A húga szerint már le kellett volna kapnia ezt az Albertet, vagy ha már olyan meztelen volt, akkor elé térdelhetett volna, de  Silas tudja, hogy a húgának csak a szája nagy: hasonló helyzetben még csak megszólalni sem mert volna, nemhogy képeket lőni vagy instrukciókat adni. Persze a húga nagyon is lány, tanácsokat osztogat, de közben a tinder randijaira is úgy megy el, hogy Silasnak írogat közben tanácsokért, úgyhogy akármennyire is gondolja úgy, hogy Judithnak igaza lehet, arra is gondol, hogy mi van ha nem. Az ember teljesen józanul csak nem kap le egy másik embert, nem és ami még fontosabb: nem térdel elé, hogy egyszerűen örömet szerezzen.

Úgyhogy Silas igenis elégedett a saját döntésével, nem támadta le, nem erőltette rá magát, úriemberként viselkedett - mondjuk, még mindig fel tudja idézni, hogy PONTOSAN hogyan is néz ki a másik ruha nélkül, úgyhogy egy kicsit örül is annak, hogy nem csinált semmilyen őrültséget, kínosabb lenne most találkozniuk, miután visszautasították - még csak nem is küldött kompromitáló képeket magáról sem, pedig Albert egészen kétértelműen viselkedik vele, ő pedig nem tudja, hogy a másik csak az agyát húzza vagy tényleg komolyan kommunikál-e vele.

- Szia! - Szinte feltépi az ajtót, olyan nagyon izgatott, hogy újra láthatja ( az anyjának megígérte, hogy rákérdez Albertnél, hogy most akkor tényleg játszik-e vele), végig is szántja a tekintetével, sőt azon is elgondolkozik, hogy magához ölelje vagy éppenséggel a kezéért nyúljon, valahogyan hozzáérjen, de a másik döntést hoz helyette és a figyelmét nem Silasra irányítja. Érdekes módon Silas most az először érzi zavarónak, hogy valaki helyette a kutyájával foglalkozik. Azért ő is megsimogatja gyorsan Archibaldot, hogy aztán valahogyan becsukja az ajtót, meg megpróbáljon a kutyák felett úgy átlépni, hogy ne essen át rajtuk. Nehezen ugyan de siekrül neki.

- Hű, ez elég öregnek néz ki. - Emeli a fény felé az alkoholt - most egy kicsit megjátssza magát, mert nem ért az italokhoz, bár azt tudja, hogy biztosan drágább, mint az a vodka , bor, sör és pezsgő gyűjtemény ami neki van itthon. - Egyébként éhes vagy? Dobhatok be sülni egy pizzát. - Mosolyodik el ahogyan beljebb lépked a házban várakozóan, hogy Albert kövesse. - Ja és persze érezd csak otthon magad. - Teszi hozzá sietősen, és hogy ne sértse meg a vendégét, máris a konyhába lép, hogy előhúzzon két poharat (sajnálatos módon whiskys pohara nincs) és töltsön (sajnos azt se tudja, hogy mennyit kell tölteni, ő mindig csak whisky-kólát iszik, úgyhogy nagyjából félig meg is tölti a poharakat), 'hupsz' ez csúszik ki a szájából, meg egy kissé álszent vigyor. - Jég vagy kóla? -

A fotózás remekül ment, ott vették fel a beszélgetésben a fonalat, ahol abbahagyták. Albert természetesen megjegyezte, hogy végül nem kapott a sráctól meztelen képet, bezzeg ő eljött vetkőzni. Némi csipkelődés az ment, de miközben a kutyák elvoltak egymással, ők ketten nagyonis professzionálisan viselkedtek. Albert nem dobált magaslabdákat és nem flörtölt, sőt, egészen máshogy viselkedett, mint az első találkozás alkalmával a parkban. Szóval igen, a fotózás remekül ment, és hát az azon kívüli kommunikáció is. Kellemes meglepetés Albert számára, hogy mennyire egyhullámhosszon vannak az új ismerősével, és hogy hirtelenjében ő lett az első személy, akinek képet küld Archibaldról, ha valami huncutságot csinál, arról nem is beszélve, hogy az üzeneteit sem hagyja érlelődni napokig, ahogy egyébként a legtöbbekkel kommunikál. Nem, nem, neki fél napon belül válaszol is. Fel lehetne hozni azt is, hogy milyen könnyedén dobta le előtte a ruháit a fotózáson és kicsit sem érezte magát kényelmetlenül, de Albert esetében ez a dolog másokkal is így lett volna. Semmiféle szégyenérzet nincs benne alapjáraton sem – meg hát ilyen testtel, miért is lenne.

Az üzenetváltásaikban Silas felhívta a LAKÁSÁRA, hogy ott nézzék meg együtt a képeket, Albert pedig rögvest felajánlotta az egyik üveg méregdrága whiskyjét, amit az új barijának is meg kell kóstolnia, szóval nem zárja ki annak a tényét, hogy ott fog ragadni a kanapéján. Ahapersze, a kanapén. De majd elválik, hogy Archibald hogy érzi magát az idegen helyen, bár nem szokott ilyesmivel probléma lenni. Hozzászokhatott már, hogy a gazdája sokat utazik akár városon belül, akár városon kívül és sok helyre magával viszi. A kutyakozmetikushoz pedig csak másnap késődélelőttre van időpontjuk, úgyhogy nem kellett az anyjánál hagynia a négylábút.

- Szia. – Szexin mosolyodik el, amikor nyílik előtte az ajtó. Szereti azt a csillogást, ami Silas szemeiben van, amikor őt nézi. Az ember nem szokott ilyesmit odaképzelni. Meg van győződve róla, hogy ott van. Köszönne ő tisztességesen is, kézfogással vagy arcra puszival, átadná a whiskyt, amit hozott. Na de hol volna ilyesmire idő, amikor a kicsi Holly úgy rohan? Szóval csak a másik srác kezébe nyomja az üveget, ő pedig mellette ellépve már el is kapja a kiskutyát, hogy üdvözölje. Illetve kapná… de szembesülnie kell vele, hogy Hollywood nem neki örül ennyire, hanem az idősebb goldinak. HÁTEZVAN. Azért nagy nehezen bejut a kutyáktól az ajtón, közben pedig Archibaldról is leveszi a hámot, hogy kényelmesebben hempereghessen a kiskutyával és fedezhesse fel az ismeretlen helyet.

Pislog egy párat meglepődötten, nem tudja, hogy most rosszul hallotta-e amit hallott, vagy éppenséggel teljesen jól. Még csak megkérdezni sem meri, helyette csak zavartan - meg túl hamar és túl ellenkezően rázza meg a fejét - felnevet. - Hát, ha lenne barátom, és magamról meztelen képeket küldenék neked, és ő erre rá is jönne, akkor azt hiszem lenne egy pár ajtócsapkodás. - Kínosan felnevet ahogyan felsejlik benne, hogy máris arról fantáziál, hogy magáról olyan képeket küldjön Albertnek - aki kvázi még idegen - amiket csak olyanok küldenek egymásnak, akiknek több elképzelésük van arra, hogy hol kellene a beszélgetést folytatni, mint Silasnak arról, hogy hogyan fog elsülni az a fotózás. - De se barátom sincsen se nem küldök meztelen képeket. - Harap gyorsan az alsó ajkába, mielőtt kimondaná azt, hogy még. Bármi megtörténhet, Silas nem az a fajta fiú, aki egy ilyen kéréstől visszariadna, volt egy pár érdekes ügye, csinált is már ilyesmit és kicsit sem szégyelli. Persze nem fogja bevallani ezt itt és most Albertnek.
- Mi a baj a PR-ral? - Kérdezi meg értetlenül, amennyire ő tudja nem olyan rossz munkakör az, bár sosem csinált semmi hasonló dolgot, ő mindig is más dolgok iránt érdeklődött és máshogy képzelte el az életét: ezért is fotózik éppenséggel.
- Mi? - Buggyan ki belőle értetlenül egy nevetés ahogyan a kezéért nyúlnak, persze nem húzza vissza, sőt közelebb hajol, nem igazán tudja, hogy elhiheti-e ezt a dolgot vagy sem, még sosem volt tenyérjósnál, de abban biztos, hogy Albert érintésétől szikrák pattannak a bőre alatt. Nehezebben veszi a levegőt, meg-megrándul a lába az asztal alatt, elnyom egy sóhajt is. - Gondolkoztál már azon, hogy ezért a tudásért pénzt is kérj? - Húzza el zavartan a tenyerét, hogy aztán még sokáig ott érezze a másik cirógatását.
- Persze csak nyugodtan. - Tapintatosan hátradől a székben, azon kapja magát, hogy míg Albert telefonál ő a saját tenyerét cirógatja ott, ahol előbb a másik tette.- Nehogy addig küldjek magamról egy meztelen képet. - Neveti el magát játékosan ahogyan feláll, hogy elköszönjen. A szíve egy kicsit már most beleremeg abba, hogy randinak nevezte a találkozójukat, pedig csak ismeretlenek. - Én is örülök! - Szól utána a bankjegyeket bámulva, máris rosszul érzi magát, hogy hagyta fizetni.
Még ücsörög ott egy kicsit, hogy aztán egészen szórakozottan induljon vissza a műterembe.

- Ismeretlenek? Nem, nem. – Kuncog egyet az orra alatt és egy rendkívül fontos részletet még hozzáfűz. – De te nem vagy ismeretlen. Mondjuk nem tudom, hogy a barátod, barátnőd mennyire díjazná, ha van. – Hisz itt kávézgatnak, beszélgetnek, még telefonszámot is cseréltek. Silas távol áll az ismeretlentől. Igen, pontosan azt mondta Albert, amit hallott. Küldjön csak neki nyugodtan meztelen képeket magáról bármikor. És akkor már azt is árulja el, hogy szingli-e, nem mintha ez befolyással lenne arra, hogy a későbbiekben bepróbálkozik-e. Persze nem lehet komolyan venni, semmi komolyság nem volt a hangjában és nem flörtölt olyan pofátlanul, hogy tényleg ne lehessen szemet hunyni felette. Továbbra sem lépi át azt a képzeletbeli határt, viszont erősen feszegeti. Nagyon élvezi a helyzetet és azt, hogy elhúzhatja, ameddig csak szeretné. Fognak ők még találkozni, nem egyszer. Ha meg nem, hát akkor nem.
Ha szembe lenne állítva a kimondatlan kérdéssel, nem tudna rá választ adni, hogy Silas többet gondol-e bele abba, ami történik vagy okkal lelkesül. Albertnál az ilyesmit egyébként sem tudni sosem. Rettentően szeszélyes. Ettől függetlenül azonban nagyon is jó kedve lesz a másik jókedvétől és az ő vonásairól is ugyanaz a lelkes mosoly tükröződik vissza. Kell ennél több? Egy napsütéses őszi délután, süti és kávé, a kutyáik, és hát… ez a baromi dögös srác, akiről nem is tudná megmondani, hogy csak álszenteskedik itt vagy valóban a naivitása adja a dolog sóját.
- Olyasmi. – Nem ereszti túl bőlére a munkaköri leírását, de most valahogy tetszik neki, hogy nem kell a társadalmi státuszával foglalkoznia. Persze, Albert így szép meg úgy szép, de a legtöbbeket mégis csak ez érdekli. – Leginkább PR-al foglalkozom, de később kénytelen leszek munkakört váltani. – És vezetni a vállalatot, ahogy az apja teszi és a nagyapja tette. A következő kérdésére azonban elmosolyodik, a csodásan fehér fogait is kimutatva, ott bujkál a huncutság a szemeiben, ahogy kinyújtja a tenyerét az asztalra, hogy kéri Silas kezét. – Tenyérjós vagyok. – Nyilvánvalóan csak viccel, ha Silas odaadja neki a kezét, még el is neveti magát. Albert baromságnak tartja az ilyen dolgokat, de most nem komolykodnak. Közelebb húzza a másik kezét, az egyik tenyerével tartja – tessék, már megint a kezében van Silas keze, mint a telefonnal, kezd szokássá válni – a másik mutatóujját pedig cirógatóan, csikisen kezdi el lassan húzni a… hát az egyik vonalán. Fogalma sincs, hogy melyiknek mi a neve, de tudja ám, hogy van. – Hm, igen, látom már. Az életvonalad alapján, – a szívvonalán húzgálja az ujját, de lényegtelen – tele vagy… élettel. – Folytatná ő tovább is a mókázást, de a telefonja ismét megcsörren, ő pedig kelletlenül cammog egyet, ahogy a kijelzőre pillant. Utána el is engedi Silas kezét és a telefonjáért nyúl. – Ne haragudj ezt fel kell vennem. – Ezt is. De már hozzá sem teszi. Franciául szól bele, munkáról van szó a párizsi partnerükkel. Azért igyekszik rövidre zárni, miután pedig befejezi a hívást. - Becsúszott egy meeting, mennem kell. A következő randit majd megbeszéljük. – Mielőtt elmenne, jól megszeretgeti Hollywoodot, aztán kitesz egy bankjegyet az asztalra, bőven kifutja a fogyasztásukat és a pincér borravalóját. Silasnak esélye sincs ellenkezni, ragaszkodik hozzá, hogy ezt ő állta. – Oh, és örülök, hogy találkoztunk. – Hát nem szívdöglesztő, ahogy a végén Silasra kacsint?

A nyelvén ég a kérdés, hogy mégis mit, de ahelyett, hogy lecsapná a labdát vagy éppenséggel belesétálna a csapdába, inkább csak lesüti a szemét, megkavargatja a kávéját és belekortyol. Nem tudja jól értelmezni az Albert felől érkező jeleket, akárhogyan is próbálkozik az agya végül villogni kezd, hogy most azonnal vegye úgy, hogy a férfi flörtöl vele, miközben Silas jól tudja, hogy butaság lenne a kedvességet összekeverni a játszadozással: semmi pénzért nem szeretné elhalasztani vagy elrontani új ismertségét azzal, hogy félreértelmezett és rosszul olvasott bizonyos dolgokat.
- Holly, gyere ide. - Szólítja meg a kutyáját mielőtt annak esélye lenne, hogy a kedveskedő kezek hiányában kicsit más módszerekkel próbálja magára vonni Albert figyelmét: mancsaival az ölében. Silas nem szeretné kellemetlen helyzetbe hozni újdonsült ismerősét, ezért amilyen gyorsan csak lehet magára vonja Holly figyelmét, megvakargatja a füle mögött, ahol nagyon szereti, elveszi a játékát, hogy így vegye rá üljön le figyelmesen, aztán eldobja, kis lendülettel, hogy ne repüljön olyan messze, Holly fiatal még, ha túl messzire hajítja el a játékát néha hajlamossá válik elfelejteni visszaszaladni, de így is sikerül elérnie a célját, Hollyt újból jobban leköti a kedvenc kötele, mint az, hogy valaki ölébe másszon fel.
- Miért, azt szeretnéd, ha mindenféle ismeretlen küldene neked meztelen képeket? - Neveti el magát ahogyan figyelmét a másikra összpontosítja, csakis ez lehet az oka annak, hogy ez jutott az eszébe, de hiába szeretne ezen szórakozni, egy kicsit meglódul a szíve annak hallatán, hogy ő nem csak mindenféle ismeretlen. Persze az is lehet, hogy többet képzel ebbe, mint amennyi, de máris egy fokkal jobban felvidul miközben Albert munkáról való beszámolóját hallgatja. - Akkor te ilyen főnökféle vagy? - Emelkedik meg egy kissé a szemöldöke, próbál visszaemlékezni, hogy a bemutatkozásnál teljes nevet használtak-e vagy sem, de nem jár sikerrel, csak azt tudja felidézni, hogy milyen érzés volt Albert kezéhez érni, örül, hogy a keresztnevét meg tudta jegyezni anélkül, hogy áradozott volna a másik fiúról. - És amikor nem tőzsdézel, kutyázol és másoknak mondod meg mit csináljanak, akkor mivel ütöd el az idődet? - Kíváncsiskodik tovább olyan izgalommal, mintha Albert lenen a világ legsokoldalúbb, legösszetetteb embere, akivel valaha találkozott.

Látja a változást a legújabb ismerőse szemeiben, amikor olyan kétes módon hümmög neki válaszként. Az alsóajkába harap, mintha csak az elgondolkodásként tenné, részben tényleg nem is szándékos, de bevallhatjuk, hogy nagyon is szexi, amit csinál. Nem veszi le a fotós srácról a tekintetét, hagyja, hogy felfalja a szemeivel és finoman ő is ugyanezt teszi arra a néhány másodpercre, míg végül csak elmosolyodik és megszakítja a kontaktust, szándékosan lógva hagyva Silast. Szeret játszadozni és tudja, hogy ezzel nincs vége a dolognak. Az eye-fuckingot viszont ideje volt abbahagyni, amit műveltek. Meg hát Archibaldnak sem elég már az a figyelem, amit kap. Néha nagyon anyásapás tud lenni, most is csak az egyik mancsával lökdösi Albert lábát és addig nem hagyja abba, amíg övé nem lesz a figyelme.

- Ugyan, biztosan kitalálunk valamit, amivel meghálálhatod. – Hogy a bőr nem sül le a képéről ettől a tónustól. Pontosan tudja, hogy a másik mivel hálálhatná meg és azt is, hogy a gondolat Silastól ered. Hisz ő nézett hozzá úgy. De azért az is egyértelműen lejön Albert szavairól, hogy csak cicázik, hisz komolyan gondolja, hogy ha jó fotósnak ítéli meg, akkor összehozza néhány emberrel, és tényleg nincs benne hátsószándék. Nem azért teszi, hogy kapjon érte cserébe valamit. Erről szól New York, kapcsolatokat kell építeni. Neki vannak, Silas pedig nagyon is szimpatikus. Talán még barátok is lehetnek egy véletlen parki összefutásból. BaRáToK, érted. De lényeg a lényeg, Albert hátsószándékaitól nem kell tartani, Albert jófej.

- Jól van. Jól van már. -  Az orra alatt elneveti magát és a székét kicsit kitolva Archibald felé fordul, hogy le is tudjon hozzá hajolni, aki meg már alig győzi kivárni, hogy a papa végre rá figyeljen. Albert megvakargatja a fülét, csókot nyom a feje tetejére, kicsit megöleli, de akkor már Holly is kér belőle. Végül nagy-nagy kelletlen sóhajjal ül fel rendesen, hogy tovább kortyolgassa a lattéját, mintha milyen nagy terhére lenne, hogy tutujgatással kell foglalkoznia, holott nyilvánvalóan nagyon is szereti a kutyákat. De Albert már csak ilyen, szeret kényeskedni. Nem sok ideje van ’’szusszanni’’, mert Silas kérdését meghallva majd hogy nem visszaköpi a kávéját a pohárba, miközben nevetni kezd.

- Jesszusom. Bocs. Azt hittem az lesz a mondat vége, hogy mindenféle ismeretlenek küldhessenek nekem meztelen képeket. Na de azért én sem adnám meg mindenféle ismeretlennek a telefonszámom. – Ezzel az utolsó mondattal pedig kicsit körül udvarolja a másikat. Nem mintha ellenére lenne, ha ettől a csinibabától meztelen képeket kapna. Talán majd annak is eljön az ideje. Albert nem egy prűd teremtés, de ez bárki számára világos lehet. De ezután már visszavesz és pont olyan cukin és normálisan néz rá, mint amikor először odament hozzá. – Ezzel azzal. – Ez aztán a kimerítő válasz a kérdésére. De Albert általában annyi mindent csinál, hogy nehéz lenne egy mondatban összefoglalni. Gondolkodósan el is néz Silas válla felett néhány másodpercre, majd vissza rá. – A Jindosh Inc.-nél dolgozom. – Pontosabban fogalmazva a Jindosh Inc. örököse, de az mekkora flex lenne már. Nem mintha nagy titok övezné, már eleve instán is albertjindosh-ként fogja megtalálni, de nem akar az üzleti élettel indítani. A fotós srác is biztosan ismeri, nagy amerikai vállalat, mint a Bloomberg, egy tucat nemzetközi irodaházzal, és mindig olyan nagyon menő rendezvényeik vannak, ahova az összes influencer be akar jutni, de csak azok jutnak be, akik jóban vannak Alberttal. Ha Silas bejutna, valószínűleg a nyakába szakadna a kapcsolatrendszer lottó. – Tőzsdézek, kutyát sétáltatok. – Utóbbi alatt nyilván Archibaldra gondol, az ő apukájának lenni is nagy feladat ám. Most meg ő kapja be a desszertvilláját, olyan nagyon dögösen lenyalva azt. – De általában azzal vagyok elfoglalva, hogy mindenkinek megmondjam, hogy mit csináljon. – Ami egyrészt tényleg így van a munkában is, másrészt meg elég viccesen jelenti ki. Rémesen, rémesen bossy és meg sem próbálja rejteni.

Ettől a hümmögéstől kicsit kiszárad a torka, kicsit összerándul az alhasa és kicsit nehezebben kap levegőt. Nem segít az sem, hogy Albert ilyen nyíltan szemez vele, ő pedig még csak pislogni is alig mer: belemenős mosolyt villant, amiből aztán le sem lehet szűrni, hogy mire gondol igazán, olyan mintha nem értené a finom célzásokat - valószínűleg nem is érti, csak Silas hajlamos beleképzelni dolgokba más dolgokat, hogy aztán hiú ábrándokba ringassa magát - közben pedig vadul beledobog a szíve ezekbe a meg nem értett célzásokba.
Most ideje is van szemügyre venni a másik őrülten kék szemeit, a szempilláinak izgalmas ívét, azt ahogyan árnyékot vetnek az arccsontjára, és ha hajlandó lenne feladni ezt a néma párbajt amit a pillantásukkal vívnak, most minden bizonnyal végig szántaná a kiugró arccsont, karizmatikus áll és ajakvonal ívét, így viszont csak kihúzza a szájából a kanalat, ajkai automatikusan elnyílik, ahogyan a másik bűvkörébe kerül.
Gyorsan pislog sokat, aztán zavartan kanalaz bele a fagylaltjába, előbbi közjátéka helyett, most rendesen eszik, félrepillant, a tájat kezdi el szemügyre venni mielőtt azon kapná magát, hogy megint Albertet vizslatja.
- Hát ez roppant kedves tőled, én nem is... - tudom, hogy hogyan háláljam meg. Így folytatná, de nem meri kimondani, mert akkor hazudnia kellene, ugyanis Silasnak pontos elképzelései vannak arról, hogy miként tudna elég hálás lenni újdonsült ismerősének. Végül inkább be sem fejezi a mondatot, jobb ezt így a levegőbe hagyni, mielőtt egy kicsit belesülne abba, ahogyan úgy próbálja kifejezni magát, hogy abban semmilyen áthallás se legyen.
Áttolja az asztalon a telefonját a másiknak, közben meg egészen belemerül a fagylaltjába, az egészet el is fogyasztja, mire visszakerül hozzá a mobil - és ez elég rövid idő, de Silas tapasztalt fagyi evő már, nem fog agyfagyást kapni itt hirtelen - és a kávéjáért nyúl. - Köszi. És az valami eszméletlenül jó lenne. Nagyon is összebarátkoztak. - Pillant le a kutyákra, de figyelme hamar visszatalál beszélgető partnere felé, akit most végre izgatottan vesz szemügyre. - És te mit csinálsz, amikor nem ismeretleneknek adod meg a telefonszámod, hogy mindenféle meztelen képeket tudjanak majd később lőni rólad? - Kihívóan, kacérkodóan vonja fel a szemöldökét ahogyan előre dől és megtámaszkodik az asztalon. Silas láthatóan nem siet sehova.

Hát persze, hogy nem tudja, miről beszél. Hogyan is tudná. Mennyire álszent ez a srác, és mennyire a tudtára adja a kémiájukat. Nagyon, de tényleg nagyon szimpatikus neki. Nem hiába ment bele olyan könnyen az aktfotózásba is. Meg nem mintha Albert Jindosht olyan nehéz lenne belevinni az ilyen spontán dolgokba. Még győzködni sem kellett. Silas azonban hiába próbál nem csalódottnak tűnni, amikor Albert felhozza a páros fotózás lehetőségét, azért valamelyest eléggé kihallatszik a hangjából. Ő meg amilyen kis pöcsedék, tetszik neki, hogy cicázhat vele.
- M-hm. – Lassú hömmögéssel válaszol csak a fotós felvetésére az összesimuló testekről. Nagyon kétértelmű hozzá a mosolya, főleg azzal együtt, ahogy hátradől a széken, egyik keze az asztalon marad, a másikat meg lustán lelógatja maga mellett. Archibald fejét masszírozgatja az ujjaival, de a mélyreható kék tekintetét egy másodpercre sem vonja meg Silastól. Ott az az ellenállhatatlan apró mosoly is az arcán. M-hm. Úgy, mint oké ezt eddig is tudtuk? Vagy úgy, mint én a te testeddel azért szívesebben simulnék össze? Kellően perzselődik közöttük ahhoz a levegő, hogy nyilvánvaló legyen, hogy az utóbbiról van szó. Ellenben nem egyértelmű, annyira semmiképp nem az, hogy Silas megkockáztassa a magaslabdának sem mondható labdaszerűség lecsapását. Albert nem hagyja neki, nem úgy játszik, nem egyértelműsít, teljes homályban tartja. Szeret flörtölni, de nem akar túl messzire menni, elvégre most találkoztak, sőt tulajdonképpen a kutyáik találkoztak. Ő meg csak meghívta ide kávézni mert egy cuki, és az is üdítő, hogy a másik nem tudja, ki ő. Még futólag félrebiccenti a fejét, de aztán hivatalosabbá válik, meg is szakítja a szemkontaktust, hogy az orra alatt nevetve egyet rendesen megsimogassa Archibaldot és a kicsi Hollyt is, aki ugyanúgy akar belőle, majd ismét kiegyenesedik.
- Meglátom, mit tehetek. Ha ügyes vagy, talán be tudlak majd ajánlani néhány barátomnak. – Amit két puszira nyilván nem fog megtenni, de Albert – egy feltörekvő fotós számára – sok fontos emberrel kapcsolatban áll a városban, és ha ő elégedett lesz Silassal akkor nyilván nagyon szívesen. Aztán hirtelen a kezét nyújtja felé. – Add a telefonod. – A karizmájával nem sok lehetőséget ad tiltakozásra, amikor pedig megkapja a telefont láthatóan pötyögni kezd valamit, mielőtt egy szolid mosollyal visszanyújtaná. És persze meg is csörgeti magát. – Ez a telefonszámom, hogy később megbeszélhessük majd a részleteket. És talán egy randit is a kicsi Hollyéknak. – Na ezt kivételesen nem azért kezdi úgy, mintha őt készülne randira hívni, hogy csapdába csalja. Hát ilyen a mondatszerkezet!

Egy fokkal nehezebb úgy koncentrálnia, hogy a másik srác a kezét fogja, mert hirtelen az érintés túl forrónak érződik ahhoz, hogy a saját képeire tudjon koncentrálni. A szíve hevesebben kezd verni és még a torkát is meg kell köszörülnie ahhoz, hogy ne olvadjon jobban bele ebbe az érintésbe. Izgatottá válik ezért addig lapozgatja sietősen a képeket, amíg a másik el nem veszi a telefonját. Akkor aztán gyorsan hátra is dől, hogy minél távolabb kerüljön Alberttől. Úgy érzi, hogy lassan a levegő is elkezd szikrázni körülöttük, aztán milyen borzalmasan kínos lenne, ha kiderülne, hogy ezt csak ő érzi így. Hiába próbálkozik, aligha tud arra koncentrálni, hogy megvárja a másik ítéletét az akt képeiről, sokkalta jobban leköti, hogy míg Albert a telefonja képeit vizsgálgatja, addig ő szemügyre vegye a másikat. Most van lehetősége rá, hogy szemérmetlenül falja fel belőle azt, amit lát. Persze próbálja mindezt csak fotós szemmel tenni, eldönteni, hogy melyik lehet a jobb profilja, hogy milyen fények állnának neki a legjobban, hogy inkább komolyabb képeket szeretne vagy szertelen, elkapott pillanatokat, de igazán nehezére esik mindez amikor így ül vele szemben a másik. Habot kanalazva meg minden.
Azért Silas sem tétlenkedik, kicsit jobban beledobja magát a fagylaltozásba, aztán csak ártatlanul megrántja a vállát, értetlenül rázza meg a fejét. - Nem tudom, hogy miről beszélsz. - Beleharap az alsó ajkába, szemérmesen lesüti a pillantását, hogy aztán visszaterelgesse azt Albert felé, aztán a telefonja felé, amit visszahúz a kávéja mellé. - Szuper! - Villanyozódik fel rögtön és nem csak azért, mert esélye van a másikat meglehetősen kevés ruhában - vagy ruha nélkül!!!!! -látnia, hanem mert tényleg izgalmasnak találja a dolgot. - Akkor ezt meg is beszéltük. - Kanalazza be gyorsan az egyik gombóc fagyaltját, mielőtt túlságosan elolvadna és folyóssá válna.
- Páros? - Áll meg egy pillanatra a mozdulatban, persze próbál vészesen ügyelni arra, hogy ne tűnjön csalódottnak, de azért egy kicsit mégis csak azzá válik. Pedig nyilván nincsen joga hozzá és ezzel ő is tisztában van, csak azért egy kicsit mégis reménykedett benne, hogy az új ismerőse és ő ketten ütnek majd el egy izgalmas délutánt vagy estét a közeljövőben. - Persze, vállalok. - Kanalazza el a másik gombóc fagylaltot is.
Nem igazán érti, hogy mire is megy ki ez az egész játék, úgyhogy egy kissé óvatosabbá válik, nem akar nyomulósnak tűnni amikor Albert valószínűleg a párjával akar akt fotózást kérni tőle. - Két összesimuló test mindig érdekes tud lenni. - Nem fogja kimondani, hogy kizárólagosan a másik férfit szeretné csak fotózni, de azért nem lenne ellenére, ha a másik mégis csak egyedül jönne majd el.

A telefonbeszélgetés után érdeklődve pillant a legújabb ismerősére, várva a folytatást. Ahhoz képest, hogy Silas eddig milyen szerény volt és az aktokat sem emlegette, most nagyon is belezökkent a dologba.
Az túlzás, hogy kezét nyújtja a telefonért, inkább csak úgy a kézfejét lustán az asztalra fektetve nyúl érte. Amiből meg az lesz, hogy a telefonnal együtt megkapja Silas kézfejét is a tenyerébe, a készüléket pedig foghatja a másik. Észre sem veszi, hogy milyen kis aranyosat szusszan az orra alatt. Nagyjából ugyanakkora kezük van és Silas keze tökéletesen az övébe illik, és nagyon puha is. Felnézve rá összeakad a tekintetük, és mintha még a levegő is felforrna. Ez neki aligha okoz kényelmetlenséget, ismét a kijelzőé a figyelme.

Hamarosan elhessegeti a srác gyorsan lapozó kezét és maga elé veszi a telefont az asztalra, megszakítva a kontaktust. Az egyik alkarjával úgy félig odakönyökölve fölé emelkedik, a másik kezével meg ráérősen kavargatja a lattéját, miközben a képeket nézegeti. Sokkal lassabb tempóban lapozgat, mint ahogy azt Silas elkezdte. – Mindig is lenyűgözőnek tartottam az emberi testet. – Félvállról fűzi hozzá, miközben bekap egy kanál habot – először MINDIG a habot eszi le a lattéról – és itt egyértelműen a képekre gondol és arra a kontextusra, amibe a fotós belehelyezi a modelljeit, nem pedig csak úgy random testekre. A tónusával azt is elismeri, hogy tetszenek neki a képek. De ismétcsak alaposan szemügyre veszi az alkotásokat, még így, a telefon kijelzőjén keresztül is, nem pedig random átlapozgatja. Albert egy igazán őszinte jellem, ami esetében mondjuk érdekes tud lenni, mert ehhez a tulajdonságához az is társul, hogy egyáltalán – hangsúlyozom, egyáltalán – nincs szűrő a lepcses száján. Vele szemben aztán senkinek nem kell attól tartania, hogy kicsit is visszafogja a véleményét vagy a kritikáját, ha megkérdezik.

Azután pillant fel, hogy Silas beszélni kezd hozzá és jön ezzel a karácsonyi naptár dologgal. Kacag egyet, hisz már a gondolattól is rosszul van, de nyilvánvalóan a másik is csak viccel. Tényleges válaszadás helyett azonban teljesen eltereli a figyelmét az, amit a kanalával művel. Még válaszolt is volna, de szavak helyett csak résnyire nyílnak az ajkai, lelassul az idő köztük, majd olyan igazán kacér félmosolyra húzza az ajkait, miközben felnéz Silas szájáról a szemeibe.
- Silas, ha nem ismernélek jobban, azt hinném, hogy flörtölsz velem. – Az irónia nyilván ott van, hogy egyáltalán nem ismerik egymást. Még visszapillant az ajkaira, a hófehér fogait is kimutatva pökhendin mosolyog egyet magának, aztán ismét a telefont figyeli. Mindig csak elhúzza a mézes madzagot, de nem ad igazán lehetőséget a másiknak a flörtölésben való elmerülésre. Csak olyan albertos megnyilvánulásai vannak. Megnéz még egy képet, majd visszatolja a kis készüléket a másik elé.
- Tetszenek a képeid. Aktfotózásom még úgysem volt. – Vagyis másmilyen már volt. Bár ilyen küllemmel furcsa is lenne egy New York-i srác, aki nem állt még kamera előtt. Meg azért valljuk be, Albert már kisugárzásra sem egy szégyenlős alkat, a meztelenséggel sincs semmi problémája. Sőt, elég erőteljes big dick energy kisugárzása van. Miközben Silas válaszára vár még elgondolkodik és eszébe jut valaki.
- Páros fotózást is vállalsz? – Mondjuk, ez most pont úgy hangzik, mintha az OLYAN barátnőjével akarna akt sorozatot, pedig csak Soníara gondol, aki egy jóbarátja. Épp olyan bevállalós picsa, mint Albert, csak épp neki 1.2 millió felett van a követői számra. Albertet a saját kitekert jószándéka vezeti, vonóhoroggal rántaná be a legújabb fotós ismerősét a kapcsolatépítősdibe. Ő beleszületett a jóba és a családja is inkább hajaz Malfoyékra, mint másra, de attól függetlenül, hogy Albert puffogva mindig azt hangoztatja, hogy ő nem Terézanya… azért mégis csak mindig az. – Vagy csak engem szeretnél fotózni? – Vigyorodik el. Az sem lenne ellenére.

Csendbe burkolódzik amíg Albert a telefonját lapozgatja. Tapintatosan félrepillant, lehajol a kutyákhoz, hogy megsimogassa őket, le is kell egészen dölnie a székről, hogy két kézzel tudja dögönyözni az állatokat, nehogy hirtelen  Holly vagy éppenséggel Archibald azt higgye, hogy kihagyja őket a legjobb pillanatokból. Annyira aranyosnak tartja őket, hogy képtelen nem mosolyogni ahogyan dörmögnek a kezei alatt. Archie persze elég jól viselkedik, nem hempereg úgy, mint Holly, aki még kendőzetlenül vállalja önmagát: kölyökkutya még, nincsen elég önkontrollja ahhoz, hogy csak türelmesen tűrje a kényeztetést. Silas igazán kedveli benne, hogy így habzsolja az élvezeteket, ha nem vett volna neki olyan tálat, amiből nem tudja felfalni a tápját, akkor minden bizonnyal a kutyája mindent rögtön felfalna.
Visszahúzza maga elé a telefonját, aztán csak megrántja a vállát egészen szerényen. nem igazán tud mit kezdeni azzal, ha az emberek megdicsérik, mármint biztosan tudna: az ösztönös reakciója az lenne, hogy rávágja igen is tisztában van a saját képességeivel, de most valamiért nem meri ezt kimondani, hiába kutatja magában az indokot, hogy miért akar valami szép szerepben tetszelegni a  másik előtt, nem igazán tud rájönni. nyilván egy kicsit köze van ahhoz, hogy a kezeik megint összeérnek és úgy érzi a levegő máris vibrál körülöttük. meg is keresi Albert pillantását, hogy megbizonyosodjon a másik is érzi ezt a furcsa rezgést a levegőben.
- Én pedig nem mondtam, hogy táncfotós lennék. - Húzza fel merészen a szemöldökét, hogy aztán egészen hátra dőljön a székében amíg a partnere telefonál. Az időközben megérkezett fagylaltját kezdi el szép komótosan kanalazgatni, kiélvezi az ízét, bár meggyőződése, hogy a vanília fagylalt pont olyan, mint a vaníliaszex: jó-jó, de miért ne próbálna ki az ember új dolgokat is?
- Ott, hogy azt mondtam én sem vagyok táncfotós. - Biccenti félre a fejét, szórakozottan kocogtatja meg a kehely szélét a kanalával. - Műtermi fotózást végzek, a legtöbbször el kell vállalnom mindent, hogy előrébb juthassak a szakmámban, de alapvetően a fő profilomat az akt képek köré építem. - Fellapozza a telefonját, hogy előrehajolva kettejük közé csúsztathassa Albert felé fordítva. - Persze ne valami pornós szarságra gondolj, hanem ilyen művészi vonalakra. - Szinte csak átpörgeti a képeket a másik előtt, a legtöbb tényleg igazán érzéki. - Vagy lefotózhatlak egy karácsonyi naptárhoz is, csúnya pulcsival meg mű fával. Igazából itt te döntesz. - Érdeklődve nyomja a szájába a kanalat, hogy aztán igazán kihívóan és borzalmasan lassan húzza azt onnan ki. Nagyon kíváncsi a másik válaszára.

Lenne jobb dolga is, Albert elfoglalt férfi, de szabaddá tette magának ezt a néhány órácskát ebéd után, hogy a kutyájával lófrálhasson a napsütötte parkban és úgy nagyjából ne csináljon semmit. Azt pedig a legkevésbé sem bánja, hogy társasága is akadt. Jól érzi magát ezzel a sráccal. Van benne valami, ami nagyon tetszik neki, és itt nem feltétlenül a külsejére gondolna - na persze az is tetszik neki. - Bizonyára erre mondják, hogy egy hullámhosszon mozognak.
Miközben rendelnek, ő is lecsatolja Archibald hámjáról a pórázt és leteszi az asztalra a telefonja mellé. Megmosolyogja, hogy a másik még egy ilyen őszi napon is két gombóc fagylaltot választ, de nem tesz rá megjegyzést. Átveszi a neki nyújtott telefont és feltolja a napszemüvegét az orráról a kusza tincsei közé, hogy szemügyre vegye a képeket. Pofátlanul kékek a szemei, különösen napsütésben.

Hümmögve lapozgatja el-vissza azt a néhány képet. Láthatóan kritikus szemmel figyeli, nem pedig semmitmondó jófejkedésbe megy át, hogy jaj-de-szép és kész. Aztán az egyik képre rá is nagyít. – Várjunk csak, őt ismerem. Az asszisztensem húga, hogy is hívják. Samile. – Nem is feltétlenül a másiknak beszél, sokkal inkább csak az orra alatt. Végül eljön az ítélet órája, Albert pedig mosolyogva nyújtja neki vissza a telefonját.
- Tehetséges vagy, Silas. – Látni, hogy komolyan gondolja, nem pedig csak udvariasságból mondja. Albert egyébként sem mondana udvariasságból nagyjából úgy lófaszt sem. Persze ahogy visszaadja neki a készüléket, egészen VÉLETLENÜL megintcsak egymást súrolja a bőrük. Aztán hátra dől a székén, egyik kezét az asztalon elnyújtva pihenteti, ő pedig egy rémesen önelégült, mosolyszerű kifejezéssel figyeli Silast. – De én nem táncolok. Mégis milyen képeket csinálnál rólam? – Albertet nem igazán érdekli a fotózás, ellenben szemtelenül flörtöl. Nem túl feltűnően, betudható lehet a stílusának is.

Közben meghozzák a rendelésüket, az ő arckifejezése pedig teljesen megváltozik, ahogy Silas – baromi szép – szemeiből felnéz a pincérnőre. Ő már egy udvarias, egészen szolid tekintetet kap. – Köszönjük. – Közben megcsörren a telefonja is, a kijelzőre pillantva Albert kelletlenül cammog egyet és hozzáteszi a vele szemben ülőnek, hogy ezt fel kell vennie. Igyekszik azért rövidre zárni, a hívás lényege tulajdonképpen annyi, hogy nem tudom, nem igazán érdekel Mika, oldd meg. Hasonló kelletlenséggel pislog még maga elé néhányat és megcsóválja a fejét, aztán kacagva egyet lenyúl az asztal alá, hogy megsimogassa Hollyt, aki közben addig hempergett ott, hogy a fél feje Albert cipőjén van.
- Bocs, hol is tartottunk?

Olyan ártatlanul pislog a másikra amennyire ez kitelik tőle jelen helyzetben, még egy mosolyt is felölt, mintha éppen azt szeretné beadni Albertnek, hogy nem érti mire célozgat, csakhogy Silas igen is érti és ettől bűnösen lenne kedve megrántani a vállát. Csakhogy nem teszi meg helyette inkább csak ártatlanul pislog is párat mielőtt feltenné a jolly joker kérdését. - Miért, mi másról beszélnénk? - Huncut villanással a szemében hajol le, hogy egy kicsit megszeretgesse a kutyákat, mintha semmi áthallás nem lenne a mondatok és a gondolatai között, mintha nem arra gondolna, hogy milyen lenne egy kicsit közeebb keveredni egymáshoz, véletlenül összesimulni, megérezni a parfümének az illatát, a mellkasára támaszkodni és...
- Szóval mindenképpen telefonon szeretnéd megnézni a képeket. - Sóhajt végül fel egészen csalódottan. Nagyjából eddigre realizálódik benne, hogy Albert tulajdonképpen nem is igazán kíváncsi az alkotásaira, szimplán jó arc: próbál úgy tenni, mintha érdekelné, hogy Silas mivel is foglalkozik munka gyanánt. Persze butaság volt azt hinnie, hogy egy idegent igazán érdekelhet az ő művészete, a mondanivalója, butaság volt eleve azt képzelnie, hogy Albert minden bizonnyal több, mint egy férfi akinek a kutyája a kutyájával játszik.
Engedős mosollyal veszi át végül Archie pórázát s adja át Hollyét. Tulajdonképpen borzasztóan jól esik neki, hogy valaki hajlandó beszélgetni vele semleges dolgokról, sőt jól esik hallgatnia is a kedves történeteket. Néha belenevet néha pedig lelkesen meséli el, hogy milyen is az ő küzdelmük Hollyval: gyengéd huza-vona, lassú tanulással és összeszokással.
- Az tökéletes lesz. - Bólogat hevesen, jól megsimogatva a kutyákat mielőtt helyet foglalna.
Visszaadja Archie pórázát s elveszi Hollyét, hogy kedveskedő szavakkal dicsérje és utasítsa, hogy feküdjen szépen le. Még a kutya kedvenc játékát is előveszi a zsebéből, hogy ezzel foglalja le amíg ő átfutja az itallapot. Kicsit úgy érzi, hogy bajba került, az esetek többségében egészségtelen dolgokat eszik sem türelme sem affinitása nincsen megválogatni, hogy mivel tömje magát: vannak napok amikor éjszakába nyúlóan görnyed a gépe felett, hogy tökéletesítse a munkáit. Olyankor semmire sem vágyik jobban, mint fagylaltra. - Én egy mochat szeretnék és vanília fagylaltot. Két gombócot. - Kedvesen elmosolyodik közben azért előhúzza a telefonját, hogy sietősen kikeresse a kevésbé megbotránkoztató képeket. - Táncfotók. A balett intézetben. Az Anna Karerina előadáshoz készültek. - Ha választania kellene, hogy az akt helyett mit fotózna szívesen, akkor biztosan a táncot választaná hiszen mozgást megörökíteni egy álló képen mindig is igazi kihívásnak tűnhet és Silas odavan a kihívásokért.

- Woah, még mindig a fotózásról beszélünk? – Csak hagynia kellene, hogy megtörténjen? A kezdeti kis hanggal látszólag lassításra készteti a másikat, hisz mit képzel, miért mond ilyen kétértelmű dolgokat! De a valóság az, hogy nagyon is tetszenek neki a magaslabdák, így csak bűnösen rámosolyog, kimutatva azokat a csodafehér fogait. Amikor így mosolyog, akkor kicsit még a nyelvét is kidugja, utána viszont lecsillapul az a mosoly és csak megrázza a fejét. Nem tűnik túl érdeklődőnek az egész fotózással kapcsolatban. Pedig ki ne ragadna meg egy ilyen alkalmat?! Most benyöghetné, hogy volt már néhány fotózása, de pont emiatt hanyagolja a témát. – Uggh, ma még egy tucat emailt meg kell válaszolnom. Inkább megkereslek Instagramon.

- Bízhatsz is. – Sejtelmesen mosolyog rá, miután ő is rákapcsolta a pórázt Archibald hámjára, aztán egyet gondolva technikailag Silas arcába nyomja az automata póráz fogókás részét. – Cserélünk? – Imádná vezetni a kicsi Hollyt. Olyan izgalmasnak és aranyosnak tartja, hogy még kölyök. Az ő kutyájára lényegében póráz sem kellene, itt a parkban biztosan nem. Csak ugye Albert meg az irányításmániája. Vannak dolgok, amibe vasmarokkal kapaszkodik és ilyen a kutyája is, aki a szeme fénye.
A kis sétájuk alatt Albert meglepően jól bánik a kicsi retrieverrel. Nyilvánvalóan ez nem az első rodeója. Holly minden figyelmet megkap, amikor ügyesen mellettük sétál, ezzel jutalmazza. Amikor előre szalad vagy lemarad, akkor megvonja ezt tőle és leginkább csak Silasnak mond néhány dolgot a városról. Ó és persze Archibaldról is mesél, hogy milyen huncut volt Holly korában. Meg hogy számtalan alkalommal lepisilte a kedvenc szőnyegét – ami ezek szerint nem csak Albertnek, de a kölyök Archienak is a kedvence volt – ő pedig megpróbálta kivinni, mikor meglátta, hogy pisilni fog, de nem ért ki az erkélyre. Na már most New Yorkban két dolog is ritka. Az egyik, hogy valakinek akkora lakása legyen, hogy ne érjen el ennyi idő alatt A-ból B-be, és hogy valakinek… hát eleve terasza, nem még hogy erkélye legyen.

- Itt is vagyunk. Ahhoz az asztalhoz mit szólsz? – A modern és barátságos épület előtt van egy nagyobb, térköves rész, ahol az asztalok vannak, Albert pedig az egyik szélsőre bök, amerre szinte senki nem ül, mellette pedig már a puha füves rész van, szóval a kutyák is lefeküdhetnek melléjük. Legalábbis Archibald le fog. Hamarosan helyet is foglalhatnak, hagyja, hogy a másik srác megküzdjön a kutyájával, ha kell, aztán már udvariasan pillant fel a középkorú pincérnőre, aki kijön és nem csak a rendelésükről, de a napjukról is érdeklődik. Úgy tűnik, hogy legalább látásból már ismerik egymást Alberttal, aki egy rövidke szóváltás után rendel is. – Egy kókusztejes lattét kérek ééés… igen, egy szelet vegán répatortát. – Megvárja, hogy Silas is leadja a rendelését, majd még hozzáteszi, hogy a kutyáknak is kérnének vizet.

- Holly is jókor volt jó helyen! - Elég pimasz mosolyt villant ennek a gondolatnak a végére elvégre nagyon is úgy gondolja, hogy habár Hollynak köszönheti, hogy lett egy ilyen jóképű ismerőse, azért mégis csak ő vezette ide a kutyáját. Persze ennek inkább nem ad hangot, nem akar túl akaratosnak vagy nyomulósnak tűnni, azt sem akarja kifejezetten, hogy Albert azt higgye ezentúl rá fog kapaszkodni, Silas igazán csak megragadja az alkalmat, hogy új ismeretségek kössön, és ha ez az új ismerős éppenséggel ilyen csinos akkor ő azért nem fog ennek az ismertségnek az útjába állnia.
Elneveti magát, Silas a maga részéről rajong az állatokért, ha kifejezetten untatni szeretné a másikat, akkor hosszan mesélhetne arról, hogy mennyi ideig szeretett volna állatorvosként dolgozni, hoy állatmenhelyet nyithasson ahol nem csak kutyákkal és macskákkal foglalkozott volna, hanem nyulakkal, szárnyasokkal és mindennel, amit behoztak volna a rendelőbe. Aztán valahogyan sosem volt annyi ambíciója, hogy elkezdje az állatorvosit. - Hát igen, egyébként ha engem kérdezel undok kis dögök. A húgomnak van egy vén macskája, néha egészen olyan, mintha a sátán küldte volna. - Rántja meg szórakozottan a vállait, hogy aztán csak kedveskedő mosollyal vágjon egy roppant ártatlan fejet. Nem azt mondja, hogy Albert nem ért a fotózáshoz, inkább arra próbál kilyukadni, hogy miért kínoznák magukat azzal, hogy aránylag jól sikerült képeket egy olyan kicsi kijelzőn nézzenek vissza? - Vagy csak hagynod kellene, hogy megtörténjen a dolog. Ki tudja lehet, hogy lesz rólad egy csomó jó kép, ami akár meg is jelenhetne, de aztán az is lehet, hogy az összes szar lesz és csak az idődet pocsékolod. - Kihívóan emeli meg a szemöldökét, Silas szeret rögtönözni, játszani és hirtelen ötletekbe beleugrani és ha neki ajánlanának hasonló lehetőséget, ő semmiképpen nem hagyná veszni. Persze ne egyformák. - Vagy átküldhetem őket e-mailben. - Ajánl egy elfogadhatóbb lehetőséget, amit az emberek szívesebben fogadnak el egy idegentől aztán egészen izgatottan guggol le, hogy úgy szólítsa magához a kutyáját, aki ennek örömére hatalmas ugrásokkal szalad felé. Jól megsimogatja és megdícséri mielőtt bebújtatná a hámba. - Bízom a Tripadvisort meghaladó képességeidben. - Rántja meg végül a vállát egészen készségesen vetve alá magát a másik akaratának.

- Igazából egész New York erről szól. Jókor lenni jó helyen. – Szórakozott bölcsességgel szusszan egyet – mert bölcs szórakozottságnak aligha lehet mondani… Albert és a bölcsesség az úgy két külön kontinensen élnek – és itt gondol egyébként több dologra is. Leginkább általánosságban érti és szakmailag, amit Silas már a saját szavaival is elmondott. De ott az a kis félmosoly, amivel mást is alátámaszt. – Lám, Miss Hollynak is lett egy új barátja. – Mert Silas ismétcsak jókor volt jó helyen. És hát ő is igazi finomságnak tartja a gazdáját, de nem akar ennyire előre rohanni. Attól függetlenül sem, hogy a fél karját tenné rá, hogy ez a srác nem egészen hetero.

- Ó nem köszönöm, allergiás vagyok a macskákra. – Nevetősen röffen egyet, ahogy kifújja a levegőt, majd mint akit ártalmatlan hazugságon kaptak teszi hozzá. – Illetve voltam gyerekkoromban, merthogy ezt elvileg ki tudják nőni az emberek. De tudod, hogy van ez, mindig jó, ha lehet valamin drámázni. – Aztán csak megrázz a fejét és kissé visszavonulót fúj. Nem is érti, minek mondja el ezeket a srácnak. Nem feltétlenül szokott ilyen random infókat köpködni magáról. Már megint azzal gondolkodik, ami a gatyájában van ahelyett, ami a haja alatt. Vagy hát ’gondolkodik’.

- Szóval azt gondolod, hogy nincs szemem hozzá. – És szóval le akarja őt nyűgözni. Cserébe Albert úgy tesz, mintha sértené a gondolat, rögtön felkapja az orrát, de ha a másik védekezni kezdene, akkor csak huncut módon elneveti magát és közli, hogy csak viccelt. Az ajánlatánál azonban már felhúzza a szemöldökét, egészen magasra. Még hivatalosabbá is válik a tekintete. Nem igazán tudja eldönteni, hogy ezen most kikacarássza magát vagy ne. – Ez igazán hízelgő, Silas. De ahhoz előbb a képeidet is kellene látnom, nem igaz? – Na itt érkezett el az a hangsúly, ami kezd átcsúszni a pofátlanul flörtölő kategóriába. Ami nem is teljes egészében flört, viszont Albert láthatóan nagyon biztos magában. Már egészen olyan arcot vág, mintha épp elutasítani készülne, de végül csak könnyeden vállat von.
- Jól van, menjünk. – Rámosolyog Silasra, majd a távolabb játszó kutyák felé fordul és egy rövid füttyszót követő Archibalddal magához hívja a kutyáját, aki mindössze néhány másodpercnyi makacskodás után boldogan el is indul. Elég meglátnia a gazdája kezében a pórázt, amit Albert meglenget. Tudja, hogy indulás van. Nem mintha ez a kicsi Holly korában ez ilyen könnyen ment volna. Megvoltak a maguk küzdelmeik Archieval, egész sokáig.
- Nem tudom, mennyire vagy járatos a parkban, de ha az vagy, akkor tudhatod, hogy a legtöbb kávézó szar – inkább arról van szó, hogy őfelségének nagyok az igényei – de van egy hely a parkban úgy tizenöt perc sétára innen. Hollynak is tetszene.

Csak villant egy még szélesebb mosolyt, ahogyan Albert a nevét kiejti, még a fejét is félrebiccenti, hogy így bámulhassa meg egy kicsit a száját, a fogait és az állkapcsát. Csak akkor eszmél fel igazán, amikor elengedik a kezét, akkor aztán zavartan ejti vissza maga mellé, két kézbe véve Holly pórázát, és úgy figyeli árgus szemekkel merre futnak el a kutyák. - Hát igen, azt hiszem innen visszafelé is kell majd navigációt bekapcsolnom, hogy ne órákig bolyongjunk Hollyval. Bár azt hiszem ő kifejezetten élvezné, ha egész nap idekint lennénk és játszanánk. - Holly néha olyan számára, mintha a kishúga lenne: nyaggatja, ha éppen Silas csak pihenne, megugatja, játékba hívja aztán mellé kucorodik, mintha soha máshol nem akarna szívesebben lenni, mint az ő közelében.
- Igen, kaptam egy jó lehetőséget, mondhatnánk, hogy jókor voltam jó helyen ééééés most meg itt vagyok. - Rántja meg a vállát megjátszott természetességgel. Néha még neki is furcsa, hogy itt van és dolgozik nem csupán csak turistaként érkezett. Néha azt is érzi, hogy valami álomvilágban éli a mindennapjait, de aztán a kutyája fölugrik rá és ráébred arra, hogy ez bizony a valóság. - Hát minden bizonnyal. -Egyezik bele heves bólogatással, természetesen teljes mértékig egyetért ezzel: holnap csomagolhatna és utazhatna vissza Salembe, ha éppenséggel nem lenne egy jól bejáratott modellje, aki eljutattat ide.
Lepillant ő is a kutyákra, elmosolyodik, tulajdonképpen Albertet figyeli ahogyan a kutyákkal bánik. Hajlamos ez alapján megítélni az embereket, és a másik férfi elég gyorsan átment ezen a szűrőn. - Örülj, hogy nem macska és nem hord neked döglött álaltokat. - Fintorodik el nevetve, ahogyan eszébe jut, hogy a húga macskája - Hógolyó - mindig ezt csinálta, úgy érezte neki kell ellátnia a húgát.
- Hát ez egy remek ötlet, de nincs nálam a laptopom, telefonról meg nem az igazi az élmény.- Biggyeszti le szomorúan az ajkait, semmiképpen sem szeretne amatőr fotósnak tűnni, aki nem ért a szakmához. - Viszont egy kávé mellett mgbeszélhetnénk, hogy nem is tudom, eljöhetnél egy fotózásra. Modell alkat vagy. - Harap bele az alsó ajkába ahogyan végigszalad a tekintete Alberten. Akár igent mond neki, akár nem, azt azért nem újságolja el, hogy leginkább akt fotókat készít, akkor egészen biztos lenne benne, hogy a másik rögtön hárítaná a kérését.

Eddig ment jól, hogy a kutya helyett a gazdájára figyeljen. Elneveti magát és megcsóválja a fejét, ahogy lenéz rájuk, hogy alaposan szemügyre vegye Hollyt, akit eddig csak a szeme sarkából látott, amíg váltott néhány szót a sráccal. Leguggol hozzájuk, Archibald persze máris közelebb fúrja magát. Rettenetesen ragaszkodik Alberthez – és a gazdájához hasonlóan – egy igazi ribi, ha figyelemre van szüksége. Jó, ez csak részben igaz. A karamell színű csoda sokkal, ismétlem sokkal kifinomultabb a gazdájánál.
- Silas. – Enyhén skót és erősen helyi akcentussal ízlelgeti a nevét, mikor bemutatkoznak egymásnak. Albert alapvetően egészen gyengéden beszél – az már más dolog, hogy amit mond, azzal általában tartalmi problémák vannak, nem pedig tálalási. Ő igazából a tökéletes tálalás, nem hiába van a részvényeiknek magas értéke a fiatalabb korosztályok pontjainál is. De ez megint egy másik dolog. Szóval nem is tudna mást csinálni, mintsem azzal az előzékenységbe burkolt flörtmosollyal visszaismételni a nevét, hisz a másik olyan izgatottan fog vele kezet, hogy úgy tűnik, sosem akarja majd elengedni. Végül mikor megunja, mielőtt még kínossá válna a helyzet, csak elhúzza tőle a kezét, a kelleténél talán határozottabban, csakhogy biztosan elengedje a másik srác. Vagyis Silas.
- Igen, a metrózásnak külön kultúrája van. – Elneveti magát, aztán a közben elszaladó kutyák irányába fordul. Úgy tűnik, Archibaldnak is megjött a kedve a játékhoz. – Szóval fotózol. Igazad van, New York karrierszempontból egy paradicsom. De azért megkönnyíti az életet, ha ismered a megfelelő embereket. Nehogy elvessz, mint a metrón, hm?... Oh ne… – Ezt az utóbbit már nyilvánvalóan teljesen másra mondja, ugyanis úgy tűnik, hogy Archibald megint megkaparintott valahonnan egy baszott nagy faágat, amit természetesen büszkén meg is akar mutatni a gazdájának. Persze a kicsi Holly is nagy érdeklődést mutat és szinte esik-kel, ahogy ő is próbálja hozni… elvenni.
- Nagyon szép faágat találtál, Archibald. Ha nem bánod, ezt nem visszük haza. – Megdögönyözi kicsit őt is, meg a kiskutyát is, közben fél szemmel felpillant Silasra. – Ha rajta múlna, minden héten máglyát rakhatnánk otthon. – Végül feláll. Hol is tartott, ja igen. – Egy kávé mellett megmutathatnád a képeidet. – Nem arról van szó, hogy Albert olyan nagyon barátkozós típus lenne, általában az ellenkezője az igaz, de ez olyan New York-i szokás. Ebben a városban annyira elfoglalt és rohanó életet él mindenki, hogy a legtöbben ilyen véletlenszerűen juthatnak csak új barátokhoz vagy ismertségekhez. Neki viszonylag könnyű dolga van, ide született. De azért szívesen megnézné azokat a képeket.

Egy kicsit lenéz ő is a kutyára - tényleg eszméletlenül szép, a szemeiben ott csillog az értelem, mintha csak pontosan értené a jelenlegi helyzetet -, hogy egy másodpercre fellélegezhessen Archie gazdájának látványától - ő is eszméletlenül szép, Silas pontosan el tudná képzelni a Vouge címlapján - ami olyan hirtelen találta el, hogy szinte fellélegezni sincsen ideje alatta. Most tényleg ennyire meleg van így kora ősszel, vagy csak ő kezdett egészen kipirulni?
- Akkor egyensúlyt hoz az életedbe. - Mosolyodik el izgatottan, valahogyan mindig is szerette a hasonló történeteket hallgatni, amik olyan egyszerűek és hétköznapiak, hogy lassacskán emiatt lehetne piedesztálra emelni őket. Persze Holly és az ő története korántsem ilyen felvillanyozó, nem keresett tulajdonképpen fajtiszta almot, nem akart semmilyen díjnyertes szülőktől horrorárért kutyát vásárolni, csak egyszerűen szeretett volna valakit, aki pontosan olyan boldog ha meglátja, mint amilyen boldogsággal őt tölti el, ha a fülét vakargathatja. Holly és ő valahogyan így kerültek össze, az utolsó volt abból az alomból, ahonnan végül elhozta, senkinek nem kellett, mert túl félénk volt, alultáplált és satnya. A tenyésztő végül ingyen adta oda Silasnak, mert szerinte a következő napot sem éri meg, nemhogy a jövőhetet. Kicsit le is nyúl, hogy megvakargathassa Holly fejét, aki látszólag egy perc nyugalmat sem szeretne magára erőltetni, Archie előtt ugrál, vakkangatva hívja játékba.
- Köszi! - Pillant végül vissza az idegen férfire, tekintetével sietősen keresi a másik szempárt, hogy a kézfogásnál azért mégis csak egymás szemébe nézhessenek. - Silas. - Mutatkozik be egy széles mosollyal, izgatottan fogva rá Albert kezére. - Remek, a Tripadvisor néha egészen összezavar, az ember sosem tudja, hogy kinek higgyen. - Rántja meg a vállát szórakozottan, kissé késve húzva vissza a kezét. - Izgalmas, nagy, olyan rohanós. Tele van színes életekkel, izgalmas pillanatokkal. Fotós szemmel nézve egy igazi paradicsom, civilként viszont egy kész labirintus. Valahogyan mindig rossz metróra szállok, ha hazafelé megyek. - Vallja be egészen őszintén, mintha ő és Albert legalább ezer éve ismernék egymást.

Érezhetően van egy másodpercnyi hatásszünet, amikor a rövid köszönések után először akad össze igazán a tekintetük. Albert tulajdonképpen meg sem próbálja rejteni, hogy alaposan lecsekkolja a másik vonásait, miközben az ő mosolyát valamiféle édes bűnösség itatja át.
- Archibald köszöni. – Lenéz a kutyájára, mintha tőle várná a megerősítést, hogy hallja-e milyen szépet mondtak róla. A karamell színű retriever közben már a lábánál ül, a nyelvét lógatva élvezi a kellemes szellőt és az őszi napfényt. Három éves, tudja jól, hogyha Albert megjelenik, akkor viselkednie kell. Kölcsönösen hűségesek és tisztelettudók egymással szemben, de egyértelmű, hogy ki hordja a nadrágot ebben a csodálatos kapcsolatban.
- Akkor Holly azt hiszem emberére akadt. Kutyájára. Nem is tudom, mekkora skálán kellene osztályozni, hogy mennyivel kevésbé lehet őt frusztrálni, mint engem. – Szórakozottan pillant a kutyákra, majd vissza fel a srác szemeibe. Most már azért visszafogja magát és magára is erőltet némi modort. Mármint a tekintetére és nem úgy néz ki, mint az első másodpercben, mintha szemmel akarta volna vetkőztetni. A frusztrációval mondjuk most pont a munkára gondol. Alig néhány perce csúsztatta vissza a zsebébe a telefonját, felbukkanva az emailek kavalkádjából. Bár egészen szeret emailezni, tekintve, hogy fiatal kora ellenére, általában ő az, aki megmondja másoknak, hogy mit csináljanak.
- Oh. – Nagy ívben bólint egyet, elismerve azt, hogy nagy fába vágta a fejszéjét. Ez itt kifejezetten az a város, ahova legalább lélekben születni kell, hisz igen sajátos tempóban lüktet. Mindenki, de mindenki rohan. Albert szerint a helyieknek legalább harminchat órás napokra lenne szükségük a többiek huszonnégye helyett. – Hát akkor üdv a városban. – A hóna alá csapja a jobb tenyeréből Archibald cuccait, az automata pórázt a rákötött környezetbarát zacskóval, majd kézfogásra nyújtja a kezét. – Albert vagyok. Született New York-i, ha már így felmerült, úgyhogy még Tripadvisoron sem találnál jobb ajánlásokat. – Nem mintha idegenvezetője lenne bárkinek is, de a srác egyrészt láthatóan nem ismeri őt, ami megkönnyebbülés, másrészt meg nagyon is tetszik neki a másik. Ja, harmadrészt meg Albert azért elég jó fej, ha valaki képes lenyelni a sajátos stílusát. Mint például az asszisztense, Mika. – Hogy tetszik a város?

Két fotózás között egyszerűen muszáj volt kiszabadulnia a műteremből mielőtt a kajla kiskutyája meg nem zizzent volna. Még fiatal, hat hónapus csupán és habár tényleg elég okos - Silas mindig sok energiát fordít arra, hogy ne csak megfelelően kifárassza, hanem trenírozza is - azért egy ponton elfogy a türelme a fotós termi élethez. Ilyenkor általában hosszú sétára mennek, Silas ebédet vesz és egészen a Central Parkig menetel Hollyval. Megbíznak már annyira egymásban, hogy Silas egészen elengedje a pórázról, Honey még nagyon játékos, körbe-körbe futkorászik, a madarakat kergeti, de sosem merészkedik igazán el attól a padtól ahol Silas foglal helyet. Néha persze nekiiramodik, a fülei csak úgy lebegnek és néha úgy is tesz, mintha nem hallaná, hogy a gazdája az ő nevét szajkózza. Így van ez most is, egyik mellső mancsa már a tó vizében van és esze ágában sincsen visszafordulni a szólongató gazdája felé.
Nagyjából menthetetlen a helyzet, Holly imádja a vizet, így hiába sietne Silas oda, nem tudná elkerülni az elkerülhetetlent: ázott kutyaszagot és sáros tappancsokat a műteremben. Úgyhogy nem is kifejezetten siet, lő egy pár képet a hirtelen előkapott mobiljáról, hogy aztán mikor odaér Holly mellé guggolva megvakargathassa a füle tövét. Miért ne hagyná neki, hogy egészen begázoljon a vízbe? Ám mielőtt ténylegesen megtehetné újra nekiered a kiskutya, rakoncátlanul lohol egy másikkal játszani, Silas pedig felnevet ahogyan összegabalyodnak, szökelnek és ugrándoznak. Láthatóan a nagyobb kutya pontosan tudja, hogy kölyökkel van dolga, finomkodik éppen csak egy kicsit erősebb a fellépése ahhoz, hogy Holly bizonyos időnként megadja magát neki. - Szia! - Mosolyog rá az idegenre egy kicsit megilletődve. Arra mondjuk nem számított, hogy a másik kutya - Archie - gazdája ilyen jóképű legyen. - Semmi baj. Nagyon aranyosan játszanak és Archie nagyon szép kutya. - Dícsérőn bólogat egy sort, éppen csak futó pillantást vetve a lába lá vetődő Hollyra. - Holly még elég kajla, a többi kutyának nem igazán van türelme hozzá. Igazi csaj, teljes figyelmet követel. - Kuncog fel ahogyan visszafordítja a figyelmét a másikra. - Sokszor jártok erre? Tudod elég új vagyok a városban, szóval nem igazán tudom a legjobb helyeket. Felfedezőtúrán vagyunk, egy-két ajánlást szívesen fogadok, úgyhogy semmiképpen se tartsd vissza, ha tudsz jó kutyafuttatókat még.  -

Ha szép ezt mondani, ha nem, egy kibaszott fellélegzés számára, hogy az apja lemondta a mai közös ebédet. Próbálják ők tartani a jó kapcsolatot, amire leginkább a vállalat miatt van szükség, de valójában mindketten csapnivalók benne. Egyébként is csak üzletről lett volna szó, mert másról aligha tudnak beszélni. Kifejezetten jól esett neki az egyedül – illetve Archibalddal – töltött ebéd. Rohanó életet él egy rohanó városban, szinte állandóan elfoglalt, úgyhogy kifejezetten tudja értékelni a néha napján belassult órákat. Ebéd után pedig kihozta a kutyáját a Central Parkba, egészen gyakran járnak erre a részre, Archibald otthonosan érzi itt magát. Albert pedig amellett, hogy a fél szemét mindig rajta tartja, foglalkozhat az emailekkel és statisztikákkal, amit a telefonjáról is tud intézni.
Gyerekkorában szuperbűnöző akart lenni, kalóz, meg világutazó író. El sem tudta volna képzelni, hogy pontosan – jó, nagyjából, hisz igencsak sok rubrika hiányzik az apja listájáról, kezdve a feleséggel – arra az útra téved, amit a család olyannyira óhajt, kezdve az üzleti elvégzésével a közeli Columbián.
Két sor bepötyögése után ismét felpillant, majd a homlokát ráncolja, amiért nem látja hirtelen Archibaldot. Nincs azonban ideje elkezdeni aggódni, mert másodperceken belül megtalálja, egy tőle jóval apróbb és jóval világosabb retrieverrel játszik arrébb a tónál. Csak a fejét csóválja, miközben elteszi a telefonját, és felemeli a hátsóját a padról, hogy odasétáljon.
- Yo, Archibald. – A karamell színű Archie egy elképesztően jól nevelt és okos kutya, Alberttel pedig nagyon összeszokottan működnek, dinamikus a kommunikációjuk és ezért sem kell olyan nagyon hivatalosan beszélnie vele. Meg hát valljuk be, Albert meg a hivatalos kommunikáció úgy bárkivel is… látnád az üzleti emailjeit. Nem ritkaság, hogy az asszisztense egy kimerítő válasz helyett mindössze annyit kap, hogy WTF. Közben egy ismeretlen srác is leguggol a kutyákhoz, ő pedig akkor ér oda, úgyhogy ahelyett, hogy a saját kutyájához szólna, csak megáll ott mellettük. Persze Archibald tekintetéből egyértelműen kiolvasható, hogy ő bizony a gazdi. – Hello. Bocs, Archie néha túl lelkes.