Mindig az ismeretlent kutattam - habár számottevő alkalommal meg is fizettem az árát. Az ártatlan, emberi életem nyomatékosabb részét egyszerű férfiként éltem le. A családom nem volt a legtehetősebb, ennek ellenére nem szenvedtem hiányt az élet örömeiben. Az életem akkoriban olyan volt, mint egy valóra vált álom, ami később rémálommá vált. Történetesen akkor, mikor megölték a menyasszonyomat. A szörnyeteg, amely valahol mélyen mindig is bennem lakozott, ekkor ébredt fel a hosszadalmas téli álomból.
Ebben az időszakban ismertem meg Bastient is, aki barátságunk és testvériségünk jeleként engem is vérszívóvá tett. Elpusztította bennem az egyszerű férfit; a hűséges és hittől dagadó valóm úgy oszlott el, mint hajnali köd egy nyári reggelen.
Aznap este meghaltam.
Létrejött a bosszúszomjas, kegyetlen, ám higgadt és határozott Maxim. A tetteimet azóta is felvállalom, nem adom át a lehetőséget másnak, hogy saját találmányaimmal, ötleteimmel kérkedjen. Én akarok mindent, ami megillet. A méltó revans nem maradhatott el a menyasszonyom gyilkosa felett, bár őt nem tudja visszahozni semmilyen átok. Hát a földdel tettem egyenlővé azokat, akik megkínozták és elvették az életét.
Hajlamos vagyok tévedésekbe esni, amikor elvakít az éktelen harag... a rideg valóság, amely kivégeztetett mindent, amely egykoron számított valamit. Egy szív, amely kővé dermedt, és kiolvasztani még a legbátrabbaknak sem sikerült soha. Önzőség talán vágyni valamire, amit sosem fogunk megkapni? Talán igen. Önző vagyok, ezért lehettem én Bastien legfőbb bizalmasa. A legjobb barátja.
Külsőre elég jó tulajdonságokkal rendelkezem, hajfürtjeim egykoron hullámokban omlottak vállamra, ám a korom előrehaladtával mindig változtattam a fazonján, ahogyan a ruhatáram is mindig követte a legújabb divatokat. Üzletemberként pedig nem is maradt más választásom, habár sokakkal ellentétben minden percét élveztem a fényűző életnek.