Dominic & Calvin (Alain)

The icy awakening!

Egy idegen nevetés erőszakosan tör be elmémbe, végig hasítva tudatomnak falát. Hangok orozzák el a béke szinkronját.
Ébredj. Ébredj. Ébredj.
Hallgass. Hallgass. Hallgass!  Még nincs itt az én időm. Elönt a jeges félelem.
A rémek megtalálnak a sötétben. Nem ijesztenek meg ugyan, hiszen kevés dologtól félek. Határozottan szeretnék kikeveredni ebből az egészből, mert nem tudom megmagyarázni, és amit nem tudok, attól tartok. Mostanában túl sok ilyen dolog van. Nem tudom mennyi idő telt el mostanában. Alig emlékszem bármire is. Szinte semmire, csak arra, hogy a férfi ébren tart a szavaival. Láttam az ijedt arcát. Nem akart kárt tenni bennem. Emlékszem a pillanatra... az ölében tartott és rémület uralkodott az egész arcán.
Blaze… Megígértem pedig, hogy soha többé nem megyek veszélyes helyre… nem csinálok veszélyes dolgokat. A lehunyt szemeimen át pásztázom a világot. Csend van, talán túl nagy ez a csend, talán veszélyes, gyomorforgató! A fogaskerekek az elmémben lassan indulnak meg, a varázslat, ami bebörtönzött gyengülni látszik. A tudatomba mar az éles fájdalom. Érzem a fájdalmat, az ébredésemmel együtt gyötrődik az egész testem. A halálból térek vissza? Mégis mi történik? Miért? A fájdalom a tudatomba mar élesen, s a szemeim is kivágódnak. Látom a magam elé terülő tájat… de mozogni még nem tudok… hol vagyok? Miért? Egyedül vagyok, körülöttem a varázslat repedezni kezd, recseg, ropog, törik. Éles hangja gyötri a fülemet, de jelenleg annyi erőm nincs, hogy a kezemet a fülemre tapasszam. Arcom egy árnyalattal sápadtabb lett, ahogy tekintetem elkalandozott messzebbre. Örvénylő, tömény sötétség, árnyak és kísérteties hangok rengetege vett körül, és csak most kezdett szép lassan eszembe jutni az összes rémtörténet, amit eddig hallottam. A szívem vadul dübörög a bordáim alatt, és úgy érzem, hamarosan ki is akad, és megáll. A gyomrom kavarog, a húsom lüktet. A homlokomon vékony rétekben izzadság gyöngyözz, a halántékomról végig is gördül egy – két csepp.
Neszezést halottam magam mögül, talán csak a szél ereje roppantott ketté egy gallyat, vagy madár ereszkedett rá, de egyből összerezzentem az éles hangra. Idegennek érzem a világomat. Hol van Ő? Aki az ölében hozott ide? Ide? Hol vagyok? Mit jelentenek pontosan a szavaim?
Frászt kapok ettől a helytől. Valami állatodú... büdös. De legalább nem lakja semmi... vagy valaki. Körül nézek. Tényleg üres, csak büdös...  Mindent kétszer átgondolni… bölcsebben legalább. Gondolkodj éretten és másképp. Térdre támolygom. Kiútat keresek, meglátva kimászok lassan a "börtön"-ből. Amint friss levegő ér nagyot szívok belőle, ám körülnézni sincsidőm. Vércsepp bugyog ki ajkaim közül. A gyomrom bukfencet vet, a rémület jeges vízként borít el.
- Van itt valaki? - kiáltom, ám válasz nem jön, hiába térdepelek egymagam itt, úgy érzem valaki figyel. Lepillantok testemre, gyógyulófélben lévő "harci" sebeim itt ott vérezni kezd. Életben vagyok, s mégis hogyan? A tenyeremet nézem, mely a téreimen pihen... nagyobbak lettek. De mégis mi történt az elmúl 1-2 órában... vagy milyen időt irunk egyáltalán? És... ki vagyok én? Emlékszem a fiú arcára. A mosolyára, hogy együtt nevetünk, hogy együtt sírunk, de más volt. Emlékszem az aggodó férfi arcára, hogy azt üvölti, hogy tartsak ki... de utána teljes a homály. Ráadásul póló sincs rajtam...
Egyedül vagyok, itt a semmi közepén egy állat odúja előtt... Nagy levegőt véve talpra kecmergek, lépek párat, de az egyensúlyérzékem nem a legtökéletesebb, így feldőlök, mint egy darab fa. Ám még a puffanás sem akaszt meg a folytatásba. Igaz, hogy sajog mindenem, azt sem tudom már, hogy élek-e vagy halok, ugyanúgy felkelek és elindulok... majd csak találok valakit, aki segít rajtam. A fák után, az erdő után...talán lesz már valaki. Valaki, ami már nem mező vagy egyéb... nagyobb segítség kell... De még csak egy táblát sem találok...
(Rock Creek Trail Juniper Trailhead - túraterület)

Öltözet: katt ❖ note:  Térkép      ❖