DANCIN' ON THE RUINS OF isla's LIFe

Mindannyiunk múltjában vannak szégyenfoltok. Aki rámnéz, vagy ismer, rögtön azt a következtetést vonja le, hogy mindig is egy zseni voltam, viszont életem egy percig sem volt. Ha tudnák, mennyire tévednek...


Kiürült a ház.
A kezeimet néztem. Mindkettőt mocsok borította be. Homok, piszok, por... minden, ami ebben a régen takarított helyiségben rátapadhatott a koszos földön. Az apám nem szerette, ha a padláson időztünk, sőt. Mintha magát Hannibal Lecter-t őrizték volna itt. Bár engem, mint úgy, soha nem illettek az engedelmes gyerek jelzővel. Gondolhatta volna, hogy az ajtó kinyitásán ügyködöm. A családi titkok olyanok, mintha a maffiában élnél. Itt minden csak az előre megírt forgatókönyv szerint történhetett. A vacsorák, a családi ünnepélyek... ilyen ez.
Mikor beléptem, nem találtam mást, csupán dobozokat. Mindet por takarta le, én pedig köhécseltem egyet a felhőktől, mely szintúgy ezt az anyagot tartalmazta. Bensőmet viszont elégtétel töltötte el. Most van időm... van időm kideríteni, hogy mit rejtegetnek itt.
A kamaszkoromat leginkább a nemtörődés jellemezte. Nagyjából tíz évesen avattak be abba, hogy a családom valójában nem vér szerinti kapcsolatban áll velem. Az apámtól - vagyis, akit addig annak hittem - megkaptam minden támogatást. Nem úgy, mint az állítólagos testvéreimtől. Akkoriban szerencsére Isla volt a legkisebb gondom. Őt viszont előszeretettel bosszantottam. Olyan volt ez, mint egy láthatatlan kényszer a hátam mögött. De minden alapot megadott ahhoz, hogy tudjam, mivel tudom húzni az agyát - úgy érzem, ezt nem fogom kinőni. Soha!
Folytattam a kutakodást egy ideig, de nem akadtam semmi használhatóra. Egy apró ládácska kivételével, ami - hűen a nevelőapám elővigyázatosságához - kulccsal volt zárva. Szinte tudtam, hogy számtalan kérdésemre ez a láda rejtette a választ.



Zatakolt a szívem. Mint minden alkalommal, mikor rémálom gyötört éjszaka, és már hajnal négykor azon törtem a fejemet, mégis mivel kellene csillapítanom azt az émelyítő fejfájást, amit az alvás hiánya okozott. Mert ha valaki, hát én nem voltam képes visszaaludni, ha rémálom ébresztett fel. Az egész annyira nevetséges szokás, egyesek elég jól orovoslják ezt a problémát, mégpedig azzal, hogy nem figyelnek oda, mi zajlik a fejükben, én azonban túl nagy gondolkodó voltam ahhoz, hogy ne próbáljam megfejteni azt, mi okozza ezeket az álmokat, de csak egy sima zsernyák voltam, feküdtem volna egy pszichológus szófájára? Milyen témát hozhattam volna fel neki? Hogy kisfiú voltam, mikor a vérszerinti szüleim belekeveredtek valamibe, majd kiemeltek a családból? Hogy örökbefogadtak, és a nevelőapám az előző életem minden nyomát megpróbálta elrejteni? Egy évig időzhettem volna azon a kanapén, és a mucus megszedhette volna magát rajtam.
Hajnal négy volt, kimásztam az ágyból, majd a kávéfőző elé léptem. Egy éltető csésze fekete nélkül megenném Isla-t reggelire. Bár... ezzel együtt is, annyi változással, hogy már nem lennék baromi álmos. A kávé elfogyasztása közben az interneten böngésztem a legfrissebb híreket. Nem tudtam meg semmi érdemlegeset a friss történésekről, bár a városi helyzet hidegen hagyott. Volt nekem ezernyi más dolgom, minthogy egy megalomániáissal foglalkozzak. Példának okáért egy adag normális kávét főzni. De ez most sem jött össze először. Mindegy, a kávézacc állítólag jó hatást gyakorol a pórusokra. Ki kellene próbálnom. Bár Isla szerint rajtam már a jó isten se segít. Neki meg ugyebár mindig igaza volt.
A mai napom teljesen szabad volt. Nem is terveztem sokat, csak itthon dekkolást. Azzal nem ártottam senkinek. Reggel kilenc volt, a gép mögött ülve még mindig pizsamában ütögettem a klaviatúrát. - De most miéééért? Még volt egy életem! - bukott ki belőlem zsörtölődve, mikor a háromszemű szörny kinyírta a lovagomat, majd nagy levegőt vettem, és pont ekkor hallottam meg a kopogást. Nem kellett hozzá sok gondolkodás, hogy rájöjjek, Isla lesz az. Asszem. Nem tudott nyugton maradni, mióta valahogy egymás mellé keveredtünk a munkahelyén. Pontosabban, egy csapatba. De már megmondtam neki, hogy ez csak véletlenül fordulhatott elő. Nem kellett neki mindenről tudnia.