tanonc

Minden olyan sötét és csendes, mintha az idő megállt volna és csak én mozognék, rám nem hatna az idő ereje. Egy reccsenés hangja nem hallatszik, ahogy a fapadlón egyik lábamat a másik után teszem, pedig nagyon ódonnak tűnik. Biztosan kellene hangot kiadnia, nem lehet, hogy ez ennyire csendes legyen. A saját szívverésemet sem hallom a fülemben, mintha nem is dobanna amióta csak kinyitottam a szemem. Nem fog el a pánik ennek ellenére magam sem értem miért, mégis visznek előre a lábaim még néhány lépést.
Lehunyom szemeimet, próbálok mély hosszú lélegzetvételeket venni, hagyni, hogy a hűs levegő ellepje a tüdőmet, majd felmelegedve távozzon elnyílt ajkaim között. Párszor ismétlem meg ezt a mozdulatsort magamban mielőtt kinyitnám szemeimet. Nem is tudom mire számítottam, talán arra, hogy máshol találom magam, egy világosabb helyen, ismerős helyen, nem ódon falak közt amelyek számomra teljesen ismeretlenek. Próbálom magamban felidézni, hogy kerülhettem ide, hogy mi történt mindezek előtt, de egyáltalán nem függ össze a kettő. Vagy legalábbis maga a környezet. Túl valóságos. Későn értem haza és csak bezuhantam az ágyba, ennyi biztos, de ébredés után már itt voltam. Nem lehet ez egy álom. Érzem a talpam alatt a fa erezetét is, a port ami talán évek óta itt van, de az is lehet, hogy csak felverte valami, vagy valaki.
Kezemet megemelem és a mellettem lévő asztalon húzom végig ujjaimat, nem poros, sőt oylan mintha nemrég lett volna letakarítva. Egyetlen egy könyv hever rajta, amit kezembe is veszek. A lapjai nagyon réginek tűnnek, talán elsőkiadásos lehet, nem tudom, sajnos nem értek az antik könyvekhez, de szinte hibàtlan állapotban van mégis látszik rajta, hogy sokat volt használva. Egy pici kék könyvjelző van rajta, amire talán egy gyerek rajzolhatott mintákat, mintha kidíszítette volna magának. Kivéve megfordítom a hátulja üres, így vissza is helyezem ugyanoda ahonnan elvettem, mintha lenne ennek bármi jelentősége is.
Leakartam tenni, nem akarom mások dolgait megrongálni, de a könyv első oldalán mégis megpillantok valamit amitől inkább kiesik a kezemből. A címe még nem is mondott sokat Óz a nagy varázsló sosem olvastam, de mégis ismerősen csengett, mégsem ez volt ami annyira lesokkolt. Gyönyörűszép kézírással volt írva valami amit nem akartam elhinni, egyszerűen képtelen voltam. Drága kisfiúnknak Nathanielnek hetedik születésnapodra. Úgy vigyázz erre a könyvre, mint, ahogy mi rád, egyszer nagy szükséged lehet rá. Szerető anyád és apád.
Úgy riadtam fel, mint minden éjjel amikor hasonló álmaim vannak, mind a szüleimmel kapcsolatos, de eddig egy sem volt amit el tudtam hinni. Egyetlen álmom sem tűnt ennyire valóságosnak, a könyv pedig... Túlságosan is ismerős volt, mintha láttam volna valahol, mintha tényleg az enyém lett volna.
A szobában kezdtem kutakodni, nem sok könyvem van, ami mégis azt egy kis dobozban tartom, inkább csak tankönyvek, meg mágiával foglalkozó olvasmányok amiket csak beraktam egy dobozba mindennel. Az éjszaka közepén nem a legokosabb hangosan szitkozódva kipakolászni, így kapkodásomon próbálkozom uralkodni és remegő kezeimet minnél biztosabban tartani. A könyveket magam mellé pakolom mindet alaposan átnézve, és a doboz alján meg is találom amit annyira kerestem. Óz a nagy varázsló. Nem merem kinyitni, félek attól amit benne találok, félek, hogy az álom nem is annyira álom, mint azt gondoltam volna. Remegnek a kezeim mégis kinyitom, és lehunyom a szemeimet egyből, mintha az valami védekező mechanizmus része lenne. Erősen kell akarnom, hogy kitudjam őket nyitni, és meglássam, a... Semmit. A nagy büdös semmit, mert az első lap egy az egyben ki van tépve, nagyon figyelmesen, hogy ne legyen észrevehető, hacsak nem figyeli meg elég alaposan az ember.
Még bizonytalanabbnak érzem magam, mint eddig valaha, mi van ha köze van az álomhoz, ha tényleg igaz, és ez a könyv a szüleimtől van. Mégis miért lett kitépve akkor az első oldal? Mi a fene folyik itt? De az is megeshet, hogy csak összeesküvés elméleteket gyárt az elmém egy kezd elborulni az agyam, nem tudom, de amíg ki nem derítem ezt a könyvet magamnál akarom tartani. Hátha mégis igaz.