A helyet egyébként nem ő irányítja, csak hozott egy kibaszottul rossz döntést azzal, hogy engedte Tonyt ideköltözni úgy egy évvel ezelőtt. Az összes rosszarcú, meg kevésbé az fazon elkezdett itt lógni – azt amúgy nem tagadná, hogy jó néhányan már előtte is itt készkedték ki magukat -, aztán itt ragadtak, meg együtt voltak sok naposok, mert annál nincsen rosszabb, amikor egyedül marad bárki abban az állapotában. Daisy legalábbis így gondolja, arra meg már nem veszi régóta a fáradtságot, hogy mások helyébe próbálja magát képzelni, ha nem muszáj.

Vigyorog rajtad, mert odaül az arcodra minden elfuserált kérdésének a válasza, de szórakoztatja, ha te adod meg őket, és nem neki kell feltételezni bármit is. A pillanatban, hogy betoppantál az ajtaján tudta, hogy kattogsz, azzal azonban nem feltétlenül van tisztában, miket szoktál fogyasztani. Nála általában minden van, ha nem is ebben a szobában, de belenyúl ő akárki zsebébe ebben a házban, mintha az is az övé volna, és megkeresi, ami kell neked. Most inkább csak szórakozik, nem is érdekli, mi esne jól, erre a fehér cuccra meg nagyjából bármi mehet pluszban, csak gyere helyre, mert nem akarja ezt bámulni rajtad. Ezt az akármit, amire amikor rákérdezel, most ő kezd fintorogni, de nem rád néz, mert el van foglalva az utcáival.

- Úgy nézek ki, Franco? – Csak most emeli rád kicsit a tekintetét, hogy ha az irónia a hangjából nem ment volna át, hát lásd a szemén. Ha tényleg olyan bajod lenne, ahol csak az ő gondolatai segíthetnének rajtad – amúgy még el is tudna ilyesmit képzelni, csak nem most valahogy -, akkor megpróbálná talán, de te nem ezért jöttél, még csak nem is miatta.

Aztán kiszalad belőle egy halk nevetés, mert úgy csinálsz, mintha nem beszéltél volna vele még sosem, vagy azt gondolnád, valamire, bármire való tekintettel vissza kellene fognia magát ez alkalommal. Egyiket sem tudja most átgondolni, mert megint nem aludt napok óta, lassan meg már mindegy, mennyit szív fel ismét, nem fog úgy segíteni rajta, mint rajtad, amit éppen készít. - Ugyan, rám bármikor számíthatsz. – Teszi még hozzá, mielőtt beleringatod magad, hogy szebb szavakat fog kicsikarni magából. Amúgy is, épp rohadt jó fej dologra készül, inkább koncentrálj arra, mert jobb lesz neked. Ha nem lenne, fel sem ajánlaná a dolgot.

Félig-meddig ezért a pillantásért csinálta az egészet; nem a rossz szándék, vagy a tényleges szenvedésed miatt, csak stimulálnia kell valamivel az agyát, és ez most olyasmi, amit érdekesnek talál. A felhúzott szemöldököd tökéletesen ellátja ezt a feladatot, anélkül, hogy túl sokat kellett volna agyalnia rajta. - Igazán nincs mit. – Engedi el végül a lapot, mert már úgy érzékeli, menni fog a dolog, arra meg már nem kíváncsi, hogyan szívod fel a rád eső részt, mert nem tartja annyira szórakoztatónak, mint az arcodat találta néhány pillanattal ezelőtt. Annyira figyel, hogy amikor végzel, szipogsz, isten tudja mit csinálsz, vissza tudja venni tőled a pultot. Akkor sem látszik a tekintete különösebben, amikor leteszi az asztalra, és pillanatokon belül elintézi a saját részét, majd félreteszi a pultot, rajta a szipkával, és amikor lenyomja kicsit az orrát, ahol a sok por eltűnt, vigyorog megint. - Ha bejön, kaphatsz szülcsi-napcsira, rajtam ne múljon.

Végül veszi a fáradtságot, hogy rád nézzen, és azt sejti, vársz valamire, ami majd meg és elindul, de nem most azonnal. Megint kíváncsi lesz, hogyan kezeled, amikor már minden szép és jó lesz, neked meg megindul a nyelved – ezt át is gondolhatta volna akár, de most már baromira mindegy. Felvesz az asztalról két doboz cigit, mert ő ilyenkor szinte rágni szokta, aztán a táskájáért nyúl, és megindul kifelé a szobából. - Gyere kicsi, lelépünk innen a picsába. – Amúgy nem azért hív kicsinek, mert kevesebbnek gondol, neki ez töltelékszó, amit ebben a közegben úgy érez, bárkire rá tud aggatni. Te is a kicsik közé tartozol, mert itt kár lenne bármire verni a nyálad, nem mennél vele ugyanúgy semmire, mint ahogy ő sem.

Van megint olyan állapotban, hogy a házban tobzódó sokaságot hol levegőnek tekintse, hol a részévé váljon. Ez ismét egy sokadik nap, amikor nem alszik hosszabb ideig, most azonban eljutott arra a szintre, hogy nem tudja már felidézni, mikor kezdődött, melyik volt az első utca, amit felszívott, és mióta tart ez az állapot. Ezt szereti amúgy, mert nem kattog azon, hogy kurvára aludni kéne már, úgy sem vár rá senki, sehol, de ha így is volna, ez már a leszarja kategória. Az ígéretei ilyenkor nagylyukú szitán baszódnak keresztül, de ha nagyon kellene valakinek, úgy is hívná. De rohadtul nem hívja senki.

A levegőnek nézés fázisába lép, amikor Tony egyik beszólását követően elvonul a szobájába, ahova egy óra leforgása alatt egy csomó arc benéz hozzá. Nem zavarja, mert a mély gondolatok kezdenek felszínre törni, és a végén még gondolkoznia kellene rajtuk, amit nem akar, különben nem lenne ennyi napos, nem fénylene az arca az állapotától, és nem tűnne ennyire nyúzottnak sem. Ha gondolkozni akarna, azt nem így tenné, ez mindig a vészkiáltás ellene, amit soha senki nem ismer fel. Szóval mikor végre magára marad ismét, előveszi a márványlapját, kitesz rá a pakkból néhány nagyobb kristályt, és úgy dönt, kezdődhet a buli a fejében, de a mély gondolatok nélkül – valószínű, hogy pinterestezni fog, vagy felmegy facere és telibe röhög egy csomó, szánalmas embert, meg a posztjaikat.
A fejében kurva jól hangzik ez az egész, mert végül is szereti, ha pörög az agya, de csak a könnyed, semmitmondó szarságok körül tegye, hiszen neki már semmi sem komoly, semmi sem számít, és egyéb mély dolgok – na pont ezért nincsen erre szüksége.
Már töri a cuccot a személyijével, amikor benyitsz, és egy pillanatra összefeszül a teste – ennyit a pinterestről, meg a másokon röhögéstől -, de ez mindig egy lélegzetvétel, és eltűnik. Azt még nem tudja, hogy örül-e neked, mert fasz se tudja, mit akarsz. Közben meg te is a közeg része vagy már, még ha komolyabb hülyeséget nem is látott még csinálni. Aztán végignéz rajtad, mintha muszáj volna, premierplánban nézi végig, hogy még az ajtóról sem tudod eldönteni, mi legyen vele, és ebből tudja, hogy kattogsz, mint a szar.

Ezen elmosolyodik, de csak úgy magának, meg is törli a száját, levakarva ezzel a mosolyt róla, de valami maradék még ott van belőle, mert jól mulat rajtad. Ezt is csak azért, mert könnyít rajtad mindjárt, még ha nem is úgy, ahogy azt bárki gondolná. Olyan formában könnyítsed rajtad, akinek két anyja van.
- Téged meg mi a fasz evett ide? – És akkor még egészen kedvesnek mondható, mert ha nem akarna itt, az összes többivel együtt, akkor elküldene valahova, ahonnan mondjuk jöttél, tehát ez nála lehetne a szervusz Franco, jó újra látni téged, de ilyet ő nem tud mondani senkinek. Azt meg amúgy jól tudja, mi evett ide, de látva a porcikáid ácsingózását muszáj rájátszania a dologra, mert a végén még kimondod, és akkor mindketten megvilágosodtok tőle. Vagy nem.
Még egyszer rád néz, mielőtt visszafordulna a márványlapjához, és úgy töri tovább a fehér cuccot, mintha ott sem lennél – vagy inkább, mintha nem lenne baj, hogy ott vagy, és látod. Neki már ott van a terv a fejében, és fel is akarja ajánlani neked a lehetőséget, de ha kérnéd tőle, az még jobban szórakoztatná. - Mi bajod van amúgy? Ritka szarul nézel ki. – Annyira meg talán ismer, hogy nem öntöd a nyakába az összes problémádat, mert ha így lenne, rohadtul nem kérdezné meg, mi bassza az agyad. A cucc legyen a válaszod, légy szíves, mert a végén kitesz a szobájából, másodpercek csodálatos leforgása alatt, mindenféle szégyenérzet nélkül.

Addig terelgeti közben a fehér anyagot, hogy két baszom csíkot kanyarítson belőle, és most már röhögve adja a kezedbe a márványlapot, amit meg kell tudnod tartani, különben mérges lesz rád, mert pazarolni nem szeret. A szipkát a szabad kezedbe adja, aztán a fénylő arcával néz téged, hogy mit fogsz kezdeni a lehetőséggel. - Na csapassad, mert rossz rád nézni. – Ez ő, amikor törődik másokkal, és ez ő, amikor a szívén viseli a sorsodat. Mert bármi legyen a bajod – amire nem tekint lekicsinylően, egy pillanatig sem egyébként – ez majd a helyedre tesz az elkövetkező legalább négy órára, ha meg többet akarsz, soknaposan leszel tök jól. - Jó hangulatomban találtál, nem is kérek érte semmit. – Ő amúgy is csak akkor kér, ha te is kérsz tőle. Ha ő adja, az mindig ajcsi.