you take me for a fool

Tulajdonképpen hálás is lehettem volna a kései látogató miatt, és egy részem hálás is volt, azt hiszem. Ennél jobb okot aligha kaphattam volna arra, hogy még egy kis időt az irodámban üljek ahelyett, hogy hazaindulnék, a lelkem pedig könnyebb lett ettől, bármennyire gyomorforgató volt is ez a tudat. Tízévnyi házasság után eljutottunk oda, hogy már csak egy üzenetet sem küldtem Vittornak, amiben tudattam volna vele, hogy késni fogok... persze már így is késtem, és ezidáig sem keresett. Talán ő sem volt még otthon. Megint.
A látogatóm illatát pedig hiába ismerte fel a farkasom idő előtt, arról fogalmam sem lehetett, tulajdonképpen mennyire prózai is, hogy éppen Jessa tart vissza az otthontól. Számomra ő csupán régi ismerős volt, egy ügyfél azokból az évekből, amikor még az igazság harcosa cím vezérelt a munkámban. Az ő ügyüket is megnyertem annak idején, és volt egy olyan sejtésem, hogy a látogatását is ez indokolta, de egyelőre nem hagytam kiülni az arcomra, hogy ez mennyire nyilvánvalóan kellemetlen szituációt fog szülni.
Visszakozását hallva halk nevetéssel ráztam meg a fejem, jelezve, hogy felesleges magyarázkodnia, miközben kezet fogtunk.
– Ugyan, nincs semmi baj. Ha már egyébként itt voltam, semmi akadálya nem volt, hogy fogadjalak – hárítottam el udvariasan a dolgot, miközben az asztal felé indultunk és mindketten leültünk. A forró kását viszont nem kerülgettem, az sosem volt az én stílusom, rögtön a tárgyra tértem, és őszinte érdeklődéssel pillantottam Jessára. Valóban érdekelt, hogy mi szél sodorta éppen hozzám; persze talán nem ment még kifejezetten híre annak, hogy tulajdonképpen már Bastiennek dolgoztam, de ez egyébként sem jelenthetett akadályt abban, hogy legalább meghallgassam.
Az első mondatára értőn biccentettem egyet, és figyelmen kívül hagytam egy furcsa, kifejezetten kellemetlen érzést, ami a mellkasomba költözött ennek hallatán, ugyanis semmi értelme nem volt. Annak a számlájára írtam a dolgot, hogy ettől csak még egyértelműbb lett, mivel állunk szemben, és a dolog kellemetlensége kezdett kiütközni rajtam – pedig tudtam, hogy ez nem igaz, hiszen kiválóan tudtam kezelni a kényes helyzeteket is, ha a munkámról volt szó.
– Ah – húzódtak ajkaim egy értő, udvarias mosolyra, amikor befejezte a mondandóját. A számításaim bejöttek, de az övéinek egyelőre nem tudtam, mennyi sanszot jósolhatnék. Hátradőltem a székben, a karjaimat összefontam magam előtt, és úgy néztem elgondolkodva a nőre. – Kaptatok esetleg konkrét megkeresést? Valamilyen burkolt fenyegetést? Vagy inkább csak elővigyázatosak szeretnétek lenni? – Az érdeklődésemet nem kellett megjátszanom; Bastien egyelőre nem keresett fel Jessáék cégével kapcsolatban, de lehet, hogy csak idő kérdése volt, így valóban értékes információkat kaphattam a nőtől. Nem állt szándékomban ártani neki, de a hűségem Bastienhez kötött, így ha muszáj volt állást foglalni, az én döntésem egyértelmű volt. Addig is viszont... csak jól kellett kijátszanom a kártyáimat. – Ha csak fenyegetve érzitek magatokat, és szeretnétek elébe menni a problémáknak, átnézhetem a cég papírjait – könyököltem az asztalra, ezúttal az ujjaimat kulcsolva össze magam előtt. – Elég... kiélezett a hangulat mostanában, felsőbb és alsóbb körökben egyaránt – húztam el a számat, és ebben egy kicsit sem kellett füllentenem. Bastiennek elég sok nyűg szakadt mostanában a nyakába, és nem tudtam, lenne-e még kapacitása Jessa cégével is pörölni. – Ha nem kaptatok célzott megkeresést, vagy ne adj isten fenyegetést, én egyelőre inkább meghúznám és bebetonoznám magam, így nem menne kárba a várakozási idő sem. Ha támadhatatlanok vagytok, a városvezetés sem tehet semmit – vontam vállat könnyedén. – Nos, legalábbis remélhetőleg nem.

   

❞  

you take me for a fool

Fáradt sóhajjal masszíroztam meg az orrnyergemet a vádirat végtelennek tűnő tengernyi betűje felett. Vetettem egy gyors pillantást az órára, megállapítva, hogy már fél órája el kellett volna indulnom haza, de túlságosan belemerültem ebbe az új aktába... és talán már az otthon gondolata sem volt olyan csábító egy ideje, mint lennie kellene. Hátradőltem a székemben, hogy kinyújtózzak egy kicsit, aztán egy ceruzáért nyúltam, és a megfelelő oldalakra lapozva lefirkantottam egy-két jegyzetet a margóra. Bastien ígéretet tett, hogy legalább két tanú vissza fogja vonni a vallomását, amire nyilvánvalóan sokkal könnyebb lesz alapozni a védelmet. Ilyen egyértelműen lebuktatott sikkasztási ügyet egyébként nehéz lenne megmagyarázni; ha Bastien azt akarja, hogy tisztára mossam az embere nevét, kénytelen lesz kicsit közbenjárni az érdekében.
Meglepve vontam fel a szemöldököm, amikor megszólalt a vonalas telefon az asztalomon, az pedig még jobban, hogy a porta villogott a készülék kijelzőjén.
– Igen? – fogadtam a hívást, a portás, Fletcher hangja pedig rögvest válaszolt.
– Látogató érkezett önhöz, Mrs. Ray-Foster. Felengedhetem még, vagy küldjem el?
Ismét az órára pillantottam, arra számítva, hogy az imént talán elnéztem az időt, de nem: valóban munkaidőn kívül jártunk már. Ennek ellenére – bár furcsa volt – nem ítéltem gyanúsnak a dolgot. Az iroda biztonsági szolgálata mindig is komolyan vette a feladatát, bejelentkezés nélkül csak az igazolt korábbi ügyfeleket engedték volna be... vagy a férjemet. Erősen kételkedtem viszont abban, hogy Vittor hirtelen úgy döntött volna, hogy meglátogat.
– Küldje csak fel, Fletcher – egyeztem bele, miután győzött a kíváncsiságom. – Köszönöm.
Felálltam az asztalom mögül, egyrészt, hogy kinyújtóztassam a lábaimat is, másrészt pedig hogy előkészítsem egy kicsit az irodát egy vendég fogadására. Az aktát visszatettem a helyére, az aktuális futó ügyek polcára, aztán lesimítottam a kosztümöm szoknyáját és a konyharészhez lépkedtem. Elővettem két tiszta poharat, amit három üveg– két mentes és egy szénsavas – vízzel együtt egy tálcára helyeztem, majd az íróasztalom meghosszabításaként elrendezett tárgyalóasztal közepére helyeztem. Kinyitottam az iroda ajtaját is, amolyan invitáló jelkép gyanánt.
A farkasom hamarabb megérezte a látogatóm illatát, minthogy meghallottam volna a közeledő lépteket. Meglepve vontam fel a szemöldökömet; a régi ügyfél elmélete bejött, de hazugság lett volna azt állítani, hogy ha hármat találhattam volna, az érkező nő a tippjeim között szerepelt volna. Régen, nagyon régen volt már, hogy képviseltem a céget, ahol dolgozott, arról nem is beszélve, hogy azóta éppen száznyolcvan fokot fordult a szélirány.
Mindennek ellenére szívélyes mosolyt varázsoltam az arcomra, és amint jelezte valahogyan az érkezését, a hang irányába fordultam, mintha a farkasom nem árulta volna el már rég, hogy itt van.
– Jessa! – Nem lepleztem a meglepetést a hangomban. – Micsoda kellemes meglepetés, nem számítottam a látogatásodra.
Odaléptem hozzá, továbbra is mosolyogva nyújtva felé a jobb kezemet.
– Mi járatban? Segíthetek esetleg valamiben? – kérdeztem, és ha elfogadta a gesztust, nem tartottam fogva a kelleténél hosszabb ideig a kezét. – Foglalj csak helyet! – A tárgyalóasztal körül elhelyezett székek felé intettem a kezemmel, és ha leült valamelyikre, a magassarkúm keltette kopogás kíséretében a vele szemben lévő székhez sétáltam. Tettem egy bátorító mozdulatot a poharak és vizes üvegek irányába is, jelezve, hogy bátran szolgálja ki magát, ha szeretné, aztán kíváncsi pillantásomat az ismerős, de rég látott arcra szegeztem.

   

❞