Elküldésének ideje -- Hétf. Márc. 15, 2021 6:51 pm
to annabelle & isabelle
but you'll never forget me now – – – – –
Elég nehéz volt úgy koncentrálni, hogy Annabelle olyan kihívó pillantással figyelt engem, mintha azonnal rám akart volna ugrani. Megjegyzem, hülye lettem volna kitérni ez elől, de ahhoz hogy mindenki lelki békéje meglegyen mindenek előtt egyezkednünk kell… mindhármunknak. Nem mintha nem tudtam volna elképzelni mást is mindkét nővel, de ennek a gondolatmenetnek nem engedhettem teret, mert igen komolyan eltértem volna a tárgytól, és annak semmiképpen sem lett volna jó vége, így aztán a tekintetemet Isabelle felé fordítottam - s csak a szemem sarkából figyeltem a testvérét.
- Ugyan, ez nem hízelgés, csupán egy egyszerű ténymegállapítás volt a részemről - vontam meg egy lehengerlő mosolyt villantva Izzyre. Nyilván neki volt igaza, de meg sem próbáltam úgy tenni, mintha ez nem így lenne. Cserébe viszont folytattam a szavakkal való kedveskedést, s tekintetem átsiklott a másik nőre, aki olyan félreérthetetlenül figyelt engem, miközben az itala szívószálával szórakozott, hogy egyetlen pillanatra ki is zökkentett. Ez a tárgyalás sokkal élvezetesebbnek ígérkezett, mint gondoltam - még jó hogy Nore nem jött velem.
- Nem árulunk zsákba macskát: természetesen igen, az elsődleges célpont Thornton lenne - mielőtt kiejtettem volna a másik vámpír nevét még egyszer végig pásztáztam az érzékeimmel a helyet elővigyázatosságból. A pillantásom végigméri Annabelle-t, mielőtt a nővére kérdésére is választ adhatnék, hogy aztán a tárgyalást folytassam, ahelyett hogy gondolatban megszabadítom a boszorkányt a ruhájától…
- Feltételezem, ti magatok is körbe érdeklődtetek Elenore-ról és rólam - biccentettem kissé oldalra a fejemet, megvonva a vállamat. Ugyan már, ez nem az a terep, ahol egyáltalán felmerül, hogy valaki nem szaglássza körbe a célpontot, és nem voltak kétségeim afelől, hogy a Navarro lányok is így tettek velünk. Különben nem beszélt volna Isabelle olyan magabiztosan Thornton kapcsán sem. De még mielőtt válaszoltam volna a kérdésre, hagytam, hogy kiélvezzék, amint megváltam a bőrdzsekimtől - bassza meg, Anna, nagyon remélem, hogy éppen ugyanarra gondolunk és nem fogsz lelépni, abban a pillanatban, ahogy végeztünk, mert kibaszott szomorú leszek… -, aztán ahogy visszaültem, belekortyoltam az ásványvízbe.
- Én egészen biztos vagyok benne, hogy olyasmit tudok nyújtani, amit senki más - cinkos mosolyt villantottam, a tekintetem átszaladt Annára, majd onnan visszacsúszott Izzyre. Amúgy is hajlamos voltam kétértelműen fogalmazni, főleg ha vevő volt rá a másik fél is, de ezt egyszerűen nem tudtam kihagyni. Lehet, nekem is kellett volna valaki, aki bokán rúg, ám ennek a képzeletbeli személynek a hiányában folytattam a flörtölést mindkét nővel, igaz csak az egyiküknek szántam igazán komolyan. - Megvannak az embereink és a módszereink. De nem csak a szépségetekről szóló pletykák előztek meg titeket, hanem a képességeitekről szólók is - válaszoltam aztán komolyabban, azonban még mindig félmosollyal az arcomon, most éppen Isabelle-t figyelve, ha már ő tette fel a kérdés. - Azonban ha szükségetek lenne segítségre, rám számíthattok - sokat sejtető hangsúllyal ejtettem ki a szavakat, s ismételten végig futtattam a pillantásomat mindkét Navarro lányon. Ezt természetesen vehették teljesen komolyan, már csak azért is mert amennyiben csatlakoztak volna hozzánk, úgy én lettem volna felelős a személyes biztonságukért. És milyen jól jártam volna ezzel.
- A jutalék jelenleg alku tárgyát képezi - feleltem meg könnyedén a következő kérdést, hasonlóan Annabelle-hez mellőzve a kétértelműséget ezúttal, mert még véletlenül sem szeretném, ha azt gondolnák, én magam is beletartozom bármilyen alkuba. A pénz egész más kérdés; minden más pedig bónusz. Amikor persze közlik, hogy az ajánlatot megvitatják nem lepődtem meg túlságosan, nem is venném jó néven, ha azonnal belemennének, így aztán csak bólintottam, és megittam a maradék vizemet.
- Egészen nyugodtan gondoljátok végig, és ha bármilyen kérdésetek van, keressetek bátran - mondtam egyszerűen, mindenféle sürgetés nélkül a hangomban. Egyrészről persze szerencsés lenne, ha mielőbb megtudnám, hajlandóak-e velünk dolgozni, másrészről viszont nyomást helyezni egy lehetséges partnerre sosem okos ötlet. A végén még azt éreznék, hogy sarokba akarjuk őket szorítani, pedig erről igazán szó sincs. Maximum Annát akarnám a falhoz szorítani, de ennek egészen más oka van.
i'm headed straight for the castle and there's an old man sitting on the throne that's saying I should probably keep my pretty mouth shut
Izzy & Sol & Anna
Nos, ha az imént szexisnek minősítettem, hogy ennyire szigorúan betartja az udvariasság valamennyi szabályát, akkor a kézfejünkre lehelt csók egyenesen az észbontó kategória, főleg azzal a sokatmondó pillantással megfűszerezve, amivel világító kék szemeivel rabul ejti az enyémeket, éppen két másodperccel hosszabb időre az indokoltnál. A tekintetemben sokatmondó szikra villant, és a szám sarkába költöző mosoly is hordozott bizonyos ígéreteket. Nem is lett volna szükség rá, hogy felesleges szavakkal fejezzem ki jobban a találkozás okozta örömöket. A húgom kedves kis gesztusa kijózanít valamelyest a gondolataimban megjelenő képek okozta delíriumból, de mondjuk úgy, Solomon szavai és mosolya is kellően kielégítő ígéretek hordoznak, ahogy válaszol az egyértelműen félreértendő kérdésemre. – Bölcs meglátás – hagyom jóvá egyszerre a válaszát és a megjegyzésében hordozott ígéreteket. Most már biztos vagyok benne, hogy muszáj lesz egy egészen másfajta tárgyalást is indítanunk magunk között, amint az üzlet részét kipipálhattuk; ha továbbra is ilyen szemekkel fog rám nézni, Izzynek nem lesz elég még egyszer bokán rúgnia ahhoz, hogy észhez térjek. Persze az elhatározás, hogy józan maradok, nem akadályoz meg abban, hogy játsszak egy kicsit a szívószállal... és nem is bánom meg ezt a kis játékot; Solomon tekintete minden pénzt megér, én magam is sokat adnék azért, hogy telepata lehessek arra a néhány pillanatra, míg megnézhetném, mi jár éppen a fejében. Ahogy megköszörüli a torkát, a poharam mögé rejtem elégedett mosolyomat, de egyelőre sikerül fenntartanom az elhatározást, hogy az üzletre koncentráljak. Már csak azért is, mert a köztünk lévő láthatatlan és megfoghatatlan köteléken keresztül is érezni vélem, hogy amennyire élvezem a szituációt, annyira teremtek egyre kellemetlen légkört Izzy számára, márpedig a prioritás mindig is ő lesz. Ez a legjobb muníció ahhoz, hogy ezúttal valóban Solomon mondanivalójára figyeljek. Ami azt illeti, valóban felkelti az érdeklődésemet – már olyan szempontból is, ahogy eddig nem –, hiszen még a Washingtonba költözésünkkor felvásároltam egy régiségboltot, aminek a piacát igen sok irányba terveztem megnyitni... így ez egy határozottan közös pont lehet. Az „információszerzés” szóra azonban felvonom a szemöldököm. Izzy megjegyzésére én magam is elmosolyodom, bár meg sem próbálok úgy tenni, mintha nem lenne nagyon is kedvemre Solomon hízelgése. – Jól sejtem, hogy ez a bizonyos információszerzés jó eséllyel az ellenlábasotok háza táján lenne esedékes? – kérdezek rá aztán, kissé oldalra billentett fejjel. Egyelőre nem nevezem nevén a gyereket, inkább meghagyom neki a lehetőséget, hogy megmutassa, mennyire nyíltak is a lapjai; ha van egy kis esze a főnökének, tudniuk kell, hogy a lehetőségek most minden irányban nyitottak előttünk, de azt nem feltétlenül kell tudatniuk velük, hogy jelenleg tárgyalunk-e másokkal is. Izzy kérdése jogosnak tűnik, ezért meg is hagyom a lehetőséget, hogy válaszoljon. Ha valóban nyílt lapokkal játszunk, ő is tudja, hogy felesleges titkolnia, ha utánunk néztek, elvégre mi sem tettünk másképp; ezért lehetünk most itt. Aztán szóba kerül a jutalék, és mintha csak a gondolataimat találná ki, úgy veszi le magáról a bőrdzsekijét, hogy legszívesebben felállnék és levenném a pólóját is, de igyekszem türtőztetni magam. Azt viszont meg sem próbálom leplezni, milyen szégyentelen pillantással méregetem a mozdulatsor elejétől a végéig. Utána muszáj benedvesítenem egy kicsit a torkomat még egy korty koktéllal. Izzy első mondatára sokatmondó mosoly jelenik meg az arcomon egy pillanatra, de azért igyekszem megőrizni a helyzet komolyságát, mert abban az értelemben is teljesen igaza van, ahogy ő szerette volna tálalni ezt a mondatot. Az a ribanc Thamira sok mindenre megtanított minket, és a halálát követő években csak egyre biztosabbá vált, hogy nem véletlenül erőltette kezdettől fogva, hogy igyekezzünk együtt dolgozni – külön-külön sem vagyunk reménytelenek, de együtt különösen nagy erőt képviselünk. Igazán megtehetjük, hogy megválogatjuk, kinek ajánljuk ezt fel. Egyelőre nem is szólok közbe, meghagyva Solomonnak a lehetőséget, hogy válaszoljon. – És pontosan milyen arányban számoljátok a jutalékot? – teszem fel aztán a következő kérdésemet, és ez talán azon ritka alkalmak egyike, amikor nem igazán értek bele valami mást is. Arról nem is beszélve, hogy ha Solomon olyasmi a főnökének, akin osztozkodni kellene, azt hiszem, már régen rossz helyzetből indítanánk. A nők általában nem szeretik a vetélytársakat. Persze egyébként is számít a kérdés, hiszen ha Miss Lazzaro még spúrnak is bizonyulna, az egy elég nagy fekete pont amellé, hogy még ember is. Érzem Izzy következő kérdésén, hogy részben ez is afféle burkolt bokán rúgás akar lenni, ezért nagyon koncentrálok, hogy megfelelően válaszoljak. Nem mintha nem értenék vele egyet, és egyébként sem Solomon védelmére az, amire vágyom, hogy úgy mondjam. – Izzynek igaza van – értek egyet vele, egy bólintással is megerősítve a dolgot. – Az kétségtelen, hogy ígéretes ajánlatot tudtok biztosítani – kezdem, és itt megengedek magamnak egy szégyentelen mosolyt, mielőtt folytatnám –, de a fontos döntéseinket közösen hozzuk meg, miután magunk között megvitattuk a kérdést. Ha adtok nekünk néhány napot, már kész tényekről tudunk majd beszélni. – Azt már csak a pillantásommal üzenem neki, hogy részemről ettől még nem muszáj nagyon sietnie, de aztán Izzy felé fordulok, hogy egyetért-e.
Tartózkodási hely : ❅ i'm here, baby in D.C. Korom : 28 Foglalkozásom : ❅ singer
Isabelle Navarro
Elküldésének ideje -- Szomb. Jan. 09, 2021 6:34 pm
Annabelle & Isabelle & Sol
"If opportunity doesn't knock, build a door."
Akárki is ez a pasas, van stílusa az egyszer biztos, hiszen a bemutatkozásomkor oda nyújtott kézfejemre egy apró csókot hint, amire hülye lennék, ha nem a legbájosabb mosolyommal reagálnék. Manapság ritka az ilyen férfi, én meg amúgy is imádom, ha ilyesfajta kedvességgel köszöntenek, úgyhogy el is tekintek most attól az apró ténytől, hogy a pasas egy vámpír. Hiszen, találkoztam én már kellemes stílusú vámpírral ugyebár, ráadásul egyre többször kell szembesülnöm azzal, hogy valami beteges módon még szexik is. Annak ellenére azonban, hogy jégkék pillantása egész átható, inkább csak megköszörülöm a torkom és biccentek egyet, mint hogy neki állnék flörtölni vele. Nem ezért vagyunk itt és egyébként is, Anna már azóta csorgatja rá a nyálát, hogy meglátta a pultnál. Van nálunk egy ilyen ki nem mondott szabály, hogy egy pasas azé, aki először kinézi magának, azt meg mondania sem kell, hogy kinézte, mert ismerem minden rezdülését, mint a tenyeremet. Vettem az adást; tetszik neki a pasi, szóval én minél előbb lelépek. Mikozben lezajlik az a kínosan érzéki pillanat Anna és a vámpír között, hogy ő is kap egy kézcsókot, én tényleg inkább a vendégeket nézegetem, mert még a végén feleslegesnek érezném magam, ami egyenesen nevetséges lenne. Üzletről lesz szó, tehát kellek ide, utána viszont ezek ketten azt csinálnak, amit akarnak. Sejteni se akarom, hogy mi lesz az, de ezzel már lehet, hogy elkéstem. Igyekszem a nővéremet is emlékeztetni egy szolid rúgással arra, hogy miért vagyunk most itt, ami tudom, hogy nem kerülte el a vendégünk figyelmét sem, de nem is baj. Legalább ő is kapcsol, hogy most nem az a legfontosabb, hogy ők itt gondolatban megszexuálják egymást. Basszus, már nekem kellemetlen, ahogy szemeznek és, ha nem lettem volna olyan hülye, hogy alkoholmentes italt választok, most tuti lehúznám a piámat, hogy az alkohol enyhítsen a fájdalmamon. Így viszont marad a limonádém. -Ejnye, Solomon... - szökik arcomra egy igazán bájos mosoly, mikor a mondandója azon részéhez ér, ahol minket próbál fényezni.-Még a végén kénytelen leszek azt feltételezni, hogy hízelgéssel próbálsz minket meggyőzni..- kuncogok, de tény, hogy az ajánlata egész jól hangzik és, ha nem lenne még mindig az az apró bökkenő a dologban, hogy a főnöke egy halandó, akiket én egy kicsit lenézek, már rá is bólintanék. Viszont ott a másik véglet, miszerint Benedict Thorntonnál kellene kémkedni, aki viszont vámpír. Nem is tudom, hogy melyik fajt viselem el kevésbé vagy, hogy ki mellé is kellene állnunk. Leginkább magunkat kellene erősíteni a magunkfajtákkal, erre szégyen szemre mindenféle népekkel kell szövetkeznünk. -Védelem és otthon? Miből gondolod, hogy szükségünk van ilyesmire?- kérdezem rezzenéstelen arccal, de persze sejtem én, hogy ő már kellőképpen utánunk kérdezett, mielőtt ide jött volna. Tény, hogy most érkeztünk a városba és tény, hogy csak ketten vagyunk a nagy világ ellen, de ez még nem azt jelenti, hogy épp Miss Lazzarro védelmére lennénk szorulva. Persze, Anna lehet más véleményen lesz, mert az a dzseki levételes mozdulatsor igen meggyőzőre sikeredik -fenébe is, tényleg jól néz ki a pasas-, de azért mielőtt bármit is válaszolunk, előtte szerintem alaposan át kell rágnunk magunkat ezen. -Nekem még mindig inkább úgy tűnik, hogy mi tudunk nektek olyasmit nyújtani, amit csak kevesek.- kúszik pimasz mosoly az arcomra és igyekszem ezt a mondatot nem átvezetni a kettejük flörtjére. -Ráadásul Thorntonnál kémkedni nem is lenne egy életbiztosítás. Ott hogyan gondoskodnál a védelmünkről?- kérdezem érdeklődő pillantással, bár nem hiszem, hogy adódhatna olyan helyzet, amivel Anna és én ne bírnánk kezdeni valamit. Saját magamat képelném fel, ha egy vámpírnak kellene megvédenie bármitől is. -Minden esetre bizonyosan megérted, hogy ezen még alaposan át kell magunkat rágni a nővéremmel. Igaz, Anna?- pillantok a testvéremre, bár valami azt súgja, hogy ő alig várja, hogy Solomon védelmező karjaiba vethesse magát és esküszöm, meg is tudom érteni. De akkor is okosan kell játszanunk, ha tartani akarjuk magunkat az alap tervhez, miszerint majd egy napon saját kis csapattal rendelkezünk majd.
Vámpír
Chatkép : Szerepkör : alvilági bandatag play by : travis fimmel Hozzászólásaim száma : 111 Pontjaim : 63 Pártállás :
Ha nem üzleti megbeszélésen lennék, hát egészen máshogy szólítottam volna meg a két nőt, különösen azután, hogy egyikük olyan kurvára kihívóan bámult rám, mintha ő falhatna fel engem, és nem fordítva. Tulajdonképpen hagynám is neki, amennyiben nem fenyegetne revízió miatta… szóval majd később visszatérhetünk erre. S bár valószínűleg nem rám számítottak, mindkét Navarro lány arcán elégedettséget véltem felfedezni, amikor megálltam az asztaluk előtt - de amennyire ők nem tehettek panaszt rám, úgy nekem sem volt okom ilyesmire. A gondolataim között akaratlanul is átvillant néhány pikáns, és rohadtul nem nyomdafestéket tűrő kép, amikor megszólalt a másik, amelyikükkel eddig még nem szemeztem.
- Nagy örülök, Isabelle - a kézfogás helyett aztán egy gyors mozdulattal a kézcsók mellett döntöttem, csak a hatás kedvéért, meg mert rendkívül szórakoztatott, ahogyan mindketten, palástolás nélkül méregettek. Tetszett, hogy ilyen belevaló mindkettő, bár nem hinném, hogy kurva nagy titok lett volna, hogy bejöttek az erős, önálló nők, különben nem dolgoztam volna együtt Nore-ral sem. - Anna - kaptam el aztán a flörtölős kezét, és leheltem csókot az ő bőrére is, miközben mélyen belélegeztem a bőre illatát, majd engedtem magamnak egy pillanattal több időt, hogy a jégkék pillantásomat a nő meleg, barna tekintetébe fúrjam. Arcomon mosoly játszott, különösen az apácákkal kapcsolatos megjegyzés után, mert lássuk be, valóban nem tűntek szentnek, egyikük sem, ezért pedig máris kedveltem őket. Aztán ahogy helyet foglaltam az asztal másik oldalán, szemben a két boszorkánnyal, elnyomtam egy elégedett nevetést, amikor meghallottam a finom, ám annál hatásosabb rúgás hangját, Anna pillantásából pedig rá is jöttem, ő volt a szenvedő alany. Mondjuk lehet engem is bokán rúgott volna Nore, ha olyan hangsúllyal tettem volna fel azt az egyszerű kérdést, mint az imént a nő, de engem nyilvánvalóan szórakoztatott a dolog. Melyik pasas nem élvezné, ha ennyire nyíltan akarnák a tudtára hozni, hogy nem csak tárgyalni akarnak vele, főleg ha az illető olyan dögös, mint a Navarro testvérek.
- Munka közben soha nem iszom - válaszoltam meg a kérdést. - Esetleg később - félmosoly jelent meg az arcomon, míg Annát figyeltem, hogy aztán egy pillantással végig is mérjem… lehet nekem sem ártana egy bokán rúgás. Aztán egy pillanattal később érkező pincértől rendeltem egy pohár ásványvizet, majd amennyiben a hölgytársaságom nem kívánt mást, újra csak rájuk fókuszáltam és közben kibaszottul igyekeztem elterelni a piszkos fantáziámat, ami Anna nyilvánvaló felhívására beindult, meg mert még a kurva szívószálat is úgy szopogatta, hogy ne tudjak teljesen a feladatomra koncentrálni. Végül megköszörültem a torkomat és összekulcsoltam az asztalon a kezeimet.
- Mint ahogy a telefonban is említettem, nagyon széles körben mozog a tevékenységünk: antik tárgyaktól kezdve a különleges, ritka anyagokig - finoman fogalmaztam csak, hiszen sose lehetett tudni ki hallgatózott éppen, bár más természetfeletti jelenlétét nem érzékeltem, de azért mindig biztosra kellett mennem. A két nő pedig biztosan értette, hogy nem legális üzletelésről beszéltem éppen, úgyhogy ennek a ténynek nem adtam hangot. - A képességeitek sok szempontból hasznosak lehetnek a számunkra, de elsődlegesen egy kiemelt feladatról lenne szó: információszerzés - értsd: kémkedés, főleg Thornton üzelmei irányába. - Két ilyen elbűvölő nő, mint Ti, igazán sikeresek lennének ezen a téren - persze csak ha elfogadják az ellenajánlatot, amit eddig szándékosan nem említettem, de ami késik nem múlik természetesen, azonban készségesen elhallgattam, amíg a pincér hallótávolságon belül került, hogy aztán belekortyolva a vízembe folytathassam.
- Mindezért cserébe védelmet és otthont kínálnánk, utóbbiban kifejezetten hiányt szenvedtek úgy tudom, ami igen sajnálatos - összefűztem ismét az ujjaimat, és tekintetem először Annára, siklott, hiszen ő tette fel a kérdést, azután pedig Izzyn pihent meg. - És persze jutalékot - tettem hozzá, majd egy pillanatra felemelkedtem és talán egy hajszállal lassabban, mint indokolt lett volna, kibújtam a bőrdzsekimből is, amit magam mellé dobtam le, majd visszaültem a két nővel szemben. Félmosoly ült az arcomon, miközben hol egyik, hol másik szépségre kúszott a pillantásom.
i'm headed straight for the castle and there's an old man sitting on the throne that's saying I should probably keep my pretty mouth shut
Izzy & Sol & Anna
– Te mindig kitalálod a gondolataimat, drágám – húzom széles mosolyra vörösre rúzsozott ajkaimat, mintha nem arról lenne szó, hogy egyszerűen teljesen egy rúgóra járt az agyunk amióta az eszünket tudjuk. Izzy kimondott minden igazságot, ami az én csőrömet is piszkálja Washingtonban; remek város ez egy boszorkány számára, de még jobb lenne, ha az irányítás is a mi kezünkben lenne, nem holmi hegyesfogú vérszívóéban, aki nagyjából egy szempillantás meg tudnék gyújtani, hogy aztán porig égjen. Nem is értem, hogy juthatott idáig? – Ha mindenhol zárt ajtókba ütközünk, talán idejekorán kell a saját köreinkben is tapogatózni egy kicsit. Kötve hiszem, hogy minden ősi boszorkány úgy gondolná, a vérszívók itt az uralkodó faj... de azért jobb lenne előbb találni valami erős szövetségest – gondolkozom hangosan, mielőtt kortyolnék még egyet az édeskés koktélból. Izzy kérdésére elnevetem magam és egy sejtelmes mosollyal megrázom a fejem. – Akkor nem a szavaival kellene lenyűgöznie – vonom fel sokat sejttetően a szemöldököm, a szemem sarkából pillantva cinkosan a húgomra. Aztán a kopaszodó, akcentusos balfasz gondolatát gyorsan el is felejtem, amikor felpillantva találkozik a tekintetem azzal a lehetetlenül kék szempárral. Ha nem lenne önuralmam, az előttünk álló üzletet is szívesen elodáznám egy kissé... na jó, nem az önuralmamról vagyok híres, szóval mondjuk inkább úgy: szerencse, hogy mindketten itt vagyunk. Ha Izzy csak rám bízta volna a dolgot, valószínűleg abban a pillanatban húztam volna keresztbe az egészet, hogy megjelent az a kis mosoly a szempár gazdájának arcán. Ki gondolta volna, micsoda kincseket rejt Washington? Elégedett mosolyra görbül a szám sarka, amikor a fickó szemmel láthatóan a mi asztalunkat veszi célba; már előre sajnálom, hogy egyelőre le kell majd lomboznom. Tudom, hogy valami szép ígérettel azért a közelben kéne marasztalnom, de az előzetes számításaimat gyorsan felülírta, amikor az üdvözlésével világossá tette, hogy ő éppen a mi emberünk. Vagy nem annyira emberünk – amennyiben ez szándékos volt, Lenore kapott egy pirospontot. A mosolyom csak kiszélesedik erre a váratlan, de kétségkívül kellemes fordulatra, Izzy szavaira azonban egyenesen felnevetek. Mi és az apácák... Mondjuk úgy, hogy ez a bizonyos Solomon közelebbről sem okozott csalódást, sőt, ami azt illeti, a vele kapcsolatos gondolataim sem voltak éppen szentek. Volt valami rohadtul szexis abban is, hogy ilyen látványosan betartotta az udvariassági etikett valamennyi szabályát. Meghagyom Izzynek az elsőbbséget, csak azután egyenesedem fel én is, hogy ő már bemutatkozott; addig is kellemes a kilátásom. – Anna – nyújtom felé aztán a jobbomat én is. – Részemről az öröm, Solomon – mosolyodom el sokatmondóan, rábízva, miféle örömöket tulajdonítok a megjelenésének. – Úgy hiszem, nagyon is időben érkeztél. Iszol valamit? – vonom fel a szemöldököm, és a kérdésben talán több kihívás van, mint a helyzet indokolná; nagyjából ez az a pillanat is, amikor a húgom cipőjének orra megtalálja a bokámat az asztal alatt. Vetek rá a szemem sarkából egy amolyan most komolyan? üzenetű pillantást, de valahol érzem, hogy igaza van, ezért megkísérlem megemberelni magam. Nem az a típus vagyok, aki bármikor is ellene lenne egy kis szórakozásnak, de azt még nekem is be kell látnom, hogy ez most nem az alkalmas pillanat. Még. – Tehát, Solomon – szelídítem meg egy kicsit a mosolyomat, összefűzve az ujjaimat az asztalon, és ezúttal kevésbé egy prédát leső érdeklődésével nézve rá. – Azt hiszem, hálásak lennénk, ha egy kicsit jobban felvilágosítanál minket a tevékenységetekről – kezdek bele az üzleti részbe. – Az összekötőnk, mondjuk úgy, nem volt valami... közlékeny. – Ennek persze lehetett némi köze ahhoz, hogy mindkettőnket nagyon idegesített a belől szivárgó folytonos nyereségvágy, és talán egy egészen kicsit megfélemlítettük emiatt. Ennek ellenére nyilvánvalóan kiderítettünk már róluk egyet s mást, nem ülnénk itt, ha nem tettük volna, de ha már az első számú közvetlen kapcsolatnak egyébként is Solomon bizonyult, mindenképpen szeretném az ő szavaival is hallani, mit oszt meg velünk. És esetleg mit nem. – Csak hogy tisztán lássuk, miben lehetünk egymás segítségére – fűzöm hozzá egy kis mosollyal, mielőtt hátradőlnék, hogy átadjam neki a szót. A pillantásomat akkor sem veszem le róla, amikor ajkaimat a poharamban levő szívószál köré fonom, hogy igyak egy újabb kortyot; persze mindvégig a komoly üzetlasszony képében maradva. Természetesen.
Tartózkodási hely : ❅ i'm here, baby in D.C. Korom : 28 Foglalkozásom : ❅ singer
Isabelle Navarro
Elküldésének ideje -- Vas. Nov. 29, 2020 11:09 am
Annabelle & Isabelle & Sol
"If opportunity doesn't knock, build a door."
Annabelle szavait hallgatva egyetértően bólogatok, bár tekintve, hogy közben körmeimmel az asztal lapján dobolom a halk zene ütemét, azt is hihetné, hogy arra mozgatom a fejemet. Azt viszont biztosan tudja, hogy tökéletesen egy véleményen vagyok vele, hiszen ilyen téren sosem keveredtünk vitába. Valahogy soha, egyikünk se érezte jónak azt, ha valaki tejhatalmat kap, bár ehhez valószínűleg hozzájárul az is, amit Thamira tett velünk. Ő is tipikusan egy olyan személy volt, akinek túl nagy hatalom volt a kezében és túl elvakult volt ahhoz, hogy azt érdemlegesen tudja használni. Bastien is nagyon feszegeti a határokat, amit sokáig egyik faj sem fog tűrni. Már most is szépen gyülekeznek a sötétben, az árnyékban azon természetfeletti lények, akiknek elegük van belőle. Más kérdés viszont, hogy nem feltétlenül lesz jobb az, ha egy másik vámpír veszi kezébe az irányítást. -Én még mindig azt mondom, hogy nekünk kellene irányítanunk. Mármint vagy konkrétan nekünk kettőnknek vagy legalább a mi fajunknak. Nem is értem, miért ücsörögnek karba tett kézzel az ősök. És akkor még van, amelyik meg is hunyászkodik...- szinte köpöm a szavakat, melyek őszinte undort keltenek bennem, hiszen miért is hajtana fejet egy boszorkány egy vámpír előtt? Sokkal erősebbek és hatalmasabb vagyunk, Patrícia pedig, csak nevetség tárgyává tesz minket azzal, hogy képes volt összeállni Bastiennel. Na nem, mintha jobb lenne az, amire most mi készülünk, de valahogy el kell indulnunk, amihez elengedhetetlen, hogy erős szövetségeseink legyenek, bár kétlem, hogy egy halandó nő olyan jó alkut tudna ajánlani. -Na és, ha jól nézne ki, de borzalmas akcentusa lenne? Könnyen el lehetne hallgattatni.- kúszik pimasz mosoly szájfénnyel kikent ajkaimra, hogy aztán mosolyom kuncogássá fejlődjön azon elképzelésre, hogy Lenore majd épp valami idiótát küldene hozzánk, aki annyira hülye, hogy meg se találna minket. Mindenképpen csalódás lenne és vitatná a nő profizmusát. Kíváncsian mérem fel a terepet újra és újra, mikor aztán megakad a pillantásom egy férfin, akiről minden bizonnyal pillanatokkal később Anna is beszél. -Kétségtelenül szép példány. Egy ilyennel szívesebben beszélgetnék, mint egy béna akcentusos idiótával.- harapok mosolyogva alsó ajkamba, de aztán a nővéremre és a belőle áradó érdeklődésre tekintettel, csak lágyan mosolygok tovább és kortyolok a poharamból. Mondjuk majdnem sikerül félre nyelni, amikor épp az a pasas az asztalunkhoz indul és bár az első gondolatom az, hogy talán a nővérem szemezése miatt sétált oda hozzánk, az üdvözlése végül biztosít afelől, hogy nem így van. Ő a mi emberünk. Avagy vámpírunk. -Jajj, kérlek, ne. Olyan, mintha egy apáca rend képviselői lennénk, pedig biztosíthatlak, hogy cseppet sem vagyunk szentek.- mosolygok bájosan Solomonra, majd kendőzetlen érdeklődéssel végig mérem tetőtől talpig, végül elismerő pillantást vetek Annára, mintha csak azt üzenném: nem is rossz. Mondjuk elég ránéznem ahoz, hogy tudjam, ő is ugyanígy gondolja. Talán, túlságosan is. -Nagyon örvendek, Solomon. Hívj csak Isabellenek vagy Izzynek.- egyenesedek fel, hogy kezet nyújtsak a férfinak, amit ugye nekem kell kezdeményezni nőként, majd intek neki, ha túl estünk a bemutatkozáson, hogy akár helyet is foglalhat. Innentől azonban átadom a stafétát a nővéremnek, aki nem kétséges, hogy felfalta a férfit a pillantásával, bár emiatt finoman bokán rúgom az asztal alatt, hátha észhez tér, hiszen Solomon mégis csak egy vámpír, meg hát ne csorgassa már itt nekem nyíltan a nyálát. Ha az üzleti dolgokon átesünk, utána azt csinálnak, amit akarnak, nekem úgyis fellépésem lesz később.
Vámpír
Chatkép : Szerepkör : alvilági bandatag play by : travis fimmel Hozzászólásaim száma : 111 Pontjaim : 63 Pártállás :
Elküldésének ideje -- Szer. Nov. 18, 2020 12:45 am
to annabelle & isabelle
but you'll never forget me now – – – – –
A tárgyalás nem az én asztalom volt, ahhoz jobban értett a szőke ciklon, de nem lepett meg a határozott utasítása, hogy a felhajtott két boszorkánnyal nekem kellett találkoznom. Persze volt logika ebben a döntésben, mert ne legyünk naivak, a nők jobban kijönnek a férfiakkal, és ha rögtön kettőt kellett meggyőzni, hogy velünk járnak jobban, valóban én voltam ehhez a lehető legjobb tárgyalópartner. Arról nem is beszélve, hogy az a hír járta, a Navarro nővérek nem kedvelték az embereket. Milyen kurva nagy szerencse, hogy már évek óta vámpír voltam.
Bár Nore ragaszkodott hozzá, hogy alkalomhoz illően öltözzek fel, végül egyszerű farmerben és pólóban, meg a szokásos bőrdzsekimben szálltam ki az étterem előtt a kocsimból. Kurvára fogalmam sem volt, hogyan néz ki a két nő, a számukat egy senkitől szereztem meg, aki volt olyan fasz, hogy azt hitte, alkudozhat velem erről. Azonban a boszorkányok esetében helyzeti előnyöm volt mindenkivel szemben: a vérük különleges volt, más aromájú és különösen más zamatú is… persze csak ha volt olyan kibaszott szerencsém, hogy ilyen ritkasághoz jussak. Így nem volt nehéz a kissé zsúfolt helyen is kiszúrni őket, jégkék szememet egyikükre függesztettem, s halvány mosoly rajzolódott az arcomra, ahogyan találkozott a felcsillanó szempárral az enyém. Aztán elindultam feléjük, határozott lépteim előtt még azok is arrébb léptek, akik addig úgy gondolták, majd én kérek elnézést, hogy zavarni fogom őket. A két nő a helyiség egy csendesebb, távoli, zártabb részén ültek, és szemmel láthatólag meglepetés futott át rajtuk, meg talán némi elégedettség, hogy én keveredtem ide, nem valami izzadságszagú faszkalap.
– Ha jól sejtem, a Navarro nővérekhez van szerencsém. Korábban én kerestem meg Önöket. Hívjanak csak Solomonnak – a bemutatkozásra nem vesztegettem sok időt, bár kétségtelen, hogy legalább a valódi nevemet használtam, még ha nem is a teljeset. Kurva nagy szarban lennék, ha boldog-boldogtalan tudná a teljes nevemet, de mégis csak illet nem teljes hazugságból indulni, ha már együtt akartunk dolgozni ezzel a lét nővel. Mert mégis csak két boszorkányról volt szó, olyan képességekkel, amik segíthettek volna előrébb lépni és közelebb vinni minket a céljainkhoz.
– Remélem nem várattam meg Önöket nagyon – amíg nem ajánlották fel, addig ragaszkodtam a magázódáshoz, és nem csak azért, mert ez volt a hivatalosabb, hanem azért is, mert mégis csak a hölgyeknek kellett felajánlania az ilyesmit. Lehet, hogy lelencházban nőttem fel, de az biztos, hogy az ellenségeim sem tudtak megvádolni azzal, hogy műveletlen vagy bunkó lennék. Ez pedig fontos szempont a munkámban. Kurva fontos.
i'm headed straight for the castle and there's an old man sitting on the throne that's saying I should probably keep my pretty mouth shut
Izzy & Sol & Anna
– Te mindig kitalálod a gondolataimat, drágám – húzom széles mosolyra vörösre rúzsozott ajkaimat, mintha nem arról lenne szó, hogy egyszerűen teljesen egy rúgóra járt az agyunk amióta az eszünket tudjuk. Izzy kimondott minden igazságot, ami az én csőrömet is piszkálja Washingtonban; remek város ez egy boszorkány számára, de még jobb lenne, ha az irányítás is a mi kezünkben lenne, nem holmi hegyesfogú vérszívóéban, aki nagyjából egy szempillantás meg tudnék gyújtani, hogy aztán porig égjen. Nem is értem, hogy juthatott idáig? – Ha mindenhol zárt ajtókba ütközünk, talán idejekorán kell a saját köreinkben is tapogatózni egy kicsit. Kötve hiszem, hogy minden ősi boszorkány úgy gondolná, a vérszívók itt az uralkodó faj... de azért jobb lenne előbb találni valami erős szövetségest – gondolkozom hangosan, mielőtt kortyolnék még egyet az édeskés koktélból. Izzy kérdésére elnevetem magam és egy sejtelmes mosollyal megrázom a fejem. – Akkor nem a szavaival kellene lenyűgöznie – vonom fel sokat sejttetően a szemöldököm, a szemem sarkából pillantva cinkosan a húgomra. Aztán a kopaszodó, akcentusos balfasz gondolatát gyorsan el is felejtem, amikor felpillantva találkozik a tekintetem azzal a lehetetlenül kék szempárral. Ha nem lenne önuralmam, az előttünk álló üzletet is szívesen elodáznám egy kissé... na jó, nem az önuralmamról vagyok híres, szóval mondjuk inkább úgy: szerencse, hogy mindketten itt vagyunk. Ha Izzy csak rám bízta volna a dolgot, valószínűleg abban a pillanatban húztam volna keresztbe az egészet, hogy megjelent az a kis mosoly a szempár gazdájának arcán. Ki gondolta volna, micsoda kincseket rejt Washington? Elégedett mosolyra görbül a szám sarka, amikor a fickó szemmel láthatóan a mi asztalunkat veszi célba; már előre sajnálom, hogy egyelőre le kell majd lomboznom. Tudom, hogy valami szép ígérettel azért a közelben kéne marasztalnom, de az előzetes számításaimat gyorsan felülírta, amikor az üdvözlésével világossá tette, hogy ő éppen a mi emberünk. Vagy nem annyira emberünk – amennyiben ez szándékos volt, Lenore kapott egy pirospontot. A mosolyom csak kiszélesedik erre a váratlan, de kétségkívül kellemes fordulatra, Izzy szavaira azonban egyenesen felnevetek. Mi és az apácák... Mondjuk úgy, hogy ez a bizonyos Solomon közelebbről sem okozott csalódást, sőt, ami azt illeti, a vele kapcsolatos gondolataim sem voltak éppen szentek. Volt valami rohadtul szexis abban is, hogy ilyen látványosan betartotta az udvariassági etikett valamennyi szabályát. Meghagytam Izzynek az elsőbbséget, csak azután egyenesedtem fel én is, hogy ő már bemutatkozott; addig is kellemes volt a kilátásom. – Anna – nyújtottam felé aztán a jobbomat én is. – Részemről az öröm, Solomon – mosolyodtam el sokatmondóan, rábízva, miféle örömöket tulajdonítok a megjelenésének. – Úgy hiszem, nagyon is időben érkeztél. Iszol valamit? – vonom fel a szemöldököm, és a kérdésben talán több kihívás van, mint a helyzet indokolná; nagyjából ez az a pillanat is, amikor a húgom cipőjének orra megtalálja a bokámat az asztal alatt. Vetek rá a szemem sarkából egy amolyan most komolyan? üzenetű pillantást, de valahol érzem, hogy igaza van, ezért megkísérlem megemberelni magam. Nem az a típus vagyok, aki bármikor is ellene lenne egy kis szórakozásnak, de azt még nekem is be kell látnom, hogy ez most nem az alkalmas pillanat. Még. – Tehát, Solomon – szelídítem meg egy kicsit a mosolyomat, összefűzve az ujjaimat az asztalon, és ezúttal kevésbé egy prédát leső érdeklődésével nézve rá. – Azt hiszem, hálásak lennénk, ha egy kicsit jobban felvilágosítana minket a tevékenységükről – kezdek bele az üzleti részbe. – Az összekötőnk, mondjuk úgy, nem volt valami... közlékeny. – Ennek persze lehetett némi köze ahhoz, hogy mindkettőnket nagyon idegesített a belől szivárgó folytonos nyereségvágy, és talán egy egészen kicsit megfélemlítettük emiatt. Ennek ellenére nyilvánvalóan kiderítettünk már róluk egyet s mást, nem ülnénk itt, ha nem tettük volna, de ha már az első számú közvetlen kapcsolatnak egyébként is Solomon bizonyult, mindenképpen szeretném az ő szavaival is hallani, mit oszt meg velünk. És esetleg mit nem. – Csak hogy tisztán lássuk, miben lehetünk egymás segítségére – fűzöm hozzá egy kis mosollyal, mielőtt hátradőlnék, hogy átadjam neki a szót. A pillantásomat akkor sem veszem le róla, amikor ajkaimat a poharamban levő szívószál köré fonom, hogy igyak egy újabb kortyot; persze mindvégig a komoly üzetlasszony képében maradva. Természetesen.
Tartózkodási hely : ❅ i'm here, baby in D.C. Korom : 28 Foglalkozásom : ❅ singer
Isabelle Navarro
Elküldésének ideje -- Szomb. Nov. 07, 2020 12:57 pm
Annabelle & Isabelle & Sol
"If opportunity doesn't knock, build a door."
Valamit keresünk. Valamit mindig, mindannyian keresünk, csak éppen az ember sokáig azt sem tudja, hogy mi az. Mi sem tudjuk még. Egy oldalt, egy családot, egy követendő vezetőt... ja, nem. Azok mi szeretnénk majd egyszer lenni, vagy legalábbis én biztosan nem szeretnék rabszolgaként tengődni a hierarchia legalján vagy épp félve, rejtőzködve élni, mint a népem olyan sok éven át tette. Thamira pszichopata volt, de a dolog ezen részét jól látta: nem ott kellene lennünk, ahol vagyunk. Az embereknek ideje lenne vagy megszokniuk minket, vagy elállni csendben az utunkból, az utóbbi időben pedig, még inkább ez van érvényben, hiszen már nem csak tőlünk kell félniük. -Nehéz elhinnem, hogy épp egy halandó bandájával akarunk egyezkedni. Nem, mintha a többi lehetőség kecsegtetőbb lenne, de azért...- és itt függőben is hagyom a mondatot, a mi a fancsalin álló számból kéreckedett ki, inkább rászorítom a poharamat és kortyolok a limonádémból. Igen. Limonádé. Nem szívesen szoktam alkoholt inni, mert tompítja az érzékeimet és amúgy is sokkal jobban szeretem, ha ura vagyok a tudatomnak is. Az alkohol nem okoz egyebet, mint problémát, mert kikapcsolja azt a kis gombot az agyunkban, amit úgy hívnak, hogy "ne csináld" és onnantól kezdve minden ötlet olyan fantasztikusnak tűnik. Észnél kell maradnom, mert egy emberrel fogunk találkozni és amúgy is el kell majd még énekelnem pár számot. Töprengő pillantást vetek a kis kör alakú emelvényre, ami színpad néven is fut és pár másodpercig élvezettel hallgatom a jazz zenét, amit éppen játszik a zenekar. Imádom ezt csinálni. Mármint nem hallgatni a zenét, hanem a közelében tartózkodni vagy épp a részese lenni. Mozogni rá, átérezni, kiengedni... kicsit hasonlít ahhoz, amit a mágiám használatakor szoktam érezni. Kicsit eufórikus, nem beszélve a nyálcsorgató arcokról és a ragyogó szempárokról, melyek olyankor vesznek körbe, ha épp én is ott vagyok fent. Istennőnek érzem magam, mintha uralkodnék felettük és ennél csodásabb érzés nincs a világon. -Remélem, valami kopasz, idősödő nyálgéppel találkozunk majd, aki elmondja, miért lenne jó üzlet, ha őket segítenénk, de mindezt lehetőleg brit akcentussal, ha kérhetem.- sandítok Annára, miközben igyekszem én is valami britekhez illő kiejtéssel beszélni, ami miatt szerintem inkább kivégeztetnének, mint ahogy Henrik csinálta a feleségeivel, csak ne próbáljak meg többé így beszélni. A találkozót egy pasas hozta össze nekünk, aki ismer valakit, aki ismer egy másik valakit, aki ismer olyat, aki látott már olyat... szóval, rohadt bonyolult, de az a Lazzaro csaj uralja az alvilágot -vagy legalábbis egy részét- a városban, így talán nem volt rossz ötlet ezt megszervezni, de akkor is. Szégyen és gyalázat, hogy idáig süllyedtünk. A saját kis kovenünket kellene alapítgatni vagy bánom is én mit csinálni, de azzal meg könnyen magunkra hívnánk a figyelmet. -Hogy talál meg minket a pasi? Azon felül, hogy mi vagyunk a két legcsinosabb csaj itt jelenleg.- vigyorodok el, hiszen a vendégek nagy részét nem éppen a velünk egykorú személyek teszik most ki de, ha így is lenne, mi akkor is ragyognánk közöttük. Most mondja bárki is azt, hogy nem vagyunk gyönyörűek a nővéremmel.