Légy férfi Gyerekkorotoktól verik belétek – néha szó szerint – hogy a férfi az erős. Nincsenek érzelmei, nem lehet gyenge, nem sebezhető, de könyörületes.  Becsületes, de titokzatos. A család feje, a tiszteletadás felső pillére. Nem beszél sokat, de amit mond, az íratlan szabály. A férfi tanult, udvarias, sikeres. Megbízható, mindig igaza van. BULLSHIT Ha sírni akarsz, zokogj. Ha üvölteni akarsz, tedd meg, állj ki a hegy tetejére és ereszd ki a hangod. Ki ítélne el? Apád? Ugyan, rád se nézett tizenkét éves korod óta, amikor véletlen dadogni mertél angol különóra közben. Anyád? Apád elnyomása miatt a nyugtató boldog mámorában, bárgyú mosollyal az arcán lesi minden este hétkor az aktuális reality showt. Önmagad ítéled el, mert nem látod mennyire erős vagy. Mert azt hiszed, amiért érzel, - mint egy rendes emberi lény – már egy senki vagy, egy gyenge ripacs.  Vigyorogj magadra a tükörben, vegyél két mély levegőt, és kezdd el a napot. Hazudj a kisfiúnak, hogy nem láttad a labdáját, amin előtte mentél keresztül az autóval. Vedd meg a kedvenc komfort kajád, és bűntudat nélkül fald fel az egészet a a tv előtt. Maradj fent hajnal háromig kibeszélni a legújabb focimeccs eredményét a baráttal, aki tudod, hogy magányos, és szüksége van társaságra, de nem meri mondani, hiszen ő maga is ítélkezik önmaga felett. Bontsd le a falakat. Már omlanak. És segíts Neki is lebontani.

Önéletrajz

A sötétség kiábrándító volt.
Vannak azok a sötétségek, mint például egy teliholdas éjszaka, vagy amikor túl sok utcai lámpát helyeznek el a várostervezők egy területen emiatt olyan sárgás altónusa lesz az egésznek. Vannak azok, amikor csak úgy megszokja a szemed, és már szinte tökéletesen látsz, de a csillagok mégis tisztán terülnek el feletted, mert nincs fényszennyezés, ami segítsen abban, hogy láss. És volt ez. Az elnyelő, hideg, nyálkás, ahol látsz, de csak foltokat, nincsenek árnyalatok, mindenki sápadt, a hangok felerősödnek. A temetés alatt végig zuhogott az eső, a latyakossá vált agyagföld süppedős nyákossága idegesítővé tette az amúgy is irritáló sötétséget.  A család legfiatalabbjai már rég leléptek. A középkorúak – mint az apád, anyád, nagybátyád, random kuzin aki valahonnan Angliából repült vissza csak ezért – küzdöttek az álmossággal amit a több napos virrasztás okozott, még úgy is, hogy váltogatták egymást. Az idősek, már aki még életben volt, egyenes háttal, amennyire csak tudtak várták az új családfő bólintását, hogy végre mehetnek és maguk mögött hagyhatják a diktátor nagyapád zsarnokságát. Csoda, hogy eddig életben maradt, amennyien meg akarták ölni. Építész nagyvállalatnak álcázni egy egész boszorkány családot nem egyszerű. Sok pénzt igényel, sok torkot kell elnémítani közben. Az utána jövő sötétség is kiábrándító lesz.

A hajnal lelombozó volt.
Megvan az a csodás napfelkelte narancssárga, amitől olyan, mintha minden lángolna, majd minden vattacukorból lenne. Néhány pillanatig a vattacukor lángol. De most nem lángolt. Hiába a plafontól padlóig teljes ablakok, a narancssárga árnyalatai halványan vonták csak be a szobát. A fehér ágynemű, a fehér falak alig vették át a színeket. Egyedül a frottír köntös szívta magába a fényeket. A város zajai, a jet lag szétszedte az agyad minden sejtjét, újra. Még ilyenkor szokott kezdődni az este, a lányok rövid ruhában ilyenkor szolgálják fel a első kör italt, a rosszalló pillantások a szexista barátokra még csak most indulnak. Te mégis itt állsz, gyűrűvel az ujjadon, egyedül, egy óriási hálószobában, relatíve friss házason. Egyedül. Mert az ara a melletted lévő szobában szuszog. Az esküvő szinte rohamtempóban volt, elvégre mindkettőtöknek sokadik volt ez már. Már felesleges lenne vitáznod is, el volt rendezve minden, ha ellenkeztél volna, apád csodás képessége úgyis átértékelte volna benned a dolgokat. Halovány lángocska lebeg előtted, a hatalmas sóhaj se oltja ki melegét. A frottír köntös a fotelben végzi, a matrac megsüpped, a takaró selymes suhogással von körbe. A következő hajnal is lelombozó lesz.

A napfény melengető volt.
Mintha minden ünnepelne. Vagy legalábbis élne. A madarak hangos csivitelése bekúszik a hallójáratodba, visszahangozva ölelik át lelked. Szemeid előtt szemhéjaid sötétségét a nap vörössé változtatja, melegít, táplál. Előtted a Macbook, a lapok, a megnyitott email sikít a figyelmedért, de a tűző nap jobban leköt. Magába szív tejesen. Inkább, mint hogy azt olvasd, utódot kell nemzeni, hogy végre tovább vidd a véred, hogy biztos legyen a család továbbra is tiszta és erős. Vagy ahogy a legújabb felhőkarcoló negyedik tervrajza is összezavar, mert nm tudja a kedves ügyfél pontosan mit is akar. Az eszpresszó illata bekúszik az orrodba, és az illat sokkal vonzóbb, mint a vöröses fény.  A fény elvakít ahogy kinyitod a szemed, jó pár másodpercbe telik mire hosszászokik, hogy újra látod a világot. Öntudatlanul nyúlsz a kávé után, nem is fogva fel elsőnek kitől veszed el. Ez lenne az új norma? Beszéd nélkül ülni a parkban, abban a percnyi békében mi jut, tettetni, hogy dolgozunk, mert épp házasok vagyunk. A jövő melengető lesz.