Ryan Reynolds?

Az apám tehetséges boszorkány volt; talán jó apa is lett volna, ha nem vagy ott neki már te, mire én megszülettem. Az igazság az, hogy tulajdonképpen fogalmam sincs, pontosan hogyan és miért kerültél a családomhoz: kezdetben nem érdekelt, amikor pedig mégis elkezdett foglalkoztatni a dolog, már puszta passzióból sem kérdeztem meg. Én csak azt láttam, hogy betolakodó van a családunkban, valaki, aki nem a testvérem, mégis fontosabb az apám számára, mint a saját gyerekei. És még mindig jobban viseltem ezt, mint az öcsém; én csupán téged ignoráltalak passzív-agresszív stílussal, ő azonban úgy gondolta, legjobb, ha felhívja magára a figyelmet.
A kétségbeesett ténykedés viszont annyira jól sikerült, hogy nem magára, hanem a családunkra hívta fel a figyelmet. Vadászatot indítottak, a szüleim és az öcsém homlokára is vérdíjat tűztek ki, és annak érdekében, hogy rólam ne szerezzenek tudomást, az apám elküldött minél messzebb – és téged nevezett ki testőrömmé.
Abban nem vagyok biztos, hogy ez a megbízás csupán arra az időre szólt-e, míg eljuttattál Robert Whitman covenjébe, vagy egész hátralevő életünkre, de az biztos, hogy te utóbbira értelmezted. A jelenléteddel pedig úgy hatsz az életemre, mintha egy idegesítő szúnyog lennél, ami állandóan az ember fülébe zümmög, de nem lehet lecsapni.
...bár lehet, hogy neked a bolhás példával szoktam jönni.
Mindig, mindenhol ott voltál, ha kellett, ha nem; az egy dolog, hogy a coven befogadott minket, de te még akkor is követtél, amikor engedéllyel távoztam valahova, vagy épp megszöktem. Nem egyszer és nem kétszer mentetted meg az életem, én pedig... nos, egyszer sem köszöntem meg neked. Azt nem tudom, hogy pontosan mit csináltál a háború alatt, vagy épp akkor, amikor a covent megsemmisítették, sőt, egészen a Bastien Monagham által indukált új világrend megjelenéséig nem sokat tudtam rólad azon kívül, hogy képtelen voltál eltűnni az életemből.
Most viszont változott a helyzet. Valamiért taktikát váltottál és már nem csak átutazóként jelentél meg ismét, hanem egyenesen úgy intézted, hogy társak legyünk; a rendőrkapitány fejébe csak egy kicsit kellett belepiszkálnod hozzá, az meg még jól is esett, amikor az akkori főnöködnek eltörhetted végre az orrát.
Beletörődtem az új felállásba, mert nem igazán volt más választásom. Ha nem szúrnád ennyire a szemem a puszta létezéseddel is, talán belátnám, hogy igazából kifejezetten jól működünk társakként, ha akarunk – de sajnos szúrod. Főleg azért, mert még mindig nem kötötted az orromra, pontosan miért is volt erre szükség.
A családomhoz van köze? A covennel történtekhez? A kiválasztottakhoz? Az ellenálláshoz?
Vagy valami egészen máshoz?

\\ Nagyon várom a karaktert! Az életem szerves része voltál/vagy, ne várass hát sokáig az érkezéseddel, ha nem muszáj. A fent leírtakon kívül mindenben szabad kezet adok a megalkotónak, de a név és a PB tekintetében is meggyőzhető vagyok (bár a Jacksonnak örülnék, ha maradna). Ryan elsősorban az elképzelt jellem és a kapcsolatuk jellege miatt ugrott be, mert őt nagyon tudnám vele azonosítani, de ez nem azt jelenti, hogy csak őt... Nem titkolt szándékom a jövőben sokkal pozitívabb irányba terelni a kapcsolatukat (if you know what I mean ), de ehhez a rögös úthoz ketten kellenek, szóval gyere és ötleteljünk együtt!