|
| Cassian & Gabriel
| |
Elküldésének ideje -- Szer. Okt. 14, 2020 4:58 pm | +16/+18 what do you want from me? - Miért szerinted őszintén képes bármelyikük arra, hogy komolyabb hatással legyen rám? - Persze imádok nőket csábítani az ágyamba és egyikkel sincs különösebben bajom, de egyikük sem hordozza magában azt a különleges varázst, amivel levesznek a lábamról, vagy egyszerűen bármit is kihoznának belőlem. Nem mondom, hogy nem élvezem a dolgokat, de valahogy nem több az egész, mint egyszerű szex és nem is bánom, de néha elgondolkozom azon, hogy mégis mivel lehetne több. Aztán persze megpillantom a meztelen testüket és minden gondolat kiesik a fejemből, de addig tényleg elég keményen rágódom rajta és utána csak még keményebb lesz minden, de egy kicsit lejjebb. - Szóval mivel te akarod megölni saját magad ezért teljesen rendben van? - Nem tudom, hogy mi ütött belém. Főleg azért sem, mert nem kellett volna a halálával viccelődnöm, de egyfajta falat akartam húzni kettőnk közé, de ez mit sem számított azután, hogy láttam mennyire komoly a sérülése. Nem akartam, hogy biztonságban érezze magát a közelemben, mert tudom jól, hogy mit tesz velem, amikor a közelemben van és egyáltalán nem tetszik. Viszont mégsem engedhettem, hogy tényleg idióta módon a halálába sétáljon csak azért, mert szemét vagyok vele. Azt akartam mondani, hogy nem akarom, hogy elmenjen, de a szavak valahogy teljesen cserbenhagytak és egy sem tudott kibukni belőlem egyszerűen csak közel vontam magamhoz, hogy megcsókolhassam és minden érzésemet ebbe a csókba fojthassak bele. - Szerintem elég egyértelmű, hogy mennyire komolyan gondolom, de... - A szabad kezét megfogom majd egyenesen végighúzom a mellkasomon egészen addig amíg meg nem állapodik a férfiasságomon, ahol érezheti, hogy mennyire készen is állok rá, hogy mennyire vágyom rá és most már eszem ágában sincs egy percig sem tagadni. Míg az egyik kezemmel továbbra is a férfiasságomon tartom az övét a másikkal felfedezőútra indulok a felsőtestén keresztül hasonló irányba, miközben egy pillanatra sem eresztem el a tekintetét.
x
|
|   | | |
Elküldésének ideje -- Kedd Szept. 22, 2020 12:04 pm | Cassian & Gabriel  Már nem tudok mit kezdeni vele. Újabb és újabb tőrt márt a szívembe, amiket meg is forgat. Nem tudom, miért utál annyira, vagy mégis mit érez irántam… de az biztos, hogy a legkevésbé sem számítok neki és ez pokoli érzés. Pokoli dolog szeretni. Véget kell ennek vetnem. Gyengén megrázom a fejemet, még egy nevetés is elhagyja a számat. Röviden és szinte alig hallhatóan. Még hogy lenyugtassa valaki a tomboló énjét… - Ha az ágyadba becsábított nők nem teszik ezt meg, akkor senki – Jegyzem meg keserűen, majd újból megrázom a fejem. Elegem van, egy percig sem tudok már itt maradni. Játszadozik velem, az érzéseimmel, puszit ad, aztán várhatom, hogy mikor rúg belém megint akkorát, hogy többet fel se keljek. Nem, erre tényleg nincs szükségem. - Ez nem érv és saját felelősségre megyek. Amúgy se játszd az aggódót, hisz semmi értelme nincs ennek – Nem tudom, mi ütött belé. Hirtelen mintha érdekelném, de persze mélyen belül tudom, hogy ez csak egy újabb trükk tőle. Hátrébb lépnék, hogy ne érje el az ingem, de késő. A gombok megadva magukat a földre pottyannak, majd szerteszét gurulnak. – Ez most muszáj volt? – Az inget is leszedi rólam. Már tényleg nem tudom őt hová tenni. – Akkor netán kölcsönadod az egyik inged, ami amúgy sem jó rám? Valahogy el kell mennem – Az, ahogyan bámul, teljesen lesokkol, ezért sem tudok további szavakat elmormolni. Pedig kéne. És el kéne mennem, hogy ne játszadozzon velem tovább. A szívem ezt nem bírja. Ahogy rám néz, értetlenül viszonzom a tekintetét. Mit akarsz, Cass? Ekkor csúsztatja a tarkómra a kezét. - Cass… - Gyorsan történik minden. Odahúz magához és megcsókol. Ledöbbenek ezen, és bármennyire is küzdök az érzéseim és ösztöneim ellen, végül visszacsókolok. Nem tudom, miért csinálja ezt velem, biztos, hogy ki akar készíteni, de nem bírok ellenállni neki. Nem is értem, hogy miért vonz egy olyan fiú, mint ő. Az arcára simítom a tenyerem, majd onnan a nyakára, végül lassan eltolom magamtól. Ködös tekintettel nézek rá. – Mi a célod ezzel? Komolyan gondolsz egyáltalán bármit abból, amit teszel? Mert én igen. – A szemeit fürkészem. Engem őszintén érdekel Cassian, de fordítva ez… ez lehetetlen. |
| | | | |
Elküldésének ideje -- Vas. Aug. 16, 2020 2:07 pm | what do you want from me? Határozottan egyszerűbb lenne, ha valakinek a temetése kicsit tényleg kiemeltebb stílusban folyna le. Akár ez lehetne Ő is bár szívesebben kerülném el, hogy a temetésére kelljen mennem, mintsem azt erőteljesen állítom. Szemét húzás tőlem ezzel én is tisztában vagyok, de.. Nem akarom, hogy azért libegjen körbe, mert a nyamvadt apám fizet érte - habár közösen is elkölthetnénk a gázsit, ha nem esne olyan nehezemre bármit is elfogadni attól a rohadéktól - hanem egyszerűen csak a ragyogó személyiségemért, ami igazából undorítóbb nem is lehetne legalábbis vele szemben. Nem tudom, hogy mi volt a célja az apámnak, de kétlem, hogy arra vágyott volna, hogy annyira összemelegedjünk, amennyire nekünk sikerült. Talán, ha megtudná el is venné az egészet, de azzal már ismerhetne, hogy csak azt érné el, hogy még jobban akarjam. - Hát talán több személyt kellene megnyerned a nyerő személyiségeddel, vagy ölj meg több vámpír, hátha valamelyik hozzátartózója, ismerőse megutál annyira, hogyha másért nem is, de kárörvendeni eljön majd a temetésedre. - Mondjuk nem, mintha az enyémre olyan sokan jönnének el. Szerintem még az apám sem jönne el, már csak azért sem, mert szégyellné, hogy a drága kicsi fia milyen könnyedén feldobta a tappancsot és azért dobott ki egy rakás pénzt, hogy ez ne történjen meg aztán mégis itt van. Bár az sokkal inkább a saját hibám lenne, mint Gabriel-é. Én vagyok az, aki folyamatosan próbálja lerázni magáról. - Talán csak arra van szükségem, hogy valaki lenyugtassa a tomboló énemet, de csak talán. - Megrántom a vállamat, mintha semmi jelentősége nem lenne az egésznek pedig néha annak van a legnagyobb jelentősége, amelyre úgy tekintünk, hogy igazából semmiség. - Na most ne menekülj már.. Egyrészt, mert tényleg ne másrészt pedig csak felszakítod megint a sebedet. - Azzal is én is talpra szökkenek, majd megpillantom, hogy az ingét elkezdi újra begombolni. - Na, nem-nem. - Azzal esélyt sem adva neki rántom meg úgy az anyagot, hogy a gombok másodperceken belül a földön koppannak. - Nem veszed vissza a véres göncödet és most már egyébként sem. - Lehúzom róla az anyagot és elhajítom jó messzire. Ekkor veszem csak észre újra a tökéletes felsőtestét, amit habár sebhelyek díszítenek, de valahogy még ez is hozzáad egyfajta varázst. A tökéletlenségek, amelyek fokozzák a tökéletességét. Tekintetem az övét keresi, majd minden további nélkül csúsztatom a tarkójára a kezemet és húzom közel magamhoz, hogy megcsókolhassam ezúttal igazából és őszintén.
x
|
| | | | |
Elküldésének ideje -- Vas. Jún. 21, 2020 2:49 am | Cassian & Gabriel Nem tudom, hogy a saját temetésemről való bájcsevegésnek köszönhetően, vagy annak, hogy ennyire irreális szituációt írt le a szavaival, de kezdek kicsit feloldódni. Noha nem tudom elfelejteni azt, ami történt, amit kívánt… egy kicsit mégis jobban érzem magam. Valahogy most már nem az süt a szavaiból, hogy utál. Vagy csak rájött, hogy tényleg ennyi volt és már nincs oka gonoszkodnia velem? Ez is benne lehet a pakliban. - Nekem mindegy, milyen temetésem lesz. Úgysem jönne el körülbelül senki. Csak Sam, meg talán te, ha érdekellek annyira – Félrepillantok, majd vissza. Ekkor áll elő a bugyuta ötletével, miszerint köszönjem meg másképp a segítségét. Meg a fenéket. Tényleg játszik az érzéseimmel. Vagy ennyire nincs is tisztában azzal, hogy mit érezhetek? A csók nem volt elég nyilvánvaló? - Ezt csak te tudhatod – A miérteket, az okokat. Miért tőlem kérdezi? Honnan tudjam, mit miért tesz? Nem látok bele a fejébe sajnos és ezek szerint ő sem lát belém. Ami nem feltétlenül baj. Jobb is így. El kéne húzódnom tőle teljesen, hogy ne veszítsem el a fejem. De nem tudok. – Hát én tudnám értékelni, ha nem egy zabolázatlan paripa lennél – Fogalmam sincs, miért egy állathoz hasonlítom. Bár van benne valami. A játékos mosolyra összehúzom a szemöldököm. Nem tudom, mire készül, de van egy olyan érzésem, hogy nem is akarom tudni. - Cass-- - Kimondani sincs időm a nevét, ajkait megérzem magamon, a szám sarkában. Leblokkolok a közelségétől, a szívem pedig ki akar szakadni a helyéről abban a pár, rövid, nagyon rövid pillanatban. És végül elszakad tőlem. Visszahúzom tőle a kezem. – Tényleg szeretsz mások érzéseivel játszani, kölyök – Közlöm halkan, feszülten a hajamba túrva. Mihez kezdjek vele? Mihez kellene…? Érthetetlen a számomra, mit miért tesz. Most ez a puszi a részéről mire volt jó? Mit akar vele elérni? Nagyot nyelek, újabb mély levegőt szívok magamba, majd félrefordítom a fejem. Nekem ez tényleg nem megy. A végén egy szívroham fog elvinni az ilyen húzásai miatt. Egyszer közel enged, aztán olyan távolra lök, hogy az embernek kedve sincs visszakúszni hozzá a földön. A mocsokban. - Nem ücsöröghetek itt, nem ezért fizet az apád – Felállok mellőle, hogy tisztes távolságba kerüljek tőle. Ha nem akar tőlem semmit, ha a halálomra vágyik, akkor ne csináljon félreérthető dolgokat. Félek, hogyha ott maradtam volna mellette, a végén újra olyan meggondolatlanul cselekszem, mint múltkor. Az ajkaira téved a tekintetem, majd megrázom a fejemet lassan. Ekkor jut eszembe, hogy az ingemet még mindig nem vettem vissza, így a következő pillanatban magamra veszem és begombolom a gombjait is. |
| | | | |
Elküldésének ideje -- Vas. Jún. 21, 2020 2:34 am | what do you want from me? Akármennyire sem szeretném elismerni most, hogy a tény elé állított miszerint többé nem jön vissza, hogy felmond és ezt apámnak is teljes mértékben kijelenti anélkül, hogy egyáltalán esélyt adna arra, hogy meggyőzhesse az ellenkezőjéről egy kicsit elkeseredtem. Valahogy már elkezdtem élvezni azt, hogy szívhatom a vérét, hogy ő van itt mellettem és az igazat megvallva nem tudom elképzelni, hogy bárki más a nyakamban lihegjen. Talán most, hogy ténylegesen elveszíthetem a társaságát kezdek igazán ráeszmélni, hogy ez önmagában mit is jelentene. - Hát, ha már meghívót kapok és rám nem költöd a keményen megkeresett pénzed, akkor legalább a temetésed legyen már valami menő stílusban. Ami inkább egy parti, mintsem egy ténylegesen temetés. Valami nagyot szóló. Akár lehetne az is, hogy neonszínekben kellene megjelenni a fekete helyett. Az már egy jó kezdet lenne. - Mondjuk ezzel leginkább csak a saját temetésemet írnám le. Na, nem mintha olyan sokan jönnének el. Egészen addig míg nem olvassák el az apró betűs részt, miszerint ingyen pia várható. - Miért játszanék? - Nem gondoltam volna, hogy nem teszi meg azt, amire kérem, de ezek szerint tényleg elég messzire löktem ahhoz, hogy ne tudjam olyan könnyedén visszarángatni. Azonban mégis pontosan ezt szeretném elérni. Mert rájöttem, hogy nem akarom, hogy elmenjen. Ezért pedig bármire képes vagyok. Muszáj valahogy itt tartanom. - Nem is lenne igazán élvezhető, ha túl könnyű lenne. - Egy idő után unalmas, ha valakiből nem sugárzik más, mint a jóság és a tökéletesség. Az összetettség teszi igazán érdekessé az életet. A keze az arcomról a karomra vándorol, ahol megpihen tekintetemet pedig az övébe fúrom, majd egy játékos mosoly ül ki az arcomra. - Na, hát ha te nem, akkor majd én.. - Azzal közelebb hajolok és lágyan az ajkamat az övének a sarkába nyomom, majd alig pár centire elhúzódom. - Na, ez olyan nehéz volt?
x
|
| | | | |
Elküldésének ideje -- Vas. Jún. 21, 2020 2:23 am | Cassian & Gabriel Több, de nem elég. Viszont semmi erőm nincs ahhoz, hogy továbbra is vívódjak ebben a kérdésben vele. - Nálad kegyetlenebb emberrel még nem találkoztam – Közlöm a szavait hallván, majd sóhajtok egy aprót. Nem, azért nem annyira kegyetlen, de számomra mégis ő az, aki most ezt a címet viseli. Velem ő most a legkegyetlenebb, ha nem maga az Élet. A Sors. Ha egyáltalán létezik ilyesmi. Nyilván okkal volt végig olyan velem, amilyen. A csók előtt sem bánt velem másképp, pont ezért nem is értem saját magam. Miért kedvelem mégis? Miért vágyom rá mégis, annak ellenére, amilyen tapló velem? Egy elkényeztetett kölyök. Semmi több. - Ez volt az utolsó nap, mikor visszajöttem. Többet ez… ez nem fordul elő, Cassian – Felnevetek röviden. Tényleg, belefáradtam ebbe az örökös harcba. Jó, talán csak az utóbbi hetekben esett ennyire szarul a viselkedése. Érthető okokból. Elvégre olyan érzéseket kezdtem el táplálni iránta, amelyekre én magam sem voltam felkészülve. A jelek szerint pedig ő sem. Sőt… nyilvánvalóan egy fikarcnyit sem viszonozza. A halálomat akarja. – Nem költöm rád a nehezen megkeresett pénzem – Utalok a képeslapos megjegyzésére és arra, hogy egy minimális összeget sem tervezek ráfordítani, ha én innen eltűnök. – Max meghívót kapsz majd a temetésemre – Teszem hozzá egy vállvonással. Ha már a halálommal jött, akkor tessék. A sebemet szépen lekezeli, a vérzés is eláll végül teljesen. Megköszönöm, de arra nem számítok, amit ezután tesz. Értetlenül bámulok rá, majd megérintem az arcát lassan, végül egész tenyeremmel simítok rá. És végül eltolom. - Ne játssz velem – Nem vagyok egy ostoba tini, aki belemegy efféle baromságokba. A szívemet már összetörte, nem fogom hagyni, hogy néhány szilánkot összeragasszon, reményt adjon, majd újra ripityára törje. Öreg vagyok én már ahhoz, hogy hülyére vegyen. – De tényleg kösz. Van benned jóság is, csak nehéz előhozni belőled… - Teszem hozzá merengve, és ekkor tűnik fel, hogy a kezem még mindig az arcán pihen. Sietve elhúzom onnan, hogy a karjára simítsak. A francba azzal, hogy ennyire vonz. Érzem, hogy a szívem már a közelségétől is jobban zakatol, jobban mondva attól, hogy hozzáértem. Tényleg egy nagyon nagy idióta vagyok. Feladom. |
| | | | |
Elküldésének ideje -- Vas. Jún. 21, 2020 2:08 am | what do you want from me? - Azért mégis csak több ez is, mint a semmi. - Persze el is engedhetném és talán egy kicsit sem változtatna a dolgokon, hiszen az is lehet, hogy egyáltalán nem érdekelne, ha történne vele valami. Legalábbis pontosan erre lehet következtetni azok után, amiket a fejéhez vágtam. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy ez nem is lehetne távolabb az igazságtól. Ha így lenne, akkor nem próbálnám meggyőzni a maradásról. Kicsit többről van szó, mint a bűntudatom csökkentéséről. - Bókolj még nekem egy kicsit azért előtte kérlek. Mondd csak mennyire kegyetlen vagyok. - Tisztában vagyok vele, hogy nem is lehettem volna kegyetlenebb igazából. Így is már a halálát kívántam lehet ennél még mélyebbre süllyedni? Akár egy kicsit is? Valahogy kétlem. De azért valljuk be, hogy ő sem mindig könnyíti meg az életemet, ahogyan a mai reggelen sem. Nem értem, hogy mi volt olyan elviselhetetlen az általam választott szórakoztatásban. Mármint egyikük sem ölt még meg úgyhogy kétlem, hogy pont a második alkalomra tartogatták volna ezt a szívességet. De az ő szemében már minden fenyegetésként szerepel. - Persze, hogy nem látszik, mert mindennek ellenére minden áldott nap visszatérsz. - Ez még azonban nem ad indokot arra, hogy ennyire szemét legyek vele, de ettől még azért nekem is igazam van. Bármikor elmehetett volna. Nem tudom, hogy miért most telt be a pohár. Oké, azért valamennyire mégis csak tudom, de fura, hogy ezt kellett a fejéhez vágnom ahhoz, hogy egyáltalán elgondolkodjon azon, hogy tovább lép ettől az egésztől. - Esetleg majd küldhetsz képeslapot is. A figyelmemet igyekszem a sebére és annak ápolására szegezni, mert nem akarom, hogy a gondolataim elterelődjenek olyan területekre, amelyeket az elmúlt hetekben folyamatosan kerülgettem. Mégis valahogy mikor kifejezi köszönetét beugrik a fejembe valami, amit szinte rögtön végre is hajtok pedig tudom jól, hogy nagyon, de nagyon rossz vége lesz. - Köszönd meg hitelesebben. - Azzal oldalra fordítom az arcomat a mutatóujjammal pedig kétszer megpöccentem a közepét.
x
|
| | | | |
Elküldésének ideje -- Vas. Jún. 21, 2020 1:43 am | Cassian & Gabriel Kezdi megszokni? Viccel? Nem, egyáltalán nem szokta meg, hogy itt vagyok és nem is fogja. A háta közepére sem kíván, mégis hogyan képes ilyesmit kijelenteni? - Szóval csak a saját lelkiismereted megnyugtatása érdekében nem engedsz el. Mesés – A szemeimet forgatom. Persze, sejtettem, de azért kell bátorság ahhoz, hogy még ezt is a képembe vágja, nem? Én mit sem számítok neki. Tényleg, semmit. Nagyon nagy barom voltam, hogy megcsókoltam legutóbb. Tényleg nem tudom, mi ütött belém, de most már biztos, hogy életem legnagyobb hibája volt. - Közlöm vele, hogy felmondok. Mert még egy ilyen elviselhetetlen, tapintatlan, érzéketlen ember nincs a világon, mint te és nem vagyok hajlandó ezt tovább lenyelni. Neki pedig sok sikert kívánok ahhoz, hogy új testőrt találjon – Ez az igazság. Ezt mondanám. Lehet, hogy nem tenném zsebre, amit az apja mond, de a legkevésbé sem érdekel ez most engem. Ahogy megpillantom a fertőtlenítős pamacsot, nagyot nyelek, de nem visszakozok. Hagyom, hogy hozzáérjen vele a sebhez. Felszisszenek, majd összepréselem az ajkaimat. Egy ideig csendben tűröm, és egyben hallgatom a szavait, majd félrepillantok. – Nem érdekel, mennyit ajánl. Nincs az a pénz, hogy továbbra is el tudjam viselni ezt. Még ha nem is látszik, vannak érzéseim, amibe nap, mint nap belegázolsz – A sebemre szegezem a tekintetemet és a kezére, amivel még a fertőtlenítést végzi. Kedvem lenne megfogni, gyengéden megsimítani, de nem, nincs kedvem ahhoz, hogy durván elutasítson. Elég volt. Nem vagyok köteles ezt csinálni, nem? – A világvége egyébként nem rossz hely. Lehet, el kéne oda utaznom – Nézek végül rá, a tekintetébe fúrva a magamét. Azért egy valami érdekelne. Miért utál annyira? Csak azért, mert a testőreként vagyok jelen, vagy amúgy is van velem valami baja? Szeretném tudni, de mégsincs merszem feltenni a kérdést. Jobb a „boldog” tudatlanság, mint a keserű valóság. Meg hát, nem hiába mondják, hogy ne tegyél fel olyan kérdéseket, amikre nem akarod tudni a választ, nem igaz? – Köszönöm. – Suttogom. Van bennem annyi, hogy megköszönjem a segítségért, bármiért is teszi. |
| | | | |
Elküldésének ideje -- Vas. Jún. 21, 2020 1:31 am | what do you want from me? - Nem igazán vágyom arra, hogy egy újabb akaratlan ember tapadjon bele az életembe, mikor már kezdem megszokni a jelenléted. - Tisztában vagyok azzal, hogy itt van, meg aztán igazából már valamennyire azt hiszem sikerült is kiismernem. Senki más nem bírná ilyen hosszú ideig az egyszer biztos. Aztán pedig újra meg újra váltogatnák egymást. Már a gondolatától is rosszul vagyok. Egy elég lesz köszönöm szépen. - Hát egy kicsit más, ha egy vadászt közben esel el, amihez valószínűleg nekem nem lenne olyan nagy közöm, de tudod, ha innen most kisétálsz, akkor nem csak félholt leszel az idő múlásával, hanem ténylegesen is. Azt pedig talán a lelkem nem nyelné be olyan könnyen. - Ha most elengedném, akkor akaratlanul is ostoroznám saját magam. Mert tehettem volna annak érdekében, hogy ne haljon meg. Viszont, ha egészségesen sétál ki az ajtómon és nem tér vissza, akkor habár az sem lenne feltétlenül kellemes érzés mégsem lenne bűntudatom, mert nem járultam hozzá olyan mértékben. Miután elindult a kanapé felé gyorsan a fürdőbe indulok a dobozért, hogy még véletlenül se akarjon elmenni, amíg előkutatom. A tekintetem egy pillanatra a felsőtestére tapad, ami miatt egy nagyot nyelek, mielőtt még helyet foglalnék mellette a dobozt pedig a tv asztalra rakom, majd előhalászom belőle a szükséges dolgokat. - Aztán mégis mit mondasz neki? Köszi, de elég volt? - Kezembe veszem a fertőtlenítőt majd óvatosan közelíteni kezdem a sebéhez tekintetemet az övére szegezve, hogy biztos legyek benne felkészült a csípő érzésre. - Ismerem már őt eléggé ahhoz, hogy ne engedjen el olyan könnyedén. Sőt valószínűleg meg fogja duplázni a béred, ha nem triplázni. Elég ideje vagy mellettem ahhoz, hogy azt gondolja jól végzed a munkádat. Mert esze ágában sincs felfogni, hogy amúgy nagy valószínűséggel nincs is olyan nagy veszély, mint ahogy ő gondolja. Szóval már nem igen tudsz megszabadulni tőlem. Hacsak nem menekülsz a világ végére. - Óvatosan kitisztítom a sebét odafigyelve arra, hogy a lehető legkisebb fájdalmat okozzam. Mindeközben pedig igyekszem a tekintetemet a sebére szegezni, avagy keresztezni az övével, nem pedig a felsőtestét bámulni, mint valami idióta.
x
|
| | | | |
Elküldésének ideje -- Vas. Jún. 21, 2020 1:19 am | Cassian & Gabriel - Már én sem tudom – Őszintén mondom. A pénz talán kecsegtető volt, és hozzájárult ahhoz, hogy elfogadjam a felkérést, de biztos volt más is ebben. Hisz önmagában a pénz sosem érdekelt. Talán csak megőrültem és azért vállaltam el. Jobb ötletem ugyanis nem volt. De nem is számít már, nem? Itt vagyok és elviselem ezt a kölyköt. Vagy viseltem, eddig a pontig. Még én magam sem tudom, meddig vagyok képes ezt csinálni. El kéne tűnnöm, ahogyan akarja. Aztán, bizonyosan az apja újabb és újabb vadászokat fogadna fel mellé, testőrként. Kétlem, hogy bármelyikük is hosszabb ideig bírná, mint én. Vagy annyira elhivatott lenne bárki is, mint én vagyok… voltam. - És? Számít ez? Ha egy vámpír feltépi a torkomat, talán valóra válik a kívánságod – Ezúttal az én hangom csöpög a gúnytól. Ha annyira halottnak akar látni, ne most legyen kedves. Vagy ha csak a lelkiismeretén akar könnyíteni, akkor nem engedem neki. Felmarkolom a felsőt a sérülésemnél. Fáj és egyre jobban szivárog a sebből a vér. – Ideje lenne eldöntened, hogy hogyan is állsz hozzám. Felesleges törődnöd velem, ha közben a pokolra kívánsz – Közlöm halkan, de végül a józan eszem győz és az, hogyha útra kelek, talán nem jutok el a kórházig sem ebben a vámpíroktól hemzsegő városban. De ha nem így lenne, már itt sem lennék. A kanapéhoz sétálok, majd leülök és megszabadulok az ingemtől. Azonban nem rakom le magam mellé, nehogy azért is szóljon, hogy összevérzem a kanapéját. Bármit kinézek már ebből a srácból és nem pont jó értelemben. A sérülésemet kezdem figyelni, majd nagyot nyelek. - Beszélni fogok apáddal – Ejtem ki halkan a szavakat, miközben lassan a fiúra emelem a tekintetemet. Elérted a célod, Cassian. Győztél. |
| | | | |
Elküldésének ideje -- Vas. Jún. 21, 2020 1:09 am | what do you want from me? - Akkor mégis miért vállaltad el? - Teljesen őszintén kérdeztem, hiszen nem tudtam elképzelni egyetlen indokot sem, ami elég jó lett volna arra, hogy elviseljen engem. Egy átlagos napon is elég sok tudok lenni valakinek, de amikor már szinte szándékosan vagyok kegyetlen, akkor tényleg nem értem, hogy miért is akarna bárki is megmaradni mellettem. A fizetség azért mégsem minden. Még akkor sem, ha sok mindenhez hozzájuttathat egy olyan világban, mint amilyen a miénk. Láthatóan a hirtelen jött kedvességem túl kevés, túl későn, hiszen a szemei pontosan erről árulkodnak. Na persze nem vártam el, hogy a nyakamba ugorjon vagy bármi ilyesmi, de azért tényleg sikerült átlépnem egy olyan határt, aminek a közelébe se szabadott volna mennem. Na, meg ha aztán ettől nem menekül fejvesztve, akkor azaz igazság, hogy már tényleg nem tudom, hogy mégis mit kellene tennem ahhoz, hogy úgy döntsön jobb lesz, ha visszalép az elvállalt pozíciójától. A kezemet hagyom leesni a testem mellé, amikor meggyőződök róla, hogy nem fogja elfogadni. Azonban a kezemet félig-meddig követem a tekintetemmel, aminek köszönhetően észreveszem a vér áztatta részt a felsőjén. - Van azaz érzésem, hogyha ilyen állapotban lépsz le az nem egy óra lesz. - Bármekkora menő vadász is legyen egy vér-áztatott felsőben nem hiszem, hogy különösebben jó esélyei lennének ebben a városban. - Foglalj helyet a kanapén és felsőt le. - Határozottan pillantok rá, majd pedig megvárom, hogy megmozduljon a kanapé irányába csak, akkor indulok el az egészségügyi dobozért. Amennyiben az ajtó felé akarna indulni inkább elállom az útját, mintsem ilyen állapotban elengedjem.
x
|
| | | | |
Elküldésének ideje -- Vas. Jún. 21, 2020 12:55 am | Cassian & Gabriel Pontosan azért felelőtlen, mert így viselkedik, tudatában annak, hogy a célkereszt ott díszeleg rajta. Mintha szándékosan vívná ki a sorsot maga ellen. Talán hagynom kellene, hogy azt tegyen, amit akar. Talán szembe kellene mennem az apjával, a saját elveimmel, egyszóval mindennel. Talán csak fel kéne adnom és tovább állnom. Elvégre miért pont nekem kellene elviselnem azt, ahogyan viselkedik velem? - Ha ez megnyugtat, én sem akartam elvállalni ezt az egészet. Nem testőr vagyok, hanem vadász. Mégis itt vagyok – Ejtem ki halkan a szavakat, magam sem tudom, egyáltalán minek beszélek erről. Végül magára hagyom. Odakint magam elé bámulok, azon kattogva, hogy a halál mennyire jó lenne. Sosem voltam egy depresszív alkat, de úgy érzem, Cassian most túlságosan mélyre hatolt a szavaival. Talán még egy ellenségem sem mondta ezt így ki nyíltan. De ő… akit többnek gondolok, képes volt ezt a fejemhez vágni. Fáj. Rohadtul fáj. Hallom, hogy kinyílik az ajtó, de oda sem pillantok. Felőlem oda megy, ahova akar, már tényleg nem érdekel. Látom, hogy a kezét nyújtja, de nem vagyok bolond. Nem fogadom el a segítségét. Miért tenném? Azok után, hogy a halálomat kívánja? Hülye lennék. - Köszönöm, de megleszek – Ránézek egy pillanatra. Tekintetemből kiolvashatja a megtörtséget, de aztán újra magam elé nézek. Fel sem tűnik azonban, hogy felszakadtak időközben a varrataim. A felsőm egy vékony csíkban kezd átázni a vértől lassan. – Menj csak, pihenj vagy fess… amit szoktál ilyenkor – Közlöm még halkan. Lassan összefonom magam előtt a karjaim, ekkor veszem észre a vért is. Odanyúlok végül a kezemmel, ráfogva a sebre. – Gondolom, mivel úgysem vagy rászorulva egy testőrre, így nem bánod, ha elugrom egy órára – Nézek rá komolyan. Nem akarom a sajnálatát, vagy hogy csak ezért kezdjen el emberszámba venni. Erre nincs szükségem. Jobb, ha elmegyek és rendbe szedem magam, a sebemet és a lelkemet egyaránt. |
| | | | |
Elküldésének ideje -- Vas. Jún. 21, 2020 12:40 am | what do you want from me? Nem tudom, hogy mégis mi mindent kellene tennem annak érdekében, hogy eltűnjön az életemből. Egyszerűen nem is akartam, hogy az életem részese legyen az pedig, hogy az apám mocskos pénzének köszönhetően lóg a nyakamon valahogy még inkább frusztrációt ébreszt bennem. A saját életemet akarom élni és azt hiszem azt már az én koromban elvárhatom. Főleg, mivel már felépítettem a saját életemet és nem igazán kellene még ennek ellenére is elérnie az apám kezének idáig, hogy befolyásolhasson mindent körülöttem. - Felelőtlen? Szóval szimplán hülyének nézel és azt gondolod, hogy nem vagyok képes feldolgozni, amivé vált az életem és emellett még óvatosnak is lenni a magam módján? Egyáltalán nem vagyok felelőtlen. Csak nem áll meg az élet azért, mert lehet, hogy pár nyomoréknak köszönhetően sikeresen szereztem egy célkeresztet a hátamra. - Nem fogok azért elbújni egy sötét veremben, mert lehet valaki az életemre akar törni. Mondjuk azt sem értem, hogy mégis kinek lenne olyan nagy vágya, hogy eltegyen engem láb alól. Igen megvan a lehetőség bennem, hogy ellenálljak, hogy valamiért kiállják. De az nem ez lesz és nem most, sem pedig a jövőben. Rám nyomták a bélyeget, de ettől függetlenül én még nem kívánok élni ezekkel az úgynevezett adottságokkal. - Nem mondhatom, hogy túlságosan rajongom valakiért, akinek nem kívántam a társaságát mégis elkerülhetetlen tényezővé vált. - Nem tudom minek vállalja még ezt az egészet. Talán tényleg ennyire jól fizetne az apám, hogy még engem is elviseljen bónuszként? Vagy minden sértegetésemet lejelenti, amiért cserébe valami rejtett bónuszt kap? Már semmin nem tudnék meglepődni. Az ember azt gondolná, hogy van egy bizonyos határ, amit már nem képes valaki elviselni. Legyen szó munkáról, vagy bármiféle kapcsolatról. Ha beléd taposnak újra meg újra, akkor egyszerűen tovább állsz. De nem értem, hogy rá miért nincs ilyen hatással. Látom rajta, hogy mennyire belemarnak a lelkébe a szavaim és a kijelentéseim, miszerint a halálával is teljesen ki lennék békülve. Mégsem tűnik el. Továbbra is marad. Már nem is tudom, hogy miért van itt. Mégis talán sikerült neki győzedelmeskednie felettem. Aprócska bűntudat kezd építkezni a mellkasomban, amihez egy hatalmas sóhaj is társul. Az ágyból kikelve magamra kapok egy trikót, meg egy melegítőnadrágot, majd követem őt az ajtón kifelé. Mikor meglátom, hogy a falnak támaszkodva ácsorog a kanapé irányába intek. - Nem kellene pihentetned a sérülésed? Senkin nem segítesz, ha agyonhajtod magad. - Azzal a másik kezemet felé nyújtom, hogyha szeretné eltámogatom a kanapéig.
x
|
| | | | |
Elküldésének ideje -- Szomb. Jún. 20, 2020 11:35 pm | Cassian & Gabriel Hitetlenkedve bámulom, nem értve a viselkedését. Vagyis de, értem, egy részem nagyon is érti, hogy miért olyan, amilyen. Csak egy baj van ezzel: minél inkább próbál ellökni, annál biztosabb, hogy nem mozdulok semerre. Ezt akarom hinni és így is próbálok cselekedni. A munkám, a feladatom azt, hogy vigyázzak rá, bármi áron. Még ha a kapcsolatunk tönkre is megy végérvényesen, még akkor is, ha tényleg meggyűlöl, az a dolgom, hogy védelmezzem. Talán, ha végre eljut az agyamig, hogy sosem fog rám másként tekinteni, sikerül elfelejtenem olyan értelemben. - Csak felelőtlen vagy, Cassian. Tényleg nem látod be, ugye? – Mélyen szívom magamba a levegőt, de lassan úgy érzem, hogy feladom. Jobban mondva fel kell adnom, hogy hatni próbáljak rá, vagy megpróbáljak értelmet verni a fejébe. Úgyis mindig azt fogja látni, hogy rosszat akarok neki. Pedig ez nem igaz. A legjobbat akarom neki. A megjegyzésére csak félrenézek. Erre pont nem kívánok reagálni. Nekem az, hogy lesérülök olykor, szinte természetes. A munkám része és sosem zavart. Ezek a harci sérülések, hegek csak azt jelzik, hogy tettem valamit az emberiségért. Nyilván jót. Bár ez történetesen a figyelmetlenségem jelképe volt a hasamon. Azt hiszem, valahol itt engedem el a dolgot. Pontosan tudom, hogy nem körülöttem forog a világ. - A világ inkább körülötted forog, nem igaz? Sajnálom, hogy azt hiszed, én vagyok az, aki az ellenséged… - Folytatnám is, de elharapom a mondatot. Felesleges, nem? A közelében vagyok ugyan fizikálisan, de lelkileg talán sosem voltunk még ennyire távol. Hibát követtem el. Magam és ellene is egyaránt. - Megnyugodhatsz, Cassian. Olyan távolságot tartok majd tőled, amekkorát enged a hatásköröm – Ellépek tőle. A ridegsége túlságosan is a szívembe mar, annak ellenére, hogy valahol mindig tudtam, miképp vélekedik rólam. A további szavak némileg viszont szíven ütnek. Értetlenül nézek rá, majd keserűen elmosolyodok. – Tényleg ennyire nem akarod, hogy itt legyek? Konkrétan a halálomat kívánod? – Szusszanok. – Csak én lehetek akkora idióta, hogy pont… - Nem fejezem be. Teljesen felesleges. Ellépek tőle, teljesen, majd sarkon fordulok és az ajtóhoz megyek. – Odakint leszek – Nem várok választ, sem semmiféle reakciót. Kilépek azon az ajtón, amit be is csapok magam után. A falhoz lépve pedig nekidöntöm a hátam és csak bámulok magam elé. Kívülről igyekszem nem mutatni, de belülről teljesen összetört az, amit mondott. Amire utalt. De talán igaza van. Sam, miért mentettél meg legutóbb? Ha meghaltam volna, Cassian boldog lenne. |
| | | | |
Elküldésének ideje -- Kedd Jún. 16, 2020 7:22 pm | what do you want from me? - Szóval most már eljutottunk arra a szintre, hogy a nőkkel kapcsolatos ízlésemet kritizálod? - Komolyan mondom, hogy nem hiszem el, hogy ez az ember létezik. Nem tudom, hogy az apám miért vette fel, mikor láthatóan a professzionális viselkedés rohadt távol áll tőle. De biztos elég jó lesz arra, hogy megvédje a nyamvadt életem, ha valami balul sül el. Vagy nem. - Tudod nem vagyok komplett idióta, úgyhogy nem fogom magam emiatt bajba sodródni. Nekem is van kis belső radarom, hogy megérezzem, ha egy nő őrült. Tőlük pedig elhiheted, hogy jó távol állok. Persze az őrültet lehet egy kicsit másként is értelmezni és akkor még kifejezetten szórakoztató is tud lenni. - Nem tudom, hogy miért is pazaroltam rá a szavaimat. Talán mert szerettem látni, hogy milyen könnyedén felhúzza magát szinte akármin, amit mondok, vagy teszek. Erre épp elég bizonyíték, hogy milyen durván dobta ki a lányokat, akikben még bőven benne volt néhány lehetséges kör. Tekintetem egy pillanatra visszaugrik a sérülésére. - És még te mondod nekem, hogy vigyáznom kell? Vicc. - Persze kicsit görcsbe rándul a gyomrom a sérülése láttán, de ha csak nem képes szó szerint átlátni rajtam ebből aztán észre sem vehet semmit. Én pedig nem akarok ennek az érzésnek figyelmet szentelni, mert teljesen felesleges. - Wáó.. Te aztán nagyon el lehetsz telve magadtól, ha azt hiszed, hogy a világ körülötted forog. Mégis miért lenne ennek az egésznek köze hozzád? Ugyanúgy élem az életem, ahogy előtted is. De ha ennyire zavar tudod merre van az ajtó és nem kell visszajönnöd. - Még a végén elérem a célomat pusztán azzal, ami örömet okoz nekem. Aztán még nem is kell különösebben megerőltetnem magam. Nem mondom, hogy nem ünnepelném meg, de valahogy már kezdem élvezni azt is, hogy ennyire könnyedén az idegein táncolhatok. Figyelem, ahogy közelebb jön hozzám, de csak tekintetemmel követem az alakját nem igazán fordulok az irányába, de azért nem is távolodok el tőle. Nem félek én tőle sem attól, amit jelenthet. - Nem tudom, hogy milyen világban nőttél fel, de egy csók még senkit sem kötelez semmire. Bár bevallom rettenetesen megbántam, mert csak még jobban rám ragasztott ahelyett, hogy elhúztál volna a fenébe. - A hangom teljesen rideg, hiszen úgy érzem, hogy végre talán közel állok ahhoz, hogy lekoptassam magamról egy életre. Ha kell valahogy megoldom, hogy a világ végére szökhessek előle, meg mindentől, amit az apám érintése bemocskolt a világban. - Ahogy látom elég közel jársz hozzá. Miért nem mész ki és keresel valakit, aki talán fenyegetést jelenthet számomra a környéken csak, hogy mihamarabb bekövetkezhessen ez a bizonyos feláldozás. - Rettenetesen gunyoros hangnemet ütök meg, de már nem is igazán érdekel. Úgy csinálnak, mintha ennyi idősen kalitkába zárhatnának és rákényszeríthetnének, hogy valaki a saját akaratomtól függetlenül legyen az életem része. Hát basszák meg. Nem leszek senkinek sem a fogja, vagy a játékszere.
x
|
| | | | |
Elküldésének ideje -- Kedd Jún. 16, 2020 12:34 pm | Cassian & Gabriel Gyerekes. Más szót nem tudok rá, csak azt, hogy gyerekes, amit csinál. Mégis miért bolondulok érte mégis annyira? Talán pont azért, mert zabolázatlan, betörhetetlen, elérhetetlen? Ha megkapnám, talán már nem is kellene? Badarság. Kellene, és kell is. A viselkedése ellenére. Vagy pont azért. A szerelem csak nyűg, de tenni ellene nem igazán lehet. - Nem arról van szó, hogy jól érzed-e magad vagy sem. Érezd jól magad, tessék! De néha elfelejted, hogy mi vagy és apád miért aggódik. Nem tudhatod, miféle lányokba botlasz bele és mit akarnak tőled – Magam sem tudom, miért nem mondom ki azt, ami a fejemben van. Mondjuk ez a féligazság, hisz tényleg van okunk aggódni. Az apja szerint mindenképp. Felgyűröm a ruhát a sérülésemnél a szavaira, majd mély levegőt veszek és megrázom a fejem. - Az a gyerekes, hogy mindezzel csak vissza kívánsz vágni a múltkori miatt. Vagy tévedek? Miért nem beszéljük meg a csókot? – Kérdezek rá végül nyíltan, hisz nem bírom ezt így tovább. Ellököm magam az ajtótól és egyenesen odamegyek hozzá. Nem érek hozzá, nem ülök le mellé az ágyra, csak ott állok előtte. Nem akarom, hogy elszökjön a beszélgetés elől. Előlem. – Nyilván kettőnk közül csak nekem jelentett valamit. Előfordul az ilyen – A tekintetem a takarójára téved és mielőtt továbbgondolnám, hogy mi van az anyag alatt, inkább ráigazítom vissza. – Tudom, hogy csak a testőröd vagyok, akit nem is kívántál soha az életedbe. De amíg apád nem küld el, itt leszek, hogy megvédjelek. Az életemet is feláldoznám érted, Cassian – Közlöm komolyan, majd elengedve a takarót hátrébb lépek tőle. A hirtelen mozdulattól viszont felszisszenek és újfent a hasamhoz nyúlok. Basszus, a fájdalomcsillapítót elfelejtettem bevenni. De ma már nem is lesz rá lehetőségem, hogy bevegyem. Csak este. |
| | | | |
Elküldésének ideje -- Hétf. Jún. 15, 2020 11:25 pm | what do you want from me? Mindig egyszerűbb volt megszabadulnom a gondolataimtól egy-egy festéssel töltött nap után, vagy éppenséggel, amikor különböző nők társaságát élveztem. Olyankor az agyam egyenesen kikapcsolt és nem irányított engem más egyszerűen csak a beépített, természetes ösztönök, amelyeket elég nehezen koptat ki magából bárki. De én nem is akarnék megszabadulni ezektől, hiszen ennek köszönhetően jutottam el arra a pontra, hogy vannak napok, amikor eszembe sem jutott a hiba, amit elkövettem szintén ennek az impulzív ösztönösségnek köszönhetően. Bár az is lehet, hogy egyszerűen csak az járt a fejemben, hogy mégis mivel érhetném el, hogy a lehető leghamarabb tűnjön el mellőlem ez a fazon. Egyáltalán nem akartam, hogy körülöttem legyeskedjen, de talán ettől csak még inkább rám tapadt. Én pedig egyáltalán nem tudom, hogy miként érzek ezzel kapcsolatosan, de az igazat megvallva nem is akarom ezt túlságosan feltérképezni inkább próbálom elfelejteni az egészet. Pont ezért is van szükségem a megfelelő társaságra, mert túlságosan sokáig nem maradhatok egyedül a gondolataimmal. Éppen elég annyi idő, míg egy újabb festménynek állok neki és dobom ki félúton, mert nem tetszik az, amit felszínre hoz. A kávém után lassan csoszogtam vissza a gyönyörű nők társaságába, akik már ébredezni kezdtek, ahogy újra közöttük helyezkedtem el. A móka folytatódott volna, ha nem jelenik meg a hivatásos parti romboló. Már nem is ellenkezem igazán, csak néhány bocsánatkérő pillantást vetek a lányok felé, akiket valószínűleg soha többé nem látok. Nem csak azért, mert egy ilyen után szóba sem állnának velem, de azért is, mert nem kifejezetten szokásom ugyanazokat a nőket felhozni. Fő a változatosság. - Mégis mit? Meddig fogom jól érezni magam? Ha rajtad múlik soha többé az életben. - Beletúrok a hajamba, hogy valamivel levezessem a frusztrációmat. Már az első pillanattól kezdve irritál és csak egyre inkább fokozza a vele kapcsolatos negatív érzéseimet. Már komolyan megfordult a fejemben, hogy visszamegyek apámhoz. Akkor talán nem lenne személyre szabott púp a hátamon. - Amit az előbb csináltam az minden volt csak nem gyerekes, de honnan is tudnád... - Megforgatom a szemeimet, majd egy pillanatra megakad a tekintetem azon, ahogy a hasához nyúl, de hamar el is kapom onnan és inkább fészkelődni kezdek az ágyban, hogy a takaró szinte már alig takarja el a lényeges részeket.
x
|
| | | | |
Elküldésének ideje -- Hétf. Jún. 15, 2020 11:10 pm | Cassian & Gabriel Az elfogadás manapság egy olyan dolog, ami nem épp alapvető kiváltság. Ha valaki kitűnik a többiek közül, vagy éppenséggel más a véleménye, másképp gondolkozik, másképp él, mint az átlag, akkor az le van szólva, ki van nézve, vagy talán ki is van rekesztve. Ez volt az egyik ok a számtalan közül, amiért nem vertem nagy dobra a szexuális beállítottságom. De kérlek! Mindenkinek vannak igényei és vágyai, ugye? Attól, hogy valaki „más”, még megérdemli a szerelmet. Akkor is, ha az illető példának okáért ugyanolyan nemű. De ez sosem egyszerű. Kicsit sem. Egyrészt felvállalni ilyesféle érzéseket, másrészt megélni a másik fél reakcióját. Az elutasítását, vagy a tagadását, netán az utálatát, ami feltámad benne. Cassian habár nem utál, de sosem kívánta, hogy az élete része legyek. Az apja kérése volt és én teljesítem, azonban nem tudom, meddig bírom még ezt így. Főleg azt, hogy ennyire kizár. Érthető a csók után, de mégis, inkább utasítana el nyíltan, minthogy lányokat csábít az ágyába és használja őket játékszernek. Féltékeny vagyok, egyáltalán nem tagadom és ha tehetném, a hajuknál fogva cibálnám ki az összest az ágyából. De nem ezért fizetnek. Nem ezért vagyok itt, hanem, hogy megvédjem. Maradnom kellene kizárólag a munkámnál, de ez kicseszett nehéz. Hosszasan mérlegelem, mennyire engedjek a saját szeszélyeimnek és mennyire tartsam tiszteletben Cassian magánszféráját, de valahogy hamar eldől a mérleg. Ezúttal önző vagyok és benyitok a szobába, méghozzá kopogás és minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Ugyanis elegem van abból, amit csinál. - Hölgyeim, ideje távozniuk – Rá sem nézek a fiúra, hanem a két lányt egyszerűen fogom és felrántom az ágyból, majd kifelé tessékelem őket, miközben a ruháikat is hozzájuk vágom / dobom, ahogy épp sikerül. – És higgyék el, semmi személyes, de Blackburn nem érintkezhet akárkikkel – Ekkor egy fél pillanat erejéig elnézek Cassian felé, majd ahogy a lányok végre ajtón kívülre érnek, becsapom azt és nekidőlök. – Meddig fogod ezt csinálni? – A fiúra villantom a tekintetemet. – Gyerekesen viselkedsz, ahelyett, hogy megbeszélnénk, ami történt.Az egyik kezemet a gyomromra csúsztatom, jobban mondva a sebemre. Még mindig fáj a legutóbbi balul elsült vadászatom óta. Kishíján meghaltam, de erről Cassian mit sem sejt. Úgy érzem, nem is érdekelné, ha eltűnnék mellőle. Talán még örülne is neki, ha nem zavarnám tovább a köreit, meg a csajozásait. Ez a tény pedig rohadtul elkeserít. |
| | | | |
Elküldésének ideje -- Vas. Jún. 14, 2020 6:39 am | what do you want from me? Minél több nap telik el annál inkább biztosabb leszek abban, hogy gyűlölöm az apámat. Eddig sem voltam különösebben oda érte, de csak még inkább káoszt teremtett az éltemben, amelyben már megvolt a magam által felépített tökéletes rendszere. De ebbe természetesen neki bele kellett szólnia és még a saját akaratomtól is megfosztott a saját beteges módján. Mostantól már a saját társaságomon kívül kénytelen vagyok egy másikat is élvezni, mert akármennyire is szerettem volna a kezdetektől lerázni, csak kudarcot vallottam. Szinte folyamatosan ástam magam alatt egy gödröt, amit minden nap egy picit mélyebbre formáltam, majd az egyik napon kimásztam belőle és egyenest belevetettem magam, hogy még jobban odategyek önmagamnak. Azóta azonban kétszer is meggondolom, hogy ilyen dolgokkal pazaroljam az időmet. Eszem ágában nincs csak magamnak keresztbe tenni. Így igyekeztem Gabriel-t kizárni az életemből, sokszor ez még a lakásomra is vonatkozott. Jobb szerettem, ha megvan köztünk egy bizonyos minimális fizikai távolság, amit a legutóbb történtek óta még szerettem más emberekkel is kitömni. Nem hiába ébredtem ma is két gyönyörű nő társaságában. Bármennyire is volt a kép álomba illő, egy idő után már ez is unalmassá vált. Így ahelyett, hogy a reggelt is a hölgyek társágának kiélvezésével töltöttem volna egyszerűen anélkül, hogy felkeltettem volna őket másztam ki az ágyamból. Egy gyors zuhany után magam köré tekertem a törölközőt és úgy indultam meg a konyha irányába, ahol öt perces bámészkodás után a hűtőben rájöttem, hogy fogalmam nincs, hogy mit akarok enni, vagy egyáltalán akarok-e. Olyan volt, mintha lenne étvágyam, de ugyanakkor mégsem. Mintha csak egy rutint próbálnék betartani. A tanácstalanságom azonban egy forró, fekete bögre kávéhoz vezetett, amelyet békésen iszogattam, miközben gondolataimba temetkeztem. Nem tudom, hogy meddig fogom ezt az egészet csinálni, de azt sem tudtam igazán, hogy miként hagyjam abba. Vagy éppenséggel mit is jelentene, ha abbahagynám. Azt hiszem a mai napot jobb lesz festéssel töltenem, hogy kicsit kitisztítsam a zavaros gondolataimat.
x
|
| | | | | | | | | | | Cassian & Gabriel | |
|
Similar topics |  |
|
| | Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
