Dominic Nathaniel King

Elküldésének ideje -- Vas. Márc. 22, 2020 2:23 pm

gratulálunk, elfogadva!

isten hozott játékosaink között!

Kedves Dominic! De cuki vagy

Fiatal fruska éveimben ~~(mert igen, már borzasztóan öreg vagyok)~~ nagy kedvencem volt az arcod, örülök, hogy ez a jóképű fizimiska még nem kopott ki a köztudatból. És mégis milyen személyiség dukálhatna hozzá, ha nem a kissé állandóan morcosnak tűnő, a szíveket romba döntő, magának való és önző farkasé? Nagyon tetszett, ahogyan kifejtetted, milyen vagy valójában... nehezen kezelhető figura vagy, aki feje felett ott lebeg a "vigyázz vele!" felirat, valahogy mégis szerethetőnek tűnsz. Valószínűleg ez a kettősség tesz érdekessé és fogja elérni, hogy senki se unatkozzon, aki összeakad veled.

Menj, foglalózz, aztán nyomás a játéktér! Jó szórakozást! Cute

Elküldésének ideje -- Pént. Márc. 20, 2020 10:24 pm

Dominic Nathaniel King

◉ ● ◉ ● ◉ ● ◉ ● ◉ ● ◉

“First of all, I'm not a "total psycho " and, by the way, you're the one who slashed my throat wide open but we're all works in progress. Right?”

☾ Alfa with Cold & Steel Blue eyes

Üdv, a nevem Dominic Nathaniel King és már 83 éves vagyok, de ránézésre csak 30-nak mondanál. Azért jöttem egyenesen Washington DC-be, hogy megtaláljam a halottnak hitt családtagjaimat. Tudom ki sem néznéd belőlem, hogy a vérfarkasok csoportjához tartozom, de ha bárkinek is elárulod... Nos tudom, hogy hol laksz... Megkereslek és ízekre téplek minden szeretteddel egyetemben. Hidd el, nyomós okkal nem hozom bárki tudomására, hogy mi is vagyok valójában. A szemem színe lycanként hideg és acélkék, mert én bizony olyan alfa vagyok aki ölt már ártatlant nem is egyszer. Tisztában vagyok azzal, hogy nekem különleges ismertetőjegyem a kisugárzásom, és robosztus, nyers erőt hirdető testfelépítésem, 176 centis magasságom, metsző jégkék szemem vagy épp a már-már feketének is beillő barna hajam, valamint a borostás francia szakállam amivel állítólag a megszólalásig hasonlítok Ian Bohenre vagy éppen inkább ő énrám. (134)

Nem vagyok az a fajta romantikus, gyengéd és gondoskodó valaki. Sokkal inkább az ellenkezője igaz rám, mióta megmart az alfa. Szó szerint beleőrültem életem első átváltozásába, olyan pokoli kínokat kellett átélnem és bár mára már nem érzem fájdalmasnak annyira a folyamatot, mégsem sűrűn változok át. Ugyanis jól tudom, ha megteszem elszabadul a pokol... abból meg elég havonta egy is bőségesen szerintem. Volt idő, amikor magam is egy éretlen farkaskölyök voltam, ám azóta részt vettem nem egy kegyetlen vadászon már. Ha ugyanis ölök, azt mindig élvezettel teszem. A dolgokat ritkán bánom meg, szinte minden esetben tudok valami logikus érvvel és magyarázattal előállni, hogy miért is volt mindarra a borzalomra és szörnyűségre szükség, melyeket véghez vittem. Saját erkölcsi kódexszel rendelkezem, megvan az önnön becsületkódexem, melyhez ragaszkodom tűzön vízen át és nagyon nincs ínyemre, ha el kell térjek tőle vagy egyenesen fenyegetve, kényszerítve érzem magam... azt hajlamos vagyok véresen megtorolni. A hírnévre ugyebár adni kell.

Csábító és szabados emberként ismernek, aki képtelen egyetlen nő mellett lehorgonyozni ugyanakkor élénk érdeklődést mutatok az ellenkező nem legszebbjei felé; igazi lovagias úriemberré is át tudok lényegülni egy-egy hódításom kedvéért. Csak fogom, megszerzem akit akarok és ha már nincs rá szükségem eldobom. Semmi sem számít nekem igazán önmagamon kívül ~~csak a család, hisz a vér kötelez, de ezt nem tőlem hallottad~~. Aprólékos, határozott, ambiciózus, szorgalmas vagyok és sokszor rendkívül cinikus, ám művelt valaki; kíváncsiságom pedig határtalan. Hajlamos vagyok a hűtlenségre, titokzatos és titkolózó vagyok még a hozzám legközelebb állókkal szemben is. Szeretek megfigyelő szerepben tetszelegni, melyet néha már a kifejezetten zavaró vagy félelmetesen megszállott szintig is elviszek, ha épp valaki felkeltette az érdeklődésemet. Hajlamost vagyok minden kis titkát kifürkészni megszállottságom tárgyának, bepofátlankodni a magánéletébe, a személyes terébe és később felhasználni eme információkat a céljaim elérése érdekében elnyerve vele a bizalmát vagy épp megbüntetve a korábban ellenem elkövetettekért cserébe. Hajlamos vagyok megszállottságra, impulzívnak, kreatívnak és energikusnak ismernek; aki sokszor viselkedik gyanúsan vagy hazudik. Talán nem véletlen, hogy akik ismernek a legrosszabbat feltételezik egyből velem kapcsolatban. Nem mondom, hogy mindig igazuk van; de azért többnyire beletrafálnak abba, hogy ki áll a dolgok háttérben - tádááám, meglepetés: ez lennék én - sokszor még úgy is, hogy semmi bizonyítékuk rá.

Hajlamos vagyok azt hinni mindenek előtt, hogy jogom van ahhoz, hogy bármit megtegyek és bárkin átgázoljak az erő, a tudás és a vérfarkassá való válásom jogán. Hiszen én már az evolúció egy magasabb lépcsőfoka vagyok ugyebár. De ez nem akadályoz meg, hogy ismerjem hol vannak a határaim. Csak épp leszarom a határokat, nagy ívben és magasról. Mindig úgy tűnik, hogy van egy tervem ~Sokszor több is, mit nekem a B-terv?! Én C-vel és D-vel is készülök rendszeresen a biztonság kedvéért!~ és általában mindig három lépéssel a többiek előtt járok. Elég jó emberismerő vagyok, hamar kiismerek mindenkit és vérbeli stratégaként ellenük is fordítom a dolgot ha szükséges. Tudom, hogy mit gondolnak az emberek, és emellett nagyon jó színész is vagyok, rémesen könnyen verem már át szinte a többieket és csak nagy ritkán bukom le ezzel. Sosem habozok ha hazugságról van szó vagy manipulálni ne adj Isten megölni kell, hogy a céljaimat elérjem. Tudom jól, hogy ezek a szükséges rossz részei és egyáltalán nem zavar az, hogy mindenki rossz fiúnak tart mindeközben. A régi, kedves Dom az emberi felemmel halt meg s bár nem vagyok teljesen érzéketlen, érzelmi intelligencia szintem rendkívül alacsony... akár egy vérbeli pszichopatáé. Vagy szociopatáé... e kettőt mindig keverem. No nem azért, mert nem tudom mi a kettő között a különbség. Egyszerűen túl sok az átfedés köztük rám vonatkozva, mintha a kettő furcsa keresztmetszete lennék jómagam.

Szóval kíváncsi vagy rám? Tudni szeretnéd, hogy milyen is vagyok valójában? Mélyen a felszín alatt? Biztos vagy benne, jól meggondoltad? Mert innen nincs visszaút... üdvözlégy a gonosz koponyájában! A szó legszorosabb értelmében Fenevad vagyok, sorozatgyilkos... mert élvezem. Az indítékom nem függ össze racionálisan, hétköznapi értelemben az elkövetővel. Lélek nélküli vagyok, nincs együttérzés bennem mások iránt, nincs bennem empátia. Én az emberek között élő isten vagyok, de nem abban a hétköznapi értelemben ahogy az emberek az Istenre gondolnak; hanem abban az értelemben, hogy nem vagyok együtt érző velük. Nem egy halandó ember vagyok, akinek fáj ha téged megölnek. Egyszerűen annyit érzek amikor nézem, ahogy téged épp ölnek mintha azt nézném végig, ahogyan eltépnek egy papírlapot. Hiszen hozzám képest te semmi vagy. És jogosan érzem magam istennek, aki emberek közé van vetve. Azonban nagyon hamar rájöttem arra, hogy nekem leplezem kell az istenségemet, a hatalmamat; mert a társadalom ezeket az isten-embereket kiveti magából. Azonban nekem ezt az istenségemet időről-időre gyakorolnom kell, különben - már, ha tudok egyáltalán olyat hisz így sem vagyok komplett, egyenesen - beleőrülnék amiért megfosztanak mindattól, ami lényemnek immáron a velejét alkotja.

Hogyan tudom akkor mégis megélni az istenségemet? Hogy ne kelljen szégyenkeznem nap mint nap, amiért bujkálnom kell pedig mennyivel több vagyok mint a többi ember... Egy száműzött isten? A válasz egyszerű: ölnöm kell. Azért kell ölnöm, mert abban az aktusban amikor gyilkolok... akkor megélem az istenségemet, gyakorlom az isteni hatalmamat. Ezért időről-időre ölnöm kell. Azért kell ölnöm, mert nem bírom tovább... a száműzetést. És titkon azt akarom, ha már eleget öltem, ha már eleget istenkedtem kapjanak csak el, és derüljön ki hogy én voltam, én álltam az egész mögött. Ezért skizoid módon nyomokat hagyok magam után, megalkottam a kézjegyemet, az egyedi aláírásomat melyet minden áldozatomon ott hagyok és apró nüansznyi morzsákat elszórva járom az utamat a lelepleződéséig, amikor is megmutathatom magamat a világnak: íme az Istenetek, aki uralkodik élet és halál felett. Ki akarok lépni a fényből, meg akarom mutatni magam, a felsőbbrendűségemet és isteni mivoltomat... amiért csodálatot várok, nos mindenkitől.

Mert a pszichopátia nem képesség specifikus, hanem hatalom specifikus dolog. És ezért a legveszélyesebb mind közül. Istenkedni persze nem csak gyilkolással lehet, szavakkal is el lehet taposni egy embert, nem muszáj elvenni az életet. És ezt én nagyon is jól tudom, így épp úgy alkalmazom a mentális mint a fizikai bántalmazást. Félre ne értsd, én nagyon is tudom magamról hogy vannak határaim és nem vagyok mindenható; ám nekem a létállapotom isteni és úgy tekintek rád, mint ahogy te viszonyulsz egy kisegérhez. Egy másik szinten állok hozzád képest, nekem te semmi vagy és ezt nem félek demonstrálni is veled adott esetben; hogy te is megérezd és elismerd a fenségemet, a hozzád képest lévő feljebb valóságomat. Mert ez az érzés mámorító számomra és ez éltet. A hatalom és hogy felsőbbrendűnek érzem magam másoknál. Persze világos, hogy ettől én még nem leszek isten, csak egy bomlott elme... de úgy funkcionálok, mert dönthetek. Hatalmamban áll - ahogy mindenkinek - dönteni élet és halál felett; és én kényszert is érzek az emberekkel ellentétben, hogy éljek is ezen hatalmammal.

A pszichopátiáért és annak terjedéséért tudjuk jól, hogy egy gén felel. Azonban a pszichopátia kulturálisan is terjed. Tehát genetikailag és kulturálisan is egyaránt terjed. Utóbbit hívjuk úgy, hogy szociopátia. És itt jutunk el ismét csak Fenedvadhoz. A bennem élő vérfarkas ugyanis valami különös módon ötvözi a pszichopata és a szociopata egyén eltérő tulajdonságait. De lássuk hát, hogy miképp írná ő le önmagát: íme a szörny énképe önmagáról és miként vélekedik emberi feléről is mindeközben!

Az első és legfontosabb, amit tudnod kell velünk kapcsolatban az két szó: Borderline személyiség. Ez mindent elmond rólam, ha nem tudod mi ez javaslom konzultálj a Google-lel, hiszen azt hallottam az úgyis a barátod. Vagy keress fel egy pszichomókust, igazi XI. századi halandó módjára f@szikám! Igazából ez egy érdekes dolog, mert bár nem szenvedek mániás depresszióban, bipolaritás jellemez mindenféle tekintetben. És nem csupán azért, mert az Ikrek havának szülötte vagyok vagy született egy ikertestvérem. ~Dögölj meg James, hogy nem eloroztad előlem az elsőszülöttséget; légy most bárhol is a világon!~ Oh, nem. Ez csak a jéghegy csúcsa. Úgy tudnám legjobban jellemezni magam, hogy mind a pszichopata, mind a szociopata csoportba besorolható egyén, mégis ezen betegek egyik legfontosabb tünetének híján vagyok: ugyanis én nem vagyok érzéketlen. Sőt! Egyszerre tudok szeretni és gyűlölni valakit, igaz James?! Mivel az ikerbátyám rendszeresen terrorizált és manipulált kisebb koromtól fogva, egyfajta komplexus alakult ki nálam, ami enyhe fokú Stockholm-szindrómával párosul kínzásainak és a "nevelésének" hála. Egyszerűen ha akarnék se tudnék meglenni a sokszor szadizmusba átforduló mazochizmusom anélkül, hogy a másikat kínozzam vagy ő kínozzon valamilyen módon mindegy, hogy fizikailag vagy lelkileg teszik ezt. És ez az igazi szívás barátom, nem a torkos borz.

Érzelmeim hullámvasúton járnak, igénylem a folyamatos pörgést, impulzív vagyok és hol szorongok mint valami igazi borderline-os, hol meg nem ami viszont a szociopaták és pszichopaták sajátja. Szóval nem vagyok egyszerű eset, és még finoman fogalmaztam. A pszichopatákhoz hasonlóan a többi embert (főleg az embereket) tárgynak tekintem, akiket manipulálok és kihasználom őket, úgy, ahogy az emberek többsége egy csavarhúzót vagy egy papír zsebkendőt használ. Másra úgysem használhatóak, olyanok sokszor mint valami barmok. Igen jó intellektusú, simulékony modorú embernek ismernek, aki kedvességével bárkit levesz a lábáról. Vagy épp a bájaival, de ez egy egészen más kérdés. Mint pszichopata személyiségjegyekkel rendelkező ember vagy inkább szörnyeteg, fejletlen erkölcsi ítélőképességgel rendelkezem, a többi ember érzelmeinek figyelmen kívül hagyása is jellemző rám, hiszen csak az a fontos amit én akarok és a megbánás vagy a bűntudat hiánya jellemez. Sorozatgyilkos vagyok, ha ölök azt mindig élvezettel teszem. Az se zavar, hogy gyilkolás, bűnözés, hazudozás jellemez és gyakran az aktuális partner(eim) kihasználásával vagy promiszkuitással (=gyakori partnercsere) is párosul, hiszen állandó hódítási, uralkodási igénnyel rendelkezem. Hogy vajon véletlen-e az, hogy a velem történtek hatására ilyen lettem? Nagyon kétlem.

Kifejezetten intelligens egyénnek mondanak annak ellenére, hogy a kudarcot és a pusztítást keresem sokszor minden ok nélkül, amit néha magam sem értek miért. Talán a bennem élő szörnyeteg az oka mindennek. Mint minden pszichopata, valahol mélyen élvezem a helyzetet, ha bajba kerülhetek. Azonban ne felejtkezzünk meg a másik tényezőről sem, ezzel egyidejűleg a szociopaták sima modorú, gyakran vonzó és spontán személyiség is jellemző rám, meggyőző beszélőkészséggel rendelkezem és ha hagyod képes vagyok lyukat beszélni a hasadba. Rosszul viselem a monotóniát és hamar elunom magam, állandó szükségem van különböző impulzusokra ami felelőtlenséggel párosul. Gyakorlott hazudozóként manipulálom a többieket, nincs lelkiismeret-furdalásom; ugyanakkor az emocionális életemmel nincsen baj: képes vagyok érzelmekre, melyeket teljes mélységükben élek meg legyenek jók vagy rosszak, viszont elég sokszor vagyok érzéketlen másokkal szemben.

Egyszerűen hidegen hagy mit akarnak és mit nem. Csakis az számít, amit én akarok! Hahó, én már a tápláléklánc következő lépcsőjén állok! Csak sajnos ezt a többiek még nem igen realizálták. Impulzív egyénként írnak le, vagyis csekély mértékben vagyok képes kontrollálni a viselkedésemet. Bár ez igazából abból fakad, hogy nem is akarom; hiszen csak a saját céljaimat követem legtöbbször. Azonban a legtöbb esetben jól tudom titkolni ezt és a felém irányuló gyanakvást elaltatni. Kyrian persze nagyon is tisztában lehet azzal, hogy "valami nincs rendben" velem. Tudom, láttam a szemében! Hiszen ő teremtett, formált ilyenné és azt hiszem nagyon is elégedett lehet a művével. Újjá születtem és szinte már-már mondhatni feltámadtam, hogy megbüntessem őt is és mindazokat akik ártottak nekem vagy a családomnak. Bosszút állni jöttem, az igazságnak zászlót bontani; hát rettegjetek! De nyugi, én senkit sem gyűlölök! Fajra, nemre és vallási vagy politikai nézetre való tekintet nélkül mindenkit egyformán utálok, kivéve talán önmagamat. De mind közül leginkább azokat a vérfarkasokat, akik ha nem jönnek akkor este és támadják meg a házam, a családomat, ma nem lennék az aki. Gyűlölöm, hogy a bennem lévő Fenevat nem uralom teljes egészében és így gyakorlatilag két lélek osztozik egy testen. Az irányításmániás és az irányíthatatlan, veszélyes párosítás mindenkire aki élő és mozog, nem de?! (1866)

1936. 06. 10.

Ian Bohen

Vérfarkas

a karakterem saját

“I'm a creature of habit.”

Ami aznap éjjel történt...

Zenei aláfestés: Fearless

K attan a kakas, ahogy felhúzom az újratöltés után a puskát. Ezüsttel van töltve most már, ezúttal nekik is szerzek némi meglepetést. Az adrenalin végigfut az ereimen, szinte érzem a vibráló feszültséget. Homlokom izzadtságtól gyöngyözik, leizzadtam vagy százszor már mióta ránk törtek; de nem törődöm vele. Ily csekélységekkel most nem foglalkozhatok, amikor a családomat kell megvédenem. Mindig is tudtuk, hogy ez egy veszélyes szakma. Fegyverkereskedőnek lenni nem leányálom. Meg tudni a természetfelettiről sem az... sokkal inkább félelmetes, de mint tudjuk én Kingnek születtem és egy King nem lehet félős... sosem. Mi csak tesszük a dolgunkat, segítjük a harcot, a védekezést; de szigorúan a partvonalról. Sosem avatkozunk be a harcokba legfeljebb ilyen indirekt, közvetett módon.

Éppen ezért meglepő a tény, hogy a vadak támadtak minden előzetes jel vagy indok nélkül. Ráadásul falkában, együttes erővel jönnek a mocsadékok. Nem nehéz kitalálni, hogy ezt valaki jól megszervezte minimum vagy sokkal rosszabb indok vezérelte őket ide: a fegyverekre fáj a foguk. De abból nem esznek. Időm sincsen az unoakaöcsémnek telefonálni, hogy jöjjön segíteni. Sőt igazából áldom az eszem, hogy ma estére nem hívta át a nejem vacsorára. ~Ki tudja még, hogy milyen vége lesz a ma estének! Csak élnénk túl mind!~ Ennél több gyengeséget nem engedek meg magamnak, inkább a feleségemre rivallok rá, amikor meglátom hogy fegyverrel a kezében jön és ő is segíteni akarna.
- Vidd a gyerekeket! Fuss! - Hangom a szokásosnál is mélyebben cseng, szinte már kiabálok a nejemmel amint elveszem tőle a kezében lévő fegyvert. Egyetlen utolsó pillantást vetek még rájuk, hogy aztán ismét csak a fenevadaknak szenteljem minden figyelmemet. ~A gyerekek az elsők. Nekik túl kell élniük. Történjék velem, velünk bármi. Nekik túl kell élniük.~ Mantrázom egyre csak magamban. A berendezéssel és annak megsemmisülésével mit sem törődve használom minden ingóságunkat fegyverként vagy épp védelemként az ordasok ellen. Nem sokszor volt velük hála égnek dolgom, de amit tudok róluk első kézből az bőven elég ahhoz, hogy ne kedveljem őket. Erőszakos, kegyetlen népség.

Igazából megértem a vadászokat, hogy miért csinálják ezt az egészet. Talán én is ezt tenném a helyükben, ha nem mezei halandó volnék vagy volna családom. Így viszont a fegyverek adásvételén és használatán túl nem tudok tenni semmit sem ellenük, csak megsorozni őket a golyókkal és magamra vonni a figyelmüket addig, amíg a családom többi tagja biztonságos helyre nem menekül előlük.
- Hogy fordulnátok fel mind egy szálig! - Zsörtölődöm, miközben újratöltöm a puskámat. Túlerőben vannak, már igazából akkor tudtam, amikor betörtek a házba. Azonban eddig tudtam tartani a házat, hisz úgy ismertem mint a tenyeremet és óvintézkedésként telis tele volt pakolva a legváratlanabb helyeken is fegyverekkel. Csak épp a töltényekkel van a baj, mert nem igazán vérfarkasok ellen készült a többségük, így inkább ólmot, mintsem ezüstöt tartalmaznak. Persze egy-két táram volt a spéci ezüstös golyókból is - biztos ami biztos -, ám mostanra kifogytam belőlük, 2 golyóm maradt. A többi használhatatlan ellenük és inkább érzem úgy, hogy csak még jobban felingerli őket, mintsem hatásos volna ellenük. Egy vérfarkassal pedig nem túl szerencsés b@x@kodni, főleg ha nem az ember súlycsoportja.

Hallom, ahogy a gyerekeim szívet tépően zokognak és visítanak mint a vágásra vitt malac; de nem tudok mit tenni, nem törődhetek vele, a megvigasztalásuk és elcsitításuk nem az én feladatom. Kezembe veszem a Molotov-koktélt és meggyújtom, de ekkor ledönt a lábamról az egyikük és kénytelen vagyok a fegyveremet keresztbe vetve magam előtt tartani, hogy azzal lökjem hátra a bestiát. A robbanás ekkor következik be, a kezemből elgurult üveg teszi a dolgát és berobban. Sajnos nem azokat találja el elsősorban, akiket kellene. A fülemre tapasztom a kezeimet, mert veszettül csöngenek és próbálom mielőbb összeszedni magamat. Előbb mint a szintén megzavarodott farkasok. Még egy utolsó utáni pillantást vetek a családomra, akik épp csak magukhoz tértek. Amint meggyőződtem róla első ránézésre nincs komolyabb bajuk ismételten a farkasokra szegezem a figyelmemet és a mellettem lévő másik üveget veszem a kezembe. Az üveg meggyújtásáig azonban már nem jutok, mert rám támad ismét az egyikük és érzem karmait belém mártja, a kezemet végigszántva. Hiába vannak csak öten, alig bírok velük hogy kint tartsam őket a házból vagy inkább együtt tartsam őket, amíg a feleségemék elmenekülhetnek.

Tudtam, hogy ezt nem fogom túlélni, emberként semmiképpen. És valahogy azt is éreztem, hogy jobb emberként meghalni minthogy én is eggyé váljak közülük és ilyen ész nélküli, kontrollálhatatlan szörnyeteggé legyek. Az egyikük megmart, ez a másik rám támadó pedig meg is harapott. Tudtam, hogy ez mit jelent számomra: én is egy leszek közülük, ha megérem a teliholdat élve. Az utolsó ezüsttöltényemet lőttem bele az egyikbe; a puska csövét a hatalmas, agyarakkal teli pofájába nyomva és átszakítottam a lövedékkel a koponyáját. Merem remélni ennyitől már kimúlt végleg. ~Vagy ezek mindent túlélnek?!~
- Dögöljetek meg ti is! Magammal viszlek mindnyájatokat, mocskos állatok! - Kiáltom a többinek, akik halott és lassan visszaváltozó társukat látva még dühösebben rontanak nekem, de pontosan ezt akartam elérni. Az összes üveget begyújtom és kezemben egy gránátot szorongatva várom a megfelelő pillanatot, hogy felrobbantsam magunkat és magammal vigyem őket is a túlvilágra.

A ház annak rendje és módja szerint be is gyullad, elvégre többségében fából épült, könnyűszerkezetes - hiába egy impozáns kúriáról beszélünk, ez mégiscsak Amerika - épületről van szó. Azonban hiába biztosítom ki a gránátot, a megfelelő időben kiverik a kezemből a dulakodás közben így nem ott robban, ahol mi vagyunk. A tűz a ruhámba kap és pillanatok alatt már én is égni kezdek. Orromba kúszik a hús égett szaga, de a tudatomig már nemigen jut el, hogy ez a sajátomé. Csak fetrengek, üvöltök egyfolytában, és mindenről megfeledkezve megpróbálok a földön kúszva kijutni abból a lángoló pokolból, amit én magam teremtettem alig néhány perce. Nem tudom, hogy miként jutottam ki onnan, mert eszméletemet vesztettem valahol a küszöb tájékán. Másnap tértem magamhoz a pokoli fájdalomtól, mely még mindig kínzott. Minden izmom, inam és húsom húzódozott, a legkisebb érintésre, de még egy apró fuvallatra is őrült kín öntött el. A ruháim maradéka, melyek rám égtek pokoli kínnal töltött el. Megpróbáltam letépni magamról őket, de minden egyes mozdulatom fájt és tényleg csak ordítottam míg ismét el nem ájultam a kimerültségtől és a sérüléseimtől. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok vagy hogy a testem hány százaléka égett meg, az arcom egyik fele sem úszta meg ezt éreztem. Csak annyit tudtam, hogy a pokoli kínok ellenére túléltem valahogy a dolgot és ha megérem az estét bizonyosan vérfarkas lesz belőlem, hisz közeleg a telihold. ~Nem akarok Fenevaddá átváltozni!~ Ez volt az utolsó ép, emberi gondolatom; mielőtt ismét eszméletemet vesztettem az elviselhetetlen fájdalomtól.

... Azzá tett ami ma vagyok.

Zenei aláfestés: Don't Stop The Devil

A köznyelv szerint az antiszociális személy magányos, morgós, nem szereti, ha különösebben zavarják a köreit. A pszichopata a nap 24 órájában baltával járja az országutakat, a szociopata pedig Dr. House. Most akkor szerinted én melyik is vagyok, hmm?!

A semmiből megszólalva csendülnek fel Angus Young semmi mással össze nem keverhető akkordja, ahogy a telefonom csengőhangja megszólal és a Thounderstuck.
- Ezt most nagyon elcsesztétek fiúk... - Szólok bele lassan, arcomhoz emelve a telefont. Hangom mély, s bár semmi fenyegetőtt nem mondok nagyon is fenyegetően hat az a hátborzongató nyugodtság, ami árad belőle. Mielőtt még esélyük volna szabadkozni, bontom a vonalat. Nem érek rá a kifogásaikra, dolgom van. És gyűlölöm, ha feleslegesen csinálnak mások nekem eltakarítandó munkát. Az időm ugyanis drága, pokolian drága és nem viselem túl jól ha valaki úgy gondolja rendelkezhet vele az engedélyem nélkül. Nem tart sok időbe, hogy a nyomukra akadjak úgyhogy jobb, ha felkötik a gatyájukat amennyiben ezt élve akarnák megúszni. ~De úgyse fogják!~ Morran bennem mélyen a másik felem.

Egyetlen, határozott rúgással töröm be a lakás ajtaját.
- Elég legyen a szarozásból! - Cseppet sem vagyok türelmes kedvemben. - Ki vele, hol van Sam? - Egyszerű kérdésre egyszerű választ várok, ám összeszorított szájjal hallgatással felelnek. - De rögtön! - Nem vagyok a türelem mintaszobra na, azt pedig végképp nem akarhatják hogy dühbe jöjjek.
- Nincs velünk! - Hebeg egyikük, végül megtörve a beállt egyre inkább feszélyezővé váló csendet.
- Nem azt mondtam, hogy elég a szarozásból?! - Hördülök fel immáron dühösen. - Meg kell mondjam, hogy amit hallottam a kis bandátokról... elég szánalmasak vagytok! - Végig mérek a férfiakon megfigyelve ki hol áll és mi van a keze ügyében, mielőtt folytatnám. - Komolyan azt gondoltátok, hogy nem találok rátok? Előlem nem lehet elbújni! - Húzódik semmi jót nem ígérő farkas vigyorra a képem.

A Fenevadam pedig izgatottan mocorogni kezd a felszín alatt, ki akarja venni ő is a részét a játszadozásból. Mert nekem ez csak játék, az életük fabatkát sem ér számomra. Ha megtudtam, amit akarok így is úgy is végzek velük amint nincs már rájuk tovább szükségem és értéktelenné váltak.
- Ami azt illeti épp erre vártunk... - Lép be a hátam mögött a harmadik illető, fegyverrel a kezében. Felé fordulok, úgy tűnik a főnökük is tisztelét teszi végre és színre lép. - Most megvagy! - Mondja diadalittasan, de csak egy kárörvendő és gúnyos mosolyra futja tőlem válaszul. Ha azt hiszi ők vannak létszám fölényben, hát nagyon téved. Még rám sincs idejük emelni a fegyvert, máris harcképtelenné tettem őket. Kettőre akkora ütést mérek, hogy a földön fekszenek eszméletlenül, a harmadikat - a főnököt - pedig egy székhez hurcolom és minden kapálózás és ellenkezés nélkül keményen belevágom, hogy csak úgy nyekken. Mire magához tér, már megkötözve várja a további sorsát.

- Tudod, ha ki akarsz kötözni kicsit csak kérned kellett volna! - Mondja és úgy tűnik legalább ő elég tökösnek képzeli magát hogy ujjat merjen húzni velem és visszafeleseljen.
- Hol van az unokaöcsém? - Kérdezem ismételten nyugalomra intve önmagam. Intelligens alaknak tűnik, talán jobb belátásra lehet bírni és megoldódik a nyelve. A legjobb volna ha magától kezdene el szépen csicseregni.
- Ezt nem kérdezted szépen... - Mondja, mintha bármi is indokolná, hogy biztonságban érezze magát a jelen, szorult körülményei ellenére is.
- Hol van sz unokaöcsém, te f@xszopó? - Kérdezek vissza immáron dühösen.
- Nahát, ezzel a mocskos száddal csókolod meg az anyád? - Kérdezi, majd meglepődöttséget tetteve folytatja: - Oh persze, elfelejtettem, hogy... -
- Azt hiszed ez csak játék, he? HOL VAN AZ UNOKAÖCSÉM? MIT TETTETEK VELE? - Kérdezem belé folytva a szót. Acélkék íriszeim felvillannak, akárcsak fogaim is megnyúlva nőni kezdenek a számban. Ha azt mondom nincs ínyemre ez a játszadozás még finoman fogalmaztam.

- Sikoltva halt meg, én magam végeztem vele! - Mondja mélyen a szemembe nézve, ám látom tekintete elpárásodik. Mást talán ez a kis színjáték átverne, de én nem nyelem be. A kezem azonban lendül reflexből és lekeverek neki egy hatalmasat. De ez még csak a kezdet.
- Valóban? Nos, akkor már haszontalan vagy számomra... - Mondom, majd karmaimat kieresztve végigkarmolok egy határozott mozdulattal a mellkasán feltépve az ingét. Élvezettel bámulom, ahogy a karmazsín vörös színű vére kiserken és lassan átitatja a szövet anyagát. Orrom megtelik a vér fémes illatával és elégedetten szippantok a levegőből, kezdetnek elég lesz ennyi is.
- MEG FOGLAK ÖLNI! KI FOGLAK CSONTOZNI MINDKETTŐTÖKET! - Üvölti fájdalmában, nekem pedig újabb semmi jót nem ígérő mosoly terül szét az arcomon.
- Mindkettőnket? Csakugyan? Tehát mégis életben van? - Keresztbe fonom a karjaimat a mellkasom előtt, várva hogy végre az igazat mondja.

- Szörnyű kínok között fogsz meghalni, ha csak meg nem mondod hol van az unokaöcsém és mit műveltetek vele! - Futok neki még egyszer a dolognak. Nekem időm mint a tenger, ráérek hogy annyi szenvedést okozzak neki napokon át, hogy a végén már könyörögjön a megváltó halálért.
- Könyörgött az életéért, könnyes volt a szeme is és akkor metszettem el a torkát. - Mondja szinte köpve a szavakat felém, de látom tekintetében a gyűlölet mellett a rettegés szikráit is felcsillanni. Ezt újabb sebekkel honorálom, ezúttal a lábát töröm el, aminek hatására felüvölt kínjában.
- Nem volt még elég? A saját érdekedben mondom, remélem hazudsz. Mert ha ez igaz, le fogom vadászni a családodat és írmagodat sem hagyom... -
- Halott lesz... - Mondja, de karmaim a megsebzett lábába vájnak ahogy rászorítok.
- Hogy... mit... mondtál? - Kérdezek vissza, türelmem a végét járja.
- Egyelőre nem halott, de az lesz... már úton vannak érte és ha elkapják halálig fogják kínozni! - Mondja győzelemittasan.

- Honnan tudjam, hogy igazat mondtál? - A törött lábára markolok, ismét felüvölt.
- Van egy külvárosi raktárépület... Washington DC-ben, oda fogják vinni. -
- Rendben, akkor ezt most befejezzük szépen. - Villan fel ismét ragyogóan kéken a szemem.
- Mi? Dehát igazat mondtam! Te rohadt szemét, dehát megígérted! - Vágra hozzám.
- Hát, hazudtam! A szokások rabja vagyok. - Vigyorog rá immáron a Fenevadam, körmeimet nyalogatva mielőtt a torkának ugrok és feltépem azt, hogy a vérében megfürödjek végre. Ártani akart a családomnak, ez pedig nálam főben járó vétségnek számít. Egy szemernyi lelkiismeret furdalásom sincs, amiért kioltottam az életét. Ha több időm volna és ráérnék felkutatnám a családtagjait és bennük is kedvem lelném. De az most fontosabb, hogy mielőbb megtaláljam Cole-t még a vadászok előtt. ~El sem hiszem, hogy ennyi idő után még ő is életben van!~ Millió egy kérdésem volna, amit fel szeretnék tenni neki ha végre újra egymásra találtunk... (2108)