Hogy pontosan mi a jó fenét keresek itt, azt még én magam sem tudom. Húgom szokásához híven, szeret belekotnyeleskedni az életem minden részébe. Szeret kerítőnőt játszani, minden égből szakadt pasast rámuszítani, de előszeretettel keresgél számomra új munkahelyet is. Ám a mostani mindent felülmúlt, miután lebeszélt nekem egy találkát valami boszorkánnyal. Alex szerint majd ő segít nekem, bár ő maga sem tudta miben. Mégis miben tud bárki is segíteni nekem? Boszorkány ide vagy oda, kétlem, hogy valami olyan löttyöt tud számomra előkészíteni ami majd megoldja minden gondom és bajom. Különösebb bajom nincs a természetfelettivel, őszintén szólva nem is volt túl sok dolgom velük idáig, nincs túl sok tapasztalatom. Így hát aligha is lehetne bajom velük, elvégre amíg rám vagy éppen a családomra nem látok veszélyt, addig nincs miért aggódnom. Nem tagadom, ez talán egy kicsit naiv gondolkozás, viszont már így is van elég bajom, már így is teljesen paranoiás vagyok, így aztán jobbnak látom nem mégjobban a félelemre koncentrálnom, vagy arra, hogy szinte bármelyik pillanatban megjelenhet előttem valaki, hogy életem vegye. Mi értelme lenne úgy az életnek? Semmi.
Idegesen toporgok az ajtó előtt, ami minden bizonnyal egy bizonyos Violet Evergarden tulajdonában van. A nő aki majd elvarázsolja a kialvatlanságom és segít számomra megtalálni a nyugalmat, vagy mit is tudom én. Nem tartom teljesen kizártnak, elvégre láttunk már boszorkányokat sokkal nagyobb tetteket véghezvinni, de mégis van bennem némi cinikusság ez az egész iránt. Talán ez csak a tény, hogy nem akarom elfogadni léteznek más élőlények is a földön, hogy nem mindenki olyan, mint én... Hogy vannak igazán tehetséges emberek, míg én senki sem vagyok? Nem, nem vagyok féltékeny. Magam sem tudom mi vagyok, meglehet, hogy egyszerűen csak mérges a húgomra amiért folyamatosan oda-vissza rángat kedve szerint, anélkül, hogy kíváncsi lenne a véleményemre.
- Helló! - Mondom végül az ajtót nyitó hölgynek. Kedvesnek tűnik, nem olyannak aki éppen megenni készül, de mégsem igazán tudom, hogy mit mondhatnék. - Egy időpontra jöttem... Azt hiszem. - Tiszta hülyének érzem magam. Csak vigyorgok itt, mint egy komplett idióta és még abban sem vagyok biztos, hogy időpontra jöttem-e. Azon sem csodálkoznék ha a nő egy az egyben az orromra csapná az ajtót. De most mit mondjak? Jöttem egy kis boszorkányosdira? Aligha lenne jobb. - A húgom irányított el hozzád. - Teszem még hozzá némi mentségként a zavartságomra, miközben igyekszem az ostoba vigyort legalább egy kicsit letörölni a képemről.