@mikrokosmos
Néhány részlet
Az oldalon 200x320-as méretű avatar-okat használunk.
Az oldalon jelenleg boszorkány karakter nem alkotható visszavonásig, nemi korlátozás azonban nincs életben.
Nincs megkötött szószám a reagoknál.

keresett karaktereink
Canon karaktereink összesítőjét itt találod, míg keresett karaktereinkét az alábbi linken tudod meglesni.



mérföldkövek
2021. február 22. Oldalunk új köntösbe öltözött; amennyiben bármilyen elcsúszást, kódhibát észleltek, kérjük jelezzétek!
2021. február 01. A január hónap legaktívabb játékosainak listája már olvasható a hírekben.
2021. január 24. Kezdetét vette oldalunk legújabb kalandja, részletek ide kattintva érhetőek el.
2020. február 01. Oldalunk megnyitotta kapuit a látogatóink és leendő tagjaink előtt; merüljetek el bátran a leírásokban, kérdés esetén keressetek minket!
• Együtt nyerjük vagy veszítjük el ezt a harcot, nem számít, mi jön ezután
in god we trust magyar szerepjáték

Silbert - under the same starry sky


Albert Jindosh
Vámpír

Hozzászólásaim száma :
282
Chatkép :
Silbert - under the same starry sky 36
Szerepkör :
koalíciós tag
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
thomas doherty
Fő képességem :
mah fabulous
personality :*
Korom :
94
Foglalkozásom :
investor / bastien's agent



                         @Albert Jindosh  
íródott • Szer. Ápr. 14, 2021 9:12 pm
 

Patricia C. McDermott felhasználónak tetszik ez a poszt

Meghökkenve szalad fel a szemöldöke a homloka közepéig. Az eddigi fásult távolságtartásával szemben, most szinte le lehet olvasni az arcáról, hogy mit gondol: MÁR ELNÉZÉST?! Hogy ő volna a túl öreg? Tulajdonképpen innen is megközelíthetitek a problémát, igen, ezzel egyet ért. - A második világháborúban harcoltam. A másodikban. Nem a kibaszott függetlenségi háborúban. – Márpedig ezt olyan hévvel közli veled, mintha jelenleg valóban ez lenne a legnagyobb problémája. Tudod, hogy van ez, érti ő, hogy túlzol, na de álljon meg a menet. Ezen a ponton persze még kérdéses, hogy az-e a szerencsésebb, ha minél előbb kihúzod nála a gyufát, vagy ha inkább nem hergeled. És most még szépen nyugisan teregeti itt a lapjait, ahogy ő azt elképzelte. De kiindulva abból, hogy az eddigi beszélgetésetek alatt hogy viselkedett, bizonyára az előbbi verzió a járhatóbb. Végülis, ha a hegy nem megy mohamedhez mohamed megy a hegyhez alapon, ha Te nem tudsz bejutni a falain belülre, akkor gyújtsd csak rá az egész kibaszott kócerájt, hogy ő ugorjon ki osztani az észt.

És milyen jól teszed, amit teszel.
Alberttel tulajdonképpen csak így lehet beszélni. Kalapáccsal kell a fejébe verni az ellenvéleményt. Olyan ellenállással, hogy azt már ne seperhesse le egy olyan egyszerű mozdulattal az asztalról, ahogy a koalíciót illető aggodalmaddal tette. Mindig megvan persze a kockázata, ahogy megvan most is, amikor lényegében kis híján arcon nevet.
- Azt hiszed, Bastien a Joker? – Sikerült megragadnia a lényeget. De igazad van, fél. És nem viseli jól, ha ezzel szembesítve van. Különösen, ha valaki olyan szembesíti vele, akinek igazán szeretne adni a véleményére, minden emberöltős berögződésén felülkerekedve. Adj neki egy percet. Hagyd, hogy tegye, amit tesz. Hogy szinte ignorálva mindent, amit mondtál megkerüljön és az ajtóhoz csörtetve kész legyen feltépni azt.

Lenyomja a kilincset… és akkor megáll. Tudja, hogy neked adna igazat azzal, ha most kisétálna innen, ezért nem teszi. Elengedi a kilincset és hátralép, a lépés közben pedig egy elegáns száznyolcvanassal feléd fordul. Olyan megbánás van a szemeiben, amit ritkán látni ott. Némán figyel téged egy kicsit, mielőtt nagy sóhajjal erőt venne magán, hogy megszólaljon.
- Szeretlek. Annyira szeretlek, Silas. – Undokul pillant félre, kicsit a fejét is megcsóválja, ki tudja, mi jár ilyenkor a fejében. A mozdulat végén viszont ismét tiéd a tekintete és megteszi a közétek ékelődő lépéseket, hogy a derekad köré fonva a karjait átöleljen, ha hagyod neki. Szeretne magához ölelni. Beszívni a meleg illatodat és érezni az ereidben lüktető vér éltető erejét. - És megijeszt, hogy egy nap egyedül hagysz majd, – nevezzük ezt úgy, hogy megöregedsz és meghalsz, vagy vegyük Atlas példáját, ha már úgyis ilyen ’fontos’ szerepe van a kapcsolatotokban – és akkor nem lesz semmim, ha a koalíció nincs. – Gondolj csak bele egy kicsit te is. Itt van ez a férfi, aki világéletében elkötelezettségi problémákkal küzdött. Hűvös apa, manöken anya, onnantól pedig csak a lejtő, már az emberévei során is.

Elenged és ellép tőled, de ez már egy jó kezdet lehet, hogy megtisztel azzal, hogy nem hagy itt a picsába és nem érzékelteti azt, hogy valóban alsóbb rendű vagy és tesz arra, amit mondasz. Sőt, ezt hallgasd, figyelt ő. Pontosan vissza tudná idézni, hogy mit mondtál neki nem rég. – Az életem keserű és unalmas nélküled, nem pedig a koalíció nélkül. Négy, öt, hat… – Négy, öt, hat, igen, igazad van. De hét? – Nem akarom, hogy Atlas legyél. Atlas… nem sokkal Halloween előtt elbúcsúzott tőlem és elhagyta a várost. Végleg. Bárminek is nevezzük ezt, ami közte és köztem volt, véget ért, amikor beléptél az életembe. És nem akarom, hogy akár csak egy percre is megkérdőjelezd, hogy milyen fontos vagy nekem. Csak azt, hogy… hogy legyél türelmesebb. – Hisz sejtheted mi lesz a vége, ha sietteted. - Mellesleg Bastien soha nem áldozna fel téged. - A homlokát ráncolva csóválja meg a fejét, nem is érti, ilyen buta zsarolás hogy merülhetett fel benned. - Ugye tisztában vagy vele, hogy senki nem tudna neki jobban ártani, mint én? Talán még Patricia sem. - Innen pedig összerakhatod, hogy számára jó eséllyel szent vagy és sérthetetlen, mert nem engedheti meg magának azt a gigaluxust, hogy épp a te Albertedet haragítsa magára.
Vissza az elejére Go down
Silas Wishman

Hozzászólásaim száma :
275
Chatkép :
Silbert - under the same starry sky Tumblr_pnl0duJsiA1rmv9iyo1_400
Szerepkör :
washingtoni lakos
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
Maxence Danet-Fauvel
Fő képességem :
Akaratátvitel
Korom :
23
Foglalkozásom :
kutyasétáltató



                         @Silas Wishman  
íródott • Pént. Ápr. 09, 2021 1:35 pm
 

Patricia C. McDermott and Albert Jindosh felhasználónak tetszik ez a poszt


Hitetlenkedve rázom meg a fejemet, akármennyire is szeretnék mondjuk ötven éves lenni, vagy száz, attól még nem leszek sem idősebb sem pedig tapasztaltabb: ez pont olyan, mintha azt róná fel nekem, hogy az ország másik felében születtem, ezek mind-mind rajtam kívül álló tényezők, mégis hogyan kellene változtatnom rajtuk? És hogyan róható fel ez egyáltalán problémának?  Csak dühösen megrázom a fejemet. - Vagy te vagy túl öreg. - Mert ez is nyilván pont olyan bosszantó és tragikus hiba lehet, minthogy még nem múltam el harminc. - És ezért inkább a te problémád az, hogy nem beszélek ötven nyelven, meg nem harcoltam a függetlenségi háborúban. - És nyilván nem vagyok sem kifinomult, sem tökéletes: TUDOM. Nem vagyok Atlas.

Csak arra eszmélek, hogy Albert már a combjaim között áll és szeretnék, nagyon-nagyon szeretnék erre az egészre máshogy gondolni, köré vetni a lábaimat vagy hízelkedni egy sort, de egyszerűen nem megy: túlságosan fájdalmas újból és újból szembenézni a ténnyel, hogy nem lehetek elég jó. Legalábbis nem Albertnek. Hogy sosem fogom megütni a szintet, és még ha próbálkoznék is se tudnám, hogy milyennek kellene lennem - Atlas emléke csak össze-összeszedett mozzanatokból rajzolódik ki előttem, egy titok aminek nem lehetek igazán a tudója.

Felsóhajtok megint, dühösen és panaszosan, mert hallgatok, MEGTESZEM, hogy végig hallgatom még akkor is, ha a gyomromba még mindig nem oldódott fel a csomó, még ha borzasztóan rosszul is érzem magamat és csak megfogom, meg megfogom a lapokat amiket a kezembe nyom, meg lebámulok rájuk és próbálom értelmezni őket, de még csak azt sem tudom, hogy milyen játékba kellene áthelyeznem a kiválasztott kártyákat és hiába próbálok erre koncentrálni, meg arra a másik hülye kártyára, amit nem nyomott a kezembe attól még újabb láthatatlan kést döf belém: miért van az, hogy az egyik pillanatban elsimít egy sötét gondolatot a másikban viszont még sötétebbet helyez közénk?

Megrázom a fejemet ahogyan Albertre pillantok. - Menjünk mélyebbre. - Bólintok rá és leugrom az asztalról. - Derítsük ki milyen gondjaink vannak. - Egy másodpercre úgy teszek, mintha elgondolkoznék, de túl dühös vagyok, hogy kitartsam a gondolatot. - Egy: túl fiatal vagyok. Kettő: nyilván nem bizonyítottam semmit, különben nem kellene megkérdőjelezned a kapcsolatunkat. Három: az életed keserű és unalmas a koalíció nélkül. Négy: mindkettőnket azzal büntetsz, hogy képtelen vagy megbocsátani Atlasnak. Öt: nem vagyok Atlas. Hat: nem is leszek soha Atlas. Hét: Nem is akarok soha Ő lenni. - Megint megrázom a fejemet, a karjaimat meg tüntetőleg összefonom a mellkasom előtt. - Albert folyamatosan problémákat állítasz kettőnk közé, olyan dolgok miatt amik a múltadban történtek. Hibákat keresel és generálsz, mert félsz valamitől. Félsz attól, hogy változtass. - Idegesen dobolni kezdek a lábammal, nem fair most bevetni az Archie kártyát, az az én védekezőmechanizmusom része.

- Ha te megkérnél, hogy egy olyan fontos és egyben veszélyes dolgot hagyjak ott miattad, mint a koalíció én nem is gondolkoznék. - Veszek egy mély levegőt, nyilván nem fogom tudni így meggyőzni, még ha nagyon erőlködöm akkor sem: úgyis a fejébe vett valamit, úgyis konkrét elképzelések élnek benne. - Rendben. Archie, te és én. - Bólintok rá komolyan. - Akkor most tegyük félre ezt és nézzük más szempontból: neked fontos a koalíció. Akkor nekem is ugyanolyan fontos.  Tudod mit? - Kicsit farkasszemet nézek vele mielőtt kihúznám magamat. - Állíts frontvonalba. És ezt most, mint főnökömtől kérem. Vigyél vissza Washingtonba és küldj ki a terepre. Küldj az eltűnt boszorkányokért vagy Patriciaért. - Hátra fordulok, hogy megkereshessem a Jokert a lapok között, megütögetem vele a tenyeremet mielőtt felmutatnám, hogy ő is tudja milyen lap van a kezembe. - És ha nem teszed meg, akkor Bastienhez fordulok. Neki biztosan egy percig sem kell majd gondolkoznia, hogy melyik pillanatban áldozzon fel. -
Vissza az elejére Go down
Albert Jindosh
Vámpír

Hozzászólásaim száma :
282
Chatkép :
Silbert - under the same starry sky 36
Szerepkör :
koalíciós tag
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
thomas doherty
Fő képességem :
mah fabulous
personality :*
Korom :
94
Foglalkozásom :
investor / bastien's agent



                         @Albert Jindosh  
íródott • Csüt. Ápr. 08, 2021 6:04 pm
 

Patricia C. McDermott and Silas Wishman felhasználónak tetszik ez a poszt

Ez nem az, amit Albert akar. Nem mintha ezen a ponton számíthatna, hogy mit akar, amekkora faszfej, de csak néhány percecskével kellett volna neki többet adnod ahhoz, hogy kikerekítse ebből az eszement, egészen megalázó kártyajátékból azt, hogy igazából ő téged mennyire szeret. Persze nem lehet téged hibáztatni. Jól lehet, hogy más már mondatokkal ezelőtt ráborította volna az asztalt. Most azt ne vegyük figyelembe, hogy Albert nem tűrne el ilyesmit, lényegtelen.

Nézzük a jó oldalát, végig hallgat téged.

- Fiatal vagy, Silas. Ennyi a te problémád. – Olyan fiatal vagy. És úgy érzi, ezzel olykor nem tud mit kezdeni. Ahogy nem tud vele mit kezdeni most sem. Nem tud nem összetörni. Olyan törékeny vagy, olyan naiv. Tudatlan. De ha valamit félre értesz hát az az, hogy második lennél. Sosem voltál második, kisboszorkány.
- Befejezted? – Akkor szólal meg ismét, amikor úgy tűnik, hogy végre levegőt veszel a verbális tányérdobálások közepette. A válaszát persze hamar megkapja egy bazdmeg képében, meg a verbális dobálózásból is hamar tényleges lesz, ahogy a kristálypohár a festett mahagóni falon csattan. A te vámpírodnak sem kell több. Feleszmélni sem lehet időd, hogy eltűnik a székéből, máris az asztalon ülve találhatod magadat, míg ő a combjaidat szétfeszítve a lábaid közé lép, a két tenyerével meg a csípőid mellett támaszkodik meg. – Ha itt valakit megbaszok, az te leszel, de megtennéd, hogy előbb végig hallgatsz? – Hát nézd már, szegényt félbe szakítottad, egy tök fontos monológ tetőpontja előtt volt.

Túl közel van hozzád. Mámorítóan közel, és bár lenne inkább dühös, mint ez. Ő még csak észre sem veszi, hogy mekkora gyökér. Elnyúl melletted, már nem támaszkodik, egyik kezébe veszi a kárót, amit akkor lengetett, mikor Atlasról beszélt, a másik kezébe meg a kőrt – a szívet – és lényegében az arcodba tolja. – Ez vagy te, szépségem. Erősebb, mint a másik lap. Mégis hogy lehetnél második a sorban… – Nem is folytatja, csak frusztráltan morran egyet, mintha nem lenne kedve magyarázni, ha nem érted magadtól. Nem szereti, ha nem gondolkodsz, pedig néha egy kicsit talán sokat vár el tőled. Lecsapja melléd Atlas kártyáját és elkezdi felszedegetni az asztalról még néhányt. Elég eszement módon. – Archibald. – Indulatosan a kezedbe nyomja azt, amelyik a te kártyád mellett volt. – Te. – A kezedbe nyomja azt is, amit eddig lengetett, aztán a harmadikat. – Én. – Olyan pontot tesz a mondat végére, hogy még a siket is kihallaná, mielőtt dúlva-fúlva ellép tőled, viszi magával a poharát – neki legalább még van, hah! – tölt magának még egy konyakot, megissza és csak aztán fordul feléd. – Tudod mit? Menjünk mélyebbre. Hogy a faszba hagyhatnám ott a te kérésedre a koalíciót, mikor alapvető gondjaink vannak, hmm? – Mélyebbre alatt pedig egészen egyértelműen az Atlas árnyékából fakadó problémáitokat érti. Amik nincsenek is ott, nem is láthatóak… de valahogy mindig előjönnek. Mint mondtam, árnyék. Tölt magának még egy italt. Azt is lehúzza. Kelletlenül sóhajt és végül rád néz, de a szavai már bántás nélkül, őszintén jönnek. – Sajnálom, ha azt érzed, hogy Atlas is a kapcsolatunk része. Nem az. Csak te és én. És Archie. – Részéről a három kártya a bizonyíték a kezedben. És sosem hívja a kutyát ilyen aranyosan. Mindig csak Archibald így, meg Archibald úgy, hát nézd már.
Vissza az elejére Go down
Silas Wishman

Hozzászólásaim száma :
275
Chatkép :
Silbert - under the same starry sky Tumblr_pnl0duJsiA1rmv9iyo1_400
Szerepkör :
washingtoni lakos
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
Maxence Danet-Fauvel
Fő képességem :
Akaratátvitel
Korom :
23
Foglalkozásom :
kutyasétáltató



                         @Silas Wishman  
íródott • Kedd Ápr. 06, 2021 7:41 pm
 

Patricia C. McDermott and Albert Jindosh felhasználónak tetszik ez a poszt


Alberttel kapcsolatban az ember sosem gondolhat arra, hogy nem tudja majd meglepni: mert Albert mindig, minden körülmények között képes meglepni az embert és az esetek felében ez simán lehet valami olyasmi, ami nem esik jól, vagy nem egy olyan meglepetés, aminek az ember örül. Most is meglep a reakciójával, persze számítottam arra, hogy dühös lesz, hogy esetleg dühöng, de azt nem vettem számításba, hogy teljesen lekezelővé válik majd, érdektelenné és máris visszatámad - bár ez a tökéletes védekezőmechanizmus ismerős régebbről, éppen csak azt gondoltam, hogy ezen túlléptünk, kinőttük, esetleg tart ott a kapcsolatunk, hogy mondjuk majdnem egyenrangú társakként beszéljük meg a problémát. Nyilván tévedtem. És nyilván borzasztóan rosszul esik ez az egész, úgyhogy csak beharapom az alsóajkamat és próbálom nem feladni, nem azt mondani, hogy oké igazad van, inkább csak ne veszekedjünk.

Összerezzenek a pohár koppanására, mert azt hiszem össze fog törni: az is jobb lenne, mint ez - távolodunk, mintha két ellentétes irányba tartó vonaton ülnénk, száguldunk egymástól elfelé és fogalmam sincs, hogy van-e visszafelé tartó jegy, vagy sem. Így hát csak belekortyolok az italba, keserű és egyáltalán ne esik most jól, ahogyan a nyelőcsövemet majd a gyomromat égeti, így is borzasztó hányingerem van, de muszáj csinálnom valamit, mert képtelen vagyok Albert pillantását állni: nem vagyunk egyenrangúak, ebben a helyzetben biztosan nem, mert hiába volt meg a lehetősége, lehetőségünk ő mégis behelyezkedett az asztala mögé, mintha kötelessége lenne falakat húzni vagy éppenséggel azt éreztetni, hogy tulajdonképpen a főnököm is. Kár, hogy ennek a beszélgetésnek én nem a beosztott - munkáltató viszonyból indultam neki.

Próbálok nem közbe szólni, próbálom megérteni, átlátni az ő helyzetét, de hogyan is lehetne mindez lehetséges, amikor ő sem próbál megérteni engem, amikor olyan dolgokkal dobálózik, amik egyáltalán nem igazságosak. Szóval csak odasétálok az asztalhoz, mert habár baromi jólesne most meghunyászkodni, semmit sem érnék el vele. Behajolok az asztal fölé, megtámaszkodom a közepén és összeszűkítem a pillantásomat. Annyira gyorsan ver a szívem és annyira nagyon izgulok, hogy attól félek mindjárt elájulok.

- Ez kedves. - Nem fogom megadni magam neki, nem fogom megadni magam neki, nem fogom megadni magam neki. - Ha valamit szarul csinálok, vagy ha valami negatív dolog történik köztünk, mindig Atlashoz hasonlítasz. - Nyelek egy nagyot. - De egyébként sosem lehetek elég jó, sosem lehetek az életed nagy szerelme vagy annyira fontos. És oké, ezt el tudom fogadni, de seggfej dolog tőled mindig a hibáimat emlegetni. Megcsóválom a fejemet, kurvára rosszul esik ez az egész, mint egy pofoncsapás. - De végülis tök igazad van, maradj csak a koalícióban, úgyis ez az életed. Úgysem tudsz mást csinálni helyette, úgyis csak egy kutyád lesz meg néhány évtizeded. - Hátrahúzódom, hülyeség volt az egész tök hülyeség volt: felhozni ezt, eljönni ide felgyógyulni, hülyeség volt elhinni, hogy ez lehetne több is. Ellépek az asztaltól és csak száguldunk azon a vonaton, ezerrel száguldunk. Nincs kiszállás, nincs megállás, nincs visszaút. - De majd, ha éppen egy újabb átok akar majd kinyírni, ha majd éppen az egész koalíció elbukik és mindenki a fejeteket akarja majd venni, amikor majd csak menekülni tudsz akkor gondolj arra, hogy legalább lett volna néhány évtizeded. Csak egyszer, egyszer gondolj arra, hogy nem Atlas vagyok. - Megrázom a fejemet, szar érzés amikor folyton csak második lehetsz: néha elhiszed azt, hogy te vagy az első, de aztán valahogyan mindig eszedbe jut, hogy sosem leszel elég jó.

Úgyhogy Albert helyett én leszek igazán dühös. - Baszd meg.- Hozzávágom az üres kristálypoharat a falhoz, ripityára törik - pont így török össze én is.
[/i]
Vissza az elejére Go down
Albert Jindosh
Vámpír

Hozzászólásaim száma :
282
Chatkép :
Silbert - under the same starry sky 36
Szerepkör :
koalíciós tag
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
thomas doherty
Fő képességem :
mah fabulous
personality :*
Korom :
94
Foglalkozásom :
investor / bastien's agent



                         @Albert Jindosh  
íródott • Hétf. Ápr. 05, 2021 8:43 pm
 

Patricia C. McDermott and Silas Wishman felhasználónak tetszik ez a poszt

Érzi ő is, hogy védtelenné váltál. Hogy Archibald volt a golyóálló mellényed, ami egy lövöldözésben nem lenne ugyan biztosítéka a túlélésnek, de igencsak megnövelné rá az esélyeidet. És most nincs semmid, csak az a pohár a kezedben, amit Albert belenyomott, mielőtt visszasétált a grandiózus íróasztalához – ami most is munkára utaló papírokkal van tele – és az italát lötyögteti.

MI?
Felszalad a szemöldöke, hát most mit kiabálsz vele? A folytatással pedig valahol meg is leped, de nem különösebben íródik ki semmi a vonásaira. Sőt, a helyzet kényességéhez képest Albert meglehetősen higgadtnak tűnik. Ami nyilván rossz dolog, mert ez csak amiatt lehet, hogy bezárta a vár kapuit és felhúzta a vizesárkon átvezető hidakat is. Egy olyan helyen van, ahol semmi nem bánthatja és semmi nem érheti el. Még Te sem. Sosem volt titok ennek a helynek a létezése. Hogyan is élhetne túl valaki egy ilyen hosszú és izgalmakkal teli életet egy hamis biztonságot nyújtó buborék nélkül, ahova elzárkózhat, mielőtt ripityára törnék a halott szívét? Nos, legalább végig hallgat, még ha az ignoráns ábrázata nem is teszi könnyűvé azt, hogy végig mond, amit akarsz.

- Nem dramatizálod te ezt túl egy kicsit? – Egyértelmű, hogy szerinte igen, de már megint miféle fasz válasz ez a Te aggodalmadra? Hát most nézd meg. Itt aggódsz érte, ő meg mindjárt elküld a kisboltba, hogy vegyél magadnak egy doboz tampont, ha így kivagy. De hisz tudod, hogy a vámpírod milyen. Milyen megzabolázhatatlan és milyen sündisznó. Kérdés, hogy akarod-e te ezt. Meg akarsz-e vele küzdeni. De miért ne akarnál? Beleestél abba, amibe előtted mindenki más is, aki az évtizedek során kaphatott Albert figyelméből egy szeletet. Egy olyan férfiról beszélünk, akin egy emberöltő is kevés túljutni. - Hogy is mondjam, hogy megértsd… – Elgondolkodva sóhajt, megissza a konyakját a pohárból, az ujjai közt tartva elegánsan lelógatja maga mellett az asztalra, hogy az utolsó fél centin elengedje és hangosan koppanjon a kristály. Azután pedig valami rá jellemzően flúgos úriassággal löki el magát az asztaltól, megkerüli és leül a székébe. Elvárja, hogy figyelj rá. Előhúz a fiókjából egy pakli francia kártyát és egy-egy lapot elkezd kipakolni maga elé.

- A koalíció Patricián kívül egy rakás idióta, – sosem titkolta, hogy miféle véleménnyel van a legtöbbjükről – sőt, olykor még utóbbiban sem vagyok biztos. Ő meg az érzelmei. – Megforgatja a szemeit és kapsz egy vontatott sóhajt is, miközben a kipakolt lapokat három kupacba tologatja az asztalon. Kettő bal oldalon, egy középen, meg egy tucat a jobb oldalon. Érdekesen kezd nézegetni egy lapot, amit még szabadon kihúzott a maradék pakliból és leteszi a túlsó szélére egyes egyedül… nosztalgia. Felpillant rád, amikor közelebb merészkedsz, de nem hagyja abba, amit csinál
- Alig egy évtizede voltam vámpír. A koalíció akkoriban még Bastien lábai közül se jött ki, nem még hogy gyerekcipőben járjon. – Elhallgat néhány másodpercre. Még te sem tudnád megmondani, hogy épp szomorú, nemtörődöm, vagy hol járhat fejben. A félretett lapért nyúl és feléd mutatja a kárót. – Atlas is hasonlóval jött fel, mint most te. Nem az életemet féltette. A szabadságomat, minket… – Sejtheted, hogy mi lett a vége. Visszateszi a lapot, és felemeli azt a baloldalra tett két lapot. Szív és egy jelentéktelen treff. Ezeket nem mutatja fel neked, inkább csak ő nézegeti elmerengve. – De az már egy emberöltővel ezelőtt volt. – Felpillant rád. – Mégis mi a kurva életet csinálnék, ha ezt hátra hagynám, hm? Tudod, hogy szükségem van rá. Te mit adsz? Egy kutyát meg néhány évtizedet, amíg meg nem öregszel? Kezdjek el barkácsolni, vagy mégis mi a faszt vársz el tőlem, Silas?
Vissza az elejére Go down
Silas Wishman

Hozzászólásaim száma :
275
Chatkép :
Silbert - under the same starry sky Tumblr_pnl0duJsiA1rmv9iyo1_400
Szerepkör :
washingtoni lakos
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
Maxence Danet-Fauvel
Fő képességem :
Akaratátvitel
Korom :
23
Foglalkozásom :
kutyasétáltató



                         @Silas Wishman  
íródott • Csüt. Ápr. 01, 2021 9:28 pm
 

Albert Jindosh felhasználónak tetszik ez a poszt


Albert nem nevet pedig szerintem ez a gyűrűs dolog lehetett volna vicces is, és ettől, hogy ő nem nevet csak én is egy fokkal feszélyezettebbnek érzem magamat, szóval csak a kutyára figyelek, a kutyánkra, megvakargatom a fülét, meg hagyom, hogy megnyaldossa a kezemet, biztosan érzi, hogy van valami baj. Abban is biztos vagyok, hogy Albert is érzi, hogy van valami baj, hogy nagyon is jól hallja, hogy a pulzusom nem hajlandó csökkenni, sőt, inkább egyre gyorsabban és idegesebben kalapál.

Az sem segít, hogy csendben van, hogy rezzenéstelenül, kifejezéstelenül ül és néz és hallgat és ha nem ismerném akkor most azt hinném, hogy igazából nem is rám figyel, hogy igazából nem is érdekli, hogy én mit mondok neki, de túlságosan - vagy hát azt hiszem eléggé - ismerem Albertet ahhoz, hogy tudjam nagyon is figyel, hogy minden rezdülésem feltűnik neki, szóval csak próbálom nem egyre idegesebben simogatni Archie bundáját, próbálom nem elhadarni az egészet hanem érthetően elmondani, hogy mit gondolok, hogy mit szeretnék, vagy hát nagyjából próbálom érthetően elmondani és szerintem azért nem ment ez olyan rosszul, hogy szinte némán elsuttogott értemmel kelljen rá válaszolni.

Úgyhogy én csak megilletődöm és nyelek egy nagyot, egy egész pillanatig azt hiszem, hogy csak fogja magát és itt hagy és ettől pánikolni kezdek, szóval még gyorsabb ütembe ver a szívem, még inkább izzad a tenyerem, még sietősebben simogatom Archiet, akinek láthatóan ez már nem is tetszik, csak fogja magát és nyüszögni kezd mielőtt leugrana az ölemből és itt hagyna. És én utána szeretnék szólni, utána szeretnék menni, mert Archie volt az egyetlen végváram Albert előtt, most már ott állunk a belső falak között, nincsenek sorkatonák, ágyúk vagy puskák, csak ő van és én.

Zavartan veszem csak el az italt, majdnem bele is nyugszom, hogy akkor most rendesen fogunk beszélgetni, esetleg megkérdezi, hogy mire gondoltam fejtsem ki pontosabban, vagy rögtön elmondja a véleményét, csakhogy Albert most sem azt csinálja amire az ember számítana, előáll valamivel amitől hirtelen köpni-nyelni nem tudok, csak meglepődötten szinte felkiáltok. - MI?- Úristen. - NEM! Nem akarok szakítani veled. - Hatalmasokat pislogok megilletődve, eddig azt hittem, hogy teljesen egyértelmű, hogy szeretem.

Kiiszom a poharam tartalmát mielőtt felpattannék - a poharat leteszem a dohányzóasztalra - és megindulok felé, az első tervem az volt, hogy meg sem állok amíg közel nem érek hozzá, átölelem, de félúton valamiért (mondjuk a kérdése miatt, milyen kérdés ez - azon kívül, hogy teljesen őszinte és teljesen jól összefoglalja a gondolatimat-) megtorpanok és csak hatalmas szemekkel nézek rá, meglepődve, félve a reakciójától. - Nem, nem azt akarom mondani, hogy a koalíció vagy én. Vagyis nem konkrétan így, nem... miért gondolsz arra, hogy szakítani szeretnék veled? - Ezen nem tudok túllépni. Mit csináltam rosszul? - Azt szeretném mondani, hogy a koalíció miatt veszélyben vagy. Ezt te is tudod és én is tudom és azt szeretném mondani ezzel az egésszel, hogy félek, mert... Albert igazából az elején alig bírtál rám nézni, megváltoztál. És ez az átok hibája, az átok meg a koalíció hibája. - Nyelek egy nagyot, tétován lépve Albert felé. - Nem akarom végigaszisztálni a halálodat. Nem kérheted ezt tőlem. -
Vissza az elejére Go down
Albert Jindosh
Vámpír

Hozzászólásaim száma :
282
Chatkép :
Silbert - under the same starry sky 36
Szerepkör :
koalíciós tag
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
thomas doherty
Fő képességem :
mah fabulous
personality :*
Korom :
94
Foglalkozásom :
investor / bastien's agent



                         @Albert Jindosh  
íródott • Szer. Márc. 31, 2021 1:31 pm
 

Remus Eastaughfee felhasználónak tetszik ez a poszt

Ha rólad van szó, valahogy mindig az arcára van írva, hogy mit gondol. Jelen esetben azt, hogy okos kis boszorkány vagy te. Tisztában van vele, hogy minden, amit a négylábúval teszel, pusztán időhúzás, de nem szól. Úgy van vele, hogy ő igazából ráér, meg hát… hát Archibald. Az utóbbi hónapok során akarva akaratlanul is kicsit a világotok közepe lett. Igen, Albertnak is. Arról nem is beszélve, hogy nagyon sokszor törte meg köztetek a jeget az átkozódós incidens óta. Van valami varázsa annak a puha, ’’mosolygós’’, ragaszkodó állatnak. Kérdés, hogy ez a varázs most elég lesz-e. Valószínűleg nem. Főleg, hogy Alberten egyre inkább észrevehető, hogy nagyátlagban úgy viselkedik, ahogy a kapcsolatotok elején tette. Sőt, inkább nevezném ismertségnek, hiszen akkoriban még épp csak a boszorkánya lettél. Felkarolt, fente rád kicsit a fogát, ennyi volt. Remélhetőleg csak ennyi volt és nem pedig ennyi is lesz.

A félbe hagyott mondatodnál megcsóválja a fejét, de inkább nem mondja ki, hogy nem érdekli, mit gondolsz. Csak várja, hogy a tárgyra térj. Némán várja, talán ez a legrosszabb. Albert nem dobolgat a csini gyűrűivel az asztallapon, vagy a cipője talpával a padlón, de még csak szeme sem rebben. Mindössze azokkal az átható, jegesen kék szemekkel figyel téged, mint akit márványba öntöttek. Ez nem a Te Alberted. Ez az az Albert, aki még nem találkozott veled. Az igazi Albert, akit nem mérgeztél meg az érzelmeiddel… a szereteteddel.

Az sosem volt titok, hogy a vámpír figyelme erősen szelektív, ahogy az sem, hogy az érzelmi intelligenciája, nos… nos. Nem is csoda így, hogy mire a mondandód végére, a mondandód lényegi részéhez érsz, elveszted őt, és azt már lényegében nem is hallja. Hiába ültök majdhogynem szemben egymással, hiába Archibald aranyos szuszogása az egyetlen, ami zavarhatná a csendet, mintha el sem jutna hozzá a levegőben a hangod egy bizonyos ponton túl. Odáig van meg, hogy ezt elég volt átélned a szüleiddel, még egyszer nem szeretnéd, körülötte pedig úgy húzódnak fel a falak, mintha rejtett csapdára léptél volna, ami hirtelen aktivál mindent. Megemelkedik a szemöldöke, furcsán pislog kettőt, aztán csak félrepillant, miközben az alsóajkába harap, de nem úgy, ahogy szereted. Elgondolkodva, valami távolin tűnődve. Rajta tűnődve. – Értem. – Alig suttogva préseli ki magából, majd további reakció nélkül feláll a székéből és vagyont érő, antik szekrényhez sétál, ami a minibárt rejti magában. Tölt egy italt magának, de legalább tölt egy italt neked is, amit odasétálva a kezedbe ad, mielőtt visszamenne az íróasztalához. De már nem ül le, csak megáll előtte és a hátsójával nekidől.

- Vagyis szakítani akarsz. – Tessék, a lényeg átment. Ott van egy fél kérdőjel a mondata végén, de sokkal inkább hallani ki belőle azt, hogy távolodik. Az üzleti életben és abban, amivel a koalíción belül foglalatoskodik legyen akármilyen jó is, ha érzelmekről van szó, képtelen nem végletekben gondolkodni. Atlas egyszer már összetörte a szívét, hasonló megközelítéssel. És kezd beleesni ebbe a kétségbeesett spirálba, hogy te is pontosan erre készülsz. – Ezt akarod mondani? A koalíció vagy te?
Vissza az elejére Go down
Silas Wishman

Hozzászólásaim száma :
275
Chatkép :
Silbert - under the same starry sky Tumblr_pnl0duJsiA1rmv9iyo1_400
Szerepkör :
washingtoni lakos
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
Maxence Danet-Fauvel
Fő képességem :
Akaratátvitel
Korom :
23
Foglalkozásom :
kutyasétáltató



                         @Silas Wishman  
íródott • Csüt. Márc. 25, 2021 2:32 pm
 

Albert Jindosh felhasználónak tetszik ez a poszt


Ahogyan Albert kimondja, hogy jól van azok a bizonyos sötét felhők egyre ütemesebb tempóban úsznak a fejünk felé, már szinte azt is látni ahogyan a szoba egy fokkal sötétebb árnyalatot vesz: ha nagyon fülelnék talán hallanánk a vészjósló dörgést is. Szóval csak nyelek egy nagyot és gondolkodás nélkül huppanok bele abba a bőrfotelbe, aminek olyan kényelmes az ölelése, hogy biztosan nem hasonló, kényelmetlen témákra tervezték, amikről éppen szót szeretnék ejteni. Egy kicsit persze még húzom az időt, hagyom, hogy Archie az ölembe másszon, persze olcsó trükk ez, gyatra próbálkozás arra, hogy majd enyhítsem azt a haragot, amire Alberttől számítok, hiszen efelől kétség sincsen: borús napjai vannak, kiszámíthatatlan napjai, feszült pillanatai és habár úgy tűnik, hogy most éppen önfeledt, biztos vagyok benne, hogy hamarosan robbanni fog.

- Ez tényleg egy remek tanács lenne, ha nem gondolnám azt, hogy...- baromi dühös leszel. Valahogyan így folytatódna a mondat, de ha most mégegyszer elmondom, hogy dühös lesz akkor vajon lesz-e esélyem kifejteni, hogy miért is kell dühösnek lennie? Inkább csak megvakargatom Archie fejét a saját magam nyugtatására és csak akkor kapom fel a fejemet, amikor Albert megemlít két opciót. - Huh akkor most adjam el a gyűrűt igaz? - Kipréselek magamból egy félmosolyt ahogyan próbálom játékosra venni a figurát, gyatrára sikerül még én is érzem, hogy borzalmasan feszült ez a fesztelennek szánt pillanat. Úgyhogy csak kortyolok a smoothieból még párat időhúzás gyanánt, aztán csak sóhajtok megint. Ennek könnyűnek kellene lennie elvégre mégis csak benne bízom a legjobban nem igaz? Csak hát akkor miért rettegek ennyire a reakciójától.

- Oké, szóval. - Szedem össze magamat, megköszörülöm a torkomat mielőtt komolyan Albertre pillantanék. - Azt hiszem kijelenthetjük, hogy az elmúlt időszak borzalmas volt. Mindkettőnk számára és látom rajtad, hogy megviselt vagy és érzem magamon, hogy én is megviselt vagyok. És én nem akarom átélni ezt még egyszer Albert, nem akarom még egyszer azt érezni, hogy el foglak veszíteni és nem tudok ellene tenni semmit sem. Ezt elég volt átélnem a szüleimmel. - Krákogom egy sort de közben igyekszem nem elpillantani. - Szóval szeretném ha kiszállnál. Ha nem lennél többé folyamatos célkeresztben a koalíció miatt. - És a bomba ledobva.

Három...kettő...egy...ROBBANHAT.
Vissza az elejére Go down
Albert Jindosh
Vámpír

Hozzászólásaim száma :
282
Chatkép :
Silbert - under the same starry sky 36
Szerepkör :
koalíciós tag
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
thomas doherty
Fő képességem :
mah fabulous
personality :*
Korom :
94
Foglalkozásom :
investor / bastien's agent



                         @Albert Jindosh  
íródott • Csüt. Márc. 18, 2021 11:16 am
 
Albert számára olykor akkor sem lehet kényes témákat felhozni, amikor látszólag jó kedve van. Sosem tudni igazán, hogy mi zajlik a felszín alatt. Hogy mi lesz az az apró szikra, amitől átfordul valami sokkal tolerálhatatlanabba. És látszó jókedv ide vagy oda, a kényes téma csak még kényesebb, ha nem kezel egyenlő félként. Merthogy a kapcsolatotokban figyel rád. Na de azon kívül? Kérdéses.

- Az. – Kajánul elmosolyodik és nyitja a száját, hogy szépen el is kezdje ecsetelni, hogy miért ilyen izgalmas most ez a dolog, hogy mi benne a kockázat, mi lesz a vége napokon belül, és hogy ő miért nem száll be ebbe az egészbe. Mert tényleg úgy nézi itt, hogy már csak a pattogatott kukorica hiányzik a kezéből. De az egészen letudja egy szemforgatással. Rájöhetett már igen sokszor, hogy nem vagy egy gazdasági beállítottságú warlock. Kicsit sajnálja is, nem tud veled igazán jókat vitázni, nem tudja úgy megtornáztatni az elméjét, ahogy szüksége lenne rá. Ha ilyesmire kerülne a sor, szimplán átlépne rajtad, a tudása és a tapasztalata is annyival magasabban van. De szeret és türelmes ő – hajaj, Jindosh úrfi meg a türelem –, néhány évtized múlva te is olyan ’’unalmas’’ leszel majd, mint ő, és szofisztikáltabb dolgokban is elmerülhettek az ostoba korosztályodbeli dolgok helyett.

- Jól van. – Van egy enyhe kérdő hangsúly a szavaiban. Kicsit még a szemeit is összehúzza, ahogy téged méreget, próbálva rájönni, hogy miben sántikálsz. Faggatózás helyett a vagyont érő bőrfotelre mutat, ő meg lehuppan az íróasztala mögé, a lábait felvetve az asztalra. A te zoknid van rajta. Vagyis az övé, az a fekete cseresznyés, amit nekiadtál a zoknicsomagból, ha emlékszel rá. Hosszú, hosszú hónapokkal ezelőtt volt, talán a kapcsolatotok hajnalán. De emlékszik, hogy milyen boldog voltál. – Egy jótanács, szépségem. Soha ne próbáld meg bebeszélni a partnerednek, hogy mit érez a témával kapcsolatban. Látod? Máris felfestetted, hogy dühösnek kell lennem. Hát most legyek dühös? – Irritálóan szürcsölgeti a finomságát. Inkább csak frusztráltnak tűnik. Az átok óta a megszokottnál is nehezebben viseli a butaságokat. – Nem tudom eldönteni, hogy ilyen felvezetéssel ez szakítós vagy eljegyzős szövegnek tűnik, de egyik sem tetszik. – Felvonja a szemöldökét és oldalra biccenti kicsit a fejét, de ezután már nem fog beleszólni, tényleg figyelmesen hallgat, még ha azon nem is segít, hogy ne érezd magad a kelleténél kényelmetlenebbül. Arra ott van a kutya.
Vissza az elejére Go down
Silas Wishman

Hozzászólásaim száma :
275
Chatkép :
Silbert - under the same starry sky Tumblr_pnl0duJsiA1rmv9iyo1_400
Szerepkör :
washingtoni lakos
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
Maxence Danet-Fauvel
Fő képességem :
Akaratátvitel
Korom :
23
Foglalkozásom :
kutyasétáltató



                         @Silas Wishman  
íródott • Szer. Márc. 10, 2021 7:58 pm
 

Csak kiül egy hatalmas, félig megkönnyebbült mosoly az ajkaimra, láthatóan Albertnek egészen jó kedve van - persze ki tudja, hogy annyira jó-e a kedve, hogy kényes témákat hozzon fel az ember - nekem ettől meg egy kis kő le is gördül a szívemről, persze tényleg csak egy kicsi darab a sziklából. Hagyom is, hogy Archie elterelje pillanatokra a figyelmemet, végig túrom a bundáját, hagyom, hogy megnyalogassa a kézfejemet és ha nem akarnék most Alberttel komolyabb dolgokról beszélgetni, akkor hagynám, hogy játékra invitáljon, meghatna, hogy a száz játéka közül milyen lelkesen kap fel egyet. - Tudom, hogy szeretnéd, hogy így legyen, de nem lehetsz mindig te a kedvenc. - Kuncogok fel egészen magabiztosan, sütkérezve mindennek a fényében, kiélvezve az utolsó napsugarakat a vihar előtt: milyen gyönyörű az idő, mennyire tökéletesen idilli.

- Ez roppant izgalmas lehet. - Fintorodom el játékosan, valahogyan ez a dolog sosem tudott engem igazán szórakoztatni és hiába mondja azt Albert, hogy kezd az egész vicces lenni: valószínűleg sosem tudnék rajta igazán nevetni, pedig annyiszor magyarázta már, annyiszor próbálta elmondani úgy, hogy számomra is érthető és izgalmas legyen az egész tőzsdés dolog, én valahogy mégis egy ponton képtelen voltam a számokra és mutatókra koncentrálni, mert az ezerszer izgalmasabbá vált, ahogyan a szája megmozdult, ahogyan a fogai meg-megvillantak, ahogyan a szeme fel-felcsillant és mire befejezte az egészet én mindig csak arra tudtam gondolni, hogy mennyi de mennyi időt elvesztegettünk ahelyett, hogy valami mást csináltunk volna. Most mégis azt kívánom, hogy bárcsak újra nekiveselkedne, bárcsak megpróbálna századjára is elmondani én pedig esküszöm, hogy most minden erőmmel azon lennék, hogy minden szavát megjegyezzem.

Felsóhajtok amikor rákérdez, bele is kortyolok a smoothiemba, le is sütöm a szememet, a szívem megint ki akar ugrani a helyéről és nézd csak, máris itt vannak azok a bizonyos viharfelhők.  Veszek egy mély levegőt. - Azért, mert beszélni szeretnék veled. - Nyelek egy nagyot. - És úgy gondolom, hogy borzasztóan dühös leszel miatta. - Nem fogok hazudni Albertnek: ez az igazság, félek a reakciójától, félek, hogy borzasztó dühös lesz, ellök és megharagszik. - De most, hogy vissza fogunk menni Washingtonba, szeretném, hogy tisztázzuk a helyzetet. - Veszek az orromon egy mély levegőt és csak várom, hogy mondjon valamit, hogy az osztatlan figyelme az enyém legyen, hogy esetleg elhessegesse a kellemetlen gondolataimat.
Vissza az elejére Go down
Albert Jindosh
Vámpír

Hozzászólásaim száma :
282
Chatkép :
Silbert - under the same starry sky 36
Szerepkör :
koalíciós tag
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
thomas doherty
Fő képességem :
mah fabulous
personality :*
Korom :
94
Foglalkozásom :
investor / bastien's agent



                         @Albert Jindosh  
íródott • Vas. Márc. 07, 2021 11:39 am
 

Silas Wishman felhasználónak tetszik ez a poszt

Kisebb bajom is nagyobb volt annál, hogy a várossal foglalkozzak. Azt hiszem, a te legnagyobb örömödre. Nem bírta volna el a kapcsolatunk, ha ismét beletemetkezem a ’’kötelességeimbe’’. Ahogy nem bírta el annak idején Atlasszal sem. Még egyszer nem fogom ezt a hibát elkövetni. Hát, legalábbis elméletben.
Szóval nem foglalkoztam a várossal az utóbbi hetek, hónapok során. Nullára redukált a varázslat és előbb magamat kellett összeszednem. Foggal körömmel visszaszereznem az élni akarásnak legalább egy morzsáját. Minden rosszabbá vált, mint azelőtt volt, hogy a kis boszorkányomat az utamba sodorta a szél. Akkoriban úgy voltam vele, hogy még van néhány évem, aztán biztosan belehalok az egészbe, és rendben voltam vele. Eluntam az életet, mindent megéltem, amit lehetett.

És akkor jöttél te.

De szerintem most már te is érzed, hogy visszatért bennem a tenni akarás. Igaz, hogy a gyakorta rám jellemző, ’’faszom kivan mindenkivel, miért vagytok ekkora nyomorultak, jó majd én megoldom’’ jellegű tenni akarás, but still. Sokat panaszkodtam a fivéremre, a koalícióra, és egyre inkább elkezdett érdekelni Trish néni eltűnése is. A hangulatom már jó ideje pont olyan, mint az ismertségünk elején. Mindketten érezzük a levegőben, hogy érik a visszautazás D.C.-be.

A dolgozószobában ácsorogva hallom, hogy jössz, de annyira bele vagyok temetkezve a falon lévő nagy képernyőre kitett részvényekbe, hogy el sem jut igazán a tudatomig. Kíváncsian pillantok rád, a finomság hallatára pedig elmosolyodok, és leteszem az asztalra a kezemben tartott kis távirányítót, amivel lépkedtem. Közben Archibald is felpattan a földről és úgy rohan oda hozzád, mint egy éve nem látott volna. – Lám-lám, épp ki a kedvenc szülő. – Bosszankodva jegyzem meg az orrom alatt, de te is hallhatod, hogy csak viccelek. – A GameStop részvények alakulását követem. Kezd borzasztóan vicces lenni a dolog. – Azt nem kérdezem, hogy mit csináltál ilyen sokáig, elvégre azt csinálsz, amit akarsz. De talán jobban járnál vele, ha előbbit kérdezném, mint azt, amit fogok, miközben keselyű léptekkel közelítelek meg. – Mondd csak, édesem, miért száznegyven a vérnyomásod? – Kimérten figyellek, miközben elveszem a nekem szánt finomságot, és fél karral átölelve még a nyakadba is csókolok, majd édesen az ajkaidra, mielőtt visszasétálva az asztal mögé levetném magam a székembe.
Vissza az elejére Go down
Silas Wishman

Hozzászólásaim száma :
275
Chatkép :
Silbert - under the same starry sky Tumblr_pnl0duJsiA1rmv9iyo1_400
Szerepkör :
washingtoni lakos
Pártállás :
  • Szimpatizáns

play by :
Maxence Danet-Fauvel
Fő képességem :
Akaratátvitel
Korom :
23
Foglalkozásom :
kutyasétáltató



                         @Silas Wishman  
íródott • Kedd Márc. 02, 2021 1:15 pm
 

Albert Jindosh felhasználónak tetszik ez a poszt

Egy ideje Silas nagyon sokat gondolkozik, nem magán, nem az erején és nem is Archibaldon, nem a könyveken amiket kiolvasott, nem a jógapózok tökéletesítésén, hanem Alberten: néha azon kapja magát, hogy olyan pillanatokban is amikor önfeledtnek érzi magát ezekben a vészterhes időkben is azon gondolkozik: keserédessé teszi a szebb napjaikat, a rosszakat pedig még rosszabbá. Nem tudja, hogy mikor fogalmazódott meg benne a gondolat, de már napok óta ezzel kel és ezzel fekszik, még álmában is erről álmodik: éjszakánként néha felriad és miközben csak azt füllenti, hogy annyit pihentek már, hogy képtelen aludni, igazából kétségek gyötrik. Éppen csak fogalma sincsen hogyan kellene felhoznia vagy miként kellene megtennie - falakat érez maguk között és ettől igazán nyugtalan, nem tudja, hogy mit várhat, hogy érdemes-e megkockáztatnia, hogy igazán összevesszenek, hogy majd szavakkal dobálózzanak amikkel ő sosem kívánta megbántani a másikat és amivel Albert sem kifejezetten akarná bántani. Csak hát olyan szeszélyes mostanság, olyan ingatag a lelkibékéje, hogy mikor úgy érzi fel tudná hozni inkább nem akarja elrontani a pillanatot.

Úgyhogy elment futni, vagy hát elindult futni, de mire feleszmélt már a tengerparton ült és órákig gondolkozott: a homokba rajzolt, nézte ahogyan a sirályok fel-felreppennek, hallgatta az emberek és a tenger zaját mígnem a mozdulatlanságban fázni nem kezdett a tenger felől érkező nedves széllökések alatt.

- A nappaliban vagy? - Nyit be végül miután észbe kapott, hogy egészen sokat időzött el a tengerparton de azért nem kifejezetten sietett haza, útközben persze beugrott a kedvenc helyükre, hogy smoothieval enyhítse majd a kialakult háborús övezetet, mert bár Silas szeretné máshogy elképzelni, szeretné, ha igazán nem kellene majd egymásnak esniük igazán fogalma sincs, hogy milyen hangulatban találja majd meg Albertet. - Hoztam egy kis finomságot. - Lépked be a helyiségbe ahol egyébként Albertet találja, miközben Archiet dögönyözi. - Milyen napod volt? - Kezd óvatosan puhatolózni, de a szíve közben majd kiugrik a helyéről.

Vissza az elejére Go down



                         @Ajánlott tartalom  
íródott •
 
Vissza az elejére Go down
 
Silbert - under the same starry sky
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
I N G O D W E T R U S T ❞ :: • Városunk, Washington, D.C.
amerika fővárosa
 :: Városhatáron túl
-
Ugrás: