pártállásom: semleges

Tehetségesnek lenni valamiben áldás és átok egyszerre. Az akadály, amit mások kemény küzdelem, könnyes veríték árán győznek le, annak, aki különleges érzékkel büszkélkedhet, nem jelent többet hétköznapi, jelentéktelen nehézségnél. Nem lehetne azt állítani persze, semmit nem kell tennie az eredményeiért annak, aki az úszásra született, de lényegesen kevesebb erőfeszítést igényel ugyanaz. Talán épp ez az oka annak, hogy annyira szereti, hogy erre tett fel mindent. Egyvalami biztos. Mikor mások még pilótaként, tűzoltóként, rendőrként látták magukat, ő már akkor is a medencét látta maga előtt, akkor is ez volt, amit csinálni akart.
Millió dolgot kipróbált már, sportolt, hangszeren játszott, énekelt, még a drámaszakkörbe is belépett, engedve pillanatnyi érdeklődésének, baráti lelkesedésnek. Egyik sem volt több azonban hirtelen fellángolásnál, mely nem tudta megtartani figyelmét, mely unalmassá vagy éppenséggel túl bonyolulttá vált egy idő után. Senkit nem is lepett meg az események ezen alakulása, sose volt olyan típus, aki kitartott az elképzelései mellett, különösen, ha abba több energiát kellett beletennie, mint amit általában szeretett. Az egyetlen kivételt az úszás jelentette. Soha, senkinek nem beszélt arról, mit érez, mikor ellepi a víz. Nem említette meg a könnyedséget, a csendet, ami átöleli, betakarja, minden lemerülésekor. Nem árulta el soha, miért csak erről nem mondott le az első döccenőt követően, miért volt hajlandó megküzdeni az eredményeiért.


- Ez az! – egész lénye vibrál boldog elégedettségében, ahogy a darabokra szaggatott borítékból kihulló, előkelő betűkkel nyomtatott üzenet első szava szeme elé tárul. Valójában nem érte meglepetésként a hír, itt és ott elcsicseregték már a madarak, de egész más a fülbe súgott kósza szó és a hivatalos értesítés. Ezzel vált igazán bizonyossá, kézzelfoghatóvá, merre kanyarodik a jövője, ezzel tudja pontosabban behatárolni, mire számítson a későbbiekben, van-e értelme tovább folytatni, amit olyan lelkes szenvedéllyel űz, mióta csak megtanult nem elsüllyedni a gyerekmedencében.
Korábbi, időnként felbukkanó halovány aggodalmai varázsütésre tűnnek el a semmiben, néhány ezredmásodpercnyi különös, tétova ürességet hagyva maguk után, miket egyből el is  nyom a tettvágy. Millió terv és ötlet siklik át elméjén, melyeknek nyilván épp csak elhanyagolható százaléka fog megvalósulni valóban, figyelembe véve az előrelátás iránt táplált ellenérzéseit és hajlamát a spontaneitásra. Utóbbiból persze többnyire semmi jó nem sül ki, de ezt hajlandó elfelejteni annak érdekében, hogy ismételten csak ennek szemléletében alakítsa az életét.
Ujjai lelkesen kutatnak telefonja után, hogy minél hamarabb megírhassa az unokatestvérének, akivel természetesen már hosszú hónapok óta tervezgetik, mivel fogják tölteni azt a végre kellően hosszúnak tűnő időt, amíg náluk vendégeskedik. Idővel megunja majd talán a család állandó jelenlétét, egyelőre azonban a leghalványabb negatívumokat is teljesen figyelmen kívül hagyva, újságolja az események kedvező alakulását.
Nincs benne már kétely, aggódás, nem kelt benne bizonytalanságot az ismeretlen helyzet, az új környezet, meg se fordul a fejében, hogy bármilyen nehézséget jelentene számára beilleszkednie az egyetemre, elfogadtatnia magát a tősgyökeres, egymást minden oldalról ismerő diákokkal, a hozzá hasonlóan idegenekkel pedig különösen nem. Nem aggódik szülei távolléte miatt, közel állnak egymáshoz ugyan, amennyire csak lehet, de nem ez lenne az első alkalom, hosszabb időt távol tölt tőlük, na meg épp elég idős már ahhoz, hogy elengedje végül anyja szoknyáját és valóban az önállóság útjára lépjen. Az pedig mégse lehet olyan nehéz, hiszen millióknak sikerült meglépnie.
Minden, amit érez izgatott, türelmetlen várakozás.


Ujjai akaratlanul, észrevétlen, idegeket megnyugtatni kívánó pótcselekvésként, simítanak végig combját és a nem olyan rég felfedezett anyajegyet fedő farmer érdes anyagán, miközben egyik lábáról a másikra billenve szobrozik a keresett címtől néhány lépésnyire. Egyszerre igyekszik nem valami őrültnek tűnni, aki épp új áldozat után kutat vagy azon mereng, hova lenne a legérdemesebb és legkönnyebb betörni és rábeszélni magát, a terv jó és szükséges, hogy kell valaki, aki tudja, mi történik és talán segíteni is tud neki megbirkózni vele, miközben vágyai valahol a menekülés és a megoldásra várás között vesztegelnek félúton.
Sok minden megfordult a fejében, mikor ide érkezett, - mármint a városba és nem az utcába – de egyik között se szerepelt, még egészen elhanyagolható mértékben se, hogy az élete teljes és váratlan fordulatot fog venni. Minden, amiben reménykedett és amire vágyott, hogy tovább folytathatja a diákok minden problémától mentes, boldog szórakozással megtöltött életét, mit csak időnként szakít félbe a számonkérésekkel járó enyhe aggodalom.
Az se tragédia persze, ami most történik, minden bizonnyal elég lesz néhány alkalom, hogy elég jól tudja kezelni ahhoz, hogy visszatérhessen a megérdemelt békés semmittevéshez, melyet kizárólag az úszásedzések alkalmával lesz majd hajlandó önkényesen feladni.  Mindössze annyit kell tennie, hogy beszél azzal a személlyel, aki az ismerősei között az egyetlennek tűnik, akihez újonnan felfedezett problémájával fordulhat és ketten megpróbálják megoldani, lehetőség szerint minél kevesebb erőfeszítéssel, hogy aztán maradjon erejük és energiájuk valami sokkal kellemesebbre is annál.
- Kapd össze magad! – mordul hát bajusza alatt, döntésre jutva hirtelen,  hangjában türelmetlen éllel, kedves mosolyt villantva a mellette elhaladó, szemöldökét nehezményezőn vonogató idősebb hölgyre, majd eleget téve saját felszólításának, megindul ismét, ezúttal valóban azzal a szándékkal, hogy el is jut majd céljáig, s hogy meg is kapja majd ott, amit szeretne. Vagy legalábbis azt az egyet, ami most magasan minden más fölött szerepel.