- Pedig én úgy látom, hogy most éppen egy maga számára hülyeséggel foglalatoskodik. - szúrok vissza a kijelentésére. Rendkívül jól szárokozók mellette és azon, hogy mennyire nem rejti véka alá a felém irányuló utálatát. De ki ne érezne így egy vámpír irányában, pláne, ha azoknak dolgozik, akik felforgatták az életét. Bár nem vagyok túlzottan magasan és Bastien térde mellett ácsorgok parancsokra várva, de meg vannak a kapcsolataim, hogy tudjak dolgokat.
- Na igen... Mondhatjuk úgy, hogy megállt az idő számomra, miközben a világ haladt tovább. De ehhez nem kell vámpírnak lenni, a kis kutyusok is hasonlóak, de ők nem igazán jönnének ide magához. - meglátom rajta a meglepődés jeleit, amikor egy kicsit mesélek neki, de lehet, hogy maga az igazolvány lepi meg. Nem mintha túlzottan sokra menne a teljes nevemmel és a rajta szereplő lakcímmel. Nem mintha az a ház még létezne, meg az az utca név.
- Még a végén elcsavarom a fejét az őszinteségemmel és aztán le se fogom tudni vakarni magát magamról. - mosolygok rá egy sármosat. Bár meglehetősen kizártnak tartom, hogy ez valaha is megtörténne. Bár csak egy kis harapás kéne és máris megváltozna a gondolkodása és a hozzáállása. Ráadásul mindezt nem is lenne nehéz kivitelezni, annyira sok támadási felület hagy számomra. Viszont kétlem, hogy mindezt megúsznám mindenféle retorzió nélkül.
- Számomra nem adatott meg a választás lehetősége. Bár ezen a téren megegyezünk, mert magának sem. - mutatok rá arra, hogy neki sincs túl sok választása, vagy segít, vagy megbánja. Közben viszont össze is szedi azon tasakokat, amiknek már nincsen sok idejük vissza. Elég szépen megpakolta a kosarat, amit elővett, jobban, mint azt vártam.
- Megfelel, köszönöm doktornő, hogy az elképesztően drága idejéből tudott rám szánni és remélem, hogy tudom még egy kicsit élvezni a sziporkázó társaságát. - mosolygok rá csibészesen miközben elveszem a tasakokat. Ahogy elveszem az utolsót is hallom, ahogy valaki megáll az ajtó előtt. - Remélem jól tud színészkedni is. - hajolok közel hozzá a fülébe súgom ezt, majd eltűnök mögötte az árnyékok közt. Vajon mit fog kitalálni, amivel ki tudja vágni magát ebből a helyzetből.

- Fogalmazzunk úgy, hogy vannak bizonyos eszközeim, amik a munkámhoz kellenek. - ködösítek neki egy kicsikét. Amikor megérkezik, akkor úgyis látni fog mindent, meg a munkámra is lesz pár tippje. Viszont már vártam a további kérdéseket és beszólásokat, de végül nem kaptam semmi mást. Pedig már elkezdtem gondolkozni a következő frappáns válaszon számára.
- Nincs ideje? - kérdezek vissza meglepődést csempészve a hangomba - Pedig úgy látom, hogy nagyon jól szórakozik miközben rám keresgél különféle jelzőket. - teszem még hozzá most egy kis szomorkás hangnemmel. Biztos vagyok abban, hogy a háta közepére sem kíván most engem, főleg nem ebben az örült időben, ami most a vihar miatt kialakult. Viszont pont így alakult a nap és az este, így sajnos képtelen engem kísérgetni és kiszolgálni.  Az sem lep meg, hogy viccnek gondolja a koromat, pedig korántsem az. Így aztán előveszem a tárcámat és kikeresem a már erősen kopott személyimet ami még a 70-es évek elejéről van.
- Erre meg azt fogja mondani, hogy szép hamisítvány.. - mondom erősen unott hangon miközben felé nyújtom a kis lapocskát. - A kinézet a vámpíroknál semmit nem jelent, főleg, ha a korukat akarja megítélni. Én magam jó 60 éve születtem a város határán, majd egy helyi mafia család tagjaként szűnt meg a szívem dobogni. Már, ha ilyenekre volt kíváncsi, de ha gondolja mondhatok arról is részleteket, hogy mit is csináltam akkoriban. Vagy azóta, vagy az akkori időkről. - szólalok meg kielégítve a kíváncsiságát, meg az esélyesen tetetett érdeklődését. Sokat nem tudok a kis doktornőről, de azt igen, hogy nem szereti a fajtámat.

Jacob

- Nagyszerű, egy valamiben legalább egyetértünk - ezzel Darrenre utaltam, tényleg kibírhatatlan egy vámpír volt, s ha velem úgy viselkedett, ahogy, el tudtam képzelni róla azt, hogy a társaival szemben milyen lehetett. Ezeket a vámpírokat általában nem kedvelték, csodáltam is, hogy még élt, és Bastien nem tépte ki a szívét.
A férfi gúnyos megjegyzésére csak egy mosolyt villantottam, nem igazán sértett meg a reakciójával, hisz végül is, én kerestem magamnak ezt. Megtehettem volna, hogy csöndben maradok, és teszem a dolgomat, de ahhoz már épp eleget szívtam az elmúlt években, hogy ne fojtsam magamba az érzéseimet. Tapasztalataim szerint sokkal jobban éreztem magam, ha szabadjára engedtem a véleményem, mert így legalább kevésbé feszített a düh, másrészt megnehezíthettem ezeknek a vérszívóknak a dolgát. Ez a Jacob mondjuk egész jól tűrte, s úgy tűnt, hogy képes használni az agytekervényeit, és megfelelő módon visszavágni, nem úgy, mint az izompacsirta Darren. Az a fickó képtelen volt elviselni a gúnyt, képes volt megsértődni, és úgy elszállt az agya, mintha épp az elmeházból szalajtották volna. Jacob hozzá képest mondhatni, hogy felüdülést hozott a sivár kis életembe.
- Ezt most úgy mondja, mintha egy kész raktára lenne a speciális esetekre - kicsit felvontam a szemöldököm, ahogy méricskéltem a férfit, továbbra sem értettem, hogy miért kell ennyire titkolóznia, de nem faggattam tovább. Ehelyett inkább megindultam vele a raktár felé, bár nem tudtam magamban tartani a véleményem a ruházatát illetően. Persze nem volt azzal semmi gond, az utcán jól nézett volna ki, ha a váróban ül le, mintha rokon lenne, oda is tökéletesen illett volna ez a szerelés. Ám egy orvosi raktárba beengedni valakit, aki nem tartozik a kórház alkalmazottai közé, az felért egy öngyilkossággal. Az épületben elég sok kamera volt elhelyezve, nekem pedig nem hiányzott az, hogy ebből a későbbiekben még gond legyen.
- Ha unatkozik? Nehogy azt higgye, hogy én fogom szórakoztatni, mert arra nekem nincs időm. Ez is időrablás - utaltam erre a kis "bizniszre", miközben elértük a raktárt, ahová beengedtem őt. Közben elkezdtem érdeklődni felőle, de talán egy kicsit túlzásba vittem, mert vagy félreértett a pasi, vagy direkt dörgölte szavait az orrom alá. Felé fordulva, végig pillantottam rajta, megfordult a fejemben az, hogy valami gúnyosat dörgöljek az orra alá, de aztán inkább visszafogtam magam, mert mindezek ellenére nem ártott volna, ha van némi infó a fickóról. Az, hogy ennyire közel hajolt, nem mondom, hogy nem volt egy csöppet zavaró, de igyekeztem elnyomni magamban ezeket az érzéseket, hogy semmit se vegyen észre. Pedig legszívesebben ellöktem volna a kezét, mert engem csak ne babráljon egy vámpír, ám most kivételt tettem. s színleltem.
- És ha érdekelne, az olyan nagy gondnak számítana? Tudja, nem sok szabadidőm van arra, hogy szórakozni járjak, vagy ismerkedjek, maga meg mondhatjuk, hogy házhoz jött - még egy őszintének tűnő mosolyt is villantottam felé, bízva abban, hogy talán beveszi, s esetleg elárul magáról valamit. - Szóval igen, veheti úgy, hogy érdekel - újabb mosolyt villantottam felé, hihette azt is, hogy flörtölni kezdtem, engem azonban a háttere érdekelt. Jó lett volna tudni, hogy melyik vámpírnak mi a célja, vagy épp ki küldte őket. Soha nem ártott kiismerni az ellenséget. - Az apám? Ne nevettessen, maga túl fiatal, és jóképű - nem is hittem volna, hogy ennyire megy a hülye liba vagyok játszma, de nevetésem őszintén csengett. - Szóval mennyi idős? De úgy őszintén...és kinek dolgozik? Bastien küldte?

- Darren. - gondolkozok el egy pillanatra, mivel valószínűleg egy begyűjtőről beszél és bár ismerek párat, nem mindegyiket. Végül megjelenik egy mosoly az arcomon. - Ő egy farok, szerintem még a saját árnyékának is nekimenne, ha tudna. - egészítem ki az általa elmondottakat. Szerencsére túlzottan sokszor nem találkozom a vele, sem a hozzá hasonlókkal.
- A napommal eddig sem volt semmi gond. Egy szemtelen orvos viszont valóban sokat javít a helyzeten. - szólalok meg kissé szórakozottan. Viszont nem kerülte el a figyelmem amikor összerezzen a villám hatására. Apró, ám fontos részlet vele kapcsolatban, amit elraktározok a többi mellé. Néha napján nem baj, ha olyannal találkozok, aki nem fél tőlem és ennek hangot is ad.
- Kihagytam volna? - lepődök meg, már-már Oscar-t érő módon - Majd legközelebb nem fejeltem el, de a doktornő úgyis annyira segítőkész, hogy az ilyen nem zavarja. - teszem még hozzá, hogy egy kicsit borsot törjek az orra alá. Nem csak ő tud beszólogatni, megy az nekem is. Ráadásul már van valaki, aki nem rest megjegyzéseket tenni, bár ő másképp teszi, mint az előttem haladó hölgyemény.
- Eszközökkel nem lesz gondja, efelől biztosíthatom. A titkolózás meg... Mondjuk megszokásnak. - válaszolok a kérdésére. Ezzel biztos, hogy el fog gondolkozni, hogy mégis miért lennének nekem olyan eszközeim, amik esetleg neki is kellenének. A válasz meglepően egyszerű, az orvosi eszközök nagyon jól bírják és sokáig megmarad az élük is, ami igazán hasznos tud lenni, ha valakiből ki kell szedni valamit. Ám műteni még én sem tudok és számomra pont azért kéne ő. Szerencsére láthatóan beletörődött ebbe és nem tanúsít ellenállást.
- Legközelebb úgy fogok jönni, ha lesz legközelebb. Bár lehet, hogy néha napján benézek, ha nagyon unatkozok. - szólalok meg miközben kissé végignézek magamon. Eléggé egyszínű ruházatban vagyok ezt meg kell hagyni, de nem is nagyon gondoltam arra, hogy egy doktori köpenyben kéne jönni. Hasznos lett volna, ha mondjuk ezt is megmondják nekem, csökkenti az esélyét annak, hogy valaki megállít.
- Csak nem elkezdtem érdekelni? - hajolok közel hozzá és játékosan emelek fel pár tincset. Mindezt talán azért, hogy kellően kizökkentsem, hogy idegesítsem vagy csak játszadozok vele. Ki tudja, mindenesetre biztos vagyok benne, hogy igazán érdekes és szórakoztató reakciót fog adni számomra.
- Mondjuk úgy, hogy az apja lehetnék. - felelek a második kérdésére velem kapcsolatban. Bár egy vámpíról nehéz megmondani a korát, mivel nem igazán látszik meg rajtuk, így aztán könnyedén nézhet fiatalnak is.

Jacob

- Áh, dehogy zavar. Épp csak hemzseg a betegektől a váróterem, de felüdülés, hogy a munkám helyett inkább Önnel foglalkozhatok - továbbra is gúnyos hangnemben tüntettem fel szavaimat, s ehhez most még egy negédes mosolyt is párosítottam, csak hogy érezze a törődést. Tudom, a stílusom nem volt túl barátságos, de nem is akartam vele az lenni. A hátam közepére sem kívántam ezt az alakot, sem pedig azt az ügyet, ami miatt érkezett, de nem tehettem mást, ki kellett szolgálnom ezeket a vérszívókat, ha akartam, ha nem. S talán épp ez az ellenszenv ösztökélt arra, hogy a magam módján én is szívjam a vérüket, bosszantsam őket, s némi fejfájást okozzak nekik egy-egy ilyen találkozás alkalmával. Legutóbb például egész jól sikerült, lett is néhány véraláfutás a nyakamon, de ez a Jacob egyelőre sokkal jobban viselte a megjegyzéseimet, mint azt vártam. Végre, nem egy labilis személyt küldtek, plusz pont Basti papának. A végén még megkedvelem őket.
- Ne fáradjon, a legutóbb volt hozzá szerencsém. Ismeri Darrent? Tudja, magas, skandinávszőke, jeges kék tekintet, nagy bicepsz, kicsi.. szóval, ő nem bírta- még egy mosolyt is küldtem Jacob felé, de ez inkább volt erőltetett, mint sem őszinte, szívből jövő gesztus. - És örülök, hogy szórakoztatom, legalább lesz egy jó napja - fűztem még hozzá a férfi korábbi szavaihoz, majd kíváncsian pillantottam rá, aztán az ablak irányába, hogy azon keresztül magam is szemügyre vegyem a zuhogó esőt. A hirtelen lecsapó villám láttán megrebbentek a pilláim, de elég jól álltam a sarat, legfeljebb csak egy pillanatra rezzentek meg a végtagjaim, s ha nem figyelt eléggé, akkor talán észre sem vette, hogy annyira azért nem csípem a vihart, meg ami vele jár.
- Tehát el akar vinni, remek. Máskor azért legalább írnak egy sms-t, ha el kell mennem. Áh...- legyintve sóhajtottam egyet, miközben gondterhelten masszíroztam meg ujjaimmal a homlokomat. Egyáltalán nem volt könnyű úgy menedzselnem az életemet, hogy a kórházban is helyt álljak, és fedezzem magam az ilyen 'titkos' kis akciók kapcsán. Komolyan kezdtem úgy érezni, hogy drága vámpír barátaink próbálják megnehezíteni az életem, s emiatt kifejezetten pikkeltem rájuk. Jelen helyzetben Jacobra. Olyannyira bosszantott a jelenléte, hogy tovább folytattam a gúnyos kis játékot, majd egyik szemöldököm egy picit feljebb szökkent, vettem is a célzást, de hála az égnek nem voltam hisztis tyúk, hogy megsértődjek. Legalábbis tőle nem vettem ezt sértésnek, sőt. Inkább keringőre való felkérésnek. - Ebédjegynek jobban örülnék, ma még nem is ettem -újabb gúnyos mosolyt tűztem a szavaimhoz, miközben mondandómban volt azért némi túlzás. Enni ettem, csak nem sokat, a szolgáltatásokért pedig semmit sem kellett fizetniük. Kedvükre hordták a vért, amikor csak akarták.
- Most komolyan így akar titkolózni? Egek - most jöhetett a szemforgatás, meg is kapta tőlem, s ezt követően sarkon fordulva indultam el a vérraktár irányába, néha közben hátra pillantva, hogy követ-e ez a fickó. - Nekem mindegy, de tudja, ha mondjuk valakit meg kellene műtenem, nem ártana tudnom, hogy mi a gond, még sem mindegy, hogy hányas szikével állítok be, és viszek-e magammal bordaterpeszt...- mondtam, miközben igyekeztem nem feltűnően vonulni a raktár felé, közben a férfira pillantottam.
- Máskor amúgy jöhetne valami kevésbé feltűnő cuccban, mondjuk felvehetett volna egy műtős ruházatot - nem egyszer kértem őket, hogy próbáljanak beolvadni a kórház világába, mert úgy sokkal egyszerűbb ez az adás-vétel, de eddig nem sok sikert értem el vele. Most is volt bennem némi félsz, egy kissé ideges voltam, hogy mi lesz, ha majd Collins meglát, vagy bármelyik kollégám. Nem akartam, hogy tengernyi kérdést tegyenek majd fel arról, hogy ki volt ez az alak, és miért kísérgetett a folyosón úgy, mint az árnyékom. - Szóval Jacob, van vezetékneve is, vagy csak simán Jacob? - kérdeztem, miközben kinyitottam a raktárajtót, s körbepillantás után engedtem magam elé a fickót. Általában próbáltam megismerni azokat, akikkel valamilyen kapcsolatba kerültem, s nem ártott tudni azt, hogy ki is az ellenség. Erről a vámpírról pedig egyelőre még nem sokat tudtam, így csak reméltem, hogy pár dolgot sikerül kiszednem belőle. - Na és mióta él véren? - burkoltan arra voltam kíváncsi, hogy mikor lett vámpír, ránézésre négy-öt évet mondtam volna, persze, lehetett jóval idősebb is.

- Vagy csak úgy gondoltam, hogy nem zavarom meg a munkáját. - szólalok meg a megjegyzését halva. Nem vártam el tőle kedvességet és közvetlen hangnemet, idegen vagyok. Arról nem is beszélve, hogy pont azok közé tartozom, akik megnehezítik az életet. Az pedig a kinti időt elnézve, nem hiszem, hogy könnyű lenne. Hála a sok idiótának, akik csak ilyen időben veszik elő az autót és így nem kevés karambolt okoznak. Pont ezért nem szeretek túlzottan vezetni ilyenkor, de talán pont most jön jól vámpír reflex, amivel könnyebben el tudok kerülni mindenféle bajt.
- Ennél azért több kel, hogy megsértsen, de nem hiszem, hogy túl jól járna. Főleg akkor, ha valaki olyan jön, aki könnyen felkapja a vizet és nem lesz itt mást akin levezesse csak magán. De gondolom nem hatják meg ezek a szavak és tovább fog dobálózni mindenféle frappáns megjegyzésekkel. Így legalább szórakozok is egy kicsikét. - alig szólt pár szót, de már most tetszik, hogy miképp áll hozzám. Tesztel, pechére pont egy olyat fogott ki, aki nagyon jól bírja a strapát. Szinte már kíváncsian várom, hogy miképp reagál dolgokra.
- Meglehet, hogy nem ártana magához vennie az esőkabátját. Cudar egy idő van odakint. - biccentek az ablak irányába, amin keresztül éppen egy villám villanása vet árnyékokat. Az esetleges útba kerülőkkel pedig elbánok, hogy ne okozzanak gondot.
- Még fizetni is kell? Erről eddig nem is tudtam... - vágok meglepett arcot - Bankkártyát elfogad? - kérdezem meg egy kissé ijedt arcot öltve magamra. De van egy olyan sejtésem, hogy csak a szemét fogja forgatni erre és megsérti az, hogy pénzt akarok adni neki.
- Aki kíváncsi az hamar megöregszik. - szólalok meg miközben követem őt, ha elindul - Vagy lelövik kérdezés nélkül. De a kérdésére majd megkapja a választ, amikor jónak látom. - teszem még hozzá mindenféle él és különösebb hangsúly nélkül. Talán némi unottság érezhető ki, de több nem igazán.

Jacob

- Kaptam, de lemaradt a sötétben settenkedő utóirat - ejtettem egy gúnyos mosolyt a férfi felé, miközben összefűztem mellkasom előtt a karjaimat, ezzel is jelezve azt, hogy nem vagyok vevő a társaságára, sem pedig a hosszas eszmecserékre. Éreztetni akartam vele, hogy minél előbb túl akarok lenni ezen a kis 'adás-vételen', még mielőtt megmérgezne a levegő, amit kifúj a száján. Nem, mintha így fertőzne egy vámpír, hisz tisztában voltam azzal, hogy ez nem így működik, ellenben egy kicsit úgy kezeltem őket, mintha két lábon járó, fertőző szörnyek lennének. Mert hát valljuk be, végül is azok voltak. Szörnyek.
- Tévedett, a doktorin azt tanítják, hogyan mentsünk életet, nem pedig azt, hogyan vegyük el azt. Egyébként meg, nem gondoltam volna, hogy ennyire érzékeny, legközelebb majd köszönök, hogy ne sértsem meg..- újabb adag gúnyt árasztottam a fickóra a megvető szavak után, s nem tudtam elnyomni az ellenszenvemet vele szemben. Ha nekik dolgozott, akkor ő sem lehetett különb, mint az a mészáros Bastien. - .. vagy küldjenek mást, olyat, aki bírja a strapát -még egy mosolyt is villantottam, csak hogy borzoljam az idegeit, részben azért, mert ez egy új arc volt, és még nem ismertem a határait, másrészt pedig jól tudtam, hogy nem bánthat. Vagyis, ha nagyon akarná, megtehetné, de akkor a vezetőivel kellene szembe néznie, ezzel pedig tisztában voltam.
- Értem, tehát akkor, ha jól értem, nem csak arra lenne szüksége, amiért jött - volt egy furcsa megérzésem, s nem is értettem, hogy miért nem egy begyűjtőt küldtek, de az is lehet, hogy csak én gondoltam rosszul, s nem az volt, amit sejtettem. Mindenesetre a fáradtság lerítt rólam, ezt nehezen lehetett volna palástolni, de hát, mi emberek már csak ilyenek voltunk, ellenben a márványbőrűekkel, akik mindig majd kicsattantak a ragyogástól. Enyhe túlzással.
- Megoldja, mindjárt gondoltam - nem lepett meg a határozottsága, az viszont már igen, hogy közelebb lépdelt hozzám, ami kifejezetten frusztrált, éppen ezért hátrébb léptem, de nem volt hová, mert a hátam az ajtó lapjának ütközött.
- Szóval már nem is számít a szavatosság? Milyen remek vásárló, több ilyet is küldhetne - jegyeztem meg némi gúnnyal, de azért egy kicsit megkönnyebbültem, hogy nem az a válogatós fajta, mint aki a legutóbb járt nálam. Az a pasas szabály szerűen kiakadt, amiért nem tudtam neki a kérésének megfelelő vércsoportot biztosítani. Le akarta tépni a fejemet, s csak az volt a szerencsém, hogy nem egyedül érkezett, és a társa visszafogta. Rossz emlék, így sietve ki is vertem a fejemből, de talán emiatt sem tetszett az, hogy ennyire közel merészkedett hozzám ez a vámpír.
- Egyébként mi ez a problémás ügy? Ha kifejti, miközben meginnék egy kávét, akkor talán tudnék segíteni - ha őszinte akarok lenni, semmi kedvem nem volt segíteni ennek a Jacobnak, de így talán megtudhattam azt, hogy mégis miről van szó.

Szeretem az esőt és a vihart, ez régen is így volt. A puszta erőt ami bennük rejlik, amikor a természet megmutatja, hogy még mindig ő az úr. Az emberek sajnos ezt hajlamosak elfelejteni és azt hinni, hogy még ők irányítanak. Talán pont ez az, amiért annyira szeretem, na meg elnyomja a hangokat, ami szintén jól tud jönni. Viszont túl sokáig nem nézek kifelé az enyhén piszkos ablakon, mivel megjelenik az, akire várok.
- Néha, de úgy tudom, hogy kapott sms-t. - feleltem a feltett kérdésre miközben végigmértem őt - Az ember azt gondolná, hogy a doktori egyetemen megtanítanak köszöni, de láthatóan tévedtem. - kezdek bele a tőlem megszokott szurkálódásba, nem mintha ezt neki tudnia kéne. Sosem látott még és láthatóan van benne némi félelem irányomba. Utóbbi nem túlzottan meglepő, hiszen bele van kényszerítve ebbe a helyzetbe, ráadásul zsarolják is. Vagyok annyira magas szinten, hogy tudjak egy-két dologról, ami a kis csoportunk berkei közt zajlik. Na meg van egy leányzó, aki azért néha szeret beszélgetni és olykor érdekességeket mesél.
- Számítana. - gondolkozok el miközben közelebb lépkedek felé - Ám majd megoldom, hogy ne okozzon túl nagy problémát. - állok meg előtte pár lépésnyire, mivel túlságosan messze nem tudna hátrálni. Meglepetésemre igen hamar tér a lényegre, ami előcsal belőlem egy kis mosolyt. Már most tetszik a kis doktornőcske, pedig most látom először.
- Jó lesz az is, aminek közel a lejárati dátuma. - válaszolok végül, mivel úgy is csak addig kellenek, ameddig a másik forrásom nem lesz ismét elérhető. Legalábbis remélem, hogy csak addig és nem tovább, mert akkor megint meg fogom keresni őt.

Nem szokásom túl gyakran a kórházhoz jönni, még kevésbé vérért, de most mégis képtelen vagyok megtenni ezt. Általában más módon szerzem be a készleteimet, viszont most azt sem tudom megtenni tőlem független dolgok végett. Így marad a beépített ember, akinél még sosem jártam és aki eddig még nem is látott, ha minden igaz. Pár képet már láttam róla, akárcsak leírást, hogy tudjam kit keressek. 165 cm, sportos alkat, haja barna, olykor szőkés. A képen éppen az utóbbi lehetőség áll fent. Kár, hogy csak kényszerítve van arra, hogy azt tegye amit és nem ténylegesen velünk szimpatizál. Egészen csinosnak tűnik, de a munkát nem keverem az élvezetekkel. Kivéve, ha ölni kell, akkor lehet, hogy szokásom.
Csöndben vártam a helyiségben az ablak előtt, ami leginkább egy közös irodának tűnik számomra, leginkább a sok ajtónál szereplő névből gondolok erre. Kint már bőven este van, olyan fél 1 körül járhatunk, ráadásul szakad, mintha öntenék és mellé dörög is néha. Mocskos egy idő, mocskos dolgok elvégzéséhez. Keresztbe tett karjaimon dobolok az ujjaimmal várva a dokit, már vagy fél órája. Nem volt túl nehéz bejutni ide, főleg, hogy az egész helyet mi irányítjuk, de nem hittem volna, hogy a sürgősségin ennyi beteg lenne. Bár lemehetnék, hogy megkeressem és elrángassam, mégsem teszem. Ráérek és az egyéb dolgomnak sem sietős, habár ő másképp gondolná. Végül nyikordul az ajtó és a sötét szobába fény szűrődik be, pont akkor, amikor villámlik egy szépet, így csak egy amolyan árnyékként jelenek meg előtte.
- Szép estét doktornő, remélem még nem fáradt el. - köszöntöm és lépek felé párat.