Thamira sikolya zene volt a füleimnek. Furcsamód arra gondoltam, milyen büszke lenne most rám: rezzenéstelen arccal, ajkaim kegyetlen görbületével, lelkiismeret-furdalás nélkül, őszinte elégtételt érezve, amiért valakinek pontosan azt adom meg, ami jár neki. Hiszen éppen erre tanított minket annyi éven keresztül, két olyan boszorkányt akart nevelni, akik nem félnek az erejüktől, büszkék arra, aminek születtek, és bár külön-külön is erősek, ketten együtt még nagyobb hatalmat képviselnek. Olyan boszorkányokat, akik kíméletlenek az ellenségeikkel szemben, és bátran használják ellenük a tudásukat.
Én pontosan ilyennek éreztem magam, miközben azt figyeltem, hogyan nyaldossák az átkozott nő testét az ujjaim nyomán előtörő lángok. Izzy ereje biztosította, hogy ne haljon meg túl könnyen és túl hamar, a jég éppen annyira óvta meg a testét, hogy addig szenvedjen, ameddig csak akarjuk. A lángok megolvasztották a jeget, felperzselték a bőrét, de mielőtt még túl mélyre értek volna, újabb kíméletlen jégpáncél jelent meg rajta. Tökéletes összhangban dolgoztunk a húgommal, mint mindig, telepatikus képességeinkkel felváltva akadályoztuk meg, hogy elveszítse az eszméletét, pontosan érezve, mikor fáradt el az egyikünk, mikor kell a másiknak átvenni az irányítást. Emlékeztem a szüleink kegyetlen halálára, amit épp Thamira okozott, emlékeztem a hosszú évekre, amit abban a hitben éltünk le, hogy ő tulajdonképpen megmentett minket, pedig csak a saját önző céljaira használt fel mindkettőnket. Használt volna fel, ha nem jövünk rá az igazságra.
Csak akkor hagytuk abba, amikor kimerítettük a tartalékainkat. Éreztem, hogy valami meleg és nedves folyik a számra, és ahogy oldalra pillantottam, találkozott a tekintetem Izzyével. Neki és elkezdett vérezni az orra, és ez volt a jel; nem volt szükségünk szavakra, hogy tudjuk, a bosszú bevégeztetett. Nem kímélte tovább Thamira testét és én is leengedtem a kezem, csupán az eszméletét tartottuk fel addig, ameddig csak tudtuk, miközben lassan a lángok martalékává vált.
– Azért mondott okos dolgokat – jegyeztem meg közömbösen, mielőtt örökre hátat fordítottunk volna neki.

Hamar megtanultam, hogy az egyszerű, halandó emberek valóban gyarló és megvezethető lények. A tűzmágiámat persze aligha alkalmazhattam rajtuk, ha hasznot akartam húzni belőlük, de... tulajdonképpen majdnem minden mást igen. Mindig is élveztem, hogy a tenyeremből ettek. Kártyavetés, jóslás? Csak egy kis telepátiára volt szükség, hogy azt mondjam nekik, amit hallani akartak, és máris a lábaim előbb hevertek. Gyógyfőzetek a leglehetetlenebb problémákra, mágiával felruházott füstölők, amivel a nők ismét rabul ejthették a férjeiket a hálószobában, rontások ás átkok az ellenségeikre... Tulajdonképpen semmit nem kellett tennem azért, hogy imádjanak. Elég volt, hogy ők hittek benne.
A hatalom édes ízét azonban soha, semmi tudta velem feledtetni. Mi lett volna akkor, ha még ténylegesen is használhattam volna a képességeimet?

Felemeltem a fejem az ajtó nyitódását jelző kis csengő hangjára, az érkezőt felismervén pedig lusta mosolyra húztam a számat.
– Újra itt? – dőltem hátra kényelmesen, összefonva magam előtt a kezeimet.
– Ennél sokkal jobban kellene vigyáznod magadra – vágott bele szokás szerint a közepébe, mire csak megforgattam a szemeimet.
Felálltam az asztalom mögül, lassú léptekkel indultam el felé, közben végigfuttatva a kezem a polcokon. Ez a régiségkereskedésnek álcázott üzlet valamiért nagyon belopta magát a szívembe, már akkor beleszerettem, amikor idejöttünk. Washington volt az a hely, amiről azonnal tudtuk, hogy a kulcs lehet mindenhez, amit akartunk. Végre nem kellett rejtegetnünk magunkat, végre nem kellett odafigyelnünk, kinek mit mondunk vagy mit csinálunk, végre... boszorkányok lehettünk. Mondhatnánk, hogy ezt Bastien Monaghamnek köszönhettük, de ennél azért egy kicsit több árnyalatot láttunk a fekete és a fehér között. És volt egy olyan gyanúm, hogy ezeknek az árnyalatoknak volt köszönhető a visszatérő látogatóm is.
– Ugyan már, kedvesem – mosolyodtam el negédesen, miközben megálltam előtte. Bármit mondott is, tudtam, hogy nincs félnivalóm. Elég erős voltam ahhoz, hogy ne legyen szükségem védelmezőkre, és egyébként is... mióta csatlakoztunk Benedicthez, még inkább érinthetetlenek voltunk Izzyvel. Túlságosan értékesek voltunk neki, főleg, amióta a minap végrehajtottuk a varázslatot, amiben talán még mi sem voltunk biztosak, hogy teljes siker lesz. De az lett. – Tudok vigyázni magamra – simítottam végig a mellkasán, de furcsamód ezúttal úgy tűnt, mintha nem lennék rá igazán hatással. Felvontam a szemöldököm.
– Figyelmeztettelek, Anna! – nézett a szemembe, elkapva a kézfejemet és egy pillanatra megszorítva az ujjaimat. – A nyomotokban vannak. Ha jót akarsz magadnak és a húgodnak, meghúzzátok magatokat.
Kirántottam a kezem az ujjai közül, készen arra, hogy számon kérjem, hogy merészel a húgom életével fenyegetőzni, de mielőtt még egy hangot is kiadhattam volna, szinte már kint is volt az ajtón, ott hagyva engem a hirtelen fellobbanó kétségeimmel együtt. Ez meg mi a franc volt?!

Fogalmam sincs, hol vagyok. Nem tudom, pontosan mi történt. Két dologban vagyok biztos: az egyik, hogy olyan helyen tartanak fogva, ahol az erőm jelentősen le vagy gyengítve valaki más mágiája által; a másik, hogy Izzy nincs itt. Ez utóbbi az egyetlen olyan gondolat, amibe kapaszkodhatok, és aminek köszönhetően képes vagyok megőrizni az ép eszemet. Sikerült elmenekülnie...
Egészen addig nem lehettem biztos benne, míg magamhoz nem tértem a hideg, nedves földön. Ő volt au első gondolatom, és bár ahogy megpróbáltam kiterjeszteni a mágiámat, rögtön láthatatlan falakba ütköztem, őt senki nem lett volna képes elrejteni előlem. Azóta sem érzem a jelenlétét, ezért tudom, hogy biztonságban van. Még emlékszem, hogy kis híján mindkettőnket elkaptak. Emlékszem, hogy próbált megmenteni, én pedig életünkben először és utoljára nyúltam bele a fejébe akarata ellenére; csak arra tudtam gondolni, hogy neki el kell menekülnie, ezért húztam fel közé és a támadóink közé azt a tűzfalat és kapcsoltam ki a tudatában az Anna gombot.
Marknak igaza volt, de ezzel egyelőre nem vagyok kisegítve. Csak azt tudom, hogy ki kell jutnom innen, mielőtt Izzyt is elkapják.