In the middle of the night, it's haunting me
Whispers in the dark won't let me sleep

Emlékszem, ahogy gyerekként majdnem minden este bebújtam az egyik szekrénybe, mélyen befúrva magamat a ruhák tömege közé. Még a lélegzetemet is visszatartottam annak reményében, hogy akkor így képes leszek majd elbújni előle. Szorosan lehunytam a szemeimet, ujjaimmat olyannyira összeszorítottam, hogy a körmöm felsértette a tenyeremet, de mindezt meg sem éreztem, mert tudtam, mi fog történni, ha megjelenik ő és rám talál.
Sokszor akár órák is elteltek ezzel a feszült és nyugtalan várakozással, a csend pedig akarva-akaratlanul is abba a tévhitbe kezdett el ringatni, hogy megmenekültem. Ha mást nem, csak ma estére, de megmenekültem – ez a gondolat megnyugvással töltött el, és habár a félelem nem eresztette a szívemet, én mégis képes voltam elszenderülni ott, a sötét és levegő nélküli szekrényben. Aztán a padló a folyosón egy hatalmasat nyikordult, nekem pedig egyből kipattantak a szemeim. Mert tudtam, hogy ki közeledik a szobám felé, és tudtam, hogy a forró vas, amit a megváltásom reményében szán nekem, megint nem fog kegyelmezni.

In the middle of the night, it wants my soul
Fighting for my life but it won't let go

- Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…
Hogy mennyi idő telt el, amíg eszméletlenül feküdtem, arról elképzelésem sem volt. Az est csendjét csak a nagybátyám imádságot mormoló hangja törte meg, ahogy a szoba közepén térdepelt, ujjait szorosan összekulcsolva tartva a falra függesztett kereszt előtt. Ő képes volt akár éjjel-nappal is megszakítás nélkül fohászkodni Istenhez és az összes szentekhez, miután a fájdalomtól eszméletemet nem vesztettem. Tudjátok, eleinte még naivan hittem abban, hogy a nagybátyámban van még némi jóság, mindaz a szörnyűség ellenére, amit velem tett. Hiszen… hiába fojtott többször majdnem a vízbe, hiába vert, vagy nyomta a tűzforró vasat a bőrömhöz, míg én öntudatlanul hevertem a tettei következtében, ő utána mindig ellátta a sérüléseimet, meleg ágyba fektetett, és még ennivalót is készített az éjjeliszekrényre, hogy ha felébrednék, legyen miből falatoznom. Fiatal voltam és naiv, aki vágyott a szeretetre és törődésre, ám ahogy egyre idősebb lettem, rájöttem, hogy milyen önámításban éltem eddig. Mert a nagybátyám nem azért látta el a sérüléseimet gaz tettei után, hogy törlesszen vagy bocsánatot kérjen tőlem, nem, neki ez soha eszébe sem jutott. Mindig abban reménykedett, hogy ha legközelebb magamhoz térek, akkor már „tiszta” leszek – hogy az ördögöt, ami megszállta a testemet, végre sikeresen elűzte. Persze, állítása szerint ez soha nem történt meg, így rövidesen, épphogy a sérüléseim begyógyultak, megint kezdődött minden elölről, egy örökké futó mókuskerékként.

I see an angel, I see the devil
Same old story that's been told

Fázósan húztam össze magamon szakadt rongyaimat, megpróbálva minél kevesebb bőrfelületet szabadon hagyni a szél csípős karmainak. Megtehettem volna, hogy keresek egy jobban fedett helyet, ahol nem vagyok ennyire kitéve az időjárás viszontagságainak, vagy ha nem találtam volna ilyet, akkor kitúrhattam volna egy másik csövest, elvégre, ők mégis csak gyengébbek voltak nálam, hiába voltam én is hozzájuk hasonlóan csont és bőr. De én végül maradtam a nyílt utcán, egy épület falának tövében kuporogva, abban reménykedve, hogy ma ezúttal megszán valaki egy kevés apróval, vagy ha ezt nem, meglátok egy kellőképp tehetős jöttmentet, akit aztán meglophatok. A mai nap azonban nem igen volt jó a biznisznek, mert szinte senki nem járt errefelé, ilyen időben mondjuk hülyék is lettek volna.
Egy hangos sóhaj hagyta el torkomat, amit a gyomrom korgása követett, emlékeztetve engem arra a keserves tényre, hogy már mióta nem ettem semmit. Ilyenkor sokszor eszembe jutott, hogy simán megtehettem volna azt, hogy haza megyek a nagybátyámhoz, ott lett volna fedél a fejem felett, és kajám, ha másban nagyon nem is különbözött az az élet az itteninél, legalább a hasam tele lett volna. Persze ezek pusztán képzelgések voltak csak, mert nem voltam én bátor. Elmenekültem otthonról a bántalmazás elől, ahelyett, hogy a sarkamra álltam volna, és kivívtam volna az igazamat és biztonságomat. Vagy felnyomhattam volna a hatóságoknál is őt, gyerekbántalmazás vádjával, de ezek közül egyikhez sem volt elég kurázsi bennem. Elmenekültem hát ez elől is, mint ahogy minden más elől is elszoktam. A bujkáláshoz és futáshoz értettem mindig a legjobban.
Újabb sóhaj szökött ki ajkaimon, ahogy már kezdtem beletörődni abba, hogy ma is éhesen térek nyugovóra. Már épp azon voltam, hogy összeszedelőzködök, amikor szinte a semmiből megjelent két pár cipő előttem. Üveges tekintettel néztem fel rá, az élet szikrája alig volt már látható íriszeimben. Ő mégis látott bennem valamit a piszkos külső és a mogorva, élettelen vonások mögött.
- Hé, kölyök, mi a neved? – kérdezte ő, mire én csak egyre őt bámultam, mintha az agyam nem lett volna képes felfogni az információkat. Hosszas gondolkodás nélkül végül annyit sikerült kiböknöm, hogy Tim. – Jól van, Tim, szedd akkor össze a cuccaidat, velem jössz. – Nem kérés vagy kérdés volt, a férfi ellenkezést nem tűrően kijelentette ezt, nekem pedig eszem ágában sem volt ellentmondani neki. Nagy nehezen feltápászkodtam, majd lévén, hogy csak annyim volt, ami rajtam látható volt, már készen is álltam az indulásra. És amikor a férfi elindult valamerre, én vakon követni kezdtem őt.
Solomon aznap este megmentette az életemet, habár nem érdemeltem meg azt. Elvégre, nem voltam soha elég bátor ahhoz, hogy saját két kezemmel kivívjam a szabadságomat, hogy harcoljak az életért, ő mégis engem választott, én pedig az első pillanattól kezdve tudtam, hogy bármit megtennék érte, és a bandáért, aki a családommá vált.

I don't deserve grace, fought for forgiveness
But I already sold my soul