Figyelj, nem vagyok nádszál kisasszony! Igenis, normális alakom van, mert kevert vérű vagyok. Apám japán, míg anyám magyar. Két szülőtől örököltem ezt a testi kinézetet. Alapvetően fekete hajú voltam, azonban valaki tette - átváltoztatott vérfarkassá – miatt, külsőleg leváltottam szőkére. Sötét barna szemem van, ebben nincs semmi különleges. Az orrom egyenes,  nem túlságosan kicsi, sem pedig nagy sasorra emlékeztető. Mikor kezdtem megszokni a prémes létet, akkor került az bal orrjáratomba egy piercing, hogy legyen valami, ami emlékeztet arra, hogy többé nem vagyok ember. Ajkaimat nem szoktam rúzsozni, tetszik a természetes színe, kár lenne elrontani. A bőröm színe olyan amilyen, különösebben nem zavar. Szerintem sokkal fontosabb, hogy 167 centiméter magas vagyok. Édesanyámnak köszönhetően különösen érettnek tekinthetem a kinézetem, ami azt illeti melleimre és hátsómra sem lehet panasz. Nem! Mielőtt még azt hinnéd, hogy ez csak adottságomnak köszönhető, akkor tévedsz. Rendszeresen járok mozogni, nem hagyom el magam, s egészséges kajákat fogyasztok. Még mielőtt bögyös-faros kinézeten ábrándoznál te perverz, akkor tessék elmondom: kerek, telt idomaim vannak, de cseppet sem dús, mint egyes modelleknek, vagy színésznőknek. Kinézetemhez hozzátartozik egy pillangó tetoválás, amit a köldökömnél látható. Így nézek ki, kerülj beljebb. Imádom a gyermekeket! Olyan édesek, s kevesebb problémával járnak, mint egy ép és egészséges felnőtt. Még mielőtt azt hinnéd alap hangom megvetem a felnőtt társadalmat, akkor meg kell nyugtassalak nem így van. Mindenkinek adok egy esélyt, hogy bemutassa nekem, hogy képesek vagyunk beszélgetni egymással, kibírjuk az egymás hülyeségeit és nem köpünk bele egymás személyes terébe. Szeretek mozogni, főleg hogy farkas vagyok. Nem szeretek napokon keresztül benn kuksolni a négy fal között, s várni, hogy a sül hal berepül a számba. Bébiszitterként dolgozok, de csupán pár helyen. Lakótársam nővérének gyerekeivel szívesen foglalkozok, már amikor igény van rá. Szeretem körülöttem a rendet, s tisztaságot, ezt a szüleimnek köszönhetem. Másik részről szeretem ha előre tájékoztatnak engem bizonyos dolgokról, hogy esetlegesen a napjaimat jobban megszervezhessem. Lehet nekem szólni mobilon hang formájában, SMS-ben, vagy ahogy Wilhelmmel szoktam, egy nagy fehér táblára felírva üzengetünk egymásnak. A barátaimért kiállok, de nem vagyok bármeddig elmenve. Az a szint sokkal inkább aktuális pasim, vagy jövendőbelim élvezhetné. Nagy szenvedélyeim a pókok, s ott is a legaranyosabbak, a tarantulák. Kis bolyhoskák. Különösebben nem vagyok édesszájú,  de mikor úgy érzem, hogy jólesik, akkor nem vetem meg magamtól. Nem vagyok bosszúálló típus, azonban senki se feszegesse a határokat. Van egy határ, s utána kiborul a bili. Sokan türelmesnek, toleránsnak tekinthetnek, de csupán az ők érdekük miatt cselekszek így.

Önéletrajz

24 évvel ezelőtt születtem Wahsingtonban. A szüleimről annyit kell tudni, hogy édesapám Ishin Araya, míg édesanyám Nemes Tünde.
Apám egy élelmiszer lánc tulajdonosa, ami valójában sosem érdekelt. Édesanyám neves divattervező, aki japán lányokra illő öltözeteket készít. Azonban nem én vagyok az egyetlen a családban, mert ott van a lökött öcsém, Ayato, aki 4 évvel fiatalabb nálam. Ő nagyon esélyes arra, hogy átvegye egyszer apa élelmiszerláncát egy szép napon.
A velük való kötödésem szoros, s a kapcsolatom amolyan csipkelődős, felszabadult, mint borongós és szigorú. Apámról elmondható, hogy ő mikor bármilyen betegséget összeszedtem valakitől, mindig volt ideje időben hazajönni, hogy egy jóéjt puszival küldjön engem az álomvilágba. Anyámtól a türelmet és a kitartást tanultam meg, mert ő volt az aki legtöbbször ápolt.  Legutolsó sorban az öcsém, akivel olykor benne voltam jóban és rosszban. Mondhatni ő volt az, aki engem olykor rossz útra térített. Kellemes emlékek ezek, s a gyerekkorom erről szólt. Játék, csínyek, s más egyéb. Természetesen a szülők már elejétől kezdve engedékenyek, ám nagyon következetesen neveltek minket. Ha túlfeszítettük a húrt, akkor jobban leszidtak minket, de sosem bántották a lelki világunk olyan szavakkal, amitől a lelki fejlődésünk megállt volna.  Ayatoval ott szakadt meg ez a kapcsolatom, mikor én bekerültem az iskolába. Egyik részről, mert már köteles voltam tanulni, mint játszani, meg igazából a figyelmemet nagyon lekötötte. Egy új világ nyílt meg előttem, s az én kislányosan, szende módon fel akartam fedezni.
Mit is mondhatnék, az iskolában lett pár osztálytársnőm, akikkel egészen suli végéig barátságot ápoltunk. A tanulmányi eredményemre apuék büszkék lehettek, bár a számolás nem éppen az én erősségeim. Azokból csupán gyengébb osztályzatot tudtam összehozni, de a nyelv, idegen nyelv és irodalom sokkal inkább. Talán mert édesanyám révén megtanultam úgy valamennyire magyarul, ami eléggé nehéz nyelv és különleges. Másik részről szerettem olvasni, hogy a szókincsem bővítsem. Ami a magatartásomat illeti, volt egy két rovásom, egy-egy ügy kapcsán, de szüleim helyretettek hamar az észérveikkel. S talán akár hiszitek akár nem, testnevelésből mindvégig mindig majdnem megbuktam. Tudjátok akkoriban sokkal kerekebb lány voltam, kis tömzsi. Annak ellenére nem csúfolt engem senki, ami nagy szó és örülök neki. Lényegében semmi más nem történt velem, ha azt hitted ettől valami különlegesebb volt az iskolás életem. De, hogy mégsem legyen annyira üres ez az időszak, azt hiszem meg kell említenem, hogy Ayatonak kezdetben én segítettem a házi feladatok elkészítésében, mikor ő is abba az iskolába járt, mint én. Azonban el sem telt egy év, s a fejemre nőtt! Olyannyira, hogy olykor a tanárok mondták, hogy ő egy zseni, vegyek róla példát. Ez mondjuk nem esett jól, de nem lehetünk egyformák.
Jött a következő iskola, ahol elkezdtem nőni végre. Itt már eszemben sem volt rosszalkodni, vagy rossz társaságba keveredni. Kemény volt az iskola, s itt éltem a lehetőséggel, hogy jó tanuló öcsémmel, s édesapámmal közösen tanuljak. Élveztem az éjszakába nyúló triónk tanulását. El sem tudjátok hinni, hogy édesapám mennyire tanult ember, s többféle tanulási módszert ismert. S az egyik nekem bevált, s megtartottam magamnak. A módszer lényege, hogy fél órát tanulok, utána 5 perc pihenés után kitöltöm a munkafüzetet, vagy megoldom az adott feladatokat. Utána 10 perc szünet, s jöhet egy másik tantárgy. A legnehezebb évem az utolsó volt, rengeteg mennyiség tanulni való, ráadásul el kellett döntenem, hogy merre tovább. Anya segített nekem megtalálni a saját utam, mikor egy kolléganőjéhez mentünk, ahol nemrég született egy kisbaba, s volt egy 4-5 éves forma kisfiú. Akkor szerettem meg a gyerekeket, s ami nagy szó, hogy rám merték őket bízni egy idő után. Tiszta tenni egy gyereket, s minden egyebet így tanultam meg. Ha hiszitek ha nem, édesapámtól tanultam meg főzni a japán ételeket, míg anyukámtól a magyar ételeket. Mindkét konyha ételeit szeretem, s gyűjtöm a recepteket lelkesen, a saját szakácskönyvemhez.
Szóval elvégeztem az iskolát, s majd megpróbálkoztam az egyetemmel. Két félévet töltöttem ott, mikor rájöttem, hogy nem nekem való hely. 22 éves koromig, önkéntesként dolgoztam. Utána döntöttem úgy, hogy szeretnék önálló lenni. Könnyes búcsút vettem a szüleimtől és az öcsémtől, s belevágtam az önálló életbe, a nagy kalandba.
Nem akadékoskodtak, csupán elfogadták a döntésem. Tartom a szülőkkel a kapcsolatot, s babysitterkedéssel kezdtem keresni a kenyerem. Sok amerikai szülő nem ér rá a gyerekére, mert nagyon elfoglalt. Eltelt egy év és a kezemben nagyon sok gyerek megfordult már. A legördögibb gyerektől a legjámborabbig.
Emlékszem az estére, mikor találkoztam Wilhelm Moriartyval. A beszéde, a kisugárzása megvett engem, hogy átlépjem a saját italbefogadási képességemet. Ami azt illeti, ő sem volt különb, talán büszkeségből nem akart vesztes lenni. Közel kerültem hozzá, s ő pedig felvitt magához. S mit tehetne két ember, ha jól érzi magát? Igen, ő vette el a szüzességem. Éjfél után indultam haza, egyedül. Mielőtt még hazaérkezhettem volna, úgy gondoltam átvágok a parkon, a titkos rövidítésen. Nem számoltam azzal, hogy városban összefutok egy vad farkassal. A legerősebb emlékem az, hogy többször belém mart, s én segítségért kiáltok. Erre ott hagyott magamra, mintha leprás lennék. Egyszerűen a földre estem, úgy gondoltam itt fogok meghalni. Féltem, azonban lassan átvette  a testemet a kín, s fájdalom. Egy örökkévalóságnak tűnt. Új érzékeket, s másféle testet kaptam, mint a sajátom. Annyi rémlik, hogy szaladgáltam mindenfelé a parkban. Hajnalig tartott ez a különleges állapot, majd visszaváltoztam. A hazajutás pedig egy másik történet, amiért a szülők sem örültek.  Nem voltam büszke magamra, s mivel nem sok ismerősöm volt, így úgy gondoltam felkeresem Wilhelmet. Nem volt nehéz. Lakótársat keresett, s én lecsaptam rá. Elrémisztettem a többi jelentkezőt, még mielőtt az ajtója elé álltak volna. Cserébe én kopogtattam be hozzá. Felismert, s az egészben az ütött szíven, hogy megmondta, hogy nem lehet köztünk semmi. Befogadott engem, aminek örültem. Az volt az első dolgom, hogy kikérdeztem, hogy mi a szar ez? Némi alapot elmotyogott nekem, amitől berágtam kicsit. Ekkor változtattam meg a hajam színét feketéről szőkére, a piercing az orromba és a tetoválást a köldökömre. Idővel megszoktam a stílusát, a szavait és a modorát. Mondhatni barátok is vagyunk, vérfarkasok és különleges lakótársak. Elvisz magával edzeni, futni és még a nővéréhez is elvisz. Imádom a nővére gyerekeit, aranyosak. Így egészen úgy érzem magam, mintha Wilhelm párja lennék, de közben nem.
Ami még fontos Wilhelm Sayának becéz, ami nem tudom honnan jött neki, de nem haragudtam meg érte.


24 évesen a jelenben:

Ha jól tudom, akkor múltkor mesélt Wilhelm valami lányról. Engem aztán nem érdekel, azt szed fel magának, akit csak szeretne. Én biztos vagyok benne, hogy nem fogom áthágni a szavait. Nem fogok rányomulni, pedig olykor az a érzésem van egyes összenézésünkkor, hogy kíván engem, de lehet, hogy tévedek. Szóval a mi kapcsolatunk különleges, sok benne a kimondatlan dolog, s nem én leszek, aki megszegi a játékszabályokat, mert tuti kidob a lakásból. Én nem járok semmilyen pasival, ami a vérfarkasságnak köszönhető, de lehet idővel találok magamnak valakit. Addig is élvezem ezt az állapotot.