Gabriel Wislet az egyik legnagyobb tőzsde mogul a városban, aki több cégnek is a feje és történetesen az egyik legnagyobb v-drog fogyasztó a városban, akin örömmel segítettem. Azaz volt egészen két nappal ezelőttig, amikor tragikus körülmények között elhunyt. Nem sajnálom azt a nyomorult f*szt, egy undorító féreg volt, akinek a kedvenc időtöltése a drogozás volt. Arról nem is beszélve, hogy imádta az általam kínált férfiakat. Havi szinten elfogyasztott egyet, addig kínozta és b*szta, amíg meg nem döglöttek. Megszámolni sem tudom hányszor tett ajánlatot Solra is, akiért több szempontból is oda volt. Természetesen mindig elutasítottam az ajánlatát és mást dobtam a karmai közé megspékelve egy nagyobb adag vérrel. Hogy ez miért fontos? Az utolsó szállítmány elment, de a pénzt nem kaptuk meg, mert eltávozott az élők sorából. Állítólag kínok között lett vége, tekintve, hogy egyes szerveit cafatokban találták meg pár méterre tőle, míg a többi teljesen eltűnt. Nem érdekelt a halála, de a károm megtorlásért kiáltott. Egyértelmű volt, hogy egy természetfeletti ölte meg. Az embereim nagy részét rá állítottam, hogy a föld alól is kerítsék elő azt a félkegyelműt, aki ezt tette. S most itt vagyunk. Ő és én. Egy cella választ el minket egymástól, ami ezüstből készült. Kezemben egy ugyanolyan fémből készült vasrúd pihen. Farkasszemet nézek a nővel, akit temérdek ütés tarkít. Megvárom míg feláll a padlóról, látom büszkén felemeli fejét, mintha a sebei valami dicsőséget szimbolizálnának. Szemeimet összehúzom, ahogy a rácsok közé préseli az arcát és a levegőbe szimatol, mint valami kutya. Várok, mikor égeti meg a bőrét az ezüst, melyet a farkasok annyira gyűlölnek. Kérdésemre kérdéssel válaszol, majd mintha apránként összeállnának a képkockák. Szavai sokként érnek mégsem mutatom jelt az undoromnak. Nézem, amint véres kezét a homlokához emeli és masszírozni kezdi, mintha képtelen lenne emlékezni. - Gabriel Wislet - ismétlem meg a nevet, majd folytatom a mondandóm - Nem érdekel, hogy milyen volt belülről vagy mennyire voltál éhes. Ahogy az sem, hogy nem akarsz emlékezni - hangom határozottá válik, ellenkezést nem tűrve. - Vázolom a lényeget, hátha azt megérted. Hatalmas bajba keverted magad azáltal, hogy nem bírtad féken tartani az éhséged. Az, akit megettél egy mocskos dög volt, nem érdemelt jobb halált. Szóval még jót is tettél a világnak azzal, hogy eltakarítottad a mocskot. De - emelem fel a mutató ujjam - itt jön a csavar a történetben. Gabriel éppen egy hatalmas szállítmányt akart kifizetni. Gondolom már össze raktad a képet, hogy mi a szereped a történetben - tartok egy kis szünetet és megforgatom a kezemben a fegyvert, hogy aztán újra a nőre nézzek. - Tartozol nekem fél millió dollárral - zárom le a történetet egyértelműen. Nem fogok kertelni vagy most rögtön kiköhögi a pénzt vagy másmilyen módszerekhez kell folyamodnom. Most kivételesen még az sem érdekel, hogy nő. A pénzemet akarom, azt ami jogosan engem illet. Nem azért dolgoztam ennyit, hogy itt megálljunk.
Legyél egy jelentéktelen senki; sötétségbe olvadó, észrevehetetlen árny. Válj eggyé a semmivel, hogy mindenki lehess. Akárki arcát felvedd, bárki szerepét eljátszd – csak játssz, játssz, és játssz. Mert ez vagy te, ez az, amihez értesz. A szereplők ugyan változtak, de a történet ugyanaz maradt; bestialét és hazugság elegye. Túlélni a napokat, egyiket a másik után, és keresni valamit, amely felemeli a lelket, azt a rothadót, nem létező, aszott kis lelket. Néha még Axelt látom magam előtt, de már nem az ő hangja jön ki a torkon, mely parancsol nekem. Néha még a hangját hallom a dobhártyámba hasítani, ám az arc, mely hozzá társul, ismeretlen. Te vagy a bánat, amely megfosztott a falkámtól. Te vagy az átok, mely minduntalan gyötör. Gazdámmá lettél azon a lidérces éjszakán, ami azóta is fájdalmas emlékként kísért, és én minden álmomban újra átélem a borzalmat, mely hozzád kötött, s egyúttal elszakított a szívemtől és velőmtől. A falka melegétől. Miként hajdanán elszakadtam húsomtól és véremtől; valahogy úgy, ahogyan Ádám is elszakadhatott Évától a kezdetek kezdetén. Nem mintha vallásos volnék… Az a magamfajta patkányoknak nem privilégium, hiszen hova máshova juthatnék, ha nem a pokolra? Ámde ha a Pokol odalent van, akkor hol vagyok most én? (…) Pontosan ott vagyok, ahol lennem kell. Ahova parancsoltak, utasítottak, akár egy rühes korcsot. Talpnyaló, meghunyászkodó, rühes korcsot. Most éppen ezt a szerepet játszom, Edgar előtt legalábbis, míg ezen ketrec bizalmat gerjesztő falai közt csupán egy senki vagyok. A nevemet ugyan kiszedték belőlem – vagy sokkal inkább kedvem támadt elárulni –, de hogy ki vagyok én, mit tudhatják ők. Honnan jöttél, mivé váltál, kit hagytál hátra maghad után? Úgysem érdekel senkit. Még talán engem sem. A verés egészen jó volt, élveztem, ahogy püfölnek és ütlegelnek, Axel megtanított szeretni a fájdalmat. Tűrni az alázást és gyötrést, de a fájdalmat, azt szeretnem kellett, és kell – mert ő azt mondta. Az alfa szava pedig akkor is szent, ha már rég nem vagyok a falkája tagja. Hiányukat beleépítem a színjátékba, hogy mennyire fáj még a levegővétel is, hiszen úgy elvertek, mert megöltem valakit, akit talán nem kellett volna. Oh, story of my life. És hogy hányan akarnak holtan látni emiatt? Kérlek, állj be a sorba, de előtte ne felejts el sorszámot tépni! Nem izgatnak már az efféle csacskaságok, feladattal jöttem ide, amit ha nem sikerül teljesítenem, akkor megölnek. Hopp, még egy név a kicsiny listán. A legjobban Edgar, a jelenlegi gazdám – uram és parancsolóm, fúj –, akarja a halálomat, ám amíg hasznos vagyok neki, életben hagy. Vérlázító, ugye? Tudomásunk szerint a helyi maffia egy embernő kezében nyugszik, ami persze a maga nemében érdekes, de ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem az erejét vagy tekintélyét. Meglehet, hogy éppen ez a nő áll meg a zárkám előtt, bár nehéz volna eldönteni, hiszen ebben a közegben majdnem mindenki ember – de kínos, hogy így elvertek mégis, haha. Összeszűkült ragadozószemekkel emelem rá a tekintetem, és úgy kezdem el méregetni, mintha csak azt próbálnám kitalálni, hogy vajon milyen ízű lehet. Egyébként érdekel, komolyan. „Nem falhatsz fel mindenkit, ezt jól vésd az eszedbe.” Fülsüketítő robajként hasad elmémbe Edgar rikácsoló hangja. Nem szabad, azt mondta, nem szabad. Fékezzem a vérszomjas természetemet, és a többi, blabla. Néha olyan érzésem van, mintha diétára fogott volna; márpedig ki látott már vegetáriánus farkast? Nevetséges. Úgyhogy kénytelen vagyok a szőkeség hangjára és mondandójára fókuszálni, mintsem arról fantáziálni, hogy vajon a húsának édesen mézes vagy inkább csirke íze van. Fájdalmas lassúsággal állok fel a padlóról, véres pofámat felszegem, mintha még büszke is volnék arra, hogy agyonvertek, noha a sérülések java már kétszer is begyógyult azóta. Arcomat szinte a rácsok közé préselem, ügyelve rá, hogy alaposan összevérezzem azt, és innen egészen közelről vizsgálom a hölgyemény vonásait. Beleszimatolok a levegőbe; talán emberi körökben nem annyira elterjedt az információ, mely úgy hírlik, hogy a farkasok képesek kiszagolni a hazugságot. Ilyenkor az embernek úgymond megváltozik a szaga, ez pedig ad némi segítséget. - Gabriel Wis…ki? – Ja, hogy név is tartozik ahhoz a húsdarabhoz, akinek leszaggattam, majd jóízűen megfalatoztam a fejét? Upsz.– Az attól függ, mit értünk az alatt, hogy „ismertem”. Például, ha arra gondolsz, hogy mennyire alaposan láttam belülről, és hány belső szervét tapogattam meg, akkor igen jól ismertem, de amúgy meg… Fogalmam sincs, hogy ki volt az, csak éhes voltam. Nagyon, nagyon éhes. Férfi volt, vagy nő? Annyira nagyon homályosak az emlékeim… – szurokfekete, vérmocskos mancsomat a homlokomhoz emelem, majd mutatóujjammal masszírozni kezdem, mintha olyan felettébb megerőltető tudomány volna az emlékezés.
Minden a tervek szerint haladt a beszállítók jól dolgoztak, Sol is a kezében tartotta az ügyleteket, míg én bele tudtam temetkezni a papírmunkába. Heteken át ment az így egészen addig, míg az egyik legnagyobb függőnk életét nem vesztette, ennek hatására mi egy nagyobb adag kifizetetlen számlával a nyakunkon maradtunk. Egy teljes napon keresztül tajtékoztam a dühtől, az embereim a közelembe se mertek jönni, kivéve persze őt, aki nyugalmat jelentett számomra. Azt akartam, hogy a föld alól is kerítsék elő azt, aki ilyen mocskos módon bele köpött a levesembe. Megakartam torolni rajta az adósságot és persze feltett szándékom volt móresre tanítani az illetőt. Senki sem szórakozhat velem, a fekete piac koronázatlan királynőjével. Egy órája tart a tettes kínzása, hagytam, hogy az embereim kiélvezzék az alkalom szülte lehetőséget. Könnyed sóhajjal indulok az utamra, aminek a végén már várnak rám. Direkt a lehető legtávolabbi cellába tettem az új kliensünket, olyan messze Alextől amennyire csak lehet. Lehet, hogy egy új szárnyat kellene építenünk? Gondolataimba merülve intettem a fiúknak, hogy mehetnek a dolgukra a többit nyugodtan bízzák csak rám. Egy kis meglepettség fut át rajtam, aminek megpillantom a feldagadt arcú lányt a rácsok túloldalán. Eddig csak a nevével voltam tisztában. Naga Valamiért ehhez egy férfi arcát párosítottam. Tévedtem. Bár ezt magamnak se ismerném be. - Úgy látom jól helyben hagytak a fiúk. Valahol még sajnálnálak is miatta, de jelen helyzetben ezt nem tehetem - kezdek bele a mondókámba, hiszen ez egy kihallgatás vagy valami ahhoz hasonló - A nevem Silvya Blackside, csak pár kérdést szeretnék feltenni. Ismerted Gabriel Wisletet? - nem ma kezdtem az egészet, így az egyik álnévvel hozakodok elő, hogy aztán egyből a lényegre térjek. tudom, hogy ismerte, hiszen az ő kezei által lelte halálát az a félkegyelmű, drogos kincsesbánya. Össze szűkült szemekkel nézegetem a lányt, mint ahogy a vad teszi azt a prédájával. Próbálok semleges maradni, hogy a reakciója alapján tudjak váltani pozitív vagy negatív irányba. Minden rajta múlik.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
●● 
