyonát.

2012.év
Kikerültem a börtönből a jó magaviseletem miatt, s életemben akkor először nevettem egy jót rajtuk. Semmit sem tudtak rám bizonyítani, nem voltak bizonyítékok, hogy újra rács mögé kerüljek. S ez a szabadság jólesett, s magam mellé vettem az én drága és egyetlen mestermunkám:  D'vorah Yevgenova-t. Megmutattam neki, hogyan válhat belőle olyan, mint én vagyok. Ó ez az életem egyik legnagyobb bűne, magam ellen. Olyan közel engedtem őt, mint senki mást. Nekem nem voltak sosem barátaim, csak ismerőseim, megtűrt és meg nem tűrt emberek. De az övé kezdett a barátságon túl, valami nagyon világos és ismeretlen érzésbe torkollni. Megijedtem! Próbáltam elfelejteni, s nem foglalkozni vele, mert úgy véltem, az a helyes út. Hát nem felrobbantotta a kedvenc drogtelephelyem? Őrületes pénztől estem el, ami nagy fejfájást és kínt okozott nekem. Meg akarom ölni őt,  de előtte sokat, nagyon sokat kell szenvednie! Kidobtam magam mellől, s meghagytam az embereimnek, ha meglátják őt, akkor ne öljék meg, de jelentsék a helyzetét.



2020.év
Én és a drága bohócom, még mindig egymás ellenségei vagyunk. Én azóta sem mondtam le a hatalomról, ami hihetetlen erővel bír. Sok formája van, s én ott gyakorlom, ahol csak szeretném. Szegényeket zsákmányolok ki, s a többi gazdagot, hogy még több legyen, mint másnak. Egy biztos, hogy Dvorah-t nem tudom kiverni a fejemből, s az érzéseim felé...nem tudom. Sosem volt ilyen tapasztalatom. Egyszer minden kiderül.